Délmagyarország, 1973. július (63. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-08 / 158. szám

0 VASÁRNAP, 1973. JÚLIUS 8. A CSELEKVÉS MŰVÉSZETE A dráma legfontosabb eleme a cselekvés. Mondhatnán^, alapköve, nélküle nincs épület, nincs drámai építkezés. Cseppet sem véletlen, ha az első európai dramaturgia, Arisztotelész Poétikája is a cselekményben és a jellemekben, azok elválaszthatatlan összefüggésében ismerte föl a dráma legfőbb törvényét: az élet cselekvését utánozza a dráma. Sőt finom sorrendet i? állít; dráma nincsen cselekvés nélkül, inkább megvan jellem nélkül. Az arisztotelészi dramaturgfának ez a lényeges gondolata azóta Is időálló. Ma sem kevésbé érvényes, hogy divattá vált úgynevezett cselekménytelen drámákról, cselekvés nélküli színpadi művekről beszélni. Ha nem fúj a szél, nem zörög a haraszt. Vajon tényleg alaptalanul .éri vád az abszurdokat, Beckettet, Ionescot és a többieket, hogy a cselekménytelenség drámáját terítették a modern színház asztalára? Mit tagad az antiszínház dramaturgiája az arisztotelésziből: éppen a cselekvés létfontosságát vagy valami mást? Persze a drámai cselekvés hiányának, eltűnésének problematikája korábbi. Se szeri, se száma azoknak a kritikáknak, melyek Csehov szemére vetik: darabjaiban nem történik semmi. Megrendülten unatkozom — hallatszik a néző hangja, s azért unatkozik, mert nem Iát cselekvést a színpadon. Más megközelítéssel lényegében a cselekvés átértékelődött dramaturgiai szerepét vizsgálta tüzetesebben Lukács György Is, még a század elején. A modern dráma igazi hőse egy történelmi folyamat — írja Lukács. s a cselekvés „helyben-járását" úgy jellemzi, hogy „egy. a darab elején is véglegesnek látszó helyzet, egészen véglegesnek mutatkozik annak végével". Gondoljunk csak a Három nővérre — valóban így van. Vagy a cselekvés hiánya csupán látszólagos? Papernij Csehov-monográfiája már többet mond erről: „Csehov drámáiban hiányoznak a tisztán külső cselekmény körülményei. Mindegyik mögött érezzük a hátteret, a kibontakozó cselekmény filozófiai tartalommal telik meg." Vagyis tudomásul kell vennünk, a korabeli orosz társadalom állóvizében a csehovi figuráknak egyszerűen nfncs több cselekvéslehetőségük. S ha elfogadjuk Lukácstól, hogy a társadalom. a környezet, a háttér lép elő főszereplőnek, akkor Csehovtól is el kell fogadnunk a látszólagos cselekménytelenség drámáját. Ugyanakkor azt is észre kell vennünk, hogy a rejtett mozgású életvitelhez Csehov űj cselekmény technikát használ. Minden elhangzott szónak megvan a maga külső és belső értékűé. Nyemirovics-Dancsenko mutatott rá: Csehov darabiaiban a külső, a látszólagos, az „elavult cselekményt" egy úgynevezett „vízalatti áramlat" helyettesíti, pontosabban egészíti ki. Csehov ezt így fogalmazta meg: „a színdarabban az életet kell ábrázolni, amilyen, és az embereket olyanoknak. amilyenek. Olyan darabot kell írni — szögezi le Csehov —, amelyben az emberek jönnek-mennek, ebédelnek, beszélgetnek stb„ legyen a színpadon is minden épp olyan bonyolult és egyúttal minden olyan egyszerű, mint az életben. Az emberek ebédelnek, csak ebédelnek, de ugyanakkor alapozódik meg a boldogságuk, vagy zúzódik össze az életük." A külső, a látszólagos, a felszíni cselekmény tehát önmagában nem azonosítható a drámai cselekménnyel, mégha a néző puszta érzékszerveivel ezt is kapja, annak csupán az egyik oldala. A külső cselekvést kiegészíti egy belső, ami a drámai cselekményt teljessé teszi, s ami a dráma tartalmára, a drámaírás technikájára nézve dialektikus egységben van a látható cselekménnyel. Ez a belső cselekmény a függöny mögött, a szereplők gondolataiban, jellemében, tetteiben éppúgy játszódik, mint a nézőkben, akik nélküle valóban unatkoznának a színházban, előadás után szellemileg üresen mehetnének haza. Milyen is a belső cselekmény? Azt mondtuk, tartalmi és — a drámaírás mesterségére vonatkozó — technikai szempontból egyaránt dialektikus egységet alkot a külső cselekménnyel. Egy Szerb Antaltól kölcsönzött hasonlattal tehetnénk szemléletessé. A drámai cselekvés olyan, mint a tengeren úszó jéghegy, tudjuk róla, hogy a látszat megtévesztheti a gyanútlan szemlélőt, csak kisebb része mutatja magát a víz fölött, az igazi nagy tömeg, a romboló jég, mélyebben, a felszín alatt vonul. Vagyis a jéghegy szemmel látható része legfeljebb jelzéssel szolgál, helyes az óceánjárón idejében észlelni, messzire elkerülni. Ilyen jelzést közvetít számunkra a drámai külső cselekvés is, míg a nagy, tragikus tettek rugói a „víz alatt", a belső cselekményben húzódnak meg. Egyszersmind ez a belső cselekvés ad alkalmat a múlt "felderítésére, a jellemek kibontására, fölépítésére, g színpadon látható külső cselekmény során a belső cselekvés hangjai szinte maguktól szólalnak meg, belejátszanak a szereplők gesztusaiba. indulataiba, látszólagos passzivitásukat aktív csenddé fokozzák föl a belső cselekvés logikai összefüggései, pszichológiai indítékai. És a nézőnek igazi próbát, szellemi tornát kínálnak: a külső cselekvés egy kicsit mindig rejtvényes, találja ki a közönség, mit miért tesznek a színpadon. Oldjon meg a darab minden lényeges pillanatában egy többismeretlenes egyenletet, amikor együtt lélegezhet, együtt játszhat a szereplőkkel. akik azokban a pillanatokban szinten „rejtvényfejtők", s a maguk megoldását keresik a színpadon. Bizonyos értelemben a szimbólum is belső cselekvést tár föl. Amikor Ibsen drámájában Brand asszonya. Ágnes, férje parancsára odaadja egy idegen asszonynak holt gyermekük ruháit (mert az szegénységében könyörög érte), minden eddigi kapcsolata megszűnik ezzel a világgal, s fölkiált: szabad vagyok. Szabad az örökkévalóságra. Valóságos, mégis lényegében jelképes, a cselekvés, a ruhák átadása látszik a színen, ezt játsszák el, ez a külső cselekmény, s amit jelent, elszakadást a földtől, a családi boldőgság utolsó maradványaitól, a tárgyi emlékektől — ez a belső cselekvés. A néhány pillanatra földerengő múlt. Fentebb azt mondtuk, hogy a külső és belső cselekmény nemcsak a dráma tartalmában alkot dialektikus egységet, de a drámaírás technikájában is. Shaw-nál például a külső és belső cselekmény dialektikus egységét egy szimultán sakkjátszmához hasonlíthatjuk. A játékos (a szerző) megteszi az első lépéseket, valamennyi sakktáblán ugyanazt, s a szemben ülő partnerekben elindul egy gondolkodási-logikai folyamat, mindegyik partnerben más és más, ami újabb és újabb, egymástól eltérő lépésekre, kombinációkra serkenti a játékost (a szerzőt). így a táblákon kétféle koncepcionális-gondolati folyamat zajlik, s a táblák természetesen egymástól eltérő képet mutatnak, jóllehet az innenső oldalon mindig ugyanaz a játékos (szerző) áll, konstans résztvevője valamennyi partinak, s azonos lépéssel kezdett mindenütt, tehát eredendően a számára kedvezőbb, könnyebb egyöntetűségre törekedett. Mégis igazodni kénytelen ellenfeleihez, nem vezetheti egyformán bábuit, az adott helyzettől teszi függővé, milyen lépésre mivel válaszoljon. A drámaíró is több vasat tart a tűzben, ráadásul ő a partnereit (figuráit) egymással is kapcsolatba hozza. ami a szimultán sakkjátékból hiányzik. Egyszóval a drámai tett, helyzet (külső cselekvés) más-más összefüggésben, konzekvenciákkal jelentkezik a szereplőknél: egyetértenek, szembe kerülnek vele, kiegészítik, szövetséget kínálnak, képmutató egyezséget stb. Vagyis a külső és belső cselekvés dialektikája technikai lehetőséget, a bonyolítás eszközeit is kínálja a drámaírónak, aki — mint Ibsennél, Shaw-nál látjuk — bravúrosan élhet vele. Míg az úgynevezett külső cselekménnyel a dráma előre megy. addig a cselekmény belső vonala egyrészt követi a színen zajló eseményeket, másrészt ellentétes, hátrafelé tartó mozgást végez. A múltban kutat, hogy a jelen rugóit, indítékait feltária. hogy teljessé tegye a szituációkat. így valósul meg a cselekvés művészete a színházban. NIKOLÉNYI ISTVÁN CSAPDA A nő jó pár száz méterrel odébb, már a városban, megállt egy háztartási bolt kirakata előtt, és hosszan, elmerülten gyönyörködött a petróleumos üvegekben. A férfi közvetlenül a háta mögé került. Halk sikoly. A nő izgalmában levegő után kapkodott. A szikár alak egyetlen szó nélkül elhaladt mellette, és gyorsan befordult a sarkon. Ekkor a nő, kopogó tűsarkú cipőben, utána futott, majd a férfi mellé érve, lassított, és közömbös, ráérős léptekkel sétált az oldalán. Így mentek egyetlen hang nélkül: egyik utcábóf ki, a másikba be. Jó félóra múlva a nő haragtól szikrázó tekintettel, erélyes hangon megszólalt: — Ne gondolja, hogy gyenge ellenféllel van dolga! Figyelmeztetem, hogy nem ijedek meg ilyen alakoktól, mint maga! Ha nem viselkedik tisztességesen, szólok a legközelebbi rendőrnek, s az majd megtanítja móresre! Meglát egy csinos, magányos nőt, és mindjárt szemtelenkedik. Azt hiszi, ha belenézek a két szép szemébe, azon nyomban a karjaiba szédülök? Nagyon téved, barátocskám! Bennem emberére talált. Figyelmeztetem, hogy elvégeztem egy alapfokú cselgáncstanfolyamot! A férfi tisztelettel levette a kalapját: — Elnézést kérek, drága hölgyem. Most fejeztem be a gyárban a délutáni műszakot. Jólesik egy kis gyaloglás a friss levegőn hazafelé. Eszem ágában sincs, hogy tolakodóan viselkedjem. Soha nem vennék bátorságot ahhoz, hogy az utcán megszólítsak egy ismeretlen hölgyet. A nő mérgesen megragadta a férfi gallérját: — A leghatározottabban kikérem magamnak! Milyen jogcímen sérteget engem? Olyan csúnya. szánalomra méltó nő vagyok. akivel nem lehet néha elbeszélgetni? Elképzelhetetlen, hogy valaki elmenjen vélem egy moziba, színházba, hangversenyre? Olyan kiállhatatlan, undok nő vagyok én? A férfi nagy, kockás zsebkemdőjével megtörölte a homlokéi. — Ellenkezőleg. Maga rendkívül csinos. S máris megszerettem azt a búgó, simogató hangját. A nő gúnyosan mosolygott: — Azt hiszi, ezekkel az ócska bókokkal megszédít? Velem nem lehet csak úgy egyszerűen megismerkedni az utcán. Egy férfi legyen szellemes, találékony. Derítse ki, hol lakom. Naponta, küldjön egy csokor rózsát. Mellette egyetlen sor: „Hódolattal egy rajongója." Később egy kis bonbont, édességet is küldhet. Egy jó hónap után aztán megvárhat a kapu előtt, és bevallhatja, hogy maga küldte az apró ajándékokat. Ha jókedvemben talál, megiszom magával egy kávét a presszóban. — Igenis. Bocsánatot kérek, ha zavartam. Kézit csókolom... — Álljon meg a menet! Hová siet? Teljesen elveszítette az önbizalmát? Maga viszonylag jó megjelenésű férfi. Ha tetszik magának egy nő, ne legyen zavarban. Ha valóban úgy érzi, hogy nehéz lenne most elszakadnia tőlem. azt a kávét, amit egy hónap múlva ittunk volna meg, most is mcgihatjuk itt, a sarki cukrászdában. Világos? — Világos — bólintott engedétmesen a férfi. — Magába karolok, mert látom, hogy reszket az örömtől, alig áll a lábán — mondta a nő nagyon határozottan. A cukrászda előtt megálltak. Félig lehúzott redőny fogadta őket. — Záróra van! — mormolta halkan a férfi. — Ha meg tetszik engedni, akkor talán majd máskor... GALAMBOS SZILVESZTER HM ALVÓ '///SicitSfáüii KIS HAZ TAVASSZAL