Délmagyarország, 1973. május (63. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-22 / 117. szám
VfL&G PROLETÁRIAl CGYCSÖtlCTEW DÉLMA6YAR0RSZÁG 1 Kádár Jánost üdvözli Erdcy-Gnfc Tibor, az Altacfémfa főtitkára, az MTA pavilonja előtt Hétfőn magas rangú pártás állami vezetők látogattak a BNV-re. A vásárt fölkereste Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pák a Népköztársaság Elnöki Tanácsanak elnöke; Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Apró Antal, az országgyűlés elnöke, Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára. Nemes Dezső, az MSZMP KB politikai főiskolájának rektora, a Politikai Bizottság tagjai, valamint Óvári Miklós, a Központi Bizottság titkára. A vendégek a körsétát a kőbányai vásárterületen MB éves a magyar könyvnyamtatás Szegedi ünnepségek Ritka jubileumot ül ebben az évben a magyar könyvnyomtatás, a magyar kultúra. Tizennyolc esztendővel Gutenberg első nyomtatott bibliájának megjelenése után. 1473 pünkösdjének előestéjén Hess András budai Várhelyen levő kis nyomdájában elkészült az első nyomtatott magyar könyv, a Budai Krónika. A magyarországi nyomdászat fél évezredes évfordulóján a könyv művészeit ünnepeljük. Azokat, akik az emberi gondolatokat könyvvé formálják, sorokba szedik, gondolataik parancsára díszítik, és közkinccsé teszik. Az évforduló tiszteletére jelentős ünnepségeket rendeznek Szegeden. Pénteken délelőtt a szegedi városi tanács dísztermében ünnepi ülésen emlékeznek meg a jubileumról. Az évforduló jelentőséget Lengyel Lajos, Kossuth- és Gutenberg-díjas könyvművész, és Tóth Béla, a Somogyi-könyvtár igazgatója méltatja. Az ünnepi ülésen közreműködik a budapesti Gutenberg Kórus. Ugyancsak pénteken, délután 3 órakor a Móra Ferenc Múzeum kupolacsarnokában kiállítás nyílik, mely a magyar könyv 500 évén kalauzolja végig a látogatót. A kiállításon megnyitó beszédet mond Gerlach Ferenc, a .Nyomdász Szakszervezet titkára. A Szegedi Nyomda egyéb rendezvényekkel is tiszteleg az 500 éves magyar könyvnyomtatás évfordulóján. Holnap, szerdán délután fél 5-kor a nyomda ebédlőjében brigádok közötti vetélkedőt rendeznek, melynek témája az 500 éves magyar könyvnyomtatás története. Csütörtökön a nyomda tárgyalóhelyiségében délután 3 órakor az MTESZ szegedi csoport miniatűrkönyv-klubja rendezésében miniatűr könyveket mutat be, és cserenapot rendez. kezdték. A bejáratná! dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter és Földes László, a HUNGEXPO vezérigazgatója fogadta, majd kalauzolta a látogatókat. Fölkeresték a Magyar Tudományos Akadémia, az OMFB, a mezőgépipar pavilonját, megtekintették a járműipar kiállítását, az élelmiszeripar pavilonját. A látogatást a Városligetben folytatták, ahol á könynyűipari' pavilont, á kohóés gépipari kiállítást, végül a Szovjetunió pavilonját tekintették meg: A látottakról a vendégek nagy elismeréssel nyilatkoztak, 9 * A szombati és a vasárnapi közönségsiker, több mint negyedmillió látogató után megkezdődtek a vásár dolgos hétköznapjai. Hétfőn, az első szákmai napon 10 órától a Városligetben a fémmegmunkálás, a kohászat és a bányászat hazai és külföldi szakemberei találkoztak a különféle előadásokon, rendezvényeken, míg Kőbányán a járműipar és a garázsipar bemutatóján cserélték ki tapasztalataikat a szakértők. Vasárnap délelőtt, Leonyid Brezsnyev nyugatnémetországi tartózkodásának harmadik napján folytatódtak Bonnban a szovjet—nyugatnémet tárgyalások. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára a Petersberg Hotelban — a szovjet küldöttség rezidenciáján — fogadta Villy Brandt szövetségi kancellárt. A találkozón csak a tolmácsok vannak jelen. A napirenden szereplő témák megvitatásába- — amikor szükségesnek látszik — bevonják a két küldöttség tagjait is. Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára hétfőn reggel fogadta a Német Kommunista Párt küldöttségét. A Petersberg Hotelban tartott egyórás találkozón a Kurt Bachmann, az NKP elnöke vezette küldöttség átadta a Német' Kommunista Párt üdvözletét. A két párt vezetőinek találkozóját a nyugatnémet szakszervezeték küldöttségének látogatása követte. Leonyid Brezsnyev hétfőn délben Brandt társaságában Heinz Kühn északranja-vesztfáliai miniszterelnök ebédvendége volt a homburgi kastélyban. Leonyid Brezsnyev délután a nyugatnémet televízióban a Német Szövetségi Köztársaság állampolgáraihoz szólt. Beszédében egyebek között elmondotta: Látogatásom Willy Brandt szövetségi kancellár meghívására, tárgyalásaink —már önmagában arról vallanak, hogy sikeresen fejlődnek országunk kapcsolatai. — Nyíltan kimondom; a szovjet népnek, és vele együtt vezetőinek, nem volt olyan könnyű megnyitni kapcsolatainknak ezt az új fejezetét. A szovjet emberek millióiban ínég túlságosan elevenek az emlékek az elmúlt háborúról, a súlyos áldozatokról, az iszonyú rombolásról, amelyet a hitleri agresszió hozott ránk Az Önök országához fűzódő kapcsolatokban azért tudtuk túltenni magunkat a múlton, mert nem akarjuk annak visszatérését. A szocialista német állammal, szövetségesünkkel, a Német Demokratikus Köz' társasággal, a Szovjetuniót régóta összefűzik a legközelebbi őszinte és önzetlen bar rátság kötelékei. A jóakarat és a békeszeretet álláspontjából közelítjük meg a Német Szövetségi Köztársasághoz fűzódő viszonyunkat is. Becsülettel készen állunk az együttműködésre, amely — amint meggyőződésünk — rendkívül hasznos lehet mindkét félre, és az egyetemes biztonságra nézve. Mi tartói békét kívánunk és feltételezzük, hogy a Német Szövetségi Köztársaság is érdekelt a békében, és szüksége van a békére. Leonyid Brezsnyev este — hivatalos tartózkodásának lezárásaként — a Petersberg Hotelban díszvacsorán látta vendégül Brandt kancellárt. Hétfőn este, a Petersberg Hotelban ünnepélyes keretek között aláírták a Leonyid Brezsnyevnek, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának nyugatnémetországi látogatásáról kiadott közös nyilatkozatot. Az okmányt Leonyid Brezsnyev és Willy Brandt látta el kézjegyével. A közös nyilatkozatot lapunk 2. oldalán ismertetjük. Kormányküldöttségünk Argentínában Az Argentin Köztársaság kormányának meghívására dr. Ortutay Gyulának, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa tagjának vezetésével, hétfőn magyar kormányküldöttség utazott Buenos Airesbe, dr. Héctor Jósé Cámpora, Argentína új Köztársasági elnökének beiktatási ünnepségeire. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács tagja búcsúztatta. Jelen volt Alfredo C. Pons Benitez, az Argentin Köztársaság budapesti nagykövete is. (MTI) Péter János ma érkezik Széfiába Péfer János, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere Peter Mladenov meghívására, a Bolgár Népköztársaság kormányának vendégeként, ma, kedden hivatalos baráti látogatásra Bulgáriába érkezik. (MTI) r •• A Szeged! Konzervgyárban a sterilizáló és a főzeléküzemrész közötti területen eddig a szabad ég alatt munkálkodtak a nók. lVÍost, a két épület közé tetőt építenek, ezzel is javítva a munkakörülményeket. (Első képünk.) — Közeledik a munka dandárja, a szezon. A fölkészüléshez tartozik, hogy ilyenkor a gépeket is vizsgálgatják, javítják, előkészítik a fontos időszakra. A gyümölcskonyhában, a főzeléküzemben, s a többi munkahelyen egyaránt nagy munkában vannak a gyári lakatosok, gépszerelők. Somogyi KároSyné fieiveteSal Párt- és állami vezetők látogatása a BNV-n Befejeződtek a szovjet—NSZK tárgyalások