Délmagyarország, 1973. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-16 / 217. szám

VASÁRNAP, 1973. SZEPTEMBER 16, A az Ankét egyetemen A József Attila Tudomány- jában zajlott le. Először a egyetem KISZ-vezetöképző korábban benyújtott kérdé­körének tegnap délelőtti sekre válaszoltak, majd a programján Győri Imre, az hozzászólásokra, a helyszí­MSZMP KB tagja, a Csöng- nen feltett kérdésekre ref­rád megyei pártbizottság el- lektáltak. A fiatalokat a kül. ső titkára és dr. Márta Fe- politikai élet aktuális esemé­renc, az MSZMP KB tagja, nyei mellett élénken foglal­akadémikus. tanszékvezető egyetemi tanár találkozott a tudományegyetem három ka. rának KlSZ-funkcionáriusai­val a JATE KISZ-klubjában. koztatták a pártépitéssel kapcsolatosan közelmúltban hozott határozatok, és általá­ban azok a problémák, me­lyek a munkásosztály és az Az összejövetelen ott volt értelmiség országépítő mun­dr. Fodor Géza akadémikus, kájában a szociális jellegű tanszékvezető egyetemi ta- intézkedésekkel összefüggés, nár, a JATE rektora és Szögi ben merülnek fel. Az ankét Béla. a megyei KISZ-bizott. során Győri Imre. és dr. ság első titkára is. Márta Ferenc felváltva vála­A találkozás ankét forrná, szóltak az egyetemistáknak. Magyar áruk a poznani vásárban Egy hét múlva, szeptember 23-áh nyitja meg kapuit Poz­nanban a nemzetközi fo­gyasztásicikk-vásár. Általá­nos jellegű kiállítás helyett az idén először rendeznek szakosított fogyasztásicikk­vásárt, amelyen a Hungexpo szervezésében öt külkeres­kedelmi és exportjoggal fel­ruházott vállalat vesz részt. A magyar kiállítók öt szakcsarnokban, összesen 450 négyzetméternyi területen vonultatják fel termékeiket. Bőséges áruválasztékra töre­kedtek. (MTI) Életünk tükre Alkotó légkörben E gyre több híradást oi- zik a brigádértekezleteket, jó vezetőnek tájékozottnak vashatunk mostaná- Legfeljebb az ellen lehetne kell lennie. Tudjon minden­ban a szocialista bri- kifogásunk, ha 'ezek mellett ről, ami a szakmában 3 gádok és a gazdasági vezetők más alkalmat nem biztosíta- ezen belül a saját munkahc­tanácskozásairól. Összegyűl- nának a beleszólásra, vagyis, lyén történik. Tudnia kell tek, értékelték, megtárgyal- csak formális lenne a fő- azt is, mi nem történt meg ták, határozatot hoztak... — rum: meghallgatás — odafi- abból, aminek a terv, az elő­ezek a kifejezések ismétlőd- gyelés nélkül. Szerencsére irányzat, a határozatok sze­nek rendre a beszámolók- azonban az esetek többségé- rint be kellett volna követ­ban, amelyek hol a textil- ben szó sincs formalitásról: keznie. De azt is tudnia kell éppúgy tudják, egy szocialista gazdasági ve­KSZV gyáraiban, zetőnek, ha az információk konzervgyárban: a terén a munkások tájékozta­tásában maradtak le a terv­től attóT az előirányzattól, ságnövelő energiákat hordoz- amit demokratizmusunk el­vei, gazdaságpolitikánk téte­lei előírnak. Munka közben, művek, hol a DÉMÁSZ. hol a vasútnál a cipőgyár, hol a hangszer- mint a gyár, hol a gabonateiáneszté- vagy a sj kutatóintézet törekvései- brigádtagok aktivitására ről. alkotó légköréről adnak nagy szükség van. hatékon.) hírt. Kétségkívül jó dolog, hogy nak szavaik, tetteik, a brigádvezetők és a válla- Az igazán jól sikerült ta- . , . , , lat műszaki gárdája időről nácskozások mindig kölcsö- e?y^í_g0?fs karara.el' időre találkozik a tanácsko- nős jóérzéssel zárulhatnak, zóasztalnál is. Munka köz- Azzal, hogy mindkét fél ka­ben, műszak előtt csak nem vaiamit a másiktól, ugy esik a szo, mint mikor .... ,. , megadják a módját, s rá- Nyilvunvalo, hogy ez a kol­kérdeznek: hogyan is lehet- csönösség a legfontosabb, ne még jobban? Bár vannak, Sokszor emlegetik azt a pa­akik attól tartanak: a mun- d helyzetet: míg a dol_ kasember mégiscsak nehe- .... • . zebben nyilatkozik meg a §ozok a radl0> teve> a ^P1 számára szokatlan közegben, sajtó jóvoltából igen nagy tá­a tanácskozóasztaloknál, jékozottságot szereznek or­Szerintük véleményt is á é ná dolgairói z könnyebben mond, ha a mu- ,' , üzemben csak a maguk kis részfeladatában járatosak. Nem ismerik a nagy egészet, Mindig van nézője a kiállításnak Tablók a házgyári előcsar- szép kiállításnak. Mert utó- bölcsőde. Elnézzük a képe­nok falán. Rajtuk a megörö- lag azt is elárulhatjuk: ag- ket, a jól felszerelt óvodákat, kitett pillanat, az életből — gódtimk kissé. A házgyár- a hancúrozó csöppségeket, s a munkásról. Munka a gyár- ban ugyanis nincs megfelelő szeretnénk, ha a miént is ban, a naptól izzó mezőn, a nagyságú terem, ahová fölál- ilyenbe lehetne! Bízunk ab. szerelőszalagnál, a születő líthattuk volna a tablókat, s ban, előbb-utóbb nálunk is lakótelepen. A képek előtt az utolsó pillanatban döntöt. lesz bölcsőde, óvoda. Mint elgondolkozó emberek. Arcuk tünk úgy, hogy lesz, ami ahogy van öltözőnk. szép olyan, mint amikor az em- lesz, az előcsarnokot a folyo- fürdőnk és ebédlőnk, ber a tükörbe'pillant, és kri. sót választottuk. Ha akartuk — Mikor hallott a Mi hoz­tikus szemmel vizsgálgatja volna, se találhattunk vol- tuk az időt című kiállításról? önmagát... — Mi érdekli legjobban? na jobb helyet, hiszen mun­kába jövet, és menet mág­— Az újságban olvastam. A textilmüvek után mi is Skumáth István asztalos: nesként vonzza az embere- vártuk már. Ügy tudom, hét­— Hirtelenjében nehéz vá- ket. Messziről látszik az üve­laszolnom. Az elejétől a vé- gen keresztül" — géig nagyon érdekesnek tar- Ferenc, lom az egész kiállítást, érde-t Ebédszünet van, a folyo. kesnek, mert a mi életünket són embercsoportok, mi)tatja be. Amit a színes és getnek. fekete-fehér fényképeken lá. — Miről? iok. az körülbelül megfelel Óhát Zoltánná az én sorsomnak, családomé- szakmunkás: főig lesz nyitva, aztán to­így Aradi vább adjuk a szalámigyár­nak. Vége az ebédidőnek, de a Beszél- képek nem maradnak néző nélkül. Valakinek mindig akad egy-két perce szemlé­hegesztő lődni, gondolkodni az elmúlt évtizedeink történetén. Sőt, nak. Nézem a fényképezőgép — A kiállítás nagyon jól o kiállítás nemcsak erre jó. Ital megörökített eseménye- mutatja, mit tett az állam a Olvasom a vendégkönyvben, cet, s eszembe jutnak a régi munkásnők érdekében böl- „Szívesen látnánk hasonló napok ... Én tíz éve vagyok csődékkel, óvodákkal, gyári színvonalú tárlatot Szeged 25 a DÉLÉP-nél, tíz évvel visz- napközi otthonokkal. Ben- évéről, vállalatunk munkás­•amenőleg hasonlítom össze nünket, anyákat, leginkább mozgalmának történetéről. mi sorsunkat az ország ez a téma izgat. Itt a ház- Aláírás: Szögi László." >bbi munkásának sorsával, gyárban is elkelne már a M. I. "áldául itt ez a tabló, ahol helyben kérdezik meg tőle, mi a jó és mi a helytelen, min kellene változtatni? Így van-e? Amj a véle­ménymondást illeti, nem le­het csak az egyik vagy a másik kategóriában gondol­kodni. Egyrészt igenis igé­nyelni kell a demokratizmus követett hiba ez; egyszerűen nem szabad megfeledkezni ilyen fontos dolgokról, akkor sem, ha egy vezetőnek na­ponta ezernyi fontos dolga akad. A viszonosság akkor is megkívánja, hogy az egyol­dalú megismerés az ismerke­dés dialógusává szélesedjen. Efféle mulasztások teszik tarkává az összképet. Két végletet említhetünk a bri; gádvezetöi fórummal kapcso­latban is. Volt üzem, ahol nem fordítottak gondot az elhangzottak dokumentálása. a tennivalókat nem képesek ra a munkásjavaslatokat nem rögzítették jegyző­egységben látni, a kapcsoló­dó területek gondjait nem értik és nem érzik kellő is­meretek híján. Etekintetben megnyilvánulásait a munka- a brigádvezetői tanácskozá­folyamat közben is. Hisz így sok információt adnak a bri­természetes: beszéljen csak gadérosoknak. hisz rendsze. a csoportvezetőjével az, aki­nek valami javaslata van, mondja meg azt is, ami fáj. Szóljon, akár brigádvezető, akár „sarzsi" nélküli dolgo­zó. És egyeztessék a vélemé­nyeket annak rendje-módja rint átfogó értékelés vezeti be a gondolatcserét. Utóbb pedig a továbbiakra vonatko­zó elképzeléseket is ismerte, tik velük, közösen megvitat­va azokat. S természetes, hogy a szocialista brigádok szerint. Ugy, ahogyan egy képviselői is elmondják a nagy családban megbeszélik maguk értékelését, a pozitív közös dolgaikat. Másrészt és negatív tapasztalatokat, azonban időnként nagy szük- Jó dolog hogy mostanában ség van alaposabb, átfogóbb a szervezés hiányosságaira véleménycserékre is. Hisz még jobban figyelnek, mint egy-egy időszak alatt általá- korábban, s javaslataikkal nosíthatóvá sokasodhatnak segítenek olajozottabbá tenni egyedi jelenségek, olyanokká, amelyeket érdemes sokszem­közt megvizsgálni, „több szem, többet lát" alapon ele­mezni. Meg aztán a brigadé­rosok, mégiscsak a munká­sok legképzettebb, leghozzá­értőbb, legtapasztaltabb kép­viselői. Sok véleményt gy" tenek össze és közvetítenek. Méghozzá — ezt nyugodtan mondhatjuk — ma már többségükben kellő rutinnal is. mert az üzemi demokrá­cia fórumain, nem utolsósor­ban épp a szocialista bri­gádvezetők tanácskozásain már gyakorlatot szereztek. Tehát nagyon is helyesel­hető dolog, hogy megrende­a termelőgépezetet. A z eszmecserék jó szolgálatot tesznek a könyvbe. S mert a szó el­száll, ilyenkor persze nem is követte intézkedés a véle­ménynyilvánítást. A másik véglet az okos hasznosításé: a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat kis könyvecskét adott ki a szocialista brigád­vezetők idei tanácskozásáról. „Bővíteni szeretnénk azt a kört, amelyre a tanácskozás hangulata kiterjedhetett" — írják a beköszöntőben. Az ott elhangzottak legfontosabbját tartalmazza a könyvecske, a vezérigazgató beszámolójától a hozzászólásokig. A KSZV-rtél egyébként — mint az említett tanácskozáson is tük­röződött — igen jól bevált a kétoldalú brigádszerzódések rendszere. Megbeszélik, hogy az egyes munkahelyeken mit segíthetnek a brigádok, s azt is. milyen támogatást várnak vállalásaik teljesíté­séhez a hármas jelszó mun­közösségeknek. Az in- kacsapatai. S miután mind­formacioaramlasnak uj út­ját nyitják meg. Szükség van erre? Mindenképpen. Egyik­másik üzemben bizony elég rosszul állnak a tájékozta­tással, már amj a „lefelé" menő információkat illeti. Nemrégiben olvastam egy több üzemet érintő, átfogó vizsgálat jegyzőkönyvében: a felső vezetők felé jól áram­lik az adatok sokasága, je­lentések, tájékoztatók, fel­ezt — üzemrészenként, mű­helyenként — tisztázták, megkötik a kétoldalú szerző, dést. Sok mindenre garan­cia ez, hiszen a brigádveze­tő neve mellett rákerül a közvetlen munkahelyi veze­tők, az igazgató, az szb-titkár aláírása is. így lesz okmány a felajánlásból; az aláírások jegyzések halmaza kerül asz- szavatolnak. most állok. összefügg a szakmánkkal, innen olvasom, hogy 1960-ban a mainál több egyszobás lakást építettünk. A mai a helyesebb irány: nagyobb otthont építeni az embereknek. A mi házgyári programunkban is egyre több két-, három-, vagy több szo­bás lakás elemeit készítjük. Aradi Ferenc párttitkár meg Garai András gyárve­zető huszadmagával csü­törtökön este állította föl a tablókat. Mint hallom, a vártnál egy nappal később kapták meg az anyagot, de nem akartak késlekedni a megnyitással. „őszintén mondom, minden szervezés, előzetes reklám nélkül egv­más után jelentkeztek a bri­gádok, az emberek. A meg­nyitón alig fértünk be az előcsarnokba, a folyosóra. A nagy üvegajtón kívül is áll­tak. Öröm volt látni, hogy ilyen sikere lett ennek a Tejipari újdonságok A tehenészetek tejkínálata jet és tejkészitményt, 40-féle tejtermékkonzervek készíté­az év első hat hónapjában ömlesztett sajtot és 11 túró- sére. — az elmúlt év azonos idő- félét. A választékbővítés ke- Jövőre látnak hozzá a ste­szakához képest — tíz szá- retében magas fehérjetartal- . . . .. zalékkal növekedett, ennek mú, kedvező összetételű és nl tej- ,valamint a sterl1 om" megfelelően az ipar is fo- jó élettani hatású termékek lesztett sajt nagyüzemi elo­kozta termelését. Így az élei- forgalomba hozatalát terve- állításához. Ezek a termé­miszeriparnak ez az ágazata zik. Az igényeknek megfele- kek világszerte egyre kere­kínálati pozícióba került a lően az átlagot meghaladó settebbek. (Előnyük, hogy belkereskedelmi forgalom- ™fftékben növelik az ízesL hűtőszekrény nélkül is hosz­tett es savanyított termé- szu ideig elállnak.) Rovide­"an- kek előállítását. Bővül a sen forgalomba hozzák a A bőséges alapanyag-ellá- konyhakész ízesített túrófé- csokoládés tejitalt, a tejpud­tás lehetővé teszi a tejter- lék és tejszínhabok és a tar- dingót, és a krémtejfölt. Üj­mékek választékának bővíté- tósított sajtok választéka, donság lesz a tubusos „Boci­sét. Ezzel kapcsolatban a tej- Megkezdik a tejes és tejszí- sajt" és a tejeskakaó-, ipar vezetői elmondották, nes fagylaltok gyártását, valamint a kávépor is. Nö­hogy jelenleg 101-féle termé- ezenkívül fokozatosan felké- vélik a polipack csomagolá­ket hoznak forgalomba, szülnek a fagylaltporok, a sú árusított tej arányát. Egyebek között 12-féle te- tejfölpor, valamint a tej- és (MTI) talukra. Viszont, úgymond, a felülről lefelé való informá­cióáramlás, vagyis a munká­sok beavatása a gyár dolgai­ba, már nem mondható vala­mi pezsgőnek. Sőt. némelyik zas szövetkezetben, gyárban kife_ jezetten elhanyagoltnak, lanyhának találták. Igaz, a vizsgálat csak hat munka­helyre terjedt ki, de figyel­meztetést hordoz mindenki számára. Jó és terjesztésre méltó a kezdeményezés. Érdemes lenne máshol is számbaven­ni előnyeit. Az együttdolgo­és együttgondolkozás egyik legjobb eszköze lehet — kiegészítve az állandó, közvetlen kontaktussal a munkahelyen és a nyílt, őszinte tapasztalatcserével a Feltétlenül szükséges az tanácskozóasztaloknál. irányítók jólinformáltsága, a Simái Mihály Több Ipari fa A hazai állami erdőgazda­ságok az elmúlt hónapok­ban növelték a nagyobb ér­tékű iparifa-termelést; amíg az elmúlt év első hat hó­napjában alig több mint 50 százalék volt az összes ter­melésen belül az ipari ía aránya, idén, az első félév­ben az erdészetek már 61 százalékos arányt értek el. Jelentősen nőtt — 14 száza­lékkal — a láp- lombos rönkfa, ezen belül is első­sorban a sokféle hasznosítá­sú nyárrönk termelése. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom