Délmagyarország, 1974. március (64. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-26 / 71. szám

KEDD, 1974. MÁRCIUS 28. 7 wmmmmrn V Újoncok o válogatott keretben A magyar labdarúgó-vá­logatott vasárnap Zalaeger­szegen a világbajnoki döntő­be jutott Bulgária ellen játss/.a idei első. országok közötti mérkőzését. Ulovs/.ky Rudolf szövetsé­gi kapitánynak nem volt könnyű dolga a keret kijelö­lésénél. Számításba vett já­tékosai közül Harsányi a Trnava ellen úgy megsérült, hogy mán Zalaegerszegen sem játszhatott. Zámbó is a csehszlovák bajnok ellen sé­rült meg. vasárnap Zala­egerszegen megpróbálkozott a játékkal, de Achilles-ín sérülése miatt harcképtelen. Tóth Andrást Zalaegerszeg­ről kórházba vitték agyráz­kódással. A bolgárok ellen egyikük játéka sem jöhet szóba. A szövetségi kapitány az alábbi 16 játékost jelölte a bolgárok elleni keretbe: ka­pusok: Géczl (Ferencváros), Mészáros (Vasas), védők: Kolár (Ü. Dózsa), Bálint (Fe­rencváros), Horváth (Ű. Dó­zsa), Megyesl (Ferencváros), Kántor (Vasas), középpályá­sok: Kovács 3. (Videoton), Juhász I. (Ferencváros). So­mogyi (Rába ETO), Vidáts (Vasas), csatárok: Bene, Fa­zekas. Fekete (mindhárom Ü. Dózsa), Máté (Ferencvá­ros), Fóczik (Rába ETO). Illovszky Rudolf szövetsé­gi kapitány pénteken hirdeti kl a bolgárok ellen pályára lépő csapatot. Hegyei eredmények Megkezdődött a Csongrád me­gyei I. osztályú labdarúgó-baj­nokság (avas'zi Idénye. A mér­kőzések színvonal tekintetében a legtöbb helyen idényelejl játé­kot hoztak, viszont a lelkesedés, küzdeni akarás mindenütt fel­tunl, akadt egy-két egészen jó (egyéni teljesítmény. A Mind­szent—szentesi Kinizsi találko­zón Kása, a szenteslek kapu­sa remek védéseivel góloktól mentette meg csapatát, nagy ré­sze vplt a pontszerzésben. A kiskundorozsmal Tutral bravúr­jára bizonyára sokáig fognak emlékezni: az összekötő a Ma­kói Spartacus elleni mérkőzé­sen csapata első két gólját úgy szerezte, hogy szögletrúgásai Után a labda mindkét esetbon érintés nélkül Jutott az ellenfél kapujába. Négy helyen döntet­lenül végződölt a küzdelem, és ez azt bizonyltja, hogy általában kiegyensúlyozott erők mérkőz­tek a bajnoki pontokért. Vasárnapi eredmények: Móra­városi Kinizsi—Makói TVSE 0:0. Szeged. Sániiorfalva—DÉLEP SC 3:1 (1:1). Sándorfalva. Tápé— Csongrádi SC 1:1 (1:1). Tápé. Mindszent—Szentesi Kinizsi 0:0. Mindszent. Kiskundorozsma— Makói Spartacus 4:1 (3:0). Ma­kó. Alsóvárosi M A V—Hódmező­vásárhelyi Porc-ián 2:2 (t! 1). Hódmezővásárhely. A bajnokság állása: Megyei 1. osztály 1. Csongrád 11 0 4 1 25-12 22 2. Mindszent 14 7 6 1 14- 5 20 3. MTVSE 14 3 8 1 13-10 18 4. Szentesi K. 14 « 3 5 18-12 15 3. DÉLEP SC 14 8 3 5 13-16 15 «. Sz. Textil 14 4 6 4 14-16 14 7. Sándorfalva 14 5 3 6 15-14 13 8. KSZV SE 14 4 4 8 13-12 12 0. Alsóváros 10. Dorozsma 11. Mórnváros 12. Tápé 13. H. Porcelán 14. M. Spzrt. A megyei n. 14 4 4 6 18-20 12 14 5 2 7 15-28 12 14 4 4 6 9-14 12 14 2 I « 13-12 11 14 3 5 6 7-13 U 14 4 1 9 16-26 9 osztályú labda­rúgó-bajnokság első tavaszi for­dulójában három találkozó vég­ződött döntetlenül. A S/.egedl Volán Idegenben nyert, gólralö­rö játékkal vitte el a pontokat Ktsz.omborból. Értékes győzelmet aratott a Nngymágoes, ezenkí­vül jól rajtolt az 1KV, a llODl­KÖT. a Csanádpalota és az Al­győ Is. A Kistelek nagyarányú győzelme már nem is meglepe­tés. Eredmények: Csanádpalota— Szegedi Tanárképző 1:1 (1:0). Szegedi volán—Klszombor 1:0 (2:0). Klszombor. Szegedi 1KV— HODIKOT 0:0. Szeged. Kisteleki TE—Szentesi VSC 4:o (210). Kis­telek. Szegcdi EMERGE—Algyő 2:2 (1:1). Ojszeged. Fábiánse­bestyén—Kossuth SE 3:0 (2:0). Fábiánsebestyén. Nagymágoes —Szöregi Rákóczi 3:0 (1:0). Nagymágoes. A bajnokság állása: Megyei II. osztály 1. Kistelek fs. Volán 14 11 3 - 37-11 25 z. Kistelek fs. Volán 14 8 3 3 28-12 19 3. HODIKOT 14 7 5 2 21-14 19 4. Nagymágoes 14 8 2 4 29-14 19 5* Fáblánscb. 14 7 3 4 36-21 17 6. Sz. IKV 14 3 3 4 26-23 13 7. Szőreg 14 6 2 fi 15-24 J4 8. Csanádoal. 14 4 3 5 lfi-21 11 ». Sz. Tanárk. 14 4 4 6 29-21 12 10­Klszombor 14 4 4 fi 13-23 12 11. SZ. EMERGE 14 2 7 3 19-19 11 12. Szentes 14 3 4 7 16-27 10 13. Algyő 14 - 6 8 13-41 6 K Kossuth SE 14 Z 1 11 11-42 3 Bcs. MAV-SZAK 3:1 (0:1) NB Ill-as labdarúgó-mér­kőzés. Békéscsaba. 150 néző. Ve­zette: Balda. SZAK: Tóth — Pető. Kun. Komlóéi. Sán­dor. Nádudvari, Héger, Sza­mosvölgyl dr.. Varga. Nagy Zs., Augusz (Pesti, Sári). A sérülések, betegségek és eltiltás miatt tartalékosan ki­álló SZAK a 60. percig job­ban játszott, mint. hazai el­lenfele. A 28. percben Hé­BEK-elődöntő A NÉPSTADIONBAN ÚJPESTI DÓZSA— BAYERN MÜNCHEN 1974. április 10. Részvételi díj: 168,— Ft. (Buszköltség, ebéd, belépő.) Tavasz a Mecsekben 1974. ápr. 14—15. Részvételi *í.|: 305,— Ft. Jelentkezés és részletes fel­világosítás: IBUSZ, SZEGED, Klauzál tér 2. Telefon: 12-021. gert a tizenhatoson belül felvágták, a megítélt 11-esi Szamosvölgyi dr. a felső sa­rokba lőtte, 0:1. Közvetle­nül a szünet után Hégei egészen közelről a kapufát találta el. Ezek után a Bcs MÁV fokozatosan magára ta­lált, a 60. percben Viczián, a 80. percben Lukoviczki, majd a 85. percben Okos lőtt gólt, s így alakult ki a 3:l-es vég­eredmény. További NB III-as ered­mények: Gyula—H. METRI­POND 5:0. Orosházi Kini­zsi—Bcs. Agyagipar 2:2. Ti­szaföldvár—Szarvas 0:2. Apátfalva—Sarkad 1:0. Szen­tes—Gyoma 3:1. Orosházi Dózsa—Jánoshalma 0:0. HÓDGÉP—Kiskunfélegy­háza 0:1 (0:1). A bajnokság állása: NB m DEFAG Falemezüzeme: felvesz villanyszerelő, lakatos és láda­ipari szakmunkásokat, valamim férfi- és női munkaerői betaní­tott és segédmunkási munkakör­be. Felvétel esetén bölcsődei és óvodai ellátást biztosítunk. Je­lentkezés: Szeged, Budapesti út 1 sz. Munkaügyi csoportnál. » DEFAG Fűrészüzeme férfi és nőj segédmunkásokat felvesz. Cím: Szeged, Felső Tisza part 33. Budalakk Festék és Műgyan­tagyár Vlt. sz, gyára férfi se­munkásokat és 1 fő laboránst elvesz. * fipülctgépész-terhnikust szer­kesztői gyakorlattal és épület­gépész műszaki rajzolót felve­szünk. Tervezd Vállalat, Kossuth L. sgt. 10. X Szegedi Ruhagyár szabászatl üzemébe felvesz női munkavál­lalókat terítőnői munkakörbe, valamint férfi segédmunkásokat. Jelentkezés a vállalat munkaerő­gazdálkodásán. ' x A Szegedi Ruhagyár felvesz a varrodai üzemébe női és férfi munkavállalókat. Varrni nem tu­dókat betanítjuk. Jelentkezés a vállalat munkaerő-gazdálkodá­sán. * Gépi munkára betanított női és férfi munkavállalókat, vala­mint szerszámlskatost felve­szünk. Kéziszerszámgyár, Sze­ged. Rigó U. 38. »z. Munkaügyi osztály. * 12 napos üdülés a jugoszláv tengerparton, Oinisban június l—12-ig, szállodai el­helyezés, utazás atitótousz­szal. Részvételi dij: 2800 Ft + egyént turista útlevél + költőpénz. Split Augusztus 21—szeptember l-lg. Utazás autóbusszal. Rés/.viHell dl): :IIKW Ft + egyént turista útlevél + költőpénz. Görögország Június 7—15-ig. Utazás autóbusszal Szegedről. Részvételi díj: 5450,— Ft + költőpénz. 16 napos európai körűt (Ausztria. Olasz-. Francia-, Spanyolország, Svájc.) Szeptember 15—30-lg. Részvételi dij: 9820,— Ft. Jelentkezés és felvilágosítás: COOPTOl!RiST, Kelemen u. 2. Telefon: 12-374. Munka­alkalmak Gyakorlattal rendelkező köny­velőt, anyagkönyvelőt, autósze­relőket és karosszéria lakatoso­kat kiemelt órabérrel felve­szünk, azonnali belépéssel. Gép­járműjavító Szövetkezel, Sze­ged. Püspök u. 11/A. Női és férfi segédmunkást, gépírni tudd adminisztrátort fel­veszünk. DÉLHÖVIKÖT Nagyke­reskedelmi Vállalat szegedi lera­kata. Szeged, Lenin krt. 83. Pincegazdaság változó munka­helyre lakatos szakmunkásokat vesz fel. Jelentkezés: Szeged, Tábor u. 3. sz. Műszaki osztály, a Pincegazdaság a szőregl pa­lackozó üzemébe targoncaveze­tőket vesz fel. Jelentkezés: Sző­reg. Palackozó üzem. x Gépírót azonnali belépéssel fel­veszünk. Jelentkezés: FÜSZÉRT KÖZPONT szállítási osztály. (Szeged. Dugonics u, 4.) x A zákányszéki Május 1. Mg. Szakszövetkezet állatgondozókat vesz fel azonnali belépéssel. Gépésztechnikusokat és gyakor­lattal rendelkező gép- és gyors­írót felvesz a Kéziszerszámgyár, Szeged, Rigó u. 38. Jelentkezés: szrmélyzetl vezetőnél. ' * Csongrád megyei MÉK Szőregl Ipartaleoe magasnyomású vizs­gával rendelkező kazánfűtőket keres azonnali belépésre. Jelent­kezés; a telepvezetőnél. x Azonnali belépésre felveszünk személygépkocsira legalább öt­éves gyakorlattal rendelkező gép­kocsivezetőt. „Megbízható 897/12*' jetigére á Sajtóházba. x Kereskedelmi vállalat keres két érettségivel rendelkező ad­minisztrátort. Érdeklődni szom­bat kivételével minden munka­napon: Bók" ti. 5/A. sz. alatt, x Női, férfi segédmunkásokat, valamint egy kazánfűtőt, magas­nyomású kazánhoz felveszünk­Gumi- és Műanyagipar) Szövet­kezet. Szeged. Körtöltés u. 35. X Szatymazt ItÉKE Tsz azonnali belépéssel felvesz géplakatoso­kat, lakatosokat. Bérezés TOT Irányelvek alánján, megállapo­dás szerint. Jelentkezés: a Béke Tsz irodájában 8 órától 17 óráig. x Szőreg és Vidéke A FESZ Sző­reg községben működő ABC áruházba szakképzett eladókat keres azonnalj belépessek Bére­zés a 15 197L Hü. M-.v Bk. M. rendeletben foglaltak szerint. Je­lentkezés az ABC vezetőjénél, x Élelmiszer, vagy vegyi szakos kercskcdősegédeket, raktári se­gédmunkásokat, kocsikísérőket felvesz a FüSZERT fiók Szeged. Felső Tisza part 15. x. Építőipari Szállítási Vállalat szegedi kirendeltsége forgalmi adminisztrátorokat alkalmaz. Je­lentkezés: Szeged, ösz u. 4. x Felveszünk asztalos. szakmun­kásokat, valamint faipart gép­munkásokat, férfi és női segéd­munkásokat. Diesel targoncave­zetőt, középiskolai végzettséggel rendelkező mühelyirnokot, 1 fő fiatalkorú leányt, a Tisza Bútor­ipari Vállalat szegedi gyáregysé­ge. Szeged, Lenin krt. 25. sz. x Most megnyíló büfénkbe szak­képzett büfévezetőt felveszünk. Jelentkezés: Szeged, Hajnóczi u. 15. x A 31. sz. A ÉV szegedi és Vá­sárhelyi munkahelyére építőipari gyakorlattal rendelkező anyagke­zelő! keres. Jelentkezés írásban, részletes önéletrajzzal. 4801. Hód­mezővásárhely, Pf.: ÍM. címre. Kubikus brigádokat is keres sze­gerii munkahelyére, szállás, ét­kezés biztosítva. Megfelelő lét­szám esetén naponkénti autó­busz szállítás. x Gépírót, takarítót keres a Ju­hász Gyula Tanárképző Főiskola, jelentkezés Gazdasági Igazgató­ságon. Közlekedési balesetek Tápé és Algyő között te­hergépkocsival közlekedett Vida Béla, Szeged-Tarján, 504. ép. alatti lakos. A ka­nyarban elveszítette uralmát a gépjármű fölött, az útpad­ka mellett kiütötte a beton­korlátot, s az árokban állt meg. Sérülés nem történt. A vizsgálat szerint Vida Béla ittasan vezetett, ezért be­vonták tőle a jogosítványt, s ellene eljárást indítottak. Életveszélyes sérüléssel, szállították el a mentők Szó­regről Turdéli Sándor, Sző­reg, Árpád utca 15. szám alatti lakost, aki kerékpáron közlekedve szabálytalanul áthajtott egy gépkocsi előtt, amely elütötte. Turdéli Sán­dor belehalt sérüléseibe. Intézet keltű darab gépkocsi részére garázst keres Pf.: 399. Keresse fel a MÉK új, korszerűen berendezett Vetőmag­szaküzletét, Szeged, Bartók B. tér, Attila u. sarok (volt Valéria tér). 1974. március 27-én (szerdán) INGYENES SZAKTANÁCSADÁST tart dr. Kovács Gábor mezőgazdasági mérnök a ta­karmánykiegészítők és állattenyésztés tárgyában. Mindenféle bontási-anyag elRrtó. Kossuth Lajos »ít. 18., udvar. 850 es FIAT Coupé, 6C0­as Trabant eladó, vagy más típusra cserélhető. Rácz-Gyula, Szeged, Bé­ketelep 74/B. Iskolától Jobbra. x H 100 »s Hknda eladó. Algyő, PctŐXI u. 18. x 1. Szarvas 18 12 I 4 50-13 26 2. Gyula 18 * ( 3 27-17 24 3. O. Kinizsi 18 10 3 5 31-15 23 4. Jánoshalma 18 s 8 4 33-18 22 5. Apátfalva 18 7 8 3 30-30 22 6. HÖDGEP 18 8 4 6 26-19 20 7. Dózsa SE 18 6 7 S 21-18 19 8. Kkf.-háza 18 7 4 7 21-23 19 9. METRIP. 18 8 3 7 15-21 19 10. Agyagip. 18 8 S 7 26-26 17 11. SZAK 18 8 3 3 20-23 15 12. Sarkad 18 6 '3 9 18-31 13 13. Gyoma 18 8 8 7 17-25 14 14. Szentesi V. 18 4 « S 22-35 14 15. Bcs. MAV 18 X ( 10 13-29 10 16. Tiszafoldv, 18 * 3-32 13-43 » Bútorokat állandóan el­adok, sezlont, rekamict, Agybetéteket, fotelokat, asztalokat, székeket, két­és háromajtós szekrénye­ket. Tükröt, matracokat., Agyakat, heverőket, te­levíziót, olajkályhát, nagyméretű íróasztalt. Teleki u. 6. x Trabant ÖOl-cs Limou­sine eladó. Telefon: 14.134, vagy 16 óra után, Hernyós u. 10. x Üj műanyag túrahajó, 25 lóerős motorral el­adó. Tarján 116„ E., III. em. 11. x Eladó 4Ö3-as Moszkvics gépkocsi világoskék, mű­szakilag jó állapotban. Üllés, Radnal u. 25. Ágytollfelvásárlás, hí­vásra érte megyek. — Brüsszeli krt. 29. Tele­fon: 16-429. x IH Wartburg de Luxe eladó. Répás u. 31/B. x Wartburg de Luxe kT­gástalan Állapotban el­adó. (Piros.) Szeged, ösz u. 33. Épületfaanyag; deszka, ajtók, ablakok. Pannó­nia motorkerékpár, Hé­víz vízmelegítő, Hidro­term gázkazán, ólom­csövek stb. eladók. Sza­lagfűrészt vennék. Kis­kundorozsma, Damja­nich u. 16. x 160 kf-o* hússertés el­adó. Remény ti. 50. Es­tc 5 után. x Vadonatúj háromszemé­lyes kempingsátor. éa kemplflgágy eladó. Zer. gényt Pálné. Petőfitelep, Blrály u. 12. Olcsón eladók világos, háromajtós szekrény, kisméretű konyhabútor, sezlon, 4 személyes gar­nitúra. Csuk* u. 1. Pe­csenyesütő. Eladó! Ruhaszekrény, sezlon, heverők, fote­lok, székek, asztalok, kombinált szekrény, tü­kör, hólószobabútor, konyhabútor, fotelágy, hármasszekrény, fürdő­kád, gáztűzhely. Kos­suth L. sgt. 32. Kombinált szobabútor, két rekamléval, kihúz­ható asztallal, párnázott székekkel, íróasztal, mo­dern csillár, függönyök, karnissal, kifogástalan Munkácsy-televízió, Ori­on rádió igényesnek el­adó. Szűcs u. 15. 150 literes betonkeverő egy fázisú vllanymötor­ral eladó. Érd.: Petőfi­telep, Búzavirág u. 4/D. Zsiguli eladó. Szeged, József A. sgt. 10., ma­gasföldszint 1. Márkás zongora olcsón, helyszűke miatt eladó. Tpray László, Somogyi utca 12. Két darab kétszemélyes rekamié, 2 db fotel, 2 db párnázott szék el­adó. Rózsa F. sgt. 17. Érd.: mindennap 18 órá­tól, Két vdarab 5 hónapos malac eladó. Vajda u. 4. sz. Fehér tülhelyet és pb­gáztüzhelyet palackkal vennék. Horváthné, Du­gonics u. 23. 2 db Jő állapotban le­vő. nagyméretű heverő eladó. Érd.: egész nap. Galamb u. 10/B, H. ő. sz. IlAÍóizöbabutor olcsón eladó. Érd.: Szatymazi u. 35. sz. Vríorcx rokkantautó új állapotban, 1 betegtoló­kocsi, 1 női kerékpár el­adó. Balogh, Lenin krt. 23. sz. kifogástalan állapotban levő német sportkocsi eladó. Kátay köz 19. (»00 kéve szár eladó. — Hattyastelep, Papokta­nyája, Mokrlnl sorral szemben. Eladó új fehér zománc­tűzhely, ágysodrony, matracok. Kossuth La­jos sgt. 41., fszt. 4. (14—18 órakor.) PAncéltőkés bécsi zon­gora eladó. „Olcsó — 2963" Jeligére a Sajtó­házba. ÜHs S 100-as Skoda eladó. Móczin. Tar­ján, 522. III. 14. JA TE Állatélettani Tan­sz$ke macskákat vásá­rol. Táncsics Mihály u. 2. Ady téri egyetem. • x Parókák, több színben, kovácsoltvas zsúrasztal­ka eladó. 15-869. 4 óra után. Eladd Füredi u. 10/A, hálÓÉZobabúi.or, villany­tűzhely, kokszos kály­ha. Érd.: vasárnap 9—5 óráig. Felső csengő. Jó állapotban levő gyer­mek sportkocsi eladó. Osztrovszky u. 26/A, II. 7. sz. 50 literes villanybojler, parketta, 25 méteres 2 gumitömlő, kempingsá­tor olcsón eladó. Érd.: Erzsébet kalapszalon. Kis vár dal rózsa vető­burgonya kapható. Szi­várvány u. 8. Pannónia motorkerék­pár, boxer kan és szu­ka eladó. Petőfltelcpl főtérnél. Szegedi' utca 13/A. Révai nagy lexikon, 22 kötetes eladó. Dorozsma, Tolbuhin u. 2. 250 kero-es MZ motor­kerékpár, teljes felszere­léssel eladó. 6725. Sze­ged. Szekeres u. 11. sz. Kék-fehér mély gyer­mekkocsi eladó. Petőfi­telep, Gyémáht u. 17. Eladó: íróasztal, ebédlő­asztal, zongora, hegedű. Cím: Lenin krt. 39. I. 8. sz. x Ifjúsági ülőgarnitúra el­adó. Érd.: dr. Tihanyi. Koesuth u. 18. x Nyúlketrec és nyúl el­adó. Szivárvány u. 29. x Zsiguli fehér eladó. Ár­ajánlatokat „Április — 3041" jeligére a Sajtó­házba. x 2 db kétszemélyes ágy­neműtartós rekamié el- : adó. Római krt. 37. sz. Vlncze. Baba-, bokor-, futó- és magastörzsü rózsa és ezüstfenyő-csemete kap­ható. újszeged, Szőregl I <* «. 1 Villanytűzhely olcsón eladó. Érd.: délután 5­től. Tarján 521. VIH. 46. sz. Eredeti Sunday cimba­lom, Jó hangú, jó álla­potban eladó. Érd.: min­dennap 5—7-lg. Tarján, 329. A. m. 9. Eladó 2 db Warszawa, jó állapotban, 1967-es és 1971-es kiadás. Tímár lakatosnál, 5500, Gyo­ma, Móricz Zs. u. 5. 9 darabból álló mustár­színű garnitúra, 4 sze­mélyes rekamié, 2 fotel, 4 szék, odohányzó és ét­kezőasztal eladó. Érd.: 17 óra után Radnal. — Sándor u. 47. Kitűnő állapotban levő német mélykocsi matrac­cal eladó. Csongrádi sgt, 103. Középvilágos, hibátlan, 3 ajtós, politúrozott szekrény és hálószoba­bútor eladó. Kossuth Lajos sgt. 54. Síposék. x DKW Junior személygép­kocsi kisebb sérüléssel, karosszéria, és egyéb al­katrészek eladók. Ga­lamb u. 7. Műhely. x Építőanyag olcsón el­adó. Nagy cserép 1200 db 1200,— Ft. Ajtók, ablakok — használt és újak. 12 db 6,5 m szaru fagerenda^ újak, erős kerítésfonat 700 / 160, és használt deszkák, lécek. Nagy János, Te­réz u. 49. sz. Simson Schwalbe mo­torkerékpár alkatrész­ként ls eladő. Dlenes Miklós, Makó, Iskola utca 25. sz. Kisipari kombinált szek­rény sürgősen eladó. — Lenin krt. 75., Negyede­sék. Érd.: 4 órától. Halászladik eladó. „Ke­ramit 92 912" jeligére a Hirdetőbe. Eladó 4 évig használt konyhabútor, gáztűz­hely, palackkal, 120 li­teres hűtőszekrény, gyer­mek sportkocsi. Érdek­lődni-. Távol U. 3/A, Petőfitelep, Benczúr Gy. u. 74. sz. süldők el­adók. Érdeklődni: 5 óra Után. HASASSAO 60 éves nyugdíjas ma­gányos férfi vagyok, 58 —60 éves nyugdíjas ma­gányos asszony Ismeret­ségét keresem házas­ság céljából, akinek lakása vagy kertes há­za van. „Falura ls me­gyek 2951" jeligére a Sajtóházba. x 172 cm magas. 33 éves, értelmiségi fiatalember megismerkedne házasság céljából Jó megjelenésű és intelligens, lakással rendelkező lánnyal. — „Nyár a tengerparton — 3052" Jeligére a Sajtó­házba. 62 éves, önnyugdíjas öz­vegyasszony megismer­kedne házasság cél­jából özvegy józan éle­tű nyugdíjas férfival, aki saját otthonomba Jönne. „Talán ketten Jobb lesz 3038" jeligére a Sajtóházba. Egyedül álló. Jó meg­jelenésű, anyagival ren­delkező ' özvegyasszony vagyok. Megismerked­nék házasság céljából Intelligens, rendes, ko­moly, kizárólag Özvegy­férflval 64 évig, aki hű élettárs lenne, és még hiszi, hogy lehet boldogság. „Tiszta szív­vei 92 900" jeligére a Hirdetőből, Házasság céljából meg­ismerkednék rendezett körülmények között élö Intelligens, 45 év kö­rüli férfival. Lakás meg­oldható. „Szeged 3021" jeligére a Sajtóházba. Jólelkű 60 éves nyugdí­jas özvegyasszony ke­resi becsületes özvegy­férfi Ismeretségét há­zasság céljából, akinek otthonába költözne. — „Rendszerető 2931" Jel­Igére a Sajtóházba. Két rendes, szépnek, csinosnak mondott, igen kedves, házias, barna falusi leányok vagyunk. Házasság céljából ez­úton keresik korban hozzájuk illő Intelligens, jó megjelenésű, magas, Jóképű, nőtlen férfiak ismeretségét, akik Igazi szép boldog családi élet­re vágynak. Lehetőleg fényképes leveleket vá­runk. „örök hűség — 02 986" jeligére a Hir. detöbe. x EG Y E B Leinformálható nénit keresünk április 1-től na­pi 8 órás elfoglaltságra, két kisgyermek mellé. ..Szent István tér — 92 987" Jeligére a Hir­detőbe. x lrhabundák, bőr- es szőrmeruházati cikkek tisztítása, festése. Ja­vítása. Brüsszeli krt. 29 Telefon: 16-429. * Heverők, ágybetétek, re­kamlék, sezlonok, fo­telágy készen kaphatók. Javítást vállalok. Du­dás kárpitos, Sajka u. 12. sz. Figyelem! Termeljen rit­ka. különleges fajta ..Arab éjszakája" feke­te „Cardinal Spellman" kékes bibor szinü gladi­óluszt és hagymagumót. Eredeti holland fajták, nagy haszonnal járó ér­tékesítési lehetőség. — Hagymagumó kapható 3 Ft darabja. Fajta azo­nosságért szavatolok. 30 darabon alul nem szál­lítok. Joó Sándor, Acs. Toldi u. 6. x Mellékfoglalkozást váll lalok gépkocsival. Tele­fon: 11-246, 18 órától. x Zongorahangolást válla­lok. Bécsi krt. 2/A. x Gyümölcsös bérbe kíl adó 1974.es évre. Jo­natán, Starking, Dely. ciusz korainak stb., felszerelés van. Szeged, Április 4. útja 50. — Udvar. x Asztalossegédet állandó munkára felveszek. Le­het nyugdíjas is. Turay László, Somogyi a. 12, Elvesztettem fekete pénz­tárcámat a Mart téren. Kérem a becsületes meg­találót, hogy a pénzt tartsa ineg, csak a ben­ne levő medallont és pa­pírokat juttassa vissza Csaba u. 13. sz. alá. Olyan munkaerőt kere­sek, aki lépcsőház, ud­var, esetleg járdatakarí­tást vállal. „Belváros 3009" jeligére a Sajtó­házba. Gyümölcsös, vetem éT nyes kertek évi gondo­zását vállalom szaksze­rűen. „Belterület 29f8" jeligére a Sajtóházba. Kőművest, segédmun­kást felveszek. Hor. váth János kőművesmes­ter, Szeged, Versed u. 45. sz. Mindennemű kőműves­munkát vállalok. Ugyan­ott kisegítő munkást felveszek. „Kisiparos — 2975" Jeligére a Sajtó­házba. Ipari munkára napi né­hány órai férfi kisesi- f töt keresek. Szeged, Kandó K. u. 1. (Ság­várltelep.) x 17 én elveszett barna színű tacsikutya. Ké­rem a becsületes meg­találót értesítsen új­vári Géza, Csendes u. 5. sz. Autószerelő 5 éves gya­korlattal állást változ­tatna. „Május 1. — 92 897" jeligére a Hir­detőbe. Idős házaspár mellé gondviselő asszonyt ke­resek. trd.: a házfel­ügyelőnél, udvarban. —• Madách u. 15. Elvesztettem arany kar­kötőmet folyó hó 18-án Bécsi kőrút n.-es kór­ház útvonalon, esetleg a villamoson, kedves családi emlélf, kérem a becsületes megtalálót. Jutalom ellenében szí­veskedjen leadni: Ká­rász utcai népművészeti boltba. Egyszemélyes háztar­tásba mindenes bejáró­nőt felveszek. „Azonnal 100 003" jeligére a Hir­detőbe. óra javítás: Krelner, Mikszáth Kálmán utca. Különleges. külföldi órák vállalása, felelős. séggel. Hölgy keres megbízható nyugdíjas magányos asz­szonyt, aki magányá­ban vele lenne. Dol­gozni nem kell. ebédet, fizetést kap. Batthyány «. 26., fszt. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom