Délmagyarország, 1973. december (63. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-02 / 282. szám

a VASÁRNAP, 1113. DECEMBER t A tudományos-technikai fejlődés és a társadalmi előrehaladás az emberiség tör­ténelmében mindenkor szükségszerű dia­lektikus összefüggésben alakult. „Azok az emberek — írta Engels —, akik a XVII. és XVIII. században a gőzgép előállításán dolgoztak, nem sejtették, hogy elkészí­tették azt a szerszámot, amely majdan minden máinál jobban forradalmasítja az egész világ társadalmi állapotait, és,.. előbb a burzsoáziának megszerzi a társa­dalmi és politikai uralmat, azután pedig olyan osztályharcot hoz létre a burzsoázia és a proletariátus között, amely csak a burzsoázia megdöntésével és minden osz­tályellentét eltörlésével végződhetik." Napjainkban, a tudomány ás a technika forradalmának időszakában e gyorsütemű fejlődés csak a társadalom forradalmi át­alakulásával lehet szinkronban. Ahol ez nem így történik, ott n tudományos-tech­nikai fejlődés, amely a termelőerők szint­jén realizálódik, előbb-utóbb élesen szem­bekerül a változatlan termelési viszonyok­kal. „A tudományos-technikai forradalom és a proletárforradnlom egy és ugyanazon történelmi szakasz két oldala: az egyik a folyamatnak a termelőerők, a másik a termelési viszonyok szintjén megnyilatko­zó jelensége, s mint Ilyen dialektikus egy­séget alkot" — állapítja meg egyik tanul­mányában Miklós Pál. A tudományos-technikai forradalom ezért is teremt új viszonylatokat és felté­teleket a nemzetközi életben. Az Ismere­tek bővülése forradalmasította a hadi­technikát is. A tudomány katonaruhába öltözött. Bár ez nem új Jelenség a törté­nelemben, a mllltarizált tudomány elő­ször most juttatta oda alkotóját, az. em­beriséget, hogy képes azt megsemmisíteni is. Az emberiség által felhalmozódott pusztító anyag elegendő lenne a civilizá­ció többszörös elpusztítására. Ugyanakkor az atom igazi feladata a békés fejlődés szolgálata kell legyen. Ennek bekövetke­zése pedig mindenekelőtt annak a társa­dalmi rendszernek a jellegétől függ, amely e csodálatos és szörnyű eszközt birtokol­ja. „.,. Amikor a világ 1045-ben az atom­bomba felfedezéséről értesült, kiváló tu­dósok és kiváló politikusok többé-kevés­bé egyhangúlag uzon a véleményen vol­tak, hogy legalább ötven évig fog tartani, amig felfedezzük, hogyan lehet az atomot megfékezni, hogy békés energiát termel­hessünk vele. Mégis már 19!>4 júniusában Moszkva mellett egy 5 ezer kW-os atom­erőmű kezdett működni" — írja könyvé­hen S. Lilley. - Érthető hát, hogy a tudományos-techni­kai forradalom új szerepet ad a közért, a civilizáció fennmaradásáért érzett felelős­ség megnyilvánulásának, az erre történő nevelésnek. A kérdést nehezíti és bonyo­lítja, hogy az emberiség által létrehozott „második természet" nemcsak fegyveres, de „viszonylag békés" formában ls reáli­san veszélyezteti az „első természet" fenn­maradását. Gondoljunk csak az emberi élet évmilliók során kialakult feltételei­nek gyors romlására, a nap sugárhatásá­nak csökkenésére, a levegő szennyeződé­sére, a vízszennyeződésre, a rovarirtó vegyszerek mérgező hatására és más prob­lémákra. Vagyis miközben az emberi tu­domány sikerrel legyőz évezredes népbe­tegségeket, eredményesen küzd n termé­szeti csapások ellen, a világűr végtelenjét kutatja, közben arra is kell ügyelnie, hogy sikerrel kiküszöbölje a tudomány és tech­nika káros hatásait. E harc eredményességének feltétele az, hegy az emberi társadalom minden erőt a tudomány és technika eredményeinek az emberiség javára történő felhasználására Tudományos-technikai forradalom és társadalmi fejlődés* /ordíthasson. Amig azonban fennáll az osztálytársadalom, az agresszív imperia­lizmus, a nagy hatalommal rendelkező, de már pusztulásra ftélt burzsoázia, a kö­zös erőfeszítésnek óriási akadályai van­nnk. Nekünk meggyőződésünk, hogy a szo­cialista világrendszer és a béke mögé so­rakozott erői biztosítják a civilizáció fenn­maradásáért és továbbfejlődéséért folyta­tott harc sikerét a mai körülmények kö­zött is. Mint Ágoston László megállapítja: „Az emberek nemcsak nem mondanak le a már egyszer megszerzett, bevált terme­lóerőkről, s nem hagyják veszendőbe men­ni az anyagi kultűra elért eredményeit, hanem új szükségleteik kielégítése érdeké­ben — az adott kor lehetőségei között — tovább fejlesztik termelőerőiket, benne a technikát la." És ha a fennálló társadalmi rendszer — mint korunkban a kapitaliz­mus — akadályozza a termelőerők fejlő­dését, a változásnak a kapitalista társa­dalom termelési, emberi viszonylataiban keli bekövetkeznie. A tudományos-techni­kai forradalom a kapitalizmusban meg­gyorsítja az emberi viszonylatok megvál­tozásának történelmi Igényét. Napjaink munkásmozgalma, ifjüsági megmozdulá­sai a fejlett tőkésországokban ezt a kö­vetelést írják zászlajukra. A társadalmi felelősségre, cselekvésre növelés óriási jelentőségűvé vált a jövő­ért folytatott küzdelemben. „Napjainkban a tömegek a technikai, gazdasági és., tár­sadalmi átalakulás következtében a lét mélyéből a cselekvés előterébe léptek ki" — írja Roger Cal. A mi dolgunk e cselek­vésre úgy nevelni, hogy a tett eredménye legfontosabb céljainkat szolgálja. A tudományos-technikai forradalom a természet és az ember kapcsolatát változ­tatja meg, a társadalmi forradalom az emberek egymás közötti viszonyát helye­zi új alapokra. Mindkettő objektív folya­mat, de az embernek, mint a történelem Irányításában növekvő szerephez jutó. té­nyezőnek ebben egyrp nagyobb • szorept van. ' . • A tudományos-technikai és a társadal­mi forradalom viszonyát korunkban az jellemzi, hogy míg a szocialista országok­ban a társadalmi forradalom megelőzte a tudományos-technikai forradalmat — s így ez utóbbi a társadalom .egészének érdeké­ben és kontrolljával bontakozik ki —, a fejlett tökésországokban a tudományos­technikai forradalom előzte meg a társa­dalmi forradalmat, így a tudomány és technika fejlődését a burzsoá hatalmi elit Igyekszik saját önző érdekében felhasznál­ni. A szocialista társadalom ezáltal törté­nelmi távlatokban lehetőségeit tekintve behozhatatlan előnyökre tett szert a ka­pitalizmussal szemben. Sz. P. Trapeznyi­kov megállapítása szerint: „A szocializ­mus sikerei, a tudomány kibontakozásá­nak lehetősége a szocializmusban vonzza a haladó erőket... A világban objektíve olyan helyzet alakult ki, hogy minden ha­ladó erő — ha különböző utakon is, kü­lönböző elképzelésekkel, tudatosan vagy ösztönösen —- valamiképpen a szocializ­mushoz vonzódik." Hiszen még a kapita­lista országokban — éppen a tudományos­technikai forradalom kibontakozása által y — tovább mélyülnek a társadalom anta­gonisztikus ellentmondásai, a szocializ­musban túljutottunk az antagonisztikus politikai osztály-összeütközéseken. Míg ott a tudomány-technika eredményeit a töme­gek gondolkodásának deformálására, ma­nipulálására használják fel, a szocialista társadalomban az emberi gondolkodás fel­szabadítása, a sokoldalúan fejlett nktív és harmonikus embereszmény formálása is a cél. „A szocializmus létezése magáénak mondhatja azt nz érdemet, hogy n terme­lőerők fejlődésének az a határvonala, amely mögött a régi társadalom hagyo­mányos ösztönzői önmagukban a stagná­lás íelé hajlottak, nem vált a civilizáció fejlődésének határává, hanem túljutottak rajta." — olvashatjuk Radovan Riehta és munkaközössége „Válaszúton a civilizáció" című könyvében. A tudományos-technikai és a társadal­mi fejlődés egységének és kölcsönhatásá­nak vizsgálata szükségszerűen felveti 02 ideológia szerepének megfogalmazását az áj feltételek között. A burzsoá teoretiku­sok ugyanis gyakran fogalmazzák meg azt a tételt, mely szerint „az ideológia mes­terséges képződmény", szerepe napjaink­ban csökken és átadja helyét a techniká­nak. E tételtől csupán egy lépés annak kijelentése, hogy n „technika korában a társadalom vezető tényezője a technokrá­cia, az értelmiség és nem a munkásosztály és annak pártja". Nem nehéz felismerni azt, miért érde­ke a burzsoáziának, sőt gyakran a mun­kásmozgalom jobboldali revlzionlstáinak ls az ideológia alkonyáról, n munkásosz­tály történelemformáló szerepének csök­kentéséről beszélni. A burzsoázia tudja, hogy ideológiája — amely tartalmát te­kintve statikus eszmerendszer — egyre kevésbé válik alkalmassá arra, hogy álta­la adjanak választ a mai feltételek között soha nem látott dinamizmussal kibonta­kozó tudományos-technikai, társadalmi -"í^lMffi^fMtctetf problémáira. Ufc?oiH«kbr a mai kot Wéológjal lét8Z(iks£gletc egy olyan eszmerendszer, Amely tartalmát' ós a kérdések megközelítésének módszerét te­kintve egy és oszthatatlan, mégsem lezárt dogma, amely éppen helyes alkalmazása által megújulni képes tudati vezérfonal. Ilyen eszmerendszert a burzsoázia társa­dalmi-történelmi helyzetéből következően nem képes alkotni. Számára nem marad más, mint régen megfogalmazott ideolégtal nézeteket új köntösbe öltöztetni és egy­idejűleg az ideológia megszűnését hirdet­ni. Ez az összkép ulakul ki, ha összerak­juk az ellenünk folyó ideológiai harc mo­zaikjait. Az ideológia alkonya helyett a valóság az ideológia növekvő jelentőségéi mutat­ja a tudományos-technikai, társadalmi fej­lődés mai szakaszában. A tudományos is­meretek gyors ütemű halmozódása, le­zártnak vélt tételek és törvényszerűségek űj megközelítésű felszínre kerülése mind gyakrabban teremt a tudomány világában olyan szituációkat, amikor a válaszadás, a továbblépés nélkülözhetetlen feltétele a biztos ideológiai talaj^ Lenin így fogalmaz a húszas évek elején*: „A természettudo­mány ... olyan gyorsan halad, olyan mély forrudalmi átalakuláson megy át minden téren, hogy filozófiai következtetések nél­kül semmiképpen sem lehet meg." E meg­állapítás különösen időszerű napjaink gyorsuló világában. A szilárd ideológiai talaj nélkülözhetetlen tényezője a tudo­mány minden területén az. eredményes kutatásnak, de különösen kiemelkedő je­lentőségű a társadalomtudományok műve­lésénél. A társadalmi fejlődés objektív jel­legének, a tudományos elmélet és a forra­dalmi gyakorlat elválaszthatatlan egységé­nek elfogadása és alkalmazása mentheti meg a kutatót a tudományos eltévelye­déstől. A tudományos-technikai forradalom ál­tal felvetett nagy társadalmi kérdések megoldásának irányítására, vezetésére a marxizmus—leninizmus ideológiája alap­ján egyedül a munkásosztály és annak pártja képes. Tudománytalan és ellensé­ges minden olyan nézet, amely kétségbe vonja vagy tagadja a munkásosztály ve­zető szerepét; vagy annak csökkenését hirdeti a tudományos-technikai forrada­lom feltételei között. A munkásosztály funkciója az ideológiai és politikai vezető szerep korunk minden haladó változásá­ban. A korunk fő tartalmát meghatározó társadalmi átalakulás, amely a kapitaliz­musból a szocializmusba történő átmenet tömegméretűvé szélesedésében és felgyor­sult ütemében testesül meg a munkásosz­tály és pártja vezetésével realizálódott és Izmosodik. Korunk létkérdése, a béke megvédése érdekében kibontakozó világ­méretű összefogás kezdeményezője, derék­hada és irányítója mindenütt u munkás­osztály és vezető pártja. Ugyanakkor nem tagadjuk, hogy válto­zott az értelmiség és különösen a tudo­mány közvetlen munkásainak feladata, fe­lelőssége napjainkban. Ez a változás azon­ban nem a társadalmi struktúrában betöl­tött szerep módosulásában jelentkezik, ha­nem abban fogalmazható meg, hogy a mun­kásosztály politikájának megvalósításában, a munkásosztály ideológiájának alapján, a tudományos-technikai forradalom feltéte­lei között mind nagyobb feladat és felelős­ség hárul az értelmiségre is. Az értelmi­ség a termelőeszközökhöz való viszonyá­ból adódóan nem lehet vezető erő, de lehet a vezető erő szövetségese. Erre alkalmassá teszi az is, hogy az értelmiség létszámá­nak gyors növekedése következtében egy­re több munkás vagy gyermeke kerül so­raiba, másrészt a munkásosztály és az ér­telmiség érdekel történelmi méretekben egybeesnek. A munkásosztály ugyanis, az­által, hogy a táfSátfáliíTSt megszabadítja a korábbi uralkodó osztályoktól, biztosítja a tudomány, kultúra óriási mértékű kibonta­kozását és alkalmazását az emberi szemé­lyiség harmonikus és teljes kifejlődését. A munkásosztály a társadalom érdekében te­szi szabaddá az emberi alkotó erő kibon­takozását és annak eredményeit képes az emberiség szolgálatába állítani. Clara ZeU kin írja Leninre történő visszaemlékezé­sében: „Roppant nagy és Igen hálás fel­adatok várnak értelmiségünkre — hangzik a mának szóló lenini figyelmeztetés. Ezek­nek megértésével és megvalósításával le­rónák tartozásukat a proletár forradalom­mal szemben, amely az ő szárhukra is szé­lesre tárta a szabadság kapuját." Azokban az országokban pedig, ahol a proletár for­radalom még nem győzött, az értelmiség érdeke és feladata, hogy a munkásosztály és annak pártja szövetséges harcostársa­ként vívja küzdelmét az ellen a társadal­mi rend ellen, amely éppen túlhaladottsá­gnnál fogva reakciós, és valójában a tu­domány kibontakozásának ellensége. KONCZ JÁNOS » Risztet egy nagyobb tanul­mányból. Kölcsönös haszon Tízmillió forint értékű el­fekvő alkatrészt vásárolt az Ikarus gyártól a Volán 17-es szombathelyi vállalata. Egyik üzemága ugyanis ré­gebbi típusú autóbuszok felújításával foglalkozik. Az ország egész területéről Ide hozzák felújításra n 311, 630 és 66-os típusú autóbu­szokat Az Ikarusnál már évek óta „lefutott" jármüvek al­katrészei régóla raktaron hevertek, s most azokat ter­melői áron, tehát kedvez­ményesen adták el a vá­sárlóknak. (MTIJ Pásztor Ferenc: Véletlenül katona 63. „Hej, Pierrel Nem tudod, mennyire izgalmas itt az elet. Most egy újabb nagyszerű néprajzi eseményben volt részem. Az egyik déli tartomány népe azzal szórakozik, hogy ijesztgeti egymást. Ijednek a lányok, az asszonyok, amikor jönnek a Busók! Hogy kik azok a Busók? Kizárólag férfiak, fur­csa maszkokkal, bikafejekkel, ördögpofákkal. Raffiafonatú mellény, meg csüngő van rajtuk. Furcsa botokat, kereplőket, meg mindenféle do­rongokat tartanak a kezükben. Csak a zene szól. Tamburákon pengetik a dalokat. Négyféle tam­burájuk van. Kisebb is, nagyobb is. Van, ame­lyiken csak négy húr. van, de vav, olyan ts, ame­lyiken tíz. Erre vonulnak fel a busók. Nem éne­kelnek, nem adnak egyetlen hangot sem, csak illegetik magukat, olyan táncot !• : -'iiek, mint a szellemek, mint az ördögök. A lányok meg visí­tanak, az öregasszonyok meg keresztet hánynak maguknak, hogy elűzzék az ördögöket. Azt hiszed. Plerre. hogy ez csak egyszerű mu­latság? Nem! Nekem elmondták, hogy ennek na­gyon fontos szerepe volt egy időben, amikor a törökök nagy haddal hódoltság alatt tartották Magyarország nagy részét. Igaz. ennek már na­gyon régi a története, de annál érdekesebb. Tu­lajdonképpen monda már, hogy ezek a Busók, először 1526 körül öltözködtek fel ijesztő masz­kokba. Ez az évszám érdekes. Ekkor volt, hogy egy magyar király. II. Lajos, csúnya vereséget szenvedett a törököktől Mohács alatt. Látod. Pierre. nem érdemes felvágni, nekünk is volt La­josunk, nemcsak nektek, franciáknak! Azt mond­ják, hogy ennek a Lajosnak akartak segíteni ezek a Busók. Felvették magukra ezeket az ijeszt­getőket, s úgy mentek a török tábor felé. Azok a törökök pedig, mert nem voltak keresztényi hiten, nagyon féltek a szellemektől, mert azt hitték, hogy Allah küldte valamelyik gonoszabb prófétáját őket rémisztgetni. Mikor a kontyos törökök meglátták ezeket a Busókat, szaladtak. Nem hiszem, hogy Konstantinápolyig, mert any­nytra azért nem csúnyák, s úgy tudom, a zenét a törökök is szerették. Bár. nem akarok illúzió­romboló lenni, de olyasmit is mondott nekem egy néprajztudós, bizonyos Raffay Anna, hogy az egész csak egy nagy vicc, csak monda. Mert van­nak más vidéken is hasonló ijesztgetések, de ezek a termékenységért ijesztgetnek, a meddő­séget kergetik el, s nem a törököket. Azt mond­ják, hogy volt a húszas években, már az 1920­as években, egy okos polgármester, aki felélesz­tette a mondát, s azóta ismét felöltöznek ezek a Busók. Okos volt az a polgármester. Gondolta, nem rossz üzlet. Lesz a városában egy nagy karne­vál. Az hozza ide a vendéget. A vendég pedig fizet. A pénz jó dolog! Hogy az akkori hazafia­kat is kielégítse, hát átalakította kissé a tavasz előtti terméketlenségúzést egy hazafias felvonu­lással. Mert a törökökre itt mindenki haragszik. Nem is csodálom. De azért nagyon furcsa dolog. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha Zrínyit. Hunyadit emberrel, katonával, pénzzel támogatja az akkori király, a Habsburg-ház, s nem ezek a délszláv parasztok jönnek a maskaráikkal. Meg is lett az eredménye. Ügy tanultam a történe­lemben, hogy emiatt nem lettek nagyon szívba­josak a törökök, mert az ország fővárosát, Budát is 150 évig megszállva tartották. Ha meggondo­lom, akkor nem sokat számít nekik a Busó. De még azt is mondják, hogy a délszlávok erre a vidékre későbben jöttek, mint a törökök. Ki tud már ennyi év után kiigazodni ebben a histó­riában. íFolytatjuk^

Next

/
Oldalképek
Tartalom