Délmagyarország, 1973. november (63. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-23 / 274. szám

PÉNTEK, 1973. NOVEMBER 23. Magyar— kubai árucsere A magyar—kubai árucse­re-forgalom az 1960-ban alá­irt kereskedelmi és fizetési megállapodás alapján indult fejlődésnek. A forgalom a 60-as évek végére stabilizá­lódott, és elérte az évi hét-, majd a tízmillió dollárt. 1973 februárjában három évre szóló kereskedelmi és fizeté­si egyezményt írtak alá a két ország kepviselői az árucse­re további növelésére. Ezen belül 1973-ra 14,5 millió dol­láros forgalomban állapod­tak meg. A gazdasági kapcsolatok fejlődésének eredményeit összegezi majd a magyar— kubai gazdasági és műszaki­tudományos együttműködési bizottság ülésszaka, amely a napokban kezdődik Budapes­ten. Téli könyvvásár Szegeden Gazdag választék — Könyvek a karácsonyfa alatt Könyvruhába öltözött télapó hívja fel figyelmün­ket az utcai plakátokról a magyar könyvkiadás és könyvterjesztés idei legna­gyobb akciójára, a téli könyvvásárra. A november közepétől december végéig tartó nagy akció keretében az idén 17 könyvkiadó több mint 150 művet jelentetett meg, összesen 3,5 millió pél­dányban. A másfélszáz elő­ször vagy ismételten megje­lenő kiadványnak több mint egyharmada szépirodalmi mű. Ebből a hatalmas mennyiségbői több mint egy­millió kötet kerül a vidéki könyvesboltokba, árusító he­lyekre. A Művelt Népnél ki­Gázrobbanás Tegnap, csütörtökön haj­nali 4 óra után pár perccel jelentették a Csongrád me­gyei Rendőr-főkapitányság központi ügyeletének, hogy gázrobbanás történt a Szi­várvány utca 54. számú ház­ban. A bejelentésre nyom­ban kivonultak a tűzoltók és riasztották a DÉGÁZ ügye­letét is. A Szivárvány utca 54. számú ház egyemeletes épület, nincs benne gázszol­gáltatás. Az eddigi vizsgálat szerint a Szivárvány utcán lefektetett 200 milliméter át­mérőjű fővezeték sérült meg, amelyből a kiszivárgó gaz beszüremlett az épület föld­szinti lakásába, ahol a rob­banás — eddig ismeretlen ok miatt — bekövetkezett. A ottani lakos. Első- és má­sodfokú égési sérülésekkel szállították kórházba. A tűzoltók azonnal meg­kezdték a mentést, a szak­értők pedig a feltárást, a vizsgálatot. Sajnos a Szi­várvány utcai gézvezetéket nem úgy építették meg, hogy ilyen esetben bizonyos sza­kaszon el lehetett volna zárni. így meg kellett vár­ni, hogy a fővezetékből tel­jesen eltávozzon a gáz. A magánház lakhatatlanná vált. A városi tanács lakás­és helyiséggazdálkodási hi­vatala azonnal intézkedett, hogy a lakók megfelelő la­kásba költözhessenek. Azon­nal hat lakást utalt ki so­ron kívül. A gázrobbanás házban lakók közül megsé- okának kiderítésére a vizs­rült Samu Erzsébet 67 éves gálát tovább tart. A • : ' : • V :: : : \ i Vj - 1 fii - SasÉ • • surb nKBH . . . -P-­Hr' Bpll *: .riBBH l. lllllfc ; I^Bl mh? • m A megsérüli, leomlott ház egy részlete Szakértők bevonásával folyik a feltárási munka számították, hogy a kötetek egymás mellé állítva 21 ki­lométeres polcon férnének el. egymás mellé fektetve pedig Budapesttől Miskolclg érne a könyvlánc. Mi jut ebből Szegedre, a szegedi karácsonyfák alá? Mint arról Müller László, a Móra könyvesbolt igazga­tója tájékoztatott, igen je­lentősnek ígérkezik az Idei téli könyvvásár Szegeden. December első napjaiban állítják fel a Móra könyves­boltban azt a díszes kará­csonyfát, mely alól szalon­cukrot kapnak a könyvet vásárló anyukák, apukák gyerekei. A boltban hatal­mas könyvgúlák kínálják a téli könyvvásár legizgalma­sabb és legkeresettebbnek ígérkező könyveit. A világ­irodalom legszebb elbeszélé­seit, és A világirodalom leg­szebb versei című antológiá­kat, valamint a Fiúk- és Lá­nyok évkönyvét. A Móra könyvesbolt a téli könyvvá­sár idején 10—15 iskolában és óvodában rendez könyv­bemutatót, ahoj a szülök kedvükre válogathatnak kedves ajándékot gyerme­keiknek. December 15. és 24. között házhoz szállítják a 150 forint, feletti könyvcso­magokat, s szintén díjmente­sen a megyébe kívánságra kiküldik az ajándékkönyve­ket. Ajándékcsomagokat ál­lítanak össze különböző tí­pusok szerint, de a vásárlók személyes kívánságára is ké­szítenek díszes könyvcsoma­gokat. Könyvsorsjegyeket még december l-ig vásárol­hatnak az érdeklődők. A könyvsorsolást december 9­ig rendezik meg, 13-tó] vált­hatók majd be a könyvsors­jegyek. S a téli könyvvásár érde­kességei?! A könyvkiadás büszke lehet a lírai kiadvá­nyokra. A mai magyar köl­tők kötetei közül egyidejűleg megjelenik Illyés Gyula, Nagy László, Weöres Sán­dor, Rába György, Simon István és Juhász Ferenc egy­egy könyve. Két kötettel tisztelegnek a kiadók a Cso­konai-évforduló előtt. Érdek­lődésre tarthat számot a Corvina-kiadó néhány új­donsága. Érdekesség a Ha­józás a művészetben, a Ma­gyar festészet, a XX. század­ban című album miniatűr könyvként, Szalay Lajos Ge­nesis című rajzsorozata és Kallós Zoltán Balladák könyve. A szokásosnál is több mű jelenik meg a vi­lágirodalom prózájából. Megjelenik Berkesi új regé­nye, a Sirató fal. A legki­sebbek a Jön a télapó és a Hull a hó című leporellónak örülhetnek, de minden kor­osztály megtalálja a neki megfelelő kiadványokat. A téli könyvvásár a ma­gyar könyvterjesztés egyik legnagyobb vállalkozása. Könyvnépszerűsítő akció és üzlet, az olvasásra nevelés lehetősége, és az ajándéko­zás megkönnyítője. Plaká­tok. röplapok, kiadványok tájékoztatnak bennünket ar­ról, mit, lehet, mit érdemes megvenni a minden eddigi­nél nagyobb könyvválaszték­ból. S ez a jelmondat, máig sem lett, közhely: Legszebb ajándék a könyv! Népesedéspolitika a TIT fórumán Népesedéspolitika és isme­retterjesztés címmel csütör­tökön egész napos előadói konferenciát rendeztek a TIT Kossuth-klubjában. A rendezvényen egészségügyi szakemberek, szociográfusok és demográfusok tájékoztat­ták a TIT megyei és fővárosi szervezeteinek képviselőit a kormány népesedéspolitikai intézkedéseiről. A konferencia egyik leg­érdekesebb előadását dr. Sza­bady Egon, a KSH elnökhe­lyettese tartotta a január el­sején életbe lépő népesedés­politikai intézkedések de­mográfiai hátteréről. Egye­bek között elmondotta, hogy 100 évvel ezelőtt hazánkban még a hatgyermekes család volt az általános. Ma ott tar­tunk, hogy a családok egy­harmadában egyáltalán nincs, másik harmadában legfel­jebb egy gyerek van. A szü­letések számának csökkené­se az elmúlt száz év alatt szinte állandó folyamattá vált. Az évszázad első felé­ben például — viszonylag változatlan társadalmi, gaz­dasági és politikai körülmé­nyek között — az országban a korábbi hatgyermekes lét­számról a felére esett visz­sza a családok átlagos gyer­meklétszáma. A felszabadu­lás után hazánkban — afej­J*>tt ipari országokhoz hason­vg|:> — tovább csökkent a születési arányszám. Ez ösz­szefügg a városiasodással, a nők foglalkoztatási aranyá­nak növekedésével és a ko­rábban legszaporább mező­gazdasági népesség létszá­mának csökkenésével stb. A január elsején életbe lé­pő rendelet mindenekelőtt anyagi szempontból teremti meg demográfiai helyzetünk megjavításának alapjait. A több gyermek nevelésére ösz­tönző konkrét intézkedéseket a következő ötéves terv ide­jén további pozitív rendel­kezések követik, amelyek még nagyobb segítséget nyújtanak majd a nagyobb áldozatot vállaló családoknak — mondotta a KSH elnök­helyettese. A demográfiai helyzetünk javítását szolgáló népesedés­politikai intézkedésekhez szá­mos egészségügyi feladat kapcsolódik. Ezekről dr. Schultheisz Emil egészség­ügyi államtitkár tartott elő­adást. Ábrahám Ambrus köszöntése Bensőséges ünnepségen köszöntötték tegnap délután a JATE Természettudományi Karának biológiai előadó­termében a 80 esztendős Ábrahám Ambrus Kossuth-díjas akadémikust pályatársai, tanítványai, tisztelői. Balogh János akadémikusnak, az MTA Biológiai Osztálya el­nökének megnyitója után Szentágothay János akadémi­kus, az MTA elnökhelyettese köszöntötte az idős profesz­szort, majd Megyeri János professzor a tanítványok és a Magyar Biológiai Társaság, Márta Ferenc akadémikus a Szegedi Akadémiai Bizottság, Horváth Imre professzor a Biológus Szakbizottság nevében üdvözölték Ábrahám Ambrust Fodor Géza akadémikus, a JATE rektora, s Leindler László akadémikus, a Természettudományi Kar dékánja méltatta a 80 éves akadémikus munkásságát Az egyetem KISZ-bizottsága nevében két hallgató virágcsok­rot nyújtott át Kis számú kiválasztotta: adatik meg az a fizikai és szellemi frissesség, hogy a nyolcvanadik születésnap al­kalmából a munkahelyükön fogadják a' jókívánságokat. Az Általános Állattani és Biológiai Intézet 1967-ben — ötven évi egyetemi szolgálat után — nyugalomba vonult professzora. Ábrahám Amb­rus intézeti dolgozószobájá­ban fürgén mozogva mutat­ja a világ minden tájáról ér­kezett üdvözlő táviratokat. A csöndes, udvarra nyíló szobában az íróasztala fö­lött a főhelyen egy festmény függ. Tusnádi szülőházát áb­rázolja, amelynek székely­kapuját a nagyapja, majd édesapja és testvéröccse fa­ragta. Abban a régi házban az ő keze munkája is ben­ne van, mint ahogy a szom­szédos laboratóriumban és könyvtárszobában a kézira­tok, a több nyelven meg­jeleni; könyvek, s a világon egyedülálló, harmincezer idegpreparátumot tartalma­zó óriási gyűjtemény is — amely az idegrendszer kez­deteitől a legfejlettebb szer­vezetekig az egész rendszer­tant felöleli — az ő fél­évszázados alkotótevékenysé­gét dicséri. A falon doku­mentumok fényképes, írott és kézzel rajzolt sora, virá­gokra emlékeztető metsze­tek, aztán oklevelek s egy térkép, amely az intézet nemzetközi kapcsolatait jel­zi. Az asztalon vaskos irat­tartóban fűzött kézirat: Túl a hazai határokon címmel, annak a sok külföldi kong­resszusnak élményei, ahol közel félszáz előadást tar­tott Ábrahám professzor szí­nesen és szemléletesen fo­galmaz, s ugyanígy ír. Csak a szakmáról? — kérdem nai­van, de ő máris sorolja na­pilapokban ls megjelent cik­kei címét: Voltam én is do­hányos, Nők az egyetemen, A békéért harcolni kell, s még sok más, közéleti ér­deklődésre utaló témát. — A mikroszkóp csodálatos valami, az ember mindenről elfeledkezik közben — mond­ja Ábrahám professzor el­gondolkodva. De a következő percben már színházról, ope­ráról, zenéről beszél, gye­rekkorában hallott csíki nép­dalokról. S arról, hogy tar­tott egyszer egy előadást Ének és élet címmel. így áll össze művészet és élet, élet és tudomány egyetlen szerves egésszé. Erről szól 1200 oldalas, ugyancsak kéz­iratban levő önéletírásában, amely egy távoli fenyőerdő­ben kezdődik, a Szent An­na-tónál, ahonnan elindult lóháton egy hatéves kis­fiú. S folytatódik a budapes­ti egyetemi évekkel, majd az 1934-től Szegeden töl­tött idővel, amely meghozta az idegrendszerrel, az erek és szív beidegzésével fog­lalkozó kutatások eredmé­nyét: a világhírt. Kulka Eszter Diák segítőtársak a konzervgyárban Mint minden esztendőben, idén nyáron ls sok diák munkálkodott a Szegedi Konzervgyárban. Már a nyár elején megjelentek a gyári csarnokokban, hogy az üzemmel, a fizikai munká­val ismerkedjenek, s egyben keresethez is jussanak. A nyári mérleg minden vonatkozásban kedvezőnek mutatkozik. összesen 750 diák segítőtárs dolgozott a konzervgyárban. Újdonság, hogy idén — állandó tanári felügyelet mellett — VII. és VIII. osztályos általános Is­kolás tanulók is részt vettek a munkában. 136 ilyen gye­rek tevékenykedett, főleg a csomagolásban igen szép teljesítménnyel. A konzervgyári munkaerő­gondokat figyelembe véve. örvendetes tény, hogy míg tavaly 140 gyerek dolgozott egy hónapnál hosszabb ideig, idén 240 diák segítőtárs tel­jesítette túl ezt az időszakot. Fegyelmezettebbek is voltak, mint elődeik, ami összefügg azzal is. hogy egyszerre több felügyelő tanár is vigyázott a munkához elengedhetetlen rendre. S mivel a diákok megtalálták számításukat, jövő nyáron nyílván sokan vissza is térnek közülük er­re a munkahelyre. Szeptembertől október kö­zepéig az őszi diákfoglalkoz­tatás keretében ugyancsak új munkaerőket kapott a gyár. Közel 400 fiatal dolgo­zott ekkor itt, kl a gyártás­ban, ki a csomagolásban, kl máshol tevékenykedett. A legmagasabb teljesítmény­százalékot. elérő iskola KISZ-szervezetének prémiu­mot is fizettek. A legjobb­nak kijáró 5 ezer forintos jutalmat a Kőrösy József Közgazdasági Szakközépis­kola fiataljai kapták meg. de a 600. számú szakmunkás­képző intézet, illetve a Ti­sza-parti gimnázium diákjai is szép összegű — 4 ezer, il­letve 3 ezer forintos — pré­miumban részesültek. Ezen­kívül minden részt vevő is­kola két legjobb teljesít­ményt nyújtó osztályát is jutalmazták: ők 500—500 fo­rint értékű büféárut kaptak, egy kis „ehető emléket" az iskolai klubdélutánokra. Egyébként néhány adat is Illusztrálja hogy a konzerv­gyárnak szorgalmas fiatal munkásai voltak a nyáron és az ősszel. Mindkét idő­szakban 80—90 százalék kö­zötti volt az átlagteljesít­mény. S voltak kiemelkedő teljesítések, például a köz­gazdasági szakközépiskolások 93,9 százalékos átlagot értek el, / /

Next

/
Oldalképek
Tartalom