Délmagyarország, 1973. május (63. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-19 / 115. szám

SZOMBAT, 1973. MÁJUS 19. Bármennyire is örvendetes, hogy nálunk minden korábbinál szilár­dabb a nemzeti egyséig, azért akad­nak az életnek olyan területei, ahol korántsincs egyetértés. Hirtelenjé­ben a reprezentáció jut példának az eszembe. Vagy mondhatnám úgy is, hogy „repi", hiszen mindenki meg­érti, szerencsére egy nyelven beszé­lünk, legfeljebb közben különbözőket gondolunk. Mint például a reprezentációról is. Jómagam arra gondoltam, hogy na­gyon helyes, amikor olvastam a pénzügyminiszter rendeletét a rep­rezentációs kiadások csökkentéséről. És Ugyanazt mondtam, amikor ez magánbeszélgetésen szóba került, vagyis, hiogy nagyon helyes. A tár­saságban ugyancsak jelenlevő szö­vetkezeti elnök szintén azt mondta, hogy biitony, nagyon helyes. Nem vagyok .azonban bizonyos abban, hogy szó szerint ezt is gondblta. Még azt is feltételezem, hogy maga a gon­dolat valamivel hosszabb volt. Senki fejébe nem látni, de lehetséges, hogy valami ilyesmi maradt kimondatla­nul: „Én nem bánom, csinálják csak, csinálják, de majd megnézhetik, hogy mire Jutnak vele, ez különben is ellentétes az önálló gazdálkodás elveivel." A gondolatok különbözőségében valószínűleg egyetlen körülmény játszhat közre. Nevezetesen, hogy nekem nincs, soha nem is volt, és feltehetőleg soha nem is lesz saját reprezentációs keretem. Ezzel szem­ben a szövetkezeti elnöknek volt, van, de a jövőben feltehetőleg keve­KEVESEBB A „REPI w sebb lesz a „repije". Emiatt ő titok­ban haragudhat a pénzügyiminisz­terre, valamint azokra, akik szorgal­mazták, hogy írja alá a reprezentá­ciós kiadások csökkentéséről szóló rendeletet. Én viszont és még jó páran ebben az országban vállaljuk a kormánypárti mamelukok szerepét és megelégszünk a bólogatással. Az utóbbi időben egymást érték a különböző vállalatok és intézmények jubileumai, amelyeken külön-külön százak lakmároztak és iddogáltak közpénzből. S ha valami szokássá válik, akkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez másutt sincs másképp. Egyszer belecsöppentem egy delegá­cióba, amely gazdasági ügyeben lá­togatott Svédországba, s alkalmam volt haWani. hogy a küldöttség né­melyik tagja hangosan feni a fogát a várható finomságokra, ajándékokra, amelyekkel a vendéglátók minden bizonnyal elhalmozzák őket. Nos, jártunk sok helyen, különböző cé­geknél és intézményeknél, de elhal­mozásnak nyoma sem volt. A leg­drágább ital. amellyel megkínáltak bennünket a Coca-Cola és a tonic volt, a vendéglátók érthetetlenül az érdemi tárgyalásokra és nem a rep­rezentációra fektették a fősúlyt. Ha­zautazáskor valaki méltatlankodott is, nem hitte volna, hogy a svédek ilyen csóró népség. Ez csakugyan érdekes, talán sza­bályként is fel lehetne állítani, hogy minél gazdagabb egy ország, annál fukarabban kezelik benne a repre­zentációs költségeket, alaposabban megnézik, mire adnak ki pénzt. Ezért is figyelemre méltó, hogy a minap megjelent pénzügyminiszteri rendelet szerint állami, társadalmi, szövetke­zeti szervek csak olyan esetekben rendezhetnek vendéglátást, amikor az feladataik megoldását segíti elő, és ilyenkor is szerény külsőségekkel, az alkalomnak megfelelő színvona­lon. A belföldiek részére szervezett rendezvényeken csak frissítőket, te­hát kávét és alkoholmentes italokat szabad felszolgálni. A közös étkezés költségeit a résztvevők fizetik, de ez még mind semmi, mert a rendelet azt is kimondja, hogy a vállalatok, intézmények, szövetkezetek hivatalos összejöveteleinek költségeit a része­sedési alapból kell rendezni, így az­tán nagyon is meggondolandó a bő­kezűség. Lehetséges, hpgv hovatovább mi is a gazdag országok közé fogunk tar­tozni? Ez azért még nem köszöbön álló veszély, mert azokon a rendez­vényeken, amelyeken külföldiek is részt vesznek, továbbra is lesz ko­nyak. meg miegymás. Úgy látszik, egyelőre nem akarunk túlságosan gazdag hírbe kerülni ... Árkus József m Étteremben ORVOSEGYETEMISTAK BALLAGÁSA Az orvostudományi egye­tem végzős hallgatói ma, szombaton délelőtt ballag­nak Szegeden. Az ötödéve­sek hagyományút ünnepsége 9 órakor kezdődik a Dóm téri kémiai intézet előtt. A 180 általános orvos és a 20 fogorvos a központi ünnep­ség után kunfliskocsikkal járja végig a külső intézete­ket, este fél 8-kor pedig a Tisza Szállóban kezdődik a bankett. UJ BURKOLAT A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG UTJÁN A Tanácsköztársaság útjá­nak a közúti híd és Nem­zeti Színház közötti szaka­szát végleges burkolattal lát­ja el a Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat útjavító részlege. A munkához — amely előreláthatólag a jö­vő hét elejére befejeződik — nem zárták le a forgalmat, csak korlátozták. Az új bur­kolattal teljesen elkészül a fontos közlekedési útszakasz. A V1T SZELLEMÉBEN A X. VIT-re való közös felkészülés utolsó szakaszá­ban az NDK-ban dolgozó magyar fiatalok KlSZ-szer­vezete és az FDJ baráti ta­lálkozót rendez a Cottbus megyei Knappensee partján június 9-től 11-ig. A három­napos táborozás gazdag po­litikai, kulturális és sport­programjában részt vesznek többek között az NDK-ban dolgozó Csongrád megyei fiatalok is. A w--.-V-.-5aiéPf-,-. ÖV ŰTTÖRÖ HATÁRŐRÖK SZEMLÉJE Fogorvosnál A beteg szemrehányá­sokat tesz: — De, doktor úr, mi­ket művel! Az őrlőfogam fáj, ön meg kihúzta a metszőfoga mat! — Nyugi-nyugi, elju­tunk az őrlőfogig is... JÁTÉK ÁRENGEDMÉNY A Triál Sport- Játék- es Hangszerkereskedelmi Vál­lalat a kiskereskedelemmel egyetértésben az 1973. évi gyermeknap alkalmából má­jus 21—27. között országos engedményes játékvásárt rendez — jelentették be a vállalat pénteki sajtótájé­koztatóján. Az engedményes vásár idején mintegy 150 ki­jelölt boltban — játék-szak­üzletben. a Centrum áruhá­zak játékosztályain és a szö­vetkezeti bolthálózatban — 20 százalékkal olcsóbban kínál­nak minden játékárut. Asotthalom határában va­sárnap délelőtt 10 órától rendezik meg a kiskunhala­si Sziklai Sándor úttörő ha­tárőr-zászlóalj és a szegedi járási Horváth Pál úttörő határőr-zászlóalj szemléjét, valamint a szegedi járási If­jú Gárda zászlóalja névadó és zászlóátadási ünnepségét. Az egész napos programban szerepel többek között aranyérmes úttörők bemuta­tója, a járőr- és lövészver­seny, valamint lovasbemu­tató. KÖNYVTAR TARJANBAN Egy garázshelyiség átala­kításával városi fiókkönyv­tárat nyitott a Somogyi­könyvtár Tarjánban. A tar­jániak körében napok alatt népszerű lett a „mini könyv­kölcsönző", ahol a leadott jegyzék alapján mindazokat a műveket megszerezhetik, amelyek a Somogyi-könyv­tár birtokában vannak. A lottó nyerőszámai 19, 55, 56, 58, 77 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Csepregen megtartott 20. he­ti lottósorsoláson a követke­ző számokat húzták ló: lfl, 55, 56, 58, 77. BEIBE BARÁTI TALÁLKOZÓ A Hazafias Népfront do­maszéki nőbizottsága szov­jet vendégek részvételével baráti találkozót szervezett tegnap este a béke és ba­rátság hónapja keretében. A találkozón Nagy Mihály, az általános iskola igazgatóhe­lyettese mondott beszédet. VERESS MIKLÖS NlVÖDlJAS A Művelődésügyi Minisz­térium és a Móra Könyvki­adó az 1972-ben megjelent Móra-kiadványok közül töb­bet nívódíjban részesített — köztük Veress Miklós Jó­zsef Attila-díjas költőnek, lapunk munkatársának „Er­dő a vadaknak" című köte­tét. DIAK­ELÖADAS A béketelepi áttalSnos is­kola úttörőcsapatából alakult színjátszó csoport holnap, vasárnap délelőtt 10 órakor a Bartók Béla művelődési központban bemutatja Erich Kastner ismert ifjúsági re­gényéből készült színdarabot Emil és a detektívek cím­mel. Az előadás rendezője: Száraz László. KOSZTA ROZÁLIA KIÁLLÍTÁSA VÁSÁRHELYEN A hódmezővásárhelyi Med­gyessi-teremben (Lumumba u. 1.) ma, szombaton délután nyílik meg Koszta Rozália festőművész kiállítása. ÉPÍTÉS — 25 MILLIÓÉRT A Szőregi Építő Szövetke­zet idén jelentős munkát vé­gez. A többi között Szege­den, az Orvostudományi Egyetem számára nővérszál­lást építenek, s az év végé­re átadnak. A szegedi Il-es kórház bővítéseként elme- és idegkórtani pavilont valósí­tanak meg; az átadási határ­idő a jövő év júniusa. Az Univerzál Szövetkezetnek új üzemházat építettek, és most irodaház falait rakják. Sze­geden és Szőregen idén 30 családi házat adnak át gaz­dáiknak. A ktsz az idén 25 millió forint értékű építést végez. ZENESZERZŐ ÉS KÖZÖNSÉGE A Zeneműkiadó Vállalat és a szegedi Somogyi-könyvtár közös rendezésében, a Zene­szerző és közönsége sorozat május 21-én, hétfőn este 6 órakor kezdődő programján Bozay Attila lesz a könyvtár zeneszobájának vendége. A fiatal komponistával, aki évekkel ezelőtt a szegedi konzervatórium tanára is volt, Földes Imre beszélget. A rendezvényhez ezúttal is elkészítette a Somogyi­könyvtár (Skaliczki Józsefné szerkesztésében) a vendég­művész alkotásainak váloga­tott bibliográfiáját LÖGYAKORLAT A Munkásőrség Szeged vá­rosi parancsnoksága 1973. május 21—23 és 28—29-én 06 órától 15 óráig az újsző­regi honvédségi lőtéren éles lőgyakorlatot hajt végre. A fenti napokon a lőtéren és környékén tartózkodni szigo­rúan tilos. Az esetleg bekö­vetkező balesetért, károkért a Szeged városi Munkásőr­ség felelősséget nem vállal. — Sajnos, önöknek várni kell, mert a szakács ehnent ebédelni.' MIPIÍMIKOR? 1973. MÁJUS 19., SZOMBAT — NÉVNAP: IVÖ ERÖSÖDIK A FELMELEGEDÉS Várható időjárás szombat estig: Időnként megnövekvő M­hőzet, számottevő eső nélkül. Éjszaka mérsékelt, napközbéD megélénkülő délkeleti, déli szél. Az éjszakai lehűlés gyengül, a nappali felmelegedés tovább erősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 19—24 fok között. A Nap kel 4 óra 03 perckor, és nyugszik 19 óra 19 perekor. A Hold kel 21 óra 44 perckor, és nyugszik 3 óra 07 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 390 cm (apadó). SZEGEDI NEMZETT SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: A felszaba­dított Don Quijote. I. Diák­bérlet. Este fél 7 órakor: Lohengrln. Egressy-bérlet. MOZIK Szabadság: Harmadik nekifu­tás (magyar, fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor). Vörös Csillag: A siker lovagjai (színes m. b. szovjet, negyed 4, fél 6 és há­romnegyed 8 órakor). Fáklya: Fekete tollú fehér madár (szí­nes szovjet—ukrán, fél 3, há­romnegyed 5 és 7 órakor). Dugonics Mozi (Kossuth L. sgt. 53.): A pap felesége (14 éven felülieknek, olasz filmvíg­játék. 5 és 7 órakor). Postás Mozi: Fekete fanmer (angol, 5 és 7 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden az I. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. KISIPAROSOK ÉJSZAKAI INSPEKCIÖS SZOLGALATA Május 20-tól 26-ig Ferró Antal autószerelő (Galamb u. 7.), Sző­ke István lakatos (Délceg u 45 ) Puskás Pál viz- és gázszerelő (Mikszáth K. u. 17.), Kovács József rádió- és tévészerelő (Pá­rizsi krt. 17/A), Csórja Ferenc villanyszerelő (Szövő u. 27.) tart éjszakai ügyeletet. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Május 26-ig 13 órától hétfő reggel 6 óráig, hétköznap este 6 órától reggel 6 óráig elsőse­gély és nehéz ellés esetére ügyeletes: I-m. kerület, Szőreg, Gyálarét, Kiskundorozsma terü­letén dr. Janóczki László állat­°rv°K- Lakás: Szeged, Galamb u. 10. Telefon: 13-542. „-P- Tapé, Algyő területén dr. f alber ödón állatorvos La­-kása: Szeged. Debreceni u. 34/A. sz. Telefon: 17-458. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. SZEGEDI PAR A SAVARIA TANCVERSENYEN Tizenöt ország táncosai­nak részvételével ma kez­dődik a 8. Savaria Nemzet­közi Társastáncverseny Szombathelyen. A sonders­kategóriában induló öt ma­gyar pár között szerepel a szegedi Palánkai házaspár is. A szegedi társastáncklub 12 tagja tapasztalatszerzés cél­jából Szombathelyre utazott, ahol végignézik, a versenye­ket _ Gyászközlemények Mélységes fájdalomtól lesúj­tottan tudatom mindazokkal, akik szerették, hogy drága jó szeretett feleségem, dr. KUP LASZLONÉ SZ. Szegő Gizella 1973. evi május hó 17. napján, hosszú szenvedés után vissza­adta szelíd lelkét Teremtőjé­nek. Az örökkévalóságba költö­zött drága halottamat 1973. évi május 22. napján, kedden de. 11. Órakor fogjuk a Belvárosi teme­tő ravatalozójából a családi sír­boltban örök nyugalomra he­lyezni Gyászoló férje és a ro­konság. T. 3435 Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, testvér és rokon, FÜLÖP JÓZSEF ele­tének 40. évében taraglkus hir­telenséggel elhunyt. Temetése ImaJus 22-en Iá órakor iesz a Dugonies-temetO ravatalozójából. A gyászoló család, Alkotmány u. 75. T. 3442 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, mun­katársaknak. kik szeretett ha­lottunk BÁLINT ANDRASNÉ temetésén [megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Balatoni u. 13. T. 3429 Mélységes fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett férjem, ke­resztapa. tatukánk, testvérünk, sógorunk és nagybaesink, GYU­RIS JÁNOS életének 72. évében rövid, súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése május 21-én 12 órakor lesz a Dugonics-teme­tő ravatalozójából. A gyászoló csalatL Halasi a, iá. RÁDIÓ Kossuth 4.25—7.59 Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli zenés műsora! 8.00 Hirek, idöjárásjelentés. 8.05 Mű­sorismertetés. 8.13 Budapest és vidék kulturális programjából. 8.20 Lányok, asszonyok. 8.34 Részletek Huszka Jenő—Szilágyi László Erzsébet és Mária főhad­nagy című operettjéből. 9.01 író­szobám: Darvas József vallo­mása. 10.00 Hirek. időjárásjelen­tés. 10.05 Szimfonikus zene. 11.49 Néhány dalért. 12.00 Déli króni­ka. 12.20 Zenei anyanyelvünk. 12.30 Magyarán szólva. 12.45 Me­lodiakoktél. 13.56 Ragaszkodok. 14.06 Kóruspódium, a Bajai Liszt Ferenc énekkar énekel. 14.20 Kis magyar néprajz. 14.25 Uj zenei újság. 15.00 Hirek. 15.04 Petöft­kalendárium. 15.10 Csak fiata­loknak. 15.55 Reklám. 16.00 168 óra. 17.00 Hirek, időjárás. 17.30 Derűre is derü. Egy kis párizsi kaland. 18.00 Ml a titka? Artúr Rubinstein művészete. 18.58 Hall­gatóink figyelmébe. 19.00 Esti krónika. 19.25 öt perc sport. 19.30 A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. Lakatos Sándor vezetésével. 20.00 Inter­rádió Show '73. Rádióállomások nemzetközi versenye. 22.00 Hí­rek. időjárás. 22.15 Sporthírek. 22.20 A beat kedvelőinek. 23.05 Zenekari muzsika. 24.00 Hirek. időjárás. 0.10—1.58 Melódiakok­tél. Közben: 0.55—1.00 Hirek, idő­járás. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. 8.00 Hírek, Időjárás. 8.05 Haydn műveiből. 8.50 Jelképek erdején át. 9.00 Hírek. 9.03 Népdalest. 9.43 Vála­szolunk hallgatóinknak. 10-00 Hi­rek, időjárás 10.05 Szabad szom­bat Iringéknél. Közben: 11.00 Hirek, időjárásjelentés. 12.00 Hí­rek. 12.03 Operaegyüttesek. 12.30 Gazdaságról mindenkinek. 13.00 Hírek, időjárás. 13.03 A Magyar Rádió és Televízió énekkarának felvételeiből. 13.25 Hol járt, mit csinált? 13.40 Orvosi tanácsok. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Napraforgó. 14.49 Éneklő ifjúság. 15.00 A mezőgazdaság munkásai. 15.30 Közvetítés a Magyarország—Szovjetunió Davis Kupa mérkőzésről és az FTC— Komló, MTK-Bp. Honvéd baj­noki labdarúgó-mérkőzésekről. Közben: 16.00 Hírek, időjárás. 18.00 Hirek, időjárásjelentés. 18.10 Kalandozás. 19.23 Tűz. 19.55 Jó estét, gyerekek! 20.00 Hírek, idő­járás. 20.10 öt perc sport. 20.15 ÜJ könyvek. 20.18 Operamúzeum. Puccini: Turandot. Közben: 21.44 Láttuk, hallottuk — a kiállító­termekben. 22.40 Boross Lajos népi zenekara játszik. Kárpáti József népdalokat énekel. 23.00 Hirek, idöjárásjelentés. 23.15 Rit­mus és melódia. 24.00—0.10 Hí­rek, időjárásjelentés. fi TÉVÉ Budapest 8.05 Filmesztétika. (Középisk. L oszt.) 9.30 Radar. Ifjúsági ér­dekvédelmi műsor. (Ism.) 10.00 „Egy óra múlva itt vagyok". Tévéfilm-sorozat. (Ism.) 6. rész: A temetés. 11.00 Nő — három szerepben. Hl. rész: Fogyókúra. 11.10 A hirtelen-haragú fiatal­ember. Csehov „A lobbanékony ember feljegyzései" c. novellá­jának NSZK tevefilim-változata. (Ism.) 15.20 Karthagót meg kell menteni. Boldizsár Iván úti­jegyzete. H. rész. 15.45 Telespori, — közvetítés a Kerepesi úti ügetópályáról, a Nemzeti Dij-ért folyó versenyről — MTK-Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó-mér­kőzés közvetítése a Népstadion­ból — Magyarország—Szovjetunió Davis Kupa teniszmérkőzés köz­vetítése a Margitszigetről. 18.15 Hírek. 18.20 Reklámmúsor. 18.25 Szülőföldem, erdőhát. Bemutatja Végh Antal. 18.55 A Watergate­ügy. Dokumentumfilm. 19.15 Ci­cavízió. 19.30 Tv-hírado. 20.00 Aszlányi Károly: Sötétkamra. Tévéfilm. 21.25 Maszk nélkül: Anja Silja énekel. 21.50 Tv­htradó — 2. kiadás. 22.00 Marty Feldman. Magyarul beszélő an­gol film. Belgrád 13.50 A mi kis helységünk. . 14.45 Labdarúgás: Anglia—Skó­cia. 16.50 A tudás — vagyon. 19.15 Tv-kabaré. 20.30 Arc arc mellett. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának na­pilapja. — Megjelenik hétfő kivételével naponta, hétköznapokon 8, vasárnaponként 12 oldalon. — Főszerkesztő: F. Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Magyar Tanácsköztár­saság útja 10. —Telefon: 13-335, 13-003. — Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zs. kfts Icdéx: 23 083 r- Előfizetést díj egy hónapra 20 I I /

Next

/
Oldalképek
Tartalom