Délmagyarország, 1974. február (64. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-21 / 43. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK* DELMAGYARORSZAG MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT "LAPJA 64. évfolyam 43. szám 1974. február 21., csütörtök Ára: 80 fillér Losonczi Pál fogadta a líbiai miniszterelnököt Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke szerdán az Országházban fogadta Abduszalem Dzsalludot, a Líbiai Arab Köztársaság miniszterelnökét, a forradalmi parancsnoki tanács tagját. A találkozón jelen volt Garai Róbert külügyminiszter-helyettes. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke szerdón vacsorát adott Abduszalem Dzsallud tiszteletére. A vacsorán részt vettek Fehér Lajos és Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettesei, dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, Púja Frigyes külügyminiszter, dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter, Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács elnöke, s a politikai élet több más vezető személyisége. Részt vettek a vacsorán a líbiai kormányfő kíséretének tagjai, köztük Taha Serfi Benamer közlekedési és villamosságügyi miniszter és Dzsadalla Azzuz Talhi iparügyi miniszter, valamint Ezzedin Ali Mahmoud al-Ghadamsi, a Líbiai Arab Köztársaság budapesti nagykövete. A vacsorán Fock Jenő és Abduszalem Dzsallud pohárköszöntőt mondott. Megalakul a laoszi egységkormány A laoszi békemegállapodás aláírásának előestéjén a vientianei fél megnevezte saját jelöltjeit az új nemzeti egységkormányba. Ezzel egyidejűleg a Hazafias Front képviselője bejelentette, hogy a frojit miniszterjelöltjeinek listáját is kidolgozták, és azt rövidesen szintén nyilvánosságra hozzál?. A nemzeti egységkormány T3 tagu tesz. A miniszterelnöki tisztséget Souvanna Phouma herceg fogja betölteni. Phoun Sipraseuth, a laoszi hazafias erők küldöttségének vezetője, Szufanuvong herceg Különleges megbízottja folytatta az eszmecserét Souvanna Phouma herceggel, az ideiglenes nemzeti egységkormány és a politikai konzultatív tanács megalakításával összefüggő kérdésekről. Nőtt a lakásszövetkezetek száma Egy év alatt 150-nel gyarapodott, s ezzel összesen 1027_re nőtt a lakásépítő, lakásfenntartó, valamint a garázs. és üdülőszövetkezetek száma. Kedvező az a tény, hogy a jl ,nácsi értékesítésű lakások jelentős hányada a lakóházfenntartásban már nagy gya_ korlattal rendelkező szövetkezethez kapcsolódott, s ezzel a tagság elkerülhette az újonnan alakuló szövetkezet kezdeti nehézsegeit. A szövetkezeti kezelesbe kerülő lakasok szamának növekedése azonban együtt jár a házkezelési, karbantartási és adminisztrációs feladatok szaporodásával is. A szövetkezetek ez irányú tevékenysége viszont még nem fejlődött a kívánt mértékben. Bár a múlt évben 11 új gondnokságot és 40 új szövetkezeti irodát hoztak létre, a lakóházkezelési teendőket még nem tudják kellóképpen elvégezni. Amj a lakásépítő szövetkezeteket illeti, a jelenlegi tervidőszakban 261 szövetkezet keretei között összesen 16 944 lakás megépítését határozták el, továbbiakat pe' dig most szerveznek. (MTI) 76 eredményeit Zárszámadó közgyűlés a Felszabadulás Tsz-ben A tegnapi nappal Szege- A brigádok munkája jó, Jó évet zárt a Felszabaden is befejeződtek a ter- erősíti a közösségi szelle- dúlás tagsága, a szövetkezeti melőszövetkezeti zárszám- met. Úgyszintén csak örülni eredmény 10 millió 312 ezer adások. Délelőtt 9 órai kez- lehet a vezetőség beszámoló- forint. A tízórás munkanapdettel tartotta Újszegeden jának, amikor arról szólt, ra jutó átlagkereset 125 foharmadik részközgyűlését a hogy a téesz vezetősége az rint 40 fillér, az egy dolgoFelszabadulás Tsz, Bérkert ifjúsági törvény végrehajtó- zóra jutó évi jövedelem peutcai kultúrtermében. A szö- sára intézkedési tervet fo- djg 29 ezer 546 forint Mindvetkezeti gazdák ünnepségén gadott el, amelyben hosz- hh mp5vpi megjelent dr. Biczó György, szabb távra meghatározta a , megyei es városi országgyűlési képviselő, a tennivalókat. Többek között szervek elismerései dr. Bivárosi tanács elnöke és Pap- ez a terv kimondja, bőví- ezó György tolmácsolta, s di József, a megyei pártbi- teni kell a különböző okta- reményét fejezte ki hogy a zottség osztályvezetője. tási intézményekkel a szo- mezögazdaságban új' előreléA vezetőség beszamolojat cialista kapcsolatokat, szer- . . a tavalyi gazdálkodásról és ződéseket, a KISZ-szervezet történik, terjedőben az a zárszámadást, a bevétel- működéséhez helyiséget és iparszerű termelés — amiki adasi költségvetésről, a egycb teltételeket, teremt a nek éppen a Felszabadulás szociális alap felosztásáról, közös gazdaság, és ez év vé- Tsz is résztvevöle s így az elmúlt évi munka után géig könyvtárat is létesít. ...., . ' járó prémium elosztásáról, a Az elmúlt év jó eredmé- tobb hus' Syumolcs, olcsobb tisztségviselők és a bizottsá- nyeket hozott a Felszabadu- áron kerülhet a város fogi tagok jutalmazásaról, lás Termelőszövetkezetben, gyaszlóinak asztalára. A Árendás György teeszelnök A vártnál jobb termésátla- ^ ^ Szcged konlyeki terjesztette elo a zarszam- gokrol, eredmenyekrol adha- , . .. adó és tervtárgyalo részköz- tott számot a vezetőség. A gazdasagoktol a varos lb5 gyűlés tagságának. Az ellen- gazdaság 5153 hektáron bol- ezer lakosa joggal várja ezt. őrző bizottság jelentését dogul, az összes taglétszám Szünet utón a harmadik Karasz István, az ellenőrző 1158 fő. A közös vagyon el- részközgyűlés megvitatta az bizottság elnöke, a szövet- éri a 182 millió forintot, s a idej termelési tervet a bekezeti döntőbizottság beszá- forgóvagyon 56 millió forint, vétel-kiadási költségvetést, mólóját Kotogány Mihály, a Vagyis, egy hektár termő- ^ módosította a téesz alapdöntőbizottság elnöke, és a területre 34 ezer 173 forint szabályát is beszámolóját a beruházott vagyon, a könőbi- zös vagyon pedig csaknem 47 ezer forint. Jelentős Fock Jenő látogatása budapesti építkezéseknél Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke szerdán több új budapesti létesítményt keresett fel. Elkísérte Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára és Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke. A Minisztertanács elnöke először a XV. kerületi újpalotai lakótelepre látogatott. Itt a helyi párt. és állami vezetők bemutatták az épülő új vásárcsarnokot, valamint az új 30 tantermes iskolát. Ezt követően a zuglói lakótelep új házsorait, továbbá a Zalán utcai ABCáruházat és az új 200, illetve 100 személyes óvodát, bölcsődét tékintette meg. Fock Jenő fölkereste az észak—déli metró épülő szakaszát is, ahol a házigazdák adtak tájékoztatót a nagyszabású munkáról. A vendégek Kelenföldön megtekintették a budaj szövetkezeti nagyáruház építkezését, majd a IV-es szá_ mu házépítő kombinátot Fock Jenő és kísérete végül a Fővárosi Tanácshoz látogatott el. Itt Szépvölgyi Zoltán tanácselnök adott tájékoztatót Budapest helyzetéről, fejlődéséről, a megoldásra váró feladatokról, a IV. ötéves terv várható eredményeiről és az V. ötéves tervidőszak városfejlesztési programjáról, valamint a végrehajtó bizottság és a tanácsapparátus munka j áröl. Szegedről: 350 millió doboz gyufa nőbizottság Molnár Mihályné, a zottság elnöke ismertette. Az elnöki beszámoló meg- anyagi erőket fordítottak taúllapította, hogy — Szeged valy különböző beruházáreprezentáns termelőszövet- sokra, elég csak a komplex kezetében — az elmúlt év- sertéstelep építését említőben is tovább fejlődött a nünk, ami 33 millió forintot szocialista brigádverseny, 12 követeli, a takarmányszáribrigad, 191 fővel vett részt ló, tároló cs keverő építését, a mozgalomban, vállalásuk ami 30 millió forintot vitt vtlekr— másfél mbfao koruM. -ci. Hazánk egyik legrégibb gyufagyára a szegedi, amely alapítása óta többször is változtatta ' gazdáit, hiszen közel fél évszázadig a svédek érdekeltségi körébe tartozott. A felszabadulás után jelentősen fejlesztették, s manapság már mindössze két gyufagyára van az országnak: a budafoki és a szegedi. A hajdani, falon és cipőtalpon is meggyújtható, ahogyan a mai fiatalok mondják, „Megré-gyufa" régen a múlté. Tűzrendészeti okokbol betiltottak a gyártását. Persze a gyufa nem megy ki a divatból, bármennyire is elterjedt az öngyújtó, inkább növekszik a kereslet iránta. Bar néha megtréfálja a gyufaszál az embert, gyújtás közben eltörik a pálcika, és az égő feje célba veszi a műanyagból készült ingeket, kabátokat és nadrágokat, s nincs mentség, kiég, kiolvad a szövet. Egyetlen védekezés lehetséges, ne magunk felé gyújtsunk rá, hanem „tőlünk el" irányba, akkor nincs veszély. A gyufagyári szakember azt mondja, hogy minden terméknél található hiba, s ha figyelembe vesszük, hogy csak a szegedi gyárban évente 350 millió doboz gyufát készítenek, s abból néhány szál eltörik gyújtás közben, az igen kiváló és elhanyagolható arány. A szegedi gyár elismerésre méltó munkát végzett az. elmúlt esztendőben, hiszen tervét jelentősen túlteljesítette, nyereséggel zárta az évet, és 10 százalékkal emelte dolgozóinak fizetését. Nincs is létszámgondjuk, inkább sok leány és asszony arra vár. hogy üresedés legyen, és munkaalkalmat kaphasson a gyufagyárban. Havonta átlagosan 2162 forintot keresnek a fizikai dolgozók, amelyhez még hozzá lehet számítani az évi 750 forintos természetbeni juttatást. A szegedi gyárban naponta egy és egynegyed millió doboz gyufa készül, az egy főre jutó napi termelés mennyisége is 4170 doboz. Azt is elismerik a gyár vezetői, hogy az elmúlt évtizedek alatt nem sokat változott a gyufagyártás technikája, a mártógépeket még az "első világháború előtt tervezték, és gyártották a svéd és német gyárak. Azt tervezik, hogy a következő ötéves tervidőszakban megújul a hazai gyufagyárak gépparkja. Olyan korszerű mártógépeket vásárolnak, amelyek a szálakat dobozokba töltik, s alkalmasak papírdobozok készítésére is. Allende-park Tegnap, szerdán délután átadták Budapesten, a XI. kerületi Csorba úti ifjúsági lakótelepen épült Allendeparkot. Az új parkban a gyermekeknek játszóteret, az idősebbeknek sok zöld növénnyel díszített sétálóhelyeket létesítettek. A Hazafias Népfront által rendezett ünnepségén leplezték le a parkban dr. Salvador Allende emléktaáiáajáL Dobozoljak a gyulát Magyar-csehszlovák gazdasági együttműködés Lázár György, a Miniszter, tanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke és Václáv Hula minisztereinök-helyettes, a Csehszlovák Állami Tervbizottság elnöke február 18_a és 20-a között Budapesten tárgyalt. A kétoldalú gazdaság, együttműködés időszerű kérdéseiről és távlati fejlesztési elgondolások rol folytattak véleménycserét. Méghatározták az •üO-76—1080- közötti, ictóözakro szóló tervkoordináció tématervét és munkaprog amját. Václav Hula miniszterelnök-helyettes és kísérete beszélgetést folytatott Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyetes. sel is. A csehszlovák vendégek felkeresték áz Agárdi Állami Gazdaságot. Szerdán, tegnap a kora esti órákban Václav Hula miniszterelnökhelyettes és kísérete chrtaaaU- Budapestről, IM'fi*