Délmagyarország, 1974. január (64. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-09 / 6. szám

I f SZERDA, 1974. JANUÁR ft. SPORT Kiaknázni a lehetőségeket Szerény tervek a SZAK labdarúgóinál ii Pelé nem áll kötélnek? Havelange, a brazil sport­szövetság elnöke a frankfur­ti sorsolásról visszaérkezve hivatalosan is elmondta az újságíróknak, amiről eddig csak beszéltek: felkérte Pe­lét, hogy térjen vissza a bra. zil válogatottba. — Tiszteletben tartottam mindig Pelé véleményét, el­határozását — mondotta Ha. velange —, de most mégis megkérem, változtassa meg korábbi döntését. Játékosál­lományunkat és eredmé­nyeinket tekintve egyaránt szükségünk van Pelére, Pelé is nyilatkozott: — Amikor elhatároztam, hogy befejezem szereplésemet a brazil válogatottban, lénye, gében azt is akartam, hogy szépen búcsúzzak. Ez sike­rült, miért változtassam meg? Semmiféle hívásnak nem engedek, nem játszom már a válogatottban. Á labdarúgó VB „árfolyama A legnagyobb angol foga­dóirodákban már .,árfolya­ma" van a labdarúgó-világ­bajnokságnak. A legnagyobb favoritnak az NSZK számit, utána Brazíliát, Olaszorszá­got és Hollandiát emlege'ik még a komolyabb esé'ye­sek között. A két legna­gyobb fogadóiroda ods'ai: Ladbroke: NSZK 5:2. Brazí­lia 4:1, Olaszország 5:1, Hollandia 12:1, Uruguay 14:1. Argentína 16:1. NDK, Skó­cia 20:1, ChUe, Lengyelor­szág 25:1. Bulgária 33:1, Spanyolország 50:1, Jugo­szlávia, Svédország 66:1, Ausztrália. Haiti, Zaire 250:1. William Hill: NSZK 11:4, Brazília 9:2, Olaszország 5:1, Hollandia 8:1. Uruguay 10:1, Argentína 14:1, NDK 16:1, Lengyelország. Skócia 20:1, Bulgária, Chile, Svédország, Jugoszlávia 33:1. Spanyolor­szág 40:1, Zaire 200:1, Auszt­rália 250:1, Haiti 300:1. Frazier — Cloy pozícióharc Január 28-án New York­ban Frazier és Clay (Mu­hammad Ali) összecsa oása jelenti a hivatásos ökölvívók Idei első nagy eseményét A két korábbi világbajnok küz­delme ezúttal „csak" a he­lyezésért, a rangl'sta előke­lőbb pozíciójáért folyik. A világbajnoki címet George Foreman őrzi Immár lassin egy esztendeje. (Január 22.) A hivatásos ökölvívásban 11 súlycsoportban tartanak nyilván világbajnokot Az amatőr súlycsoportoktól ab­ban térnek el, hogy nincs papírsúly, viszont létezik egy „kls-könnvűsúly" a pehely­és könnyűsúly között. 11 jelenlegi világbajnok­ból négy Mexikóban talál­ható, kettő van az Egyesült. Államokból, egy-egy pedig Venezuelából. Bra'fltábT, Olaszors-ágból, japánból és Argentínából. Számos, megoldásra váró feladat tornyosul a Szegedi SZAK NB III-as labdarúgó­csapatának szakosztályi ve­zetése elé az 1973—74-es baj­nokság ratja előtt. Legfonto. sabb problémájuk volt sok egyéb mellett, hogy az első csapat edzői tiszte alól saját kérésére felmentett dr. Dé­kány Géza (jelenleg a serdü. lökkel foglalkozik) megfele­lő helyettesét megtalálják. Választasuk a klubnál már korábban is tevékenykedő dr. Várhalmi Károlyra esett, akivel kétéves szerződést kö_ töttek. Az 1973 tavaszán megvá­lasztott új szakosztály-veze­tőség, dr. Adányi József, Fö­di Vilmos és Hegyi József — az egyesület volt labdarú­gói — minden tőlük télhetőt megtesznek a jobb, sikere­sebb szereplésért. Igyekez. nek úrrá lenni a bajokon, gondokon. Többek között az ő érdemük, hogy hosszú idő után a pályán kialakított klubhelyiséggel végre ismét otthona lett a csapatnak! Az új szakvezető nagy kedvvel, de szerény tervek­kel láthatott munkához. Ugyanis a szakvezetés, leg­fontosabb feladatául a fiata. lítást jelölte, azzal a megszi. gorítással, hogy ne legyenek kiesési gondjaik. A fiatalí­tást, a csapat átszervezését indokolta az is, hogy két ru­tinos, idősebb játékosuk, Biltsik János és Pusztaszeri Miklós visszavonult az aktív játéktól. A nyáron a csapat felké­szítésére alig másfél hónap állt dr. Várhalmi edző ren­delkezésére. Munkájának fö meghatározója volt az együt. tesnél évek óta sok gondot, sokszor eredménytelenséget okozó, igen gyenge erőnlét megjavítása, fokozása. Emel. lett természetesen, a már említett két játékos kiesése miatt, szerkezetileg is változ. tatnia kellett. Próbálgatni, me'yik formáció felelne meg legjobban a rendelkezésre álló játékosanyagnak. A csapa.- nagvon komolvan vette a felkészülést, minden, ki bízott a végzett munka eredményességében. Kezdet­ben úgy tűnt. minden a leg. nagyobb rendben halad. Az első öt mérkőzésen a várt eredmények születtek. A ké. sőbbiekben törés következett be, nem ment a játék — bár a játékosok állítása szerint mindenki becsületesen ké­szült. Az eredménvtelenség — ebben az időszakban mindössze három pontot gyűjtöttek — az addig jó kollektív szettem bomálásá. hoz veze'ett. Sűrűn változott az összeállítás, felszínre ke­rült a generációs, „öreg-fia­tal" vis'ály. A játékosok zsörtölődtek a keménv ed­zések miatt, hiányolták, ke­veselték a játékot. A bajok gyors orvoslásá­ért szakosztályi értekezletet hívtak egybe, ahol minden­ki elmondta panaszát. Az ed­ző önkritikusan elismerte az elkövetett hibákat, hogv túl. terhelte a játékosokat, figve. lembe vette a kéréseket. Ez. zej sikerült megszüntetniük az ellentéteket, helyreállt a rend. Bizonyítja ezt jól sike­rült hajrájuk, hiszen az utol. só öt mérkőzésükön hat pon. tt>t szereztek. A SZAK őszi szereplését elemezve feltétlen meg kell említeni az ott játszók ho. vatartozását. Hihetetlen, de így Igaz, a bázist adó köz­igazgatási szerveknél mind. össze egy játékosuk dolgo­zik! A többiek a legkülönbö. zőbb helyeken. így, ellentét­ben a többi NB III-as csa­pattal, semmiféle kedvez, ményben nem részesülhet­nek. A munkahelyi elfoglalt. Ságokból adódik, hogy az edzések látogatottsága is igen szélsőséges. Az októberi, novemberi szürke, korán sö. tétedő délutánokon végzett gyakorlásoknak pedig nehéz értékét meghatározni. A még meglevő hiányos­ságok mellett mindenképpen örvendetes, dicséretes, az ígéretes utánpótlást jelentő ifjúsági csapatuk őszi ered­ménye: 44-4-es gólkülönb­séggel a harmadikok lettek. A tehetséges ifjúságiak jó kezekben vannak, id. Puszta­szeri Miklós foglalkozik ve­lük. míg a serdülőkkel dr. Dékány Gáza. Jó kapcsolatot létesítettek az utánpótlásbá­zist biztosító Rózsa Ferenc gimnáziummal, ahonnan már eddig is számos fiatalt iga­zoltak, s a jövőben is szeret­nének igazolni. A félévről dr. Várhalmi Károly edzőnek és dr. Adá­nyi József szakosztályvezető, nek is az a véleménye, hogy a félszezonra tervezett sze. rény céljukat elérték. A 11. helyen végeztek úgy, hogy több fiatalt is beépítettek a csapatba. A fiatalítás) ta­vasszal is folytatni szeretnék, hiszen még nem használták ki minden lehetőségüket. Tervek között van az is, hogy főleg itthoni mérkőzé­seiken szerepeljen jobban a csapat, alapot' teremtve ezzel az idegenbeli jobb teljesít­ményekhez is. Az utóbbi időben lényege, sen javult kapcsolatuk a Városi, és Megyei Tanáccsal, így anyagi gondjaik is meg­oldódtak. Mint a vezetők el. mondták, úgy érzik, kölcsö. nősen megtalálták egymás felé a megfelelő hangot, s oly sok huza-vona után megnyílt az út a felemelke­déshez. Most már a játékosokon a sqr, hogy a kapott lehetősé, geket jó játékkal, eredmé­nyekkel viszonozzák. Gyürki Ernő Kukoricamúzeum Alapozik az SZYSE Az SZVSE NB Il-es labda, rúgócsapatának játékosai ja­nuár 7-én, hétfőn találkoz­tak a Vasutas-stadionban, hogy megbeszéljék, illetve elkezdjék a felkészülést a tavaszi idényre. A rövid já­tékosártekezleten, amelyen részt vett Hal'tsz János ügy­vezető elnök és Kovács Fe­renc szakosztályi titkár is, Rábay László edző ismertet­te a szakosztály vezetőségé­nek a tavaszi idényre szóló elképzeléseit, terveit. Soron következő legfonto­sabb feladatuknak tekintik a február 17-i, Salgótarjáni BTC elleni MNK-mérkőzé­sen való becsületes helytál. lást, majd ezt követően lan. kadatlanul készülni a már­cius 17-i rajtra. Jelenleg húszas kerettel kezdték meg az alapozás munkáját. Már a héten is minden délután tartanak foglalkozást. Január 14-től 26-ig Szegeden, edzőtábor jelleggel, 18 játékossal dél­előtt tornateremben, délután pedig a pályán, illetve a kör­nyékén tartják, edzéseiket. Első edzőmérkőzésüket ja­muár 30-ára tervezik az első és a tartalékcsapat között Ezután minden szerdán, pénteken és vasárnap játsza­nak, többek között a SZEOL NB l-es csapatával, a Kecs­keméti SC-vel, valamint he­lyi együttesekkel, így a SZAK-kal, Móravárossal, a SZEOL II-veL A bábolnaiak — a ló-, a hintómúzeum, a madárrezer­vátum után — kukoricgmú­zeumot rendeztek be. Fő lát­ványossága a „kukoricaipar" kialakulását, fejlődését do­kumentáló anyag. Ismeretes, hogy a bábolnaiak dolgozták ki ennek a technológiailag és biológiailag leggyorsabban iparosítható növénynek a korszerű termelési rendsze­rét. Egy chicagói céggel együttműködve alakították ki a ma már CPS néven közis­mert rendszert, amelyben a hazai tapasztalatoknak és a, világszerte ismert módsze­reknek a legjobb elemeit öt­vözték egybe. Magyarország hatalmas tér­kepe szemlélteti a múzeum­ban, hogy tavaly 71 gazda­ságban 126 000 hektáron mű­ködtek „kukoricagyárak",' idén pedig 150 gazdaságban 220 000 hektáron hódít tért a modern kukoricaipar. S hogy ez a termelés mennyire gyár­szerű, azt jól bizonyítja az is, hogy 790 hektárt művel egy gépsor, vagyis szerényen számítva 43 000 mázsa kuko­ricát termelnek egy traktor­ral, egy kombájnnal, és a hozzá tartozó munkagépek­kel. Így nem csoda, hogy külföldön is évről évre nő az érdeklődés a CPS Iránt. A kukoricamúzeum a kü­lönböző talajminták, a vető­magvak felsorakoztatásától kezdve végig követi a terme­lési folyamatot, jelezve, hogy az íparszerü - termelésben minden elem nélkülözhetet­len, fontos szerepet tölt be. Érdekesek a múzeumnak azok a vitrinjei, amelyekben bemutatják, miként válik a szegény nép egykor lenézett eledeléből, a kukoricából napjainkban ínyenc falat. A vitaminokkal és vassal dúsí­tott kukoricapehelytől a ku­koricakrém csecsemőtápsze­rig, a kukoricaolajtól es a margarintól a különböző édes és sós teasüteményekig ugyanis több száz ételfajta készíthető belőle. A sokszínű üveg, doboz szomszédságá­ban egy különleges kukori­cacső áll: a cukorkukorica. Ez is a jövőt jelzi. Külföldön tudniillik biztató kísérletek folynak, amelyek azt ígérik: a kukorica cukortartalma olyan mértékben növelhető, hogy végül „édességben" le­győzi a ci;korrépát. Mi a titka? A 46 éves Gina Lollobri­gidát megkérdezték, mi a titka bámulatos fiatalságá­nak. A következőket vála­szolta: „Minden reggel 6 órakor, ha esik, ha fúj, 3 kilométert gyalogolok futó­lépésben. És hetente három alkalommal semmiféle koz. metikai készítményt nem használok." Cesare Borgia gyilkos ágya Légfegyveres OB Az MHSZ légfegyveres Or­szágos Bajnokságát a hét vé­gén Budapesten, a Ganz­MÁVAG Művelődési Otthon színháztermében rendezték meg. A versenyen Budapest válogatottja, az MHSZ KLK csapata, valamint 19 megye válogatottjai vettek részt. Csongrád megyei csapata az erős mezőnyben közepesen szerepelt, a 10. helyen vég­zett. A Csongrád megyei lövé­szek közül a felnőtt nők ver­senyében Erdész Ida (MHSZ Szeged) 286 kört, az ifjúsági Papp Julianna (MHSZ Sze­ged) 285 kört, a serdülő kor­csoportú* Mazányi Katalin (MHSZ HÓDGÉP) pedig 276 kört lőtt. A felnőtt- férfiak küzdelmében Csányi Ferenc (MHSZ Szeged) 306 kört, a junior Kovács István (MHSZ Szeged) 340 kört, az ifjúsági ifj. Csányi Ferenc (MHSZ Szeged) 301 kört, a serdülő Dazső Sándor (MHSZ HÓD­GÉP) 282 kört lőtt. Kovács István, a megye legeredményesebb verseny­zője 340-es köregységgel meg­javította az általa tartott 328 köregységes megyei csúcsot. Teremavató Torna — nőknek A korábbiakban beindult, háziasszonyoknak szervezett tornatanfolyam ma, szerda délután 5 órakor ismét foly­tatódik. A foglalkozásokra a Közgazdasági Szakközépisko­la (Gutenberg u. 11.) torna­termében kerül sor. Jelentkezni lehet Savanya Ferencné testnevelő tanár­nőnél a helyszínen. Még tavaly kora-ősszel nagy munkába fogtak a Sze­gedi Spartacus SK súlyemelő­szakosztályának tagjai. Az Április 4. útja 49. szám alatt levő edzőtermüket teljesen újjáalakították, Bozóky Mi­hály edző vezetésével. A ver­senyzők és az edző kicserél­ték a 12x6 méteres terem teljes padlózatát. Hét süly­lyesztett dobogót képeztek ki, amelyen hét súlyzó áll ren­delkezésre, a mindennap dél­után sorra kerülő edzéseken. A munkálatok társadalmi úton készültek el. csupán az anyag, a felszerelés került pénzbe. A költségekre a me­gyei sporthivatal 30 ezer fo­rintot adott, és az építkezés­ben több minte 20 ezer fo­rintos társadalmi munka van benne. Gázfűtés, neonfényes vilá­gítás, korszerű öltözőhelyiség és elegendh^tetlenül szüksé­ges tornaszerek állnak a ver­senyzők rendelkezésére az „újjászületett" terefnben, amelynek felavatójára a hét végén, szombaton este kerül sor szakosztályi értekezlettel és az azt követő baráti va­csorával egybekötve. TOTÖZÓKNAK Olasz A-osztály 1. Cagllarl—Lanerossi 2. Cesena—Fiorcntina 3. Juventus—Rcma 4. Lazlo—Torino 5. MUan—Genoa 6. Napolt—Bologna 7. Sampdorla—rntcr. 8. Verona—Foggia Olasz C-osztály 9. Arezzo—Drlndist 10. Brescia—Ascoli 11. Catznzaro—Catanla. 12. Novara—Avcllino 13. Taranto—Reggina Pótmérközések Olasz B-osztály 14. Ternam—Cimo (semleges pályán) 15. Varcse—Parma 16. Rcggiana—Bari 1 X 2 1 1 1 X 1 2 X 1 2 * I X 2 I X 1 1 1 1 1 X 1 Cesare Borgia pompás baldachinos ágya hosszú időn át egy olasz régiségkereskedő birtokában volt. Egy szép napon meglátta nála egy gazdag angol, aki firenzei villájában élte világát. A dús fafaragványokkal díszített ágy megtetszett neki és meg­vásárolta a régiségkereskedő­től. Az ágyat abban a ven­dégszobában állította fel, ahol normális körülmények között senki sem aludt. Egy­szer azonban az angolnak előkelő vendége érkezett, akinek a híres ágyban biz­tosítottak szállást. Dús lako­mát rendeztek a tiszteletére, s a vidám hangulatban elköl­tött vacsora után a vendég visszavonult szobájába és le­feküdt. Másnap, amikor bevitték neki a reggelit, döbbenten látták, hogy a vendég holtan fekszik az ágyon. Pénztár­cája és értéktárgyai rendben megvoltak, és az erőszakos beavatkozásnak semmi nyo­mát nem sikerült felfedezni. Belenyugodtak, hogy a ven­dég az éjszaka folyamán szívszélhűdést kapott és be­lehalt Nem sokkal később megbetegedett a villatulaj­donos felesége. Ápolónőt vet­tek fel mellé; erőtől sugárzó, életvidám fiatal lányt. Háló­helyéül a „történelmi" ágyat jelölték ki. Másnap reggel a csincfe leányt is holtan talál­ták az ágyban. A szobában a legnagyobb rend uralko­dott, semmiféle rablótáma­dást vagy erőszakos cseleke­detet nem lehetett feltéte­lezni. A második titokzatos és megmagyarázhatatlan halál­eset arra ösztönözte a villa­tulajdonost, hogy egy jóhírű nyomozó irodához forduljon. Az iroda két ügyes detek­tívet küldött ki; a villát ál­landó őrizet alá helyezték. A nyomozók semmi gyanúsat nem észleltek. Egyikük elha­tározta, hogy a titokzatos szobában tölti az éjszakát. Lefeküdt az ágyra és várta a gonosztevőt. Másnap reg­gél őt is holtan találták. Ha­lálának titkát az életben maradt detektív sem volt képes felfedezni és elhagyta a villát. A tulajdonos bezár­ta az „elátkozott szobát", magához vette a kulcsát és a titok nyitját talán soha nem oldották volna meg, ha a vizsgálatot nem szorgal­mazza áz angol szolgája, aki­re titokban mindenki gyana­kodott. A szolga szerette volna mindenáron bebizonyítani, hogy semmi köze a halálese­tekhez: elhatározta, hogy egy éjszakát a szobában tölt Elkérte az angoltól a szoba kulcsát, hogy maga csípje el a gonosztevőt. Másnap reggel ülő állapotban, de holtan ta­lálták az ágyban, minden erőszakos beavatkozás nyo­ma nélkül. Minthogy mindenki meg­halt, aki az ágyban töltötte az éjszakát, az angol felkért egy híres orvost, hogy vizs­gálja meg az ágyat. A „törté­nelmi ágy" külső vizsgálatra nem hozott eredményt, de a kémiai vizsgálat megállapí­totta, hogy az ágy függönyeit és matracait valamilyen fo­lyadékkal itatták át Ez a folyadék felmelegedés esetén mérges gázokat árasztott ma­gából Cesare Borgia nyilván arra használta az ágyat, hogy le­számoljon az ellenségeivel. Meghívta magához ellenfele­it, pompás vacsorát készített számukra; a lehető legbarát­ságosabb módon beinvitálta őket a vendégszobába, jóéj­szakát kívánt nekik és aztán távozott. A vendég lefeküdt a díszágyba; a test melegétől a függönyök és a matracok is átmelegedtek és mérges kigőzölgésük folytán a ven­dég álma halálossá vált... A végzetes ágy éveken át hűvös teremben állt, de nem veszítette el veszélyes tulaj­donságát. Amikor az angol tulajdonos vendégeit az ágy­ba fektette, az utóbbi teljesí­tette eredeti „feladatát". Az angol ezután halálra ítélte a gyilkos ágyat: fel­daraboltatta és eltüzeltette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom