Délmagyarország, 1974. április (64. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-21 / 92. szám

VASÁRNAP, 1974. ÁPRILIS 3J. Szakmai gyakorlat az NDK-ban Csongrád megyéből 307 fiatal, 18—26 év közötti fiú és leány jelentkezhet az NDK üzemeibe szakmai gyakorlatra. A megyei tanács vb munkaügyi osztályén elmondották a jelentkezés leglényegesebb alapfeltóteleit: 18—26 éves életkor, nőtlen, vagv najádon családi állapot. A sorköteles fiatalok közül az AN és a BHSZ minősítésűek vagy a legalább hathónapi katonai szolgálatot teljesítettek utazhatnak ki. A 18—19 éva« fiatalok szolgálathalasztást kaphatnak. A kiutazni szándékozók a városokban lakók a városi munkaügyi osztályokon, a községekben lakók pedig az illetékes járási hivatalok munkaügyi csoportjainál kaphatnak bővebb felvilágosítást. Jelentkezni április 25-től július végéig lehet. Megyénkből 132 szakmunkás férfi, többségében lakatos, hegesztő, forgácsoló, autószerelő, elektro. és mechanikai műszerész stb. szakmával rendelkezők köthetnek munkaszerződést. Lehetőség van 175 betanított munkás — köztük 75 nő — kiutazására is. E fiatalok kerámia- és porcelánüzemekben vállalhatnak munkát. Szeged hangulatáért Hozzászólások a Délmagyarország cikkéhez Mindenki szenvedélyesen védi a 'maga véleményét — jóllehet, számosan csak érzelmi alapon ítélkeznek a vitában. A műszaki szemléletű olvasók erveinek és bizonyítanak, • érdekes módon alig figyelnek szavukra a hozzászólók. Vajon miért? Most néhány levélből ismét közreadunk egy összeállítást, a márciusban kezdett vitához. Szemléletek ütközése Jó megállapítás volt, hogy a téma kapcsán két táborra szakadnak az olvasók. Szeretnék én is az egyik táborhoz csatlakozni. A fákat bármi áron védeni akarók táborához. Ezen a téren megengedhető egy kis túlzás is, mert néhol tényleg vannak elháríthatatlan akudályok a fák meghagyása előtt, de a többi helyen talán így valamit elérhetünk. A Délmagyarország március 30-án közölte Balogh Gyula hozzászólását, amely szerintem a legrosszabb szemléletet tükrözi. Elsősorban a hatalmas épületek új városképet teremtő hatását emlegeti, pedig ezek lálványu önmagukban sivár és kietlen. A levél szemlélete egyébként — a mindenbe beletörődés — utat nyithat a további növekvő mértékű fuirtáshoz. Mint gyakorló idegenvezető tudom, hogy milyen sokra becsülik (becsülték) a vendégek például a Móra-parkot. A szegedlek érdeke pedig hasonló. Legnagyobb értékeinktől akarunk megszabadulni? Balogh Gyulának abban igaza van, hogy Fodor Pál cikke, cikkének két-három mondata nem pontos (például a pécsi villamos megszüntetésének indoka), de céljai helyesek. Meggyőződésem viszont, hogy az egész vita a lépcsőházi levélszekrények felszerelését megelőző vitához lesz hasonló. A tény már úgyis eleve adott, hiába kér mást a laikusok döntő többsége: akkor a levélszekrények felszerelése, most a fairtás. Boldog lennék, ha tévednék. Kelemen Gábor, Tolbuhin sgt. 8 Az olcsó és kényelmes villamos mellett Nem árt egy-két szó a „vékonypénzűek" érdekében sem! Szép, hogy védjük a fákat, a zöldet, de legelőször az embert védjük. Azt a sok nyugdíjast például, akik az olcsóbb villamos havibérlettel is sokat meg tudnak takarítani. Aki a város peremén él és sokut utazik, nem lehet közömbös a villamosközlekedés ügyében. Igenis fejleszteni kell a tömegközr lekedésnek ezt a bevált, nagy teljesítményű és olcsóbb formáját! A villamsokon ma is sok az utas, mert kényelmesebb, tágasabb, könnyebb fel- és leszállni, nemigen fordul elő, hogy lemaradnak az utasok, ami a busznál gyakran megesik csúcsforgalomban. Szeretjük a villamost, és ragaszkodunk hozzá, s véleményem szerint erre is gondolt a város vezetősége, amikor a 4-es vonal kétvágányú kiépítését elhatározta. Suhal Sándor. Szélső sor 1/B Földalattit és aluljárót? Én mindig nagy érdeklődéssel olvasom azokat az Írásokat, amelyek Szegedről, és annak jövőjéről szólnak, így a „Szeged hangulatáért" című sorozatot is. Először a Délmagyarország 1974. április 3-i írásához szeretnék hozzászólni, amely a villamosközlekedés jövőjéről is szól. Szerintem a villamosközlekedést lehet bővíteni Szegeden, ha nem is nagy mérékben. Például Taijánból kiindulva, a majdani Északi városrészen és Rókuson keresztül a nyugati iparkörzetbe, valamint az Északi városrészből a Csongrádi sugárúton a Szent István térre. Ezeknek a vonalaknak nagy része keresztezi, érinti egymást, így biztosítva van az átszállás a város más része felé, valamint a Belvárosba közvetlenül is el lehetne jutni ezekről az új lakótelepekről. A jelenbe visszatérve: a tarjáni villamosvonallal kapcsolatban az a véleményem, hogy helyes annak kétvágányúra épitése, viszont az valóban helytelen lenne, ahogy azt a levélíró írta, a rohamosan növekvő járműforgalom, valamint a környezet rovására tenni ezt. A Lenin körúton csak két megoldás lehetséges: a víllamosvonalat a felszín alá vinni, vugy megszüntetni. Az említett első megoldás ugyan igen költséges, dc ez látszik a legreálisabbnak. Elképzelésem 6zerint a vonal a Radnóti gimnáziumnál levő csomópont előtt menne a felszín alá, és a Dugonics teret elhagyva jönne újra a felszínre. A Lenin icöruton csak egy megálló lenne, a magas költségek miatt, a Kálvin téren. Mivel a Kálvin tér a város egyik legforgalmasabb csomópontja, s forgalma a közeli években megduplázódik, itt egy gyalogos aluljáró kiépítése is célszerűnek látszik. A másik probléma a Kossuth Lajos sugárút átépítése. Ha lehetséges, akkor a régi híd megmaradna, amelyen a városba befelé két forgalmi sávon haladhatnának a járművek; Itt célszerű volna megszüntetni a gyalogjárdát, hogy megfelelő útszélesség álljon az autósok rendelkezésére. A régi híd mellett épülne az új felüljáró, szintén két forgalmi savval, megfelelő szélességű gyalogjárdával, és esetleg külön kerékpárúttal. A középre helyezett yillamosvonal természetesen az új felüljárót alatta keresztezné. Ebben az esetben azonban a felüljáró már a Vásárhelyi Pál utcától Indulhatna, így biztosítva lenne a megfelelő magasság, valamint enyhe ívben vezethető a felüljáró a régi híd mellé, s még az állomást sem kellene átépíteni. S itt szeretném megragadni az alkalmat egy javaslatra, miszerint ez a sorozat, ezzel a címmel maradjon meg a Délmagyarország állandó sorozatának, hogy a várossal kapcsolatos problémákba mi, olvasónk is beleszólhassunk, és vitatkozhassunk. Szabó András, Zákány u. 17. Az öreg hölgy látogatása Hazai operabemutató Szegeden Az öreg milliomosnő látogatása fiatalsága egykori színhelyén nem holmi szokványos vidéki víkend: a város és a nő kölcsönösen várnak egymástól valamit. A csődbe jutott város pénzt, Klára föl is ajánlja, de a valószínűtlenül magas öszszegért, egymilliárd fejében emberfejet kér — igazit. Iliét, aki cserbenhagyta, gyermeküket megtagadta, aki miatt Klára meggyalázottan, kicsúfoltan menekült Güllenből. Egy gazdag örmény emelte ki a hamburgi bordélyházból, halála után Klára milliomosnő, majd szervezett házassági manőverei során multimilliomosnő lett, s most már a kapitalista gazdagság jelképes alakjává emelkedve a megvásárolhatatlanról is bebizonyítja: az áru — legfeljebb drágább több magánháznál vagy luxuskocsinál. Klára megveszi a gülleni igazságszolgáltatást. A legborzasztóbb, hogy neki egymilliárdot is megér (111 még potom áron kapta annak idején) — a legjellemzőbb, hogy a város, addig tiltakozik az erkölcs és igazság talárjában, míg megadja. Lchet-e drámaszöveg fölé kottát rajzolni, az öntörvényű színpadi nyelv elé violinkulcsot? Hiszen a színpadi nyelv az író. legsajátabb, szuverén hozzájárulása a drámához, (mondja — szó szerint — Dúrrenmatt), a komponista viszont nem zenésíthet meg adományokat, csak nyersanyagot. Dürrenmatt figurái magukban hordozzák bűneiket és igazságaikat (mikor az ész, mikor az erkölcs, mikor a pénz, mikor a jólétösztön igazságát), ennyi „igazság" összefényképezésénél szikrázik föl a levegő, hogy a villám csak egyet sújtson, aki nélkül viszont — paradox módon — nem adatna meg a többieknek a regenerálódás lehetősége. Itt nem az egymástól különböző rendszerben gondolkozó emberek igazságai ütköznek össze, hanem az azonos tőről metszettek igazságai, legfeljebb 111 szaladna el közülük, önvédelmi okokból persze, míg végül belátja, képtelenség szabadulni a gülleni mocsárból, vállalnia kell az áldozatot, de nem menti föl a várost, az „eljárás terhét nem veszi le róluk", a bűntudat túléli a bűnhődést. Dürrenmatt a gülleni bűnt fogalmazta az opera librettójába is, Gottfried von Einem megértette szándékát. Kitűnően érezte, hogy a szerepek inkább típusok, mintsem lélektanilag önállósított, árnyaltan jellemzett figurák, ezért a hagyományos operai Acs S. Sándor felvétele A két főszereplő: Gyimesi Kálmán és Lengyel Ildikó (hátul: Vargha Róbert) motívumtechnikával hívta be őket a színpadra. Szellemesen használta ki a szövegíogaskerékszerüen illeszkedő, pergő dialógusait, a kórusokat, mint a gülleni magatartás akkordjait, a jelenetek operai hatásosságát, tabló- és látványszerűségét. Tudja, hogy a mai opera sem nélkülözheti a dallamot, ezért nem fukar a cantilenákkal, sőt emlékezetes romantikus ízeket is beidéz a stil, az operai hatás kedvéért. A tragikus végű komédia századunk műfaja. A szegedi bemutató rendezője, Horváth Zoltán, láthatóan megfogadta Dürrenmatt tanácsait: „sötét dolog, éppen ezért nem szabad sötét színekkel ábrázolni, hanem nagy emberséggel, nem haraggal, hanem gyásszal, sőt: humorral". Gyarmathy Ágnes eszköztelen és mozgékony díszleteiben, köznapian szürke, fakó színpadképében az utolsó jelenet lila fátyolossága sugallja a disszonanciát. Horváth Zoltán a folyamatos, áttűnésszerű képek kirajzolásába, a szereplők mozgatásába, a játékelemekbe még befecskendezhette a humor injekcióját, a zártabb zenei szakaszokban viszont az énekesek erejét még túlságosan igénybe veszi a muzsika figyelme. A szegedi Opera ismét rendkívüli feladatra vállalkozott, és a tény regisztrálása mellett akkor sem szabad szótlanul elmenni, ha — kicsit hozzá is szoktunk már. Vaszy Viktor szenvedélyesen és céltudatosan építi ki valóban nem hétköznapi repertoárját, szolgálatot téve nemcsak Szeged, az ország operakullúrájának. A pénteki premier fölvonultatta a szegedi operajátszás erényeit (egészséges, markáns, kidolgozott zenekari játék, a szólisták megbízhatósága, fegyelme, a stílus tisztasága), de figyelmeztetett a hiányosságokra is (a kórus változatlanul gond). Lengyel Ildikó élénk színekkel festette ki a némileg megfiatalított öreg hölgy alakját, hangjának karaktere is alkalmas a szerepre. Gyimesi Kálmánnak (111) i sikerült legmesszebb kerülni a beleselkedő operai maníroktól, szorongásos, jellegzetes és szánalmas szatócsot állított elénk. Csizmadia László és Rosta Mihály eunuchkettőse telitalálat, kitűnő Gregor József démoni papja, Sinkö György orvosa, Vargha Róbert főkomornyikja, Halmi László rendőre, s nem lehet panasz Juhász Józsefre (polgármester) és Börcsök Istvánra (tanító) sem. A kisebb szerepekben Berdál Valériát, Réti Csabát, Tamás Endrét, Sztanics Ibolyát, Halászi Évát, Gortva Irént, Martinék Csabát, Szalay Zsigmondot, Huszár Ferencet, Nagy Jenőt és ifj. Rácz Imrét hallottuk; Boncz Gézát, Dávid Zoltánt és a főiskola tornászalt láttuk. A darab szövegét Szabó Miklós, a szegedi Opera egykori kitűnő művésze fordította, aki — a szerzővel együtt — eljött a premierre. Nikolényl István Hegedűs András: Móra Ferenc hétköznapjai CO Velence szegénysorán az odavalósi Mári né30. nik, Jani bácsik árulták a házicsipkét, bugyellárist, nadrágszíjat, Az egyik olasz falunak van egy Viktor Emánuel-szobra, amelyről a közhit azt tartja, hogy mikor a déli harangszót meghallja, akkor mindig megemeli a kalapját. Ez is rögtön Szegedet juttatta Móra eszébe. „Mármost ebben az az érdekes — írta —, hogy Szegeden szóról szóra ezt meséli a külvárosi nemzet a Tisza-szabályozó Vásárhelyi Pál mérnök szobráról." Írónk külföldön Is a „fűszál-emberek", a „kis-emberek" szemével nézte a világot. Ezért figyelt fel a nyolcgyermekes Zia Niára, a háború rokkant katonájára és Pablóra, „a spanyol célszerű szögény embör"-re. aki beköltözött a halottasházba, s mikor a csendőrkáplár két pofon közt megkérdezte tőle, hogy merte ellopni ezt a házat, ő a megvert kutya alázatosságával és a filozófiai tanítok bölcsességével azt felelte: „Azt hittem. I:, az élőknek kell a ház, nem a holtaknak." Móra külföldön is olyan volt, amilyennek idehaza ismertük meg. Ezért tájékoztatta olvasóit a spanyolországi útirajzok közlése előtt arról, hogy mit várhatnak tőle. „De hát mindenki csak annyit tarisznyázik össze, amennyire tehetsége van, s én nem vagyok se gazdag kéjutas, se tudós tanulmányutas, még csak meglett ember se vagyok, csak a szűcsné kisfia, aki a Daru utcából kiszaladt egy kicsit a világ nagy utcájára, de igazság szerint a pálmák alatt és a kőcsodák közt se látott mást, mint otthon, a folyóka füves partján, mikor darázsdongásos nyári délutánokon beleálmodta magát a sötétkék ég fehér felhőboglyáiba." Móra külföldön is hazai gondokba temetkezve élt. 1927. tavaszán Abbáziába utazott pihenni. Ott érte a Búzaszentelő napja. Egy körmenettel találkozott, s rögtön felszakadtak benne a hazai emlékek, s arra gondolt, hogy az 6 hazájában, a jegenyék alatt, a vadvizek mentén ma ünnepük van a lehajtott fejű, szomorú és fáradt embereknek. S már lelki szemei előtt megjelentek a Ferencek és Mátyások, az Etelék ég Rózák, a Péterkék és Marikák, amint topognak a búzamezők koszorújában lehajtott fejjel, szomorúan és fáradtan. Azonnal íróasztalhoz ült, mert a forró élmény erejével szakadt ki belőle a mű, az Ének a búzamezőkről. „. együtt öregedtem meg ezzel a házzal..." Juhász Gyula így látta Móra igazgatói tevékenységét a Somogyi Könyvtárban és .Városi Múzeumban: „Amit Tömörkény nem egészen dicstelenül kezdett, azt ő folytatta teljes dicsőséggel. Különösen a régíségtár és a néprajzi tár páratlan gazdagsága és eredetisége az ő érdeme, de a közművelődésnek emelt Tisza-parti palota minden egyes szöglete az ő lelkének és kezének gondosságát és pontosságát hirdeti." Móra a Somogyi Könyvtár igazgatójaként a könyvtárból — és természetesen a múzeumból is — a kultúra modern központját akarta megteremteni. A Kultúrpalota nem lehet többé „luxusholmi", amit előkelő idegeneknek mutogatnak, ezért tudományos jellegét ós nevelő erejét egyaránt fokozta, a város szellemi központjává tette. Az 1920-as évek elején tervei megvalósítását az anyagi nehézségek akadályozták. Nagytakarítást például nem végeztethetett a múzeumban: a tíznapos takarítás 80 000 koronába került volna akkor, amikor az évi segély összege az államtól, a várostól 60 000 korona volt. Megkérte n polgármestert, hogy a közgyűlések után szedesse össze a szavazócédulákat, tiszta felüket kérőlapnak használhatják az olvasóteremben. Beszüntette olyan külföldi és hazai folyóiratoknak a járatását, amelynek minden száma megvolt. 1921-ben a karácsonyi ünnepeken zárva kellett tartani a múzeumot, mert nem volt fűtőanyag. Nem szűnt meg panaszkodni amiatt, hogy kevés a személyzet, a tornyosuló feladatokat csak éjszakákba nyúló munkával tudják elvégezni. fFolytatjuk.) i i