Délmagyarország, 1973. november (63. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-15 / 267. szám
CSÜTÖRTÖK. 1973. NOVEMBER 15. Szólőoltványok Gycrmekszínház Szegeden • exportja Az Ultetyenytervező és Szaporítóanyag Forgalmi Vállalat észak-magyarországi területi központja szerdán megkezdte a szólőoltványok exportját a Szovjetunióba. 2,5 millió gyökeres oltványt szállítanak. Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogv SZABÓ ANTAL, életének 77. évében és (la. SZABÓ IMRE, életének 47. évében tragikus körülmények között elhunytak. Temetésük nov. 16-án 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Pál u. 7/B. T 5425 Köszönetet mondok mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett feleségem, MEZŐ MIHALYNE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal méíy fájdalmam enyhíteni Igyekeztek. Köszönetet mondok továbbá az I. sz. Kórház röntgenosztály orvosainak és ápolóinak áldozatos munkájukért. Gyászoló férje, Kolozsvári tér 3/A. T 5415 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. jó barátoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, akik szeretett halottunk, FAZEKAS FERENC temetéséD megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Pásztor u. 10. T 5413 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Isnterósöknek, munkatársaknak, akik szeretett halottunk, MOLNAll JÁNOS temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Csaba u. S3/A. T 5419 December 10-én délután gyerekek ülnek majd a Szegedi Nemzeti Színház nézőterén, az első gyermekszínházi előadáson. Hosszan tartó szervezőmunka, gondolkodás, mérlegelés és vajúdás után most tartunk végre ott, hogy színháza lesz a szegedi általános iskolásoknak, sőt, talán az óvodásoknuk is. Mindenki tudja, hiszen eleget, hallunk róla, menynyire fontos és hasznos, ha már gyermekkorban megkezdődik a „színházhoz szoktatás", hogy szinte felmérhetetlen egy-egy előadásélmény nevelőhatása, hogy a művészetek megszerettetését nem lehet elég korán kezdeni. Sokan panaszkodnak arról is, hogy az iskoláskorú gyerekek nem kapnak elég maradandó élményt, pedig ebben a korban a leginkább fogékonyak, ekkor alakul, alapozódik érzelem- és gondolatviláguk. Nos, a színházat ezután nem kell nélkülözniük. A békéscsabai és a szegedi társulat az országban egyedülálló, példamutató összefogással megteremtette a lehetőséget, hogy decembertől rendszeres színházlátogatókká váljanak az iskolások. A bérletezés már megkezdődött, a szervezők a pedagógusok segítségét kérték a munkához, amelynek célja: minél több tanuló eljusson az előadásokra. A műsortervben Heltai Jenő: A szarvaskirály című mesejátéka. valamint Andersen— Ránk i—Károlyi meseoperája, a Pornódé király új ruhája szerepel. Az előbbit a békéscsabai' Jókai Színház művészei, az utóbbit a szegedi színház tagjai mutatják be, természetesen mindkét városban, összesen hatféle bérletet hirdettek, amelyeket naponta délelőtt 10 órától este fél 6-ig a színház szervezőirodájában lehet igényelni. A szegedi iskolák mellett a környékbeli általános iskolák tanulóit is várjak az előadásokra, de megtekinthetik ezeket a 4—5 éves óvodások is. A gyermekszínház premierje tehát december 10-én délután 3 A szarvaskirályt mutatják be a Szegedi Nemzeti Színházban. A következő három előadást 17-én, 18-án és 19-én tartják meg. órakor lesz, a békéscsabaiak Boltot fosztogattak Ideiglenes szegedi lakosokként a DÉLÉP Kossuth Lajos sugárúti munkásszállásán volt bejelentve Verbán László 30 éves és Csala Ferenc 20 éves segédmunkás. Egy este együtt italoztak, és elfogyott a pénzük. Ekkor elhatározták, hogy betöréssel szereznek pénzt Újszegeden betörtek a Szegedi ÁFÉSZ 10-es számú boltjába, ahonnét több üveg pálinkát, csokoládét cigarettát vittek el. Ugyanaz éjjel Verbán egyedül visszament a már feltört üzletbe, és szalámival megrakodva távozott onnan. A szegedi járásbíróság Verbán Lászlót 1 év 6 hónap, Csala Ferencet 8 hónapi börtönre ítélte jogerősen. Ml?l![i]ty MIKOR? 1973. NOVEMBER 15., CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: LIPÓT A Nap kel 6 óra 47 perekor, és nyugszik 16 óra 09 perckor. A Hold kel 21 óra 16 perckor, és nyugszik 11 óra 29 perckor. VIZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél szerdán —22 cm (apadó). SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Délelőtt, fél 11 órakor: Rein mérnök álma. — Nyugdíjas-bérlet. Este 7 órakor: A szabin nők elrablása. — RadnóU-bérlet. MOZIK Szabadság: Álljon meg a menet ... (Magyar, háromnegyed 6 órakor.) Fellini—Róma. (Csak 16 éven felülieknek, színes olasz —francia. 8 órakor.) Vörös Csillag: Fellini—Róma. (Csak 16 éven felülieknek, szines olaszfrancia. délelőtt 10 órakor.) Csendesek a hajnalok. I—II. r. (Színes m. b. szovjet, másfél helyárral, negyed 4 és 7 órakor.) Fáklya: Hófehérke hercege. (Szines m. b. csehszlovák, fél 3 órakor.) Száguldás a semmibe. (Csak 16 éven felülieknek, színes amerikai, háromnegyed 5 és 7 órakor.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 10 órától reggel 1 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. RÁDIÓ ÁRAMSZÜNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1973. november 21-én 7 órától 16 óráig transzformátorállomás átépítés miau a Szivárvány u.. Lumumba u.. Hámán Kató u„ Bem tábornok u.. Góz u., Indóház tér. Bánomkert sor, Szivárvány u. áltai határolt területen áramszünet lesz. Fogyasztóink szíves elnézését kérjük. DÉMAsz Szeged városi kirendeltség. Tekintse meg DELTA Kereskedelmi Vállalat és a MEDICOR Müvek árubemutatóját! SZEGED, MŰSZAKI BOLT, KARASZ U. 14. November 17-ig GÉPKOCSIHOZ BION 78 ÍRÖSZTALI BION 78 iorai Zárt helyiségek elhasznált levegőjét felfrissíti, csökkenti n fáradékonyságot Növeli a koncentrálókészséget. KVARCLÁMPÁK, BAKTERICIDLÁMPAK — legújabb típusban megvásárolhatók ISMERJE MEG — ÉRDEMES — AZ IONIZÁTORT! Szaktanácsadást a MEDICOR Művek szakreferense ad! Előzékeny kiszolgálás! Közlemények (x) A DEMASZ Szegedi üzemigazgatóság Hálózatszerelési Osztálya értesíti Szeged város lakosságát. hogy a Falemrzgyártól az E5-ös úttal párhuzamosan. majd továbbá a Falemezgyár kerítése mentén, a Móra Tsz területén a Vágány utcáig bezáróan megépült 20 kV-os vonalat 1973. november 16-án feszültség alá helyezi, ezért a fenti időponttól a támszerkezetek és vezetékek érintése életveszélyes és tilos. A létesítményen végzett rongálást a törvény szigorúan bünteti. (x) A DEMASZ Szegedi üzemigazgatóság Hálózatszerelési Osztálya értesíti Szeged város lakosságát, hogy az Északi 120/10 alállomásból (József A. sgt.) kiInduló 10 kV-os kábeleket (3 db), melyek a Gyevl soron és a Sándor utcában lettek fektetve. a Kecskeméti utcáig 1973. november 15-én (csütörtökön) feszültség alá helyezi. Ez Időponttól kezdődően a vezeték érintése életveszélyes és tilos! A vezetéken végzett rongálást a törvény szigorúan bünteti. apróhirdetések Kossuth 4.25—7.59 Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli zenés műsora. 8.00 Hirek. idöjárásjelentés. 8.05 Műsorismertetés. 8.13 Budapest és vidék kulturáUs programjából. 8.20 Zenekari muzsika. Közben: 9.00—9.25 Freud ós kora. II. rész. 10.00 Hirek. időjárásjelentés. 10.05 Iskolarádió. 10.30 Adriana Lecouvreur. 11.14 Gondolat. A Rádió Irodalmi lapja. 12.00 Déli krónika. 12.20 Kl nyer ma7 12.30 Reklám. 12.35 Melódlakoktél. 13.50 Peacock úr napja. 14.20 Pete Sceger énekel. 14.32 Dávid Gyula: III. fúvósötös. 14.40 Melis György énekel. 15.00 Hírek, idöjárásjelentés. 15.10 zengjen dalunk. 15.40 Reklám. 15.45 A Román Rádió és Televízió népi zenekara játszik. 15.59 Hallgatóink figyelmébe! 16.00 A világgazdaság hirel. 16.05 A közoktatás fóruma. 16.25 Mendelssohn: Hl. (Skót) szimfónia. 17.00 Hirek. időjárásjelentés. 17.05 Nóták. 17.33 „Partl'-e a segédmunkás? 17.58 Bemutatjuk új felvételeinket. 18.28 Csokonai Vitéz Mihály. 18.48 Miért Igen, miért nem? 18.58 Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Esti krónika. 19.25 Közvetítés a nemzetközi asztalitenisz-bajnokságról, a Sportcsarnokból. 10.35 Kritikusok fóruma. 10.46 25 *V a Rádióban. Zsoldos Imre. 20.45 Hirek. 20.48 Török Erzsébet és Bojtor Imre népdalokat énekel, a Magyar Rádió népi zenekara játszik. 21.20 A háromszor hatnapos háwmmmmmmmmmmmmmmmmm ború. 22.00 Hírek, idöjárásjelentés. Kb. 22.15 Sporthírek. 22.20 Hnngki pek a filozófusok várnai világkongresszusáról. 22.40 Fél óra sanzon. 23.10 Tó a hegyek között. 23.33 Gyöngy Pal szerzeményeiből. 24.00 Hírek, idöjárásjelentés. 0.10—0.25 A Magyar Rádió és Televízió énekkara Gtovanni Gabrleli-motettákat énekel. Petőfi 4.25—7.50 A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00 Hirek időjárás. 0.05 Leányvásár. 8.43 Megvonjuk a bizalmat. 0.00 Hí rek. 9.03 Verbunkosok, nóták, csárdások. 10.00 A zene hullámhosszán. Közben: 10.30 Útikalauz üdülőknek 11.00 Hírek. Idöjárásjelentés. 12.00 Zenekari muzsika. 13.00 Hírek. Idöjárásjelentés. 13.03 Miskolci stúdiónk jelentkezik. 13.20 Vladimír Horowltz felvételeiből. 13.43 időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Ifjúsági randevú — kettőtől hatig. 18.00 Hirek. Időjárásjelentés. 18.10 Közvetítés a nemzetközi asztalitenisz-bajnokságról, a Sportcsarnokból. 18.20 Emlékezzünk réglekről. 18.40 ÜJ könyvek. 18.43 Magyar táncokról. 19.03 Mihály András: Nyitány egy nemlétezfl operetthez. 19.12 Rádiószínház: Az utas. 19.54 Jó estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika U. 20.25 Közvetítés a nemzetközi asztalitenisz-bajnokságról. a -Sportcsarnokból. 20.35 Peatl házak titkai. IV. r. 21.05 Csajkovszkij: Anyagin. Közben: 23.00—23.15 Hírek, idöjárásjelentés. 24.00—0.10 Hírek Idöjárásjelentés. 6 TfVE Budapest 11.55 Földrajz. (Alt. isk. 1. oszt.) Afrikai tájképek. I. rész. 15.50 Budapesti latasz. Magyar film. (Ism.) (14 éven felülieknek!) 17.20 Földrajz. (Ism.) 17.30 Hírek. 17.55 Nő — három szerepben: „Olvasni jó". 18.15 Ot perc meteorológia. 18.20 Megmérettünk és nehéznek találtattunk. IV rész. 19.20 Esti mese. 19.30 Tvhlradó. 20.00 Az árnyak délben tűnnek el. Magyarul beszél" szovjet tévéfllm-sorozat. II. rész: Jöttment emberek. 21.15 Hogyan képzeli 2073-ban? Kállai István műsora. 22.10 Schubert: A téli utazás — dalciklus. Hangversenykalauz, 22.25 Tv-hlradó — 2. kiadás. Belgrád 16.45 Magyar nyelvű tv-naplo. 17.45 Tv-rejtvény. 18.30 Tv-tanácsadó: Nők Iskolája. 19.00 Pa• noráma. 19.45 Rajzfilm. 20.30 Alkonyat a tavak országa felett — drámasorozat. 21.20 Vlva la muslca. 31.10 Más tv-központok műsoraiból. ADÁSVÉTEL qjtógaráss eladó, sáfrárltelep, Ssabadkal át 5/B, X Munkaalkalmak A Csongrád megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat felvételre keres élelmiszeripari szakközépiskolai végzettséggel rendelkező női munkavállalókat adminisztratív munkakörbe. Jelentkezés: Szalámigyár. személyzeti osztály. Szeged, Maros u. 21. A Szegedi Szerszámkovács Altalános Vasipari Szövetkezet (elvesz azonnali belépéssel Marabu széntüzelésű kazánhoz kazánfűtőt, kovácsokat, maróst, gyalust, férfi segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a ktsz munkaügyi irodáján. Szeged, Bajai dl 3. szám. DEFAG Falemezüzem felvesz férfi és női munkaerőt segédés betanított munkakörbe. Bölcsődei és óvodai ellátást biztosítunk. Jelentkezés: Szeged, Budapesti út 1„ munkaügyi csoport. Áruforgalmi előadót építőipari szakmába és takarítónőt felvesz az AGROKER Vállalat. Érdeklődni: (728 Szeged, Dorozsmai üt 33. Gyakorlattal, közép vagv felsőfokú szakvizsgával rendelkező szállítási előadőt keres a Szegedi Kenderfonógyár, Londoni krt. 3. Jelentkezés a személyzeti osztályon. Felvételre keresünk villanyszerelő és marós-gyalus szakmunkást, könnyű fizikai munkára női munkavállalókat, valamint udvari és anyagmozgató segédmunkást. Kéziszerszámgyár, Szeged. Rigó u. 38., munkaügyi osztály. A Szegedi Közlekedési Vállalat felvételre keres villanyszerelőket, elektrólakatosokat és e munkakörökben gyakorlattal rendelkező betanított munkásokat. Jelentkezni lehet Zrinyi u. 4—8„ munkaügynél. EST német gyártmányú gyógytorna-pad. fogyókúrára ls alkalmas, eladó. PetOIl s. sg(. 5„ I. lépcső. árdeklódnl: szombaton 11— 13 óráig, vasárnap reggeltől 13 óráig. x Dunyha, párna Tétele, gőzőlésc, tisztítása stb. Megvárható, érte megyék,- házhoz viszem. Brüsszelt krt. 39. Telefon: 16-429. * 500 krm-1 Trabantmotor eladó, Kossuth L. sgt, 34., Temkó. z Pannónia T—6. friss műszaki vizsgával eladó. Megtekinthető 5 óra után. Szeged, Füredi u. 5/B, kőzépső csengő. x Lengyel kétszemélyes heverőt veszek. Négylapos. kifogástalan villanytűzhely olcsón eladó. „Csepel 33 473" leltgére a Sajtóházba, x Nagyobb mennyiségű róssacsemoto eladó, öreged, Csongrádi sgt. 3C, lMÓ-as Volkswagen 1963as eladó. Tarján, 339. B. IV. 14, z Must! okoló, boríokoló, pálinka- óo szeszfokolók, kelte tőgép-hőmérő beszerezhető. Marx tér, tllatszernavllon, X Múperssa anyag eladó. Tarján, 306. B. IV. 12. Nyssa kistcher-gépkocsl részére garázst keresünk Dél-Magyarországi Rövides Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalat. Szeged. Lenin krt 85—87. Rádióját, televízióját rövid határidőre megtavitom Lippai tv-bzereló. „Az Ipar kiváló mestere". Kinizsi Pál u. 6. Telefon: 17-344. Építtetők, figyelem! Nemestakácg u. 9, szám alatt bontási anyag eladó. (Nagyméretű tégla, faanyag jó állapotú nyllászátók). Érdeklődni a helyszínen mindennap délután 4—5-ig. szombaton, vasárnap egész nap. Eladó nikkelezett Gudltn kályha és Kisfaludy táj olajfestmény. Szeged, Baktó, Hegyközség u. 22. Gudlln-féle kályha, matracok, hálószoba darabonként Íz eladó. Tápéi a, 3., emelet t. Egy piros, mély gyermekkocsi eladó, igényesnek, Szeged, Móra u, 17. ördógh. Eladó egy étkezőasztal, két oldalt kihúzható végekkel, dlóstlnben, új állapotban. Megtekint, hetó: pénteken 10—18 óráig. Tarján, 824. B. Hí. em. 9. Faragott tölgy [a vitrin, könyvszekrénynek ls alkalmas, ugyancsak tölgyfa kis kerek asztal, használt, de príma állapotban levő háromlapoa villanytűzhely hozzávaló edényekkel eladó. Nemestakács u. 3. I. «. 140x380-as keleti perasaszőnyeg eladó. ..Keleti 76 110" jeligére a Hirdetőbe! Eladó egy gázkonvektor földgázra, jótállással. Árvíz u. 2/B, íásláda eladó. Mikszáth Kálmán U. 13., I. balra. CJ. fehér Trabant eladó. Érdeklődni: Galamb u. 10.. A. fsat, 2. 17 óra után. OysimekágT matraccal olcsón eladó. Kárász u. 18.. H. em. 11. CX-es Zastava 760, ÚJ konybaszokrény és két fotel eladó. Tarján, 116. E. n. 7. Most vizsgázott 2300-as FIAT eladó. „Jó állapotban 76 080" Jeligére a Hirdetőbe. Volga Combi hároméves. kitűnő állapotban eladó. Érd.: Londoni krt. 32. Vásárolok hármasszekrényeket, heveröket, asztalokat, székekot, ágyneműtartókat, sezlonokat, konyhabútorokat, szekrénysorokat, varia bútorokat, ugyanott bútorok állandóan kaphatók. Teleki u. 8. Bontásból ajtók, ablakok, mezei hódfarkú cserép, mozaiklap, tetőszerkezet, fűrészelt fából, festett konyhaszekrény, casrépkályhák, Héra-égöve! eladók. Pllllch Kálmán u. 24. Érdeklődni: szombaton és vasárnap. Eladó gáztűzhely palackkal konyhabútor, két db kétajtós szekrény, asztal, szók, sablon (Komét), ágyak, egy Kalot szenes kályha, karnisok. Érdeklődni: mindennap 12-től. Kendsrgykrl u. 6. Burákovlcsnál. Fb-gácpalark nyomáscsökkentővel eladó. 9seged, Kisfaludy u. 24. Vörösréz fürdőszobahenger, VVC óblitőtartály, egy 82x186-os vasajtó eladó. Iglól u. 7. Nagyméretű gyermekmatrac ággyal együtt eladó. Erd.: 12 után. Vajda u. 30. Tombácz. gyermekszobabútor Lucsnlk varrógép eladó. Tarján, 606. B H. 7. ao 8b fehér választási malac eladó. Baktól kiskertek. Bsélsó sor 5. Eladó! Konyhabútor, ruhaszekrény. etelázsl, ágynemütartó, tükör, kályha, rekamié. székek, fotelok, asztalok, ágyak, elöszobafal, vitrin, karospad, konyhakredenc, fotelágy, hálössobabútor. hármasszekrény. Kossnth Lajos sgt. 32. Kisipari kombinált szobabútor, 10 darabból álló, költözködés miatt jutányos áron eladó. Délután 9 óra után József Attila sgt. 133. Festett hálószobabútor, fotelok, cserépkályha eladó. Érdeklődni: délután 3-től. Hattyú u. 51. az. Teljesen új 60 literes villanybojler eladó, újszeged, Szabó u. 1/B, Érdeklődni: mindennap délután 5—7 óráig. összevágott keményfa, olcsó áron eladó. Petófltelep. sirály u. 23. Kétssemélyes dunyha eladó. Tarján, 504. A. H, 7., mindennap >—15 óráig. Kétszemélyes túrakajak eladó, tárolási bely biztosítva. Érdeklődni: Torma Jóssef, Tápé, Móricz Zsigmond utca 8/A, Egy Jobbot, szemüvegnagyothalló készülék elfogadható árért eladó. Clm: Szeged, Tanácsköztársaság u. 8. Horváth, kapu alatt, 1. ajtó. x Két nagyon szép nagy főnix pálma eledó. Petőfltelep. Szellő u. 31. szám. X Nagymérela kredenc eladó. Bajcsy-Zs. u. 16. I. IO F. FIAt eladó. Vlctor Hugc u. 7.. fsat. minden este 8—B-lg. — Kis kocsit beszámítok. Eladó bontott cserépkályha, jó állapotban 350-ért. ágybetét. 300ért. két éjjeliszekrény too-ért, totlettasztal tükör nélkül 80-ért. Lech. ner tér 2/B.. Takátsék. Inter Sztár tr eladói hibás. Tápéi u. 12/B. X Skoda s 100 L, 50« kmrel. karambolozott, eladó. Érdeklődni, megtekinteni mindennap 16 —18 óráig Újszeged. Vasé u. 1. x Trabant Llmousine újszerű állapotban kevés kilométerrel eladó. — „Fehér 33 624" jeligére a Sajtóházba. z HA/A8SA6 STT vea^TÍS""Sm*m!5aa! karcsú, barna, mások által ls csinosnak mondott elrált asszony 10 érez kislányával józanéletü, megértő és szeretetre vágyó férjet keres 40 érez korig. Kalandorok kánéljenek. Saját kertes ház és az anyaglak biztosítva vannak. — „Ármány és szerelem — 32 560" jeligére a Sajtóházba. 25—32 éves komoly gondolkodású. 16 megjelenő tű értelmiségi fiatalember Ismeretségét keresi diplomás lány. házasság céljából. „Szimpátia 33 571" jeligére a Sajtóházba. 23 éves, 162 cm magas műszaki értelmiségi elvált asszony ezúton keresi korban hozzáillő Intelligens. becsületes, sokoldalú férfi Ismeret, ségét házasság céljából. Lakás megoldható, gyermek nem akadály. „Véletlen találkozás 33 034" Jeligére a Sajtóházba. Megismerkednék Idős férfival. „Házasság céljából 64 156" jeligére a makói Hirdetőbe. 46 eres, 173 cm magas magányos dolgozó íérfí, salát kortes házzal korban hozzáillő nő Ismeretségét keresi házasság céljából, aki szereti a faluét életet. — „Lila akácok 33 533" jeligére a Sajtóházba, x 35 éves független szolid n5. 170 cm feletti szakmunkás férfi lemeretséxét keresi házasság céljából. Leveleket: — „Lakás van M. 81" jeligére a Sajtóházba kérem. ÉGYEB tpUletgépémmernók tervezői. Ipari és beruházást gyakorlattal állást keres Szegeden. „Jauuár elsejével 76 100" jeligére a Hirdetőbe, x angol nyelvoktatás, fordítás. Petőfi S. sgt. ó. az. Lakatos fiatalember he. tente 3—4 napra bármilyen munkát keres. — „Másodállás 33 553" jeligére a sajtóházba. Kőművesmunkát, tetőjavítást vállalok. .Pontos 33 576" jeligéré a Sajtóhásba. 16 érős, 165 cm magas dolgosó komoly lány megismerkedne házasság céljából hozzáillő komoly flúral 24 éves korig. Fényképez levelekre válaszolok. „Má. jusl esküvő 76 133" jelIgére a Hirdetőbe. Kétéves kislány felügyeletéhez nénit keresünk, legrosszabb esetben saját lakására visszük. Erd.: 13-647-ea telefonon. Nyugdíjas kereskedőt keresek, aki gépkocsivezetői Jogosítvánnyal rendelkezik. Tel.: 12-647. Biológia-földrajz szakos fiatal tanárnő elhelyezkedne. „SUrgós 33 559" jeligére a Sajtóházba KombvesmuMkót, betaö átalakítást, cacmpéeáet vállalok. „November — 33 607" jeligém a Sat. tóliázba. Idcté egyedülálló aónlnél házimunkát vállalnék különszobáért, — Csak Belváros vagy Odessza jöhet számításba. „Csendes 33 693" jeligére q Sajtóházba. A SZAK teke szakosztálya felvesz állandó munkára leányokat ée fiúkat tekebáb állítgatásra késő délutáni elfoglalt, ságfal. Érdeklődni a Vörösmarty n. 5. az, alatti sportirodában. Gépírás, helyesírás tanítás, magyar—orosz korrepetálás. Érdeklődni: este. Ságrárl u. 9„ I. 3. Fizikából felvételire felkészítést vállalok. — „Szombaton, vasárnap 76110" jeligére a HUdetőbe. November 9-én, pénteken délután 2—3 óra között a Rádó-féle vendéglő előtt a padon, ahol a busz megáll, ottfelejtettem egy sárga bőr aktatáskái 11 db könyvtári könyvvel — < egyetemi ée Somogyi könyvtár a kikérő lappal) és egy sárga mtL unyagtáska eleiemmel. Kérem a becsületes megtalálót legalább a számára ' értéktelen könyveket szíveskedjék Jutalom ellenében elmemre visszaküldeni. 6775 Szeged, Csendes utca 19. szám. x Garázs kiadó Rákóczi ü. 16. Kerékpárműzzerésc mfl helybe, amit óevegyt Jogon folytatok, felvennék egy szakmunkást. „Iparág kiterjeszthető 33 669" jeligére a sajtóházba. , Kétéves tél kisgyermek gondozását vállalom, ugyanott gyermekágy eladó. Tarján, 503. ép. A. lh. IX. em. 37. ojtó. Gumiipari szakmával állást keresek. , .Azonnal 76 146" jeligére a Kin. detőbe. 1 #