Délmagyarország, 1973. november (63. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-27 / 277. szám

% VILÁG PROLETÁRIAI, EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 63. évfolyam 27/. szám 1973. november 27., kedd Ára: 80 fillér Az idén Több mint 85 ezer új lakás épül Az előzetes számítások sze­rint az idén több mint 85 ezer lakás építése fejeződik be, s a IV. ötéves terv hát­ralevő évében várhatóval együtt, ebben a tervidőszak­ban az előirányzott 400 ezer helyett 420 ezer új otthonnal gazdagodik az ország — mondotta Szilágyi Lajos építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes Budapes­ten, a Technika Házában hétfőn tartott sajtótájékozta­tóján. Bejelentette, hogy az cián. közelebbi tennivalók meg­határozására, ami azért idő­szerű, mert most még egy sor intézkedést lehet tenni a IV. ötéves tervben hátrale­vő lakásépítési program si­keres teljesítésére, s az V. ötéves tervfeladatok előké­szítése érdekében. Ezért nemcsak az építésügyi szak­emberek, tervezők, kivite­lezők, hanem a beruházók és a tanácsok képviselői is részt vesznek a konferen­Lengyel parlamenti küldöttség hazánkban Építőipari Tudományos Egye­sület, a Magyar Építőművé­szek Szövetsége és a Magyar Urbanisztikai Társaság no­vember 27-én és 28-án ren­dezi meg a III. lakásépítési konferenciáját. A tanácsko­zás célja, hogy felmérje a IV. ötéves terv első félidejé­ben végzett munka tapaszta­latait, s egységes szemlélet kialakításával keressen vá­laszt a problémákra, a leg­A kétnapos tanácskozáson öt vitaindító előadás és 13 korreferátum alapján vitat­ják meg a konferencia részt­vevői a lakásépítés fejlesz­tésének feladatait. Egyebek között nagyon fontos tenni­való, elsősorban a városok­ban és ipari településeken, a lakótelepszerű, többszintes társasház-építkezés támoga­tása, s ennek megfelelően a tanácsoknak éppen olyan gondosan kell előkészíteniök a telepszerű társasházi la­kótelepek építési területét, mint az állami lakásépítés­ben tervezett új városrésze­két. A családi házak építé­sénél is korszerűbb, gaz­daságosabb telepítésre, sor­házakra, láncházak stb. épí­tésére kell törekedni, mert csak ily módon lehet gazda­ságosan közművesíteni, s el- i érni, hogy a korszerűen te­lepített családi házas terü­let minél hamarabb meg­kapja a kommunális szol­gáltatásokat. A lakásberuhá­zások gondos megtervezése, előkészítése nyújthat segít­séget ahhoz is, hogy az épí­téshez rendelkezésre álló anyagi erőforrásokból mi­nél többen jussanak új ott­honhoz, hiszen jelenleg or­szágosan 218 ezer lakáskére­lem benyújtója vár ügyének kedvező intézésére. (MTI) Apró Antal az Országházban fogadta a lengyel parlamenti küldöttséget L. Brezsnyev Indiában Megkezdődtek a tárgyalások Az országgyűlés meghívá­sára egyhetes látoga'ásra hétfőn, tegnap délelőtt len­gyel parlamenti küldöttség érkezett hazánkba. A delegációt Jan Szydlak, a Lengyel Egyesült Munkás­párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára vezeti. A küldöttség tagjai: Aleksander Schmidt, a Parasztpárt központi bizott­ságának tagja, az államta­nács tagja, a szejm mező­Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­ségének tagja hétfőn reggel hivatalos baráti látogatásra Űj-Delhibe érkezett. Az Indiai főváros ünnepi díszbe öltözve fogadta a hi­vatalos baráti látogatásra érkezett Leonyid Brezsnye­vet. A Palam repülőteret, Üj-Delhi utcáit és tereit á két állam nemzeti lobogója és üdvözlő feliratok díszítik. A szovjet vendéget a repü­lőtéren Indira Gandhi indiai miniszterelnök és más magas rangú vezetők fogadták. A főváros lakosságának száz­ezrei meleg fogadtatásban részesítették a vendégeket Szemléltető­eszközök óvodáknak Mindennapos tapasztalatból tudják a tanítók, mit ér, ha a kisdiákok iskolai felkészí­tése már az óvodában elkez­dődik. Amit itt tanulnak a kicsinyek, feltétlenül kama­tozik később, a térlátásnak, a sok és a kevés, a kicsi és a nagy fogalmainak és meg­annyi jártasságnak, készség­nek kialakításához elenged­hetetlenek az óvodai évek. A pedagógus, az óvónő munká­ja azonban önmagában véve hatástalan, ha hiányoznak a legfontosabb szemléltetőesz­közök, az aprócska táblák, ruhaminták, kockák, hasá­bok. A TANÉRT egyetlen teljes óvodai szemléltető­kollekciót 22 ezer forintért kínál, ennyit viszont nem tudnak adni mindenütt. Azért indított tehát akciót a Hazafias Népfront városi bizottsága, hogv ezek a nrak­tikus és nélkülözhetetlen szemléltetőtárgyak mégis el­jussanak rendeltetési he­lyükre, az óvodákba. Hu: szonegy szegedi vállalat és szövetkezet képviselőit invi­tálták rövid értekezletre teg­nap, hétfőn délelőtt a városi népfrontbizottság székházá­ba, ahol Salamon István, a városi népfrontbizottság tit­kára mondta el részletezve, honnan mit is kérnek. Olyan vállalatokról, szövetkezetek­ről van szó, ahol szakmun­kástanulók dolgoznak, s akik hulladékanyagból, minden különösebb anyagi befektetés nélkül, elkészíthetik a kicsi­nyeknek oly becses apró szemléltetőeszközöket. (Az esetleges szerszámozásokhoz szakmunkásképző intézetek oktatói adnak majd segítsé­get.) Az üzemek képviselői vállalták a nekik szánt tár­sadalmi munkát, a szemlél­tetőeszközök csomagjait feb­ruár végéig hozzák el a nép­frontbizottsághoz, mely az óvódákba juttatja, ahol ün­nepség keretében, a vállala­tok kénviselőinek jelenlété­ben, adják át a kicsinyek­nek. A városi tanács óvodai fé­rőhelvek bővítésére indított akciót, a néofrontbizottsáa szemléltetőeszközökre. Ismét segíthet a társadalmi össze­fogás. N. L Hétfőn délután Delhiben megkezdődtek a tárgyalások Leonyid Brezsnyev és Indira Gandhi között. Az indiai miniszterelnök asszony a szovjet—indiai ba­rátság és együttműködés to­vábbi fejlődése és elmélyí­tése szempontjából nagyra értékelte az SZKP KB főtit­kárának látogatását .Han­goztatta, hogy a tárgyaláso­kon a kölcsönös érdeklődés­re számottartó nemzetközi problémákat és a kétoldalú kapcsolatok kérdéseit vitat­ják meg. Leonyid Brezsnyev a szí­vélyes és baráti légkörű tár­gyalások során elemezte az SZKP és a szovjet állam lenini bel- és küloolitikájá­nak elveit A főtitkár be­szélt arról a nagyméretű te­vékenységről, amelyet a szovjet nép fejt ki az SZKP XXIV. kongresszusán felvá­zolt program megvalósítása érdeklében. Leonyid Brezs­nyev meleg szavakkal szólt a két állam, a Szovjetunió és India között kialakult kapcsolatokról, s reményét fejezte ki, hogv ez^ek a kap­csolatok tovább fejlődnek. A tárgyalások folytatód­nak. chanowska, a Demokrata Párt olsztyni bizottsága el­nökségének tagja, a szejm tudományos-műszaki és mű­vészeti bizottságának tag­ja. A lengyel parlament kül­döttségét a Keleti pályaud­varon Apró Antal, a Magyar Szocialista Munkáspárt Po­litikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke fo­gadta. Jelen volt Roska Ist­ván külügyminiszter-helyet­gazdasági és élelrnézésipart - te®-, megjelentek az ország­bizottságának elnöké; ..' Lud-'S'^és. á Külügymipisztéri­wik Drozdz. a LEMP KB tagja, a Wróclaw megyei pártbizottság első titkára,' a szejm nemzetvédelmi, bá­nyászati, energetikai és vegyipari bizottságának tag­ja; Kazijnierz Kuras. a LEMP tagja, a szejm nehéz­um képviselői. Részt vett a hazai ipari és mezőgazdasági üzembe is ellátogatnak. Apró Antal hétfőn dél­után az Országházban fogad­ta a szejm küldöttségét, élén .Tan Szydlakkal. A találko­zón részt vett az országgyű­lés tisztikarának több tagja és Tadeusz Hanuszek. A találkozón véleményt cseréltek az országgyűlés és a szejm munkájáról, a két ország kapcsolatainak egyes kérdéseiről, kölcsönösen tájé­koztatták egymást a Magyar Népköztársaság és a Lengyel •Népköztársaság fejlődéséről. delegáció fogadásán Tadeusz szocialista építómunkájáróL Hanuszek, lengyel nagykő vét, és a nagykövetség több munkatársa. A lengyel parlamenti de­legáció magyarországi tar­tózkodása alatt megismerke-' ti hangulatú vacsorán Apró és gépipari bizottságának el-, dik az országgyűlés munká- Antal és Jan Szydlak po­nökhelyettese és Anna Ko- jávai, a delegáció tagjai több hárköszöntőt mondott. Este az országgyűlés elnö­ke vacsorát adott a lengyel parlamenti küldöttség tiszte­letére az Országház Vadász­termében. A szívélyes, bara­Ipar és kereskedelem kapcsolata Bevált a több csatornás termékforgalmazás Az országgyűlés ipari és kereskedelmi bizottsága hét­főn ülést tartott, amelyen a belkereskedelmi miniszter tájékoztatója alapján az ipar és a kereskedelem kap­csolatainak jelenlegi helyze­tével, a fejlesztés további le­hetőségeivel foglalkozott. Részt vett az ülésen dr. Ju­hár Zoltán belkereskedelmi; Sárosi Sándorné könnyűipa­Kertészeink nemzetközi parádéra készülnek A Hungexpo megkezdte a jövő év tavaszán nyíló bécsi kertészeti világkiállítás ma­gyar bemutatójának szerve­zését, előkészítését. Nagyobb szabású bemutatót tervez­nek, mint amilyennel az idén a hamburgi nemzetközi kertészeti kiállításon vettek részt, mégpedig nagy siker­rel, hiszen több mint 200 arany-, ezüst- és bronzérem­mel tüntették ki a magyar termékeket. A bécsi nem­zetközi kertészeti találkozót hivatalos világkiállításnak ismerte el a nemzetközi ki­állítások világszervezete, amelynek napokban meg­nyíló párizsi közgyűlésén többek között ezekről az elő­készületekről is beszámol a magyar küldöttség vezetője, Földes László, a Hungexpo vezérigazgatója. ri és Kiss Ernő kohó- és gépipari miniszterhelyettes is. A tanácskozás bevezetése­ként dr. Juhár Zoltán szó­beli kiegészítéseket fűzött az előzetesen írásban megkül­dött anyaghoz. A két parlamenti bizottság együttes ülésének témáját az tette időszerűvé, hogy egy évvel ezelőtt a Központi Bi­zottság novemberi határoza­ta kimondta: javítani kell az ipar -és a kereskedelem közötti együttműködést. Az azóta eltelt esztendő tapasz­talatai hasznos segítséget nyújthatnak a további mun­kához. A beszámoló rámutatott: az ipari és a kereskedelmi vállalatok, az ipari minisz­tériumok és a Belkereske­delmi Minisztérium kapcso­latain, e kapcsolatok szer­vezettségén, színvonalán is múlik, hogyan tudnak gon­doskodni a lakosság áruellá­tásáról, miként tudiák gaz­dagítani a választékot. A problémák megoldása ter­mészetesen hosszabb távú munkát igényel. Máris meg­állaoftható azonban, hogy az t968 előtti évek áruelosztá­sos rendszerével szemben a mai ipari és kereskedelmi vállalati kapcsolatrendszer, az úgynevezett többcsatornás termékforgalmazás alapvetp­en bevált. Döntően ez tette lehetővé, hogy országosan is és egyes területeken is jobb az áruel'átás. (A többcsator­nás termékforgalmazás azt jelenti, hogy a kereskedel­mi vállalatok az országban bárhol beszerezhetik és for­galomba hozhatják az áru­kat, ennek következtében főleg a ruházati és vegyes­ipari cikkekben erősen fejlő­dött a kiskereskedelem köz­vetlen beszerzése az ipartól.) Jelentkeznek azonban problémák is, amelyek szük­ségessé teszik az alapvetően helyes rendszer továbbfej­lesztését. Ilyen például a nyers- és alapanyag-problé­mák miatt gyakori szerző­désmódosítás, a kereskedel­mi és inari vállalatok nem kellő színvonalú piackutató tevékenysége. Laza a szerző­déses fegyelem, és nagyon hosszú a szerződéskötés át­futási ideje. A belkereske­delmi vállalatok szállítói a folyamatos termelés miatt á'taiáhan nem hailandók fix határidős szerződéseket köt­ni. Ez pedig szezoncikkek esetében alapvető fontosságú lenne.

Next

/
Oldalképek
Tartalom