Délmagyarország, 1973. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-06 / 208. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG 63. évfolyam, 208. szám 1973. szeptember 6., csütörtök Ára; 80 fillér MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA Szegeden megkezdődött a biokémiai vándorgyűlés A biológiai tudományok és kutatások egyik hazai központjában, Szegeden rendezik meg a 14. biokémiai vándorgyűlést. A három napig tartó tudományos programot szerdán, az újszegedi November 7. Művelődési Központban nyitották meg csaknem 200 hazai tudományos kutató és gyakorlati szakember részvételével. Gerendás Mihály Kossuthdíjas biokémikus, az Országos Vérellátó Szolgálat osztályvezetője mondott" bevezető élőadást. Méltatta a nyolcvanadik születésnapját ünneplő magyar származású Nobel-díjas biokémikus, Szent-Györgyi Albert munkásságát. A világhirű tudós, sok kutatási eredményét — így például az izombiokémiával kapcsolatban, továbbá a C-vitaminnak paprikából történő előállítását — részben éppen Szegeden érte el. A vándorgyűlés részvevői táviratban köszöntötték születésnapja alkalmából Szent-Györgyi Albertet. Részben az ő kutatásainak témaköréből és szellemében, állították össze a tudományos tanácskozás egy részét. Az egyik ilyen lényegesebb témakört öleli fel a sejtosztódással, sejtszaporodással kapcsolatos előadássorozat. Ezeknek az előadásoknak, illetve a bennük foglalt vizsgálatoknak — az alapvető életjelenségek megismerésén túl egyes betegségeknek — mint például az ugyancsak a sejtburjánzáson alapuló ráknak — a gyógyításában lehet számottevő szerepük. A másik fontos témakörrel, az izombiokémiával kapcsolatos előadások az élet legfeltűnőbb megnyilvánulásában, a mozgás létrejöttében szerepet játszó kémiai folyamatokkal foglalkoznak. Az előadások a vérbiökémia, az enzimológia, a gyógyszer-biokémia és a fermentációs biokémia eredményeiről számolnak be. Ez utóbbi témával kapcsolatos előadások azt elemzik, hogyan lehet tömegesen előállítani az emberiség számára hasznot hajtó mikrobákat. Éppen ezért tanulmányozzák ezeknek az életműködését, anyagcsere folyamatait. Megérkezett az első TU—154-es Hossza 48 méter, 164 utast szállít A magyar légiközlekedés három korszerű utasszállító gépet vásárolt a szovjet Aviaexport külkereskedelmi vállalattól. A MALÉV első TU^154-cse — amelyen hazánkba érkezett a főkonstruktőr, Sz. M. Jéger professzor, a Szovjetunió Hőse — szerda délután landolt a Ferihegyi repülőtéren. , A kékkel csíkozott, ezüst színű gép néhány perccel 3 óra után ereszkedett a repülőtér betonjára, ahol a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium és a légiközlekedés vezetői fogadták a vendégeket, s a gép első személyzetét. A rövid ünnepségen a gépből elsőnek kiszálló dr. Fülöp András főpilóta, a repülőgép parancsnoka jelentette, hogy az átvételi munkát befejezték, hazahozták a gépet, amelyet jelképesen átadott dr. Csanádi György miniszternek és dr. Lénárt Györgynek, a MALÉV vezérigazgatójának. A TU-család 154-es tagja a légi utazás hármas követelményét — biztonság, gyorsaság, kényelem — kitűnően teljesíti. A gép tíz centiméter híján 48 méter hosszú, súlya teljes terheléssel eléri, a 90 000 kilogrammot. A gép a belső elrendezéstől függően 128—164 utas és 4—5 tonna áru szállítására alkalmas; utazási sebessége óránként 900—950 kilométer, repülési magassága általában 10—11 000 méter. A MALÉV vezetői elmondották, hogy a másik két TU—154-est egy hónapon belül leszállítja a szovjet külkereskedelmi vállalat. Az új gépeket a hazai oktató- és próbarepülések után a jövő év áprilisában, az új menetrend életbelépésével helyezik menetrendszerű üzembe. Losonczi Pál látogatása Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke szerdán kétnapos látogatásra Szolnok megyébe érkezett. A megyei pártbizottság székházában dr. Gergely István, a megyéi pártbizottság első titkára, dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnöke, továbbá a pártbizottság és a tanács más vezetői fogadták, majd dr. Gergely István tájékoztatta a megye politikai, gazdasági és kulturális helyzetéről. Az Elnöki Tanács elnöke délelőtt a megye vezetőinek társaságában felkereste a 117 éves MÁV járműjavító üzemet. A járműjavító tanácstermében Ambrus János igazgató ismertette a 2200 munkást foglalkoztató vasútüzem munkáját. Losonczi Pál elbeszélgetett a szocialista brigádok vezetőivel, tagjaival. Érdeklődött a munkáslétszám alakulása, a bértömeg-gazdálkodás üzemi hatása, a munkások keresete, élet- és munkakörülményei iránt. Informálódott a dolgozók tanulásáról, megnövekedett szabad idejük hasznosításáról is. Homonnai János, az Állami-díjjal kitüntetett szocialista brigád vezetője beszámolt a kollektíva munkájáról, az üzemen kívüli életről, majd losonczi Pál elismerő sorokat irt a kiváló szocialista. brigád naplójába. Az üzemi látogatás második részében megtekintette az épülő új Dieselcsarnokot, a kocsijavító üzemet, a festőműhelyt és a régi mozdonycsarnokot, ahol ma már a Ganz-motorkocsikat javítják. Délután a megyei tanács nagytermében szövetkezetpolitikai aktívaülést tartottak, amelyen a mezőgazdaságii, ipari és fogyasztási szövetkezetek több mint kétszáz alapítója, vezetője vett részt. Bereczki Lajos, a megyei tanács elnökhelyettese adott tájékoztatást a megye szövetkezeti mozgalmáról, a tagok élet- és munkakörülményeiről. Az aktívaülésen Losonczi Pál nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott a szövetkezeti mozgalom és az élelmiszer-gazdaság időszerű kérdéseiről. A látogatás első napi programjának befejezéseként az Elnöki Tanács elnöke felkereste a 900 éves jubileumára készülő Szolnok város tanácsát. Végezetül Losonczi Pál megtekintette a város nevezetességeit, új lakótelepeit. (MTI) Magyarlengyel tárgyalások Péter János külügyminiszter szerdán reggel Varsóba érkézett, A kora délutáni órákban Mieczyslaw Jagielski, a LEMP PB tagja, miniszterelnök-helyettes fogadta Péter Jánost: a magyar—lengyel együttműködés néhány időszerű kérdéséről folytattak megbeszélést. Ezután a külügyminisztériumban megkezdődtek Péter János és Stefan Olszowski hivatalos tárgyalásai, amelyek napirendjén a nemzetközi helyzet és a bilaterális kapcsolatok időszerű kérdései szerepelnek. Eredményeiket közös kpzlemén* foglalja majd össze. Holnap: Megyei békekonferencia Két hét múlva, szeptember 20-án ül össze a VIII. magyar békekongresszus. Ennek munkáját hivatottak előkészíteni a megyei békekonferenciák. A Csongrád megyei konferencia holnap, pénteken lesz Szegeden, a megyei tanács székházának nagytermében. A rendező, a Hazafias Népfront Csongrád megyei bizottsága a békemozgalom e jelentős megyei eseményére 250 résztvevőt vár. A konferencián a VII. magyar békekongresszus óta eltelt időszak békemozgalmi munkájáról, a további feladatokról dr. Szilágyi Júlia, a megyei béke és barátsági bizottság elnöke számol be. A konferencia arra is hivatott, hogy megválassza a megye küldöttért, akik majd részt vesznek a VIII. békekongresszuson. A békemozgalmi eseményeknek különleges jelentőséget ad, hogy a magyar mozgalom negyedszázados . jubileumát ünnepelve készül az ősszel. Moszkvában tartandó Béke-világkongreszszusra. Tarján hatodik üteme Íme, Szeged-Tarján legújabb, VI. üteme, madártávlatból. A házak összeszerelését javarészben már befejezték a DÉLÉP dolgozói, sőt az első lakásokba már be is költöztek a boldog lakók. Az így nagyobbodott Tarján most már teljesen kitölti a két sugárút, a Tápéi sor és a körtöltés által bezárt területet. Szép látványt nyújt az űj házak együttese, melyet így, a magasból csak keveseknek nyílik alkalmuk megpillantani. Hiszen a víztorony tetejére, ahonnan nagyszerű kilátás nyilik Tarjánra és a városra, csak kevesek juthatnak fel De, aki teheti, és nem rest több tucat lajtorja néhány száz fokán felmászni, azt ilyen szép látvány kárpótolja fáradságáért. Acs S. Sándor felvételei «*£*> *< ni •I »*«• «< *< P* ll««W « •> 9*' «• »f:*i m «' P! *< f *> »< * |F! »-» Jf; , m »: W >* * ip* *'Hf