Délmagyarország, 1974. március (64. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-20 / 66. szám

t SZERDA, Km. MÁRCIUS 3R A BEK elődöntőbe jutásért Ifjúsági öklözök sikere ^PílRT Spartak Trnava— UL Dózsa ^^ • ® • A lciiiobli iicLiv közi' iu_ Cc.ltic—Basel: i tív tfól a kedvező bel vzelhe kt> A legjobb négy közé ju- Cc.lüc—Basel: egy gól a kedvező helyzetbe kerültek, ta.st eldöntő BEK. KEK és Celtic hátránya, idegenben A Zvczda aligha nyer 3 gól­UEFA Kupa-mérkőzések el- két gólt lőtt, aligha állítják lal, vagy 5:3-ra Madridban, ső fordulója után liat. csa- meg a svájciak. pat továbbra is veretlen. A BEK nyolc, még álló együt­CSZKA München: a A Szegedi Dózsa két ifjú- nagyváltósúly ban mind­sági ökölvívója lépet f, köte- egyik ellentelét döntő fő­lek közé Debrecenben, hogy lénnyel győzte le, s arany­kivívják a továbbjutást az érmet szerzett. Mészáros országos vidék bajnokságra. László váltósúlyban a döntő 19 egyesület, több mint száz mérkőzésen megsérült, ezért ifjúsági öklözője mérte üsz_ Kovács Pál edző feladta a A Kupagyőztesek Európa sze tudását, mely verseny- találkozót. Mészáros László Kupájában a Magdeburg, a ről az első két helyezett ju- igy is a második helyen. teséböl az Atletico Madrid, .... „ . „, „„,, , a Spartak Trnava és az Ü. utan csak a csoda seglthet Dózsa nem talált legyőzőre az Ajaxot verő bolgár öt eddigi mérkőzésén. A noKon­KEK-ben a Milán, és a PA. strnfia R««mi n-upujuvun a BIUKUCUUIB, a - — — —, ----- , - így i» a- iiiuawuin. uoj™ münchetó W 4 í f-ting, a B. Mönchenglad- ^vafoUaP^VsrefdZSe ^ végzett. A ket ökölvívó mel­tóvábbfutósra 6SelyeS X o°r^f vfdSnok: lett még három dózsás óklö. Az ÚEFA Kupában a Se- ságra. ző vívta ki a jogot a vidék­túbal, a Lok Leipzig, a Tot- A két szegedi fiú kitűnő- bajnokságon való indulásra, en szerepelt, hiszen Török mégpedig Botos Mihály, So_ Péter 12 Tnduló közül a ja Sándor és Boda Tibor. baj­u- Dózsa—Trnava: a ma- tenham és a Feyenoord szá­OK Szalonikj jutott túl ve- sodik felidő világosán mu- míthat a négy közé jutásra, reség nélkül négy fellépésén. tatta» hogy az U. Dózsa jobb Az UEFA Kupában egyedül erőben van és nagyobb ja­a Tottenham veretlen, pe- tékra képes, hátránya sincs, dig már 7 mérkőzést' vívott, hazai 0:0 j-s elég lenne. Vi­s abból négyet idegenben. szont: a Trnava eddigi két A négy közé jutásért az ellenfelét legyőzte idegen­esélyek az eddig lejátszott ben. A. Madrid—Crvena Zvez. rr hely Yass — három hét A labdarúgó NB I 19. for­dulójában kiállított két já­lekos ügyét kedden tárgyalta az MLSZ fegyelmi bizott­sága. Arany Mihály (Tatabánya) két bajnoki mérkőzésen nem játszhat, Vass Ferenc (SZE­OL) pedig három bajnokin nem szerepelhet. Mindketten leintették a partjelzőt. Az MLSZ fegyelmi bizott­sága a SZEOL következő két hazai bajnoki mérkőzésére — a klub költségén — szövet­ségi ellenőrt küld ki, mert a Budapesten győzelemmel esek voltak. A rangadókon dődik, a tv is közvetíti, já­legutóbbi szegedi, Ferencvá- kezdte a KSZV SE férfi- a szegediek nagyon jol helyt- tékvezető az osztrák Schiller. Lepkesúly: 1. Harmos Ti- István 195. 2. Szijjártó 150. ros elleni találkozón üveget csapata, mint arról már be- álltak, mert a Pénzügyőr SE mérkőzések után: Bajnokcsapatok Kupájában: Súlyemelők területi jelle­Az 1974. évi asztalitenisz NB Il-t az elmúlt vasárnap A Megyeri úti szerdai BEK-mérkőzés csehszlovák szereplője, a Spartak Trna­va tegnap délután megérke­zett Budapestre. — Nem hoztuk el ma­Europa da: a belgrádi kétgolos siker gunkkal Varadint Hagarát kivalaszto versenye volt után a spanyo|ok nagyon és Martinkovicot. A7 előbbi Szegeden, szolnoki. török­kettő UEFA-eltiltása miatt szentmiklósi, kecskeméti, bé_ ke István 137,5. Középsúly: nem szerepelhet, az utóbbi késcsabai, battonyai és sze- 1. Makai Kiss Imre 122,5. pedig megsérült — mondta résztvevőkkel. Ezen a 18—20 évesek. Lepkesúly: 2. a magyarul meglehetősen jól beszélő Anton Malatinsky edző. bor 142,5. Pehelysúly: 1. Do­bó Lajos 170. Könnyűsúly 1. Csábi Ferenc 140, 2. Tő­győzelem egy-mással, amelyek régeb­ben hosszú időn át NB I­Szegedi Spartacus fiataljai Vicsai Árpád 132,5. Légsúly: kitűnően szerepeltek. Közű- 1. Kálmán Ferenc 170. Vaj­lük heten győztek súlycso- tósúly: 1. Gombás János 3. Deim József 127,5. A találkozó 18 órakor kez_ portjukban 200> A taiaiKozo iö orakor Kezű A sZegediek eredményei a Középsúly: 3. Perneki Lász­következők. 15—17 évesek, ló 195. Félnehézsúly: 1. Rácz dobtak a pályára. Figyelmez­tették a SZEOL-1, hogy ,a legkisebb rendzavarás esetén számoltunk olvasóinknak. A sorsolás folytán a hét vé­gén ismét a fővárosban ven­és a VM Egyetértés ellen is győztek. Ezzel az idei bajnokságban még nem Kosárlabda pályabetiltást alkalmaznak, a dégszerepeltek a gyáriak, vesztettek pontot, fegyelmi bizottság erre fel- szombaton és .vasárnap is Eredmények: hívja a többi klub figyel- rangadót játszottak. Ezeken mét is. olyan csapatok találkoztak Á postások bravúrja Korai volt az öröm KSZV SE—Pénzügyőr SE 16:9. A KSZV végig veze­tett, és BM^HHBBHHpB jutott a két bajnoki pont A kosárlabda NB II maso- küzdelmes találkozón. A leg- dásaiknál taktikusan, a meg­birtokába. A szegedi győzte- dik fordulójában jól szere- jobb szegedi dobók: Bartha engedett 30 másodpercig tar­sek: Bénák (5, maximális peltek a szegedi csapatok. (28), Pásztás (25), Mustos (23). tották a labdát, ezzel is fé­teljesítménnyel), Kalmár, Legfigyelemreméltóbb a Pos- SZEOL—Egyesült Gyógy- kezve a SZEOL rohamait. A Nagy T. (4—4), Csenky (2), tás férficsapatának idegen- szer 54:50 (29:21). Női mér- szegedi kék-feketék nem tn­Varga. beli. hosszabbítás után elért kőzés. Szeged, Rókusi Torna- lálták meg ennek a játék KSZV SE—VM Egyetértés győzelme. A SZEOL női és csarnok. Vezette: Hável és módnak ellenszerét, ráadásul T3 12 Óriási küzdelem jel íéríiegyüttese nagy küzdelem Tóth. SZEOL a következő igen rosszul dotyak távolró: lemezte a találkozót Már u,án nyert a Rókusi Torna- összeállításban lépett pályá- A félidő befejezése előri úgy látszott hony a hazaiak csarnokban. A főiskolás lá- ra: Révész (18), Kertész (6), azonban kiegyenlítettek, majd győznek mert 12 9 re ve nyok az elmúlt héten Tóth (10), Bánáthy (8), Vass a vezetést is megszerezték, zettek, 'de utána a KSZV SZEOL-t verő szarvasiakkal (8). Csere: Bartal (4). Szünet után is változatla­játéko'sai egymás után négy szemben maradtak csak alul. A jól kezdő hazai lányok nul kapkodva, idegesen ját­mérkőzést megnyerve bizto- Sz- Postás—Kőbányai Sör- ellen nem tudtak kibonta- szőtt a hazai csapat. A ven­sították be a nagyon értékes syár 98:94 <45:46- 89:89). kőzni a nagy magassági fö- dégek kiegyenlítettek, majd győzelmüket. A gyári csa. Férfimérkőzés. Budapest. Ve- lényben levő fővárosiak. A felváltva vezettek a csapatok. - ~ zette: Újvári és Varga. Az SZEOL ügyesen kombinált A befejezés előtt két perccel Sz. Postás összeállítása: Er- támadásaival, jól előkészített még a fővárosiak vezettek ményi. Pásztás, Pártos, Bar- távoli dobásaival fokozatosan négy ponttal! A hajrában­tha. Mészáros. Csere: Hor- elhúzott. A 13. percben már újítani tudott a SZEOL, s váth, Székelyhídi, Mustos, 21:13-ra vezettek a hazaiak, végül is sikerült itthon tar­Muity, T. Buzder. s a későbbiekben is tartani taniuk a két bajnoki pontot. Már az első percekben tudták 9—10 pontos előnyü- Szarvas—Sz. Tanárképző nagy volt az iram. Felváltva ket. 68:49 (30:25). Női mérkőzés, estek a kosarak, valóságos Szünet után változatlanul Szarvas. Vezette: Patai és dobóverseny alakult ki a két a hazaiak kezdeményeztek Balogh. Az Sz. Tanárképző zül nyert: Vikor Anikó és csapat játékosai között. A bátrabban. A félidő közepén összeállítása: Mészáros (21.), Vikor Bea (4—4 maximális nagy küzdelemben egyik fél a nagy erővel rohamozó ven- Dombi (11), Lázár (1), Szí­sem tudott tartósan előnyt dégek is feljöttek, 4—5 pont- geti (2), Klavora (4). Csere: szerezni. A szegediek jól vé- ra megközelítették a hazaia- Krcsmarik (7), Imre (1), To­dekeztek, támadásaiknál pe- kat, de nem tudták a maguk kár (2), Dunay (—), Laka­dig helyzetig járatva a lab- javára fordítani a mérkőzés, tos (—). dát, közelről, távolról egy- A nagy lelkesedéssel, fe- Nehezen lendültek játékba aránt biztosan dobtak. gyelmezetten küzdő tartalé- a korai utazástól fáradt sze­Szünet után enyhe fölény- kos SZEOL, ha nehezen is, gedi főiskolások. Mind a tá­be kerültek a hazaiak. A 8. de megérdemelten nyert a jó madásoknál, mind pedig a SJSFJtiSSUStA - délutánikra! S,'2 ^rcben «4:56-ra vettek, de képestógü, bajnokaspiráns védekezésben sokat hibáztak, A Budapest bajnokság küzdelme- . (SZEOL) a 3000 méteres síkíu- négy perccel kesobb mar vendegek ellen. Pontatlanul dobtak, s a le­iben vesznek részi, A „B"-cso- tasban a tavalyi legjobb lista- 71:7l-re alakult az ered- SZEOL—Állatorvosi Egye- pattanó labdák megszerzésé­SSS Kuczora X^T^- SoT^Z^r^é^- vezető eredményt (0:00.8, fe.m- mény ^ Húsz másodpex-ccel a «50:47 (27:24). Férfi- ért vívott küzdelemből i.s vetkező eredményeket érték el: vei bonyolították le a kiválasztó- múlva az országos bajnokságon "evcjez.es eiuu Ket, ponttal meisuzes, SZEOL—Vasas Izzó I9M, SZEOL versenyek területi döntőjét. Ezen elért g.03 8 Derces teljesítményé- " fii" T™. —VSE 21:0, SZEOL—MAEC 10:3. a Szegedi Postás vivői a követ- , ', , ,. ' . J„.' , ,.., _ ,, . kPZő haivezéseket ertek el Se-- veI a légjobb csarnoki liosszu­A serdülök — edzőjük I.ihotz- . • - „ , f ' „ , . , .. , irz.entv ed,I,- nét mírkíl. dűlők. Leány tor: 3. Takács Ma- távíutonak bizonyult és o veze zést játszottak : SZ^OL—HO Dl- riann Kard: 2. Németh Gábor. ­KÖT 5:2, SZEOL-Csatomázási H,Júiíí*_k-- Leány t-6r: Kese Csömör góljával 1:0 arányban vezetést szerzett a Szegetli Dózsa, a FÖSPED Szállítók elleni NB Il-es rangadón. Hé­ger dr„ Pikó és Csömör ölelkeznek össze a gól után, de a többiek is sietnek gratulálni a gólszerzőnek. Később aztán a vendégcsapat kiegyenlített, majd a győztes gólt is meg­szerezték. fgy tehát a Dózsa játékosainak öröme korainak bizonyult. patból Bénák 4, Csenky, Kalmár és Nagy T. 3—3 mérkőzést nyert. Az NB Il-es szeged} női asztalitenisz-együttes ideha'­za mérkőzött. A férfiak meL lett a lányok is győztek: KSZV SE—Debreceni VSC 11:5. A szegediek kö­teljesítménnyel). Farkas (2), Meskó. INNEN-ONNAN í Müvek SK 5:1. Holnap, csütörtökön Textilmű­vek—KSZV SE megyei I. osztá­lyú labdarúgó-mérkőzést játsza­ti a rangsort, Forgő Katalin Pásztás értékesítette. Márta. (CSSC> pedig a magasugrásban felnőtt és ifjúsági 172 cm-es sza­di badtérl megyei csúcsait is túl­Most hozták nyilvánosságra az szárnyalva, 173 cm-es credmé­idei egyhónapos fedettpályás at- nyévcl az ötödik helyen végzett. rü Franciska. Ötott Kard: 2. Titkos Csaba. Szeged, Rókusi legtöbbször a hazaiak kerül­vezetett a Kőbányai Sörgyár. Tornacsarnok. Vezette: Há- tek ki győztesen. Ekkor két személyi dobáshoz vei és Tóth A SZEOL össze- Szünet után nagy akarós. jutQttak a szegediek, ezeket álhtasa: Zoliéi, Zsíros, Dor- sal küzdöttek a szegedi lá. Pásztás ertekesitette. mo. Valaczkay, Kertesz. Cse- nyok. de nem tudták ledol­A hosszabbításban a határ- re- Wlrth. Boros. gozni 5_g pontos hátrányu­talan lelkesedéssel, jól is ját- A vendég egyetemisták kat. A hajrában a frissebb szó postások vezettek végig, szerezték meg a vezetést, s hazaiak gyors indításokkal s végeredményben megérde- meglepetésre, ők játszottak elhúztak. végeredményben melten győztek a nagy iramú, jobban, tervszerűbben. Táma- biztosan győztek. Keresse fel AUTOKER Autóápolási, -felszerelési és kényelmi cikkek nagy választékban 6720 Szeged, Lenin körút 48. Telefon: 13-515 A Szegedi Felszabadulás Mgtsz 1971. március 21-tól március 28-ig ÚJSZEGEDEN, A TISZA ÉS A KAMARA­TÖLTÉS KÖZÖTT ELTERÜLŐ LUCERNATABLAIN Thiodánnal pocokirtast végez A fenti területen a permetezést követően tartózkodni 8 napig, állatokat legeltetni 30 napig veszélyes és TILOS! Termesztett-e már Ön házikertjében, kiskertjében magról vöröshagymát? Próbálja meg! Az eddigi tapasztalatok szerint FRISS FOGYASZTÁSRA SIKERREL TERMESZTHETŐ a kiskertekben. I AZ ALSÖGÖDI, A MAKÓI, A WOLSZKA ÉS A BRAUNSCHWEIGI LILA CSEMEGEHAGYMA. Magjuk kapható a vetőmagboltokban és az ÁFÉSZ-boltokban. VETŐMAGTERMELTETO ES ÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT. Budapest VII.. Kottcnbillcr u. 33.

Next

/
Oldalképek
Tartalom