Délmagyarország, 1973. november (63. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-13 / 265. szám

KEDD, 19U NOVEMBER 13. Őszi első: Csongrád és Kistelek A Csongrád megyei I. osz­tályú labdarúgó-bajnokság­ban teljesen, a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnok­ságban pedig két elmaradt mérkőzés kivételével befeje­ződött az 1973—74. évi baj­nokság őszi idénye. Az első osztályban a Csongrádi SC, míg a másodosztályban a Kisteleki TE szerezte meg uz őszi elsőséget. Vasárnapi eredmények: I. osztály: Alsóvárosi MÁV—Hódme­zővásárhelyi Porcelán 3:1 (0:0). Szeged, Szabadság tér. Vezette: Kószó. Alsóváros: Nagy — Virágh II., Berényi, Dorogi, Gémes, Vadas, Szél­pál, Barna, Virágh I., Szécsi, Markovics. Csere: Goda, Ko­vács. Kiizdelemes, élénkira­mú mérkőzésen á szerencsé­sebb csapat győzött. Góllövő: Jakab (öngól). Kovács, Szél­pál, illetve: Ridegh. A sze­gedi kapus, Nagy kitűnően védett. Klskundorozsma—Makói Spartacus 2:0 (2:0). Kiskun­dorozsma: Vezette: Madarász. Dorozsma: Nógrádi — Farkas I., Halasi. Farkas II., Czékus, Vasas, Tatai, Papp, Ungi, Tut­rai, Gyuris. Csere: Csomor, Balogh. Élénkiramú mérkőzés. A községi csapat ügyesen használta ki helyzeteit a to­vábbra is gyenge formában levő Spartacus ellen. Góllö­vő: Ungi, Tatai. KSZV SE—Szegedi Textil­művek 2:0 (1:0). Újszeged. Vezette: Barna. KSZV: Új­helyi — Horváth, dr. Hegyes, Juhász, Kruzslicz, Dobó, Il­lés, Sárkány, Stumpf. Bólya, Bumford. Csere: Birinyi, Tóth. A textiles-rangadó el­ső félidejében a Textilmű­vek támadott, a hazai csapat csak egyszer rúgott kapura és abból is gól lett: gyors támadás végén Bólya 7 mé­terről a hálóba talált. A 40. percben a játékvezető Var­gát a Textilmúvekből és Sárkányt a KSZV-ből kiállí­totta. Szünet után azonnal ismét Bólya volt eredményes, majd végig változatos, küz­delmes játék folyt. Az ered­mély igazságos. Csongrádi SC—Tápé 3:1 (2:1). Csongrád, 600 néző. Vezette: Bodor. Makói TVSE—Móravárosi Kinizsi 0:0, Makó. Vezette: Posztós. Szentesi Kinizsi—Mind­szent 3:1 (2:0). Szentes. Ve­zette: Gallyas. 1. Csongrádi SC 13 í 3 1 24-11 21 2. Mindszent 13 7 5 1 14- 5 19 3. MTVSK 13 5 7 1 15-10 17 4. DÉ.LEP SC 13 E 3 4 12-13 15 5. Szentesi K. 13 E 2 5 1E-1E 14 E. Sz. Textil 13 4 5 4 14-18 13 7. KSZV SE 13 4 3 E 13-12 11 8. Sándorfalva 13 4 3 S 12-13 11 ». Alsóváros 13 4 3 E 1S-18 11 10. Móraváros 13 4 3 E 9-14 11 11. Táp* 13 3 4 fi 12-12 10 12. Dorozsma 13 4 2 7 11-17 10 13. H. Porcelán 13 3 4 E 5-11 10 14. M. Spartacus 13 4 1 8 15-22 I II. osztály: Szegedi Tanárképző Főis­kola—Csanádpalota 1:0 (0:0). Csanádpalota. A gólig a Ta nárképző. utána a hazai csa­pat támadott többet. Góllö­vő: Bán (60. perc). Somogyi jól vezette a mérkőzést. HÖ­DIKÖT—Szegedi IKV 3:2 (1:1). Negyven percen át az IKV vezetett, és csak köz­vetlenül a szünet előtt egyen­lített ki a HÓDIKÖT együt­tese. Az első félidőben a sze­gediek, a másodikban a vá­sárhelyiek játszottak jobban. Csányi játékvezető kifogás­talanul működött Szegedi EMERGÉ—Algyő 2:2 (2:1). Algyő. Vezette: Téli. Szegedi Volán—Kiszombor 3:0 (2:0). Szeged, textiles-pálya. Ve­zette: Spitzer. Sima győze­lem. Góllövő: Molnár (2), Kocsis. Szentesi VSC—Kis­teleki TE 1:1 (1:1). Szentes. Vezette: Mihály . A KITE többet támadott, közelebb állt a győzelemhez. A veze­tést ugyan a hazaiak szerez­ték meg a 14. percben, de Czeigerschmidt révén a ven­dégcsapat már a 18. percben kiegyenlített. Fábiánsebes­tyén—Kossuth SE 2:0 (1:0). Szeged. Vasutas-stadion. Ve­zette: Gerendeli. Szöregi Rá­kóczi—Nagymágocs 0:0. Sző­reg. Vezette: Molnár J. 1. Kistelek, 2. HÓDIKOT 3. Sz. Volán 4. Fábiánseb. 5. Nagymágocs S. Sz. IKV 7. Szőreg 8. Csanádpal. 9. Kiszombor 10. EMERGÉ 11. Szentesi VSC 12. Sz. Tanirk. 13. Algyő 14. Kossuth SE 13 10 3 13 7 4 7 3 E 3 fi 2 li 4 4 4 4 2 fi 3 4 3 3 - 5 2 1 10 NB III: SZAK—Bcs. MÁV 2:1 (0:1) SZAK-pálya, 200 néző. Vezette: Almási. SZAK: Tóth — Nagy, Zádori, Komlósy, Kun (Pe­tő) — Stumpf dr., Szamos­völgyi dr., Héger Z. — Var­ga, Mester, Szító. Már az első percben ve­szélyes helyzet alakult ki a csabaiak k.,puja előtt. Nagy húzott el a jobb oldalon, élesen kapu elé lőtt labdá­járól azonban Szamosvölgyi dr. és Szitó is lekésett. A 8. percben váratlanul vezetés­hez jutottak a vendégek. Zá­dori hibájából a csabaiak jobbszélsője, Tapasztó került a kapu elé, Tóth kifutott eléje, a csatár közben Ste­fanikhoz játszott, aki nagy nyugalommal a jobb alsó sarokba helyezett, 0:1. A gól után ötlettelenül, szét­esően játszottak a hazaiak. Szünet után megváltozott a játék képe, támadásba lendült a SZAK. Az 55. percben góllá ért a hazaiak nagy fölénye. Szögletrúgás után Mester fejjel Héger elé csúsztatta a labdát, aki közelről a hálóba továbbí­tott, 1:1. Nem sokkal ké­sőbb — ismét szögletrúgás után — Szitó fejelhetett ka­pura. de labdája a felső lécről került az alapvonalon túlra. A 62. percben Sza­mosvölgyi dr. szögletrúgása után a jókor érkező Varga öt méterről fejelt a hálóba. 2:1. A hátralevő időben is a hazaiak irányították a játé­kot, több helyzetük is volt, de „gyengélkedő" csatáraik nem tudták azokat értékesí­teni. Az NB IIT további eredmé­nyei: METRIPOND—Gyula 1:0 («:0), Kiskunfélegyháza—HÓD­GÉP 0:0, Sarkad—Apátfalva 0:1 (0:0), Bcs. Agyagipar—Orosházi Kinizsi o:2 (0:1), Gyoma—Szen­tes 1:1 (1:1), Jánoshalma—Oros­házi Dózsa 4:2 (3:1), Szarvas— Tiszaföldrár 7:1 (3:1)­A bajnokság 1. O. Kinizsi 2. Szarvas 3. HÓDGÉP 4. Apátfalva 5. Jánoshalma fi. Gyula 7. METRIPOND 8. Agyagipar 3. Dózsa SE 10. Félegyháza 11. SZAK 12. Gyoma 13. Szentesi V, 14. Sarkad 15. Bes. MAV Ifi. Tiszaföldvár állása: 13 3 1 3 27-10 13 13 8 2 3 29- 7 18 13 7 4 2 22-13 18 13 5 7 1 22-15 17 13 fi 4 3 29-15 Ifi 13 5 5 3 17-18 15 13 I 2 5 10-12 14 13 5 3 5 21-17 13 13 4 5 4 13-15 13 13 5 2 fi 12-20 12 13 4 3 0 14-17 fl 13 3 5 5 15-13 11 13 2 0 5 15-23 10 13 3 3 7 11-24 3 13 1 4 8 <-22 I 11 2 2 9 15-3* fi Igy kellett volna tippelni 1. Egyetértés—Ü. Dózsa 1:1 x 2. Rába ETO—Ferencváros 1:1 x 3. Csepel—Bp. Honvéd 2:0 1 4. Dorog—MTK 0:2 2 5. Haladás—SZEOL 2:0 1 8. Tatabánya—ZTE 2:11 7. Salgótarján—Pécs 1:1 x 8. Budafok—Diósgyőr 1:1 x 9. Komlő—Debreceni VSC Oá) x 10. Olajbányász—MAV DAC 0:0 x 11. Várpalota—SZMTE 2:0 1 12. Békéscsaba—Dunaújv, firt X 13. Pénzügyőr—Bp. Spart. 2:1 1 14. Pécsi VSK—Győri Dózsa 2:1 1 A 45. heti totónyeremények az illeték levonása után a követ­kezők: 13-as 2 darab, a nyere­mény 455 180 forint, ebből az egyik 13 plusz 1 találatos, a nyereménv és'a Jutalom együt­tesen : 1 086 888 forint. 12-es 36 darab. 16 859 forint. 11-es 557 darab. 1000 forint. 10-es 5026 da­rab, 181 forint. Munkaalkalmak jMI?li[l]HMIKDR? Felvételre keresünk villanysze­relő és marós-gyalus szakmun­kást, könnyű fizikai munkára nöi munkavállalókat, valamint udvari és anyagmozgató segéd­munkást. Kéziszerszámgyár, Sze­ged, Rigó u. 38., munkaügyi osztály. A Szegedi Közlekedési Válla­lat felvételre keres villanyszere­őket, elektrólakatosokat és e munkakörökben gyakorlattal rendelkező betanított munkáso­kat. Jelentkezni lehet Zrínyi u. 4—8., munkaügynél. Szegedi Fonalfeldolgozó Válla­lat, Tavasz u. 2.. felvesz, szö­vőnőket, kézi slkkötó női és férfidolgozőkat, betanításra cér­nagombkészltö nőket és férfi segédmunkásokat. Intézmény keres víz-, gáz-, központifűtés-szerelési munkák irányítására e szakmában beru­házói. illetve kivitelezési gya­korlattal rendelkező gépésztech­nikust. „December l-l kezdés DK. 174E" Jeligére a Sajtóházba. A KSZV Üjszeged! Szövőgyá­ra felvételre keres gondozónőt, szövőnőket, női betanított mun­kásokat szövő munkakörbe, va­lamint szakképzett hetes takarí­tónőket és férfi segédmunkáso­kat. Jelentkezni lehet a gyár munkaerő-gazdálkodásán. Alsó Kikötő sor E. Szegedi ÁFÉSZ felvételre ke­res gyors- é« gepírónőt, admi­nisztrátort, gépkocsivezetőt és takarítónőt. A Kistelek, H„ Rákóczi Ferenc ált. iskola igazgatója ének-zene szakos tanári állást hirdet. Bé­rezés a 210/1971. (M. K. 13.) MM —MÜM. sz. utasítás szerint. Az állás betölthető azonnal. Jelent­kezni lehet az iskola igazgató­jánál, írásban, vagy telefon: 9. A Hőtcchnika Építő- és Szige­telő Vállalat felvételre keres hőszigetelő, bádogos és állvá­nyozó szak- és segédmunkáso­kat. Hazai gyakorlat megszerzé­se után külföldi munkára való kiküldés lehetséges. Jelentkezés: személyesen, vagy telefonon Hőtcchnika kirendeltség, Algyő, telefon: 15-784/394 mellék. Nagy László vagy Szundv Gábor szaktársaknál, továbbá írásban Matuz Ferenc építésvezetőnél, Budapest 81. Pf. 3. címen. Tehergépkocsi-vezetőt állandó munkára felvesz a Dél-Magyar­országi MÉH Nyersanyaghaszno­sító vállalat, Szeged, központi telepe, Szent István tér 12. Pincegazdaság szegedi munka­helyre nem nyugdíjas női dol­gozókat vesz fel portási mun­kakörbe. Jelentkezés: Szeged, Tábor u. 3. sz. munkaügyi osz­tály. Pincegazdaság szőregl munka­helyre férfi és női segédmunká­sokat, valamint éjjeliőr dolgo­zókat vesz fel. Jelentkezés: Szőreg, Palackozó üzem. Nagyvállalat jogi végzettség­gel jogügyi előadót keres. Je­lentkezés: „Sürgős 7( 044" Jel­igére a Hirdetőbe. A Lőrinci Főnő felvételt hir­det 15 éven felüli lányok részé­re. A betanulási idő 1 hónap. Kereset: 1950—2600 forint, a be­tanulás után. Vidéki lányok ré­szére szállást biztosítunk. Cím: PIV Lőrinci Gyár, Budapest, 1183. Gyömről üt 85—91. Közgazdasági érettségi, vagy szakközépiskolai végzettségű anyag- és szállítási ügyintézőt, legalább 2 éves szakmai gyakor­lattal vesz fel a 31. sz. AEV 11. sz. Főépftésvezetősége. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés csak írásban, részletes önélet­rajzzal és fizetési igény megje­lölésével. 6801. Hódmezővásár­hely, pf.: 101. címre. 1873. NOVEMBER 13.. KEDD — NÉVNAP: &ZILVLÓ A Nap kel S óra 45 perckor, és nyugszik 16 óra 11 perckor. A Hold kel 18 óra 43 perckor, és nyugszik 10 óra 01 perckor. VIZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn mínusz 34 cm (áradó). 33-11 23 21-14 18 24-12 17 33-21 15 23-14 14 26-23 14 15-21 14 15-20 12 13-19 12 17-17 10 16-19 10 17-20 9 15-24 5 11-39 5 Autósok, figyelemi r Uj gépkocsik garanciális ve vöszolg álata : Zsiguli, Moszkvics, Volga, NISA, ZSUK gépkocsikra vonatkozólag soron kívüL Vizsgára előkészítés, felújítás, fényezés, gumiabroncs­csere OTP-re is. Végzi: a SZEGEDI GÉPJÁRMŰ SZÖVETKEZET, CSERZY M. U. 18. TELEFON: 13-272. HÜSZ ÉVE halt meg Németh Andor (1891— 1953) író és kritikus. SZEGEDI NEMZETI SZlNRAZ Este 7 órakor: Vízkereszt vagy amit akartok — Tömör­kény-bérlet. MOZIK Szabadság: Megvárom míg ölsz (14 éven felülieknek, cseh­szlovák. fél 4. háromnegyed 8 és 8 órakor). Vörös Csillag: A zeppelin (színes angol, délelőtt 10 és délután negyed 4 órakor). A tűz meghódítása I—II. rész (színes mb. szovjet, másfél helyárral, fél 6 órakor). Fáklya: Ion kapitány nyila (színes ro­mán, fél 3, háromnegyed S és 7 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/37-cs) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) ve­szi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére November 17-ig hétköznapo­kon este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: I. és III. kerület, Szőreg, Gyá­larét, Klskundorozsma terüle­tén dr. Kalmár Sándor állator­vos. Lakása: Üjszeged, Illaha Lujza u. 21. L em. Telefon nincs. II. kerület, Algyő. Tápé terü­letén dr. Duba István állator­vos. Lakása: Üjszeged, Odesszai krt. 8. Telefon nincs. Az állatorvos kiszállításáról fii hívó fél köteles gondoskodni. ' RÁDIÓ Kossuth 4.75—7.53 Jó reggelt) A Kos­suth rádió reggeli zenés műsora. 8.00 Hírek, Időjárásjelentés. 8.05 Műsorismertetés. 8.13 Budapest és vidék kulturális programjá­ból. 8.20 Smetana: Az eladott menyasszony. Közben: 9.10—9.21 Édes anyanyelvünk. 11.24 Harsan a kürtszó. 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Reklám. 12.35 Tánczenei koktél. 13.52 Durkó Zsolt: Szimbólumok. 14.05 A Gyermekrádió műsora. 14.49 Éneklő ifjüság — Budapesten. 15.00 Hírek, Időjárásjelentés. 15.10 Iskolarádió. 15.59 Hallgató­ink figyelmébe. 16.00 A világ­gazdasága hírei. 16.05 Gyógysze­részek. 16.22 Kóruspódium — Szigetszéntmiklóson. 17.00 Hírek, időjárásjelentés. 17.05 Csokonai Vitéz Mihály. 17.23 Sárdy János nótaíelvételeiből. 17.45 Van Uj a nap alatt. 18.00 Lemezek közt válogatva. 18.30 A Szabó család. 19.00 Esti krónika. 19.25 Kemény Klió és Bolla Tibor népdalokat énekel. 19.58 Isten a szekéren. 20.25 Örökzöld dallamok. 21.00 Hirek. 21.12 Szellemi munkások, diplomások, értelmiségiek. 11.42 Liszt: Les Préludes — szimfo­nikus költemény. 22.00 Hirek. Időjárás. Kb. 22.15 Sporthírek. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 A Körmendy-együttes játszik. 22.40 Az ötödik ötesztendő. 23.00 Artúr Schnabel zongorázik. 24.00 Hirek. Időjárásjelentés. 0.10—0.25 Spirituálék. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00 Hírek. Idő­Járás. 8.05 Nótacsokor. 9.00 Hi­rek. 9.03 Farkas Ferenc—Devc­cseri Gábor: Sportkantáta. 9.11 Tánczene Varsóból. 9.30 Elet­utam: Halmos Bélával beszélget Fekete Gyula 10.00 A zene hul­lámhosszán. Közben: Kb. 10.30 Babasz.erviz.. 11.00 Hírek, 'időjá­rás. 11.53 Könyvek, tájak, em­berek. 12.00 zenekari muzsika. Közben: 12.43 Törvénykönyv. 13.45 Időjárás és vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig ... A Petőfi rádió zenés délutánja. 18JO Hí­rek. Idöjárásjelent/ v 18.10 Freud és kora II. rész. 18.35 Üj köny­vek. 18.38 Régi hangszerek vi­lága. 18.58 Századunk mester­miiveiből. 10.54 Jó estét, gye­rekek! 20.00 EsU krónika 1L 20.25 A Rádió hangrmizeumából. Életem, emlékeim. 21.25 páholy­ból. 22.20 Prokofjev zeneszerzői arcképe. 23.00 Hírek, időjárás­jelentés. 23.15 Verbunkosok, nép­dalok 24.00—0.10 Hírek, időjá­rásjelentés. fi TfVI Budapest s.oo Énekeljünk együttl 9.03 Környezetismeret. (Alt. jsk. 3. oszt.) A szép versmondás. 9.55 Történelem. (Alt. islc. 5. oszt.) Az ókori Görögország. 11.05 Tör­ténelem. (Alt. lsk. 6. oszt.) Köny­ves Kálmán. 12.10 Filmesztétika. (Középlsk. I. oszt.) A filmkomi­kum (Buster Keaton). 14.30 Éne­keljünk együtt! (Ism.) 14.35 Kör­nyezetismeret. (Ism.) 15.25 Tör­ténelem. (Alt. lsk. 5. oszt. — ism.) 16.25 Történelem. (Alt. isk. 6. oszt.— ism.) 17.23 Hirek. 17.30 Kuckó. 17.55 őrjárat a földek felett — riportmüsor. 18.40 Játék a betűkkel. 19.10 Esti mese. 19.30 Tv-hiradő. 20.00 Ez ls operett, az is operett. 21.00 Bohdan Drozdowsky: Lengyel ballada — tévéjáték Bába Mihály beveze­tőjével. -22.20 Tv-hiradó — L kiadás. - , Belgrád 15.45 Magyar nyelvfi tv-napio. 17.05 VTv-tanácsadó. 17.45 Távcső. 18.30 Tudományos stúdió. 19.13 Népi muzsika. 19.45 Rajzfilm. 20.30 Stop. 21.15 A 110-es rendőr­ségi hívás — NDK-íilmsorozat. 22.40 Komoly zerte. apró­hirdetések ADÁSVÉTEL Mfiperaa-anyag eladó. Tarján. 306. B. IV. 12. Mnstiokotó, bortokoló, pálinka- és szeszfoko­lók, keltetőgép-hőmé­ró beszerezhető. Marx tér, lllatssérpavllon. x 5M lem-,..: TrebanL motor eladó. Kossuth L. sgt. 34., Temkú. x IZM-as Volkswagen 1963­as eladó. Tarján, 220. B. IV. 14. x Learrel kétszemélyes heverőt vessék. Négy­lángú. kifogástalan vil­lanytűzhely olcsón el­adó. ..Csepel 32 472" Jeligére a Sajtóházba. Pb-resaé. palack, nyo­máscsökkentő eladó. Pe­tófltélep. Vadas Már­ton u. 36. — Klára konyhagamltúrs, cseh mahagóni garnitú­ra két heveróvel, szek­rénysorral Igényesnek el­adó. Tarián. 416. B ni. 0. Érdeklődni: va­sárnap és hétköznap 14 órától 10-lg. 5 hónapos fehér süldők eladók. Szeged, Pálfl u, 88. Éjszert varia szekrény­sort. két hevéről és kétszemélyes rekamlét fotellal vennék. ,,Kifo­gás talon 33 521" jeligé­re a Sajtóházba. Fotel, edényszekrény, ruhásszekrény, ágy, éj­jeliszekrény. széles kép­keret. bezárható faláda ág fonott Is eladó, min* den elfogadható árért. Tímár u, 3/B, emelet. ÍM kem-es Trabant el­adó. József A. sgt. 44— 46. ísst. 4. Használt láncváltós ke­rékpár, szenes, kokszos kályhák eladók. Csong­rádi sgt. 21. Nagyobb mennyiségű ró­zsacsemete eladó. Sze­ged, Csongrádi sgt, 26. Pannónia T—5, friss műszaki vizsgával el­adó. Megtekinthető 6 óra után. Szeged, Fü­redi n. í/B, középső csengő. 10/120-as Diament ala­csony-magos síkkőtőgép eladó plusz egyfejes ke­resztorsózó. „Igényes 76 061" Jeligére e a gédl Hirdetőbe. Dunyha, párna vétele, gőzölése, tisztítása stb. Megvárható, érte me­gyek, házboa viszem. Brüsszeli krt. 2fi. Tele­fon: 16-429. 2 Pézsma- és lthabunda, középtermetre, fllodend­ron, cselló, planlnó el­adó. vagy bérbe adó. Zákány u. 13., reggel, vagy este. z villany tázbely, ginvasak, rádió. zslroabődönók, télikabátok, női, férfi eladók olcsón. Zákány u. 13. x Közép termet re, gyönyö­rű uszályos menyasszo­nyi ruha eladó. Érd.: érdőgné, Cserzy Mi­hály u. 14/B. X Egy 2600 forintos rá­dió 2000-ért és egy nagy­méretű fotel eladó. Pe­tőn 8. sgt. 39. L 2. (Kopogni,) Takarmányrépa e'adó. Érd.: kedden egész nap. Móra u. H. Hkoda személygépkocsi. Danuvla motorkerékpár Jó állapotban, olcsón eladó. Szeged, Hattyas sor 6. Kie és nagyméretű tég­la olcsón, házhoz szál­lítva. ajtók, ablakok, co­los deszkák, szarufák, Bohn-cserép, cserépléc, parketta, sfnvas, kő­lépcső. keramittégla el­adó. Felső Tisza-part 1. (Vízi rendőrség épülete.) Két db tricikli, egyik motoros, eladó, Marx tér 12., fszt. 4. Konyhabútor, hálószo­babütor, sezloo, aszta­lok. stelázalk, csémpés kályha, Onlx gázkon­vektor kéménybe való, előszobafal eladók. Ság­vári Endre u. 14/A, Rövid zongora eladó. Nemestakács u. 32. sz szabó. Bontásból kikerült tég­lá. betonoszlopok ol­csón eladók. Hattyü n. 83., délután 4-től. Garázsban tartott, Jó állapotban levő Skoda 1000 MB személygépkocsi eladó. Érd.: délután 3­tól. Marx tér 18., III. emelet, Bráda. Sándorfalván. 250 k cm­es Pannónia motorke­rékpár olcsóo eládó. Éld.: Dózsa György u. 10. Kemár kismotor, kem­ping kerékpár (piros), nyomáscsökkentő, tető­csomagtartó eladó. Sae­ged. Tarján, 109. A. II. 7. üvegházi ablakokat vennék. ,,10 négyzetmé­terig 33 470" Jeligére a Sajtóházba. ÚJ, több műveletet vég­ző lengyel táska vll­lanyvarzdgép eladó. Ér­deklődni: 17 órától. Jó­zsef A. sgt. 4., H. 9. Hajdú mosógép, centri­fuga, tranzisztoros rá­dió eladó. Bírt Árpád, Szeged, Tarján, 320. A. VII. 38. Jé állapotban levő BRO gyártmányú M—ú-cs magnetofon eladó. Meg­tekinthető mindennap délután 5—7 óra kő­zött. Oskola n. 18., I. 4. Lele. Zastava eladó fizetési könnyítéssel. Vásár­hely, Lumumba u. 1. Helyszűke miatt. szép világos, jó állapotban levő jugoszláv szobagar­nitúra otcsón eladó. Megtekinthető minden­nap (csütörtök kivételé­vel) délután fél 4-től 7-lg. Mérey n. 16., n. 2. sz. Két darab ágyneműtar­tós rekamié (kétsze­mélyesek. jó álla­potban levők) olcsón eladó, három kagyló formájú sárga-fekete fo­tellal és 1 hosszúkás do­hányzóasztallal együtt. Megtekinthető naponta' (csütörtök kivételével) (fél 4-től 7 óráig, Mé­rey u. 16. II. 2. OlaJkSlTha. Mlnlkalor. mosó teknő fém, táska­varrógép, eladó. Petőfi 8. sgt. 35., fszt. 1. Kétméteres DUfenbalhla gáztűzhely, asztal el­adó. Révai a. 3„ I. 3. sz. Barokk vagy rokokó kis asztalkát vennék. „Ba­rokk 76 012" Jeligére a Hirdetőbe. Eladók: cronln-kőtetek, régi értékes padlóváza kétágyas kőtőgép be­tanítással. „Sürgőé — 76 034" jeligére n Hir­detőbe. Csappal olajoshordót részek. Fogtechnikai laboratórium. Petőfi B sgt. fil/A, Telefon: 13-907. Könyvtár mel­lett. Fehér irhabunda közép­termetre Igényesnek el­adó. Szegad, Madách n. «., Hl. 7. FIAT SOO-ss eladó. Sze­ged, Berzsenyi Dánlel n. 3. Telefon: 14-063. Hatszemélyes ezüst evő­eszközkészlet Igényes­nek eladó. Érdeklődni: délután 6-től, Gogol n, 3. Német, modern konyha­bútor, gyermek fürtez­tőkád, gyermekágy el­adó. Hétvezér u. 38/A Jé állapotban levő kél­részes babakocsi eladó. Érdeklődni Béketelep, Csallóközi n. 6<A, Verltat 360 kéttdúgyn kötőgép olcsón eladó. Érd.: Április 4. útja 31., alsó csengő. Trabant Combi gépko­csit kevés kilométerrel vennék. „Combi 76 038" Jeligére n Hirdetőbe. EGYÉB Fajtiszta újzélandi törzs­könyvezett tenyészetből növendék nyulak el­adók, Törzskönyvézet­tek előjegyezhetók. Sze­gtd, Rózsa P. sgt. 32. Jó állapotban levó mély gyermekkocsi, sportrész­sael eladó. Tarján, 325. A> VL 21, Eladók 340 literes bü­tőgép, szovjet magnó, 8/100-ae kötőgép. Érd.: egész nap, Petőfi B. sgt. 70. L emlet fi, flsCereskedelmi bolti ellenőri, áruforgalmi vo­nalon nagy gyakorlattat rendelkező, állást vál­toztatna. lahetőleg di­vatáru szakmában. , — „Gyakorlott 76 081" Jel­igére a Hirdetőbe. x Magányos személy ház­tartásának vezetését vállalnám 50 éves intel­ligens. Jól főző nyugdí­jas nő vagyok. Választ kérek. „Megbízható — 33 388 ' Jeligére a Saj­tóházba. x Szénbe rdást vedrenként két forintért és favá­gást vállalok. Szeged, Postafiók 205. mákfiút. vagy nyugdl­Jast heti néhány alka­lommal, pár órában rendszeresen foglalkoz­tatnék. „Állatbarát — 76 060" Jeligére a Hir­detőbe. Kőművesmunkát, tető. javítást vállatok. .Pon­tos 33 539" Jeligére a Sajtóházba. Felsövároeon. vagy kör. nyékén öntözhető kertek vagy kertrésst bérelnék, „Száz négyszögöl 33 469*< Jeligére a Sajtóházba. Gyalupadot bérbe ven­nék. Pf.: 222. Orosz nyelvtanárt ke­resek. ..Altalános Isko­la 76 066" lellgére a Hirdetőbe. Leinformálható osá. szony gyermekgondozást Vállai lakásán másfél évestől. Kossuth u. 26 , félemelet 6. Korrepetitort keresek matematikából. fiziká­ból. „Középiskolás — 76 016" Jeligére a Hir­detőbe. 4» db lépes,, mükövezé­sére vállalkozót kere­sünk. „Azonnali kez­dés 76 050" jeUiére a Hirdetőbe. Kisgyermek gondozását lakásomon vállalom. Út­törő térnél. „Gyermek­gondozásln vagyok — 76 077" Jeligére a Hir­detőbe. Elveszett karikagyűrűm a Bakay Nándor utcán át a 10-es Volánig, Igen kedves emlék. Kérem a becsületes megtalálót. Jutalom ellenében adja le Hajnóczy u. 0., fart. Jobb. öra Ja vitás legolcsóbban felelősséggel. Pontos Időre beállítva. Kretner, Szeged, Mikszáth Kál­mán n, x Altalános iskolások kor­repetálásit vállalom minden tantárgyból. — „Egyetemista 28 186" jeligére » Sajtóházba. KegMmaakást felveszek elektromos műhelybe, — „szakmunkássá képe­zem 33 517" Jeligére a Sajtóházba. Némát szakos egyetemls­ta baladóknak felkéasl­tést vállal tesztek alap­ján felvételire. Kisfa­lud! u. 21., hétfő, csü­törtök, péntek délután 5-től. Érettségizett. lüggetlen nö orosz nyelvvizsgával állást keres. „Oeplrnl tudok 33 526" Jeligért a Bajtfihásba. Gép- és gyorsírást, be­lycsirúst, magyar é« német nyelvet tanít gyakorlott tanárnő. — „Könnyedén 33 538" jeh Igére a Sajtóházba. Elhelyezkedne gép- óz gyorsíró és magyar—tör­ténelem szakos tanárnő. „Tanítás 33 527" Jel­igére a Sajtóházba, HÁZASSÁG ZZ évea, szőke, 166cm magos érettségizett le. ány megismerkedne ha­sonló korú természet­éé sportkedvelő szak­munkással. vagy érettsé­gizett férfival házasság céljából. „Talán még nem késő 33 525" jel­igére a Sajtóházba. 158 rm magas, 30 évea szókésbarna hajú ér­telmiségi lány társaság hiányában ezúton kere­si korban hozzáillő ma­gas férfi ismeretségét házasság céljából. Pény. képes leveleket: , .Dália 33 016" jeligére B Baj. tóházba. 26 éves, 169 cm magas szakmával rendelkező férfi megismerkedne hozzáülő lánnyal, há­zasság céljából. Fé^M­pes levelek előnyben. — „Tavasai esküvő 32 462" Jeligére a Sajtóházba. 31 évaa, 170 cm magas szakmunkás, elvált bar­na lérfl házasság cél­jából (lakás berendez­ve) 25—30 évesig elvált asszony, vagy lány Is­meretségét keresi. Egy gyermek nem akadály. „Ha megismersz meg­szeretsz. 33 014" jel­igére a Sajtóházba. Idős özvegyasszony va­gyok, házassag céljából megismerkednék egye­dülélő özvegyemberrel, — Lakásom van. „70—76 évesig 70 070" Jeligére a Hirdetőbe, I ( <

Next

/
Oldalképek
Tartalom