Délmagyarország, 1973. december (63. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-30 / 304. szám

•ASAlOVAP, 1973. DECEMBER 30, • a Több bútor, cipő, £ kötöttáru Gyártják az Ipari szövetkezetek Gyújtok és sugkereskedők A lakosság növekvő igényének kielégítésében az idén fokozott mértékben vettek részt az ipari szövetkezetek. Már az év elején több fontos kezdeményezést tettek a belkereskedelmi árualapok mennyiségének és választékának bővítésére. A belkereskedelemmel közö6 tanácskozásokon mérték fel a várható igényeket, és intézkedéseket hoztak a termelés növelésére. A szövetkezetek például cipőből 20, kötöttáruból 10, bútorból és fémbútorból 11 százalékkal adtak át többet a kereskedelemnek, mint egy évvel korábban. A szövetkezetek részt vállalnak az úgynevezett hiánycikkek gyártásából is. Míg például gyermekcipőből tavaly 560 ezer, az idén már mintegy 800 ezer párat készítettek a hazai vásárlóknak. A textil- és bőíruházatiparban az évente bemutatott 2500 modellből 1500-at gyártanak, hogy új választékbővítő termékeket ajánlhassanak a kereskedelemnek. Olyan új termékekkel ls jelentkeznek, mint például a különféle kárpitosgarnitúrák, a koloniál bútorcsaládhoz tartozó fekvő- és ülőbútorok, az automata és szabályozható hőkioldó vasaló, valamint a lakásvilágítási termékek, kis lakások berendezésére alkalmas korszerű, új típusú fémbútorok, továbbá autóápolási cikkek, felszerelések, korrózió elleni védőanyagok és sok más termék. Az ipari szövetkezetek 1974-ben tovább kívánják fokozni belkereskedelmi szállításaikat. A megnövekedett feladatoknak azonban csak akkor tudnak eredményesen megfelelni, ha a gazdaságosan előállítható exporttermékek gyártása mellett megteremtik a szükséges feltételeket a lakosság növekvő igényeinek kielégítéséhez. (MTI) Kiállítási napló Az óévbúcsúztató és újévköszöntő ünnepnapokban mindig van valami, a számvetések és a tervezések komolyságából és felelősségteljességéből. Hiszen ilyenkor mérlegre tesszük éves munkánkat, az eredményeket, s ismét együtt látjuk összetolulva tartozásainkat, lemaradásainkat Kiállítási napló címmel irtunk ebben az esztendőben is Szeged képzőművészeti életének eseményeiről. E mostani röpke számvetés egy hosszú folyamat egyetlen jelzőköve lehet csupán. Tavaly ilyenkor egy hasonló vállalkozású írásban több mint 70 képzőművészeti esemény mérlegét vonhattuk meg. Az idei számvetésnél képtelenség volt nyomon követni, számon tartani a szegedi kiállítások, képzőművészeti . események, alkalmi tárlatok, klubbemutatók sokaságát. Hiszen — éppen ez az elköszönő esztendő egyik legjelentősebb eseménye! — a kiállítások kiléptek az eddig megszokott keretek közül, egyre több üzemi, iskolai ifjúsági klub, peremvárosi művelődési ház rendezett kisebb-nagyobb kiállítást. Ennek, az örvendetesen kitárult határoknak legfontosabb pozitívuma, hogy a fiatalokhoz viszi közel a vizuális kultúrát, olyan fiatalokhoz, akik még nem. vagy csak ritkán lépték át a kiállítási termek küszöbét. A klubkiállításokon legtöbbször részt vett az alkotóművész is. a személyes kapcsolat, a találkozás varázsa is segítette a „nehéz magvetést". A januártól új köntösben megjelenő Művészet című folyóirat egyik újszerű vállalkozásaként a képzőművészeti centrumok közül először szegedi számmal rukkolt ki. Az összeállítás, hiányosságai ellenére is hasznos volt, felfigyeltek az itt folyó művészeti munkára olvasók és kritikusok egyaránt, s ez a koncentrált sűrítés felfedte a szegedi képzőművészeti élet erényeit és problémáit. Az azóta megjelent pécsi és miskolci összeállításokat lapozgatva még inkább körvonalazódnak a Szegeden még kiaknázatlan lehetőségek, a feltáratlan területek. Erénye az 1973-as kiállítási évnek az a sokszínűség és változatosság, mely már évek óta jellemzi a város képzőművészeti életét, Külön tanulmányt érdemelne az a „Kiállítási fesztivál", mely a szegedi ünnepi hetek idején látható. A szokásos kollektív kiállítások színvonala ismét emelkedett, bár a nyári tárlat megújításra vár. Az egyéni kiállítók között találkozhattunk kiemelkedőbb mestereinkkel éppúgy, mint fiatal tehetségekkel, Érdekességével és tanulságaival ragadott meg az a nagyszabású kollektív tárlat, melyet a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola centenáriumának tiszteletére rendeztek a művésztanárok, és a Szegeden végzett, volt hallgatók munkáiból. A legfrissebb, a jövő évekre is sok izgalmat tartogató kiállítást most is láthatjuk a múzeum kupolájában. A tarjáni szoborpályázat díjnyertes munkáinak bemutatóját, reméljük, a közeljövőben a megvalósult szobrok sora fogja követni. Mintha vesztett volna frlsseségéből, izgalmasságából és ezáltal vonzásából ls a Sajtóház Művészklubja. Igaz, az idén is produkált emlékezetes kiállításokat, s mégis maradt év végére némi hiányérzetünk. Új ötletek, és nagyobb összefogás jelentheti az előrelépést. A többi kiállító helyiség közül ki kell emelnünk a JATE KlSZ-klubját, mely megtalálta sajátosan egyéni profilját, a képzőművészeti kultúra terjesztésének új útjait. Olyan kiállításokat produkált, mely felkeltette az egyetemi ifjúság tömegeinek érdeklődését. Otthona lett olyan mostoha műfajnak, mint a karikatúra, s lehetőséget teremtett a pályakezdő tehetségeknek éppúgy, mint az érett alkotóművészeknek a bemutatkozásra. Hasonló, és sikeres próbálkozásokról hallhattunk jó néhány ifjúsági klubban. A Képcsarnok is szegényesebb kiállítási programot nyújtott, mint az előző években. Kétségtelen érdeme a 12 szegedi festő kiállítása, melyhez hasonlóakat a jövőben is szívesen látnánk. Egy évvel ezelőtt aggodalomra adott okot, hogy meglehetősen belterjesnek tűnt a város képzőművészeti élete. Hiányzott a kitekintés, a körtöltésen kívüli megméretés, mely óhatatlanul a provincializmus veszélyével fenyegetett. örvendetes előrelépést tapasztalhattunk az elköszönő évben. Néhány példa: a Fészekklubban megrendezett kollektív tárlat, Pataki Ferenc kiállítása a Stúdió Galériában, Tóth Sándor kiskunfélegyházi bemutatkozása. Papp György linóiból rendezett kiállítás Békéscsabán, Veress Mihály, kinek olajképeit Balassagyarmaton állították ki, de a megye városaiba és falvaiba is eljutottak a szegedi művészek és alkotásaik, köztük Cs. Pataj Mihály. Dér István, Dénes /János, Szűcs Árpád, Pintér József, Zombori László. Még mindig hiányoznak a tárlatvezetések, legalábbis a képtárban rendezett nagy jelentőségű kiállításokról. Nem lehetünk megelégedve a fiatalok részvételével sem, kevesen, és ritkán látogatják a város legjelentősebb kiállításait Több figyelmet érdemelne a főiskolán végzett tehetséges hallgatók támogatása. Átgondoltabb és összefogottabb helyi kiállításpolitikára is szükség lenne. Vannak még rejtett értékeink is, melyeknek számbavétele sürgető feladat. Több lehetőséget és támogatást várnak a városban működő képzőművészeti szakkörök ls. A kapcsolatokon bizonyára sokat fog segíteni az az alkotóház, melynek átadását 1974-re várjuk. Tandi Lajos A napokban idős házaspár kopogtatott be a szegedi múzeum irodájába. Fejkendős asszony és báránybőr sapkás, csizmás, hatvan év körüli férfi. Az ember elmondta, behoztak egy órát, mert az asszony mégis meggondolta a dolgot: odaadják azért a pénzért, amit a „mú„ zeumosok" ígértek érte. Csakhamar kiderült, hogy a szegedi múzeumból senki nem alkudott az utóbbi he. tekben cifra, rózsás faliórára — így hát a múzeum ne. vével itt durván visszaéltek. Csodálkozott az idős rúzsai emberpár — de hinniük kellett, mert az a két férfi, aki náluk járt,' nem került elő egyik szobából sem, és Moszkvics típusú személygépkocsi sem parkolt éppen a múzeum előtt... De ha már behozták, lássuk azt az órát! A táskából tarka virágdíszes, keménycserép számlapos falióra került elő. Közönséges, századelejl, gyári tucatáru, amiért a magukat muzeológusnak nevező gyűjtők — restellem leírni, de ide kívánkozik — ezerötszáz forintot ígértek. Olyan tucatholmiért, ami nem muzeális érték, amiért egy magára valamit adó műgyűjtő tizedét sem adhatja! Néhány éve vidékünket ls meglepték a különféle „régi. ségeket" szedegető magán, gyűjtők. Vannak, akik egyegy tárgyféleségre specializálták magukat (lámpa-, fa. lióra-, pipagyűjtök stb.), legtöbbjük azonban válogatás nélkül mindent gyűjt, ami elébe kerül. A néprajzi tárgyak gyűjtéséhez minden ál. lampolgárnak joga van, nem úgy, mint például a régészeti leletek föltárásához, amit — ha nem szakember végez — a törvény büntet. Kifogást ott emelhetünk, ahol a gyűjtők illetéktelenül valamely múzeumra hivatkoznak, és amikor a gyűjtött tárgyakat — rendszerint külföldieknek — kiárusítják. Utóbbival nem csupán nem. zeti vagyont képviselő kultu. rális javainkat károsítják,' hanem jókora tisztességtelen hasznot vágnak zsebre. Mindkettőre több példa is akad. A Szeged környéki tanyákon nem egyszer hallottam: „Itt már jártak a múzeumból, nálunk már nincs sem. mi", és sorolják a „régisége, ket", amiket magukkal vittek. ösz óta három főállású muzeológus végez Csongrád megyében néprajzi terepmunkát. Ismerjük egymást, tudjuk, ki hol gyűjt, mivel foglalkozik. Könnyű kideríteni, hogy épp Szatymazon vagy akár a tápéi réten egyikünk sem fordult rneg, hanem a múzeum nevével éllek vissza mások, akiknek múzeumainkhoz semmi közük sincs. • Különösen sajnálatos, ha a kereskedéssel is foglalkozó műgyűjtők a gondosan ki. szemelt kutatóponton hely. béli segítőket, „fölhajtókat" is találnak. Ez történt pár éve Apátfalván, ahonnan az illusztris gyűjtő négy-öt ládányi néprajzi tárgyat sze. dett össze — no, nem egyedül, hanem „megbízottal" se. gítségével. Nem akarók minden gyűjtő és mindenfajta magángyűjtés ellen szólni! Vannak, akik nagyon tisztességes, be. csülendő céllal gyűjtik szülőföldjük, lakóhelyük népéletének tárgyi emlékeit. A tápai Lele József magángyűjteménye például szinte falumúzeumot pótol hitelesen berendezett parasztszobájá. val, szakszerűen csoportosított tárgyegyütteseivel. Több községben már évek óta honismereti szakkör alakúit, s a szakkörösök számottevő gyűjteményt hoztak létre Mindszenten, Csanádpalotán, Rúzsán, Szatymazon, Tápén. Tőlük távol áll az üzletelés, a nyerészkedés, a szakköri tagok lakóhelyük megismerése és megismertetése céljából őrzik meg az ott élő nép múltjának tárgyi hagya. tékát. Mi hát a teendő a zugkereskedők, néprajzi értékeink kiárusító! ellen? Egy jól működő társadalmi gyűjtőhálózat segítségével könynyebben megelőzhetjük az országot furgonnal járó „neppereket", házalókat, mint csupán a magunk erejére utalva. Sokat segíthetnek a honismereti szakkörvezetők, akik jól ismerik la. kóhelyüket, rendszeresen in. dílanak gyűjtőakciót, padláskutató expedíciót. Szegeden és környékén néhány honismereti kutató és mű. zeumbarát már sok értékes tárgyra hívta föl a múzeum figyelmét. Hadd húzzam aláj a szakkör tevékenysége ak-. kor ls eredményes, ha a föl. derített tárgy nem marad helyben, hanem múzeumba kerül! Helyi — iskolai vagy falusi — gyűjteménynek kevés községben biztosíthatók! tartósan a tárgyi és személyi föltételei, akkor pedig a megőrzésre érdemes tárgyak, nak múzeumban van a he. lye. A szakkör a földerítéssel is dicséretes munkát vé.' gez, aminek a haszna pedagógiai és honismereti szempontból jelentős. Ám szükség van adminisztratív intézkedésekre is/ A bizományi áruházakban, magánkereskedők üzleteiben a múzeumoknak elővásárlási jogot kellene biztosítani, él kell érnünk, hogy raktáraik, ból addig ne jussának a vásárlók elé a néprajzi, nép. művészeti tárgyak, amíg múzeumi szakember meg nem tekintette azokat. Az igazán értékes tárgyak — méltányos, elfogadható ároq — így a múzeumokba kerül, hetnének. Múzeumaink több. sége ehhez megfelelő költ. ségvetéssei rendelkezik, má. sutt a korábbinál nagyobb anyagi erőforrások szüksége, sek. Juhász Antal Szerzői est A üajtúház Müvótszklubjájiak idei,*, utolsó rendezvényén telt ház előtt mutatkozott be Boncz Géza és Tiborszky Péter. Barátok, ismerősök jöttek ej, erre a szokatlan műfajú szerzői estre. Nehéz lenne meghatározni, hogy humor vagy paródia az. amit Boncz Géza csinál. Minden szava, minden „szünetjele" koncentrációt. figyelmet követel. A bélk"Znnpok ellesett pillanatképei elevenednek meg műsorában. Humora, ez a szaggatott szójátékhalmaz, rászakad a hallgatóra; mármár hipnózisban tartja közönségét, amikor szomorú igazságot is „belop" műsorába, lehet, csak kíváncsiságból. S ilyenkor is van, aki harsányan felnevet. Boncz Géza nem előadóművész, nem is szándékozik azzá lenni. Csupán ' saját írásait adja közre, minden hangulatkeltő bravúr nélkül S így igazi ez a műfaj. Csípős nyelvvel ostoroz visszásságokat, pellengérre állit minden természetellenest. Magas színvonalon. Műsorát kitűnően egészítik ki Tiborszky Péter gitáros-énekes észak-amerikai népdal és barokk zenei betétei. Ahogy emelkedik a hangulat, ugy vált át Donován akkordjaira. Boncz három részre bontotta műsorát. Az „Így kezdődött" még inkább nevettető, mint ^elgondolkodtató ., ritmikát'' tolmácsol. A „Szárítsunk mélyebben" már igényes, mély humor, s végül kérdéssel fordul önmagához, de a publikumhoz is, „Holnap is nap lesz?". Hát persze. Csak Boncz türelmétlen, örökösen vibráló ember. Leginkább az izgatja, hogy milyen irányba, hova fejlődik ez, a saját maga által választott műfaj. A kitűnően sikerült szerzői esten Boncz Géza közönsége is cselekvő részese volt a szép sikernek. B- I* Mefisztói mentalitás A Faustot próbálja a szegedi operatársulat A rádió egyenesben közvetíti január 4-én este Szegedről az év első operabemutatóját, Gounod Faust ját. Az előadás karmestere Szalatsy István, rendezője Angyal Mária. Szalatsy István: Körülbelül tíz éve dirigáltam a Faustot, Vaszy Viktortól vettem át, akinek koncepciója olyan meggyőző volt számomra. hogy ma is emlékszem rá, felhasználtam az előkészületek során. A mű a múlt századbeli francia nagyopera tipikus, reprezentatív alkotása, nem lehet véletlen, ha a kortársak közül ma egyedül igazán csak Gounod népszerű a Fausttal. Gazdagon áradó dallamyilága, ápl. megfogalmazott szituációi, a (zeneileg is remek kertjelenet, a Valpurgis-éj balettje, és sorolhatnám még azokat a momentumokat, melyek időt állóvá teszik az operát. Az előadásról csak annyit, nem törekszünk semmi rendkívülire, csupán be akarjuk mulatni a Faustot úgy, ahogy ezt ma vállalni lehet és kell. Hosszú évek óta először kap alkalmat a szegedi balett, hogy önálló betéttel szerepeljen. Angyal Mária rendezővel negyedik alkalommal dolgozom együtt,- s mondhatom, teljes nézetazonossággal. Angyal Mária: Dramaturgiailag különösen a második felvonás kritikus. Margit és Faust kapcsolatát tulajdonképpen itt látjuk a maga teljességében, a színpad megkomponálásához azonban nehézséget okoz, hogy ezúttal hiányoznak az operára egyébként jellemző látványos segédeszközök, kórus, tánckar. Színpadi zenei kvartett tulajdonképpen ez a második felvonás, ahol Margit és Faust szerelmi kettősét, líráját — illetve ennek groteszkjét szeretnénk megmutatni a Mefisztó— Márta kapcsolatban. Véleményem szerint a rendezés kulcsa Mefisztó figurájának értelmezése. A túlvilág küldötte ugyan, ám lényege nem a bűverő — amelynek; személyi szuggesztivitásából kell fakadnia —, hanem egy mentalitás. Mégpedig Faustéval ellenkező. Faust másokért vállalt életével, munkájával szemben az élet kulináris élvezete a mefisztói mentalitás. Ahhoz, hogy a kontraszt nyilvánvalóvá legyen, el kell tüntetni Mefisztó ördögszarvait, s olyan emberként kell bemutatni, aki egyfelől megtévesztően tud azonosulni velünk, más'felől viszont ez az azonosulása csak álarc. Elképzeléseinkből fakadóan Sándor Lajos jelzésszerű díszletei és Bato Ibolya jelmezei is eltérnek majd az opera hagyományaitól, sőt más les2 a Valpttrgis-éj beállítása ls, melynek dramaturgiai szerepet szánunk Ezekben a napokban két szereposztásban próbálja a szegedi operatársulat Gounod Faustját. A premieren Réti Csaba lesz a címszereplő, Gregor József Mefisztó, Berdál Valéria Margit. Gyimesi Kálmán Valentin. A másik szereposztásban Szabady József, Halmi László, Bálint Ibolya és Börcsök István alakítják ugyanezeket a szerepeket. Siebe' Fekete Mária, Brander: T más Endre, Márta: Gor Irén lesz. N. I.