Délmagyarország, 1973. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-01 / 204. szám

Gyülekeznek a versenyzők A barázda mélységét nemcsak a zsiirl, de maguk a ver­senyzők is ellenőrizték VILÁG FROLÉTARr/HEGYEsOLJE-mtt 63. évfolyam, 204. szám 1973. szeptember 1„ szombat Ára; 80 fillér Az Elnöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tar­tott. Törvényerejű rendelet­tel módosította az Elnöki Tanács az oktatási rendszert szabályozó 1961. évi III. törvényt. Figyelemmel az oktatási reform során szer­zett tapasztalatokra, új meg­fogalmazást nyert az egyes oktatási intézmények és for­mák — a gimnáziumok, szakközépiskolák és a fel­nőttoktatás — képzési cél­ja, a módosítás ezenkívül ki­terjed időközben a meghala­dottá vált néhány más tör­vényi rendelkezésre is. A, törvénymódosítással össz­hangban az Elnöki Tanács módosította a középfokú ok­tatási intézményekről szóló 1965. évi 24. számú törvény­erejű rendeletet. Az Elnöki Tanács módo­sította a honvédelemről szóló törvényt. A kiegészítő módo­sítást tartalmazó törvényere­jű rendelet bővíti a tartalé­kos hadkötelesek katonai szolgálatának törvényes ke­reteit. Az Elnöki Tanács döntése alapján a Szegedi Tanárkép­ző Főiskola a jövőben „Ju­hász Gyula Tanárképző Fő­iskola" néven folytatja mű­ködését. Az Elnöki Tanács végül bírói és más. folyamatban levő ügyeket tárgyalt. Waldheim Kairóban Pénteken délután kétna­pos látogatásra Kairóba ér­kezett Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára. A világszer­vezet vezetőjét a repülőtéren Hauszán el-Zajjat egyiptomi külügyminiszter fogadta. Kurt Waldheim délelőtt még Tel Avivban tárgyalt Abba Eban izraeli külügymi­niszterrel. Elutazása előtt tartott sajtóértekezletén ki­jelentette, hogy közel-keleti körútjának mérlegét termé­szetesen csak annak befeje­zése után vonhatja meg. Bányásznapi ünnepségek Kitüntetések, jutalmak Acs S. Sándor feivetele Az algyői bányászfinnepség résztvevőinek egy csoportja A szegedi szénhidrogén­medence olajbányászai teg­nap, pénteken ünnepelték meg a 23. bányásznapot. Do­rozsmán, a szegedi kőolajfú­rási üzem művelődési termé­ben rendezett ünnepségen megjelent Szabó Sándor, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára, Ko­vács Imre, a megyei tanács elnökhelyettese, valamint Berta István, a városi párt­bizottság osztályvezetője. Dr. Vándorfi József. a Nagyalföldi Kőolaj és. Föld­gáz Feltáró Üzem igazgatója mondott beszédet, majd ki­tüntetéseket nyújtott át a munkában kitűnt dolgozók­nak. A 15 éves szolgálatért húszan, a huszonöt évesért hatvanan vehették át a Bá­nyász szolgálati érdemérmet; összesen 150 ezer forint pénzjutalmat osztottak szét. A Szolnokon megtartott köz­ponti ünnepségen Okos Jó­zsef főfúrómester a Nehéz­ipar Kiváló Dolgozója kitün­tetést vehette át, a szegedi belterületi kutatásokban végzett 1 kiemelkedő munká­jáért. Algyőn, a Nagyalföldi Kő­olaj és Földgáztermelő Vál­lalat szegedi dolgozói ün­nepeltek. A központi iparte­lep ebédlőjében rendezett megemlékezésen részt vett dr. Ágoston József, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára, Papdi József, a megyei pártbizott­ság osztályvezetője, valamint Veress Ferenc, a szegedi vá­rosi pártbizottság munkatár­sa. A megyei tanácsot dr. Bozó Sándor vb-titkár kép­viselte. A bányászok áldozatos munkájáról nap mint nap megújuló feladataikról Jura­tovics Aladár, a szegedi üzem vezetője tartott beszé­det. A Bányászati szolgálati érdemérmet heten vehették át; 16-an kapták meg a Ki­váló- Dolgozó jelvényt és oklevelet, s 296-an pedig a törzsgárdajelvény különböző fokozatait. Az ünnepségen 145 ezer forint pénzjutalmat osztottak ki a munka élen­járói között. Tegnap befejeződött Sze­geden az orvosegyetem női klinikájának tantermében a pubertáskor orvosi problé­máival foglalkozó nemzetkö­zi konferencia. A magyar gyermekorvosok és nőorvo­f sok társaságának közös ren­) dezésében 11 ország több mint 150 szakembere négy referátumot és 46 előadást hallgatott, vitatott meg négynyelvű: magyar, orosz, angol és német tolmács köz­vetítésével. A konferencia szünetében kértünk rövid interjút dr. Sárkány Jenő­től, a budapesti Heim Pál gyermekkórház igazgatójától, és dr. Sas Mihálytól, a sze­gedi orvosegyetem női klini­kájának professzorától. Dr. Sárkány Jenő: — A serdülőkor problémái nap­jainkban egyre szembetű­nőbben jelentkeznek, külö­nösen a nagyvárosokban. A gyerekek testi és szexuális fejlődése hihetetlenül fel­gyorsult anélkül, hogy a tár­sadalmi érettségük lépést tartana a fejlődés ütemével, megnövekedtek a családala­pítás biológiai és társadal­mi feltételei is. Helyesen és egészségesen kiterjedtek az ifjúság szabadságjogai, ami veszélyeket hordoz magában, ha a fiataloknak nincs kellő élettapasztalatuk. Sajnos, gyakran nincs. Ezért teremt váratlan helyzeteket a kiáb­Szántóverseny Huszonöt kiváló traktoros részvételével járási szántó­versenyt rendeztek tegnap délelőtt Csengelén, az Egyesült Tsz határában, a téesz-szövetség, a KISZ járási bizottsága és a járási hivatal szervezésében. A verseny célja az volt, hogy a homoki gazdaságok traktorosai az őszi munkák megkezdése előtt képességeiket összemérve egyúttal ta­pasztalatokat is cseréljenek. A felnőttek közül Vajda Mi­hály (Csengele), Tóth István (Csengele), Dóczi Jenő (Rú­zsa), Szűcs Mihály (Öttömös), Kunszabó Mihály (Csengele) és Kakas Ferenc (Dorozsma); az ifjúsági kategóriában pe­dig Szabó Imre (Dorozsma), Kéri Mihály (Rúzsa), Sebők Sándor (Zákányszék), Kiss Illés Károly (Zákányszék), Ku­csora Péter (Csengele) és Kismárton István (Sövényháza) nyert értékes díjat. rándulás, a cinizmus, a nem­zedéki ellentét, szembefor­dulás az iskolatársakkal, nem ritkán a bűnözés, sót az öngyilkosság — ha nem is­merjük a folyamat társadal­mi gyökereit. Ennek feltá­rásához kevés az orvos, a társadalom egészének, a csa­ládnak, szülőknek, iskolá­nak, pedagógusnak segítsége kell. A bíróságok, különböző nevelő intézmények munká­ja már „eső után köpönyeg". A 11—12 éves lányok ter­hessége rendszerint olyan problémakra vezethető visz­sza, olyan következmények­kel jár. amelyben az egész társadalom segítségére van szükség. Egy hasonlattal: a gyermek utáni vágy az em­beri lélek csúcsa, amit meg kell mászni, ám, ha valaki 11 évesen vállalkozik rá, azt hiszem, csak leeshet róla. Nem értékeljük eléggé a gyermekszületés ünnepnap­jait. amikor valaki dönt arról, hogy családot alapít. Az lenne az ideális, ha eh­hez a gyerekekben megfelelő perspektíva alakulna ki. Vagyis a serdülőkor orvosi kérdéseit messze túlhaladja az az igény, ami a társada­lom felelősségében fogalma­zódik. A gyerekek biológiai és társadalmi érése között megnövekedett idő problé­máit nem utólag kell meg­oldani, hanem a születés pillanatától kezdve. követ­kezetes családi, iskolai ne­veléssel, társadalmi ráhatá­sokkal. A ma még megvála­szolatlan kérdésekre persze a szegedi konferencia sem tudott egyértelmű választ adni, például a családon kí­vüli nemi életről sem hang­zott el vélemény. Lényegé­ben természetesen, hiszen í. nézetek különbözőek, és minden bizonnyal előbb az élet ad majd választ. A lényeg viszont, hogy töre­kedjünk a kérdések fölveté­sére, ebből a szempontból úttörő jelentőségű volt a konferencia, melyet a sze­gediek mintaszerűen szervez­tek meg. Dr. Sas Mihály: — A ser­dülőkor • problémáiban a gyermekorvosok álláspont­ja kevésbé, a nőgyógyászoké többé-kevésbé egységes, örömmel állapíthatjuk meg, a mi fáradozásainkkal a sze­gedi klinikán — hogy úgy mondjam — időszerűek va­gyunk. Szeretnénk, ha intéz­ményessé válna a gyermek­nőgyógyászat, valamiképpen az iskolaorvosi vagy a kar­diológiai hálózathoz hasonló­an. A szegedi klinika tízéves munkájának legfőbb tapasz­talata, hogy egy ilyen háló­zat kiépítésének komoly a létjogosultsága, de az orvos­képzésben is helyet kell kap­nia a serdülőkornak egész­séjgügyi szakellátásának. A konferencia azért sem volt haszontalan, mert figyelmet keltett: ami sokáig csak né­hány orvos szívügye volt, bizonyítékká erősödött. A serdülőkor problémái kicsit a „senki földjén" várnák megoldásra, a különböző szakterületek közös határain, s jószerivel hiányzik a szak­embergárda is. Erről és ha­sonló kérdésekről őszinte hangnemben, lakkozás nél­kül beszéltek a konferencia előadói, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy közelebb jus­sunk a megoldáshoz. N. I. Cukorgyártási idény A Mátra vidéki cukorgyá- megkezdődött a'cukorgyártá­rak két üzemében, a hatva- si idény. A hatvani és a ni és a selypi cukorgyárban selypi cukorgyár körzetében pénteken megkezdték a cu- a répa felvásárlása folyama­korrépa felvásárlását, s ezzel tos és zavartalan. (MTI) Az orvos és a társadalom közösen segíthet Befejeződött Szegeden a nemzetközi orvoskonferencia

Next

/
Oldalképek
Tartalom