Délmagyarország, 1973. augusztus (63. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-17 / 192. szám
PÉNTEK, 1973. AUGUSZTUS 17. 3 Meghalt Rékasi László Rövid betegség után csütörtökön, augusztus 16-án, 77 éves korában Szegeden elhunyt Rékasi László elvtárs, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje. a munkásmozgalom régi harcosa. Rékasi László 1896-ban született Szegváron. Cipészsegéd lett, s már a kilencszázas évek második évtizedében részt vett a munkásmozgalomban. Ekkor, 1913ban lett tagja a pártnak is. A Tanácsköztársaság Idején vöröskatonaként harcolt az Alföldön, tagja volt a szegvári munkástanácsnak. A Horthy-korszakban is kivette részét a munkásmozgalomból és a szakszervezeti munkából. 1920-tól a Bőripari Munkások Szakszervezetének vezetőségi tagja volt, tevékenységéért még abban az évben le Is tartóztatták. 1919 óta folyamatosan végzett párt munkát, a felszabadulás után a szegedi, felsővárosi pártszervezetben dolgozott. Alapító tagja volt az Április 4. Cipész Ktsz-nek, ahol szintén részt vett a pártalapszervezet munkájában. 1955-ben a Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója lett. Tevékenységéért 1959-ben a Magyar Tanácsköztérsasági Emlékéremmel, 1967-ben a Szocialista Hazáért Érdemrenddel. 1969-ben a Munka Érdemrend ezüst fokozatával, 1970-ben pedig a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremmel tüntették ki. • Rékasi László elvtárs temetése augusztus 21-én 15 órakor lesz a Dugonics-temetőben. Az MSZMP Szeged városi bizottsága Barkácski állítás nyílt Szegeden Odahaza a lakásban, vagy a kiskertben, a nyaralóban mindig akad valami javítani való. De kérdés, kl végezze el a munkát? Ha nincs más, csináld magad — ajánlják az embereknek. Jó, jó, de mivel? Tessék körülnézni a szegedi barkácskiállításon, bármilyen javítanivaló elvégzésére bőségesen akad szerszám, ötletes berendezés. A budapesti, a pécsi és a debreceni bemutatók után most a Marx téri vásárcsarnok adott otthont e hasznos kiállításnak, amelyet tegnap, csütörtökön délután Prágai Tibor, a szegedi városi tanács elnökhelyettese nyitott meg. Milyen újdonságokkal találkozhat a látogató? Most, elsőízben mutatnak be olyan cikkeket, amelyek még nem láthatók a boltokban. Azzal a céllal, hogy az érdekeltek mondjanak véleményt, s ha tetszik a szerszám, akkor a kereskedelem megrendeli. árusítja. A hazai gyárak, zöttük a kéziszerszámgyár termékei, csehszlovák, olasz, holland, osztrák, lengyel, NDK-beli, angol, ausztrál cégek ötletes szerszámalt, berendezéseit mutatják be a szegedi kiállításon. Új terméknek számít az angol Black és Decker gyár barkácsgépcsaládja, amellyel egy háztartásban adódó min denféle javítási munkákat eí lehet végezni; fúrni, faragni, esztergálni, fűrészelni, csiszolni — még parkettát is — polírozni, pázsitot nyírni stb. Igen érdekesek a kiskertekben, gyümölcsösökben és szőlőkben használható masinák, öntözők, permetezők. A szegedi kiállításon a gyártó cégek és a kereskedelem szakemberei tanácsadást tartanak, és működés közben is bemutatják a barkácsszerszámokat, sőt minden bemu. tátott cikket meg ls lehet vá, sárolni a helyszínen. Zavartalan lesz a tankönyvellátás Huszonhárommillió iskolai könyv Az 1973—74-es oktatási év tankönyvellátása — a Művelődésügyi Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint — zavartalan lesz. A kiadók erejükhöz mérten gyors munkát végeztek:/ az idén mintegy 1500-féle tankönyvet készítenek — 23 millió példányban — az általános, a közép- és a szakmunkásképző iskolák diákjainak. A tanévnyitásra 1400-féle tankönyv és más pedagógiai kiadvány elkészül — ezek nagy része már a könyvterjesztő vállalatok boltjaiban van — a még hiányzó kiadványok pedig folyamatosan látnak napvilágot. Az általános iskolák számára készülő 168 tankönyv közül jelenleg csupán két munkafüzet és egy feladatlap vár kibocsátásra: A VI. osztályos magyar irodalmi olvasókönyv még nem jutott el minden könyvesboltba: augusztus végére ezek is kaphatók lesznek. Tartalmi és módszertani szempontból is korszerűbb formában jelenik meg a második osztályos diákok Számolás és mérés című, valamint a VIII. osztályosok földrajzkönyve a hozzátartozó munkafüzettel és feladatlapokkal. A korszerű oktatás követelményeinek megfelelően, számos űj munkafüzet és feladatlap készül. Üjdonság lesz az általános iskolai alsótagozatosok Számolás és mérés tankönyveihez készítet kiegészítő feladatlap, továbbá a III. osztályosok olvasási munkafüzete, a IV. osztályosok nyelvtani és helyesírási feladatlapja, a VI. osztályosok nyelvtani munkafüzete. A dolgozók általános iskoláiban az új szervezésű tanításhoz igazodva — ugyanis egy év alatt két osztályt végeznek el — 16-féle új tankönyv jelent meg 600 ezer példányban. A kisegítő iskolák számára 23 tankönyv készül, ebből öt teljesen új kiadás. Az irodalmi olvasókönyv az V. osztályos tananyag kivételével augusztus végén már megvásárolható lesz. A hiányzó kötet előreláthatólag a jövő év elejére készül el. A nappali tagozatú és a dolgozók gimnáziumaiban 158-féle tankönyvet használnak; ezek közül mindössze nyolc — a harmadik osztályosok fizika tankönyve, két feladatgyűjtemény, a számítástechnika, három kispéldányszámú nyelvkönyv és egy nyelvtankönyv — kerül késve a boltokba. Közülük a harmadik osztályosok matematikai feladatgyűjteménye szeptemberben, a számítástechnikai tankönyv októberben jelenik meg. A szakközépiskolák tankönyvellátása sokat Javul az elmúlt évekhez viszonyítva. Az iskolatípus számára 850féle tankönyvet készítenek a nyomdák. Közülük 59 kiadványnál van némi lemaradás. A szakmunkásképző iskolák tanulói összesen 141féle tankönyvből gyarapíthatják majd tudásukat. (MTI) A Oiosz operákhoz vonzódom" Beszélgetés Szlavka Popoviccsal Naponta ötezer vendég Egész lénye csupa vidámság. Beszéd közben külön életet él az arca, keze; gesztusai rendkívül kifejezőek. Szlavka Popovics, a Belgrádi Opera énekesnője nem a fővárosban, egy dél-szerbiai falucskában született. Innen a temperamentum, az olaszos élénkség. — Sokszor hívnak különböző jugoszláviai városokba énekelni, de legszívesebben szűkebb hazámba megyek. A Denevérben, a grófnő szerepében van egy csárdásszám. Délen ezért mindig hatalmas tapsokat kaptam. Az emberek itt annyira szeretik a temperamentumos részt, hogy mindenki megtanulta F három szót: magyar, zene, csárdás. Egyébként ez a néhány nap Szegeden élményt jelent számomra. A magyar emberek pontosan démiára. Magyarországon sokan ismerik a híres rendező, Gavela nevét. Az ő feleségénél, Zlata Dzsundzsanac-Gavelánál tanultam. Azakadémia után felvettek a Belgrádi Népszínházhoz, a Toacdval debütáltam. Azonnal nehéz, nagy szerepeket kaptam: a Trubadúrban, a Mononban, a Tannhüuserben, A végzet hatalmában. Hamarosan külföldre is eljutottam, legelőször Olaszországba, ahol minden operaénekesnek meg kell fordulnia. Tanulni lehet náluk a mesterséget, hiszen az olasz operák nagy hangtechnikai tudást igényelnek. Hozzám mégis közelebb állnak az orosz operák, amelyekhez nem elég a szép hang. Teljes . embert kívánnak, jó énekest és jó színészt, mert1 alakjaik befelé élnek, érzelemviláguk rendkívül gazdag. Sulyok Erzsébet Siflis József felvételei A 12. századi történetet feldolgozó Igor-ének adta az ihletet és a librettó cselekményét BorogyinnaW, az Igor herceg szerzőjének. Hogy népét megszabadítsa a tatárok sűrű zaklatásaitól, hadba indult ellenük Igor, ám vereséget szenvedett, fogságba esett. Míg a herceg Koncsak. kán foglyaként a szabadulást várja, odahaza a duhaj rokon Galickij tivornyái botránkoztatják meg Jaroszlavnát és az udvart. Képeink a Belgrádi Opera tegnapi premierjét megelőző szerdai főpróbán készültek, s az előadás jellegzetes pillanatait örökítik meg. Fent: Igor (Dusán Popovics) búcsúzik — csata előtt — hitvesétől, Jaroszlavnától (Milka Sztojanivocs), lent: Galickij hívei, Igor távollétében, dáridóznak. olyanok, amilyeneknek mindig képzeltem őket. A másik élményem a dóm, amelynek most már ismerem a történetét. Számos országban megfordultam, de még sohasem szenteltem ennyi figyelmet híresebb épületeknek sem. Szlavka Popovics az Igor herceg második, hétfői előadásán énekli Jaroszlavna szerepét. — Svájcban talán életem legszebb kritikáját kaptam érte, és a Belgrádi Opera első díját, amellyel az év legjobb énekesét jutalmazzák. • Kollégáim és az Opera vezetői szerint van egy nagy hibám: nem vagyok eléggé élelmes. Meggyőződésem azonban, hogy nem a tolakodás és az élelmesség, hanem a hangja teszi ismert énekessé az embert. Hogyan került a dél-szerbiai kis faluból a Belgrádi Operába? — Szerettem énekelni. Először főiskolára jelentkeztem, de Belgrádban nem volt könnyű az élet. Az ösztöndíj kevésnek bizonyult, a tanulmányaimmal egyidöben kisebb szerepeket vállaltam operettekben. Később aztán búcsút vettem minden operettől, átmentem a zeneakaNyáron Szeged az ország egyik legforgalmasabb városa, különösen a Játéknapokon, de leginkább szombaton és vasárnap, amikor a hazai és külföldi vendégek ezrei érkeznek ide. A város látogatottságához mérten növekedett meg a Szegedi Idegenforgalmi Hivatal munkája és feladata ls. Dr. Antalffy Györgyné, a hivatal vezetője arról tájékoztatott, hogy a csoportosan, különvonatokon, autóbuszokon érkező vendégek mellett különösen megnövekedett az idén a nem szervezetten érkező vendégek száma, az előző évihez viszonyítva legalább 50 százalékkal. A róluk való, elaprózott gondoskodás nagyobb és sokrétűbb feladatot kíván az idegenforgalmi hivataltól, hiszen az ügyvitelben lényegében ugyanannyi idő alatt intézik el például egy ötvenfős csoport szálláshelyét, és egyéb szolgáltatását. Szegedet az ünnepi hetek alatt várhatóan 500 ezer hazai és külföldi vendég látogatja meg. Tavaly ugyanebben az Időszakban 470 ezer érkezőt látott vendégül a város. Az is figyelemre méltó adat, hogy a Szegedre érkezők átlagban 2,2 vendégnapot töltenek a szállodákban, a kempingben, a fizetővendég-szolgálatban. Naponta 5 ezer vendég elhelyezéséről kell gondoskodnia az idegenforgalmi hivatalnak, amely az Expressz utazási irodával együtt kollégiumokban is tud szállást biztosítani, amellett, hogy két-három ágyas szobáit is a vendégek rendelkezésire bocsátja az Izabella-híd melletti kempingben. A kényelmes kemping különösen megnyerte a városon átutazó külföldiek tetszését. Igazán jó berendezés, hideg és meleg víz, főzési lehetőség, hideg-meleg vizes mosogató, felnőtteknek és gyerekeknek műanyag fürdőmedence, autómosó, vendéglő és ajándékpavilonok állnak a vendégek rendelkezésére. A kempingben megszálló vendégek 80 százaléka külföldi, holland, nyugatnémet, belga, francia, NDKbeli, lengyel, cseh, bolgár, jugoszláv és egyéb nemzetiségű. akik általában másfél vendégnapot töltenek Szegeden. A létesítmény megérte a ráfordított beruházást. A szükségnek megfelelően éppen ezért tovább építik 360 férőhelyesre, s várhatóan jövőre a bővített részt is átadják rendeltetésének. A kempingben mindenféle pénzt beváltanak, csekket is. A szórakozási lehetőségek egyike: a vendég bérelt lovon lovagolhat is a kemping mentén. Az Utasellátó Vállalat különféle automatákkal és ajándéktárgy-árusítással áll a lakók szolgálatára. Eddig 14 különvonat hozott vendégeket Szegedre, az Expressz Utazási Iroda, illetve az IBUSZ szervezésében. A vendégekkel ideérkező autóbuszok számát szinte nem is tudják nyilvántartani, mert olyan sűrűn jönnek. A Szegedi Idegenforgalmi Hivatalnak segít az Autóklub is szervezni a hazai és külföldi vendégeket Szegedre. A hivataltól igen sokan kérnek — csoportok és egyéni látogatók — idegenvezetést. Szegeden hetven Idegenvezető, 11 nyelvet beszél. A szórakozási lehetőségek közül az idegenforgalmi hivatal készséggel ajánlja az orgonabemutatót és hangversenyt a dómban, és a zsinagógában. Az előadások szüneteiben bemutatja a vendégeknek a Dömötör-tornyot. A panorámabusz pedig reggel 9-től óránként viszi városnézésre a hazai és külföldi vendégeket. Bővítette kiadványai sorát idén az idegenforgalmi hivatal. Csongrád megye térképét színes levelezőlapon hozta forgalomba: 10 ezer darabot készíttetett belőle, amely csak a hivatalban kapható. Ugyancsak színes fotókkal jelentette meg magyar, orosz, német és angol nyelvű tájékoztatóját Csongrád megyéről, 50 ezer példányban. E kiadvány gazdag látnivalókat, érdekességeket kínál a vendégeknek, a többi között ismerteti Csongrád megye városait. Szegedet, Hódmezővásárhelyt, Makót, Szentest, Csongrádot. Ezek mellett sok más ismertetőt kaphatnak a vendégek, akik hosszabb, rövidebb időt töltenek Szegeden, az ünnepi hetek városában. T,. F.