Délmagyarország, 1974. március (64. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-20 / 66. szám
SZERDA, 1914. MÁRCIUS 39. „Táskarádió" szeizmikus események feljegyzésére ötletes — és lóként hasznos — automata műszercsaládot konstruált Piuk Péter, a Bányászati Kutató Intézet robbantásfizikával foglalkozó szakembere. A mindössze táskarádió nágyságú műszer önműködően regisztrálja és „tárolja" a robbantások alkalmával keletkező rezgéshullámokat. Nagy előnye, hogy könnyen értelmezhető mérési adatait akár a laikus is könnyedén leolvashatja a berendezés számskálájáról. Ismeretes, hogy a kőbányákban — és egyebütt, a robbantásoknál a detonáció pillanatában támadó lökőhullámokat váltakozó erősségű rengéshullámok követik — a robbantó < töltet nagyságától és a környezet geológiai felépítésétől függően. Lakott települések, a különféle építmények, felszíni és föld alatti műtárgyak közelében nem mindegy tehát, hogy milyen erejű a robbantás kiváltotta helyi „földrengés" és jó előre tudni kell, hogy a tervezett robbantás nem károsítja-e az emberi építményeket. A beépített területek bővülése. az ipari fejlődés következtében létesített műtárgyak sokasodása miatt szerteágazó vizsgálatokkal kellett eddig is meghatározni, előre jelezni a robbantásokat követő szeizmikus hatásokat, nem beszélve arról, hogy a terjedelmes, sokszor speciális beépítést igénylő mérőműszerek helyszínre szállítása költséges, sőt néha megoldhatatlan is. Ezt a problémát végtelenül leegyszerűsíti a nemrégiben megalkotott miniszeizmométer, ami kétféle — hálózati és telepes —változatban készült. Könnyen és gyorsan eljuttatható bárhova. Mérés közben' és utána sem igényel felügyeletet, nyugodtan magára lehet hagyni. A berendezés „emlékszik" mérési adataira, számskálájáról utólag is leolvasható a rengéshullámok kezdeti és végsebessége, a szeizmikus esemény teljes „krónikája". Már több intézmény és üzem megrendelésére készítettek automata rengésfigyelőt. Többek között a Borsodi Szénbányák, a Beremendi Cementművek kőbányája és az árvízvédelem is rendelt az „okos" műszerből. A Duna budafoki szakaszának robbantásos medermélyitésénél például azt vizsgálják, hogy a rengéshullámok nem károsítják-e a közeli budafoki pincesort. Segítség a pályaválasztásban Mástél ezer lány és fiú látogatja rendszeresen Leningrád egyijt kerületének tanulmányi, kísérleti telepét. A gyerekek előtt fontos döntés áll: el kell határozniuk, milyen foglalkozási választanak hivatásuknak. A telep segítséget nyújt a gyermekeknek a hajlamuknak megfelelő szakma kiválasztáséban. Szakképzett mesterek és szakemberek vezetésével megismertetik őket tucatnyi különböző foglalkozással, segítenek megkönnyíteni a választást. 15 műhely és laboratórium áll itt a gyerekek rendelkezésére. Létrehozásukat a város lakói tették lehetővé. A kereskedelmi vállalatok eladói kabinetet,, a közétkeztetési szakemberek konyhát, a hírközlő szervek távíróberendezést, az építőipari vállalatok hegesztökészülékeket, a ruhaipari vállalat pedig varrógépeket ajándékoztak a gyerekeknek. A szakköri foglalkozások ingyenesek. Leningrádban négy, hasonló központ működik, amelyekben évente több mint ötezer tanuló igyekszik megkeresni a hajlamainak legjobban megfelelő foglalkozást. Iskola életközelben Megtérülő kedvezmények A Művelődésügyi Közlöny 1973. évi 1. száma foglalkozik az 1971. évi IV. törvény az ifjúságról végrehajtásával, és állást foglal néhány fontos kérdésben. Többek között szik valamilyen látogatási jegy, vagy valami ehhez hasonló dolog megvásárlását. A legutóbb például március 2-án. szombaton délután ért csalódás egy diákcsoportot a kimondja: „Az iljúság kul- siklósi várnál. A portásfülturális kedvezményezése során elsősorban azokat az alkotásokat, tevékenységi formákat keli támogatásban részesíteni, amelyek különösen hozzásegítenek az ifjúság szocialista szellemű kulturális neveléséhez, ahhoz, hogy a fiatalok mind szélesebb rétegei támasszanak igényt az önművelésre, a kulturális értékek megismerésére." Az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanácsnak az ifjúság kulturális kedvezményeiről és a?ok rendszeréről kiadott 1972. novemberi állásfoglalása, valamint a Művelődésügyi Közlönyben megjelent állásfoglalás is félreérthetetlenül kimondja, hogy „Valamennyi keresettel nem rendelkező (diákfiatal) részére az ország összes állami kezelésben levő múzeumában, bármely nyitvatartási napon a látogatáshoz a kedvezmény mértéke 100 százalékos." Azaz díjtalan... Ha az ifjúságpolitikai határozat eddigi végrehajtásé' nézzük, örömmel tapasztaljuk, hogy' a pedagógiával kapcsolatos területen már számos jó és figyelemreméltó megoldás született. Gondoljunk csuk a kedvezményes ifjúsági hangverseny-, színház- és mozibérletre, a diák-üdülő táborozásokra, külföldi utazásokra, ifjúsági kempingakciókra. étkezési utalványokra és így tovább. Látszik a segítőszándék és a tenniakarás. S épp ezért veszi sajnálatosan tudomásul az ember, hogy néha még akadnak, ha nagyon ritkásan is. olyan kulturális intézmények, ahol ez a segítőszándék nem mindig vagy nem mindenben érvényesül. Néha mintha azt érezné az ember, hogy kitalálnak különféle magyarázatokat, hogy a kedvezmény elve ezért vagy azért az illető intézményre nem vonatkozik. A kirándulást vezető tanárok elmond-1 jak, hogy vannak olyan helyek, ahol nem kérnek ugyan belépődíjat, de kötelezővétekében ülő szigorú asszonyi személy ugyanis szintén valamilyen „látogatási jegy" — vagy tudom is én minek nevezte — megvásárlása fejében engedélyezte volna az ingyenes múzeumlátogatást. A dolgot nem a pár forintos belépődíj miatt tesszük elsősorban szóvá. (Bár ez sem közömbös, mert a belépőjegyek ára is a szülőket terheli, s egy hosszabb kirándulásnál elég sok múzeum és történelmi nevezetességű épület megtekintése kerül sorra.) Arról van inkább szó, hogy a múzeumok, kiállítások felkeresése ma már hozzátartozik az ember korszerű műveltségéhez, erre pedig az említett objektumok iskolás korban való látogatása szt/k tatja rá. Ez biztosítja azt, hogy önnevelés révén fejlessze magát, színesebbé és tartalmasabbá tegye egyéniségét. De elősegítheti mindez tanulóink hazafiságra, szocialista internacionalizmusra való nevelését is. S szólhatunk arról is, hogy ma, amikor sokat beszélünk a tanórán kívüli idő, a szabad idő célszerű, kulturált felhasználására való nevelésről, vajon nem kap-e nagyobb hangsúlyt minden eddiginél a diákok életében az olvasótermek, a múzeumok, a kiállítások, a hangversenyek, az előadások stb. látogatásának a fontossága? S ha csak egy kicsit is „gazdasági szemlélettel" nézzük a jövőt, látni kell, hogy a ma még ingyenes, vagy féláru kedvezményes jegy ára bőven megtérül. Mert, ha a diák már iskolás éveiben élvezni tudja a múzeumok világát, a zene szépségét, a tárlatok érdekességét stb., akkor hozzájuk felnőtt korában is hű marad. A jövő érdekében kell tehát most vállalnunk az áldozatot. Nemcsak azért, mert törvény van rá. Hanem azért, mert megéri, hiszen ezzel is a jövő sokoldalú embertípusának kialakítását segítjük. Bánfalvi József Emlékezés a Tanácsköztársaságra Lukács György: A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG KULTÚRPOLITIKÁJA (részletek) A kultúra területén abban a nagyon kedvező helyzetben voltunk, hogy — szocialista vagy nem szocialista módon — az egész kulturális élet fel varv^. Ez azt jelentette, hogy nem is az egész magyar intelligencia, de a magyar kultúra vezetőrétege az első pillanattól kezdve hajlandó volt a Tanácshatalommal együtt dolgozni. Ilyen módon a kultúrpolitika nagyon széles társadalmi alapot kapott. A művészetek terén olyan emberek jelentkeztek, mint Gábor Andor, Balázs Béla, Reinitz Béla. Ehhez hozzáteszem, hogy a művészetek vezetését a népbiztosság által kinevezett művészi direktóriumok vállalták, és ezekben is a legkitűnőbb emberek dolgoztak. Elég, ha arra hivatkozom, hogy a zenei direktóriumokban Bartók Béla, Dohnányi Ernő és Kodály Zoltán, a képzőművészet területén Kernstok Károly működött együtt velünk, a fiatalabb nemzedékbői Berény Róbert, Pór Bertalan, Ferenczy Béni és Noémi, hogy az irodalmi direktóriumban a Nyugattól egészen a fiatal, a legfiatalabb gárdáig — értem itt Kassák Lajost és Déry Tibort •— vettek részt. Azt hiszem, ebből nyilvánvaló, hogy úgyszólván az egész haladó, radikális kultúrmozgalom a Tanácsköztársaság kultúrpolitikai szolgálatába állott. Amennyiben a proletárdiktatúrának a kultúra területén hatása és tradíciója van, amit folytatni lehet, az éppen a széles népi alap. Népin azt értem, hogy az ország legjobb és leghaladóbb erőit fogta össze, mégpedig úgy, hogy kísérletet tett arra, hogy egyrészt megőrizze a legszigorúbb és legmagasabb rendű szakszerűséget, másrészt elkerüljön mindent, ami a kultúra bürokratikus igazgatása felé vezet. Móricz Zsigmond: A SOMOGY MEGYEI TERMELŐSZÖVETKEZETEKRŐL (Pesti Hírlap, 1919. április 15.) (részletek) Valóságos csoda, amit most láttam. Somogyban voltam, s az ottani termelőszövetkezetek berendezését néztem meg. A megye lakosságának nagyobb része az uradalmakon lakik. Nem kell tehát egyebet tenni, csak mondani, hogy az uradalmat átveszik az alkalmazottak közös tulajdonba, s már akkor csaknem teljes létszámban vannak együtt azok az igényjogosultak, akik az illető földterületre számot magyar tarthatnak. Pl. az Esterházyvolt ka- uradalom Somogyban 40 000 hold. Állandó alkalmazottja van 1100 béres és 5000—6000 időszaki munkás. Ha ez a 6000—7000 ember közös tulajdonossá válik, mint szövetkezeti tag, akkor már csak 6—7 hold jut egy munkásra, képzeljük el most, hogy ennek a hétezer embernek szétdarabolták volna hatholdas parcellákra ezt a rengeteg földet, micsoda iszonyú állapot következett volna el. Így pedig együtt maradt minden. Van egy képzett, beállított, kötelességet ismerő, s az eddiginél sokkal nagyobb ambícióval dolgozó munkás-birtokos osztály. Nem lehet ideálisabb és szociálisabb megoldást kívánni. És ha látjuk, hogy van megszervezve az egész megye összes uradalma egy szervezetbe, minden ötezer holdnak közös intézősége, amely járási központokba, s az egész a megyei központba számol el, illetve onnan kapja az egységes üzemtervet, akkor föl kell kiáltanunjt, hogy megvalósult az Utópia! És milyen öröm, lelkesedés, boldogság az emberekben. A kerülő, a béres, az intéző, a főintéző, az irodai írnok, az igazgató mindmind boldog és vidám, és megelégedett, és tüzel a munka boldog lázától. Azok után,' amiket Somogyországban láttam, egy csöppet sem csodálkozom a somogyiak nagy önérzetén, hogy Somogy indította meg a világ új rendjét. S egy csöppet sem kételkedem, hogy az ország minden vármegyéje rohanni fog az új lermelő rend megvalósítása télé. Magyarország végre a boldog béke útján halad. Ám erről szent meggyőződéssel teszek tanúságot. Rudas László: TALÁLKOZÁS LENINNEL (részlet) 1919. február közepén a Kommunisták Magyarországi Pártja megbízásából Moszkvába indultam. Az út ez idő tájt nem ígérkezett túlságosan könnyűnek. Két fronton keresztül vezetett Moszkva felé. Vasúti összeköttetés nem volt, s az út legnagyobb részét szekéren, vagy gyalog kellett megtennünk. Amikor Kijevbe érkeztem — március 23-a volt —, akkor érkezett oda a magyar proletárdiktatúra kikiáltásának híre. Moszkvába érkezésem után egy héttel Lenin magához hivatott. Az első percben természetesen nagyon elfogódott voltam. Hisz olyan emberrel beszéltem, aki mellett valóságos törpének ereztem magam. Lenin a magyar proletárdiktatúrára terelte a szót, ás nekem szegezte a kérdést: — Micsoda diktatúra van maguknál, ha a színházakat és az orfeumokat szocializálják? Ez most a maguk legfőbb gondja? Biztosítottam arról, hugy otthon nem csupán ez történt. Feltehető, hogy az európai burzsoá sajtó ezekről a felszínes dolgokról emlékezik meg jelenleg, de nem kétséges, hogy lesz miről írnia hamarosan, ha rátéri^ik a nagyüzemek szocializálására. Lenin hirtelen fordulattal rátért a szociáldemokrata párttal való összeolvadás kérdésére, s ezt mondta: — Én kérdeztem a magyutf elvtársaktól, hogy mi a biztosíték ennek az egyesülésnek a szilárdságára. Azt telefonálták nekem, hogy le-: gyek nyugodt, mert a magyar kommunista vezelólí Marxnak és Leninnek a tanítványai. Ez még nem elég biztosíték, mondtam nekik kissé epésen, mert vannak olyan tanítványok, akik nem jól tanulták meg a leckét..; Arra kértem, írjon egy let velet a magyar munkássághoz, és buzdítsa őket súlyá-t val és tekintélyével forradalmi kitartásra. — Ezt nem tehetem — mondotta. — Nem avatkozhatom más országok belügyeibe. Különösen, ha nem ismerem eléggé belső viszonyaikat. A levél később megíródott, és Szamuely hozta magával Budapestre. » Hegedűs András: Móra Ferenc hétköznapjai lyj Nem csoda, ha a gondok zuhatagában fuldokvl. lott. 1909. december 10_én számos kéziratot küldött Pósának Az Én Üjságom számára ezeknek a soroknak a kíséretében: „gondolom, a menynyiség ellen most már nem lehet panaszod. A kvalitás persze más dolog. Hamar munkának sok a lazája, s bíz én most elég sebesen dolgoztam. Tömörkény beteg lévén, a héten minden nap én írok cicerót; a hivatalban is kettőnk helyett kell helyt állnom, pedig így karácsony tájt tömérdek rubrikával fekszik rá a statisztika az emberre, s köztem és a számok közt amúgy is olyan természeti ellenkezés vagyon, mint az egér, meg a macska közt." Az alkotóműhelybe világít be a levél néhány mondatai „Látod, még a verspenzupimal is elkészültem, bár ez nekem mindig nehezen megy, részben gyakorlat hijján is. Olyan ritkán irok verset, hogy mikor írok, mindig újra kell tanulnom a versírást." 1911. január 14-én így kesergett: „Ez, a sok hivatalos nyavalya, a mi megőrli az energiám, ez az ezer felé való kapkodás, a mi megeszi minden időmet..." 1911. november 3-án ezeket írta Pósának: „A munkakedvnek, te magad láthatod, nem is volna hijja nálam, csak idővel győzném. De most annak szűkében vagyok: az ásatás alatt a hivatali munkám is felhalmozódott, s most a gazdátlan Napló is minden estém elveszi. Pedig vékonyan állok egészség dolgában: olyan ősinfluenzát hoztam haza Csókáról, hogy majd megfojt." 1913. március 22-én így sóhajtott: „ ... az agyam meg van csigázva .. ." Ennyi munka, ilyen zaklatott élet közepette mit jelentett, mit adott Mórának a család? A Mórával foglalkozó irodalomtörténészek eddig kevés konkrétumot tudtak mondani írónk családi életéről. Az előkerült, felkutatott levelezés és anyakönyvi adatok birtokában teljesebb és hűbb képet rajzolhatunk otthoni, a „családon inneni" világáról is. trónk felesége, Walleshausen Ilona Kiskunfélegyházán született 1880. május 2-án. Édesapja, Walleshausen János borbélymester volt. tragikus körülmények között halt meg, s ezután az özvegy, Kanizsai Nagy Mária folytatta férje iparát. Ebből és csekély ingatlana jövedelméből nevelte gyermekeit: Ilonát és Gyulát. Walleshausen Gyula Móra Ferenc osztálytársa volt, gyönge tanuké s kőnk lett hetedik gimnazista korában a házi tanítója. Móra ekkor ismerte meg Ilonát, aki a polgári iskola négy osztályának elvégzése után otthon vezette a háztartást, majd Hódmezővásárhelyen elvégezte az óvónőképzőt. Diplomát szerzett, de állást nem vállalt. Móra Ferenc 1897. szeptembere előtt, Pestre kerülése előtt eljegyezte Walleshausen Ilonát, de eljegyzésükét hivatalosan a kiskunfélegyházi anyakönyvi hivatalban csak 1902. júniusában jelentették be. A diákszerelmet házasság pecsételte meg: Móra 1902. július 15-én feleségül vette Walleshausen Ilonát. Egyetlen gyermekük, Móra Anna (Panka) 1903. július 17-én sziiietett. A Pósáékhoz írott levelekben Panka Móra életének bearanyozója, az igazi örömök forrása, kedvfakasztó, erőt adó a nehéz napok, évek idején. Amikor „szegény, hajszolt állatnak" érezte magát, Pankában lelt egyedül éigaszra. Sorjáztak a levelekben a Pankát dicsérő megállapítások: „Pankáról dicsekvés nélkül nem lehet írni: hihetetlen gyorsasággal nyíló pompás virág, akit az apaszív csak remegő gyönyörűséggel tud nézni: ó, csak minden rossz időtől megkímélné a jó isten..." „Panka, hála istennek, változatlanul szép, erős és dolgos ..." „Virágos ifjú csónak, a ki minden vizén könnyen úszik még." „Panka: Panka. Nagy. erős, szép. jó." Amikor a feleség, Ilonka súlyos beteg egy viza*/ van, Panka: „Jó, hogy Panka friss, szép, erős és jó. Igaz, hogy nem tesz naponta egy órát, míg együtt vagyunk, — de legalább addig felejtkezik az ember az élet nyomorúságáról." (Folytatjuk} J