Délmagyarország, 1973. július (63. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-26 / 173. szám
CSÜTÖRTÖK. 1973. JÚLIUS 26. NYOLC ÉV UTÁN tBEftf Kezdenek az ökölvívók Ma, csütörtökön kezdődik a Szegedi Dózsa SK Szabadtéri Kupa ökölvívóversenye. A vándordíjért — amelynek védője a kiskunfélegyházi csapat — ezúttal tizenegy klub öklözöi mérik össze tudásukat. Felnőttek és ifjúságiak is indulnak, és a két korcsoport eredményét összegezve állapítják majd meg, hogy idén ki veheti birtokaba a vándorserleget. A viadal négynapos lesz. Csütörtökön, pénteken és szombaton délután 5 órakor kezdenek, a vasárnapi döntőkre délelőtt 9 órától kerül sor. A színhely a Hunyadi téri-stadion. Ha az idő rosszra fordulna, a Rókusi Tornacsarnokban tartják meg az egyébként szabadtérre kiirt küzdelmeket. SZEOL—Bcs. VTSK 5:0 (1:0) Tegnap délután a Tiszaparti stadionban az NB Il-es Békéscsabai VTSK volt a SZEOL edzőpartnere. Mintegy 600 néző előtt — Vörös B. játékvezető sípjelére — a SZEOL a következő öszszeállításban kezdett: Gujdár — Várhelyi III., Bánfalvi, Zdmbori, Virágh — Mészár, Vörös Magyar — Antal, Imri. Vass. Az első játékrészben többnyire a vendégek kezdeményeztek, azonban csatáraik nem tudták értékesíteni a helyzeteket. A félidő egyetlen gólja a 36. percben esett: Vörös beadását Magyar a hálóba fejelte. Szünetben mindkét csapatban számos csere történt. Az NB l-eseknél Bánfalvit Heidrich, Zámborit Varga, Magyart Pataky, Imrit Szeghalmi, Vasst Wenner váltotta fel. A II. félidőben — elsősorban Szeghalmi lendületes játékával — felgyorsult a SZEOL támadósora és az egyre fáradtabb NB II-esek kapuja előtt sorra alakultak ki a gólhelyzetek, amelyekből Antal kétszer. Mészár és Pataky volt eredményes. Kár, hogy a mérkőzés végefelé játékostársai elhanyagolták Szeghalmi foglalkoztatását. feltűnően kevés labdát kapott, akkor már a fiatal játékos. Az Sz. Textilművek bajnokcsapata és vezetői. Állnak balról jobbra: Sebesi Miklós elnök, Nemes István edző, Török, Horváth, Makk, Varga, Lovászi, Juhász, Lehoczky Mihály intéző, Szeredai István szertáros. Guggolnak: Sándor, Herédi, Révész, Bakacsi, Csányi S., Sánta, Balla. Előttük: Mucsi. Közel egy évtizede, pon- ságot, magasabb osztályt netet mondani Császár Jenő Szerdán este a világbajnokság résztvevői a tamperei városháza elé vonultak az ünnepélyes megnyitóra. Nemzeti zászlaik mögött felsorakoztak a részt vevő országok sportolói, majd a városháza erkélyéről először Tampere polgármestere, utána pedig a finn kajak-kenu szövetség és a szervező bizottság elnöke, köszöntötte a 321 sportolót. Ilklca Nummisto, a finnek kajakozója tette le a résztvevők nevében az esküt, aztán Charles de Coquereaumont, a nemzetközi kajak-kenu szövetség elnöke megnyitotta a világbajnokságot, és átadta a „szót" a versenyzőknek. Rajt csütörtökön reggel 9.00 órakor. Vízilabda SZEOL—HÓDIKÖT 8:2 (1:2, 2:0, 2:0, 3:0) tosabban nyolc éve, hogy a eredményezett. Rangsorolámegyei első osztályban sze- som szerint Kádár, Makk repell a Szegedi Textilmü- Varga, Herédi, Csányi Sánvek labdarúgó-csapata. Az- dor és Sánta teljesítményéfőmérnöknek. a labdarúgószakosztály vezetőjének, Sebesi Miklós sportköri elnöknek és Lehoczky Mihály inOB Il-es vízilabda-mérkőzés. Hódmezővásárhely. Vezette: Kőnigh. SZEOL: Gyenes — Boros. Zentai, Borzi, Vezsenyi P.. Csikasz, Kiss. Csere: Esztergomi, Rácz. , HÓDIKÖT: Komáromi J. óta sok víz lefolyt a Tiszán, vei vagyok a legelégedettebb, tézőnek messzemenő, gondos- — . Kovácshegyi, Szonda. között Pakn közelről nagy gólt lőtt (1:2). A második negyed elején szép szegedi akció végén Kiss próbálta a kapuba tenyerelni a labdát, de Komáromi könnyedén védett. A másik kapunál Paku Kovácshegyit hozta helyzetbe. kodásukért, segítségükért. — Hogy mi lesz majd a megyei első osztályban? — Kozák. Komáromi P.. Cseri. aki érvénytelen gólt lőtt. Az ^^^ — ellentamadas során Csikasz Paku. Csere: Tóth, Kincses. , ,, _ „ a Borzitól kapott labdával . . . Gtódobok: Boros (2). Bor- tisztára játszotta r^gát f teszi fel mintegy onmaganak zi (2), Vezsenyi P. Csikász. - ejtéssel megszerezte * a kérdést. - Szeretnénk be- Kiss. Rácz, ilL: Paku (2). szegediek második gólj«t Szegedi támadás vezette be (2:2). Tóth elől kapujából csületes helytállással a köde a textilesek házatáján de a többiekre sem panasznem sok minden változott, kodhatom. A házi góllövőMintha beletörődtek volna listára Csányi 15, Sánta 10, sorsukba. bár legtöbbször Herédi pedig 7 góllal iratcsak egy-két ponttal marad- kozott fel. tak le a feljutóktól. Ügy lát- A fiatal, mindössze másfél „ _ szőtt, hiányzik belőlük az a éves gyakorlattal rendelkező zepmezonyben vegezni. Op- a mérkőzést, Csikász gyenge kiúszva mentett Esztergomi, plusz, ami ismét visszasegí- edző szerencsés kézzel nyúlt timizmusom alapja, hogy is- lövését védte biztosan Ko- majd az ellentámadás végén tette volna okét a magasabb ^ •• — — - - - J osztályba. Másfél éve viszont előtérbe került a feljebb jutás kérdése. lehetősége. Ekkor Szabó Jánostól Nemes István, a hajdani NB l-es labdarúgó vette át a szakmai vezetést. A téli alapozást már az ő irányításával végezte az együttes. dolgokhoz, következetes mun- merjük az ebben az osztály- máromi. Cseri és Paku Racz a kapufát találta él. káját siker koronázta. Ami- baa játszó szegedi csapató- ügyetlenkedett nagy helyzet- Ezután Kiss lövését a kakor erre terelődik a szó, szerényen elhárítja a dicséretet. — Amit játékosként az egyéni foglalkozásokon ellestem edzőimtől — Gyarmati János bácsitól, a későbbiekben Rábai Lacitól — azokA történtekről így vall az ^ P^oblitam tcTabb adni< tanítani. Persze, ehhez megfelelő hozzáállású társak is kellettek. A fiúk zokszó nélkül tudomásul vették odakat, általuk a színvonalat. Sokszor játszottunk velük edzőmérkőzéseket. Érzésem ben a vendégek kapuja előtt, pufa segítségével hárította majd emberelőnyös helyzet- Komáromi J. Befejezés előtt bői Paku megszerezte a ve- Borzi átadását Kiss lőtte a szerint tervünk reális meg- zetést (0:1). A gólt követő- hálóba (3:2). valósítható — vélekedett jövőről Nemes István. en Zentai hosszú keresztlabdáját Kiss a tisztán maAz elkepzelés megvan, radt Boroshoz továbbította, most mar csak valóra kell aki közelről nem hibázott edző: — Amikor a csapathoz kerültem, az ötödik-hatodik helyen álltak a táblázaton ^^^^^^^ Már akkor is célul tűztük a be,tl váltani. Sok sikert hozzá! Gyürki Ernő (1:1). Nem sokkal később a tétovázó Csikász és Borzi az elöbbrelépést, de a bajnokság megnyerése csak a következő bajnoki évre volt tervezve. A tavaszi forduló rajtja jól sikerült, felzárkóztunk a második helyre. Ekkét edzésről a három foglalkozásra való áttérést. Nagy fejlődésről tettek tanúbizonyságot a fegyelem megszilárdítása terén is. Megállapodtunk, aki fegyelmezetlenkedik, késik az edzésekről — kor is megcsillant a remeny, ki ' rad a csaDatból Öröm hiszen hat mérkőzést nyer- iT l^Sf Orom tünk sorozatban. Ezt köve- mel mondhatom' tőén sajnos kiengedett, elbizakodottá vált a társaság. Így, ha egy ponttal is, de lemaradtunk a feljutóktól, harmadikok lettünk. erre a szankcióra csak ritkán volt szükség. A magasabb osztályban nagyobbak a követelmények, — Tavaly nyáron komoly, nehezednek a szakosztálymásfél hónapos alapozással vezetőség vállaira is. A kikészültünk az új szezonra. sebb csapatoknál a lehetőséEredmenyeinkben ez eleinte §ek hianya miatt nem egynem látszott meg — ötödik- szer megoldhatatlanná válkomolyabb, nehezebb terhek vjd beszédet, köszöntötte a jelen levő játékosokat és A harmadik játékrészben Csikász—Vezsenyi összjáték után Vezsenyi nagy helyzetből kapu mellé lőtt. A másik oldalon Kincses próbálta helyzetbe hozni Komáromi P.-t, előle Esztergomi „ellopta" a labdát. Ezután Komáromi J. pillanatai következtek, Kiss. majd Rácz lövését védte a kapus. Emberelőnyös helyzethez jutott a SZEOL, amelyből Vezsenyi növelte az előnyt (4:2). A gól után ismét emberhátrányba kerültek a hazaiak. Makón tegnap ünnepélyes győztek a technikás, de ha- Kapujuk előtti pontos adokeretek között kezdődött marabb elfáradó serdülők gátasok utan Racz növelte a meg a Hazafias Népfront ál- ellen. Góllövők: Hágelmann, Solok szamát (5:2). Dudás. Jók: Merlei, Kolozs- Az utolsó öt percben ponvári, Bánfi, illetve: Nagy S., tatlan hazai átadás miatt Bárány, Polyvás. Csikász került nagy helyzetSzentesi járási válogatott— be- de lövését szögletre háSzegedi járási válogatott 6:0 rltotta a hazaiak kapuvédő(3:0). Vezette: Mihály. Az íe- Emberelőnyhöz jutottak a ötletes és korszerű csatárja- hazaiak, de nem tudták kiIfjúsági labdarugó* torna Halcón tal kiírt kupáért a megyei ifjúsági labdarúgótorna. A megnyitón Kertes Mihály, a CSLSZ elnöke mondott rövezetőket. Az első eredmények: tékot felmutató szentesi használni Borzi szép egyéként 16 ponttal zártuk az őszt. A télen ismét keményen dolgoztunk. Játékosaim dicséretére legyen mondva, nak a problémák. Nemes István „kapásból" cáfolja ezeket az érveket. — Nálunk ilyen gondok szorgalmasan látogatták az nem lesznek. Állítom, a gyáedzéseket, ott lelkiismerete- ri szakosztályvezetés NB Makói járási válogatott— együttes ilyen arányban is ni alakítás után lőtt góljáHódmezővásárhelyi váloga- megérdemelten nyert. Góllö- val tovább nőtt a SZEOL vő: Márté (3), Fekete, Kiss- előnye (6:2). A másik oldaFarkas, Vincze. Jók: Márté lon Kincses ejtése . ^ (a mezőny legjobbja), Csa- J , pó, Fekete, illetve: Széli, kapu folé- Az utolso perc" Maróti, Dudás. ben Boros vízre lőtt labdáA küzdelmeket ma újabb ja kötött ki a sarokban (7:2), tott 2:2 (2:2). Vezette: Pádár. Közepes színvonalú mérkőzésen mindkét csatársor sok helyzetet hagyott ki. Góllövők: Szilvási, Keresztesi, illetve: Matyi, Gábor. Jók: sen dolgoztak. Szakítottam a Il-es szintű! A korábbiakban Szilvási, Varga, Keresztesi, „ - i.iíh,™a,„i -j c - .. ,, ,. ' réei. 4—2—4-es felállással is segítettek bennünket, és illetve: Gábor. Rummel barom Malk°?óval . fo.lytat- maJd Csikasz atadasát Borregi, 4—2—4-es felállással, is segitettek bennünket, es áttértünk a 4—3—3-ra. Hogy most is minden lehetőséget mennyire érdemes volt, bi- megadnak ahhoz, hogy nyuzonyítja ritka szép soroza- godt körülmények között illetve: Gábor, Rummel, Matyi. Szegedi válogatott—Megyei serdülő válogatott 2:0 (2:0). ják az MTVSE sporttelepén. zi ujjheggyel A műsor a következő: Hódtolta a hálómezővásárhely—Szentesi jába (8:2). nuujntja i ouiukd- ix«ji un.ieii,yciv auíuil fii o c7p„„d M'lkni Tnk- Psilrász Kiss TJáev tunk is. A megszerezhető 26 készülhessen a csapat. Ez- Vezette: Práger. Jó iram. Az ras' 161 A ora" bZegeCl iVlaR01 Jolc" Lsikasz' Kiss- Racz> erősebb testi felépítésű sze- járás, 4 óra. Szegedi járás— ill.: Komáromi J., Paku. Kopontból 21-et „begyűjtőt- úton is szeretnék a fiúk és tünk", ami végül is bajnok- a magam nevében is köszögedi ifik megérdemelten Serdülő válogatott, fél 6 óra. zák. ADÁSVÉTEL Pb-gázpalark tűzhellyel, újszerű Állapotban, bútor és toll riadó. Érd.: 3—7 óra kóiött. Szent László u. 15.. fszt. II. oltó. ttoi -e. Trabant Combi eladó. Újszeged. Népkrrt zor I. 16-19 óráig. Eladó oldzlszekrénves konyhokredonc, azztal, 3 hokedli, egy nagy filodendron. nagy Ilfcuso. — Bal fasor 18. Hegesstótrafo 4-es pólóiig. 300 «s 380 voltos feszültségre eladó. írd.: József A. agt. 10.. magasföldszint, Pappne. 460 negyssögbl elsó kaszalasú here széna levágva ég egy festmóny (csendélet) eladó. Algyő. Szegedi u. 31. Zongora, pAnceitókes, becsi mechanika* eladó. Lenin krt. 3., csengő balról, háromszor. Egy Jó allapotban levő hAlószobabútor sürgősen eladó. MolnAr u. 13/A. KomblnAU szekrény, 3 db ftlgkónykamls eladó. Remény u. 16. sz. Moór. Érd.: 3-tól. Warszawa 333-os IX-ts Jó allapotban eladó. Megtekinthető szombaton. Petófltelep, Bakonyi u. U/A. Kilenc db haromhónapos malac eladó. MstyAs tér 6. Pannónia motor Aron alul eladó. Klskundorozsma, Vásártér sor 4. sz. FotelAgymk, hevorók. Ágybetétek. rekamiek, fotelok, sezlonok készen kaphatók. Javítást vállalok. Dudás kárpitos. Sajka u. 13. 25* kem-ea NSD ma~torkerékparhoz alkatrészeket veszek. Jaklt.v István, 6446. Melyrút. Oregmajor 5. Dunyha, párna vétele, gózOlese. tisztítása g,b. megvárható, érte megyek. hashoz viszem. Brüsszeli krt. 38. Telefon: 16-438* Trabant 500-os megkímélt Allapotban eladó. Bokor u. 9. B lh. Klsstürl. l:too-»s Polski FIAT, torinói motorral eladó. Érd.: 17 óra után. Tápé. Irinyi J. u. 8. sz. Bertáik. Wartburg 353-as személygépkocsi eladó. — „Olszerü 161 389" Jeligére a Hirdetőbe. Szétszedhető, UJ deszka hétvégi ház olcsón eladó. Faragó u. 33/B. Garassiroxott Polski FIAT kltQnO allapotban eladó. Megtekinthető: Kónya autószerelő, Lenin krt. 71.. udvarban. Női Slnger varrógép, ÚJ centrifuga, festmények, szőnyegek eladók. Párizsi krt. 39.. n. em. 3. Murvai. lkon eladó. Enkausztlkus (viaszfcstc.su) eljárással. főtáblára festett, ketalakos. 35x33 cm. 1000 Ft-őrt. Tápot menyecskék (Kovács) olajfestmény 700 forintért. Kálvin tér i. L emelet 4. Zongora eladó, vagy bérbe adó. 2x3 méteres, teljesen új gép perzsaszőnyeg eladó. Földesl, Madách u. 24/A. Skoda S 100 15 000 kmrel eladó. Ecsedl Géza u. 16. Ságvárltelep. Sport babakocsi eladó. Körtöltés u. 45. Keveset használt négyszemélyes sátor eladó. Marx tér 4. Divatáruüzlet. Polski 1500-as eladó, esetleg elcserélhető újszerű Trabantra vagy Wartburgra. „Gyorsan — 161 256" Jeligére a Hirdetőbe. Kétszemélyes, hattámlás rekamié, kétszemélyes ágyneműtartós varia heverő, négyszemélyes rekamié, két fotel, egyszemélyes rekamié 310 forintért helyszűke miatt eladók. Brüsszeli krt. 14., utcai garázs, felsővárosi benzin sitii a L 445-ös Skoda eladó, motort beszámítok. Szeged, Gáz u. 13., délután. Karambolozott Skoda Coupe eladó. Megtekinthető XI. AFIT-nal, Tolbuhin sgt. Érd.: \vuJevlch, 12-637, 7—16 óráig, munkanapokon. Simson Schwalbe, oldalkocsi, asztal, Wartburg sárvédő eladó. — Mikszáth K. u. 17. Eladó cseresznyefarámás nagy tükör, fésülködő szekrényke, asztal, gőrpikoló, polcok, Jégszekrény, festmények. Lenin krt. 3., csengő, balról háromszor. 1972-ben első műszaki vizsgázott Wartburg személygépkocsi eladó. Érdeklődni lehet, Tápé, Felsővárosi feketeföldek 34. porta. MZ ES 250/2, 3000 km-rel eladó. Puskás u. 31. Jó állapotban levő Simson Star eladó. Topolya sor 7. Slndel. Jól karbantartott 408as személygépkocsi eladó. Érdeklődni 10 órától. Világos u. 1/B. Motorkerékpár-garázs, kerti lahaznak alkalmas, eladó. Bajcey-Zs. u. 10. ÜJ Volga főtengely, hüvely. dugattyú és tartozékok eladók. Partizán u. 22., fszt. Alkalmi vételi 160 em magas nőre való reprezentatív téli és tavaszi kabát Igényesnek Jóval áron alul eladó. Barát u. 3. Mátyás térnél, délelőtt 9 órától. CV Llm. Trabant eladó. Dorozsmai út 47. Érd.: délután 6-töJ. Árpa eladó. AprlUs 4. útja 6b. Mihályéknál. Trabant Llmouslne 15oO km-rel eladó. Érd.: H. Kórház, porta. Eladók: márványlapok, ruhaszekrény, gáztűzhely. sezlon. rekamié, fotelok, székek, asztal, hármasszekrény, fotelágy. tükör. fallpolc. ágyak, hűtőszekrény. Kossuth L. sgt. 32. Opel 1900-as Luxus Commodor karosszériás eladó. Rákóczi u. 9. Vajszinü cserépkályha azonnali lebontásra eladó. Kígyó u. 1., I. emcl-L 4. EGYÉB Parkettszercly lecet gőzölt anyagból, szép széles kivitelben, parkettkészítőnél. Bal fasor 47. sz. Pedagógus — mezőgazdász házaspár egyéves Ikrekkel elhelyezkedne. Lakás szükséges, „őzsotember 161 343" Jeligére a Hirdetőbe. Kutjakiképzést, vizsgára való előkészítést bentlakással szakszerűen vállalok. „Megbízható 141 440" Jellgero a Hirdetőbe. Kőműves kisiparos kőműves munkát vállal. Szeged, Ságvárltelep, Lengye< udvar 3. Szekeres Sándor. Érdeklődni: szombat és vasárnap. Tv-, rádlójavltást, villanyszerelést vállal villanyszerelő mester. — „Augusztus 161 431" Jeligére a Hirdetőbe. Közgazdász munkahelyet változtatna. „Munkakór 161 430" Jeligére a Hirdetőbe. Albérletet kaphat magányos nő házimunkáért. „Megbízható — 16Í 434" Jeligére a Hirdetőbe. Naponta két órai takarítást 7 Ft órabérért nagyon tisztán vállalok. Leveleket: „Azonnal 161 433" Jeligére a Hirdetőbe. 15 éves fiút tanulónak keresek, pecsenyesütő. Csuka u. 1. Kertészetbe alkalmi munkást keresek. „Szorgalmas 38 ébl" Jeligére a Sajtóházba. Aurusztus l-től kisgyermek gondozását vállalom lakásomon, ugyanott albérleti szoba kél személynek kiadó. 0757 Oyálarét, Rákóczi u. 12. Ipari tanulót felveszek. Széesl István, rádió, televízió műszerész. Szeged, Mérey u. 6/C. Gyermekgondozást vállalok. Bécsi krt. S—16. C/A. fszt. 3. HÁZASSÁG 25 éves, magas, csinos, érettségizett, komoly beosztásban levő, lakással rendelkező leány társaság hiányában kerest szolid, káros szenvedélyektől mentés értelmiségi férfi ismeretségét házasság céljából, 34 éves korig. — „Kölcsönös szimpátia 19 966" Jeligére a Sajtóházba. Megismerkednék családtalon önnyugdljos özvegyasszonnyal 65—66 éves korig. házasság cellából, lakás van. „72 éves 26 875" Jeligére a Sajtóházba. Vezető beosztású, pozícionált. magányos, anyagilag megelőzött, 50 éves, 168 cm magas diplomás férfi, kétszobás, modem lakással keresi kimondottan széparcú, csinos, 40 év körüli. Hasonló adottsagokkal rendelkező, korrekt, rendszerető, pedáns hölgy ismeretségét házasság céljából. A teljes diszkréció biztosított. „Ketten könnyebb 28 635" Jeligére a Sajtóházba.