Délmagyarország, 1973. december (63. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-24 / 301. szám

HÉTFŐ, IM DECEMBER M. ma gaz — Elégedett ember ön? Nehéz erre egyértelmű választ adni. A munkában eltöltött évtizedeim bővelkedtek jóban is, rosszban is. Most kellene kezdeni az életet, akkor más lenne minden. — Talán nem is az építőipart választaná? — De igen, azt választanám. Losoncz László az ácsok művezetője, de eredeti foglalkozása kőműves. — Annyi pozitívum nincs bennem, az életem sem oly érdekes, hogy arról írni lehessen. A negatívumokra meg kl kíváncsi? Sértődöttség? Ügy látszik, minden ember hordoz magában valami tüskét. Családjának minden tagja a bélmagyarországi Építő Vállalatnál dolgozik. Felesége a fénymásoló műhelyben, Ilona leánya építésztechnikus, Laci fia víz- és gázvezetékszerelő, a veje, ifjú Csányl Ferenc a szobafestőknél csoportvezető. Együtt, egy helyen dolgozik az egész család. A família nem népes, csak két gyermekük van. — Amikor fiatal házasok voltunk, két gyermek felnevelése is elegendő gondot jelentett. Most ,|iárraat. négyet is bírnánk. i Apjáék tizenketten, anyjáék hatan voltak testvérek. A tizenegy nagybácsinak és nagynéninek ugyancsak számos gyermeke született: nyolc, hat, hét. öt, három, hat és így tovább. Nagyap ja hajóács volt, apja cipész, ö egyik nagybácsi mesterségét, a kőművesszakmát választotta, de csak kényszerűségből. „Végül Ideragadtam, pedig nem volt ajándékomban, csak átmenetinek szántam ezt a szakmát a felszabadulás után." , — Mi volt a döntő abban, hogy megszerette a mesterségét és ihunkahelyét? ,'. — Én azt vallom, hogy a körijyezet, a munkatársak, a közvetlen ott levő vezetők magatartása, a kialakult munkamorál, a Barátság hangulata a döntő. A mélyépítőknél kezdte Losoncz László a szakmát. Emlegeti társait is, Masa Jenőt, aki szakszervezeti titkár volt, Jámbor •Lajost, Bucsi Sándort és egy Vidám cimborát: „Az a részeges makói kőműves, nagy magas ember, valamilyen Miska." Lassan húsz esztendeje, hogy a DÉLÉP dolgozója lett. A belépés ehhez a vállalathoz már tudatos volt, hiazén eljegyezte magát az építőIparral. így vall róla: — Nagyon megtetszett az építőszakma, annak az életrevalósága és szépsége. Az építőipar matádandót alkot, ami nem közömbös a kőművesnek vagy az ácsinak, de még annak a segédmunkásnak sem, aki a maltert hordja, a téglát adogatja. Évek, évtizedek múltán is mégtalálom munkám nyomát, hozzájárulásomat. Talán ez az, ami megragaxlott. 7 A vállalatnál betonozóként 'kezdte. Sorolja a szegedi munkákat: a paprikafeldolgozó kazánháza, szárítószínek, aztán emeletráépítések a város minden táján, a múzeum épületének bővítése, és ki tudná mind feljegyezni, ahol Losoncz László kezenyoma is megtalálható. De ho„Cyan lett egy kőművesből, beto'nozoból ács? ; — A véletlen folytán kerültem ,RZ ácstelepre — magyarázza. — Megbetegedett a telepvezető, és három hónapig helyettesíteni kellett. A rákövetkező évben megint beteg lett, újra engem küldtek oda, aztán meg vegleg elment az öreg, és ottragadtam. Így vagyok az ácsok művezetője, és egyben ácsipari tanuló. Volt persze kitérő is megbízatásaiban, mivel 1962 tavaszán megválasztották szakszervezeti titkárnak, és öt évig függetlenített tisztségviselőként végezte a dolgát, ö, meg Szilágyi István tíz évig voltak titkárok, de az elmúlt húsz év során jelenleg a tizenharmadik titkárnál tartanak. Üjrá az ácstelep következett. Szerénykedik, hogy tanulja a mesterséget. Egy ismerős viszont elmondja, hogy milyen ács is valójában. Ha munkáról van szó, így adja ki az utasítást: „Gyerekek, tíz szeggel kevesebbet üssetek a deszkába, mint én, és akkor rendben vagyunk." — Nem szeretem a félmegoldásokat, ha dolgozunk, akkor, csináljuk. Még pipahuja sincs munka közben. Ha rá is gyújtok, félretolom a cigit, és vagy odaég a szájam sarkához, vagy elalszik. — A családját, a gyerekeket ön „csalogatta" a szakmába? — Amint mondtam is, ez a szakma nagyon szép, és van jövője. Ez késztetett arra, hogy a gyerekeimet is ide irányítsam. A lányom az építőipari technikumba iratkozott, s a nyári szünidőben a szakmai gyakorlatait mér a mi vállalatunknál végezte. Volt alkalma megismerni a céget belülről is. Júniusban érettségizett de augusztusban már a DÉLEP alkalmazottja volt Ilonkáról elismerő szavakkal szól közvetlen felettese: — Ügyes, néhány éves gyakorlattal rendelkezik, elvégezte a kalkulátorf tanfolyamot, sikeres vizsgát tett az ott szerzett ismeretekből. Losoncz Ilonát feleségül vette Ifj. Csányi Ferenc szobafestő és mázoló szakmunkás, akinek az édesapja ls a vállalat régi dolgozója, ugyancsak szobafestő és mázoló a mestersége. A legfiatalabb a fiúgyermek, aki a víz- és gázvezeték-szerelő szakmát tanulta ki a 627-es intézetben, illetve a vállalatnál. — Miért jött mindenki ehhez a vállalathoz? — Ezt természetesnek tartom. Magam már évtizedek óta itt dolgozom, legyünk együtt, egy helyen. Tudom, hogy sokan azt válaszolnák: sokat tett értünk a vállalat, kölcsönös a megbecsülés. En ezt nem hangsúlyozom, nem szeretem a közhelyeket. De az igaz, hogy ha együtt vagyunk, »gy helyen, jobban odafigyelhetünk egymásra, ki mit csinál, hogy állja meg a helyét. Számolgatjuk a havi jövedelmet: az apa 3150 forintot, az anya 1800-at, a Laci fiú 2200 forintot keres. — Megéltünk a fizetésből akkor is, amikor egyedül kerestem, és 1800 forintot vittem haza havonként. Ügy éltünk mindenkor, hogy igényeinket a reális talajra állítottuk. Most is úgy élünk. Becsukom a jegyzetfüzetem, és újra kérdezem: — Elégedett ember ön? — Amit csinálok, azt mindig meggyőződésből cselekszem. Elégedett azonban soha nem lehet az ember, amíg él, legfeljebb megbánás nélkül gondolhat az eltelt esztendőkre, GAZDAGH ISTVÁN Öt- vagy tízezer esztendeje annak. hogy az őskori művész megörökítette talán a legelső családi idillt Gyermekével sétáló asszonyának árnyképét festette a barlang sziklafalára. Bár ezen az ősi festményen nem látható az apa, mégis ott érezzük, ott tudjuk őt az anya és gyermeke feltételezi ottlétét A magyar bölcsödal mindöszsze néhány száz éve kelt útra szájról szájra: „Tente, tente, kisbaba. / Anyádnak sok a dóga: / Mos, ruhát szappanoz..." Vagy a másik „Tente, baba, tente. / Itt van már az este. / Elment apa a malomba / Öröl búzát, hoz kenyeret; / Laci eszik lágy kenyeret." Micsoda bensőséges hasonlóság, micsoda kézfogása gondolatnak, műfajoknak az évszázadok sodrában... Amióta ember él a földön, művészi alkotásokkal béleli kí maga körül a világot. S amióta művészet létezik, egyik legszebb, virágokat termő ága a szerelem, a házasság, a család témacsokra. A család, ez a különös biológiai-társadalmi „háromszög", mely az emberiség történetének kényszerűségében is csodálatos, szükségszerűségében is varázslatos terméke. Ahogyan lényege, tartalma, változásai elválaszthatatlanok a gazdasági-társadalmi fejlődéstől, úgy ez a téma ihlető kísérője évezredek művészetének is. Ihletője a képzőművészetnek, az irodalomnak, találkozhatunk vele a színpadon és filmkockákon, a dalok és táncok világában. A gyermekét sétáltató aszszony őskori ábrájától egyívelésű az út az időtlen nyugalmú ikonokon, a középkori szentcsalád-ábrázolásokon, a reneszánsz családokat megörökítő festményeken, a romantika életképein, Picasso kék korszakából való, remekbeszabott Harlekin-családjáig, vagy éppen Derkovits Gyula Nemzedékek című képéig, mely a szocialista csalédeszmény egyik legmagasabbrendű képzőművészeti megjelenése. Kitapintható ez a családcentrikus vonulat az irodalomban is. Az ősi népi eposzokban éppúgy, középponti helyen találjuk a család Intézményét, mint a népdalok, népballadák, karácsonyi énekek, sorában, s éppen az úgynevezett családregény bizonyult a legalkalmasabb irodalmi műfajnak a nagy orosz, francia, angol és német regényírók számára, hogy a bomló-pusztuló polgári társadalom kórtüneteire rávilágítsanak. De nem hagyhatjuk ki a sorból Petőfi Sándor és Arany János életképeit, családi idilljeit sem, az Egy estém otthont, vagy a Családi kört. Gondolatunk máris a színpadi világot jelentő deszkákra ugrik, ahol szemünk előtt játszódnak le a családi tragédiák, ba sűrített társadalmi problémák. Bizonyára felmerült már mindannyiunkban, hogy honnan ez a családcentrikus szemlélet, a családhoz való ragaszkodás, kötődés ehhez a legkisebb és legszükségszerűbb közösséghez? Banálisnak, túl szónokiasnak vagy éppen fölöslegesnek is tűnhet a kérdés. Ha azonban válaszolni kellene rá, alig hiszem, hogy sokkal többet tudnánk összehordani féligazságokat rejtegető közhelyeknél. Mert miket mondanánk erre? A meghitt családi fészek melege — de vannak kihűlt kapcsolatok, jégcsaphldeg kény szerközösségek. A család maga a teljesség — de pótolhatja-e valaki a háborúban odamaradt apát, a vérrózsával pecsételt tábori postai levelezőlapot a fiú hősi halálának hírével. A családnak szentsége van — de nincsenek-e a pótörömök olcsó mázával nyakonöntött családok? A művészet családábrázolásai azért értékesek mindannyiunk számára, mert ezeknek az ellentmondásoknak teljességében mutatják be a család fejlődését, bomlásait és újjászületéseit a történelem viharaiban. A teljességet éppúgy, mint a torzót, a szentségest éppúgy, mint a profánt, helyét a lét ontológiai folytonosságában éppúgy, mint a villanásnyi pillanatfelvételeket, a társadalom sűrűjében élő családot éppúgy, mint a mindentől elzárt üvegházi családi közösséget. A művészet a valóságos család elé tartja tükrét. Ha a művészettörténet azon művelt, kísérjük végig, melyeknek témája a család, könnyen megállapíthatjuk, hogy a' legtöbb alkotás a vallásosság, a biblia szellemében született. A szent család témája évszázadokon át megkülönböztetett helyet követelt magának, képzőművészetben, irodalomban egyaránt. Érdekes megfigyelni azonban, hogy a századok múlásával hogyan kopott meg a vallási ihletés, hogyan került helyére a természetes szemléletmód, hús-vér emberek, földi örömök, boldogságok, tragédiák. Így vált a biblikus szent család mindinkább szimbolikussá, a férfi, nő és gyermek >egységének, együvé tartozásának jelképévé. A modern művészet újra felfedezte maga számára a család témáját. Egyszer a széthulló világ öszszetartó erejét látta benne, máskor a felgyorsult Időben a nyugalom szigetét. A szocialista művészet mindinkább a társadalmi harc csíráját és végső célját, a legelemeibb közösséget. Mint ahogy Ady Endre A proletárfiú verse kezt nyújt József Attila anyaverseinek, mint ahogy kiteljesedik Derkovits Gyula képein a család új mítosza a Mi ketten és az önarckép feleségemmel című művektől a Családon, az Anyán, a Nemzedékekig. Vallomások ezek a művek családról, a társadalom legkisebb élő-lélegző sejtjéről. Arról a sejtről, melynek egészségétől, boldog örömétől és munkájának eredményétől is függ mindannyiunk közös öröme. A karácsony ünnepe adott apropót ezeknek a hevenyészett gondolatoknak. Az az ünnep, amely éppúgy változott vallásos szertartásból a családi közösség, a meghitt együvé tartozás ünnepnapjává, mint ahogy a szent család jelképpé. Napjainkban, amikor annyi szó esik és anynyl tett születik a családok védelmére, a szocialista családeszmény megvalósítására, a ma művészei alkotásaikkal teszik le voksukat mellette, ez ölelésnyi városban éppúgy, mint a föld legtávolabbi vidékein. Keresik korunk családmodelljének művészi ábrázolását Csodálatos a művészet, de az ember nála is csodálatosabb. Álljon itt erre egy példa. A Csik megyei Ajnád lakói nem tudlak belenyugodni Kőmíves Kelemenné tragikus sorsába, a család tragikus széthullásába. Kiegészítették a vereses balladát a maguk természetes, tiszta emberségével, a család szeretetével és az emberekben élő profán szentségével. így fejezték be a befalazott asszony történetét: „Az asszony már erősen viselős, s ahogy befalazták, megszülte kicsiny fiát. Mer nem ölték meg, hanem elevenen falazták el. Szerencséjére az egyik karját tudta mozgatni, és ezzel a kezivel adta a csécsit a gyereknek. Így nevelte hét esztendeig. Ez alatt a hét esztendő alatt Kőmíves Kelemen gyászold feleségét, de a hét év elteltévei új lakodalomra készült. Megérezte ezt a befalazott asszony, szétlökkintette a falat, és útnak indult kisfiával hazafelé. Mikor a kapu elé értek, levetette utolsó rongyát (mer a ruhája hét esztendő alatt lenyűtt a falban) rátekerte a fiára, kinek nem volt ruhája. A gyerek szájába tette a mátkagyűrűjét, s kitanította, menjen be egyenesen a násznép közé, álljon meg Kőmíves Kelemen előtt, köszöntse fel, s ha már ivott, lökje be nyelvével a pohárba a gyűrűt. A gyerek be is megy. Csak nehezen jut apja elé, mer a pásznép taszigálja, de végre elibe ér. Fölköszönti. iszik, s viasszaadja a poharat. Kőmíves Kelemen, ahogy szokás kiissza a maradékot; a szája pereméhez ér valami, megnézi — hát látja, hogy ez az ő régi mátkagyűrűje. Megkérdi a gyerektől, kitől kapta a gyűrűt A gyerek megmondja. Kőmíves Kelemen kimegy. Amikor meglátja a régi asszonyát mezítelenül, visszamegy a házba, leszedi az új asszonyról a selyem szoknyát, a bársony ingvállat, a gyöngyöket, az arany ékszereket, kiviszi s ráadja a régi asszonyára. S mikor behozza az egyik ajtón, a másikon kimegy az új asszony pőrén a násznéppel. Attúl fogva mindig együtt éltek." TAN Dl LAJOS