Délmagyarország, 1973. május (63. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-03 / 101. szám

CSÜTÖRTÖK, 1973. MÁJUS 3. KÖZÜLETE3C! MAGÁNOSOK! FIGYELEM! Szeged Városi Beruházási Vállalat a Tarján VIII. ütemben lebontásra kerülő családi házakat versenytárgyalás formájában 1973. májra 5-én, reggel 8.30 órai kezdettel értékesíti A versenytárgyaláson megvásárolt épületek után 2000 Ft óvadékot a helyszínen, míg a további összeget a versenytárgyaláson ismertelett és megkötött szerző­désben foglalt határidón belül csekken kell befizetni. Az épületeket a bontási szerződésben foglalt határidóig le kell bontani. A versenytárgyalás helye: SZEGED, HATTYO UTCA 38. SZÁM ' alatti lakóépület. EBEK veszettség elleni kötelező védőoltása és az ebado belizetése! A Mezőgazdasági és Élelemezésügyi Minisztérium Állategészségügyi és Élelmiszer-higiéniai Főosztályá­nak rendelete értelmében minden, 3 hónapos kort be­töltött ebet veszettség ellen be kell oltani. Oltásra csak olyan ebek kerülhetnek, amelyek után az adót előre befizették. Ezért felhívom az ebtulajdonosokat, hogy az cbadót még az oltások megkezdése előtt fi­zessék be. Az oltásokat Szeged m. város területén az alábbi helyekre és időpontokra tűzöm ki: Május 7-én, 7—9 óráig: Alsóvároson, a Vadkerti tért Mkaistáüóndl Május 7-én, 15—17 óráig: Mihálytclcken, a földművesszövetkezeti Ital­boltnál Május 8-án, 8—10 óráig: Hnyadi téren, a sportpályán -Május 8-án, 15—17 óráig: i Petőfitelepen, a VIII. utca város felőli végén Május 10-én, 7—10 óráig: József Attila sugárúton, a volt Vámháznál Május 11-én, 8—10 óráig: Újszegeden, a SZAK-sportpályán Május 11-én, 15—17 óráig: Rókuson, az országos állatvásártér mellett Május 14-én, 15—17 óráig: A Kolozsvári téren Május 15-én, 8—9 óráig: A felsővárosi szivattyútelep mellett Május 15-én, 15—17 óráig: A Belvárosban, Marx tér 5. szám alatt Az ebtulajdonosok kötelesek kutyáikat a hozzájuk legközelebb eső oltási helyre elővezetni. Az adó befize­tését igazoló csekkszelvényt az ebtulajdonosok hozzák magukkal, mert az oltás igazolása a csekkszelvény hátlapján történik. Az oltás után született, vagy az oltás idején még 3 hónaposnál fiatalabb ebeket a 3. hónapos kor betölté­se után 15 napon belül, minden felhívás bevárása nél­kül, év közben be kell oltatni. A be nem oltott ebeket a hatóság kiirtatja! Szeged, 1973. május. DR. GYURIS TIBOR, városi f óállatorvos SZAZ EVE született Hevesi Sándor (1873— 1939) színházi rendező és szín­igazgató, a modern rendezés ha­zai úttörője. HETVEN EVE született Politzer György (1903— 1942), magyar származású fran­cia filozófus, a Francia Kom­munista Párt vezető tagja, az antifasiszta ellenállás harcosa és mártírja. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Lammermoori Lucia. Kodály-bérlet. MOZIK Subadság: Farkas vér. (Szov­jet, fél 4 órakor). Es az isten megteremté a kévéházi énekes­nőt. (Színes jugoszláv, 14 éven felülieknek, háromnegyed 6 és 8 órakor). Vörös Csillag: Kakuk Marci. (Színes magyar, csak 16 éven felülieknek, negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor.) Fáklya: A tüzes íjász. (Szines olasz—spanyol—francia, fél 3, háromnegyed 5 és 7 órakor.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) es­te 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) ve­szi fel. KISIPAROSOK ÉJSZAKAI INSPEKCIÖS SZOLGALATA Április 29-töl május 5-ig Fekete István autószerelő (Dankó P. u. 26.), Molnár Mihály lakatos (Jó­zsef A. sgt. 78.), Rácz Mátyás viz- és gázszerelő (Odesszai krt. 18/C), Nemcsók Antal villany­szerelő (Bihari u. 20.), Katona Gábor rádlö- és tévészerelő (Tar­ján 301. c. ép. i. em. 3.) tart éjszakai szolgálatot. ALLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Május 5-ig hétköznap este 8 órától reggel 6 óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes I. és III. kerület: Szóreg, Gyála­rét, Kiskundorozsma területén dr. Lampek Elek állatorvos. La­kása: Szeged, Mátyás tér 25/A szám. Telefon: nincs, n. kerület: Tápé, Algyö terüle­MIPIIfflHMIKOR? 1873. MÁJUS 3., CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: IRMA MELEG IDÖ Várható Időjárás csütörtök estig: időnként kissé megnövekvő felhőzet, legfeljebb néhány helyen átfutó záporral. Mérsékelt, változó Irányú szél. A meleg idő tovább tart. A Nap kel 4 óra 85 perckor, és nyugszik 18 óra 58 perckor. A Hold kel 4 óra 16 perckor, és nyugszik 30 óra 17 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél, szerdán plUsz 163 cm (apadó). lásjelentés. 14.00 Ifjúsági rande­vú — kettőtől hatig. 18.00 Hí­rek, Időjárásjelentés. 18.10 Türk György uram művészete. 18.31 A népdalelőadás mesterei. 18.57 Üj könyvek. 19.00 Közvetítés a Kecskeméti Katona József Szín­házból, Borostyán, a vándorszí­nész. Közben: 19.54 Jó estét, gye­rekek. 20.00 Esti krónika. 21.49 Színházi élet Finnországban. 22.04 A poznani Filharmóniai énekkarának hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 22.23 Prokofjev: Hamupipőke. 23.00 Hírek. Időjárás. 23.15 Nó­ták. 24.00—0.10 Hírek, időjárásje­lentés. tén dr. Duba István állatorvos. Lakása: Üjszeged, Odesszai krt. 8. sz. Telefon: nincs. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. RÁDIÓ Kossuth 4.25—7.59 Jő reggelt! A Kossuth rádió reggeli zenés műsora. 8.00 Hírek, időjárásjelentés. 8.05 Műsorismertetés. 8.13 Budapest és vidéke kulturális programjá­ból. 8.20 Népi zene. 9.04 Sok­szemközt. 9.24 A rádió opera­színpada. Verdi: Falstaff. Köz­ben: 10.00 Hírek, időjárás. 10.05 —10.20 Iskolarádió. 12.00 Déli krónika. 12.20 KI nyer ma? 12.30 Reklám. 12.35 Melódiakoktél. 13.55 Kóruspódium. A Magyar Kábelművek férfikara énekel. 14.05 író az emlékezetben. 15.00 Hírek, időjárás. 15.10 zengjen dalunk. 15.40 A Körmendi-együt­tes Ránki György és Churcill filmzenéjéből játszik. 15.52 Pető­fi-kalendárium. 15.59 Hallgató­ink figyelmébe. 16.00 A világ­gazdaság hirei. 16.05 A közokta­tás fóruma. Kamaszok. 16.25 Bemutatjuk új felvételeinket. 16.51 Csárdások. 17.00 Hírek, idő­járás. 17.05 Lehár operettjeiből. 17.18 Vendégségben őseinknél. 17.45 Magnósok, figyelem. 18.33 Olvasnivaló. 18.48 Miért igen, mi­ért nem? 18.58 Hallgatóink fi­gyelmébe. 19.00 Esti Krónika. 19.25 Kritikusok fóruma. 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét, a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekará­nak hangversenye. Közben: Kb.: 20.20 Láttuk, hallottuk — a szíh­házban, a moziban. Kb. 20.37 Hí­rek. Kb.: 21.35 Szocialista gaz­daságpolitika. Kb.: 21.45 Verbun­kos muzsika. 22.00 Hírek, időjá­rás. Kb.: 22.15 Sporthírek. 22.20 Tiz perc külpolitika. 22.30 A dzsessz világa. 23.30 Yolanda Marculescu és Liberó De Luca énekel. 24.00 Hirek, időjárásje­lentés, 0.10—0.25 Virágénekek. Petőft 4.25—7.59 A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. 8.00 Hirek, időjárás. 8.05 Zenekari muzsi­ka. 9.00 Hírek. 9.03 Szovjet dalok, 9.14 Könnyűzene Fáy András szerzeményeiből. 9.40 Egri főis­kolások az Ifjúsági irodalomról. 10.00 A zene hullámhosszán. Közben: 10.30 Néhány szó zene. 11.00 Hirek, időjárás. 12.00 Ka­marazene. 13.90 Hirek, időjárás­jelentés. 13.03 Pécsi stúdiónk je­lentkezik. 13.20 Wagner: Loheng­rin — szerelmi kettős, ín. felvo­nás. 13.40 Szobanövény-kedvelők ötperce. 13.45 Időjárás- és vizái­fi TÉVE Magyar televízió 9.00 Iskola-tv: Környezetisme­ret. (Alt. isk. 4. oszt.) 10.30 Tévé­ovi. 11.05 Kémia. (Alt. isk. 8. oszt.) 11.55 Filmesztétika. (Kö­zépisk. IV. oszt.) Sodrásban ... 14.00 Környezetismeret. (Ism.) 15.25 Tévé-ovi.. . (Ism.) 15.50 Kémia. (Ism.) 16.55 Irány az egyetemi 17.40 Hirek. 17.45 Autó-motor. 18.05 Kereskedelmi gondok az új lakótelepeken. 18.30 Nyitott boríték. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-hiradó. 20.00 Hosszú, forró nyár. Magyarul beszélő amerikai tévéfllmsoro­zat. 10. rész: A figyelmeztetés. 20.50 10x10 a tizedikre — VIT­vetélkedő. 22.10 Tv-híradó. — 2. kiadás. Jugoszláv televízió 16.45 Magyar nyelvű tv-napló.' 17.45 A kard csapata — Ifjúsági filmsorozat. 18.30 Korszerű tu­domány. 19.00 Körkép. 20.30 Fe­hér Könyv. 21.20 A. Csehov: Életem — dráma. 22.10 Az első hangverseny. Második műsor: 16.00 Labdarúgás: Novi-Sad— Osijek. 20.30 Kör. 21.15 Kisfilm. 21.30 Parasztok. 22.20 Huszonnégy óra. apró­hirdetések ADASVETEL Térla, mezei cserép, faanyag, hajópalló. aj­tók, ablakok, betonlap­kerítés (mintás) beton­oszlopokkal eladók. Re­tek u. 40/B. sezlonok, reka­mlék, hármasszekrény, fotelok, székek, aszta­lok, konyhakr denc, he­verők, ágybetét, matra­cok, mosógép, fotelágy, ruhaszekrény, tévészek­reny, tévékészülék. Te­leki u. S. 6 db 70 kg-os fehér süldó eladó. Hóblárt basa u. 3. Régi típ. Warszawa vlzsgástatva, garanci­ális motorral 14 000 Ft, ugyancsak régi típ. War. sza»a még ecy évig ér­vényes műszaki vizsgá­val 5000 Ft-ért eladó. Érd.: Pacsirta tt. ÍJ., udvart ép. Nagykcrckü Wartburg de Luxé alkalmi áron eladó. Érd.: Hétvezér u.' 3/A. lakatosmfihely. 250 cm'-es MZ motor­kerékpár eladó. Kiste­lek, Tápal u. 14. 44 mázsa sertéstrágya eladó. Makkosházi út 23. Csongrádi sugárúti kocsmánál. 759-es Zastava gépkocsit veszek. Ajánlatokat: — „Kevés km. 115 345" jeligére a szolnoki Hir­detőbe vagy a szolnoki 12-533 telefonra ár, és km-megjelöléssel kérek. Eladó 14-es létra és használt mézeskannák, írd.: Fodor, Süliért sor 3. sz. Jó állapotban leró be­tegtoló kocsi eladó. Ér­deklődni: Maroe «. 6. Ttosal hergászcsónak, 175 cm3-es Budai vagy Pannónia farmotorral, esetleg külfin, eladó. Szentes Arany János u. (. se. Négyese mély es rekamié, egy olajkályha eladó Rigó u. 14. Eladó fehér vaságy, hármaeszekrény, Singer férfi szabógép, már­ványlapos kredenc, vi­rágtartó, éjjeliszekrény, politúros ágy. Széchenyi tér 8.. L em. 19. Világos festett használt kombinált szobabútor, 2 rekumléval, kilenc da­rabból, ötezer forintért, eladó. Lenin krt. (o., n. t. Alig használt 260 cm>-es MZ motorkerékpár eladó. Érd.: délután 4-től. — Hétvezér u. 55. • 290-cs Jawa motorke­rékpár újszerű állapot­ban eladó. Tarján 319. B. X. 37. Megtekinthe­tő délután 3—7-ig. Késcsműbely felszerelés eladó. Szentes, Bercsé­nyi u. 34. Ráczné. Kisipari szép sarokreka­mié, fotelágy, sec ion, két­személyes háttámlás re­kamié, kétajtós szekré­nyek, szép konyhaszek­rény, rekamlék olcsón eladók. Brüsszeli krt. 14. Felsóvárosi benzin­kútnál. Szemelj kocsit vásárolnék 30 000 Ft készpéns és havi 1000 Ft részletre. „Megbízható 10 745" jel­igére a Sajtóházba. 3 db ötbónapos eűldő és egy gyermek sportkocsi eladó. Érd.: egész nap. tithalom u. 5/B. 36 állapotban levő Wart. burg Llmouslne személy­gépkocsit vennék sürgő­sen. Balástya, Rákóczi u, 1. sz. Kiskutyák és égy szép fél hálószobabútor el­adók. Szende Béla u. 13. 6Z. 45 mázsa sertéstrágya eladó. Othalotn u. 43. sz. Oázgyár mögött. Egy jó állapotban levó Simson Sztár motorke­rékpár olcsón eladó. — Megtekinthető: Szeged, Hétvezér u. 39/B. Alig használt hibátlan mély gyermekkocsi eladó. Érd.: 8-tól 5-lg. Pacsir­ta u. 21/A, Törökéknél. Eladó kévés here. Bem tábornok u. 10. Tápé. Eladó 160 cmt-68 mo­torral meghajtott tri­cikli rendszámtábla nél­kül. Méhekért is elcse­rélhető. Klskundoros8ma, Damjanich u. 39. Eladó egy zománcozott üst, egy rézüst és egy hálószobabútor. Francia ú. 10. 1972-ben vizsgázott Tra­bant 600 cm3-es, elfogad­ható áron eladó. Érd.: újszeged. Haladás tér 39. Bényiéknél. P'ükkfa parkettat ven­nék 12 négyzetméter 30x3,5 cm, vagy 35x4 cm. Tolbuhln sgt, 28., emelet. Kovács. KE 250-es motorkerék­pár jó állapotban él­adó. Érd.: Somogyi u. 6., délután. Most vizsgázott P—30­as motorkerékpár el­adó. Érd.: délután Új­szeged. Déryné tt 33. Motorkerékpárhoz „Ku­li" utánfutó jó álla­potban eladó. Érd.: Bé­ketelep, Bajmóczy u. 18. 16 óra után. Nagyméretű gépi tégla, mezei cserép, redőnyös ablakok, ajtók, válasz­fallap, mozaiklap eladó. Vedres u. l/A, volt pati­kaház. Pb-gázbojler, garanci­ával eladó, 13 literes. Petőfi te lep, Vadas Már­ton u. ét. (Volt 7-es utca.) összerakható üvegajtós Llngél könyvszekrényt veszek. József Attila sgt. ».. mfszt. L N8I! 250 cm'-es motor­kerékpár kitűnő álla­potban eladó. Zárda u. 7. FIAT 850-es eladó új ál­lapotban. „Világoskék, hétezerrel 22 3 98" jel­Igére a Sajtóházba. Egy négyszemélyes reka­mié eladó és egy Viktó­ria televlaió. Lenin krt. 13., II. 8., udvar. Karambolozott 125 cm" es MZ 10 000 km-rel olcsón eladó. Síd.: Sze­ged, Római Uk «. t 10 család méh teljes felsserelésael és ú] nyo­máscsökkentő eladó. Pe­tőfitelep. Bujdosó Gy. u. 15. (12-es utca.) Modern, kisipari, jó ál­lapotban levő hálószoba és konyhagarnltúra el­adó. Megtekinthető hét­köznap 14—17 óráig. Csu­ka u. 17. Kétszemélyes kajak ju­tányos áron eladó. Ér­deklődni: du. 5—«. Tele­fon: 11-297. ID-s rendszámú Tri­umph 1300, igényesnek eladó. Kisapáti István, Bordány, Kossuth utca 100. CH-s DKW 1000 S de Luze kitűnő állapotban eladó. Kisapáti József, Bordány, Kossuth u. 100. 500-aa motorkerékpár eladó. „Sportos 22 333" Jelgére a Sajtóházba. Párnatoll elsőrendű el­adó. Rákóczi ú. 56. Sze­ged. Dunyhát, pámát veszek. Brüsszeli krt. 29. Tele­fon: 16-429. Tollfelvá­sárló. Két kitűnő állapotban levő politúros ágy be­téttel eladó. Tábor tt. 5., n. 7. Kálmán. Üj Balkán motor eladó. Qyálarét, Felszabadulás u. 1/B. GAE 69 gépkocsimotor jó állapotban eladó. Da­ni József, Tiszasziget, Kossuth u. 52. Balkán 50 cnrt-es mo­torkerékpár 1800 Ft-ért és 135 cma-es Danuvla motorja 60« Ft-ért el­adó. PetőtíieMp . Ldwy u. Eladó' Ruhaszekrény, ágybetétek, - rekamié, fo­telok, székek, asztal, he­verő, kombinált szek­rény, gyermekágy, hár­masszekrény, vitrin, fo­telágy, tűkor, vaságy. Íróasztal, márványlapok. Kossuth L. sgt. 33. HÁZASSÁG iffesixmerEeSnl^^ó"""^^ gas, in teliigene férfival 36 évesig házasság céljá­ból. Lehetőleg fényképes levelet. „Magány — 24 236" jeligére a Sajtó­házba. lé éves, 173 cm magas, sötébama hajú. Jó meg­jelenésű, komoly gon­dolkodású, minden ká­ros szenvedélytől men­tes, őszinte özvegy férfi vagyok. Modernül be­rendezett, összkomfor­tos lakásom és egy 4 éves kisfiam van. Meg­ismerkednék básasság céljából komoly, szo­lid. házias, őszinte, gyer­mekszerető, független nővel 26 éves kortól. Fényképes levére előbb válaszolok. „Szeretném ba boldog lennél 22 247" jeligére a Sajtóházba. 24 éves, 196 cm magas, jó megjelenésű fiatalem­ber házasság céljából megismerkedne hozzáillő leánnyal. „Szép május 22 303" Jeligére a Sajtó­básba. Életvidám, barna értel­miségi nő hozsáillő, ki­mondottan magas, ko­moly életfcltogású füg­getlen férfi Ismeretségét keresi 25—30 évesig há. zasság céljából. „Diszk­rét 19 744" Jeligére a Sajtóházba. Lakással és jó anyaglak­kal rendelkező csinos nő jó megjelenésű, kb. 150 —186 cm magas, függet­len. komoly férft isme­retségét keresi házasság céljából 40 évesig. „Igé­nyes 13 743" Jeligére a 28 éves, értelmiségi mun. kakörben dolgozó to­vábbtanuló nő házasság célából megismerkedne hasonló adottságokkal rendelkező Intelligens férfival. „Találkozunk 23 378" jeligém a Saj­tóházba. 61 éves özvegy nyugdí­jas, volt műszaki ve­zető, 65 év körűit magá­nyos, Intelligens nő Is­meretségét keresi házas­ság céljából. „Mégtalá­lom 32 369" jeligére a Sajtóházba. 21 éves, 175 cm magas és 34 éves 180 cm megás szakmunkás fiatalok meg. ismerkednének házas­ság céjából korban hoz­zájuk 1110 lányokkal. La­kás megoldható. „Hi­szek a szerelemben — 22 358" jeligére kér­jük a leveleket a Sajtó­házba. 48 éves magas elvált tisztviselő megismerkedne házasság céljából 36 évestől karcsú, lakás­sal rendelkező hölgy­gyei. Részletes levelekot. Pontos címre válaszolok. ..Gyermek nem aka­dály 22 371" Jeligére a Sajtóházba. Minden káros szenvedely­től mentes, 165—170 cm magas dolgozó férfi tár­saság hiányában ezúton keresi dolgozó leány Is­meretségét házasság cél­jából 20 éves korig. La­kás megoldható. „Bol­dogság 115 360" Jeligére a Hirdetőbe. Keresem annak a kö­zépkorú, Intelligens, JO megjelenésű férfinak is­meretségét házasság eél­jáből, aki harmonikus családi életre, meleg otthonra vágyik. 30 éves értelmiségi dolgozó nő vagyok. „Lakás van — 115 392" jeligére • Hir­detőbe. Olyan férfi Ismeretségét keresem 60 évesig, aki kölcsönös szeretetre, megbecsülésre vágyik, 55 éves dolgozó nO vagyok. „Megértés 115 393" jel­igére a Hirdetőbe. M ér kOrült intelligens, értelmiségi férfit keresek házasság céljából, aki kecskeméti kertes vil­lámba jónne. „Jólszltu­ált 22 374" jeligére a Sajtóházba. 180 magas, 29 éves el­vált férfi megismerked­ne házasság céljából lánnyal vagy elvált asz­szonnyal 23 évig. Lakás, kocsi van. „Május —• 19 748" jeligére a Saj­tóházba. 49 éves, 163 cm magas, egyedül élő árva férfi megismerkedne korban hozzáillő, szerény, jó­lelkű nővel. „Lakás meg­oldható 245 770" jel­igére levelet a vásárhe­lyi Hirdetőbe. Független. 63 éves ipari nyugdíjas, 2700 Ft-tal, Jól berendezett lakás­sal megismerkedne füg­getlen, korrekt nővel há­zasság céljából 00 éve­sig. Kalandorok ne Írja­nak. „Orgona 115 407" jeligére a Hirdetőbe. EGYÉB Remet!"Tmgo^!yelvLaun tás, fordítás. FetOfi S. sgt. 6. Több nyelven beszélő, gépimi tudó adminiszt­rátor elhelyezkedne 6 órás munkakörbe. — „Felsőfok 22 357" Jel­lgére a Sajtóházba. 239 négyszögöl here (a Ballagltón) egy évi ka­szálásra eladó. Érd.: Sze­ged, Dobó u. 7/A. Számtan korrepetálót keresek „Belváros és Felsőváros 22 318" jel­igére a Sajtóházba. N6i fodrászsegédet azon­nal felveszek. Bottyán, Ilunyád J. sgt. 16. Elvesztek Újszegedén^ a Pécskai utcából 10-én kék-vörös nagytestű ga­lambok. Megtalálót ju­talmazom. Pécskai u. 1. Elveszott sárga boxer szuka l?-én csónakház­tól, nom vágott fülű. — Megtalálót Jutalmazom. Lenin krt. 91. Középkorú házaspár üres szoba, konyhát keres al­bérletbe. „Hosszabb Idő­re 22 349" jeligére a Sajtóházba. Autóval rendelkező tár­sul keresek Várnába és visszautazáshoz' július 25-tői augusztus 4-ig. — „Jogosítvánnyal rendel­kező autószerelő 22 360" jeligére a Sajtóházba. Külker főiskolát idén végző ldegennyelvü leve­lező német, angol, olasz nyelvtudással keres ál­lást „Szegedén szeptem­bertől 22 353" jeligére a Sajtóházba. Szétszedhető új- deszka hétvégi ház eladó. Fara­gó u. 22/B. Nem dohányos, gyermek­szerető, nyugdíjas tanár­nőt keresek, aki három és fél éves, csendes. Jó kisfiú gondozását és ne­velését vállalja saját lakásán. „Hálás 32 29á" Jeligére a' Sajtóházba. Elveszett egy sárga fe­hérmellü boxer kutyám. Jutalom ellenében kérem visszahozni. Vajda u. 24/C, Garázs kiadó. Moszkvai krt. 9. Csonka, csengő, óra ja vitás legolcsóbban, felelősséggel. Különleges órák vállalása. Krel­ner, Szeged, Mikszáth K. Munkaalkalmak A Szőreg és Vidéke Altalános Fogyasztási és Értékesítő Szö­vetkezet pályázatot hirdet fő­könyvelői munkakör betöltésérc. Feltétel: középfokú iskolai vég­zettség, mérlegképes könyvelői szakképesítés, legalább ötéves szakmai gyakorlati idő. Jelent­kezést szóban vagy írásban az AFESZ személyzeti vezetője ré­szére kérjük. Cím: 6771. Szőreg, Petőfi u. 90. Keresünk könyvelésben és SZTK-ügyintézésben jártas, köz­gazdasági technikumot végzett, 30 év körüli személyt azonnali belépéssel. Állami Biztosító, Sze­ged, Kossuth L. sgt. 112. Az ÜJszegedi Csecsemőotthon, Bal fasor 6. IL emelet felvesz szakképzett és szakképzetlen gondozónőket. Feltétel S általá­nos osztály. Megbeszélés fenti cimen hétköznapokon a déli órákban. Könnyű fizikai munkára női és férfi munkavállalókat felve­szünk. Kéziszerszámgyár, Szeged, Rigó u. 38. Férfi segédmunkásokat felve­szünk. Budalakk Festék és Mű­gyantagyár vn. sz. gyáregysége. Szeged. Bajai út 5. A Szegedi Városgazdálkodási Vállalat felvesz kéménybevizs­gálót (építésztechnikust képesí­téssel), raktárost, elektroműsze­rész, központi fűtésszerelő, autó­fényező, villanyszerelő, műköves, ' HURMEOM. bádogüM munkásokat, kéményseprőt, ra­vatalozót, takarítónőket, virágkl­hordót (férfi), valamint segéd­munkásokat. parkőröket. Jelent­kezés a vállalat telephelyén, Pa­csirta u. 1. sz. alatt. Adminisztratív dolgozókat fel­veszünk. Jelentkezés a Vajháti Kendergyárnál. Tiszaszigeti Búzakalász Mgtsz alkalmaz 1973. május l-l belépés­sel villanypásztoros legeltetéshez nagy gyakorlattal rendelkező te­henész szakmunkást. Fizetés megegyezés szerint. Alkalmazás esetén — egy hónap próbaidő után — szolgálati lakást biztosí­tunk. Jelentkezés a tsz főállat­tenyésztőjénél személyesen. Női és férfi segédmunkásokat, takarítónőt, vagyonőrt, valamint 1 fo lakatost felvesz a Szikvfz­és Szeszipari Vállalat. Jelentkez­ni lehet: Szeged, Gutenberg u. 23. A Szegedi TÜZEP Vállalat fel­vételre keres érettségivel rendel­kező adminisztrátort, gyors-, gépírót, szakképzett barkácsbolti eladót, árukiadót, segédmunkást. Jelentkezés: Szeged, Csongrádi sgt. 12. Érettségivel és motorkerékpár­vezetői jogosítvánnyal rendelkező munkavállalót szervezői munka­körbe, továbbá lángvágö szak­munkást felvesz a Dél-magyar­országi „MÉH" Nyresanyaghasz­nosftó V. szegedi telepe, Szeged, SK» István tét 12-

Next

/
Oldalképek
Tartalom