Délmagyarország, 1973. november (63. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-09 / 262. szám

2 PÉNTEK, 1973. NOVEMBER 9. Díszszemle a Vörös téren ünnepi zászlódíszben kö­szöntötte Moszkva a Nagy Októberi Szocialista Forrás clalom 56. évfordulóját. A Vörös téren 10 óra előtt né­hány másodperccel elfoglal­ták helyüket a mauzóleum mellvédjén a szovjet párt és kormány vezelöl: Brezsnyev. Podgornij, Koszigln, az SZKP Politikai Bizottságának több tagja és a Szovjetunió mar­salljai. Pontosan 10 órakor megkezdődött a katonai dísz­szemle. Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi mi­nisztere — miután fogadta Govorov vezérezredesnek, a moszkvai helyőrség parancs­nokának jelentését, majd végighajtott a felsorakozott egységek előtt — rövid be­szédet mondott. A többi kö­zött rámutatott: még min­dig léteznek és aktívan te­vékenykednek az imperializ­mus bizonyos erői. amelyek szembehelyezkednek az eny­hüléssel, fokozzák a fegy­verkezési hajszát és meg­kísérlik feléleszteni a hideg­háború szellemét. Mindez arra inti a szovjet embereket, hogy továbbra is nagyfokú éberséget tanúsít­sanak. változatlanul erősí­teni kell a szovjet állam gaz­dasági és védelmi potenciál­Jót. A beszéd után háromne­gyed örán át felvonultak a szovjet hadsereg különböző alakulatai. Különösen nagy érdeklődést váltottak kl a nézők körében a harckocsik ellen bevethető kisméretű ra­kéták, valamint, a deszant­alakulatok új típusú jár­művei. A katonai parádé a rakétaegységek felvonulásá­val ért véget, majd a spor­tolók, ezt követően pedig a moszkvai dolgozók felvonu­lása nyújtott rendkívül szí­nes látványt. Délután a szovjet kor­mány fogadást adott a Kreml kongresszusi palotájába. A fogadáson mondott pohárkö­szöntőjeben Leonyid Brezs­nyev. az SZKP KB főtitkára a többi között lei jelentette: „Büszkék vagyunk arra, hogy ez az ünnep valóban nem­zetközi ünneppé vált, vala­mennyi dolgozó ember ünne­pévé." Megemlékezések világszerte Világszerte megemlékeztek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulójá­ról. Bulgáriában a szófiai dolgozók színpompás felvo­nulását a Dimitrov-mauzóle­um mellvédjéről megtekin­tették a bolgár párt és kor­mány vezetői, élükön Todor Zsivkowal, a BKP első tit­kárával, az Államtanács el­nökével. A szófiai Magyar Kulturális Intézet műsoros estet rendezett a forradalom évfordulója tiszteletére. Csehszlovákiában ugyancsak országszerte ünnepeltek. Vi­déken és a fővárosban már kedden megkoszorúzták a Vörös Hadsereg emlékmü­veit. Prágában a Július Fu­cik-park sportpalotájában rendezett nagygyűlésen ott voltak a csehszlovák párt és kormány vezetői. A Varsóban rendezett, ün­nepi gyűlésen Stefan Ol­szowski lengyel külügymi­niszter mondott beszédet. A többi között hangsúlyozta: a nemzetközi helyzet sok nyug­talanító problémája ellenére pozitív jelenség a különböző társadalmi rendszerű orszá­gok kapcsolatainak általános javulása. Mongóliában is ünnepi gyűlést rendeztek az októbe­ri forradalom évfordulója tiszteletére. Az ulánbátori gyűlés szónoka. D. Majdar, a Mongol Népi Forradalmi Párt PB tagja. a. Miniszter­tanács első elnökhelyettese volt. Az NDK fővárosában, Berlinben kedden Erich Ho­neckerrel. az NSZEP KB el­ső titkárával az élen részt vettek az ünnepi megemlé­kezésen az NDK párt- és ál­lami vezetői. Bukarestben a Román—Szovjet Baráti Tár­saság székháza volt a no­vember 7. tiszteletére ren­dezett ünnepi megemlékezés székhelye. Helsinkiben a Finn—Szov­jet Baráti Társaság ünnepi esten emlékezett meg az év­fordulóról. Ebből az alkalom­ból megnyílt a hagyományos szovjet—finn barátsági hó­nap is. Bangladesben a kor­mány tagjai, a hazafias pár­tok vezetői jelenlétében em­lékeztek meg az évfordulóról az ország fővárosában, Dac­cában rendezett ünnepsé­gen. Az USA és az EAK diplomáciai kapcsolata Szadat—Kissinger tárgyalások Kompromisszumos megállapodások Nixon-beszéd az energiaválságtól Nyugati olajkorlátozások # Washington (MTI) Nixon elnök szerdán este az amerikai néphez intezetl rádió- és tv-beszédében az energiaválság enyhítésére irányuló szükségintézkedése­ket Jelentett be és — újra­választásának első évfordu­lója alkalmából — nyomaté­kosan hangsúlyozta, hogy „semmiképpen sem szándé­kozik lemondani" elnöki tisz­téről. Bevezetőben közölte: „A nemzetnek szembe kell néz­nie azzal a komor ténnyel, hogy a tél folyamán 10—17 százalékkal kevesebb ener­gia áll majd az USA ren­delkezésére, mint amennyi az előre látható energiaszük­séglet". Elmondta, hogy az arab világból történő olaj­szállítások korlátozása „ki­élezte" az amerikai energia­ellátás amúgy is meglevő közvetlen problémáit. A ki­alakult helyzet megköveteli az energiafelhasználás rövid távú csökkentését, és ezzel párhuzamosan az Egvesült Államok energia-önellátását biztosító úi energiaforrások gyorsított ütemű kifejleszté­sét. • Brüsszel (MTI) Brüsszelben nagy várako­zás előzi meg az arab álla­mok állásfoglalását a Közös Piac kilenc külügyminiszte­re által kedden elfogadott politikai nyilatkozatról. Al­talaban arra számítanak, hogy a visszhang kedvező lesz és enyhít a jelenlegi olaj bojkotton, amely minde­nekelőtt Hollandiát sújtja. A kilencek elutasították azt a Javaslatot, hogy nyilváno­san vállaljanak szolidaritást a bojkott alá helyezett Hol­landiával, viszont olyan po­litikai nyilatkozatot adtak kl, amely véleményük sze­rint „megnyugtatja" az arab államokat a közösség szán­dékait illetően, és így hozzá­járulhat a bojkott feloldá­sához. % Stockholm (Reuter) A svéd kormány csütörtö­kön üzemanyag-takarékos­ságra szólította fel a lakos­ságot. Egyebek között azt kérte, hogy a hivatalokban és a központi fűtéses laká­sokban csökkentsék 20 fok alá a hőmérsékletet • Párizs (AFP) A francia külügyminiszté­rium az üzemanyag-takaré­kosság Jegyében úgy döntött, hogy a vasárnapi katonai díszszemlén tankok és más katonai járművek nem vesz­nek részt. • Tokió (MTI) A Japán külkereskedelmi és iparügyi minisztérium be­jelentette, hogy a közel-ke­leti helyzettel összefüggő olajkorlátozási Intézkedése­ket kiterjesztik a Japán had­seregre is. A japán fegyve­res erők az év elején Igé­nyelt 800 000 tonnánál körül­belül 17 százalékkal keve­sebb benzint és Diesel-ola­jat kapnak. # Kairó (MENA. MTI, AP) Szadat egyiptomi elnök szerda délelőtt a kairói Tahra palotában háromórás megbeszélést folytatott Kis­singer amerikai külügymi. niszterrel. Szadat a tárgyalásokat kö. vető rögtönzött sajtóértekez­leten gyümölcsözőnek és konstruktívnak minősítette az eszmecserét, amely min­den időszerű kérdést felölelt. Kissinger a maga részéről kijelentette, hogy a háború­val és a rendezéssel kapcso­latos kérdéseket vitatták meg. „A béke felé hala­dunk" — mondotta. Szadat hozzáfűzte: .Késedelem nél­kül." Az A1 Ahram értesülése szerint a tárgyalások közpon­ti témája a Biztonsági Ta­nács 242. számú határozatá­nak végrehajtása, illetve en­nek szellemében a megszállt arab területek teljes kiürí­tése és a palesztinai nép jo­gainak helyreállítása volt. A fő téma bevezetéseként a két államférfi olyan fontos részletkérdéseket vitatott meg, mint az október 22-i tűzszüneti vonalakra való visszatérés, az egyiptomi­izraeli fogolycsere és a Vö­rös-tenger bejáratánál léte­sített egyiptomi blokád problémája. Ugyanakkor azonban gondot fordítottak arra. hogy a részletkérdések ne fedhessék el az alapve­tő problémát. A 242. számú rendezési határozat végre­hajtását illetően nagy fi­gyelmei szenteltek a Bizton­sági Tanács felügyelete alatt, az Egyesült Államok és a Szovjetunió közvetlen részvételével folytatandó béketárgyalások előkészíté­sének. Kissinger a tárgyalásokon megerősítette, hogy az Egyesült Államok ezúttal komolyan törekszik a vál­ság megoldására a Bizton­sági Tanács határozata alapján. Az egyiptomi—apierikal diplomáciai kapcsolatok új­rafelvételéről született meg­állapodás általános meglepe­tést keltett, Kairóban, s az itteni megfigyelők az állás­pontok közeledésének, a tárgyalások eredményességé­nek nyilvánvaló jelét látják benne. Az amerikai szóvivő maga is váratlannak minő­sítette a tárgyalásokon el­ért haladást, s bejelentette, hogy Siscot ezért küldék Iz­raelbe bizonyos sürgős kér­dések tisztázása végett. McCloskey hangúlyozta, hogy a Moszkvában. Wa­shingtonban és Kairóban folytatott tárgyalások alap­ján elképzelést lehet alkot­ni a közel-keleti béke le­hetőségeiről. a Amman—Rijád (UP1. Reuter) Kissinger amerikai kül­ügyminiszter kairói tárgya­lásainuk befejeztével csü­törtökön hatórás látogatásra Ammanba érkezett. A ter­vek szerint Husszein jordá­niai uralkodóval elsősorban a Jordán folyó jelenleg iz­raeli megszállás alatt levő nyugati partjának és Jeru­szálem városának további sorsáról, valamint egy önálló palesztin állam megteremté­sével kapcsolatos problé­mákról tárgyalnak. Kissin­ger még csütörtökön folytat­ta útját a szaúd-arábiai fő­városba. . Rijadban Kissinger a királyi palotába hajtatott, ahol megkezdte a tárgyalást n külügyi államminiszterrel. Este Fejszál király látta őt vendégül, majd a vacsora után megkezdődtek a hiva­talos tárgyalások a szaúd-ará­biai királlyal, aki egyben a külügyminiszteri tisztséget is betölti. Kissinger pénteken utazik el Rijadból. Űtban Peking felé rövid látogatási tesz Teheránban ahöl találkozik az Iráni sahhal. • Tel A vív (AP) Golda Meir i/.raeii minisz­terelnök csütörtökön rendkí­vüli ülésre hivta össze ka­binetjét, hogy ismertesse azt a közel-keleti rendezési ja­vaslatot, amelyet Joseph Sisco amerikai külügyi ál­lamtitkár hozott magával Tel Avivba. A javaslat tartalmáról — amely összefüggésben van Szadat és Kissinger kairói tárgyalásainak eredményei­vel, részletek nem szivárog­tak ki, de egy kormánykö­rökhöz közelálló izraeli for­rás szerint az „nem U olyan rossz Izrael számára". A Maariv című izraeli lap tudni véli, hogy az Egyesült Államok és Egyiptom komp­romisszumos megállapodásra jutott az egyiptomi 3. hadse­reggel kapcsolatban, és en­nek értelmében a helyszínen levő ENSZ-erők ellenőriznék a hadseregnek szánt, nem katonai jellegű utánpótlás zavartalan szállítását. Prága Jiri Götz csehszlovák kül­ügyminiszter-helyettes és Günther van Welle, a bon­ni külügyminisztérium poli­tikai osztályának vezetője november 7-én és 8-án Prá­gában eszmecserét tartott a diplomáciai kapcsolatok fel­vételével kapcsolatos kérdé­sekről. Bonn A nyugatnémet szövetségi gyűlés csütörtökön első ol­vasásban vitatta meg az atomsorompó-szerződéshez történő nyugatnémet csatla­kozásról szóló törvényjavas­latot. A törvénytervezet rati­fikálását semmi sem veszé­lyezteti, mert a kormány szilárd többséggel rendelke­zik a parlamentben. Washington Az amerikai képviselőház kétharmados, 5 szavazattal meghaladó többséggel ér­vénytelenítette Nixon elnök vétóját, amellyel megóvta a hadviselési jogkörét korlá­tozó törvényt London Vasárnapra meglepetéssze­rűen összehívták Londonba a Szocialista Internacionálé rendkívüli, nem hivatalos kormányfő-találkozó ját. Húsz ország szociáldemokra­ta pártjának vezetője — kö­zöttük hét ország miniszter­elnöke — a közel-keleti helyzetről tanácskozik majd. Olszowski Rómában # Varsó (MTI) Stefan Olszowski lengyel külügyminiszter csütörtökön kétnapos; hivatalos olaszor­szági látogatásra Rómába érkezett. A második világ­háború óta ezúttal először látogat lengyel külügymi­niszter Olaszországba. Tito Moszkvába látogat # Moszkva (TASZSZ) A TASZSZ hírügynökség csütörtökön közölte, hogy Joszip Broz Tito, az SZKP Központi Bizottságának meghívására novemberben baráti látogatást tesz a Szov­jetunióban. Brezsnyev fogadta Aziz Mohammedet # Moszkva (TASZSZ) Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságá­nak főtitkára csütörtökön Moszkvában fogadta Aziz Mohammedet, az Iraki Kom­munista Párt Központi Bi­zottságának első titkárát. A találkozón részt vett Borisz Ponomarjov, az SZKP Poli­tikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titká­ra is. A meleg, elvtársi légkör­ben lefolyt megbeszélésen megvitatták az SZKP és az Iraki Kommunista Párt kö­zötti baráti kapcsolatok fej­lesztésének kérdését. Eszme­cserét folytattak a jelenlegi nemzetközi helyzetről is, kü­lönleges figyelmet szentelve a Közel-Keletnek. Kohl és Bahr ismét találkozott • Berlin (MTI) Dr. Michael Kohl az NDK miniszterelnökségének államtitkára s Egon Bahr bonni miniszter csütörtökön az NDK fővárosában ismét találkozott egymással A megbeszélések előtt Bahr újságíróknak kijelentette: bár nem gondolja, hogy a pénzbeváltás új szabályozá­sával, a beváltandó összeg emelésével az NDK az eny­hülés ellen szándékozott vol. na lépéseket tenni, a csü­törtöki megbeszélésen mind­azonáltal szóba hozza, hogy Bonn ellenzi az NDK-nak ezt a lépését. WUU Stoph az NDK ál­lamtanácsának elnöke nagy. követté nevezte ki dr. Mi­chael Kohlt. Kohl részére, aki az NDK bonni külkép­viseletét fogja vezetni, már megkérték az Agreement-t az NSZK-tól. 1973. november lí-tál min­den szombaton 18 órától 22-ig DISC JOCKEV műsor lesz a Szegedi Ruhagyárban. Föjavított SZ—I00.T-I00 alapgépeket és dózerokat azonnal szállít vállalatoknak, mezőgazdasági nagyüzemeknek — Jövő évre előjegyzést is elfogad — a MEZŐGÉP horti gyáregysége Cím: MEZŐGÉP, HOKI (Heves megye). Kossuth u. Telefon: 4, 20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom