Délmagyarország, 1973. december (63. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-31 / 305. szám
IO HÉTFŐ, 1973. DECEMBER 31. Ilon javában benne vagyunk a kétna™>»y pos ünnep pihenést, kikapcsolódást M.anó hangulatában. Ki-ki — a maga módján — olvas, sétál vagy szórakozik, de sokak gondolata már az új esztendő tennivalói körül forog. Milyen is a helyzetünk, amit magunkkal viszünk az óévből az újba? Milyen előre mutató tanulságokat ad az eltelt év a jövőbe mutatóan? önkéntelenül is elébünk tárulnak ezek a kérdések ilyenkor, újév táján. Idehaza körülményeink kiegyensúlyozottak. Belpolitikai heiyzetünk szilárd, nyugodt, megyénk lakosságának hangulatára is az alkotó munkakedvet tükröző bizakodás a jellemző. Nyilvánvaló, hogy ezt a közérzetet nem lehet „rövid lejaratú" eszközökkel manipulálni, színesíteni, mert az ilyesmi úgyis hamar kiderülne. A meghatározó okok mélyebbek, állandósultabbak, s nyilván többfélék. Az azonban aligha vonható kétségbe, hogy egy ország állampolgárainak biztonságérzetét döntően az a politika befolyásolja, amelynek megvalósítása az egész társadalmat sok szállal átfonja, amely egyénre és közösségre egyaránt kihat. Jogosan mondhatjuk: nálunk a dolgok jó irányban haladnak. Helyes útmutatásnak bizonyult a X. kongresszus határozata, és az 1972-es novemberi központi bizottsági ülés annak megvalósítását serkentő, javító, átfogó állásfoglalása. 1973-as év társadalompolitikai tevékenységére, a gazdaság, a kultúra területén folytatott munkára, a közéleti törekvésekre éppen ez hatott meghatározó jelleggel. Mi jellemezte az elmúlt év politikai, társadalmi életét? A megyében szerzett tapasztalataink is bizonyítják, hogy az 1972-es KB-állásfoglalás nyomán felpezsdült az ország belpolitikai élete. Párttagok és pártonkívüliek választ kaptak az őket foglalkoztató kérdésekre, és nemcsak tudomásul vették a határozatot, hanem cselekvő készségüket is kifejezték. A politizáló közvélemény megnyugvással vette tudomásul, hogy egyetlen területen sincs szükség- politikai fordulatra; nagyobb következetességre viszont igen, ahhoz, hogy a X. kongresszuson elhatározottak maradéktalanul megvalósuljanak. Alkotó munka jellemezte a párt-, állami, tömegszervezeti szervek tevékenységét, lendületet kapott a gazdasági és a kulturális élet, a párttagok és pártonkívüliek tevékenysége nyomán nagy eredmények, jelentős sikerek születtek. Vannak számokkal, tonnákban, termésátlagokban kifejezhető eredmények, s vannak olyanok, amelyek matematikailag ugyan nem mérhetők, de a társadalom életében mégis nagy jelentőségűek, sőt, olykor sorsdöntőek. Az országunkért, épülő szocialista hazánkért felelősséget érző minden ember örömére szolgál, hogy az 1973-ban (a KB-állásfoglalás nyomán) hozott párt- és kormánvintézkedések tovább erősítették a munkáshatalmat, a párt eszmei-politikai vezeti szerepét, és hatékonyabbá tették befolyását a társadalom egészére, gyarapították a szocfollc'w nelési t,,l „ c-rinvokat, gyorsították a termelőerők fejlődését, jovították az életkörülményeket, és további ösztönzést adtak a szocialista demokrácia izmosodásához, a szilárd törvényességhez, ceuu^a.os intézkedések sora segítette helyére emelni, érdemibbé tenni a munkásosztály szerepét, s főként a nagyüzemi munkásságét, hogy valóban betöltse megillető vezető funkcióját egész társadalmi életünkben. Az államhatalom és népképviselet helyi testületeiben a tavaszi tanácsválasztások során jelentősen növekedett az oda beválasztott munkások száma. A kormány javította a munkások lakáshoz juttatásának feltételeit, s egyszeri központi bérintézkedéssel korrigálta azt az elmaradást, ami a nagyüzemi munkások jövedelme és életszínvonalemelkedési üteme elmaradásában korábban bekövetkezett, más dolgozó rétegekhez képest. Megyénkben az az intézkedés 53 ezer munkást és művezetőt érintett, akiknek bére átlagosan több mint 10 százalékkal emelkedett. Szegeden és Hódmezővásárhelyen elkezdődött a munkáslakásépítési akció kibontakozása, s • ebben az ötéves tervben már több száz munkás élélhet ennek kedvező lehetőségeivel. A megénült állami lakások több mint 69 száza'ékát 1973-ban is munkáscsaládok kapták Mindinkább társadalmi üg-rvé válik a fizikai dolrcók — köztük elsősorban a munkássz'ilők — eyerm°k=i tanulása és továbbtanulása jobb feltételeinek megteremtse A munkások legnagyobb tömegeit tömö-í*ő szaksze-vezeti mozgalom is egvre érdern'kb módon tölti be a munkásbqtalom erősítés- és a munkásérdekvédelem kettős feladatát. Hnillian reagált a munkáspolitika nuyydll hangsúlyozottabb vitelére a társadalom? Az természetes, hogy a munkásosztályhoz tartozók egyértelmű helyesléssel. A párt következetes munkáspolitikája növelte a munkások öntudatát, termelési kedvét, közéleti felelősségét. Ez kifejezésre jut a megye iparának dinamikus, az országos ütemet meghaladó, mintegy 19 százalékos fejlődésében, a gazdaságosság és a ha*ékonvsáe tartalékainak korábbinál jobb kihasználásában — a*>ban a ténvhen, hogv lé"vegében változatlan munkáslétszám me'lett emelkedett egv év alatt a jelzett mé-tékben a termelés —. a kommunista szombatokon végz«*t tá"saJ»lmi muokáBan. az óvodák, iskolák szénftásében- -oftzsiban oatrooélácSban az íi-emi munkások önzetlenségében és nem utolsóMunkáspoütika - , az egész nép szolgálatában Irta: Győri Imre sorban abban, hogy a béremelés anyagitermelési fedezetének rájuk eső részét az érintett vállalatok munkásai maradéktalanul megteremtették. Mindez mutatja: a munkásosztály vállalja a vezető szereppel járó felelősséget, helytáll a munkában, a közéleti posztokon, ha szükséges, áldozatokat is hoz a társadalom egészének javára. Társadalmunk másik alapvető osztálya, a termelőszövetkezeti parasztság is kedvezően fogadta a Központi Bizottság állásfoglalását — minden konzekvenciájával együtt. Ahogy a munkásosztály tudatában van annak, hogy a paraszti életszínvonalnak a munkásokéhoz közelítése és elérése munkáspolitika is, úgy a tszparasztság is megérti, hogy az ő biztonságát is erősítő hatalom alapját jelentő munkás-paraszt szövetségen belül a munkások életkörülményeinek elrendezettsége alapvetően lényeges. Az elmúlt év tapasztalatai is nagyon egyértelműen bizonyították, hogy a munkások életszínvonalónak emelése nem a tsz-parasztsíg rovására történik, és hogy pártunk és kormányunk tevékenységéből nem hiányzik a szocialista mezőgazdaság fejlesztésével, a mezőgazdasági dolgozók anyagi jóléte emelésével való rendszeres törődés s?m. (Ráadásul Csongrád megyében a végbement társadalmi változások eredményér ként a csalódstruktúra úgy alakult, hogy egy-egy famílián belül egyaránt megtalálhatók sok esetben mind a munkásosztály, mind a parasztság, sőt olvkor egyes más társadalmi rétegek képviselői is Ami gyakorlatilag annyit jelent, hogv mindenképpen kedvezően hatnak a társadalom e legkisebb, de nagvon fontos alapegységében a munkásosztály és a parasztság életszínvonalát optimálisan befolyásoló gazdasági. társadalompolitikai, szociális intézkedések.) A parasztság és a többi rétegek előtt egyértelművé vált: a munkásosztály vezető szerepének megerősítése egyetlen osztály. illetve réteg ellen sem irányul: ellenkezőleg: az egész társadalom érdekeit szolgálja. A történelmi tapasztalatoknak azt a leckéjét egyetlen becsületes ember sem feledte el, hogy a szilárd munkAshntalom biztonságot ad, a gyengülés pe'ig nagy bizovrtalan'ágot és ves-él-ieket hoz magával. M°evénk termelőszövetkezeti parasztsága Mismerte ezt. és ezért is egyetért a jelenlegi oolitikával. S ez az evvetértés nem fikció — tettekben jut kifejezésre úirv, how vállalta a m-mkás-oaraszt szövetségből ra háruló kö+elez»ttsépeket, s ezt mi sem Hzonvítia iobban, m'-t néHMl helvtát'ása a munkában 1973-ban. Hiszen az u*óbbi*ávti7e'*0k <,<r„ik )ef>nc7álvpsabb évában o't""tl (prro-'^sj eredm^v'eket melyek minden tisz*el"tet rvo^r^-rn-i—ok. A tár-ad-lmi B-swVín fenVrig. t4f i<-m<«-tetve. s7A1n"nk 'Ml a f°" ban fontos s7er"iet vállaló ós betöltő ér-' telrn'ségről is. F ráta* tagiai is me"ovőződ*°k az elméit, évben arról, boov a munkásosztály i ráosrító szereoánek növer»eoa ielantősáofjk. k „cHVlrontését. laienfi, hanem a s-roc;aii-*a bat'lom szilá-Hítását szolgálta. f>ni"»-"i-t°s számunkra is. boov a nár* nnlltjkátában nincsenek cikcakkok, és hoev a n-r* s-ácof az é-fcüm'.sán o^w^ó alkotó er-iével. mint o'vii •Ur-Zqszefősáooei ami nálkijl a t-'Hománvos és tecbcikai focrcAalorn cm el SJ sok a ^"-o tnécá a munkás felhasználd a teT-e-e'és batálronvabfaá fátel-íbez. a több és iobb termék Ht-ebcaásáboz. az életi-a-m-nénvek iavftásáboz. Azt nedig különösen fló„-ö-»"k az éi-teimisáo'ek — hiszen legtőbui.'ll/ vácion éli-e—, „en/taO-eAih — bngy a F") nonercbe-i finá-'oar-X*** heT„iTeo a jobbon mCOoTc-IO-eaf ÓS Ű JcÖvetke*"'"«»Ab munkát fcé-í számon. Az ér*eimisáf»iek. a lririna»">sok, a k'skereskeHök zöme jól lá*ia. hogv a társadalmi életben ielentke-ő nem Irb-énatos antis-mgiális jelensáoek elleni fcllénés nem ellenük, hanem n-">k ellen i-ánvul. akiknek munka nál'riil szer-ett, iöved elme, kérkedő életmódja miatt ők is joggal elégedetlenek. A mögöttünk levő év tanas-*aintpl alánján elmnnöhatiuk.' hogv a Kö-monti Bizottság 1971-es novembeH áHá-fom-iésa a munká-osztálv vezető szere-oe enő-ftésével, a munkás-na-as-t szöyetsáo szjiérdítésával a-t a nemzeti ö«*7ef,">™ért és egyácet segítette eiő. ameiv szoci-u-ta plánokon rni—d TCTTCSCBNÉ VÁLIK. S elven "R amelv<k len Hütöie munkánknak, fenveoes ősszeteseőie ei'eel ménve'nVn ck. a tél dalmj élet epészát tel-intve énni'mv mint a negyedik ötáves terv. n"0'Tvéni--ű érvényes Időarányos céljai valóraváltásában. A jó po'ililra, nyeképpen született gazdasági sikerek, a dolgozók életkörülményeinek rendszeres javulása mind-mind "benne vannak abban a kiegyensúlyozottságban, biztonságérzetben, amiről a bevezetőben már szóltunk. De nem kisebb a jelentősége az úgynevezett „anyagiaknál" annak sem, hogy mennyire érzi otthon magát az állampolgár a közéletben, a közösség és a saját sorsát érintő kérdések intézésében, és problémák megoldásában, egyszóval: mekkora a beleszólás lehetősége az érdemi döntések meghozatalakor, a jelen kialakításában, és a jövő formálásában. E területen is jelentős előrelépésről számolhatunk be. Néhány példát említve ennek igazolására: az államélet és a szocialista demokratizmus további fejlődését jelentették a tavaszi tanácsválasztások. A választók jelentős része tett javaslatokat, észrevételeket a helyi tanácsi munkához. Mind többen veszik ki részüket a községekben és városokban a közügyek intézéséből, a közösségi feladatok meghatározásából és végrehajtásából. A megye lakossága évről évre nagyobb értékű társadalmi munkát vállal. Fejlődött a szövetkezetek alkotmányos élete, a szövetkezeti törvény szellemében. Van fejlődés az üzemi demokrácia területén is, de korántsem olyan mérvű, ami kielégítő lenne. Nem vehetjük le tehát napirendről a munkás-, az üzemi demokrácia útjának-módjának keresését, a meglevő lehetőségek jobb kihasználását. Hiszen a munkások joggal igénylik, hogy nagyobb súllyal vehessenek részt a munkahelyi problémáik megoldásában. A lehetőségek keresése, a felelősség és a fegyelem ébren tartása egyaránt feladatokat hárít ránk a jövőben is. Ebben is, mint egész politikánknak a társadalom életében való megvalósításában, alapvető szerepe van a pártnak — a Központi Bizottságtól, az alapszervezetekig, az egyes párttagok konkrét tevékenységéig. Mi a jelenlegi helyzet e tekintetben? A Központi Bizottság 1972. novemberi határozata nyomán erősödött a párt vezető szerepe, eszmei-politikai cselekvési egysége, örvendetes, hogy nemcsak felsőbb- és középszintre érvényes ez, hanem egyre inkább a pártalapszervezetekre is. A határozatok végrehajtásában, a párt politikája következetes képviseletében minden szinten fejlődés mutatkozik. Kevesebb a „fentről várás", több a helyi kezdeményezés és öntevékenység. A pártszervezetek munkájának színvonala megyénkben is — ha differenciáltan is — általában emelkedik. Az utóbbi időben született, a pártélet kérdéseivel foglalkozó felsőbb párthatározatok, az évenként sorra kerülő, úgynevezett beszámoló taggyűlések erősítették az alapszervezetek tagságát szerepük fontossága felismerésében, annak tudatossá válásában, hogy a párt vezető szerepének érvényre juttatása nem nélkülözheti az alapszervezetek tevékenységet a politika formálásában, és még kevésbé a végrehajtásban. Nagy jelentősége van a párt további erősítése szempontjából a X. kongresszuson elhatározott, és az 1972. novemberi központi bizottsági ülés iránymutatása alapján még inkább hangsúlyozott követelményeknek, melyek a párton belül lévőktől és a pártba lénőktől többet igényelnek, s a mennyiségi fejlődés helyett a minőséget követelik meg. , Az elmúlt időszakban Csongrád megyében közel nyolcszáz taggal gyarapodott a taglétszám a lakosság minden rétegéből. A párt munkásmagja erősítésének joggal örülünk: annak tehát, hogy az újonnan belépők 75 százaléka fizikai dolgozó, közöttük több mint 60 százalék szakmunkás. Az összes felvettek 32 százaléka nő, a 30 éven aluliak aránya a belépők között 60 százalék. Ezt a törekvést tartani szükséges a jövőben is. Korántsem csak a párt érdeke ez, az egész társadalom hasznára és boldogulására szolgál az egészségesen fejlődő, mind erősebb párt, a társadalmi haladás motorja, azoknak az önkéntes harci szervezete, akik önként tömörülve, többet vállalnak és többet is adnak a társadalmi erőfeszítésekhez, mint a pártonkívüliek. Az előrehaladás feltétele a jó politika — ennek alapján a gazdasági sikerek, hiszen a szocialista alapok adta lehetőségek még nagyok, tehát sok is a tennivaló, hogy ezeket maradéktalanul kiaknázhassuk. és hazánk a közepesen fejlett országok sorából mielőbb a gazdaságilag fejlettek közé kerüljön. Ez politikai, gazdasági feladatot egyaránt hárít ránk, amelyek megvalósítása során azonban nem feledkezhetünk meg arról sem. hogy az ideológiai területen és a közgondolkodásban is lépést kell tartani a fejlődés ütemével. FnV.^Pt PU eredményei ezen a terüLysPűGI Gf léten nehezen mérhetők. Van jelentős térhódítás a munkásosztály szemlélete, erkölcsi felfogása össztársadalmi méretekben való általánossá tételében. Gondoljunk csak például az olvasómozgalomra, a munka melletti tanulásra, a szocialista munkaversenyre, amely korántsem csak a fizikai munkások körében népszerű ma már. Ez azonban ne nyugtasson meg bennünket. Nézzünk szembe őszintén azzal, hogy szocialista eszméink — amelyek valóra váltásán álmodoztunk és 'álmodozunk, amelyekért sokan a legdrágábbat, szabadságukat, sót életüket is feláldozták — még nemcsak hogy nem kizárólagosak, de olykor hegemón szerepüket is megkérdőjelezik egyes területeken, bizonyos jelenségek. Éppen ezért további erőfeszítések szükségesek a szocialista közgondolkodás és magatartás nagyobb térhódításáért, az antiszocialista nézetek leküzdésére, a szocialista eszmék hegemóniája megvalósításáért. Azt már a X. kongresszus is megállapította, hogy társadalmunk fejlődése során a szocializmus törvényszerűségének érvényesítése menetében a fejlődést kísérő kedvezőtlen jelenségekkel is számolni kell. A jelentkezésük helyén, amikor megnyilvánulnak, sorra le kell győzni ezeket, nem szabad megbékélni velük. Felismerésük és megítélésük az állampolgárok részéről igen szenvedélyes és elmarasztaló. A bátor leleplezés és a nyílt kiállás azonban még nem kielégítő. Olykor előfordul, hogy a puritán módon élőt tartják kivételnek s élhetetlennek, aki nem fogad el hálapénzt, vagy más ellenszolgáltatást. A korábbihoz képest e káros jelensegek leküzdéséhez a feltételek kedvezőbbek, mert jó néhány állami rendelkezes és törvény alapot ad arra, hogy elzárjuk e nem kívánatos esetek forrását, és terjedésük útját. A fő eszköz természetesen nem az adminisztratív fellépés, de ezzel is elkerülhetetlenül élni kell, ha ok van rá. Ennél azonban fontosabb a széles közvélemény kovácsolása és formálása, a szocialista demokratizmus nyílt fórumain. És itt kell megvívni a csatát az emberek eszéért és szívéért, hogy legyen becsülete a tisztességnek, az áldozatvállalásnak, és ne maradjon levegője a korrupciónak, a harácsolásnak, a közösségi keretek csak az egyéni haszonra történő kihasználásának, a mások verejtékéből való könnyen élésnek, a közpénzek herdálásának. Az ilyen esetek száma nem nagy, de számukat messze meghaladó súlyuk van — a társadalomra való romboló hatásuk révén. Igazán veszélyes e jelenség akkor lenne, ha hivatalos fórumon vagy a közvéleményben erős támogatást élvezne. Ám a helyzet, szerencsére, ennek az ellenkezője. E nem kívánatos szemléletek és magatartásformák leküzdésében biztató legalábbis két dolog. Az egyik, hogy népünk mindinkább megtanul élni a szocialista demokrácia eszközével, és ezt egyre inkább az ilyen torz dolgok leküzdésére ts fel fogja használni. A második pedig, hogy a pártszervezetek intaktak maradtak, illetve saját öntisztításuk nyomán intakttá váltak és válnak, és így erős vértezettel vehetik fel a harcot a maguk területén jelentkező romboló jelenségek ellen. Csongrád megyében is javult a pártszervezetek, pártfunkcionárusok eszmei-erkölcsi állapota, határozottabban érvényesül az az elv, hogy a pártszervezeteknek, a pártfunkcionáriusoknak, a párttagoknak eszmeileg szilárdnak, erkölcsileg feddhetetlennek kell lenniök. Hogy így alakuljon mindenütt, a párton belül és a párton kívül is a helyzet, ahhoz forradalmi lendületre, felelősségérzetre, éberségre napjainkban is szükség van. A szocializmus épületét, amelyet most húzunk fel, az építők igénye és akarata szerint kell berendeznünk, s úgy, hogv kizárólag csak az ő kényelmüket szolgálja. Szocialista felelősségérzetre van szükség minden felelős poszton, hogy a szocializmus kis és nagy kérdései egyaránt szocialista módon oldódjanak meg, s úgy szolgálják az egyén boldogulását, hogy a közjó ne rövidüljön. Az elmúlt évben történt előrehaladás mellett is élesen mutatkozik az a követelmény, hogy a szocialista alapok építésében, a termelőerők fejlesztésében elért eredményektől a szocialista tudat és magatartás mérföldekre nem maradhat el. mert végső fokon a szocializmus teljes felépítését lassítja. A Központi Bizottság legutóbbi ülésén a káder- és személyzeti munkával foglalkozó napirend éppen azt célozta, hogy a vezetés minden posztján a párttagok vagy párton kívüliek, bárhol töltik is be tisztüket és megbízatásukat, erről a legfőbb elvről, az országos, az össznépi érdek elsődlegességéről soha, semmilyen körülmények között ne feledkezzenek meg! fl7 p'lülílt PU tevékenységének csak HL GilllUil Gf néhány, főbb tapasztalatára térhettünk ki. A jövőre vonatkozólag levonhatjuk azt a következtetést, hogy. az 1974-es évben is tevékenységünk vezérfonalának tekintjük a Központi Bizottság 1972-es novemberi állásfoglalásit, amely segítette és segíti, hogy a X. kongresszuson elhatározottak maradéktalanul megvalósuljanak. Eközben szeretnénk állandósítani azt a munkalendületet, amely a mögöttünk levő évre jellemző volt. Igaz, ez sok fáradságot, nagy erőfeszítéseket igényel mindannyiónktól továbbra is. De megéri. Mert magasabb szintre emeli a szocialista építőmunkát, elősegíti a vállalatok, szövetkezetek, intézmények kollektívái munkasikereit, és ezzel együtt mindannyiónk egyéni boldogulását.