Délmagyarország, 1973. november (63. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-18 / 270. szám

VASÁRNAP, 1973. NOVEMBER 18. Képek, versek, szobrok, emlékek Külföldi utaimon az egyes ké­pekhez-szobrokhoz fűződő élmé­nyeimről futó jegyzeteket készí­tettem. Ezeket most Juhász Gyu­la egy-egy — azonos című — versrészletéhez kötve, azzal a szándékkal válogattam össze, hogy az ő költeményeiből tük­röződő művészetszeretetet egy pillanatra magunk elé idézzem. MILÖI VENUS A századok hozzá rajongva Jőnek, Felé fog szállni vágya Jövendőknek, Heine legszebb könnyét sírta rája, A Végzet is, kit megbűvölt a bája, Megengedte, hogy szép legyen örökre, Csak büntetésül — karját összetörte 1 A Louvre-ban már az első ter­meknél tábla figyelmeztet a vi­lághírű Milói Venusra. A szép­ség istennőjének évezredekkel dacoló pompás alakja egy föld­szinti kis terem közepén magas­lik. Az alkotáshoz közelebb lép­ve, Aphrodité testén horzsoláso­kat látunk. A márvány epider­misz néhol féltenyérnyire lemál­lott Különösen észrevehető a vállakon, valamint a hát köze­pén. Azonban sem ezek az ap­ró sérülések, sem a letört karok hiánya nem zavarják meg a gyö­nyörködésnek azt a fokát, mely mindent mást megelőzve, a női test nemes arányainak utólérhe­tetlen kifejezője, a Mélos szige­téről szármázó istennő szobrá­nak csodálata kelt bennünk. TI7.IANNAK ' O boldog mester, végtelen derűnek Nagy mestere, kit álmok száza késztet, Hogy a színek játékát vígan űzzed t.'s kinek egy az élet és művészet; A római Borghese Galéria büszkesége Tizian egyik főműve^ az Égi és földi szerelem címet viselő közismert festmény. A ké­pen ábrázolt meztelen és pazar ruhájú két fiatal nő, talán a ter­mékenységre s a tavaszra utal­nak. A galériában látottakkal nem lehet összevetni anélkül, hogy ez a többi festmény rovásá­ra ne menne. Sokan állnak e kép előtt, arra gondolva, hogy ilyenek a remekművek, melyeket emberi kéz valaha is alkotott. Érezzük, mint áramlik Tiziannak e festményéből az a kiapadhatat­lan szépség, amellyel életre szó­lóan megtelünk. ÍGY SZOLT MICHELANGELO: Színnel, vonallal a nagy Slxtina; Benépesítem, mély kínok szülője S a Mediciek sírján a halált Életre hívtam és a bamba kőbe Lelket csiholtain s ama kupolát Emeltem, bizton nézni az időkre. Michelangelo műveiről azt mondani, hogy szépek, v^gy le­nyűgözőek, merő banalitás len­ne. Szavaknak, véleményeknek az ő alkotásai előtt nincsen súlyuk, így amit tehetünk az, hogy át­adjuk magunkat annak az ele­mentáris erejű élménynek, mely alkotásaiból, mint amilyen a Fi­renzében levő márvány Dávid­szobrából is felénk árad. A mű­vészetben oly gyakran megismét­lődő Dávid-téma, a jónak, a rossz felett aratott győzelmét szimbolizálja. Napjainkban, ami­kor világszerte gyakoriak az olyan helyzetek, hogy a józan ész, vagy az erőszak kerüljön-e felül — mily hasznos lenne, ha reményt keltő biztatásként, csak­úgy, mint intő jelként Michelan­gelo Dávidjának igazságot, dia­dalmat sugárzó ifjú férfialakja mind többek előtt megjelenne. GIOCONDA Egy napon idegen jött messze tájról, Talán Rómából, talán Umbiából, Gioconda jött, miként ha keretéből Kilépne, Llonardo remekéből. A homlokán rubintos aranyék, Szemében a titok. Az ajka ég S rejtelmes mosolyával szólni kezd: Párizs nagy múzeumában, a Louvre hosszú teremsoraiban nem könnyű a Mona Lisára ta­lálni. De, amint ez a képtárak­ban lenni szokott, egy váratlan fordulattal tárulkozik elénk. Lio­nardo legendás festménye mélyen zöldes tónusú, s Gioconda maga a megtestesült nyugalom, har­mónia benyomását kelti. Minél tovább nézzük, annál inkább megigéz. A gazdag fényárnyékok­kal megjelenített portré, rendkí­vül egyszerű, nemes tartású asz­szonyt ábrázol, aki különös bá­jával egyszerre nyílt és zárkó­zott, azaz oly titokzatosan so­katmondó tud lenni. NO A NOA Táncolj Noa Noa, táncolj be bűs [szívembe, Tiportj közönyösen, táncolj Noa Noa, Ö részeg feledés, ó gyilkoló szerencse, Táncolj Noa Noa, asszonyok [asszonya! Gauguin, sokunk kedvelt festője, mindig tartogat meglepetéseket. Mint a parázs, úgy világítanak, izzanak az ő egzotikus, egy tá­voli világrész hangulatát sugal­ló képei. Dekoratívsága mellett nincs nála semmi olcsó . hatás­keltés. A moszkvai Puskin Mú­zeumban látott képei, mint — többek között — az Éjszakai ká­véház és A szépség királynője, a leningrádi Ermitázsban őrzött Anyaság (A tengerparton) című festményével, a • legkiemelkedőbb alkotásai közé tartoznak. „A kor­társ európai közönséget — amint írják róla, valóban — szokatlan, de tökéletes színharmóniával lep­te meg." Megható volt Gauguin tahitibeli kunyhójának fafaragá­sos domborműveit a párizsi Jeu de Paume galériájában megte­kinteni. Milyen mesteriek, kife­jezők ezek a fapallókra vésett női fejek, álló lányalakok, az ő kissé misztikus Noa Noá-jának jelképes erejű szereplői. , .. IO SONO PITTOKE Mint (mesterek a régi reneszánszban, Mely még szivein honvágyát kelti [egyre, En is Madonnát festettem magamban, Hogy ballagtam a bús parnaszi [hegyre. Ha a szóba került nagymeste­rek alkotásai közül — melyekből néhány igazán jelentőset Juhász Gyula verseivel kapcsolatban ki­ragadtam — alkalmunk adódik mind többet eredetiben megte­kinteni, úgy e remekművek fel­emelő és maradandó élményt kel­tenek bennünk. Gyönyörködhe­tünk a világvárosok képtáraiban szereplő olyan kiváló festők, szobrászok munkáiban, mint — többek között — az olasz Beato Angelico és Giorgione, a spanyol Velázquez, a francia Watteau, va­lamint a belga Meunier és a hol­land Van Gogh műveiben, akik­nek Juhász Gyula szintén egy­egy hozzájuk, vagy róluk írt köl­teményével áldozott. Olykor mint­egy azonosítva magát velük, amint fenti ... Io sono pittore cí­mű versén kívül, a nagy velen­cei piktorhoz írt soraival is az ő művész voltáról tesz hitet. GIORGIONE Tudom, tudom! Te addig sírva vártad Távol gyönyörben égő Barbarádat, Véred a bíbor és vágyad a kék! Giorgione, én is ily művész vagyok, Az én szonettem is arany nyakék, Melyet vágyak könnyével áztatok! De az itthoni — budapesti és szegedi, azaz a hazai — múzeu­mokban is módunk van élvezni — többek között — az álmodozó Gulácsy Lajos, az aktivista Ger­gely Sándor, a gordonkahangú Rudnay Gyula, az európer End­re Béla és a remete életű Ká­rolyi Lajos festményeit, szobra­it, akiknek Juhász Gyula nem­csak egy-egy költeményével ál­lított Irodalmi emléket'. Hanem, ami nem csekély dolog, hogy — a klaszikusoknál is szorosabb, vagyis — személyes barátság fűzte őket egybe. Sőt, a versével dicsőítő „Alföldi művészet" fel­virágoztatása érdekében végzett küzdőtársi kapcsolatban is állott az itteni festőkkel és szobrászok­kal. Bizony, aligha találunk még egy olyan magyar költőt, aki annyira szerelmese lett volna a művészetnek, mint a mi Juhász Gyulánk. „Károlyi Lajoshoz" írt versének alábbi kezdő sorai, a művészeti hagyatékok fokozot­tabb felismerését és megbecsülé­sét tükrözi valamennyiünk szá­mára. • Az életűnk rövid, de a tmüvészet örökebb, mint a földek és egek, Ml elmegyünk, de a jövő ködébe Lelkünk világa fényeket vetett. :;:;:::::::: l SZELESI ZOLTÁN 1 »

Next

/
Oldalképek
Tartalom