Délmagyarország, 1973. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-16 / 217. szám

VtlAG PROLETARíAteGYESÖtlETEKI 63. évfolyam, 217. szám 1973. szeptember 16., vasárnap Ára; í forint MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA Holnap kezdik Ideiglenes vágány készül — Buszmegállók áthelyezése — Hét vállalat közös munkája Hirdetésben is figyelmez- Addigra elkészül ugyan a mosforgalom. A személygép­tette a lakosságot a városi Bánomkert sor is — melyet kocsik részére csakúgy, mint beruházási vállalat. hogy földgyalulás után kohósalak- a gyalogosokéra, korlátokkal holnap, hetfon reggel 9 órá- kai, s arra fröccsölt bitu- elválasztott sávokat alakíta­tol Szegeden lezárják az Áp- mennel erősítenek meg. de nak ki, a szerencsére elég rilis 4. útját a Hősök kapu- tulajdonképpen ideiglenesen széles járdán, hogy az előb­játol a Batthyány utcáig, va- _ ám ez utóbbi arra szol- biek be tudjanak az udva­lamint az útnak a Hámán gál majd, hogy az Április 4. rokra, garázsokba hajtani. Kato utcával való találkozá- útjából délre nyíló utcákba Itt kéli tudni, hogy ezek az sát, a csomópont környékét, ki-ki e két év alatt be tud- elkerített részek parkírozás­Ezzel újabb. már lapunk ál- jon járművel járni. ra nem alkalmasak, csak a. tal is többször sürgetett sza- Kényes munka ez Nem- környező utcák, kaszába jut az Április 4. út- csak azért; mert a régi al- Megváltozik néhány busz­jan tavaly ota folyo munka, építménye gyenge az útnak, megállóhely is. Hétfőtől a a teljes felújítás. Beleszámít- s addig is biztosítani kell Hámán Kató utcai csömö­rit? posta, a DEMASZ. a széthullás ellen, míg ki nem pont lezárása miatt — s így DEGAZ által már elvégzett cserélik; mert a régi tégla- értelemszerűen annak felsza­vagy vegzendo felújításokat csatornák fölül kell előbb el- badításáig — a 11-es busz is, a csatornázást, a vízveze- vinni a villamosvágányt, az- (Tarjón—személypályaud­tékek epiteset, a villamosva- tán lehet hozzájuk férni, ám var) végállomását a Há­LT^fZ úgy' hogy a véglegest is ki "ián Kató utcából az Indó­egyutt jar a felső tartóoszlo- kell alakítani — főleg azért, . - + .rro 0 ,, ac pókéval is _ 40-50 millió mert egy-egy vállalat kése- terre- a . 33;asi ,(Szent forintos rekonstrukcióval kell delme a program felboruló- György ter—bagváritelep) es számolni. A város lakossá- sát jelentheti? Ügyelni kellett a 66-os (Bartók Béla tér— g-áí;.az?rlban nem=sak a lel" az előkészítéskor arra is. Ságváritelep) autóbusznak az ujitas költségéi erdeklik, ha- , , r , . nem az is hogy mikor lesz "°§y valamiképpen biztosit- Április 4. utján levő megal­új út és rend a Hősök ka- sák a feltétlenül sürgős vagy lóját (melyet a városköz­püja és a Bem tábornok ut- fontos forgalmat: a villamo- pontba haladva használtak) ca között? Mivel hét válla- sok ^var^an közlekedését, szintén az Indóház térre vül az A^LÉP, a SzegedT és á valamint azt- hogy a villa- helyezik. Az 50-es vonalnak Budapesti Közlekedési Vál- mossíneken indokolt esetben (személypályaudvar—új­lalat, valamint a vízművek be tudjanak járni a mentők szegedi állomás) megszűnik — közös munkája ez. fel ^ a tűzoltók. E két év alatt a Hunyadi János sugárúton Sdnem'két1 évtg'tog ^r- nem IeSz könnyű helyzetben levő két megállója - melyek t^ni. a városgazdálkodási vállalat a Hámán Kató utca és a Bé­NémJ vigaszul szolgálhat, sem. hiszen a szemetet csak esi körút között voltak —, hogy elképzelhető: a jövő év akkor tudják — a föl nem helyettük á Bécsi körúton októberére a villamos már a végleges pályán fog járni, de a teljes rekonstrukció csak 1975. nyarán fejeződik be. Ennek végeztével azonban alaposan megváltozik majd az útvonal képe azon a 950 méteren, ahol hétfőn már irányító táblák tucatjai tá­jékoztatják a forgalomtere­lésről a közlekedőket. Két év múlva a középen futó villa­mossínek mentén jobbról, s balról egy-egy autónyom­sgv és leállósáv lesz majd, a villamos felsővezetékek tar­tóoszlopait a fasorban állít­ja fel a Budapesti Közleke­dési Vállalat. Sajnos, a mos­tani munkáknak is áldozatul esik majd 8—10 fa. A rekonstrukció tulajdon­képpen két ütemben törté­nik. Az első 4—6 hetes pe­riódusban a Hősök kapuja és a Batthyányi utca között már végleges vágányépítés folyik, a Hámán Kató utca és az Április 4. útja csomó­pontjában pedig megkezdő­dik a csatornaépítés. Onnan visszafelé haladva készül majd el a kilométernyi csa­torna. Amikor az említett Útkereszteződést a csatorna — s közben gázvezeték — el­készülte után föl lehet sza­badítani. akkor teljességgel lezárják — a Hámán Kató utcától a Hősök kapujáig — az útvonalat. Egyrészt azért, szedett síneken behajtva — alakítanak ki elvinni, amikor nincs villa­megállóhelyet. V. M. Qrszáoplési delegációnk hazaérkezett az NDK-bá! Apró Antal nyilatkozata Szombaton hazaérkezett a — Vendéglátóink gazdag Német Demokratikus Köz- programmal vártak bennün­társaságból az NDK Népi ket. Informáltak a Népi Ka­Kamarájának vendégeként mara tevékenységéről, az egyhetes hivatalos barati lá- ottani megyei tanácsok mun­togatáson részt vett magyar kajáról, a városi testületek, parlamenti küldöttség, ame- képviselők tevékenységéről. New Yorkban Péter János külügyminisz­ter vezetésével szombat dél­előtt elutazott Nem Yorkba az ENSZ-közgyűlés idei ülés­szakán részt vevő magyar küldöttség. Kádár János Finnországba látogat Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz* ponti Bizottságának első titkára Urho Kekkonennek, a Finn Köztársaság elnökének meghívására szeptember 25-* 28. között baráti látogatást tesz Finnországban. (MTI) mert ideiglenes vágányt épí­tenek a MÁV-kollégium fe­löli oldalon az állomás felé haladó villamosok számára a Bécsi körút és a Hámán Ka­tó utca között. másrészt azért, .mert a csatorna újabb szakaszának építését is meg­kezdik akkor az ALÉP dol­gozói. Most, hétfőtől a forgalmat az állomásra a Bem tábor­nok és a Gőz utcán, a vá­rosköznont irányából pedig a Bécsi körút—Április 4 útja— Galamb utcán bonyolíthatják le, amikor azonban a re­konstrukciós program máso­dik szakaszába ér, lényegé­ben a Hámán Kató utca és a Hunyadi János sugárút lesz A terelőútja a járműveknek. lyet Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke, Sze­ged országgyűlési képviselő­je vezetett. A delegáció megérkezése­kor Apro Antal az NDK-ban szerzett tapasztalatokról egyebek között megállapítot­ta: — Rendkívül hasznos út áll mögöttünk, az NDK Népi Kamarájával, annak elnök­ségével való találkozást, ta­pasztalatcserét, a kölcsönös tájékoztatást nagyra értékel­jük. A magyar országgyűlés és az NDK Népi Kamarája működésében. munkamód­szereiben, törvényhozó mun. kájában sok a közös vonás. Az NDK-ban is tapasztal­tuk, hogy a rendeleti mód­szerekkel történő kormány­zás helyett mind nagyobb te­ret kap a dolgozók széles tö­megeit érintő kérdésekben a törvényekkel való kormány­zás. Az NDK Népi Kamará­ja parlamentünkhöz hasonló­an sok új törvényt alkotott az utóbbi esztendőkben. Mó­dosították az NDK alkotmá­nyát, és számos olyan tör­vényt hoztak — gazdasági, társadalmi kérdésekben —, amelyek a szocialista fejlő­dést az utóbbi évek válto­zásait tükrözik. (MTI) Kendermarkoló Ez évtől a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat hatáskörébe tartozik a rostnövények termeltetése is. Néhány mezőgaz­dasági nagyüzem megoldotta a betakarítás komplex gépe­sítését. A nehéz fizikai munkától mentesítő, hasznos gépek közül látható képünkön az egyik, amely négymázsás ken­derbálát játszi könnyedséggel emel fel és helyez szállító­járműre. A mechanizálással nagymértékben gyorsult a betakarítás üteme Folytatódik Chilében a fegyveres ellenállás i A junta terrorhadjárata — Prats tábornok Argentínában — Partizáncsoportok alakulnak A chilei munkásosztály to- lenállókkal. A börtönökben zatait. Elsőként tette le a ga­vább folytatja a fegyveres óráról órára nő a letartózta- rast a puccsisták mellett a ellenállást Augusto Pino- tottak száma. Börtönnek ren- Nmzeti Párt elnöke és a Ke­chet tábornok reakciós kato- dezték be a két legnagyobb reszténydemokrata Párt el­nai juntájával szemben. A santiagói stadion mellékepü- nöke. Együttérzéséről és tá-í Prensa Latina hírügynök- leteit is. Itt tartják fogva mogatásáról biztosította az ség jelentései szerint fegyve- többek között a műszaki ellenforradalmi juntát a fu­res küzdelem bontakozott ki egyetem több mint hatszáz varozók szövetsége, az orvosi Santiagón kívül Milipilla, oktatóját és diákját. Valpa- kollégium, a mérnökök é9 Buento Alto, Maipu. San raisóban háromezernél több technikusok szövetsége, vaj Miguel, La Granja városok- embert — embertelen körül- lamint a kiskereskedők szo­bán. A főváros több nagy- ményék között — hadihajó- vétségé. üzemében a munkásság bar- kon őriznek. A chilei televízió, amely rikádok mögül vette fel a Továbbra is fennáll az éj» jelenleg csak egy csatornán harcot a harckocsikkal és tü- szakai kijárási tilalom, zár- sugároz adást, filmfelvétele-' zérséggel támadó katonai va vannak a repülőterek, ket közölt a santiagói nem­alakulatokkal. Különösen sú- szigorú hírzárlat van. Rolan- zeti stadionból, ahová a Né-­lyos küzdelemről érkezett do Gonzalez tábornok, a ka- pi Egység híveit bezárták — jelentés Santiago ipari öve- tonai junta gazdaságügyi fejeződik be az ADN santia-j zetéből. Több üzem és gyár minisztere megerősítette, gói tudósítójának jelentései a munkások kezén van, és hogy az új rezsim felszámol- Gustavo Leigh tábornok, a nem szűnik a lövöldözés za- ja a népi kormány által az katonai junta egyik tagja, a ja a főváros központjában árak és az elosztás ellenőr- légierő főparancsnoka i.elevi­sem. Santiago utcáin katonai zésére létesített valameny- zióbeszédben bejelentettej járőrök és harckocsik cir- nyi szervezetet. A külföldi „Az egész országban nyuga­kálnak, éjszaka és szómba- újságírókat súlyos büntetés- lom uralkodik ugyan.- de ton reggel a város fölött a sel fenyegették meg, ameny- Santiago egyes külterületein lázadók repülőgépei köröz- nyiben cenzúra nélkül pró- még van bizonyos ellenállás tek. bálják továbbítani híreiket és városi gerillamozgalom Egyes adatok szerint csu- Chiléből. szervezésére is kísérlet törté„ pán Santiagóban 5000 mun- Az AFP az argentínai tlik." kást és diákot gyilkoltak le Mendozából szerzett értesü- A nyugodt helyzetről mon­a fegyveres összetűzésekben, lésekre hivatkozva közli, dott szavaival ellentétben áll Az Ex Sumar textilgyár hogy a fasiszta junta párán, a juntának az a két hivatalo­bombázása során a junta 500 csára Valparaisóban kivé. san kiadott közleménye; textilmunkást ölt meg —-kö- gezték Pedro Vuscovich amelyből kitűnik, hogy Val­zölte Jorge Arrate, aki a né- volt gazdaságügyi minisztert paraisóban egy partizáncso­pi egység kormányában bá- és Orlando Millas pénzügy- port megtámadta az ott állo­nyaügyi miniszter volt. minisztert. Jósé Toha volt másozó egyik ezred raktárait, A puccsisták féktelen ter- belügyminiszter több vezető egy másik fegyveres csoport rorhadjáratot folytatnak az poliitkussal együtt állítólag pedig egy Puento Altó-i ezJ ellenállás letörésére. Santia- egy katonai főiskola épüle- red laktanyáját. Arról is tá­góban és Valparaisóban ke- tében van letartóztatva. jékoztatott a junta, hogy egy Nyugati hírügynökségek haditengerész alakulat ValJ jelentései szerint Mendozá- paraisóban „rohammal be-i ban, a chilei határnál fekvő vette a szélsőségesek tábo­argentin városba érkezett rát" és Chlllan városnál, á Carlos Prats tábornok. A hegyekben partizán tábor hírt argentin hivatalos hely- „nyomára bukkant". A juru ről is megerősítették. Prats ta közleményei „szélsőségj­állítólag a junta menlevelé- seknek" nevezik a népi egy­vei, három ismeretlen sze- ség híveit, mély kíséretében lépte át a Az AFP francia híiügy­hatart. nökség beszámolója szerinti Pablo Neruda él. A hírt a valóságos háború dúl az Nobel-díjas költő nővére kö- éterben a junta és az egyseg­zölte telefonon a UPI tudósi- kormányhoz hű adók közötti tójával Isla Negra szigetéről. Az utóbbiak az ország lerii­ahol maga Pablo Neruda is letérői sugározzák adásaikat, tartózkodik. „Bátyám nagyon s változatlanul arról számol­beteg, most mégis írt egy rö- nak be, hogy katonák és fel­vid költeményt" — mondta fegyverzett munkások száll­Pablo Neruda nővére. nak szembe a puccsistákkal. Az ADN santiagói tudósi- A junta adói cáfolják eze­tójának a fasiszta puccs óta ket a jelentéseket. Azt vi­először pénteken éjszaka si- szont már nem tudták meg­került rövid időre telexkap- cáfolni, mert az egész or-j csolatot létesítenie szerkesz- szág volt fültanúja hogy tőségével Ez alkalommal szombaton reggel a népi erők beszámolt arról, hogy a ka- ,... , ., tonai junta péntekig 29 pa- egyik adojanak sikerült ra­rancsban szólított fel „a állnia a junta rádiójánaki rend és a nyugalom helyre- hullámhosszára és miköz­állítására az országban". ben puccsisták az új re­Santiagoban mindössze két J ^ gyetlenül leszámolnak az el­napilap jelenik meg, az El zsimhez intézett hűségnyi­Mercurio és a La Torcera latkozatokat olvastatták bej de La Hora, s ezek naponta a népi erők adójának be­közlik a különféle szerveze- mondója arra szólította fel tek és szakmai szovetsegek „ , . . , , (vállalkozói és tulajdonosi a lakossagot' hogy szerezzen ^szervezetek) faűségnyilatko- (Falutatás a 2. oldalon^ ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom