Délmagyarország, 1974. február (64. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-20 / 42. szám

SZERDA, 1974. FEBRUÁR 20. Ma a SZEOL-stadionban: Kettős MNK-mérkőzés Sikeres tömegverseny Nagyszerű kezdeményezés színhelye volt a Dugonics is­kola tornaterme. Szombaton és vasárnap a városi asztali­tenisz szövetség rendezésében került sorra az egyesületen kívüli asztalileniszezők baj­noksága. A verseny sikerét már a nevezések után is sej­teni lehetett, hiszen 128 férfi és 19 női versenyző jelent meg a rajtnál. Az asztalite­nisz nagy népszerűségét bi­zonyítja az is, szinte minden korosztály képviselve volt. A legfiatulabb versenyző 8 éves, a legidősebb 64 éves volt. A kieséses rendszerű lebonyolí­tás lehetőséget adott arra, hogy izgalmas, változatos le­gyen a bajnokság. A tehetségek felkutatásá­nak legjobb módszerét vá­lasztotta az asztalitenisz szö­vetség a verseny megrende­zésével. Csak a dicséret hang­ján lehet szólni lelkes és odaadó munkájukért. A verseny két legeredménye­sebb versenyzője Szabó József­nő (Postaigazgatóság) es Szabó Árpad (Kőolaj) 3—3 győzelem­mel. Győztesek: Férfi egyéni: Sza­bó Árpád (Kőolaj), női egyéni: Szabó Józsefné (Postaigazgató­ság), férfi páros: Szabó Árpád, Uogdán Gábor (Kőolaj), női pá­ros: Szabó Józsefné, Gazdag Eva (Postáig.), vegyes páros: Szabó Árpád (Kőolaj), Szabó Jó­zsefné (Postaigazgatóság). M. F. A sorsolás szeszélye foly­tán a labdarúgó MNK nyol­caddöntőjében ma. szerdán délután mindkét szegedi csa­pat. a SZEOL és az SZVSE is itthon lep pályára. A SZE­OL az NB l-es Csepelt, míg a vasutasok a szinten NB I­es MTK-t látják vendégül. A szegedi mérkőzések időpont­jait, illetve azok helyét vi­ta, huzavona előzte meg. Ugyanis a kupaszabályok szerint a legjobb tizenhat közé jutott csapatok csak füves pályán játszhatják mérkőzéseiket. Végül is az a döntés született, hogy az egyesületek közös rendezés­ben, a SZEOL-stadionban bonyolítják le a kupamecs­cseket. Az előmérközés, az SZVSE—MTK összecsapás fél 12-kor kezdődik, majd utána fél 2-kor kerül sor a SZEOL—Csepel találkozóra. A csapatok edzőitől a vár­ható esélyekről, illetve az összeállítások felöl érdeklőd­tünk. Bundzsák Dezső (SZEOL): — A kezdő csapatot mér­kőzés előtt hirdetem ki, egyelőre csak keret van. A vasárnapra megbetegedett Palaky dr. már hétfőn és kedden is edzett, kérdés, tudja-c ma vállalni a játé­kot? Varhelyi III. kisebb sé­rüléssel bajlódik, az ő játé­ka is bizonytalan. A Csepel ellen pályára lépő csapatot, illetve a cseréket a kővetke­ző játékosokból jelölöm ki: Gujdár, Nagy, Bencze, Vár­helyi III., Bánfalvi dr., Var­ga, Virágh, Pataky dr.. Mé­szár. Vass, Magyar, Zámbo­ri, Szeghalmi, Vörös, Antal. Reménykedem, hazai kör­nyezetben sikerül kiharcol­nunk a továbbjutást. Rábay László (SZVSE): örülünk a fiúk Salgótar­jan elleni lelkes, időnkénti jó játékának, a továbbjutás­nak. Reméljük, az a mérkő­zés nem vett ki annyit a csapatból, hogy no tudnának felnőni az újabb, nem ke­vésbé nehéz feladathoz. Most is bízom a csapat lelkesedé­sében, bizonyára sikerül megnehezítenünk az MTK dolgát, búr jelen esetben számunkra nem kedvező a SZEOL-palya. Az összeállí­tás nem változik, tehát a Bolya — Csiger, Terhes, Komjáti, V. Tóth — Tímár, Ökölvívás: Herold — Horváth, Tóth J., Sándor, Kovács Z. összetéte­lű csapat kezd. Cserék: Far­kas, Nagy Z., Bolgár. Az SZVSE-nek, mivel ma­gasabb osztályú ellenféllel játszik, a döntetlen is ele­gendő a továbbjutáshoz. Ha az NB l-esek találkozóján a rendes játékidő döntetlen­nel erne véget. 2x15 perc hosszabbítás következik. Ha ezután sem születik döntés, 5—5 tizenegyest rúgnak a csapatok. Ha az első fordu­lóban egyik csapat sem nyer, akkor újabb büntetörúgasok következnek mindaddig, míg valamelyik fél nem szerez előnyt Színvonalas küzdelmek az ifjúsági bajnokságon Vasárnap délelőtt befeje­ződött Szegeden, a Rókusi Tornacsarnokban az 1974. évi délterületi ifjúsági ökölvívó­bajnokság. A háromnapos küzdelemsorozaton 14 csapat — Ceglédi VSE, Ceglédi ITSK, Szolnoki MAV, Szol­noki ITSK, Gyulai SE, Kun Béla SE, Kiskunhalas, Baja, Kecskeméti SC, Békés, Oros­háza, Csepel Autó, Békéscsa­ba, Szegedi Dózsa — ifjúsági ökölvívói küzdöttek tizenegy súlycsoportban az első he­lyért, amely a továbbjutást jelentette az országos vidék­bajnokságra. Ebből sem lett gól Zclman Ferenc felvétele A vasárnapi SZVSE—SBTC labdarúgó MN K-mérközésen Bolya, a szegediek kapusa, nem panaszkodhatott, hogy unatkozik. Sok szor kellett játékba avatkoznia, hol köze­li-távoli lövéseket, hol magasan szálló beadásokat tett ártalmatlanná. Képünkön: éppen egy kapu ele ívelt labdát üt el játé kostársa. vKomjá 11, és a fejelni készülő salgótarjáni Kovács elől. Dorozsma legyőzte a Konzervgyárat A szegedi teremkézilabda­bajnokság hatodik fordulója sem maradt meglepetés nél­kül: Kiskundorozsma női csapata legyőzte a Szegedi Konzervgyár együttesét, és ezzel az I. osztályban telje­sen nyílt lett a küzdelem a Textilművek és a Konzerv­gyár között. Ez a két csapat a nyolcadik fordulóban jútsz­sza egymás ellen a rangadót. Ugyancsak a nyolcadik for­dulóban lesz a HODIKÖT— Szegedi Volán találkozó is, amelyen a férfi kiemelt osz­tály elsősége dől majd el. Az ifjúságiaknál is hátravan­nak még a rangadók, a fiúk­nál a Szegcdi Rózsa Ferenc gimnázium—HODIKÖT. a lá­nyoknál a KSZV SE cs a Sze­gedi Konzervgyár csapata között. A terembajnokság hatodik fordulójának eredményei. Férfiak. Kiemelt osztály: HODIKÖT—Szegedi Vízügy 19:13 (9:7), a visszavágó 24:23 (10:11). H. Hunyadi SE —Kiskundorozsmai MEZŐ­GÉP 19:13 (9:7), a visszavá­gó 11:15 (6:7). I. osztály: Ma­kói VSE—HODIKÖT 11.13:11 (7:7). KSZV SE—Felsőfokú Vasútforgalmi Technikum 14:12 (8:6). Ifjúságiak: HÓ­DIKÖT—Sz. Kábelgyár 21:19 (13:11). H. Hunyadi SE— MVSE 20:9 (9:4). Rózsa Fe­renc gimnázium—Vasútfor­galmi Technikum 27:16 (12:9). II. osztály: KSZV SE 11:—Sz. Spartacus 15:12 (9:5). Alap­fok: Hungária szálló—Magas­építő vállalat 17:12 (8:4). AFIT—Sütőipar 20:4 (8:2). Nők. I. osztály: Sz. Textil­művek—KSZV SE 16:4 (9:1), a visszavágó 13:6 (5:4). Sz. Konzervgyár—Kiskundorozs­ma '11:4 (6:3), a visszavágó 11:13 (3:6). Ifjúságiak: Rad­nóti gimnázium—H. Porcelán 24:12 (9:7). Sz. Konzervgyár —H. METRIPOND 23:12 (12:6). KSZV SE—Tömörkény gimnázium 11:8 (5:3). II. osz­tály: H. Porcelán—Sz. Tex­tilművek II. 22:2 (11:1). Al­győ—H. Spartacus 19:11 (11:8). SZOTE—Vendéglátó 24:9 (12:4). Alapfok: Szabó szövetkezet—Fémipari válla­latv 13:9 (7:5). Húsipari válla­lat— DEFAG 20:1 (9:0). Ru­hagyár—MÉK 9:3 (3:0). Eredmények súlycsoporton­ként: papír: 1. Botos (Szege­di Dózsa), lég: L Gulácsi (Szolnoki MAV), harmat: 1. Boda (Sz. Dózsa), pehely: 1. Fricska (Kun Béla SE), köny­nyű: 1. Borbély (Kun, Béla SE), kisváltó: 1. Farkas (Cse­pel Autó), váltó: 1. Molnár (Csepel Autó), nagy váltó: 1. Hideg (Kun Béla SE), félne­héz: 1. Antal (Gyulai SE), ne­héz: 1. Saja (Sz. Dózsa). A mérkőzéseket megtekin­tette Kincses Ferenc, a Ma­gyar Ifjúsági Válogatott el­nöke, és elégedettségét fejez­te ki a verseny színvonalát illetően. — örvendetes az, hogy év­ről évre előrelépés tapasztal­ható a Szegedi Dózsánál. Re­méljük, hogy a szegedi bázist erősíteni fogja az iparitanuló­s portegyesület tői kikerülő fi­atalsag is. Az utánpótlás ne­velése létkérdés, a lemorzso­lódás igen nagy s természe­tes jelenseg. Ebben a sport­ágban feljebb kerülni adott­ság kérdése. Ezért döntő szempont, hogy minél több ifjúsági versenyző legyen. A jó bíráskodás mellett reális eredmények születtek ezen a versenyen. Bízunk, hogy a jövőben ha­sonló színvonalú versenyeket láthatunk, mely a szegedi ökölvívósport fejlődését je­lenti. Czutor Zoltán Tovább­jutottak a lányok Az Országos Középiskolai Kosárlabda Bajnokság kere­tében a szegedi Radnóti Mik­lós Gimnázium II. korcso­portos leány együttese a fő­városban játszott visszavá­gót. A szegedi lányok Buda­pesten is szép játékot produ­káltak, és 66:37 (36:19) arányban legyőzték a Bp. Apáczai Csere János Gimná­zium gárdáját. A radnótisták ezzel bejutottak a legjobb 12 csapat közé, és március 20— 21-én Szarvason folytatják a küzdelmet. A szegedi csapat legiobb dobói Cseh Ilona (22), Bálint Vera (14) és Selmeczi Ildikó (10) voltak. Küzdelemben van még a bajnokság keretében a Tisza­marti Gimnázium fiú- és I. KCS. leánycsapata. A fiúcsa­pat 25-én, a leánycsapat pe­dig 22-én mérkőzik Szegeden a továbbjutásért. Munkaalkalmak A Dcliuagyarorszagj E'pitó Vál­lalat azonnali belépéssel alkal­maz: karbantartó villanyszere­lői, elektromos tekercselőt, me­zőgazdasági gépszerelőket, építő­ipari könuyugépkczclokct ácx-, kőműves-, kubikosbrigádokai és takarítónőket. Jelentkezés: Sze­ged, Bocskai u. 10—15. x Képzett normást keres ipar­vállalat. „Fizelésmegjelolés — 473/15" Jeligere a Sajtóházba, x A DEl.TEX Vállalat felsőfokú munkaügyi vegzettseggcl rendel­kező munkavállalót keres, mun­kaügyi vezetői beosztasba. Je­lentkezni lehet: Szeged, Vérta­núk terc 6. sz. x A Nagyalföldi Kőolaj- és Föld­gáztermelő Vállalat szegedi üze­me gepj adatfeldolgozó egységé­hez közgazdasági vagy számítás­technikai végzettséggel és gya­korlattal rcndutki'ző személyt gépkönyvelönek keres. Jelentke­zés: Algyö, központi ipartelep, munkaügy. Telefon: 15-784/427 sz. mellék. x Az Univcrsal Isz Szeged, Gogol u. 58. szám, keres azonnali fel­vételre fiatal, vagy középkorú, érettségizett, személygépkocsival rendelkező munkavallalot, vidé­ki munkák ls előfordulnak. A Minőségi Cipőgyár Szegedi Gyáregysége felvételre keres női és férfi szakmunkasokat, segéd­munkásokat, lakatosi, műsze­részt. villanyszerelőt, vízvezeték­szerelő bádogost, központifűtés­szerelőt, szobafcstő-mázolőt, asz­talost. x Gépkocsivezetői jogosítvánnyal rendelkező anyagbeszerzőt felvé­telre keresünk. Nívó Isz. Szeged. Dorozsmai üt 17—19. A DELET Házgyára felvételt hirdet az alábbi szakmákban: kőműves, vasszerelo, ács, kubi­kos, segédmunkás, vasszcrelés­ben jartas segédmunkás. Ked­vezményes juttatások: 44 órás munkahét, ingyenes munkaruha, kedvezmenyes étkeztetés. Vidéki dolgozók mttnkasszailodabaii el­helyezést nyerhetnek, illetve ha­zaszállításukról gondoskodunk. Jelentkezés a Házgyár munka­ügyi csoportjánál: Szeged, Bu­dapesti út 8. Gyakorlott személygépkocsi­vezetőt (10 év) alkalmaz intézet. Pf. 399. Gyakorlott felsőfokú mezőgaz­dasági technikust alkalmaz inté­zet. Pf. 399. AFIT XI. sz. Autójavító Válla­lat felvesz gépjármű-villamossá­gi műszerész, kovács, autószere­lő, karosszérialakatos, fényező szakmunkasokat és segédmun­kásokat, valamint gépelni tudó számlázát és pénzügyi admi­nisztrátort és 5 éves gyakorlat­tal gépkocsivezetőt. Jelentkezés Szeged, Vásárhelyi Pál n. 4., munkaügy. x Az Erdészeti és Mezőgazdasá­gi Szakközépiskola IKARUS 311. tipusu aulóbiiszara gépkocsive­zetőt keres. Fizetés a IC/1971. (VII. 7.) Müm—KPM. rendelet szerint. Jelentkezés az iskola gazdasági irodájaban. Szeged, József Attila sgl. 56. X Belvárosi munkahellyel intéz­mény keres középiskolai végzett­ségű gyors- es gépírni tudo 1'la talt, takarítókat, 1 fő főfoglal­kozású portást március l-l belé­péssel. Jelentkezéskor rövid ön­életrajzot kérünk. „Sürgős 449 — 12" jeligére a Sajtóházba. Női segédmunkásokat felvesz a Szikviz- és Szeszipari Vállalat. Jelentkezni lehet: Szeged, Gu­tenberg u. 23. x Betegség miatt megüresedett ttzeinegysegvezetői állasokra fel­vételt hirdetünk. Követelmény: legalább felsőfokú technikumi végzettség es 5 éves szakmai gyakorlat. Jelentkezés Írásban vagy személyesen részletes ön­életrajzzal. Haladás Tsz, For­ráskút. x A Csongrád megyei Állatte­nyésztési Felügyelőség keres 2 fő gyakorlatt gyors-gépírót, va­lamint állattenyésztési techni­kusi végzettséggel és legalább 5 éves gyakorlattal szarvasmar­ha-tenyésztési körzeti felügyelőt és szarvasmarha-tenyésztési törzsküuyvczőt. Jelentkezni írás­ban vagy személyesen t974. feb­ruár 51-eu 7.30-kor Szeged, Szé­chenyi tér 9., III. emelet 319-ea helyiségben. A Hótechnlka Építő- és Szige­telő Vallalat algyői kirendeltsé­ge változó munkahelyre felvétel­re keres bádogos, hőszigetelő és állványozó szak- és betanított; szakmunkasokat, továbbá ezek melle segédmunkásokat. Fiatal lakatosokat csóállvanyazasra át­képezünk. Jelentkezés irasban. 1106. Budapest, X., Akna u. 5­Matuz Ferenc építésvezetőnél vagy a helyszínen Nagy László­nál cs Szundy Gábornál. Tele­fon: Szeged: 15-784 394 mellélu Gyakorlattal rendelkező gyen­geáramú vagy műszertechnikám, es elektroműszerészt keresünk felvételre. Jelentkezés: Szegedi Orvostudományi Egyetem, Le­nin krt, 107. Műszaki bsztály­nál. Felveszünk asztalos szakmun­kásokat, villanyszerelőket, be­tanított gépmunkasokat, udva­rost, férfi es női segédmunkáso­kat a Tisza Bútoripari Vallalat szegedi gyáregysége, Szeged, Le­nin krt. 25. KSZV Szegedi Jutaárugyára (Szeged. Dorozsmai ut 18.) fel­vés i női munkavállalókat fonó, szövő, varroda üzemrészébe, akikel rövid idő alatt betaní­tunk. Felveszünk még férfi anyagmozgatókat. DEFAG Falemezüzeme: fdvesv férfi cs női munkaerőt segéd­és betanított munkakörbe, vala­mint műbútorasztalost. liáda­részlegrünkhöz, férfi es női lá­daipari szakmunkásokat és se­gédmunkásokat. Bölcsődei és óvodai ellátást biztosítunk. Je­lentkezés: Szeged, Budapesti út 1. sz. Munkaügyi csoportnál. Gyengeáramú elektromérnököt néhány eves gyakorlattal ke résünk, aki egy nebany főből allo munkacsoportot is iranyita­na. Választ az anyagiak megje­lölésével: „Műszer 70 440" jel­igérc a Hirdetőbe kérjük. Nehézgépkezelő jogosítvány­nyal rendelkező gépeszeket, fő­leg ni hengergépeszeket kere­sünk felvételre Szeged, Tata és Veszprém térségében levő több éyes munkáinkra. Az építőipar­ban nyújtható kedvezményeket biztosítjuk. Jelentkezés szemé­lyesen: ASZFALTÜTEPJTO VALLALAT gepészeti osztályán, Budapest, n. ker. Csalogány u. 47—49. « x Tápc postahivatal azonnali be­lépésre két fő belterületi kézbe­sítőt alkalmaz. Az „ÁFOR" Ásványolajforgalmi Vállalat elad. üzemanyag-szállításra ltalmas, jó állapotú tartály­kocsikat: CSD—350, 4 köbméteres tartállyá!. CSD—450, 7 köbméteres tartállyal, D—705, 14 köbméteres tartállyal. Felvilágosítást ad a gépko­csi főosztályon Vörös Jó­zsef elvtárs, Budapest, Cse­pel, Petróleumkikötő út, telefon: 479-909. KÖZÜLETEK! MAGÁNOSOK! Keritéselemek, kis- és nagykapuk 5-FELE VÁLTOZATBAN olcsó áron kaphatók az alábbi telepeinken: HASZONVASTELEP, Szeged, Damjanich u. végén. MÉH-TELEP, Hódmezővásárhely, Csomorkány u. Legújabb ajánlataink: Df—6 TÍPUS: Hidegen alakított U-szelvényből készült ferde mintázattal. Szögvas keretben, bauxitvörös alap­mázolással: 2000 mm-es kerítéselem ' 339.— Ft/db, 1700x800 mm kiskapu + tartozékok 506.— Ft/db. 1700x3000 mm kétszárnyas nagykapu 1250,— Ft/db. LEPKE-TÍPUS: Keskeny U és L profilból, felső és kö­zépső díszítőelemekkel, bauxitvörös alapmázolással: 2000 mm-es kerítéselem 292.— Ft'db. kiskapu 473.— Ft/db, 3000 mm-es kétszárnyas nagykapu 928.— Ft db, 4000 mm-es kétszárnyas nagykapu 1152.— Ft/db. Rendeléseket — szentesi és makói telepünk is — elfogad! Várjuk kedves vevőinket Dcl-magyarországi (Snfar Vállalat N yersa nyag-liusznosttó l

Next

/
Oldalképek
Tartalom