Délmagyarország, 1973. december (63. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-09 / 288. szám

VASÁRNAP, 1973. DECEMBER 16, Ifl A

magyar sajtó napját ünnepeltük december 7-én, Az 35. alkalom ez, amikor a Vörös Űjság első, 1918. december 7-1 megjelenésére emlékeztünk. A KMP lapja volt, fejléce fölött a „Világ proletárjai, egyesüljetek!" jelszót hirdette. Üj fejezetet nyitott a magyar sajtó történetében. Kun Béla. Szamuely Tibor, Rudas László, Vágó Béla é9 László Jenő voltak a szerkesztői, kiket — többek között — Révai József és Lukács György segített hatásos cikkekkel. Történelmi dokumentumok ma már az évszázadosévtizedes sápadt lappéldányok. Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendeztek sajtótörténeti kiállítást. ahol bemutatták a gazdag hagyaték legfontosabb emlékeit. Képsorunkat a kiállított tablók néhány reprodukciójából (a felvételeket Ács S. Sándor készítette) állítottuk össze. Kossuth Hírlapja 1848. július elsején jelent meg. Bajza szerkesztésében. Ez volt a szabadságharc egyik legnépszerűbb lapja. Érdekes és értékes az 1871. november 28-án megjelent Magyarország és a Nagy Világ példánya, amely, mint magyar lap, először közölt képet Marx Károlyról, az „Internacionálé főnökéről". Ritka érdekesség a Népszava 1916. november 22-i száma: a király halálát adta hírül — cimében. A szöveget törölte a cenzúra az első oldalról. 1941 decemberében a kommunista párt•zervezés Rózsa Ferencet bízta meg a párt lapjának indításával. Ez, a Szabad Nép, illegális körülmények közolt. a következő év február 1-én látott napvilágot. Az Oj Szó a Vörös Hadsereg magyar nyelvű lapja volt, főszerkesztője: Illés Béla volt. A szegedi Délmagyarország Erdei Ferenc, Révai József és Balogh István dr. szerkesztésében jelent meg 1944. november 19-én, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front orgánumaként. A Délmagyarország Budapest felszabadulásiig a Tiszántúl és az Alföld városainak is népszerű újságja. Hatása fél országra kiterjedt. Már bealkonyodott, amikor kiértem a pusztára. A vörös napkorong búcsút intet a tájnak, fényétől még néhány percre lángolt a határ, aztán szürkeségbe borult minden. A decemberi esték olyan rövidek, akár a nyúl farka. A csikós nagy vágtázva hajtotta be a ménest a karámba, dübörgésétől morajlott a környék. visszhangja egy ideig megrekedt a füves tócsák felett majd elnyelte a víz. A csend terpeszkedet a helyére, ránehezedet fűre, vízre. Az égnek álló kútgém is szinte megremegett tőle. De csak percekig uralta a tájat Egyszerre vadkacsák süvítettek el a fejem fölött, lehettek vagy tizen, de pillanatok múlva újabbak követték őket, csendes hápogásuk úgy hallott, akár egy kereplő t Aztán a puszta mélyében megszólaltak a vadlibák. Ék alakban húztak a magasban, majd nagy suhogás közepette leereszkedtek a csikókarám mögött Legalább húsz csapat követte őket lomhán gágovn. utánuk darvak krukogtak hosszú sorokban, pontos távolságra egymástól, s egy jó félóra hosszára zsongott kavargót az egész égalj. Ha van egy kis szerencsém, szekérre való szárnyast ejtek el, sajnos én nem burokban születtem. Teljes mozdulatlanságban összekuporogva ülök a zsombékok között, de minden elkerül. A fejem fölött megszámlálhatatlan tömegben kacsák, libák, de vagy jobbra vagy balra ereszkednek le. a távolság nyolcvan, száz méter is lehet A kezem remeg a puska agyán, a nyakamon dagad az ér, és érzem a vérem lüktetését de nem lövök, nehogy elriasszam őket feleslegesen. Egyszerre a távolból lövéseket hallok, aztán nagy morajlást. Mintha tíz repülőgép emelkedett volna a magasba. A gágogás megtízszereződik. S akkor egy libapár elhúz mellettem vagy félszáz méterre. Az elsőre ráfogom a puskám, és meghúzom, a ravaszt, majd a másodikat ls célba veszem. A durranás után az első leesik. Nagy darab jószág, a zsombékok szinte megremegnek. A másiknak a tüdejét érte a sörét. meginog, majd a magasba emelkedik, s aztán zuhan le egy pocsolyára. Óriási siker. Legalábbis nekem az. Valami kimondhatatlan öröm járja át testemet. Féltérdig gázolok a vízben utánuk, egyszer majd orra esem. a csizmám tele megy vízzel, de cseppet se bánom. Van két libám 1 Nyakánál fogva a hátizsákomra akasztom mind a kettőt, és indulok a karám felé. Már teljesen besötétedett, csak az ég felé látok valamit. Néhány csillag pislákol fölöttem, és elől vagy három kilométerre a karám melletti kis házikó ablaka. Mire odaérek nemcsak a nadrágom, a hátam is vizes, a homlokomat állandóan törölgetem. Vajon ott van-é már a barátom, mert abban állapodtunk meg. hogy oda jön értem lovaskocsival, a faluig legalább nyolc kilométert kellene gyalogolnom. Minden esetre akár ott van, akár nincs, pihenek egyet és a csizmámból kiöntögetem a vizet. Érzem. hogy a lábamon hólyagot tört a csizma, de rá se hederítek, két vadliba, akár öt hólyagot is megér. Mikor a házikóhoz érek, benézek az ablakán, nincsen rajta függöny. Furcsa látvány tárul elém. A csikós asszonyát kergeti az asztal körül. Feldönti a széket, kapkod utána, de az csak nevet, s ha a csikós hozzáér nagyokat sikítva igyekszik szabadulni. játszik vele. ingerli, vadítja. De a férj megunja a kergetőzést a sarokba tolja az asztalt, majd magához öleli lihegő asszonyát, harapdálja a nyakát Az asszony elengedi magát, szinte elvész a férje karjai között, aki most már a ruhát szedi le róla, reszketve, türelmetlenül. No. gondolom magamban, én Itt nagyon fölösleges vagyok, de nem ismerem a tájat, a pusztában biztosan eltévednék, így hát nincs választásom, nekidülök a ház falának és hallgatok, majd csak jön a barátom, mert pontos ember, ha valamit megígér, arra mérget lehet venni. Csak legalább leülhetnék, de vizes nadrágban nem akarok a földre kuporogni. Behúzom a nyakam, kezem a zsebbe süllyesztem. A levegő szinte fúrja az orromat. A karámban csendesen szuszognak a csikók, egyik-egyik olykor nagyokat horkant, majd megrázza magát, mintha fázna. Én is vacogni kezdek a fal mellett, s amikor tüsszentek felugatnak a kutyák és rohannak felém. Erre kinyílik a kis ház ajtaja és kiszól a csikós; — Ki az? Mondom nekf. hogy én vagyok, és az elnököt várom, úgy beszéltük meg, hogy itt találkozunk. — Tudok róla — mondja a csikós —, de addig tessék bejönni, idekint hűvös van. Mikor belépek, az asszony már rendbeszedte magát. Karcsú, törékeny teremtésnek látszik, de az arca élénk piros, nagy barna szeme csillogón tekint. — A feleségem — mutatja be a csikós. Az asszonyka kezet nyújt és elsuttogja a nevét. Ránézek. — Elnézést kerek, ha jól értet, tem, Erzsike. — Igen — mondja a férje. — Erzsike. Nagy darab, izmos fickó a csikós, kicsit elhízott, arca vörös. Kócos, göndör haja is vörös. Látni lehet az arcán, hálás, hogy a szép teremtés az övé. Leülteti asszonyát, aztán felém fordul: — De hiszen maga vizes. — Egy kicsit. — Kicsit a csudát — mondja fejét csóválva —, csupa latyak a nadrágja. — Semmi az egész! — Ej, ej, hogy milyenek maguk vadászok. Érdemes azért a libáért? 1 — Igen. A csikós megnézi a két szárnyast, de csak úgy, mintha félne tőlük. — Szépek de én nem lőnék rájuk. — Miért? — Sajnálom őket Én a csirke nyakát sem tudom elvágni. Még nézni sem tudom amikor elvágják. A hideg futkos a hátamon. már akkor is, amikor lá. tom, hogy Erzsike feni a kést. Olyankor befogom a fülem, vagy elmegyek a csikók után. Én nem bántom az állatot, nem ütném meg a kutyát sem. A felesége elneveti magát — Nem lehet mindenki olyan szelíd, mint te. A csikós boldogan néz az aszszonyra. aztán hirtelen felemeli az ujját: — Kocsi — mondja —, és kicsit kinyitja az ajtót S tényleg kocsizörgést hallani, de még távol lehet. Én azonban már készülődöm, mert némi lelkiismeret furdalást érzek, amiért a két pusztai embert boldog pillanataiban megzavartam. Mondom ís nekik, ne haragudjanak rám, hogy betolakodtam hozzájuk és megköszönöm a meleget is. Hátamon a zsák a libák, kai meg a puska, és mikor a barátom odaér, már kapaszkodom ls a kocsijára. A kis házban némileg felmelegedtem de a suba jól esik. Beburkolódzom, és bele. süppedek a puha ülésbe. Korom sötét van csak a szekér alatt látni egy' kis fényt a lámpástól, de a lovak ismerik az utat. Barátomnak elmesélem élményeimet aztán a falu alatt eszembe jut újra a csikós. — Mióta van nálatok ez az ember? r— Egy éve. — És azelőtt hoi volt? — A börtönben. Azt gondoltam hogy rosszul hallok, de a barátom megismételte, hogy a csikós három évet ült Elcsodálkoztam: «— Vajon miért? T Megölte az apját! BERNULA MIHÁLY