Délmagyarország, 1973. augusztus (63. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-17 / 192. szám

2 PÉNTEK, 1973. AUGUSZTUS 17. 3 Magyar—NSZK diplomáciai kapcsolatok Befejeződött a tárgyalások első szakasza 9 Bonn (MTI) Csütörtökön délelőtt szak­értői szinten folytatódtak a magyar—nyugatnémet meg­beszélések. Szerdón délelőtt a két küldöttség hivatalos tárgyalásokat tartott, majd délután, Illetve csütörtökön azokban a kérdésekben meg­kezdődött a megállapodás szövegezése, amelyeknek megvitatását már eredmé­nyesen lezártak. Szerdán este a nyugatné­met fél meghívására a két küldöttség közös vacsorán vett részt. Csütörtökön délután lezá­rult Bonnban a magyar— nyugatnémet tárgyalások el­ső szakasza. A tárgyalások befejeződésével a magyar küldöttség a következő köz­leményt adta ki: „Befejező­dött a Magyar Népköztársa­ság és a Német Szövetségi Köztársaság delegációi kö­zött a diplomáciai kapcsola­tok felvételének előkészíté­séről folytatott tárgyalások első szakasza. Több kérdés­ben előzetes megállapodás Jött létre. Mindkét delegá­ció vezetője jelentést tesz kormányónak. Megállapod­tak, hogy a tárgyalásokat a közeljövőben folytatják. A megbeszélések konstruktív légkörben zajlottak le." Gyenes András Argentínában 9 Budapest (MTI) Csütörtökön, tegnap Ar­gentínába utazott Gyenes András, az MSZMP Közpon­ti Ellenőrző Bizottságának tagja, a KB külügyi osztá­lyának vezetője. A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága képviseleté­ben részt vesz az Argentin Kommunista Pórt XIV. kongresszusán. A kubai kommunisták ünnepe • Havanna (TASZSZ, Min Negyvennyolcadik évfor­dulóját ünnepelte csütörtö­kön Kuba első marxista—le­ninista pártja, amelyből a jelenlegi Kubai Kommunista Párt létrejött. Az évforduló alkalmából országszerte nagygyűléseket tartanak. 1925. augusztus 16—17-én az imperialistabarát dikta­túra kegyetlen elnyomó rendszerében hívták össze az illegalitásban levő, szét­szórt kubai kommunista szervezetek húsz képviselő­jét a párt alakuló kongresz­szusára. Az 1965-ben alakult Kubai Kommunista Párt folytatja a kubai marxisták —leninisták dicső forradalmi hagyományait. Kubának a szocializmus építésében el­ért jelenlegi sikerei a leg­szebb tiszteletadás azok em­lékének, akik 48 évvel ez­előtt megalapították hazájuk első marxista—leninista pártját. Javítják a lengyel gazdaság­irányítást • Varsó (MTI) Plotr Jaroszewicz elnökle­tével az ország 1974—75-ös tervének irányelveiről tár­gyalt a lengyel miniszterta­nács. Jaroszewicz miniszter­elnök elmondta: a LEMP őszi országos értekezlete az 1971 óta elért' eredmények alapján várhatóan felemell a jelenlegi lengyel ötéves terv hátralevő időszakának elő­irányzatait. Ezután hangoz­tatta: — Az 1974—1975-ös célok elérése nehéz, de reá­lis feladat. Minden területen még to­vább kell javítani a gazdál­kodós hatékonyságát. Ezek­ben az években nemcsak a tervfeladatokat kell teljesí­teni, hanem mélyreható vál­tozásokat kell eszközölni a gazdaságirányításban, a ter­melési módszerekben is. Watergate és tiszta víz „Elérkezett a pillanat, hogy a Water­gate-ügyet az igazságszolgáltatás elé utal­juk; annak kell elbirálnia. ki bűnös és ki ártatlan" — mondta csütörtökre virradó éjszakai televíziós beszédében Nixon el­nök. A vizsgálatot folytató szenátusi bi­zottságról szólva kijelentette: munkájára mindinkább az vált Jellemzővé, hogy az ügybe az elnököt is belekeverje. Bejelen­tette: továbbra sem hajlandó kiadni a magánbeszélgetést rögzítő hangszalagokat. Megígérte: a jövőben az amerikai kor­mány éberebb lesz, s hasonló visszaélések­nek elejét veszik. Sokan talán nem emlékeznek már rá: a Watergate-botrány 1972. június 17-én robbant ki. A washingtoni rendőrség ezen a napon őrizetbe vett öt személyt, azzal a váddal, hogy betörtek a Demokrata Párt washingtoni székházába. Ügynevezett po­litikai betörés történt: az öt férfi ugyanis lehallgatóberendezéseket szerelt fel az iro­dákban, ós titkos dokumentumokat vitt magával a párt. elnökválasztási taktikájá­ról. Két nappal letartóztatásuk után megta­lálták két őrizetbe vett személynél a Fehér Ház tanácsadójának: Huntnak a címét. Jú­lius 1-én „családi okokból" lemondott John Mitchell, aki Nixon választási hadjáratá­nak fő szervezője volt. Augusztus 29-én az elnök kijelentette: a Fehér Ház egyetlen alkalmazottja sem részes a Watergate­ügyben. amely egyébként a demokraták washingtoni székházáról nyerte el nevét. Szeptember 15-én kémkedés, összeeskü­vés és betörés vádjával per indul az öt letartóztatott, valamint két másik személy ellen. 1973. január 8-án kezdődik a tár­gyalás. Február 7-én a szenátus héttagú vizsgálóbizottságot nevez ki az ügy és az 1972-es elnökválasztási kampány más, gya­núsnak tartott körülményeinek tisztázá­sára. Belebukott az ügybe Kleindienst igaz­ságügy-miniszter, de távozott tisztségéből Magruder, a telefonlehallgatások egyik specialistája is. Mitchell volt igazságügy­miniszter és Stans volt kereskedelemügyi miniszter ellen is vádat emel egy esküdt­szék. És így tovább, és így tovább... A botrány hullámai elérték az elnök személyét is. A szenzációhajhászó sajtóter­mékek különböző titkos és szupertitkos részleteket közöltek a Watergate-üggyel ösz­szefüggésben. Annak idején még Nixon le­mondásáról is folytak találgatások. Az elnök legutóbbi televíziós beszédében a többi között megjegyezte: a Watergate­ügyben támadt bizonytalanság aláássa az amerikai gazdaságba, a dollárba és az USA külpolitikájába vetett bizalmat. Ezért is sürgeti az amerikai közvélemény józan, tárgyilagos fele, hogy a minden bizonnyal szántszándékkal felfújt botrány ügyében mielőbb öntsenek tiszta vizet a pohárba. Canberrai képeslap Ha Canberrában összejön, nek a, legöregebb kormány­tisztviselők, s az állomáshe­lyükön legrégebben szolgáló diplomaták, előbb-utóbb ok­vetlenül a hőskorra terelő­dik a szó. Nem is olyan tá­vol a múltban, nyaranta cséplőgép zúgott a hivatali épületek között elterülő szántókon, s az egyik ázsiai ország nagykövete nyúlra vadászott rezidenciájának ab­lakából. Canberra fiatal főváros és keletkezése az ősi bölcses­séget példázza, hogy két ve­szekedő között rendszerint a harmadik örül. Az Ausztrá­liai Államszövetségbe hat Volt brit gyarmat tömörült, s a tagállamok állandóan ve­télkedtek egymással. Külö­nösen így élit ez a két szomszédvár, Üj-Dél Wales és Victória esetében; mind­ketten saját, székhelyüket, Sydneyt, illetve Melbourne-t ajánlották fővárosként. Syd­ney régebbi történelmére és nagyobb lélekszámára hivat­kozott — Melbourne azzal válaszolt, hogy szabad tele­pesek alapították, és nem fegyencek, mint a másik nagyvárost. Sydney a pénz­ügyi világ központja. Mel­bourne viszont a kultúráé. Svdney mozgalmasabb és életvidámabb — Melbourne tartózkodóbb és előkelőbb. Aiz adoma szerint Sydney­ben azzal köszönnek: „meny­nyi bankbetéted van?" Mel­bourne-ben az első kérdés: „honnan származol?" Végül is a század elején kiküldtek egy kormánybi­zottságot. amely éveken át tartó vita után egyezségre jutott. Üj fővárost építenek, amely gyakorlatilag valahol a félúton lesz a két versen­gő metropolis között. Hátra volt még a kijelölés nehéz feladata, ami rövidesen bot­rányba fúlt különböző pénz­ügyi panamák miatt. A fővá­roskeresés hírére magasba emelkedtek az addig elha­gyatott, lakatlan vidékek te­lekárai : vesztegetések és spekulációs üzletek követték egymást. A választás, hosszas vita után, egy kellemes éghajla­tú, hegyek karéjában fekvő, vízben viszonylag gazdag síkságra esett, ahol már a bennszülött őslakók is szí­vesen táboroztak. Canberra törzsi nyelven halban gaz­dag találkozóhelyet jelent, ahol kellemesen tölthető el az idő. A kormány kényte­len volt kisajátaítani a terü­letet, nehogy egy újabb bot­rány idő előtt „romba dönt­se" a még meg sem épült „fővárost"... Kiírták a tervpályázatokat és az első világháború ide­jén elfogadták az amerikai Griffin — korát messze meg­előző — elképzeléseit. Akkor még nem volt parko­lást gopd. közlekedési dugó, de Griffin kitűnően szerve­zett széles útvonalakról ál­modott ; nem vitatkoztak kör­nyezetszennyeződésről. de az építész száz fát tervezett minden egyes lakosra. Nem is értették meg, s a gazdasá­gi visszaesés éveinek kény­szerű takarékosságában egy­re „szűkítették" az utakat. Griffin megsértődött, lemon­dott főépítészi hivatHláról. s pályadíjának összegét arra használta fel. hogy a maca költségére kialakította dédel­getett sugárútjait. 1927-ben Canberra lakos­sága* Jóval a tízezer alatt mozgott, s amikor ebben az esztendőben felépült a par­lament épülete, odaköltözött a törvényhozás — a képvi­selők, miniszterek alig vár­ták a szüneteket, hogy me­nekülhessenek a fővárosból. Az utolsó tíz-tizenöt év­ben rohamos fejlődésnek In­dult Canberra: ma 140 ezer lakosa van. a tervek szerint évszázadunk végére 350—400 ezerre emelkedik majd né­pessége. Kormányhivatalok­nak még mindig szűkében van: a bevándorlásügyi mi­nisztérium ideiglenes ba­rakkban dolgozik, a környe­zetvédelmi minisztérium pe­dig egy üzletház bérelt emeletén. A lakásgondok nem nyomasztóak, az ausztrá­lok által annyira kedvelt kertes, családi házakkal „al­vó városok" valóságos lán­colata alakult ki. s Griffin elképzelése szerint nyolcmil­liónál több fa található a li­getekben és erdőkben. Can­berra családi város, a gyer­mekek paradicsoma, helyre­állt a nemek közötti egyen­súly is. ami a hőskorban 4:1 volt a férfiak javéra. S az egyetlen főváros talán a vi­lágon. ahol nem ismerik s parkolás gondját, pedig min­den második lakosra jut egy gépkocsi. Akadnak diplomaták, akik panaszkodnak: nincs éjsza­kai élet Canberrában. Egy brit tanácsos „koktélpartik­kal súlyosbított irodagyár­nak" titulálta az ausztrál fő­várost. A látogatónak viszont gyönyörködtető látványt nyújt a diplomáciai negyed. A japánok egy igazi teahá­zat építettek fel — japán sziklakert övezi, ott tartják a fogadásokat. A thaiföldi nagykövetség pagoda alakú, az indonéz akár egy bali­szlgeti templom. A francia nagykövetség viszont arról híres, hogy nem kap postát, mert a muruorai atomkísér­letek miatt szigorúan bojkot­tálják. Az új kínai nagykö­vetségnek egy emlékgyűjtő okozott, bonyodalmat: az el­ső napon ellopta a diplomá­ciai misszió tábláit... Canberra egyik oldalán 6zinte még szűz őserdő terül el, csak az autópálya vágja ketté. Délután háromnegyed 5 óra tájban, amikor az ösz­szes hivatalokban nem lép­csőzetesen, hanem egyszerre leteszik a tollat, bizony Grif­fin széles útjain is csúcsfor­galom van. Pontosabban mondva a sztráda egyik ol­dalán, hiszen mindenki az alvó városokba igyekszik, kifelé... De hát ez Is canberrai sa­játosság: egy főváros, ahol őserdei dugó is látható.,, Réti Ervin Kipróbálták a „rakétacipőt 9 Kennedy-fok (Reuter) A Skylab űrhajósai eddigi legnehezebb munkanapjuk­nak néztek elébe csütörtö­kön. Ezt annak „köszönhet­ték", hogy az elmúlt napok­ban túl sokat sopánkodtak amiatt, hogy nincs dolguk. Beán, Garriott és bousma kipróbálta a „rakétacipőt", amely még a teljes súlyta­lanság állapotában is meg­könnyíti az űrhajósok hely­változtatását. Villanyszerelői munkára szabad kapacitással rendelkezünk Megrendeléseket vállalunk azonnali kivitelezésre k SZEGEDI JARASI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET, SZÖREG, TOLBUHIN TÉR IS. Csináld magad! — Csináld magad! — Csináld magad!•* / Barkácshiállítás megnyílt! Szegeden a Marx téri kiállítási pavilonban augusztus 22-ig sok újdonsággal várjuk önt I Árusítás — Bemutató — Szaktanácsadás Belépés díjtalan (Nyitva naponta 10—19 óráig)

Next

/
Oldalképek
Tartalom