Délmagyarország, 1974. február (64. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-03 / 28. szám
•VASÁRNAP, 1974. FEBRUÁR 3. Volt neked is húgod? bebámult, várta szótlanul Pepszit. Honnan tudta, hogy otthon van? Lefogadom, hogy mindég előre megállapodtak. Ez Pepszi. Körültekintő. De azért egyszer bugyibein és bal szemén nagy kék monoklival jött haza, éjjel persze, kulcsa volt. Elszedték mindenét De azért tovább folytatta. Hogy-hogy nem lett eddig gyereke? Fantasztikus. Sírtam. Apa nem vette észre, kihajoltam az ablakon, elláttam a folyóra, ott mentek. A Szőrös Kapitány mint egy busman, csikós trikóban. tábornoki (miiyen országé?) válla pókkal, derekán széles rézveretes öv, alul szűk és rövid kék selyem nadrág, mezítláb persze. Munkaszünete van. Pepszi hátára csapta a szákot, karját a Kapitány nyakaköré fonta. Felszáradtak könnyeim, Apát bámultam. — Hozzak még egy üveggel? Van a hűtőben. Apa intett, hogy hozzak. Hoztam. Én is ittam, kettővel hoztam. Pepszin átment már egy kisebb hadsereg. És olyan ártatlanul tud nézni és társalkodni, mintha isten tudja egy zugutcai titkos zárdából most eresztették volna haza az atyai házba. — Apa, töltsek? — Apa, Pepszit agyon kéne ütni. Az ő érdekében. Apa felhúzta ínyét. Kibámult a szombat délutáni napfénybe, ki tudja, mi járkált nagy fejében. Apa sokat iszik. Nem tudom hol ellenőr. Az iskolában, mikor bemondta a felvételin, szót se szóltak, nagyon udvarias volt a diri. Úgy élek itt ebben a házrészben, mint egy vicsorgó eb. Pepszi most a fekete harisnyájában ül egy parti bokor alatt. Mellette a Szőrös Kapitány. Húsos ajka van, és nagy fekete szeme. Sohase köszön. — Apa, én nem árulkodok Pepszi re, de te ntána nézhetnél. Hallod? Fáradt akácillat lengett ki-be a nyitott ablakon. Elláttunk a folyóra. Kinyúlt, találomra megfogta a poharat, de nem volt benne semmi. Kimentem egy újabb üvegért, belecsurgattam, a többit kiszoptam az üvegből. Ittunk. Éhes voltam. Pepszi szalámit vitt, sajtot, zöldpaprikát és egy üveg bort. Nem is titokban csomagolta. Ilyen. — Apa, nem hiszem, hogy Pepszi jól végzi. — Rámnézett — Gondolod? — Egyszer beleszerelmeskedik egy kegyetlen pacákba, aki nem tűri, hogy becsapták. Már másnap rájön, hogy a fél város rajta röhög. Rémülten néztem Apára. — Semmi — mondta rekedten, imbolyogva felállt. — Eredj fürdeni, vagy ahová akarsz, este nyolcig itthon van dolgom, összeszedtem magam, szépen elbaktattam. Tudom, mit csinál. Lefekszik és elalszik. Éjjel ellenőr, valahol. Pepszi ül a parti bokorban, térde felhúzva, a Szőrős Kapitány előtte hasal és húz egyet az üvegből. Már három hete rajta lóg. Mindenkit elzavar magótól Pepszi. Csak nem a Szőrös Kapitány lesz a sógorom? Nem, nem úgy néz ki a dolog. Lehet, hogy belefáradt Pepszi a sok emberbe. Most pihen, hogy Apa, itt van a Szőrös Kapitány. Pepszi olyan fehérre ruzsozta száját, mint egy hulla. Belemászott zsákjába, haját megrázta, készen volt elmenni a Szőrös Kapitánnyal, aki Apát bámulta, derékig látszott, mint egy elvágott ember, új váll&pokat kreált csíkos trikójára, még borzasabb volt mint valaha. — Apa, új vállapja van a Szőrös Kapitánynak, mondta Pepszi és szákjába dobálta holmiját. Pénzt vett magához és egy pillantást vetett a szegény koldusnak, aki szemeit forgatta és duzzadt ajka volt Derékig látszott az ablakban, Apa álmosan de érdeklődve szemlélte a fiút, már amennyire álmossága engedte. — Mmm, mondta. — Pepszi tarkón csókolta. — Apa, fürödni megyünk. Hogy nem vette észre Apa kezdettől fogva, hogy Pepszi akárkivel lefekszik. Nem vagyunk híres ősökkel dicsekvők, de azért a környék már nagyapát úgy ismerte, mint a Császárkertek gazdáját Kioszk is volt itt meg benne katonabanda. Nagy és vastag réztrombiták recsegtek és Nagyapa volt a kioszk vendéglőse. Pepszi márkint áll a levegőben, derékig látszik, fejebúbján valami horgolt vacak. Mire jó ez? És miért húzott fekete harisnyát? Jó, fürödni mennek. — Apa, mondtam, Pepszit agyon kéne ütni. Apa kinyúlt az asztal felé, találomra megfogta a poharat és a meglangyosodott sört felhajtotta, aztán lehunyta szemét. Apa ellenőr. Én nem leskelődök utána. Ha sejtem, hogy Pepszi valakivel arra megy, nagy ívben elkanyarodok. Egy lány romlásra van teremtve, el nem kerülheti, mondta Apa egyszer bőbeszédűségi rohamában. — Tudod fiam, nekik a szüzesség semmi, ezt mi találtuk ki, férfiak. Nem lehet rajtuk segíteni. És Pepszi dolgozik, ne felejtsd el. Jó munkaerő Akkor is sört ivott, de mór a negyedik kisüveggel. Pepszi mór eltűnt a folyosóról a Szőrös Kapitánnyal, aki statiszta volt a helybeli társulatnál. Soha nem jött be, megállt az ablak előtt és aztán ősszel felviduljon, meg télen. Micsoda bundája van. Egyszer összevesztünk, mikor hazajött abban az új bundában, rángattam, kiabáltam, ő nevetett, kinyitotta a bundát, csak fehérnemű volt alatta. Magához szorított, hátul összecsukta a bundát, és simogatta arcomat. — Pepszi, mondtam, Pepszi. Ugye többé nem teszed? Nem, ugye? Nagyapának volt a Császárkertje, a rezesbanda, tudod, nem vagyunk akárkik. Minek ez neked? Nem vagy elég fáradt a munkától? Még ezt is csinálod. Sírtam. Elengedett, kezét a mellére tette, aztán megfogta kezemet és a mellére tette. — Nem tudod, hogy az mi. Ugye, nem tudod? Muszáj nekem. Ne sírj. Elengedett. Bement bundástól a szobájába, és dúdolt. Kirohantam az udvarra, és sokáig káromkodtam és átkozódtam. Ez még három éve volt. Majd jön a tél, és Pepszi úgy néz ki a bundában, mint egy dollárhercegnő. Mert úgy néz ki. Nagyon szép, és kedves. És képes mindenféle rossz szagú alakokkal este elsündörögni valahová. Ki érti ezt? De azért úgy tesz, mintha semmi sem volna. Szobája mindig tip-top, ő maga is. Mindenkinek köszön, és ártatlanul járkál, ó, a dög. Szegény Pepszi. Miért is vagy húgom? Tudom merre vannak most, de én ellenkező irányba megyek, ki a strandra. Sokat úszók, futok, lehűtöm magam. Apa horkol, egyszer meglestem, majdnem ráfizettem. Azt mondta, nem szereti, ha álmában nézik. Apa is furcsa, nem? Csak ne volna a húgom Pepszi. Meg se merem mondani, hány éves. A húgom. — Nem tudod, hogy az mi, mondta akkor egyszer a bundában. Tudom! Nagyon kicsi öröm az, aztán semmi. De akkor miért kell ez Pepszinek folyton-folyvóst. Nincs tekintettel ránk. Az osztályban ts akad pár srác, aki már volt Fepszivel, mindegyikkel összeverekedtem. Aztán abbahagytam. Az egész várost nem verhetem meg. Csak ne volna a húgom Pepszi. — Ugye nem tudod? Muszáj nekem, mondta egyszer a bundában Pepszi, és aztán rátette mellére kezemet. Hogy dobogott a szíve. Csak ne volna a húgom. Feküdtem a forró homokban. Körülöttem járkáltak, múlt az idő, meg se tudtam volna mozdulni. Nem fürödtem sokat, és egyáltalán nem futottam. Feküdtem a forró homokban, és körülöttem járkáltak. VINCZE ANDRÁS Mátyás fífínc Anyám Almokat hajszolon, őzek nyomában járt. mindig úton, — haza sose talált — anyám. Villámló Időben elföldelt naparcod, harminckét éveddel csókra kinek tartod anyám? — szőke kontyod hol leng a mezőkön? Búzavirág szemed örökre megőrzöm. Beszakadt koponyák üregén a tegnap néz vissza rám, apám velük, — a sereg nagy. Alattam húsukból vezet út idáig, kóró a koszorú, a sírjuk beázik Kloroform-Ujat ül rajtuk, a táj reszket, — állok, mint a sárga márványkő keresztek. Tudod-e, hogy kik ők a parádés dombokon? — éhség, ragály szárnyán száll le a sok rokon a rögök szintjire, hány kisangyal paraszt, s húgaim, kiket a bába meg a panasz lökött nyugalomba hallgatást tanulni, hol sötét van s nincs mód fölvllágosulni. A két kéz, szülénké, s örökölt erőnk tán nem kopott, dicső még a tömérdek munkán. Szavunk, ha sirató, ugye. te megérted? — sorsunk ne vak hittel: tudásoddal mérjed. A magukra sokat adó, műkincseikkel, épületeikkel dicsekvő városoknak szinte jelképévé váltak az oszlopok, az építészetnek talán első olyan találmányai, melyek túl statikai szerepükön levegőssé teszik, ritmusosan tagolják a falsíkokat, oly széppé és utánozhatatlanul könnyeddé téve többek közt az ógörög templomokat. Szegeden nincsenek patinás műemlékek, oszlopok azonban bőségesen akadnak. Csakhogy kevésről tudunk, keveset veszünk észre. A Dóm tér oszlopcsarnokának változatos ritmusa valamennyiünk számára jól ismert látvány, talán éppen azért, mert ezeknek az oszlopoknak funkciójuk is van, nem csupán az építészeti együttes díszítésére s hangulatának formálására szolgálnak. Ám ez utóbbi is erény. Ács S. Sándor fotóin felbukkanak azoknak az oszlopoknak rejtett szépségei is, melyek mellett naponta elmegyünk, s többnyire észre sem vesszük őket. 1 j.
