Délmagyarország, 1974. március (64. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-17 / 64. szám

VASAK-NAP, 1974 MABOTW *t Somoskői Laios Paraszt Orfeusz dala Tanya festők meg a tanyak Bizonygatni fölösleges: téma lett • tanya. Szinte alig akad olyan sajtófórum, amely ne emlegetné a településhatárokon túl lakók magányosan álló vagy bokrokba sűrűsödött házait, statisztikákkal, gondosan felgyújtott érvekkel — vagy cssik amúgy, az „átérzők" könnyen forrósodó tollúval —bizonygatva: nem megy olyan egyszerűen az az elmúlás. Vagyishogy a termelés színtereiként — és így a bennük lakók „élettercként"— még egy jó darabig megmaradnak a tanyák. (Dr. Romány Pál nemrég megjelent kitűnő könyve épp elég bizonyítékkal szolgálhat minden kétkedőnek.) Okkal, joggal téma tehát a tanya — s mivel művészi visszatükrözéséről szeretnénk a továbbiakban szólni — mondjuk rá: Annyi baba ahány ÁB Kisbojtúr-csodálta pacsirta-szárnnyal, érett piros alma-fénvü tisztasággal, féidinnyehejban őrzött álmaimmal, törött-cinkeszárnyú félszeg vágyaimmal, kocsi szalmát érő tenyereimmel, kéthetenként váltott foltos ingeimmel, kilenc mázsa búzáért elkelt váltaimmal, kilenc mázsa árpára becsült lábaimmal. alázatosságomért fizetett kilenc juhsajttal. summás ebédektől falni tanult haraggal, kenyérrel, vöröshagymával, sóval, béresek-adta kis útravalóval, bottá lecsonkított körtefaággal... hozom akaratom játéktalan gyermekkoromból, kamaszkoromból, minden korszakomból ki ne fogyhassam a tennivalókból! Da'tem fürtöket fonhassak ragyogni ménkarcsú rakéták szálló tüz-sörényébe. Orfeusz énekeire taníthassam a bolygók magányát, a születő és a haldokló csillagokat! valóság. Valóság, amit tudomásul lehet is, kell is venni; valóság, ami a különböző műfajok törvényei szerint és eszközeivel megörökíthető. Azt számba venni, hogy a regényírók, novellisták vagy éppen a filmrendezők fantáziáját menynyire izgatja ez a téma manapság — hosszadalmas lenne. Ám az, hogy képzőművészeink nem idegenkednek tőle, sok közös és ugyancsak sok egyéni tárlattal bizonyítható. (A kiállítások címeinek, a kiállítók nevének felsorolását most — úgy hisszük — bátran el lehet hagyni, hiszen, ha emlékeztetőül csak annyit írunk le, hogy „Dél-alföldi Tárlat", „Vásárhelyi Őszi Tárlat", a tanyaíestők kiléte, valóságidézésük módszere máris nyilvánvaló.) Képzőművészeink nem idegenkednek a tanyák megörökítésétől — mégha tekintetüket más ábrázolnivalók felé utasítják is a kritikusok. Mondom sietve: isten ments a gyakran szokásos — az olvasók által is joggal unt — „müvészite.sz" viták fölidézésétől. De ezúttal másról van szó. így is mondhatom: egy furcsa aszinkronitásról. Ha beleolvasunk az alföldi iskolák tagjainak közös vagy egyéni tárlatait bíráló cikkekbe, megtudhatjuk, hogy „hagyományőrzésük korszerűtlen", mert tanyát festenek; a „múltba süUyedt világ néz vissza lapjaikról, vásznaikról", mert tanyát festenek. (Aki részletesebben is meg akarja tudui, miképpen is hangzik az efféle elutasítás, annak figyelmébe ajánlom Fülöp Erzsébet vásárhelyi illetőségű és ihletettségű festőművész, a budapesti Fényes Adolf-teremben megrendezett kiállításának sajtóvisszhangját.) Ha viszont beleolvasunk lapjaink, folyóirataink „Hazai tükör", „Itthoni élet" fejcím alatti rovataiba, azok meg éppen azt bizonygatják, hogy igenis, még hosszú ideig életképesek lesznek a tanyák. Élni tehát lehet bennük, dolgozni is udvarukon, tájékukon, de megfesteni őket — hát az bizony Icépzőművészeti skandalum! Ez lenne az a furcsa aszinkronitás. És ami még furcsább: az életképesség elfogadása, bizonygatása, és a lefestés, megrajzolás kárhoztatása nemegyszer ugyanazokon a hasábokon lát napvilágot. Még ugyanazokban a lapszú"mokban is... A tanyarendszer — minden kárával, hasznával együtt — realitás. S mint ilyen — úgy vélem — ábrázolásra is alkalmas: képzőművészeti megidézésre. Joga van arra, hogy nyoma maradjon. Persze, a fentiek a méltatlanul sértett, jó müvek védelmében hangzottak el — de hát ezt aligha kell bizonygatnom. A tehetséges megőrzők, megidézők teljesítményének elismertetéséért. Azért, hogy ne egyszerűen a vászonra, papírra vitt „mit"-ért kapjon a fejére az a festő, rajzoló, hanem azért, ha tényleg nem, vagy csak alig vehető művészetszámba a „hogyan". AKACZ LÁSZLÓ a szegedi klinika által végzett taá; hen belüli fogamzásgátlás-eszközt is, amelyet az egész világon Szontágh professzor nevével fémjeleznek. Elérkeztünk tehát egy ponthoz, a bűvös 2700-as számhoz, ahol a születések és a művi vetélések száma találkozott. A grafikonon két szaggatott vonal a további, nemcsak remélhető, de várható tendenciát is jelzi, mégpedig azt, hogy csökkenjen a vetélések szá-, ma, a korszerű családtervezéssel előzzük meg a nem kívánt terhességet; másrészt, hogy a tudatosan tervezett gyermekáldás eredményeképpen meg is szülessenek a babák. Ez a társadalom ügye, s ezért már az egész társadalom megtette, amit pillanatnyilag tőlünk telik. Állítani nem merjük, hogy máris az új abortuszrendeletnek köszönhető, de tény, hogy januárban kevesebb volt a művi vetélések száma, mint az ezt megelőző években januárban. A statisztika ugyan hivatalos számadatokból áll össze, de az új abortuszrendelet elsősorban a tudatos családtervezésre ösztönöz, és remélhetőleg azt fogjuk vele elérni, hogy egyre kevesebb lesz az olyan terhesség, amelytől megszabadulni szeretnének, nem pedig világra hozni, örömmel várni a kis jövevényt. A kormányrendeletek, amelyek az idén januárban léptek életbe, éppen azt célozzák, hogy a gyermek érkezése a családba örömet is jelentsen, de lehetőség is legyen arra, hogy jobb anyagi körülmények között fo gadhassák és nevelhessék a házaspárok a család új tagjót. A népesedéspolitikai intézkedések soha nem lótott módon könnyítették meg a gyermek fogadását. A mejrvei part- cs tanácsház Hl cs Mi szintes épülete Kccs- Lakóház Debrecenben, a Petőfi téren: 22 emelel es. (lklorty bemcicn. (Pásztor Zoltán felvétele.) János felvétele* Az első esztendő volt az 1973as, amikor a szegedi szülészeti klinikán ugyanannyi baba született, mint ahány művi terhességmegszakítás volt. Ha az ember meg tud hatódni egy grafikontól, akkor a szülészeti klinikától kapott, 1960 óta szóló adatok alapján rajzolt grafikon valában megható. Mert azt mutatja, amit olyannyira szeretnénk: kevesebb legyen végre a terhesség-megszakítás és több kisbaba szülessen. Nem túlzás azt mondani, hogy hosszú évek szívós munkájáról van szó, hiszen éppen a klinika tett a legtöbbet Csongrád megyében az egészségügyi kultúra terjesztéséért, a korszerű fogamzásgátlás elterjesztéséért, ami ma mór — mint köztudott — nemcsak a nagy hatású hormontablettákat jelenti, hanem