Délmagyarország, 1973. augusztus (63. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-15 / 190. szám
a SZERDA, 1973. AUGUSZTUS IS. Hírek az Universiade megnyitója előtt Egy nappal a moszkvai Universiade megnyitója előtt a nemzetközi egyetemi sportszövetség (FISU) megtartotta közgyűlését, a verMa: i Sz. DózsaSZEOL A Hunyadi téri Dózsa-pályán ma, szerda délután érA teniszezők még nem is- amerikai küldöttség egyébmerik ellenfeleiket. ként több mint 150 kilo* gramm rágógumival érkeAz újságíróknak is akadt zett Moszkvába, elfoglaltságuk. A szervezők A viadaloknak lesz senyek színhelyén pedig sajtóértekezletet tartottak a hány „korosztályon" technikai értekezleten ta- Luzsnyiki-csarnokban. Itt résztvevője is. Az egészen lálkoztak az edzők, vezetők, hallottuk: az amerikaiak 22 kis lélekszámú országok A nemzetközi szövetség éves tornászát. John Cros- ugyanis középiskolásokat is ülésén a FISU eddigi tevé- byt, hétfőn vakbéllel meg- szerepeltethetnek az egyetekenységét tárgyalták meg a operálták. A háromszáz fős misták versenyén, résztvevők, majd több érdekes szabálymódosítást hoztak. Ezentúl az Universiadékon a maratoni futás nem lesz „maratoni": mostantól a hagyományos negyvenkét kilométer helyett csak harmincat futnak a főiskolás Cruyff a Barcelonában? Augusztus első napjaiban A szenzációs hírt később a 26 éves holland labdarúgó maguk a klubvezetők is megcsillag, Johann Cruyff Bar- erősítették. Az Ajax 3 millió celonához igazolása tartotta holland guldent (461 150 anizgalomban a szurkolók mii- gol font, 1 750 ezer dollár, illióit. A színfalak mögött az letve 100 millió peseta) kért n®~ Ajax és a Barcelona vezetői és kap a Barcelonától Cruyff aluli tárgyalásokat folytattak, s kiadatásáért. Ez az összeg vihétfőn megegyezésre jutót- lágcsúcs! tak. Az ANP holland hír- Cruyff Barcelonába távoügynökség közölte először, zásának most már csak egy hogy az Ajax kiadja leghí- akadálya lehet. Hiányzik még resebb játékosát a Barcelo- a holland labdarúgó szövetnának. ség hozzájárulása. Portisch és Mecking az élen Atlétaeredményelc A brazíliai Petrnnnlisban írvőzta a sváiri UixJni <s ÍOT » A brazíliai Petrópolisban győzte a svájci Hugót, s így magyar idő szerint keddre egy pontot nyert, felzárkódekesnek ígérkező labdarú- sportolók, ezzel is óvni akar- virradóra került sor a sakk- zott Portisch mellé. ' . I _ " ' .... 1. .... A ... irílóítl-xiinnlr! -rón o lro-f I rlrjn _ A .... —.... nllnnn gó-mérkőzésre kerül sor. A ják a fiatal atléták egészséhétvégi bajnoki nyitányra gél (ezt a határozatot igen készülődő NB l-es és NB hosszú vita előzte meg). A Il-es csapataink, mintegy fő- főiskolai labdarúgó Európapróbának szánják mai talál- aFIS^U kozójukat. Mivel sok idő ezzel is hangsúlyozni kívánmár nincs a csapatkeresésre, ja, hogy nem európai, hamindkét együttes a vasárnap nem világszervezet. Ujjává, ... .... . lasztották a vezetőséget is: palyara lépő együttesével ve- az elnök továbbra is az olasz szi fel a küzdelmet.. Primo Nebiolo maradt. Az nagyobb riválisa A mérkőzés délután 5 óra- új főtitkár a francia C. L. kor kezdődik. Pineaux. világbajnoki zónaközi döntő 15. fordulójára. Portisch Lajos ezúttal a szovjet Szavonnal ült asztalhoz és francia védelmű játszmájuk a 30. lépésben döntetlenül végződött. A magyar nemzetközi nagymester ezzel újabb fél pontot szerzett, de mivel lega brazil Mecking a 35. lépésben leA verseny állása: A hét végén a legjobb ma- méteren, és 800 méteren is gyar ifjúsági és serdülőkorú rekordközeiben volt. Takács atléták országos ellenőrző János átlagformája ellenére Mecking és Portisch 10—10 versenyen indultak a Nép- ezüstérmes lett hármasugpont (1—1). stadionban, az augusztus 24 rásban, és Takács Imre örHort 9,5 pont, —26-i duisburgi ifjúsági vendetes új megyei ifjúsági Geller, Ljubojevics és Európa-bajnokság előtt. csúcsot hajított gerellyel. A Polugajevszkij 8—8 pont Megyebeli atlétáink közül kalapácsvetők közül Pavlo(3—3). többen szerepeltek sikerrel a V.1CS Lasz!° ^Jobb budapesMagyar idő szerint szer- vihdalon. A férfiak közül 11 eredmenyevel gyozott, es dára virradóra a függő játsz- Laluska György 20(1 méteren a közelmúltban a SZEOLmákat fejezik be, csütörtök- megközelítette a megyei fel- 'hoz ^olt Almasi László is re virradóra pedig az utol- nőtt te ifjúsági csúcsot, Deák mepzerezte^ a^ niasodik^ he só előtti, 16. fordulót bonyo- Nagy Imre megyei ifjúsági "" lítják le. csúcsbeállítással győzött 1500 A különböző sportágak közül a tornászok voltak a legfrissebbek. Már délelőtt meghatározták a versenyrendet: a magyar női csapat csütörtökön — budapesti idő szerint — 17.00 órakor, a Kiskunfélegyházán rendez- ^álogaS ték meg a dél-magyarországi együtt kezdi meg szerepléNagyszerű eredmények A vb-középdöntőn modellezők szabadonrepülő bajnokságát. A versenyen három kategóriában százan vettek részt A három számból kettőben szegedi végzett az első helyen, és ez nagyszerű eredménynek számít. AS A/2 vitorlázó modellek között Baksa Dezső (MÜM 600. sét. A férfiak egy nappal később a jugoszlávokkal párban a korláton mutatkoznak be. Helytálltak a magyar salakosok Néhány nappal ezelőtt ér- ezt valamennyien teljesítetA szovjet csapatban kezett haza a magyar salak- ték a magyar fiúk. Az első Gordijev Valeri, Grigorij motoros együttes a Szovjet- két helyezett jutott tovább, Linovszki, Kalnyikov Viktor, unióból, pontosabban Bala- ez pedig a szovjet és a kitű- Nyikolaj Dubrovni. lyet. A leányoknál rövidtávokon Rácz Ágnes tartja jó formáját. A két szentesi diszkoszvető közül Török Julianna, bár ezúttal is győzött, de Kárai Márta közel került hozzá, a csongrádi Fekete Viktória pedig állandó jó formáját igazolta a gerelyhajitásban. Az eddigi eredmények alapján Pavlovics László, Deák Nagy Imre, Laluska György és Rácz Ágnes kiküldetése valószínű Duisburgba. A kiemelkedőbb megyei eredmények: Férfiak. 100 m: 3. Laluska (SZEOL) 10.9, A len- 200 m: 3. Laluska 22.2, 800 A női kosárlabdában a kovóból, ahol négy csapat nően versenyző lengyel váló- gyeleknél Pléh Zenan, Jan- m: 3. Deák (SZVSE) 1:53.0, magyar főiskolás válogatott részvételével rendezték meg gatott volt. a csehszlovákok ellen kezd. a salakmotoros világbajnok- — Mi a különbség egy ha- Walosek Pavel. Vízilabdában és röplabdá- ság középdöntőjét. Magyar- zai verseny, és egy hasonló ban csak a rajt előtt dől el, ország válogatottja először világverseny között? hogy a magyarok kikkel ke- jutott el a világbajnoki köcsás Edward, Muha Jan és 1500 m: 1. Deák 3:50.8, megyei ifjúsági csúcsbeállítás!, 1 • <5 • Vmimlfá« ,,vv " H.-6J""-" •»•"»-• "•«- jululi a vuaguajnurvi — Nagyon sok. Elsőnek sz. ipari íszaKmunKus- riilnek össze az előcsatáro- zépdöntőig, ahol salakosaink azonnal a rajtot említeném. képző Intézet), a mechanikus zásokban. A vívók a megnyi- helytálltak, dicséretesen sze- Eszembe is jutottak a sze- o iiu modellek kategóriájában tó előtti nap délelőttjén repeltek, az angliai világbaj- gedi versenyek. Amikor az nően "versenyzett dTmée'ez Almási (SZEOL) 57To"' Nőic forrirtrnrhi tr»loc 1 rncpn VurrpU" jti^igu... .t. í . _ a. J ' 0 - .. „ „ „ . w — Néhány szót a magyar hármas: 2. Takács (MVSE) versenyzőkről? 14,01. gerely: 3. Takács — A szegediek közül Sza- (SZVSE) 62,32, megyei ifjúsábó három futamban indult, ki csúcs!, kalapács: 1. Pavs elmondhatom, hogy kitű- lovics (SZEOL) 58,80, 2. Tóth Ferenc (MHSZ Építők) fegyverhitelesítésen ^vettek noki döntőbe jutás azonban egyik motoros szalagot szalett a bajnok, szerezte meg a te'rf'i tőr egyéniben — az értékes vándorserleget. megkezdik versenyüket. MNK-mérkőzések már nem sikerült. A versenyről, az eredményekről futamból a Tánczos Györggyel, a magyar válogatott csapatvezetőjével beszélgettünk. kított, és netán kizártuk a publikum" máris kevés volt ahhoz, hogy 10" m: 2. Rácz (HÓDIKÖT) megelőzhesse a szovjet és 12.1. 200 m: 4. Rácz 25.5, lengyel versenyzőket. A leg- diszkosz: l. Török (Szentesi is nemtetszéssel fogadta dön- több pontot Berki János sze- Vízmű) 42,78 ... 3. Kárai tésünket. Egy vb-futamon rezte Radácsi és a másik (Szentesi Vízmű) 42,44, geviszont olyan szigorú alló- szegedi, Zahorán egy-egy rely: 3. Fekete (Csongrádi Kik. alkották a magyar rajt volt, hogy a gépeknek pontot 'gyűjtött. Meg kell je- SC) 43,60. Csongrád megyéhen most ját- kező: Augusztus 22-én délután 4 «NK máso- órai kezdettel a dlk fordulójának visszavágó szanak, elölállók csapatot? — Radácsi Ferenc még moccanniuk sem lehe- gyezni azonban azt is, hogy szották a labdarugó MNK máso- órai kezdettel a következők ját- János, Sziráczky István, Za Berki tett. Példa erre, hogy a rajtszalagot olyannyira behasít!W. T. a csupa világnagyságokkal kiálló csehszlovák csapat — pályaválasz- horán László és tartalékként ják, hogy amikor a motor Irzsi stanczl, Ondrasek Pemerközéseit. Ezzel eldőlt, hogy tok: Makói Spartacus—Makói Szabó József. Ezen a vb-kö- kereke hozzáér, azonnal el- Mj] c,««lrB kik jutottak tovább a köveiké- tvse. Mindszent-HOniKöT, ^^„tg,, _ mondhatni — pattan. Ebben az esetben MUan »ztmka, Majstro Innenzó mérkőzéssorozatra, amely- Dorozsraa—Tiszasziget, Sándor- zépdöntőn mondhatni „iw-ilhetotlOn a verszerdán, falva—szegcdi Textilmüvek, Hód- a legerősebb valogatott me- pecng eiKeruineteuen a verZdenek — sem tudta kivívni senyző futamból való kizá- a továbbjutást. Ez pedig úgy nek találkozóit Jövó . augusztus 22-en bonyolítják le. mezővásárhelyi Porcelán—Szen- zőny gyűlt Össze. A Szovjet . . VKjvüJbl MNK-eredményck test Kinizsi Móravárosi Kinizsi- unió Lengyelország és Cseh- rása. És az ottani közönség hiszem, mindennél többet a kővetkezők. Elölállók a pálya- Roszkc, Szegedi KSZV SE- > ^ ellenfelünk ezt mind hozzáértő szakérvalasztók, zárójelben a tovább- Deszk, Alsővárosi MAV—Szegedi SZlOVaKia VOil az eiiemeiunK. jutott rsapat nevet közöljük: DELEP, Csongrádi SC—Árpád- Milyen Volt a verseny'' Röszke—Szóreg S:l (Röszke). hálom. " , - - — • - - — Regen latiam ilyen szervezett és kitűnő rendeonnan ezt mind hozzáértő szakértelemmel és csendben tudomásul vette. Még akkor is, mond. A magyar ha szovjet versenyzőt sújtott válogatott tehát a Szegedi Postás—Tiszasziget 1:11 (Tiszasziget). Királyhegyes— l)eszk 2:5 (Deszk). Pitvaros-Ma- Mim arról irtunk, a Csongrád haráti melee fosadkoi TVSE 1:2 (MTVSE). Oföl- megyei labdarugó-bajnokságok ^est. A Ddrau, meieg togau deák—HÓDIKOT 1:4 (HOllIKOT). elsó mérkőzéseire már sor ke- tatásról nem IS beszél nomaszek—szegedi Textilművek rüit. Legelőször az nb-s tarta- Sajnos, a neveket ismerve, a ismerik a szovjet és lengyel már azt is nagy eredményit (Textilmüvek). Nagymágors lékcsapalok rajtoltak, s eredme- ' ' . a vh-kn- . •. - , ^ " , , , .. ,.7,.., , , -Szentesi Kinizsi 1:1 (Szentesi nyeik a következők: szak ii.- magyar csapat ezen a VD ko csapat vilagnagysagait. Fel- nek könyvelhetjük el, hogy Kinizsi). BordánV-Szegedi Dí> SZVSE II. 0:0. Szentesi Vizmü zepdönton eselytelen volt. i,Ep 1:3 (I1ELEP). Arpádbalom ii.—szvse ifjúsági 3:2. hödgEp persze azt is hozzá kell ten —Szegvár 8:1 (Arpádbalom). A kupámét kő/esek kővetkező ... .......... — — ^^ . , _ fordulójának párosítása a követ- júságl I. 2.-2. a tisztes helytállás Volt. S tast? jogosan a versenybíróság. célt teljesítette. A továbbju— A motorsport kedvélői tás ugyan nem sikerült, de sorolná nekünk, kik azok, világbajnoki középdöntőben h_mftr1pondSh.-sUzSeSl *u- nem,"hogy elsődíeges"célunk akik kivívták a továbbju- szerepelt a csapat. • - Ic'.JZlU. o B> Bulgáriában hat ország ifjúsági válogatottjának tájékozódást futóversenyen a magyar csa, , . pat Svédország mögött második salakmotoros lett. Válogatottunkban szerepelt Iritíí-zntt Tokács Ágnes, a szegedi Radkitu/.oi f n6u simnázíum tanulója is. * Sándorfalván serdülőkorú fiúk és lányok részére uszótanfolyam kezdődött a község felújított strandjának medencéjében. Ötven fiatal jelentkezett, akik előbb sportorvosi vizsgálatokon estek át, majd csak azután kezdődött meg az oktatás Michna József sportköri elnök, testnevelő tanár vezetésével. Vásár a vásárban! ^ Nincs kivétel! minden áru 30% engedménnyei kapható szerdától szombatig a KOMPLETT Ruházati Vállalat kijelölt gyermekruházati és cipőboltjaiban HÓFEHÉRKE gyermek divatárués konfekcióbolt Kárász utca 16. LURKÓ gyermek divatárubolt Lenin körút 42, CSÖPI gyermek konfekcióbolt Nagy Jenő utca 4. GABI gyermékcipőbolt Lenin körút 36 DUNA férfi-, női, gyermekcipőbolt Kárász utca 15. TISZA férfi-, női, gyermekeipöbolt Lenin körút 91. TtP-TOP férfi-, női, gyermekcipőbolt Széchenyi tér 8.' CIKTA férfi-, női, gyermekcipőbolt Széchenyi tér 15. ELIT férfi-, női cipőbolt Széchenyi tér 16. Bő választék, • ejo vásár! *