Délmagyarország, 1973. május (63. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-27 / 122. szám

VASÁRNAP, 1973. MÁJUS 27. I Sobor Antal KIRÁNDULÁS E

gy júliusi reggelen két szép autó indul majd el a Városból. Az egyik ebből, a másik abból a végéből; a tulajdonosok nem ismerik egymást, sohasem találkoztak. Ha a most következő rövid történetben a két autó útját egyszerre figyeljük, és a megelőző eseményeket párhuzamosan adjuk elő, azért van, mert e napon a két autó úticélja azonos, e napon a tulajdonosok megismerkednek egymással. Az egyik család kék autón, a másik bordón indul, s a továbbiakban a világos és egyszerű megkülönböztetés kedvéért nevezzük e színek szerint őket: Kék és Bordó családnak. A Város két pontján Kék úr ls, Bordó úr is jókor reggel kelt, mindketten könnyű nyári öltözetben mentek le a garázsba. Műanyagvödörbe vizet eresztettek, vidám fütyürészés közepette dús, fehér habot dörzsöltek szivaccsal az autóra. Az így megtisztított, ragyogó kocsikban még egy ideig elgyönyörködtek, cigarettára gyújtottak. Egyébként Kék úr egy közúti építővállalat, Bordó úr pedig egy közlekedési üzem megbecsült alkalmazottja; mindketten javakorabeliek és testesek. Kék úrnak egy leánya, Bordó úrnak egy fia van; mindketten sikeres érettségi után állnak, és néhány nappal előtte az egyetemi felvételi vizsgáknak. A papák most átadják a kocsit a gyerekeknek. Kék úr is, Bordó úr is fölmegy reggelizni, ez alatt a nyúlánk, szép gyerekek lecipelik a kirándulás kellékelt az emeletről; elhelyezik a kocsiban a plédet, a gumiágyat, a tollas labdát. a mognót, a tömött élelmiszeres tasakokat, táskákat és szatyrokat. * Odafönt az asszonyok — Kékné szőke és molett, Bordóné barna és karcsú — a férjek elé teszik a reggelit. A táskarádióban kellemes hangú nő ígér egész napra szélcsendes, felhőtlen, derűs időt. Az asszonyok rendbehozzák a hajukat, végül a. gyerekek magukhoz veszik a felvétélí vizsgához szükséges egy-egy fontos könyvet, s hamarosan elhangzik a vidám Ütra föl! — kiáltás. A gyorsan és jól gyújtó kocsik kigördülnek a frissen locsolt utcára. A két család — noha csaknem azonos időben indult, — tizenöthúszperces különbséggel érkezett meg a közös úticélhoz. Ez a különbség abból adódott, hogy Bordóék még átcsúsztak az út egyetlen sorompója alatt,, Kékék orra előtt azonban leeresztették, hogy aztán a lassú tehervonat és a mt-g lassúbb bakter idegtépő várakozásra kárhoztassa őket. Most r>edig szóljunk a közös úti célról: egy falucska, ennek is egy külső, úgynevezett páskomi része, ahol szelíd völgyecske hoszszában föl út húzódik. Az egymással szemközti lankás oldalakon nemrégiben kezdték elárusítani elöregedett gyümölcsöseiket, szőlőskertjeiket a helybeli lakosok. Az olcsó telkekből Bordóék egy hónappal ezelőtt, Kékék pedig csak a minap vásároltak egyet. A vásárlásban mindkét családot egyetlen fő cél vezéreié te: a telek magasabb pontjáról, ott, ahol majd építkezést lehet kezdeni, nyíljék szép kilátás a környékre. A választás jól sikerült, a két szemközti, de egymástól kissé távol eső telekről egyként elragadó látvány terült elébük. Most pedig haladnak, jó tempóban tartanak a telkek felé. Bordó úr a kocsiban újfent ecsetelni kezdi a családnak a jó vásárt. — Mindig egy ilyen telekre vágytam. A természet lágy ölére — ahogy mondani szokás. Levegő, napfény, fű, fa, madár és ég. Lélegezni lehet, gyerekek, lélegezni! Orvosi riogatás nélkül is kevesebbet dohányzom. Tiszta a levegő, tiszta a víz, Mögöttünk marad tonnaszám a por, a korom, a salétromoxid, a szénhidrogén, a kéndioxid, az átkozott szénmonoxid. A szennyes víz itt ismeretlen : kutat, forrást, patakot Itt még nem ért el a vegyszer: kristálytiszta vizet ihatsz és locsolhatsz a bőrödre! Igen nagy szó ez az atmoszféra és a hidroszféra irgalmatlan és világméretű pusztításának korában. Majd meglátjátok. mire fölássuk ma azt a konyhakertnek való darabot, újjászülettek, megint lesz tüdőtök... A másik kocsiban Kék úr is csak dicsérni tudta a családnak, milyen előnyei vannak a vásárlásnak : — Tudjátok: a mozgás! Az urbanizáció tétlenségre kárhoztatja az embert. Sokat, nagyon sokat ülünk. Mozduljon ki az ember, aztán ásóra, kapára! Ez ám az aktív pihenés! Gyerekek, én úgy, de úgy kidolgozom magamat! Majd meglátjátok, mire kivesszük ma azt az öreg körtefát, micsoda étvágyatok lesz, még a vasszöget is megennétek! Nézzétek majd meg, milyen nyugodt, pirospozsgás, jókedélyű parasztembereket lehet a környéken látni. Ezek soha nem rohannak, ezek élnek a természet lágy ölén ... Így beszélgettek útközben, s aztán tervezgettek is, fehér falú házat, bólogató fákat, szőlőlugast. Egy kicsit ábrándozgattak is: villanyról, televízióról, törpevízműről, aszfaltos bekötőútról, eszpresszóról. S ha majd benépesül a környék, jószomszédság is kerekedik. Előbb Bordóék érkeztek meg. Tizenöt-húsz perc elteltével Kék úr nem kevésbé üggyel-bajjal, ám mégis ügyesen kanyaródott a földútra, vezette kocsiját egészen addig, amíg Bordóék kocsijához nem ért, ami váratlan akadályt jelentett. Látható, sőt bemérhető volt, hogy csak úgy lehet elkerülni, ha ő egészen az ellenkező árokpartra húzódik. Ám így is csak milliméterek választják el őket: előadódhat egy kiadós öszszekoccanás, a szép kocsiknak csúnya sérülése. Kék úr r jendületben levő autót megpróbálta túllendíteni a kritikus ponton, összeszorította hozzá a fogát. Feleségének egy éles „Apu. vigyázz!" — kiáltására azonban ideges lett, egy hibás mozdulatot tett, amitől csakugyan előadódhatott volna az összekoccanás, ha idejében nem fékez. A hirtelen megtorpant kocsiban mindhárman előrebuktak. Ez a kudarc kihózta sodrából Kék urat, féktelen indulat lett úrrá rajta, hangosan káromkodott. Visszatolatott, közben nyomta a dudát, hadd tudja meg az a másik, hogy milyen ostobán parkírozott az út mentén. A leeresztett ablakból szitkokat szórt a bordó kocsira, amit rohadt tragacsnak nevezett. A dudaszóra és a káromkodásra előszaladt a Bordó család, ámulva és lélegzetvisszafojtva szemlélte végig Kék úr újabb manőverét. Most sikerült baj nélkül előznie. Ám alighogy megállt, nyomban kiugrott az autóból, odafordult Bordóhoz: — Nem állna inkább keresztbe az úton? Nincs magának szeme? — Talán inkább a "maga szemével van baj! — kiáltott viszsza Bordó. — Az ilyen vaknak egy futballpálya sem elég, hogy előzzön a ronda targoncájával! Kék úr elfehéredett. — Vaknak nevezett? Maga süket! Bordó urat elöntötte a fekete indulat. — Süket a nagynénikéje! A csöndes reggelben, a derűs ég alatt most éktelen lárma kerekedett: Kék úr és Bordó úr válogatott cifraságokat kiáltozott egymás testi fogyatékosságáról. A testi fogyatékosságok után a szellemiek kezdődtek, először konkrét formában, az állatvilágból kölcsönzött fogalmakkal. Ezt követően áttértek a tegező formára. Ennek kimerültével pedig az idegen szavak következtek, amelyek úgy jelentek meg, mint furcsa kultúrnövények a vadvirágos réten: te pitiáner, te idióta, kretén, paranoiás... Később szociológiai és matematikai értelemben is minősítették egymást: — Te pauper, te senki! — Te nulla! Az asszonyok egy ideig dermedten figyelték, aztán ők is bekapcsolódtak, rögtön a tegezés szintjén kezdve: — Je liba! — Te pulyka! ök azonban mindvégig megmaradtak a szűken vett háztartás fogalomkörében: — Te fonnyadt uborka! — Te nudli! A férfiak veszedelmesen kezdtek közeledni egymáshoz, közben rekedtre kiáltozták magukat. Tekintsünk most el attól, amit még mondtak (már nem is tűri a nyomdafestéket), mert apai és anyai ágon folytak a szitkok, és végső soron — mintegy utolsó menedékül — megidézték magát az Istent. A kezek már ütésre emelkedtek, amikor a gyerekek — akik mindeddig fejüket lehajtva hallgattak — most az apák közé ugrottak, széttuszkolták, csillapították, csitítgatták őket. A férfiak morgolódva engedelmeskedtek, távolodtak egymástól. Aztán Bordóék bementek a telekre, Kékék autóba szálltak, fölhajtottak a sajátjukra, és ezzel el is volt intézve a dolog. Üjra csönd támadt a felhőtlen ég alatt. Ami még e nap említésre méltó eseményei közé tartozik: hogy a gyerekek délután vízért mentek a kerekes kútra. Már meszsziről megpillantották egymást, . látnivaló volt, hogy egyszerre érnek majd oda. Ettől mintha megtorpantak volna, de aztán egyikük sem állt meg. Valóban egyszerre érkeztek. A fiú' egy gondolattal előbb. Fölhúzott egy vödör vizet. Kiemelte a kútkávára, várt vele egy kicsit, elnézte a szép, fekete leányt, aki félig háttal állt neki, és inkább a mezőt fürkészte. — Add ide a kannádat! — mondta a fiú. , A leány megfordult, látta mosolyogni a nyúlánk, erős fiút. Csapzott, barna haja a homlokába hullott. Hogy a lány nem mozdult, a fiú hozzálépett, kivette kezéből a kannát, teleöntötte vízzel. Aztán újabb vödörrel .húzott föl, a maga kannáját is telelöttyintette. A vödrök egymás mellett álltak a fűben. A fiú meg nekitámaszkodott a kútnak, egyre csak nézte a lányt. — Szervusz! — mondta egyszer. — Szervusz! — mondta valamivel halkabban a lány, de most már ő is nevetett egy kicsit... Fazekas Lajos KÖSS BEKÉT! Fénnyel jövő hajnal az ég fürjcsapattal vadász zsákmánnyal pásztor a nyájjal mező dűlőúttal jegenye varjúkkal forrás itatóval patkó- s patanyommal kristály tó halakkal völgy szénaillattal öreg domb ösvénnyel erdő-zöld ég-kékkel föld esőszomjával ember hajlékával faluvég kereszttel udvar róasakerttel szomszédság sövénnyel testvér-békességgel utca lécpadokkal vén marasztalókkal ifjú elmenőkkel gazvert temetővel roskadozó házakkal tört ablak dőlt fallal öreg komondorral csillagudvar Holddal — e táj: emléked s ez kötődik szívedhez — S mint eső a röggel múlt a jövendőkkel rögök nyugalmával köss békét e tájjal. ösKRITIKA Nagyon valószínű, hogy már a barlangjában békésen ücsörgő ősembert is érte kritika, ősemberünk zord kritikusa a neje lehetett, aki így förmedt rá: „Olyan vagy Ki-ki, mint egy rakás tömegszerencsétlenség! Itt ülsz ahelyet, hogy feltalálnád a tüzel! Kezd már unalmas lenni az örökös hidegkoszt!" Ki-ki tehát feltalálta a tüzet. mellékesen rajzolgatott is barlangja falára, s mikor az egész falat telepingálta, barlangtárlatot nyitott. (Ebből fejiödött ki később a pinceszínház.) A tárlaton az őslakosság mély betekintést nyerhetett az ősember küzdelmes életébe, személyes gondjaiba. Ki-ki óvatos ember lévén, müveit két csoportra osztotta. Az egyikbe tartoztak a világos. érthető, s nagyon kifejező barlangkarcok, kőgrafikák (pl. „A vadászat", „Ünnepen" stb.), a másikba pedig az enyhén szólva absztrakt karcolmányok. és nonfiguratív csontszobrok („Agyarvágó tőnézetből", „Hevített jégkorszak" és „Börszőrme surcogtatva" stb.). Ezek után rajta már semmi nem múlott. Mert ha a fősámánnak. aki másodállásban a Kőművészeti és Kikészítő Bizottság elnöke is volt, tetszettek a művek, annál az egyszerű oknál fogva, hogy szerencsés vadászatról tért haza embereivel (megkergettek egy mammutot), a kezdő művész pályája felfelé ívelt. Ha viszont az alkotások, nem nyerték el a fösámán tetszését (a mammut őket kergette meg), akkor egyes, szépérzékkel bíró törzstagok, a kritikusok engedélyt kaptak arra, hogy az ifjú titánt a Rossz Szellem bérencének titulálják, vagy a latban sokat nyomó és súlyos érveket jelentő ökölkövekkel lepocskondiázzák. Teljesen megbízható. és mégis hiteles források szerint több őskori művész is sikerrel debütált a kritikusok előtt, ezek közül egy lángész, a többi a fösámán rokona volt. Ez utóbbiakat a kritikusok kivétel nélkül fő-fő posztimpreszszionistáknak nevezték ki. rövid szónoklat kíséretében, melynek lényege az volt, hogy az új paleó-primitiv festészeti stílus győzött a környék egyhatodán, de győzni fog az egyötödén, egynegyedén, söt egyharmadán is! Ettől kezdve a már elismert művésznek joga volt olyan alkotásait is bemutatni a nyilvánosság előtt, melyek láttán a közönség több tagja eltöprengett azon. hogy a kéz megjelenése vajon nem hátramozdítója lett-e az emberi fejlődésnek? SZILAS JÁNOS \ v V f