Délmagyarország, 1973. július (63. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-15 / 164. szám

VASÁRNAP, 1973. JÚLIUS 15. Veress Miklós CSILLAGTUZ ra. V, Ferdinánd felszólamlása sajtó pór ügyében A királyokhoz cimii versnek az erdélyi kancellária által való megküldetésekor Szeretett nép! Egy megdühödt, ismert respublikánus veráévei im belénkdöfött, s így volna sebünk számos .. Mit nékünk az, de 6 maga bűnös, közjogot sértvén, hisz szabadságunk zaloga az újabb sajtótörvény. Fölbuzdult nép! Ám hogyha kell, okuld: mi a szabadság, s hogy ele paisot emel. kit sért holmi pimaszság: alkotmány s demokrátia országunk új alapja — arról ítélj, ó, nép fia. mit ér e törvény atyja! Bírói nép! A tisztelet övezé nagy királyid, mert lényegünk e „szeretett" jelző volt mostanáig, s ha pennarágó kódisok e lényegen röhögnek, ítél a nép. ítélni fog. és jaj a bűnösöknek! Csillagtűz című ciklusom a történelmi Petőfinek állít emléket, a romantikus forradalmárnak, akit maga a forradalom sem érthetett meg egészen. Vissza-visszatérő motívuma egy kevéssé ismert idézetre épül — az 1845-ben írott Téli éj sortöredékére — „... nem vércsepp-c a csillag..,", és szinte minden sorában van egy-egy gondolat, metafora, jelző — természetesen sajátomévá asszimilált formában—.amely a Petőfi-költészet kincsei közül való. A hat versnek fele úgynevezett fiktív levél formájában íródott, de úgy, hogy mindegyiknek valós alapja van. V. Ferdinánd valóban sajtópert kívánt indítani a poéta ellen, de a szabadságharc vihara sodorta el fölösleges levelét, Széchenyi örült pilllanataiban valóban fiának nevezte, hitte Petőfit, s valóban hitték azt is, hogy a költő ólnmhányában senyved. Az itt közölt részlet, a harmadik — s egyben az első ilyen fiktív levél —, egy iróniával teljes monológba kívánja sűríteni mindazt a történelmi ellentmondást, melyet Petőfi is érzett-tudott, s azt a társadalmi ellentmondást, amely oda vezetett, hogy Petőfi végül valóban csaknem egyedül maradt világforradalmi hevületével. Az V Ferdinánd szájába adott monológnak az a célja hogy a ma magyarját is ráébressze: lörpeség s nagyság egyaránt sajátja volt történelmünknek, s kevéssé a reális látásmód. De arra szoktatni magunkat — sosem késő! Mint említettem, történelmi valóság, hogy a Jellasics felbujtásán felháborodott költő verset írt a királyok ellen, melynek refrénje, hogy „nincs többé szeretett király". A verset elküldték V. Ferdinándnak, ki a március idusán kiharcolt sajtótörvényre hivatkozva kívánt pert Inditani a költő ellen 1848-ban. Nemzetes néD! Hívatkozánk dicső históriádra, kedvelénk, sőt. pallérozánk, s így áll még Budavára, elnéztük rút viszályitok, de ez már mégis abszurd, hegy védtelenül gúny s szitok prédája ma egy Habsburg. Hálátlan nép! Tán feleded miképpen védte Básla elpártosult Erdélyedet, hogy lenne újra Bástya: kereszténységnek ótalom, magyarnak hősi próba, ha nem véd ilyes hatalom, elkorcsultok azóta. Feledő nép! Már tán közöny takarja, mi valóság: nem Habsburg pirítá tűzön Könyvárus Györgyöt s Dózsát, s bár ősöm, Naiv Leopold nem ügyelt Karaffára, lássátok, méltón meglakolt: köpök portrait-ját látva. Oktalan nép! Paktáltatok göröggel és törökkel, tartván a szabadságotok azonosnak a röggel, hörög- meg hőbörögtetek Kalapos Jozef ellen, hogy ne kisértsen köztetek a korhang és a szellem. Kétlelkű nép! Nagyasszonyink kedveért mégis boldog vivátra keltek rendszerint a szájak és a kardok, Teréziáért, ó, igen, mindjárt lön csín és virtus, s Ión majdnem szent a „Königin* • 6. ez anakronizmus... Bocsánat, nép! Hogy elragadt e történelmi lecke — van bennünk még jóindulat, bár poétád kikezdte: négy éve még sajnálkozott, hogy köt királyi sorsom, s lám, elillant az átkozott megértő kedve gyorsan. Védtelen nép! Ha fgy tovább, szeretlen lesz a gazdag, elveszi kendtek birtokát, törvényt ül és akasztat, elébb királyt, majd grófokat, végül a birtokosnak hurkol kötelet — úgy halad hogy egymaga lesz holnap. Jogtudo nép! Ezt büntetik a jognak államában a sajtótörvény hatodik s hetedik passzusóban: alkotmány ellen izgatott, s némileg királyt sértett: üljön négy évet, nem, hatot a költő — ez közérdek! Szeretett népem! Ha e láz, amely még kórként éget csillapul, meg is magyaráa királyod mindent néked: lesz alsó-, fölső- s diliház, lánchíd, lánclánc és eszterlánc es jogrended is, csakhogy poétáidra jól vigyázz: bennük ne jogtalankodf! Gyenes István AZ ÜNNEPELT ÁTeleszaiuir ZsrKnszIaj A GÉP VARÁZSA A pápa engedélyezte, hogy az ünnepséget a Szent Péter bazilika •lőtti téren rendezzék, annak ellenére, hogy az ünnepelt csupán beleszületett a katolikus vallásba, de már régóta nem volt gyakorló hivő. A nagyhatalmaknak sem volt kifogásuk a Vatikánnak ebben az összefüggésben nemzetek fölötti semleges minősítése ellen, ha már nem az ő népükből került ki az a férfiú, aki az emberiség érdeklődésének középpontjába került, és minden jel szerint beírja nevét a világtörténelembe. A férfiú a kicsiny, sokat szenvedett, de nagyra becsült magyar nép fia volt. Kiss Mihálynak hív. ták. A világsajtó részletesen közölte életrajzát. Apja egyszerű elektronikai főmérnök volt, száztíz computer vezérlőasztalánál ÜK naphosszat, mármint napi három órát, hétfőtől csütörtökig, nem igen ért rá fia nevelésével foglalkozni. „Leginkább édesanyám tanított a szépre — jóra, neki köszönhetek mindent" — mondta egy intervízió nyilatkozatában Kiss Mihály, az igazságnak megfelelően, mégis a fiúi szeretet túláradásával, hiszen felfedezését egyedül önmagának köszönhette. Napvilágra kerültek apró részletek is a mokány, rokonszenves férfiú gyermekkoráról. Szerény volt és pajkos, visszahúzódó és verekedő, tanult jól és rosszul — röviden: egyéniség, már mákszem korában. Későbbi pályafutása ehhez képest sablonosnak tűnt fel, de azt is kiszínezték: a földkéreg hőenergiáját hasznosító egyik magyarországi laboratóriumban dolgozott, háromezer méter mélységben, mint sok más kortársa szerte a világon, no de ő a „pusztán" gyakorolta ezt a mesterséget, s ez a szó: puszta, még 1992-ben is romantikus borzongást keltett jól értesült nemzetközi körökben. Kétszer nősült, kétszer vált el — de második válása már összefügg világhírével Második felesége ugyanis akkor hagyta ott amikor Kiss Mihály kiadta „Van két lábam" című röpiratát Napok alatt lefordították ötvenhét nyelvre, fényszedők sokszorosítottak,, színes televíziók sugározták a mindössze egy gépelt oRfel terjedelmű hitvallást, Kiss Mihály holografikus képmásával együtt. Magyarország a virág tömegkommunikációs szerveinek zarándokhelye lett. Akkora volt a tolongás, hogy nagysietve egy villát utaltak ki a híres embernek a Mátrában, mert a pesti toronyházban, ahol eddig lakott, olykor csőrepedés miatt nem volt víz a földszinten sem, olykor gázszivárgás miatt átmenetileg el kellett távolítani a lakókat a környékről. A kérdés, amivel tefhetetíenül ostromolták, persze a leg-err-.alikusabb volt: Hogyan jutott el korszakalkotó ötletéhez? Mint Newton a gravitációs törvényre, azaz „nocte dieque incubando", éjjel-nappal kotlottam rajta, mondta Kiss Mihály. Mutassa a lábát! Megmutatta. A másikat! Azt is. Gipszmintát nem hagyott venni a lábáról, s azt az ajánlatot is elutasította, hogy egymillió fontsterlingért bővítse ki két elméletét két gépelt oldalra. „Magyar embernek a pénz nem isten" — mondta. Ellenben azt jólesően vette tudomásul, hogy az angolszász nyelvterületen fiatal fiúk és lányok az ő képmását hordják az ingükre festve, és nevéből szójátékot csináltak: Kiss me (ejtsd: kissz mi) — csókolj meg. Felkutatták második feleségét. A harmincéves, gyönyörű menyecske épen a parókáját tépte, amiért balgán otthagyta férjét. „Dehát ha egyszer tényleg bolondnak tartottam, amikor eladta mind a két autónkat, és kijelentette, hogy nem is veszünk másikat!" — „Asszonyom, vigasztalták — ne tegyen magának szemrehányást, a világon minden asszony otthagyta volna az ilyen embert, ön nem láthatott a jövőbe, s ez alapjában bájos női tulajdonság." Az ünnepség a Szent Péter téren 1992. március 17-én 11 órakor kezdődött és déli harangszóra véget is ért. Jelentősége jelképes volt. hiszen a tényeket mindenki ismerte, és Kiss Mihályt mindössze arra kérték: személyesen jfefénfen rtiég a vfTSg kai, társadalmi, tudományos, kulturális, ifjúsági, öregsegi küldöttségei előtt, s mondja el élőszóval felfedezését. Elmondta* Kedves NépeW Amikor rSjSbtem arra, hogy van két lábam, én elhatároztam, hogy semmi más közlekedési eszközt nem fogok használni, beleértve a liftet és az űrhajót is, mert ahova nem tudok elmenni a lábamon, ode nem is érdemes elmenni. Igen, még hordágyat sem fogok igénybe venni, mert ha nem tudok gyalog bemenni a kórházba, hordágyon már úgysem érdemes. (Derültség.) Engem ugyan nem fog megölni az, hogy én vezetek, vagy rám vezetnek valamit. Adjanak olyan munkahe'yet. ahova elvisz a két lábam, illetve ott adjanak nekem lakást, ahol dolgozom, még így is vigyázhatok magamra eléggé, amióta a taxihelikopterek. némelyik kábítószeres pilóta gondatlanságából olykor a járdára zuhannak. Közkívánatra jöttem ide — gyalog, természetesen, és úgy is térek meg hazámba —, csókoltatok mindenkit, s akinek az élete kedves, kövesse a példámat. Napi lábmosás és egyéb edzés az új élethez ajánlatos! Köszönöm, hogy meghallgattak." A kitüntetések, díszoklevelek és ajándékok hat camiont töltöttek meg. Kiss Mihály zavarban volt ettől a terhes megtiszteltetéstől, de betyárosan kivágta magát: „Ha nem sértem meg a pápa őszentségét, én ezt mind a Vatikán kincstárának hagyományozom." A bíboros államtitkár, a pápa képviseletében kegyes mosollyal biccentett: elfogadja a történelmi dokumentum anyagot. Az ünnepelt már visszavonult volna, amikor melléje lépett a Nemzetközi Genetikai Társaság svájci elnöke, és szót kért. Amennyiben Kiss Mihály úr hozzájárul, mondotta, a társaság keresni fogja a módját, hogy ez a minden tekintetben egészséges és eredeti egyéniség a lehető legtöbb példányban reprodukáltassék, az emberiség üdvére. A közönség férfi tagjai felszisszentek az Irigységtől, a nők egetverő éljenzésbe törtek ki. Kiss Mihály barnapiros arcát még pirosabbá tette a szemérmetesség, keze a fekete bajuszán babrált. Csendet intett, s amikor a félmilliós tömeg elnémult: — Köszönöm a bizalmat, a részleteket majd megbeszeljük az elnök úrral — mondta, és lelépett az emelvényrőlA számi tógép vasúton éMrez^t meg az intézetbe. A szállítás legalább olyan óvintézkedések közepette történt, mintha egy élő elefánt érkeznék Afrikából. Persze, az automata jóval többe is kerül, mint egy élő elefánt. Meg az is szent, hogy a gépben óriási lehetőségek rejlenek. Az igazgatóság kijelölte a géptermet. Két hónap alatt a szerelők úgy-ahogy üzemkész állapotba is helyezték. A számítógép készen állott a munkára, hogy megkönnyítse a kollektíva alkotó tevékenységét. A könyvelésben dolgozók eljöttek megszemlélni a robotembert. Kinyitották a gépterem ajtaját, és szorongva nézegették a masinát. A gép pedig hunyorgó lámpáival keményen nézett velük farkasszemet. Véglegesen még nem fogták munkára. — Bizony, ez nem az elemi iskolai golyós számítógép — mondta nagyot lélegezve a főkönyvelő. Az igazgató szintén eljött, hogy megismerkedjen a számológéppel. Zavarban volt, mert nem tudta, hogyan is férkőzzék a bizalmába. Egyik oldalról mégis csak ő az igazgató, és ezzel együtt a gépnek is főnöke. Ám a másik oldalról ot meredezett a kérdőjel, hogy hajlandó-e kellőképp respektálni öt a masina? Hiszen a kezeléséhez sem ért. Az igazgató tüzetesen szemügyre vette a lyukkártyás szerkezetet és így szólt hozzá: — Tehát mától fogva együtt fogunk igazgatóskodni, irányítani?! A gép nem felelt semmit. Nem mert még nem működtették Mégis az intézetet csakhamar bejárta a hír, mely szerint a negyedévi tervet túlteljesítettek. Ez annál is inkább meghökkents Src tesülés volt, mivel a tervet legutoljára akkor teljesítették túl, amikor a Szpartak futballcsapata vívta ki az első helyet a bajnokságban. Erre már sokan nem is emlékeztek. Tény, hogy a gép nemesítő hatása gyorsan jelentkezett, pedig még csak munkába sem állították. Az intézet folyosóin egyre keveseb lett a dohányzók, a lődörgők, a beszélgetők száma. Mindenki ott szorgoskodott az íróasztalánál, és arra készült, hogy versenyre keljen a géppel. Egyes forrófej űek azt bizonygatták, hogy akár három hónapig is állják vele a versenyt. Vagyis addig, amíg a masina nem aklimatizálódik. A következő negyedévben tizenöt százalékkal teljesítették túl a tervet. Pedig a gép, mint az első negyedévben, most sem vett részt a munkában. Az automatát a programozók és a kezelőszemélyzet vette körül. Tőlük mindenki félt, mivel egy egészen újszerű nyelven beszélgetlek Különösen félték a»t a szót, hogy „algoritmus", meg azt, hogy „bekódolni". A programozók órákig elsakkozgattak a gép tündöklő nikkelezett tetején Az automata masina nem működött. Később kiderült, hogy rossz alkatrészeket szereltek bele. őszintén szólva azonban, majdnem felesleges is lett volna belerakni a jó alkatrészeket. Elég lett volna csak a külső burkolatát ideállítani. Az eredmény akkor is pozitív lett volna. Az intézet egyre ragyogóbb munkasikereket ért el, így hát a számítógép egy fél év alatt megkereste az árát. Hát meg ha működik is! (Eorditotta: Siger Immej i