Délmagyarország, 1973. október (63. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-14 / 241. szám

2 VASÁRNAP. 1973. OKTÓBER 14. Vezetés és kollektíva Mélyen a felszín alatt találkozunk a munkásokkal. Hatalmas vaslétrán ereszkedünk a föld belsejébe: a csatornafenék pontosan tíz méterre van a felszíntől mérve. Átmérője, magasságban és szélességben egyaránt százhetvenkilenc centiméter. Az építőmunkások legtöbbje emelt fővel, egyenes derékkal jár benne. A lejárati aknából két irányba vezet a hatalmas főgyűjtőcsatorna. Az akna a dózsások most kerekedő sportpályája mellett épült; a csatorna egyik ága fut a belváros, a másik Tarján irányába. Itt lent, az akna mélyén, bal kézről most bújik ki a kismozdony. hozta az öt csille földet. A mozdonyvezető — alacsony ember — olyan kényelmesen dolgozik rajta, mintha motorvonaton ülne. Igaz, Krajovics Károly üzemvezető figyelmeztetett: itt bármit is csinál az ember, megdolgozik a pénzért, Javaslom, essünk túl a „kényes kérdéseken". — Mennyit keresnek? — Átlagban négyezer forintot — mondja az üzemvezető. — S mennyit dolgoznak érte? — Tizenkét óra munka, ugyanannyi szabad. Mennyiségben nehéz meghatározni. Nagyon sokat. És, hogy miképp dolgoznak, hogyan építenek főgyűjtőcsatornát? Ez izgat, a kívánrsiság űzött le bennünket a föld mélyébe. A módszer, amellyel a szegedi főgyűjtőt építik, hazánkban egyedüli. De adjunk szót az üzemvezetőnek : — Az Aknamélyítő Vállalat vásárolt a Szovjetuniótól, egy csodálatos csatornaépítő fúrópajzsot, ami nálunk még valóban ismeretlen. Magunk is menet közben ismerkedtünk meg vele. Ma már, lelkemre mondom, jó barátunk. De talán kevés, ha csupán fúropajzsot mondunk. Mert ez több. Ez egy gépsor, egy teljes rendszer. — Mi mindenből tevődik össze? — Pajzs, hidraulika, rotor (bányász nyelven, a vágóéi), tübingemelö szerkezet, láncosvonszoló (bányász nyelven, a kaparó), tizenöt méteres gumiszalag, kismozdony, s hozzá öt csille. Még annyit, hogy a berendezés árammal működik, és százötven atmoszféra nyomással fúrja a csatornát. S hogy miért használté az üzemvezető a csodálatos jelzőt, ahhoz ismét őt idézem: — Egyszerűen azért, mert elvégzi az ember munkáját A fúrópajzs beléáll a csatornába. Kezelője bekapcsolja az áramot az áram működésbe hozza a berendezést és megindulnak a vágóélek, melyek örökös körforgást végeznek, miközben hasítják, vágják a földet. A gép nekitámaszkodik a falnak, a beépített vasbeton tübingeknek és százötven atmoszféra nyomással hajtja előre a vágóéleket, amelyek engedelmeskednek. A kések kifelé forgatják a „megfúrt" földet, ráhull egy emelőszerkezetre, ez leejti, hátrabillentve, a szállítószalagra, ez — szintén örökös körforgás közben rászórja a csillére. Amikor a csillék, megtelnek, a kismozdony, a csatorna fenekére fektetett lórésínen, kipöfög terhével az aknába. Az akna fölé, hatalmas vaslábazatokra, építettek egy futómacskát, ez leereszkedik, belekapaszkodik a csillébe, felemeli, tartalmát beönti a szállítókocsiba, az pedig a kiásott földet viszi a városi gyűjtőgödörbe. — Mindezt a gép végMÁRCIUSTÓL mondja Vrbanics István —, az ember csak a gépet, kezeli, az áramot szolgáltatja neki, gombnyomással. — Egyetlen nehézségünk van csupán — magyarázza Steiner Ferenc. — Ez pedig az altalaj minősége: ázott, tapadó, ráragad a késekre, lassítja a forgást, gátolja az előrehaladást. Amikor nagyon lelassul a kés, akkor valaki behasal a pajzsba, és kézzel rátereli a földet az emelőszerkezetre, a többi már megy, mint a karikacsapás. A talaj pedig tapad, mert a Tisza hordaléka. Javítani rajta lehetetlen, a csatornát pedig csak itt lehet megépíteni. Az üzemvezető: — Lényegében március első napjaitól működik a géprendszer. Hét hónap alatt építettünk — pontosan mértük — hatszáz métert. A gépet heten szolgáljuk. Ajíol hagyományos, kézi módon épitik a hasonló méretű csatornát. ott tíz ember ennek az egyhatodát teljesíti! Amint a pajzs megfúr egy métert, azonnal tübingeznek: kibélelik, körbefalazzák a csatornát. A falazóanyag, príma minőségű magyar vasbeton tübing, élettartama — örök. Külső oldalát, amely a földdel érintkezik, oldott aszfalttal szigetelik, minden külső behatástól, támadástól védik. — Ezután alapozunk — mondja Pál Antal, aki képünkön a mozdonyt vezeti —, de ez semmit nem jelent, mert itt mindenki azt a munkát végzi, ami éppen következik. — Ez már kissé nehezebb, mert a kevert betont a macska leereszti, s innen, az akna fenekéről, talicskával hordjuk be az alapozáshoz. Ennek mestere Urbanics István: — Olyan magasságban, ahol a szennyvíz halad (ez átlagszabály szerinti magasság), klinkertéglával erősítjük a csatornafeneket. Félkör alakban építünk kevertbeton-ágyat, ebbe sorakoztatjuk a klinkertéglát, s ez a „bélés" egyszer s mindenkorra megvédi a csatornát a vízben előforduló bármilyen „támadó anyagokkal" szemben. Ez a tégla ugyanis tökéletesen saválló, erősebb, mint a beton, megtámadni csak robbanóanyaggal lehet. A hatszáz méteres szakasz utolsó métereit bélelték szombaton délben. A gépsor most néhány napot pihen, mert — azt mondta Steiner Ferenc — az újabb szakasz előtt: téemkáznak, csak akkor indul, ha tökéletes. Különben, a hét hónap alatt meg sem koptak, el sem szakadtak az alkatrészek, még a legfinomabbak sem. Pedig ez a talaj igazán nem kíméli sem az embert, sem a gépet. Izgat, hogy honnan a hányászhasonlat. — Nem véletlen. Mi ugyanis Dorogról jöttünk ide csatornát építeni, ahol a múlt évben még bányászok voltunk. Aztán „átléptünk" az aknásokhoz. Csatornát építünk, az elsőt Szegeden. Aki látta már a csatornát, úgy vélekedett: nem dolgozunk rosszul. S ez igazán jólesett, mert szeretnénk valóban jót csinálni. Balogh György A

szocialista gondolkodásban mindmáig és bizonyára még egy ideig problémát fog jelenteni a demokratizálódási folyamat meggyorsítása és elmélyítése. Világosabban arról van szó. hogyan lehet a gazdálkodásból folyó követelményeket, tehát a vezetéssel járó egyszemélyi felelősi séget a legteljesebb mértékben és kellő hatékonysággal ! összekapcsolni a kollektívával. A kérdés egyszerre politikai és gazdasági jellegű. Akárhányszor előfordul, hogy dolgozóink beszélgeté| sek, viták kapcsán határozottan kijelentik, hogy a gazdálkodásba való beleszólásuk csak formális lehetőség. jogi garancia, a gyakorlatban azonban ennek alkalmazása rendkívül nehéz. A másik gyakran hangoztatott vélemény, hogy az egyszemélyi felelős vezetés ellentmondásban van a szocialista demokráciával. Gyakori vitatéma, hogy miképpen lehet egyeztetni az egyéni érdeket a csoportok, vagy még inkább a társadalom érdekeivel. A nehézség abból adódik, hogy a különféle társadalmi helyzetű emberek ugyanazt az intézkedést másként ítélik meg. Így például a tulajdonosi szemlélet kialakításában lehet tapasztalni, hogy akik megértették a lényeget, igen komolyan veszik azt, mfg a politikailag kevésbé műveltek még mai napig is azt hiszik, hogy nem tudunk megszabadulni korábbi sablonoktól. Erről igen találóan állapítja meg Nyers Rezső elvtárs: „Az élet bebizonyította, he^y olyan nagyvállalatban, ahol öt-tízezer ember dolgozik, de néha még több is, egy átlagos munkás nem képes ugyanúgy a vállalat tulajdonosának érezni magát, mint gondoljuk a vezérigazgató, vagy az igazgató, vagy a vállalati pártbizottság, szakszervezeti bizottság tagjai." (Pártélet, 1973. évi 9. számából.) Való igaz, a demokrácia megítélése, így ezen belül az üzemi demokráciáról alkotott egyéni kép tükrözi az egyén politikai fejlettségének színvonalát. Ebből következik az ls. hogy pártunk változatlanul a legfontosabb feladatnak tartja az eszmei-politikai nevelést. I

lyenformán magyarázatta szorulhat a dolgozók egyes rétegeiben az a probléma, miként viszonyul az egyszemélyi felelős vezetés a szocialista demokráciához, hogyan lehet feltételezni a demokráciát akkor, ha egyetlen ember vezet és tartozik felelősséggel egy kollektíváért, s ugyanakkor azt állítani, hogy a kollektívának minden lényeges kérdésben véleményalkotási, döntési joga van a mi társadalmunkban. Először közelítsük meg a kérdést a vezető szemszögéből. Nálunk a vezető nem korlátlan úr. nem tőkés, de még csak nem is menedzser. A gazdasági egységek élén álló vezető szakemberek a párt bizalmából látják el feladatukat. Ebből világosan következik, hogy csak látszólagos a politikai és gazdasági vezetés közötti különbség. A szocialista rendszer alapvető feltétele a politikai és gazdasági vezetés egységének. legszorosabb összhangjának megteremtése. A párt a vezetőkkel szemben az úgynevezett hármas követelményt támasztja: ezek a politikai megbízhatóság, a szakmai tudás és a vezetői képesség. Ebből a feltételrendszerből — melynek minden pontja egyformán fontos — világosan következik, hogy a vezetőnek nem lehet más célja, mint a kollektiva érdeke, mint a szocialista építés ügye. A problémák tehát nem elvi jelentőségűek. hanem a látszólagos ellentmondásokból adódnak, mint azt korábban már a tulajdonosi szemlélettel kapcsolatban említettem. Az elmondottakon túl még figyelembe kell venni azt is. hogy a szocialista gazdaságban az alapvető termelőeszközök társadalmi tulajdonban vannak. Ebből következik, hogy a vezető sohasem érzeheti jobban tulajdonosnak magát a dolgozónál, de az is, hogy az eszközök felhasználása tekintetében kötik őt az állami terv előírásai, a párt gazdaságpolitikája. Ennek ellenére mégis előfordul, hogy egyesek ellentmondást látnak az egyszemélyi felelős vezetés, és a szocialista demokrácia között. Hogy ez mennyire így van, szeretnénk ismét Nyers elvtárs előbb már más vonatkozásban felhasznált interjújából egy részt kiragadni: „Először is gyökeresen szakítani kell azzal a szemlélettel — ami spontán kialakult —, hogy a gazdasági vezető tulajdonképpen az igazgató, ez az egy személy, s ha az az egy személy jó, akkor jó a gazdasági vezetés, ha pedig nem jó, akkor a gazdasági vezev tés sem az. Valójában minden vállalatot egy vezetői kollektíva irányít és a pírtmunkában ennek a szélesebb vezetői kollektívának fejlődésére kell nagyobb figyelmet fordítani." Ügy gondolom, az idézet világosan fejti ki azt a helyes álláspontot, BefefezSdött az SZNSZ Központi Bizottságának Ülése A Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének Központi Bizottsága a szombat délelőtti ülésen több fejlődő országbeli és szocialista országból érkezett KB-tag elemezte az ENSZ-programhoz kapcsolódó második fejlesztési évtized eredményeit és problémáit. Méltatták azt a jelentős segítséget, amelyet a szocialista országok — elsősorban a Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia és hazánk — nyújtanak a fejlődő országoknak szövetkezeti vezetők képzésével, ösztöndíjakkal, a tagok által megszavazott önkéntes pénzügyi támogatással a szövetkezetfejlesztéshez, a szegénység megszüntetéséhez. Elhangzott olyan javaslat is, hogy az SZNSZ keretében alakuljon külön szervezet a fiatal szövetkezeti mozgalmak segítésére. A napirendet zárva dr. S. K Saxena, a világszervezet igazgatója kifejezte azt a meggyőződését, hogy a fejlesztési évtized sikerének növelése érdekében az SZNSZ-nek erősítenie kell kapcsolatát az ENSZ hivatalaival, a Világbankkal és az egyes kormányokkal is. A két és fél napig tartó tanácskozás a kora délutáni órákban kimerítette csaknem 20 pontos napirendjét. A Központi Bizottság ülését dr. Mauritz Bonow, a világszervezet elnöke zárta be. Az SZNSZ budapesti ülésszaka a program szerint október 17-ig tart. A vasárnapot és a jövő hét első három napját a takarék- és hitelösszekötő bizottság, valamint a lakásszövetkezeti bizottság tanácskozásainak és a hazai szövetkezetekben való tájékozódásnak szentelik. amelyet szembe kell szegeznünk azzal az állítással, mely az egyszemélyi felelős vezetést szembeállítja a szocialista demokráciával. Történelmi példákkal is lehet bizonyítani, hogy az élet nem tudja elviselni minden kérdésben a kolektív döntést. Alapjában véve azonban túlzás is lenne a demokráciához olyan, tőle távolálló feltételeket fűzni, hogy minden kérdésben mindenkinek meg kell a véleményét hallgatni. Bebizonyosodott, hogy ez tulajdonképpen anarchia. Ezért tehát a szocialista társadalmon belül az elvi-politikai irányvonal egyebek között meghatározza a követendő gazdaságpolitikát és így a fő kérdés most már nem az. hogy krajcáros ügyekben is demokratikus döntéseket hozzunk, sokkal inkább az alapvető kérdések tisztázása, meghatározása. Ezek a kollektív döntések. amelyek gyakorlatilag a pártszervezetekben és a szakszervezetekben születnek adják meg a keretet a vezetés számára, konkrét tevékenysége vezérfonalául, figyelemmel a dolgozók véleményére. A

z is tapasztalati tény, hogy ahol nem így van. ott rendszerint a kollektív testületekben nincs meg az az erő, amely szükséges a vezetői tevékenység jó irányban való szabályozásához. Mert azt egy pillanatra sem szabad elfelejteni, hogy a vezető maga is ember, következésképpen lehetnek, sőt vannak is hibái. Ezért tehát a szándék mindig csak másodlagos, a tett a fontos. A vezetésben pedig ezeket a tetteket döntéseknek nevezzük. Ebben az esetben két dologra szeretnénk rámutatni. Az egyik, hogy a modern gazdasági egységekben az összefüggések és a munkamegosztás bonyolultsága feltétlenül igényli a döntési jogkörök decentralizálását. Következéskénpen tehát valóban az a helyzet, hogy a ritka kivételektől eltekintve, ahol átmenetileg egyetlen személy diktatórikus vezetése érvényesül. kollektíva vezet. Ez már egy közepes nagyságú vállalatnál is 15—20 fő. a nagyobbaknál ennél több. Ezek között nyilvánvalóan tekintélyes hányad, ha nem a nagy többség, tagja a pártnak és így a maga beosztásában kötelessége képviselnie a párt helyes politikai és gazdasági irányvonalát. Régen hangsúlyozzuk már, hogy a taggyűléseken mindenkinek egyforma szavazata van. Az egyszemélyi felelős vezetőnek és a munkásnak egyaránt. Tehát, ha másutt nem. a taggyűlésen nemcsak demokratikus lehetőség adódik, hanem egyenesen kötelessége a kommunistának véleményt alkotni az észlelt hiányosságokról és természetesen az alól a vezetés sem kivétel. Marosi János Elutazóit J. P. Huyser Szombaton elutazott hazánákból J. P. Huyser, a FAO beruházási központjának igazgatója. Kedvezően nyilatkozott a magyar pénzügyi és beruházási szervek vezetőivel folytatott tárgyalásairól, és pozitívan ítélte meg a Magyarországgal való együttműködés lehetőségét.