Délmagyarország, 1974. február (64. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-03 / 28. szám

VASÁRNAP, 1974. FEBRUÁR 1 Furcsák a felnőttek nyúlt, gyöngyház körmével megcsiklandozta. „Növögetünk, kisfiú?... No. nézd csak!" A kisfiú komolyodni kezdett, sovány csirkemellét kihúzta, megkérdezte anyjától: hová szökött az Eta? „Mi közöd hozzá?" — „Csak." — „Nagylány már az, talán húsz is van." Meglepte, hogy anyjából harapófogóval se húzott ki többet. „Az 6 dolguk. Mindenkinek a magáé." Furcsák a felnőttek, néha nem lehet megérteni őket. Lám, még anyu sem kivétel. Etát hamarosan egy Opelből látta kiszállni, orvosírnok lett a rendelőben. Nem sok idő múlva a Hurkec-lány mélykék Mercedesből tűnt elő, szőke haja kékesre őszült. így már nem tetszett annyira a kisfiúnak. Egvik bokája fölött vékony aranyláncot hordott. Akkoriban történt, autóbuszon indult Budára. A kalauznő véletlenül nem adott vissza. „Bocsánat. néni. kérem, én kétforintost adtam." Néhányan odanéztek. „Ez a gyerek bolond!" Valaki segített: „Talán mégsem ..." — „Nézze meg a táskámat... Kár az ilyenből ekkora cirkuszt csinálni! Nesze, itt van, öcsi. Légy vele boldog." Markába nyomta a pénzt. Nála nem volt több. ezzel a fél forinttal volt másfél, a visszaútra. Égett az arca, gépiesen leszállt a célja előtt, egyedül indu't a kaptatónak. Előtte a busz mászott a kertekkel szegett keskeny úton. mint poros ágra egy kék bogár. Lehetséges. hogy mégse kétforintos volt?... Véletlenül nem adott vissza, persze, aztán restellte; van ilyen. Hirtelen összemosódott benne két arc: a közártbeli kiabáló és á kalauznő. Rendezni akarta gondolatait, de semmiképpen sem tudta összeszedni magát Majd este. anyunak... Vacsora utánig halogatta a dolgot Amikor végigmondta, anyja rántott egyet a vállán. „Kölyök vagy még, sokat kell tanulnod, és ugyancsak sok mindent elfelejtened, mielőtt..." Nem mondta tovább. A kisfiú toporzékolni szeretett volna, hogy. most azonnal beszéljen vele tovább, majd mint egy félénk kisállat, amelyik vihar elől bebújik az odújába, csendben maradt. És mint évek előtt a sarki közértben megint hullámzani kezdett körülötte a szoba, a bútorok. anyu. a mosolygós. Szaniszlay, a családi képek. Hurkecék Etája, minden, mint az a tenger;V szerencsére, most nem kiáltozott senki Enyhén szédült. Anyja felé fordult hogy belenézzen nyugtató, barna szemébe, de ő lesütötte. Egészen váratlanul azt akarta kiáltani: „Segítség!" Az s-t már megformálta, de ajkai nem engedelmeskedtek azonnal. Élesen a tenyerébe vájta körmét, hogy ki ne nyíljon a szája. SZOLNOKI ANDRÁS Népszaporulat: nulla A washingtoni népszámlálási hivatal adatai szerint a fiatal amerikaiak elzárkóznak a gyermeknevelés elől. így az a veszély fenyeget, hogy hamarosan elérkezik az USA-ban az az idő, amikor a természetes népszaporulat zérussal lesz egyenlő: más szóval: egybe fog esni a születések és a halálozások száma. Az adat meghallása lelkem mélyéig felizgatott. Nem is tudtam tovább tétlen maradni. A hír vétele után azonnal lesiettem egv közeli presszóba, és odatelepedtem három ifjú dáma mellé. Mindenekelőtt azt kellett tisztázni, hogy valóban valamennyien egyetértenek a népszámlálási hivatal közleményével. A hölgyek neve: Klára. Fern és Méri-Dzsejn. Mindhárman a partnerükkel voltak. A fiúk neve pedig: Fred. Harri és Klod. — Azt olvastam az újságokban, hogy 1967-ben Amerikában átlag 2,9 gyermek született. 1971ben pedig már csak 2,5 — kezdtem a beszélgetést. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor néhány év múlva az Államok asszonyai mindössze 2,1 gyermeket fognak szülni, ami azt jelenti, hogy a demográfiai növekedés egyenlő lesz a nullával. Mivel magyarázzák ezt Önök? — Mi az ördögnek nekünk gyerek? — felelte Fern. — De hisz az asszonyok szent kötelessége: biztosítani az emberi faj fennmaradását — folytaL tam. — Hát éppen ez az. Mi a csodának kell tovább szaporítani egy olyan nemzedéket, mint a mienk!? Értésükre adtam, hogy nem osztom nézetüket. — Ez a mi nemzedékünk világnézetének a problémája — világosított fel Klára. — Önöknek fiatal korukban saját magukról ragyogó elképzeléseik voltak. Önök nagyszerűnek, komolynak, erősnek, tisztességesnek. munkaszeretőnek képzelték magukat, a civilizáció ét a jámborság mintaképének. És természetesen terjedni, sokasodni kívántak. Azt feltételezték, hogy az önök sarjai az önök képében és hasonmásaként fogják leélni életüket. Ezért szülték tele az országot a sajátos mini-hasonmásaikkal ... Majd így fejezte be: — De a valóságban minden másképpen történik. Megszülettünk. felnőttünk, és úgy határoztunk. hogy ebből elég. Ideje felszámolni a mi fajtánkat — Mi a fészkes fenének kell élni és sokasodni ilyen szerencsétlen flótásoknak, mint mi? — kapcsolódott be a beszélgetésbe Méri-Dzsejn. — Egyáltalán nem szeretném, ha az én gyerekeim Harrlra hasonlítanának — mondta Fern. — Miért? — tiltakozott Harri. Mi mindenben megértjük egymást. Barátok vagyunk. Vagy nem?.,. — Igen, Barátok vagyunk. Eddig minden oké! — szakította félbe Fern. — De ha a fiam lennél, rögvest megbolondulnék. — Igaza van — erősítette meg Klára. — Én sem tudom elképzelni. hogy miképpen tudnám megnevelni Klodot és Fredet. Milyen kötélidegek kellenének ehhez! — Részetekről ez igen kedves — sértődött meg Fred. — Hogy képzeled? — folytatta Klára — Te egyáltalán tudná! apja lenni Fernnek, vagy MériDzsejnnek. vagy Harrinak és Klódnak? —- Én a saját, apám természetesen semmiképpen sem szeretnék lenni — jelentette ki Fred. — Ha én helyesen értettem önöket — szóltam közhe —. akkor önök azért nem akarnak gyereket hozni a világra és nevelni. mert azok valószínűleg olyanok lennének, mint önök? — Pontosan úgy van, öreg úr — hagyta helyben mondataim Fern. — Ön nagyon jól tudja, hogy mennyit küszködnek velünk a szüleink. Hát meg tudnánk mi engedni a mi gyerekeinknek, hogy úgy bánjanak velünk, mint mi a szüleinkkel? Tiltakoztam: — Értsenek meg! Ha valamennyien így fognak vélekedni, akkor a hatalmas amerikai nép eltűnik a föld színéről!! — Ha majd az ön által is hirdetett népességszaporulat egyenlő lesz a zérussal, akkor majd ml is oda fogunk figyelni — mondta Fern. — De addig a gyermeknevelésre szánt pénzt sokkal célszerűbb elkölteni egy nyári európai utazásra — Én úgy vélem — tette hozzá Harri — sokkal okosabb dolog vásárolni egy japán motorkerékpárt, mint egy olyan gyerek nevelésével foglalkozni, mint például én is vagyok. ART BUCII WALD Anyja elküldte a közértbe, vásárolt, anyja mérlegre tette az almát, leült vele szemben, ránézett, és ölébe ejtette a kezét. „Kevesebbet mértek, menj viszsza. hátha pótolják." A kisfiú elszaladt, félelemmel lépett a boltba. Az egyik árusnő rámosolygott, attól bizalomra kapott, elétette a csomagocskát. „Nem lehet, kisfiam. Kivitted az üzletből. ki van írva, most már késő." Jó. szelíd fényű beszéde volt a néninek. A pult alatt kicserélte az almát, és a kezébe nyomta. Szótlan ért haza a kisfiú, nem tudott igazán örülni, lógatta a fejét. Nem értette, miért volt kevesebb az alma. ..No. látod ügyesnek kell lenni... Majd te is megtanulod" — mondta az édesanyja. Hónapok múlva, vásárlás közben. ténfergett a jószágok közt, a mosolygós éppen szabad napos volt. A vízimadár-nyakú borosüvegeket nézte, csettintett, ő ls megnő nemsokára. Mikor fizetni állt a sorba, várnia kellett. Hétvégen este annyian összecsődültek. mintha ingyen árultak volna. A sok szatyor, dugig tele kosárkák közt Ide-oda verődött, mint sajka a tengeren. Egyszercsak hullámlani kezdett az a tenger, megbolydult. Az emberek egymásra néztek, egy koros asszony kiáltozott. „Ellopták a pénzemet. A tárcámat! Fogják meg! Az elébb még itt volt! Hol a tárcám? Istenem..." A kisfiú a kiá'tozó mögött állt. lökdösés támadt, kiszorult a sorból. „Ez volt. nl! Ez a kölyök, kapja el! Megismerem!" — „A szeme se áll jól" — mondta valaki. Erős kéz szorította, befelé rángatta a bolt mélyébe, ahol az van kiírva: Iroda. Segélykérőn nézett körül, a mosolygóst kereste, egy székbe lökték. „Mutasd a humid! Te gazember!" Háttérben a kárvallott fújtatott: tátogott, mint üveg mögött a pikkelye vesztett potyka. Kiforgatták vedlett szatyrát, kiló cukrot, meg egy csomag kéttojásos csőtésztát leltek. A könny éppen megszületett a szemében, de még nem gurult le. Ha most az édesanyja belépne... A boltvezető kiküldte a kíváncsiakat, megtapogatta zsebeit, kiszórta a kacatot, szemügyre vette. Erélyesen csapott a kilincsre, és a külső ajtóig kísérte. Némi sustorgás gyűrűzött a nyomukba. A kisfiú szabad volt. Tetszett neki a boltvezető szigora, ahogy az őgyelgőkre rászólt: „Engedjenek utat... Tévedés volt." Az ajtóban megszorította a kezét: „Felejtsd el, katonadolog." Hangja a járdán érte utói: „Aztán lássalak. gyere máskqr ís." Ez jól esett. Ilyennek képzelte apját, akit sosem ismert. Anyjának mindent rendre elmondott Sokáig nem beszéltek róla. Ösztönösen kerülték, mint láb a pocsolyát. Októberben Szaniszlay összeverten jött a suliba. Harmadnapra lelohadt, de kék-zöld lett az arca. Bevallotta, hogy az apja hagyta helyben. Intőt kapott, és aláírást hamisított az ellenőrzőjébe. A kisfiú mélységesen sajnálta a csapat kapusát, akivel néha megosztotta uzsonnáját. Szaniszlay apján tűnődött, az aláíráson, amit az ő helyében elvállalt volna. Az autóbuszvezető kezenyoma sokáig virított a fiún. s egv vonalnyi forradás később sem tágított a homlokáról. Valahányszor barátjára nézett, felcsúszott a tekiptete, a forradás emlékeztette. Vajon, mikor a volánt fordítja, eszébe jut-e? Néha faggatta Ferkót. de úgy tűnt. apja elfelejtette a dolgot. Cukrászdába vitte, sarokházat tömött bele. A felnőttek kiszámíthatatlanok, néha túl komolyak. máskor meg váratlanul elnézőek. Rákövetkező tavaszon Ferkó újságolta. „Képzeld, apa felcsípett nekem egy pótmamát. Elválig az öreg fiú." Foci után caplattak haza. Nyalókakakast szopogtatott „Tovább dumáljam?..." — „Jöhet..." — „Már voltam vele moziban. Oltári nő. Vasárnap kirándultunk, nyársról csepegtette a zsírt a kenyeremre. Kicsit pisze és vörös, mint ez a ..." Leharapta a vörös cukorkakas fejét, és hideg üveghangon felnevetett. „Múlt héten még fekete volt. koromfekete... Mit szólsz?" — „És az anyukád? Mikor láttad?" Ferkó elfordult, kifújta az orrát „Minden második vasárnap kapok tőle egy tábla csoitlb Ha kicsit előbb megyek, kettőt Azt mondta, sajnálja, hotv apué lettem." Hurkecéktől megszökött a nagylány, az a sudár szőke, akire úgy feltapad a ruhája, nem ls tudja, hogy csinálta, mintha mindig fürdőtrikóban járt volna, a bikini direkt jói állhatott neki Erről a lányról mindenfélét öszszevissza gondolt, és az lepte meg, hogy nem szégyellte. Egyszer órákig leste a lépcsőfordulóban. Eta meglátta, az álla alá 1