Délmagyarország, 1974. február (64. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-12 / 35. szám
KEDD, 1974. FEBRUÁR IS." Nemcsak elajügy... W ashingtonban megkezdődött a legnagyobb nyugati olajimportáló országok konferenciája. A tanácskozás neve, témája a felületes szemlélő számára azt a benyomást kelti, hogy az amerikai fővárosban valóban kizárólag az olajról lesz szó. A felszínen ez még igaz is lehet. a mélyben azonban a „fekete aranynál" is komolyabb a tét. Minden jel arra mutat, hogy Washingtonban érdekes és fontos erőpróba egyik menetére kerül sor. Az Egyesült Államok szeretné visszahódítani az utóbbi időben megingott vezető szerepét a nyugat-európai kilencek és Japán felett. Amit nem is olyan régen csak néhány megfigyelő jövendölt meg. nyilvánvalóan bekövetkezett: Washington igyekezett a maga számára a lehető legnagyobb hasznot húzni a Nyugat-Európát és Japánt, vagyis legerősebb gazdaságú vetélytársait sújtó többoldalú válságból. Az Időzítés aligha véletlen. A konferenciára akkor kerül sor. amikor az angol vezetés a rendkívüli választásokba menekül és általános bányászsztrájk bénítja meg az országot; a Német Szövetségi Köztársaságban és más államokban ugyancsak megnövekedett a szociális és politikai feszültség. Nyugat-Európa nagy gondokkal küzd, ugyanakkor Amerika, legalábbis részben, helyreállította pénzügyi egyensúlyát, és a Watergate-ügy miatt belpolitikai okokból is szükség lenne látványos külpolitikai sikerekre. Nixon és Klssinger azt reméli, hogy egy meggyengült Közös Piac és egy meggyengült Japán politikailag is visszaszorítható egy korábbi szintre. A legelszántabban a francia diplomácia hadakozik egy ilyen törekvés ellen. Ezt az ellentétet fedik a konferencia látszólag olajjal kapcsolatos irányvonalai. Amikor az amerikaiak „közös akcióról" beszélnek, a saját vezetésükkel gondolják, és amikor a franciák a különutak szükségességét hangsúlyozzák, az nem csak az olajra vonatkozik... Ezek fényében már érthető a tekintélyes Japán Times ítélete, amely így hangzik: „Soha nemzetközi gazdasági tanácskozás nem váltott kl ilyen nagy gyanakvást a résztvevők és a meg nem hívottak körében...". Választási kampány Angliában A bányászok országos sztrájkban 0 London (MTI) A konzervatív pártközpontban Edward Heath, kőhajításnyira onnan, a labourista főhadiszálláson Harold Wilson. saját pártjának klubházában pedig a liberális vezér, Jeremy Thorpe hétfőn megtartotta első saji tóértekezletét a kortesbeszédek hosszú sorozatában. Meghatározták azokat a kérdéseket, amelyekről beszélni fognak a február 28-i választásokkal tetőző kampány alatt. Ezután a pártvezérek vidéki körútra indultak. A három sajtóértekezlet homlokterében a konzervatív választási program állott. Az „Erélyes lépésekkel egy méltányos Britanniáért" címet viselő manifesztumot Heath most indította el hivatalos útjára. A 10 000 szóból álló dokumentum néhány nappal ezután jelent meg. hogy a munkáspártiak is közölték a részleges államosítási intézkedéseken, a szakszervezetekkel való egyetértésen alapuló ígéreteiket. Heathék igyekeztek kiegyensúlyozni pártjuk jobbszárnyának nézeteit azokkal, amelyek alkalmasak a velük csak habozva rokonszenvező választók megnyerésére, de a program inkább a konzervatív jobboldal nézeteit tükrözi. Á mérleg „erély"-serpenyőjében például az szerepel, hogy újraválasztása esetén a torypárt beavatkozik majd a szakszervezetek vezetőségválasztási mechanizmusába, és így szigeteli el a baloldal jelöltjeit. A „méltányosság"-rubrikában egyebek között az áll, hogy mielőtt a Carr-törvény alapján ipari pert indítanak egy szakszervezet ellen, ezt békéltetési kísérletnek kell majd megelőznie — különben azonban a törvény hatályban marad. A gazdasági kudarcok után a torypárt most újabb „nadrágszíjpolitikát" volt kénytelen meghirdetni, magasabb adókat, még kisebb Béke mozgalmi akciók Sajtóértekezlet Moszkvában 0 Moszkva (MTI) Hétfőn Moszkvában, a Barátság Házában nemzetközi sajtóértekezletet tartottak abból az alkalomból, hogy február 9—10-én a szovjet fővárosban ülést tartott a béke erőinek tavaly októberi világkongresszusán létrehozott összekötő bízottság. A sajtókonferencián részt vett Romesh Chandra, a Béke-világtanács főtitkára, Oleg -Harhargyin, a Szovjet Békebizottság elnökhelyettese. Isabelle Blume asszony, a Belga Békevédelmi Liga képviseletében és a nemzetközi békemozgalom több más kiemelkedő személyisége. Romesh Chandra ismertette az újságírók előtt a békeszerető erők világkongreszszusa főbizottságának kétnapos üléséről kiadott közleményt. A tanácskozáson 20 nemzetközi szervezet és 34 ország nemzeti békemozgalmának a képviselői vettek részt. Hazánkat dr. Berecz "János, az európai biztonság és együttműködés elősegítésére alakult magyar bizottság titkára, Pethő Tibor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, az Országos Béketanács alelnöke, a Béke-vllágtanács tagja és Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára, a BVT tagja képviselte. A DÍVSZ egyik képviselője az ülésen Hargita Árpád volt. Romesh Chandra megállapította, hogy a békefórum óla eltelt mintegy 100 napos időszakban gyűlések tízezrein emberek milliói ismerkedhettek meg a békekongresszus eredményeivel. A részt vevő országok többségében lépéseket tettek további békeakciók végrehajtására a kongresszus szellemében. A főbizottság elhatározta, hogy létrehozzák a béke erői világkongresszusának állandó összekötő bizottságát, amelyben képviselethez jut a kongresszus minden részt vevő szervezete. A békeerők világkongresszusa állandó összekötő bizottságának az elnöke Romesh Chandra, titkára pedig Oleg Harhargyin lett. Mint Romesh Chandra mondotta, a főbizottság kétnapos ülésén konkrét akciókat is megvitatott a chilei néppel való szolidaritással, a vietnami békeegyezmény következetes megvalósításával, a nemzetközi béke- és biztonság erősítésével, a közelkeleti rendezés elősegítésével, a fajüldözés és a gyarmatosítás felszámolásával, a leszerelés megvalósításéval és a környezetvédelem fokozásával kapcsolatban. Bérharc az NSZK-ban 0 Bonn (MTI) Menetrend szerint, fegyelmezetten zajlott le hétfőn a nyugatnémet közalkalmazottak országos sztrájkjának első napja. A sztrájkvezetőség felhívására a dolgozók elsősorban az ipari gócpontokban szüntették be a munkát. Mindenekelőtt a közlekedési alkalmazottak, a köztisztasági dolgozók és a postások maradtak távol munkahelyükről. A munkáltatók előzetes propagandája ellenére a lakosság egyre növekvő számban támogatja a bérharcot, és — a szükségszerű kellemetlenségek ellenére — mind többen nyilvánítják ki rokonszenvüket a sztrájkolok iránt. Nyilván ez a körülmény is közrejátszik abban, hogy a kormány most kiegyezést javasol, és a jelek szerint hajlandó emelni béremelési ajánlatát. A szakszervezetek és a munkáltatók újabb béketárgyalásai a délutáni órákban kezdődtek Frankfurtban, és Stuttgartban. Egy-két sztrájkkörzetben időközben már létre is jött a megegyezés: a közalkalmazottak 9 és fél százalékos béremelés helyett 12 százalékos emelést vívtak ki. Ebből a körülményből megfigyelők arra a következtetésre jutnak, hogy ugyancsak 12 százalék körül várható majd az általános megegyezés is, amelyet persze a sztrájkoló munkásoknak még külön szavazáson kell jóváhagyniok. 0 Nyugat-Berlin (MTI) A hétfőn hajnalban elkezdődött sztrájk, amely a város egész közlekedését megbénította, sokak szemében még nyilvánvalóbbá tette, hogy Nyugat-Berlin, mint „a szabad világ nagy kirakata" kezdi felmondani a szolgálatot. Hétfőn reggel az utcai forgalomban teljes volt a káosz, az autók csak csigalassúsággal haladhattak előre. A gyárakban és a hivatalokban rengetegen elkéstek, vagy be sem mentek dolgozni. közkiadásokat, nagyobb hitelszigorításokat, az eddiginél is szigorúbb keresetkorlátozásokat helyezett kilátásba. A munkáspárt vezére, Wilson, Igyekszik elkerülni azt, hogy a sztráj kólókkal azonosítsák, és sajtóértekezletén az emelkedő árak és : megélhetési költségek, a növekvő lakbérek és lakásépítési kölcsönkamatok problémája mellett háttérbe szorította a bányászkérdést. Wilson ugyanakkor aláhúzta: a bónyászkérdés robbanásának ködfüggönyével Heath megpróbálja eltakarni azt, hogy egész politikája csődöt mondott, s hogy nincs semmilyen új javaslata. Thorpe, aki arra számít, hogy szoros választási eredmények lesznek, s liberális pártja megerősödik, előrevetette a munkáspárt és a liberálisok parlamenti együttműködésének lehetőségét. Mint ismeretes, megkezdődött 289 ezer angol bányász országos sztrájkja. A munkások azért szüntették meg a termelést, mert a munkáltatók és a brit kormány nem volt hajlandó kielégíteni 30 —35 százalékos béremelésre vonatkozó követelésüket, illetve ennek felére tett csupán ígéretet. Az angol bányászok elsősorban azért utasították vissza a munkáltatók ajánlatát. mert Nagy-Britanniában az utóbbi hónapokban rohamosan dagadt az Infláció. következésképpen nagy mértékben csökkent a bérből és fizetésből élők vásárlóereje. A brit rendőrség Londonban különleges „hírszerző központot" hozott létre, annak érdekében, hogy tájékozódjék a sztrájkoló bányászok minden egyes akciójáról. megmozdulásáról. A rendőrök máris több helyütt beavatkoztak a bányászok megmozdulásaiba, és összecsaptak a dolgozók által létrehozott sztrájkőrségekkel. Líbiai államosítás 0 Beirút (UPI) A tripoli rádió közölte, hogy Líbia hétfőn teljesen államosította három amerikai olajvállalat a Texaco, az Asian ot California és a Libyan American társaság érdekeltségeit. Beiruti politikai körökben felhívják a figyelmet arra, hogy az államosítást a washingtoni értekezlet megnyitására időtitették. Phnom Penh ágyútlizben 0 Phnom Penh (DPI, AFP) A kambodzsai népi felszabadító erők hétfőn 122 milliméteres rakétákkal lőtték Phnom Penh, a főváros déli és délkeleti kerületeinek katonai célpontjait. Több lövedékük csapódott be az amerikai nagykövetség, az elnöki palota és a szárazföldi haderő főhadiszállása közelében. Hétfőn délután a népi felszabadító erők messzehordó ágyúkkal is tűz alá vették I Phnom Penh katonai célpontjait. Több épület kigyulladt, és sűrű füstfelhők borították el az eget. Legalább húsz sorozat 105 milliméteres ágyúlövedék érte Phnom Penh központját. Az első jelentések szerint mintegy hatvan személy életét vesztette, és sokan megsebesültek. Phnom Penhben a tüzérségi támadás hatására ismét pánikjelek mutatkoztak. a rendőrség hangosbeszélőkön keresztül szólította fel oszlásra az utcákon összeverődött csoportokat. A kormányhadsereg helikoptereket és repülőgépeket küldött a Phnom Penh környéki területek fölé, hogy megpróbálja elnémítani a népi erők ütegeit Politikai láz Franciaországban 0 Párizs (MTI) Pompidou elnök felgyógyult influenzájából, s hétfőn visszatért az Elysée-palotóba. Az elnök hétfőn délután fogadta Messmer miniszterelnököt, este pedig vacsorán látta vendégül a kormány tagjait. „Az elnök felgyógyult influenzájából, de vajon ezzel véget ér-e a politikai körökben támadt furcsa láz is?" — veti fel a kérdést a Figaro. s rámutat arra, hogy a politikai kulisszák mögött tovább folytatódnak a találgatások, helyezkedések és intrikák. A politikai köröket to. vább foglalkoztatja a kormányátalakítás, és a kormány élén esetleg bekövetkező változás lehetősége. Az Express című hetilap a múlt héten azt írta, hogy Pompidou elnök még február folyamán elbocsátja Messmer miniszterelnököt és Giscard d'Estaing gazdasági és pénzügyminisztert állítja a kormány élére. Giscar d'Estaing a hét végén mondott beszédében kereken elutasította ezt a feltevést, az Express viszont e heti számában ismét azt írja, hogy a koalícióban „már megindult az örökösödési háború". Georges Marchais, az FKP főtitkára Nizzában mondott beszédében hangsúlyozta, hogy miközben a jobboldalon belül mélyülnek az ellentétek, a baloldal egysége — a közös program alapján — még jobban megszilárdult, így az FKP lehetségesnek tartja, hogy a legközelebbi elnökválasztáson a baloldal közös jelöltet állítson. Chilei szolidaritási est Tiltakozó távirat a fasiszta terror ellen A chilei néppel vállalt nemzetközi szolidaritás napjának előestéjén, hétfőn a SZOT központi iskola hallgatói és a budapesti üzemek szocialista brigádjainak képviselői szolidaritási esten juttatták kifejezésre, hogy egyöntetűen támogatják a chilei népet a fasiszta katonai diktatúra elleni igazságos harcában és mélységesen elítélik a katonai junta törvénytelen, véres terrorját. Ott volt a gyűlésen Rostás István, a Magyar Vöröskereszt első alelnöke, a Magyar Szolidaritási Bizottság chilei akcióbizottságának elnöke, Árkus István újságíró, a chilei akcióbizottság alelnöke, s részt vett a szolidaritási esten dr. Oscar Jimenez Pinochet a fisiszta puccs által megdöntött népi egység kormányának volt budapesti nagykövete. Kiss Károly, a SZOT alelnöke, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnökségének tagja köszöntötte a forró hangulatú szolidaritási est résztvevőit. A chilei katonai junta véres terrorja elől emigrációba menekült hazafiak nevében Augusto Sepulveda, a Chilei Dolgozók Egységes Szakszervezeti Központjának (CUÍ) titkára, a Magyar Szolidaritási Bizottság chilei akcióbizottságának tagja tárta fel a gyűlésen a fasiszta diktatúra népirtó kegyetlenkedéseinek sok-sok bizonyítékát, és beszámolt a mind jobban terebélyesedő ellenállásról, amelyet a chilei antifasiszta front vezet. Reális lehetőséget nyújt e tömörülés növekedéséhez, hogy mind jobban erősödik a bestiális diktatúra elleni elégedetlenség. Napról napra nő a munkanélküliek serege, s az elbocsátottak száma most már több mint 600 000. A chilei antifasiszta erők harcához ad bátorítást, támogatást a nemzetközi szolidaritási mozgalom. Augusto Sepulveda emlékeztetett arra. hogy a Szakszervezeti Világszövetség felhívására a Chilei Dolgozók Egységes Szakszervezeti Központja megalakulásának 21. évfordulója, február 12., a chilei nép melletti nemzetközi szolidaritási akció napja. A szolidaritási est résztvevői tiltakozó táviratot küldtek Pinochet tábornoknak, a fasiszta katonai junta fejének. A táviratban mély felháborodással bélyegezték meg a junta rémtetteit, és követelték a terror azonnali megszüntetését, a törvényesség és az alkotmányosság visszaállítását. Arab „kis-csúcs'*? 0 Kairó (UPI, DPA) Az ENSZ közel-keleti rendkívüli erőinek kairói szóvivője hétfőn közölte, hogy a Szuezi-csatorna nyugati partjáról való izraeli viszszavonulás harmadik szakasza a terveknek megfelelően folyik, és kedden ér véget. A megállapodásnak megfelelően a világszervezet „kéksisakos" katonái még kedden átveszik a kiürített területeket, és ezeket szerdán adják át az egyiptomiaknak — mondotta a szóvivő. Kairói politikai körökből származó értesülés szerintaz egyiptomi lapok által beharangozott arab „kis-csúcs" esetleg már ezerdán megkezdődik a dél-egyiptomi Asszuánban, végleges döntés azonban még nem született. A találkozón Egyiptom, Szíria, Szaúd-Arábia, Algéria és Kuvait vezetői vesznek részt. Kairói politikai megfigyelők valószínűnek tartják, hogy az arab vezetők elsősorban a Golan-fennsíkon szembenálló katonai erők szétválasztásának problémakörében foglalnak majd állást. Hétfőn Egyiptomba érkezett Nimeri szudáni elnök. Nimerit Alexandria közelében Szadat elnök fogadta. A két államfő megkezdte politikai tanácskozásait. I