Délmagyarország, 1973. június (63. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-01 / 126. szám

) PÉNTEK, 1973, JÚNIUS L. A környezetvédelemhez nemcsak pénz kell A KGST-országok műszaki és természettudományi egyesületeinek képviselői a napokban Budapesten elfogadták azt a tervezetet, melynek alapján az MTESZ 1975ben nemzetközi környezetvédelmi szimpóziumot szervez. A szimpózium előkészítő bizottságának vezetője, dr. Madas András mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, a bizottság eddigi munkájáról és a környezetvédelmi feladatokról tájékoztatott. Néhány szocialista ország műszaki és természettudományi szövetségeinek vezetői a múlt évben elhatározták: közös társadalmi tevékenységüket egyre inkább a KGST-integráclós program megvalósításának szolgálatába állítják. A fontosabb feladatokat a nemzetek egymás között felosztották, így az MTESZ-re hárult a környezetvédelemmel kapcsolatos közös munka megszervezése. Az MTESZ-tanácskozás előkészítő bizottsága már összeállította azokat a témaköröket. amelyeket a két év múlva sorra kerülő szimpóziumon vitatnak meg a résztvevő országok. Egyik témakör a környezetfejlesztésnek és védelemnek a szocialista tervgazdaságban elfoglalt helyzetét ve.ti fel. A szocialista országokban szigorú követelmény, hogy a környezet károsítása nélkül oldják meg a gazdasági termelés növelését. A Német Demokratikus Köztársaságban, s a Szovjetunióban pedig a népgazdasági tervezésnél előírják, hogy vegyék számításba a környezetvédelemre fordítandó költségeket, s a jelek szerint a következő ötéves tervben a magyar tervben, a magyar tervgazdálkodásban is helyet kaphat majd a környezetvédelmi költségelőirányzat. Amint azt a másik kidolgozásra váró témakör is mutatja, a környezetvédelemhez nemcsak pénz kell, hanem a közvélemény korábbi felfogásának megváltoztatása, tudatformálás is. A termelés növelésével és a fogyasztási cikkek bővülő választékával több hulladék is keletkezik. A sok eldobandó használatlan anyag felgyülemlésének csak fegyelmezett magatartással lehet elejét venni. A városok minden lakójának közösségi szellemben kell a szűkebb környezet védelméről gondoskodni. A szimpóziumon külön témakörben tárják majd fel a résztvevők, hogy a műszaki ós természettudományi egyesületek szövetségei hogyan segíthetik társadalmi munkájukkal a környezet védelmét. (MTI) Szoboravatás Cegléden, a Széchenyi űti lakótelep parkiában csütörtökön felavatták Várkonyi Istvánnak, a múlt század végi földmunkásmozgalom egyik vezetőjének mellszobrát, Pándi Kiss István szobrászművész alkotását. Társadalmi aktivisták kitüntetése Budapesten, a Lenin körúti sajtóházban csütörtökön délben ünnepi külsőségek között részesítették jutalomban azokat a budapesti és vidéki társadalmi aktivistákat, akik a Szovjetunió és a Lányok-Asszonyok című havi folyóirat terjesztésében a legkiválóbb eredményeket érték el. Az értékes jutalomtárgyakat Sala Sándor, a Lapkiadó Vállalat igazgatója nyújtotta át az arra érdemes csaknem 80 önkéntes segítőnek. Kórusszereplés külföldön A jugoszláviai Celjében részt a Tömörkény István rendezett nemzetközi ifjúsá gi kórusfesztiválon Mellény Vonakodnak fölvenni a mellényt a városgazdálkodási vállalatnak azok a dolgozói, akik az utcákat tisztogatják. Pedig rendelet van rá: a föltűnő színekkel ékes úttisztítói ruhát viselni kell, mert így védelmeztetik meg gazdája a mai közlekedés poklában. S bárki tanúnk rá: a fővárosban senkinek föl sem tűnik, hogy immár e szakma dolgozóinak is egyenruhája van, ha csak az autóvezetőknek nem, akik először küszködik át magukat a Soroksári úton. A szegedi úttisztítók azonban okkal vonakodnak az egyenruhától. Gúnyolják, csúfolják őket. S tán eltekint a kegyes olvasó — ki ilyesmire nem is vetemedne — attól, hogy idézzük a gyermekek és félfelnőttek, vagy gyermekded felnőttek szavait, amelyekkel a sárga mellény viselőit illetik. Nem kell ahhoz sok képzelőerő, hogy bárki kitalálja! Pedig, a tisztességese úgy vélné, hogy ma már inkább csak tisztelet jár jónéhány olyan mesterség művelőinek, melynek vállalására nehéz rávenni az embereket. S ha nem is ujjongással, de közmegbecsüléssel kellene találkoznia azoknak, akik egy város mocskát igyekeznek naponta eltüntetni — előlünk és utánunk. Mert a modem város jóval több szemetet hagy maga után, mint a néhai, hála a korszerű csomagolásnak, étkezésnek és szállításnak. S ahogy otthon ki-ki tudja, hogy milyen dolog a piszkot, a szemetet kívül helyezni az ajtón, úgy kellene néznie tágabb környezetére is. Ehelyett, tessék csak szétnézni városszerte az elhajigált zacskók, napraforgómag héjak, cseresznyemagok és egyéb hulladékok birodalmában, körülnézni az alighogy kiültetett, és máris megcsupált fiatal fák, a tövig taposott, lefocizott füvek sivár tartományában! Kukkantsunk be a szeméttárolókba, ha bírja orrunk, s nézzünk szét azokon a környékeken, ahol festett táblák hirdetik: A szemét lerakása tilos! S ha akadnak, akik úgy vélik, hogy mindez távol van eredeti tárgyunktól, a mellénytől, igencsak tévednek, mert, sajnos, mindaz a szemét, mely ellepni igyekszik utcákat, tereket, föltorlódik az emberi viselkedésben, beszédben is. Ezért vonakodnak fölvenni a védelmüket szolgáló mellényt az úttisztítók. Nem az utakat ellepő szeméttől félnek immár, hanem attól, melyet gyerekes felnőtt szájak zúdítnak rájuk. Ezek a szájak állnak össze — milyen groteszk kifejezés — „szavalókórussá" a mérkőzéseken, nem lévén bírálatra más szót, mint amelyeket bármely tévénéző hallhat. S külön-külön is ezek a szájak nyilvánítanak ocsmány szavakkal véleményt sok mindenről, amelynek megérteséhez-meg becsüléséhez nem gyűlt elég emberség a fejekbe. A mai nyelv az ilyen emberekről, akik túlzott önbizalommal „csak úgy beszélnek", azt mondja, hogy nagy a mellényük. Sajnos, ez a mellény láthatatlan, nem jelzi tulajdonosát. Sem azt, aki építkezés közben, unatkozván, tesz megjegyzéseket a járókelőkre, sem azt, aki egy egész országra fröcsköli — bar suttyomban — mérgét —, sem azt, aki szemetének eltakarított gyalázza. Elég föltűnő mégis e lötyögős mellény: vetessük észre velük! Veress Miklós gimnázium és művészeti vesz szakközépiskola kórusa mától, június elsejétől. Programjukban több koncert is szerepel, így ma Gornya Radgonán, holnap Sostányban, 3-6n Celjében, 4-én a tengerparti Izolában adnak , önálló koncertet. Műsorukban Kodály és Bartók kórusművein kívül Vásárhelyi, Hajdú, Szőnyi, Sugár, Farkas. Balázs. Karai népdalfeldolgozásai is megtalálhatók. A 20. századi kórusirodalmat Poulence és Britten művet képviselik, ezenkívül három szlovén népdalfeldolgozás is szerepel a kórus repertoárjában. Elutazás előtti hangversenyüket tegnap, csütörtökön délután fél 6-kor tartották meg az iskola hangversenytermében. Vezényelt dr. Mihálka György, zongorán kísért Szabó Orsolya és Deák Tibor. Térképről mutatták meg neki a gyapjas! iskolát. Azt is mondták rögtön: oda ne menjen, irtózatosan messze van. — Nem baj, csak taníthassak. Mit találhatott Itt, ha az igazgató így fogadta? — Ne keseredjen el, megéri itt még a harminc évet... — Én? Soha! Száztizennégy gyerek egyetlen osztályban. Igazi pedagógus ettől még nem retten meg. De egy éve már nem volt tanító az iskolában. Gazdátlan épület, sivár vidék. — Szóhoz se jutottam, amikor először beléptem. Néztem a gyerekeket, azt se tudtam, hogyan kezdjem. Mit tehet ilyenkor a gyerek? Ök meg engem néztek. Megjött az új tanító néni. Az akkori gyerekek mostani unokáit tanítja Forráskúton, a gyapjast tanyai iskolában Szemerédi Imréné. — Nagy a bizalom azóta is. Nem múlik el vasárnap, hogy két-három látogató ne jöjjön. Hozzák a gyerekeiket, mutatják. Akkor látom, mennyire szalad az idő. Pesti lány volt. — Megszerettem ezt a vidéket. Az embereken múlik. Csak az menjen erre a pályára, aki szeret. Hivatás ez, nem foglalkozás. Hivatás pedig nincsen szeretet nélkül. — Pesten volt egy tanárom, ő mondta mindig: az elesett gyerekeket kell segíteni. Aki otthon nem kap elég szeretetet, én azt támogatom legjobban. Elgondolom, mi lenne belőle, ha itt is félresodorná az élet. Most azt mondjuk róluk: veszélyeztetett környezetben élnek. Örán is azokat foglalkoztatom legtöbbet, akikkel otthon nem tördőnek. Persze, hogy ez a nehezebb, de az is igaz, hálásabbak is ezek a gyerekek, ök keresnek föl legtöbbször később, ők írnak levelet katonáéktól is. Jólesik? Nem tagadom, büszke is vagyok rá, hogy szeretnek. — Nem követelhetek pontos munkát a gyerekektől, ha én pontos nem vagyok. Soha nem hiányoztam az iskolából. Ha délelőttös vagyok, reggel 7-kor már bent vagyok. Lássa a gyerek, hogy a tanító néni is ott van. Nincs is késés, nincs mulasztás. — Tőlük tudom az első hírt. Jönnek, mondják, mi van otthon. Ha látom, hogy nem tudott valamelyik tanulni, odaültetem mellém. Nyolcig korrepetálok. És beszélgetek velük mindenről. — Elveszett gyerek, hittel mondom, nincsen. Veszélyeztetett van, de elveszett nincs. Ahol gondot látok, megyek, hogy változtassak rajta. Ha tanítványom volt a szülő, tisztességesen összeteremtem. Hát ezt kapom én tőled? Erre tanítottalak? A növények szerepe a gyógyszeriparban TISZTA PÉLDÁK NINCSENEK Háromnapos országos gyógynövény-konferencia kezdődött csütörtökön Tatán. A gyógynövények termesztésével. kutatásával és felhasználásával foglalkozó szakemberek ismertetik a legújabb kutatási eredményeket. Részt vesznek a konferencián azok a csehszlovák, NSZK-beli és mongol szakemberek is, akikkel együttműködnek a hazai kutatók. A három nap alatt hatvan előadás hangzik el. A csütörtöki előadók a gyógynövények ipari felhasználásáról és a nyersanyagok gyűjtéséről. értékesítéséről gondoskodó Herbária Vállalat tevékenységével foglalkoztak. Elmondták, hogy a hazai gyógyszeriparban egyre nagyobb a gyógynövények szerepe A Kőbányai Gyócyszerárugyár például jelenleg kétszer annyi növényt használ fel, mint öt évvel ezelőtt, s százszor több növényi eredetű gyógyszert készít, mint két évtizeddel korábban. A jelenleg forgalomban levő magyar gyógyszerek mintegy hatvan százaléka tartalmaz növényi hatóanyagokat. A kitűnő vérnyomáscsökkentő Rausedyl hatóanyaga is növény. Nemrég ismert az ananászkivonat, amely az emésztési zavarok gyógyítására alkalmas. Számos gyógyszerünk már tartalmazza. A konferencia előadói hangsúlyozták; a hatásos gyógynövények felhasználásának nem kis szerepe van abban, hogy szinte az egész világra eljutnak, s versenyképesek a magyar gyógyszerek. A Herbária a termelőszövetkezetektől, az ÁFÉSZ-ektől és az állami gazdaságoktól tavaly csaknem 14 000 tonna, különféle gyógynövényt vásárolt fel, és hozott forgalomba. Ezt fele-fele aránvban értékesítették belföldön és külföldön. Külföldre elsősorban Olaszországba, Svájcba, Ausztriába, Skandináviába és az Egyesült Államokba exportálnak. — Az ital számlájára kell legtöbbször írni a család botlásait. Elissza az apa a keresetet, nem jut a családnak. Ideges érte az anya, hogyne lenne ideges, Jön haza a gyerek, idegességében jól megveri. Ha szereti, akkor is előfordul. Bortermő a. vidék, könynyű italhoz jutni. Bögrecsárda is van. Kikopik valaki a téeszből? Egy percig se marad munka nélkül. Megy napszámba. Nem az a fontos, mennyit keres, inkább az, hogy a bor benne legyen az alkuban. Minden tiszteletem azé az anyáé, aki így föl tudja nevelni a gyerekét. — Ez a mi legnagyobb gondunk. Van egy család öt gyerekkel. Iszik az ember, dolgozik az asszony is, ahogy tud. Még a családi pótléktól is elesik. Egyedül vannak otthon a gyerekek, egymásra vigyáznak. Állandó bizonytalanság az egészséges élet helyett. Erre én nem mondhatom, nem megyek be az iskolába, mert csak nyolckor kezdődik a munkaidő. Legalább addig lc velük vagyok. — Hogyan tud ma tanyai iskola az életre nevelni? Akkora föladat az, ha most kezdeném, nem merném vállalni. Sokat kell tanulnom nekem is. De hiába tudnék mindent, féllábú lennék, ha a körülményeket nem Ismerném. Annyira szeretném önállóságra nevelni a diákjaimat, akárhova mennek, tudjanak dönteni, idejükkel, eszükkel és szívükkel is tudjanak bánni. Különben, ha akarja a pedagógus, hanem, minden szavával az életre nevel. Példa lesz az ls, amit kimond, az is, amit elhallgat. Diktálok egy számtanpéldát, a téeszről van benne szó Attól a pillanattól kezdve a*z nemcsak számtanpélda. Tollbamondást mondok? Példát valamilyen helyesírási törvény gyakorlására. De a példa mond is valamit. Nincsenek tiszta példák. Beleszól az élet. Nagyon jó társam van , -- - a tanításban. Itt született, ide jött vissza. Apját is tanítottam, ot is. Emlékszem rá, nagyon szorgalmas diák volt. Megmegkérdeztem; mi szeretnél lenni? Ami a tanító néni! Csakhogy ahhoz sokat kell ám tanulni. Egyelőre képesítés nélkül tanít az egykori tanítvány, most végzi a felsőfokú tanítóképzőt. Mondanám, nemcsak egykori a tanítvány hiszen a hivatáshoz vezető úton Tóth Antalnénak most is tanítói példaképe, a kalauza. Leint Szemerédiné, mielőtt végigmondom gondolatomat: kölcsönös a dolog. A képesítésért tanuló tanítónő sok olyat tanul, amiről harminckét évvel ezelőtt még nem is álmodtak. — A szakma újdonságait én meg tőle tanulom. Visszakanyarodunk egy szóra oda, hogy mégiscsak Pesten nőtt fel a gyapjasi tanítónő, pályája végén biztosan visszamegy oda. — Egyetlen kívánságom van csak. Olyan nagy, hogy ki sem merem mondani. Tanítás nélkül én nem tudom elképzelni az életemet. Nekem a nyári vakáció a legnehezebb minden évben. Nemcsak a gyerekek hiányoznak — hatot neveltem én is, zsongás mindig volt körülöttem — nekem az iskola hiányzik. Pár évem van hátra hivatalosan, de ha valamiképpen meghallgatnák a kérésemet, én csak azt mondanám, egy kicsit még hadd tanítsak! Nem foglalkozás, hivatása tanítás. Horváth Dezső