Délmagyarország, 1973. május (63. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-19 / 115. szám

SZOMBAT, 1973. MÁJUS 19. SPORT A Szegedi Ünnepi Hetek sport­programja Az MTS Szeged városi ta­nácsa az érintett sportkö­rökkel egyetértésben össze­állította a szegedi ünnepi hetek sportprogramját E szerint az idén is a már ha­gyományos sportágak — nagyrészt nemzetközi — több napos rendezvényeiből tevődik össze a műsor. Az egyre népszerűbbé váló ököl­vívás most első ízben két­szer is szerepel a program­ban: az ünnepi hetek I. II. osztályú tornája mellett meg­rendezik Szeged szocialis­ta testvérvárosainak viada­lát is. Az egyhónapos műsor: Július 21. XVII. nemzet­közi Maratoni verseny. Bajnokjelöltek a Hunyadi téren A Szegedi Dózsa elmúlt je. — Nagyon rosszkor jött a szurkolók jó mérkőzéseket vasárnapi veresége ellené- ez a nem vár eredmény, de hazai győzelmeket láthatnak re, változatlanul három csa- ilyen meglepetés még másik majd. pat pályázik a bajnoki cím- csapattal is előfordulhat. Kalmár György egy he­re a labdarúgó NB II Keleti Sajnos, minimálisra csökken- lyen, a jobbhátvéd posztján csoportjában. A feljutásra tek bajnoki esélyeink. Ettől változtatott az összeállításon, legesélyesebb. 3 ponttal ve- függetlenül nem adjuk fel, A kezdő csapat: Gilicze — zető budafokiak mellett a még nincs lefutva ez a baj- Szalai, Bíró, Csanádi — Pó­Dózsa és a FÖSPED Szállí- nokság. Ha most is alul ma- csík, Portörő — Pikó, Cső­tök együttesei sem adták fel radnánk, második helyünk is mor, Csömör — Héger dr., a harcot, ök is szeretnének veszélybe kerülne. Bízom, Nagy. Cserék: Bánfi, Bóka, jövőre magasabb osztályban mindkét szegedi csapat si- Bartkó. szerepelni. A hátralevő hat keresen szerepeL Reméljük, Gy. E. fordulóban még sok minden történhet, így minden bi­zonnyal nagy versenyfutás lesz az NB I B-t jelentő el­ső helyért. A most következő forduló érdekessége, hogy vasárnap mindhárom bajnokjelölt Sze­geden, a Hunyadi téren küzd az értékes bajnoki pontokért. Először a Buda­fokkal játszó vasutasok lép­nek pályára. — Az idegenben elért Tatabányán játszik a SZEOL — Tudjuk, a Tatabányá­nak létfontosságú a vasár­napi mérkőzés — válaszolt az edző. — De nem szabad elfelejteni, nekünk legalább Hajrájához érkezett a lab­darúgó NB I mezőnye. Már csak öt forduló van hátra, de egyedül csak a bajnoki cím sorsa látszik eldöntött- PB , B döntetlen visszaadta a fiúk nek. Még mindig nem lehet annyira sorsdöntő lehet a önbizalmát — válaszolt ér- biztosra venni, megjósolni, későbbiekre az ott elért deklődésünkre Rábay László, kik lesznek a kiesők, me- eredmény, mint a hazaiak­az SZVSE edzője. — Nehéz iyik két csapat búcsúzik nak. Éppen ezért nagyon bí­mérkőzés előtt állunk, de bi- majd június 17-én az első zom, hogy csapatom nem zakodva nyugodtan készü- osztálytól. Mi sem jellem­lünk a bajnokjelölt ellen. zőbb a bizonytalanságra, Tisztában vagyunk vele, minthogy az alsóbb régiók­hogy jó képességű csapat —, ban tanyázok közül egyik de ők sem verhetetlenek! csapat sem érezheti magát A vendégek nem véletlenül páholyban. Így sajnos a állnak az élen. Helyezésük SZEOL sem. megtartásához nekik itt már Vasárnap a szintén veszé­a döntetlen is jó eredmény jyes zónában levő Tatabá­vereséget Tatabá­összeállításról szenved nyán! A várható így szólt: — Mindössze egy-két he­lyen tervezek változtatást, nagyjából marad a Ferenc­város ellen szerepelt gárda. Minden valószínűség szerint Munkaalkalmak Július 27—28—29. Serdü- ,enne' Reméljük, a hazai kö- nyai Bányászhoz látogatnak ismét helyet kap az első lő, ifjúsági és felnőtt I., II. osztályú ökölvívó viadal. Augusztus 3—4—5. Nem­zetközi férfi és női kézilab­datorna. Augusztus 5. Nemzetkőzi Go-kart verseny. Augusztus zönség segítségével, biztatá sával sikeresen jutunk túl ezen az akadályon is. Az edző elmondta még, nem változtat a múlt heti összeállításon, tehát a Bo­lya — Csigér, Terhes, a szegedi kék-fehérek. A csapat ma, szombaton dél­előtt kelt útra. Délután, Bu­dapesten megtekintik a Nép­stadionban az FTC—Komló mérkőzést, majd folytatják Szeged szocialista testvér városainak nemzetközi ököl­vívótornája. Hor~ útjukat Tatára. Elutazásuk váth. Kovács M.. — György, etőtt Bnndzsák Dezső edző­. „ M Kutasi — Kiss, Tóth J., Sán- tel a várható esélyekről, a . ~ dor. V. Tóth tizenegy kedz. csapatösszeállításról érdek­•il +rtoriTni«_ Jt 1 <**• * T T „: J .'. . .. . Cserék: Simái, Hajdú, Nagy. lődünk. Nagy összecsapást ígér óriási tétje miatt az Sz. Dó­zsa—FÖSPED találkozó. Amelyik csapat nyer, to­vábbra is versenyben marad az első helyért folyó nagy Augusztus 19. Nemzetközi küzdelemben, •alakmotorvenseny. _ Kicsit fejbekólintott Augusztus 19—20. A-típusú bennünket múlt heti vere­kajak-kenu országos ver- Bégünk, — mondta Kalmár eeny a Tiszán. György, a Dózsa szakvezető- várt Ajax—Juventus Baj csapatban — hosszú sérülése után először — Bánfalvi Sa­nyi. A csatársor összeállítá­sán még gondolkodom. A Nagy. Gujdár, Várhelyi III., Varga. Bánfalvi, Virágh, Zámbori, Mészár, Vörös, Im­ri, Potaky, Antal, Vass, Ber­kes, Wenner alkotta keret­ből jelölöm ki a kezdő ti­zenegyet. Augusztus n—12. Nem­zetközi motorcsónakverseny a Tiszán. Á BEK-dő Á hétvégi műsor SZOMBAT Birkózás: Országos kótótt- és szabadfo­gású junior egyéni bajnokság. Jatekcsarnok, 16. Kézilabda: NB I B: Pécsi Bányász—Sz. Volán SC, Pécsül hely, 17. Röplabda: NB I, nök U. csoport: Szegedi Spartacus—Vasas Izzó, Szeged, Rókusi Tornacsarnok, 17.30. Tenisz: Davis Kupa mérkőzés: Magyar­ország—Szovjetunió, Dózsa-sta­dion. Margitsziget, 15. Vízilabda: OB I: Szentes—FTC, Szentes, 17. Csillái Röplabda: Nagyimagocs, Fábiánsebestyén, NB II. nők: Szegedi Kender— 16.30, Mihály. Sz. Textiles—Kls­Tokodi Építők, Szeged, Kissta- zombor. Szeged, 17, Molnár. H. Labdarúgás: NB " dión, 11. Teke: NB n. férfi: SZAK—Bp. Csa­vargyár. Szeged. 10. Megyei bajnokság: Sz. DELEP SC—Szentesi MAV, Epitők­pálya, 8. Tenisz: Davis Kupa: Magyarország— Szovjetunió, Dózsa-stadion, Mar­gitsziget, 14. Cszás: Városi Üsző Üttörő Olimpia: Területi verseny, Ojszged, senv uszoda, 14. Vízilabda: OB I: Bp. Honvéd—Szentes, A május 30-án Belgrádban nokcsapatok Európa Kupája megrendezésre kerülő, világ- döntőmérkőzésének előkelő szerte óriási érdeklődéssel fociszurkolói között ül majd Rezah Pahlevi perzsa sah is. Az persze még nem derült ki, hogy az Ajax Amszter­dam, vagy a torinói Juven­tus-e a kedvenc csapat, de tény, hogy a Jugoszláv Lab­darúgó Szövetségnél nemcsak bizonyos mennyiségű belépő­jegyet rendelt maga és nagy­számú kísérete számára, ha­nem Belgrád egyik legelőke­lőbb szállodájában foglalta­tott lakosztályt magának és kíséretének. Az sern derült ki még, hogy milyen következménye lesz annak, ha egy ilyen HODIKÖT—Földeák, Vásárhely, 9, vanyó. Kossuth SE—Kistelek. Szeged, 10.30, Sütő. „o .. Ferencváros-Komló, ^sz^OL-B^E Koisf£ Népstadion, 14.30. Szilvást MTK ® "'sen^szoda U30 íass -Bp. Honvéd. Népstadion. 16.15. S^_höSÍkOT^ Csitaiór S Marton. Üjpesti Dózsa-Zala- J®-C-HODIKOT, császár uszo­S,egl TE" Megyert ** ÚMaS: Megvei L osztálv- Tárté-Alsó- NB I: Tatabánya—SZEOL, Ta­váró® Al'berl tabanya. 17.30. Tapolczay. Előt­Megyrí nf osziáűy: SzT postás— í Rrrirea Sveeed 16 Zsemberi Tatabanya—SZEOL. Tatabánya, ^artalékmérkóTés': SSóiSpar- ^"Pel-Vldeoton. ,t —rsnnvrad TI Makó 17 Csepel. 17.30. Palotai. Salgótar­tacus D.-^ongrád IL. Mmco, w, j6n_Bába ETO Salgótarján, ' 17.30. Szavo. Diósgyőr—VM Megyei III. osztály: Röszke— Üllés, Röszke, 17, Biczók. Mó­rahalom—Bordány, Mórahalom, 17, Barna. Asotthalom—Emerge, Asotthalom, 17, Megyeri. MINO— Forráskút, Szeged. 17, Zsemberi.^^H Balástya—Pusztaszer, Balástya. „ezeregyéjszakás" császár a ^nS^zeíílvlenntlÍ6ánHZer: díszpáholyban netán azt ki­vér- czes- Tiszasziget—Nagylak, Ti- abalja majd, hogy „szemuve­szasziget, 16, Széli F. Mihályte- get a bírónak"! Elképzel­lek— Szikáncs, Mihálytelek, 16.30, hptn hnirv ZSfelséPe narancsa Farkas. IKV-Kübekháza. Sze- ne*°> nogy <~>ieisege parancsa­nak megfelelően azonnyom­Farkas. IKV—Kübekháza, ged, 9, Bende. Járási Kupa: Szatymaz n.— Mórahalom, Szatymaz, 15, dr. Molnár. Gyálarét—Szatymaz, Gyálarét, M, Vigh. ban berohan a pályára egy optikus teljes pápaszemkész­lettel, és a megfelelőt ráil ­leszti a játékvezető orrá­ra? Barna SZVSE ifj.—SZEOL Szeged, 17. Spitzer, SZEOL III. rendelt6 DELEP "f^SZEOL °n. Hfe M,V,P*cfLMSC-Vasas* Pécs* Egyetértés. Diósgyőr. 17.30, Ha­ifj. Szeged, 16, Vigh. Serdülömerkózések: Makói Spartacus—Csongrád. Mako. 15, Dobo. SZEOL L—SZAK. Szeged, 15.30. Nagy. SZVSE—Sz. Dózsa. Szeged, 15.30. Pál. VASÁRNAP Birkózás: Országos kötött- és szabadfo­gású junior egyént Játékcsarnok, 9. Kézilabda: 17.30. Vízhányó. NB IL kelet: Szegedi VSE— Budafoki MTE, Szeged. Dózsa­palya. 15.45. Asztalos. Sz. Dózsa FOSPF.D SzaUítók, Szeged, Do­zsa-pálya, 17.30. Katona. NB in. délkelet: Sarkad! Ki­nizsi—SZAK. Sarkad. 17, Hor­váth. Szt. Vízmű—Szarvasi Főis­kola Spartacus, Szentes. 17.30, bajnokság. Oze. HODGEP SK—Békéscsabai Agyagipar, Vásárhely. 17, Jeli­nek. K. Fémmunkás—Makói NB n: férfiak: Szegedi Epítök Spartacus,* Kecskemét, 15, —Váci Fonó, Szeged. Tarjánte- Szarvas. Orosházi Kinizsi—H. lep. 10.30, Tisza Cipógyár—HO- METRIPOND, Orosháza, 17, DIKÖT, Martfű. 11. Nők: H. Bartha. Tiszaföldvári Tsz SK— Spartacus—MPSC, Vásárhely, 10. Csongrádi SC, Tiszaíöldvár, 17, NB III. férfiak: Baja—SZEOL, Bognár. Baja. 11 Békés—K- MEZŐGÉP, Megyei I. osztály: sandorfal­Textlles. Baja, 10. va—Apátfalva, Sándorfalva, 17, Kerékpár: Sári. Sz. Kinizsi—Sz. DELEp SC, Országüti kerékpárverseny. Szeged. 10. Posztos. H. Porcelán Rajt a Bajai Uton a 3-as kilo- —KSZV SE, Vásárhely, 10, méterkönél. 9. Géczy. Makói TVSE—Sz. Spar­Kosarlalida: tacus. Mako. 17.30, Bodor. Mind­NB U. férfiak: SZEOL—Diós- szent—Csanadpalota. Mindszent, győri VTK, Rókusi Tornacsar- 17.30, Szaller. Dorozsma—Szen­nok. 10.30. Ozdi Vasas—Szegedi tesi Kinizsi, Dorozsma, 17, Ma­Postas, Ozd, 9. Nők: SZEOL— darász. Szolnoki Vörös Meteor, Rókusi Megyei II. osztály: Algyő—Sz. Tornacsarnok. 11.50. Mezőberényi Volán, Algyő. 16, Abranov. Deszk AFESZ— Sz. Tanárképző, Mezó- —Sz. Tanárképző. Deszk, 17, bereny, 11. Chmllovszky. Fábiánsebestyén— Ml AZ EGESZSEG TITKA © NAPONTA 1EGALABB Hírek szerint óriás az ér­deklődés a mérkőzések je­gyei iránt — no persze, nem a sah miatt... Hollandiából 125 Charter­repülőgép szállít mintegy tízezer szurkolót a jugoszláv fővárosba, de a Juventus tit­kársága is kitett magáért, mert 25 ezer jegyet kért az olasz szurkolók számára. Hollandiában ndmrégen nagy­szabású labdarúgó-karnevált ren­deztek. A színpompás felvonulá­son lovon ülő kentaurok alak­jában jelentek meg a világ legismertebb labdarúgóinak alak­jaL A szuper-sztárokról készült nagyméretű gipsz-fejek Pelé, Eusebio, Bobby Charlton, Cruyff, Puskás és Dl Stefano fényképei alapján készültek. Az újszerű „lovasított" karne­vál egyik epés nézóje mégje­gyezte: „Még csak az hiányzott, hogy lovat adjanak az elkényez­tetett focisztárok alát" _ Üllés községi Tanács V. B. Igazgatást csoportvezetői vagv igazgatási előadói munkakörbe megfelelő iskolai végzettséggel és gyakorlattal rendelkező dol­gozót keres. A Csongrád megyei Vendég­látó Vállalat pályázatot hirdet az 5/1972. (III. 12.) Bk. M. számú rendeletben foglaltak alapján a szegedi, szabadkasszás üzemelé­sű Móravárosi Kisvendeglö üz­letvezetői es helyettesi munka­köreinek ellátására. A pályáza­tokai 1973. május 25-ig kérjük benyújtani a vállalat személy­zeti osztályára (Szeged, Honvéd tér .VB). Vegyésztechnikust vagy ve­gyészlaboránst felvesz az Alkal­mazott Kémiai Tanszék. Jelent­kezés Sipos docensnél. Béke épület. Tel.: 12-360. A Szegedi „Móra Ferenc" Mgtsz 2 tó mezógazd. gépszere­lőt. 1 fö asztalost és traktoro­sokat vesz fel. Jelentkezés a műszaki vezetőnél, L üzemegy­ségben, Külterület 4. (Falemez­gyár mögött). Pénzügyi csoportvezetőt kere­sünk mérlegképes tanfolyam­mal. „Július L DK. 662" jeligére a Sajtóházba. 3—10 éves kivitelezői és terve­zőirodai gyakorlattal rendelkező árelemzőket vezetö-árelemzői és árelcmzői beosztásba, valamint építésztechnikusokat szerkesztői munkakörbe felveszünk. Tervező Vállalat, Kossuth L. sgt. 10. Felvételre keresünk bér- és SZTK-ügyintézőt, azonnali belé­péssel. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés: Szeged, Járási Építőipari Szövetkezet, Szőreg, Tolbuhin tér 12. A Szegedi Felszabadulás Mgtsz gépszerelőt, lakatost vesz fel. Je­lentkezni lehet: Szeged, Bérkert u. 119. Suták elvtársnál és Sán­dorfalvl út mellett Rózsa-tanyá­ban Bodrogi elvtársnál. Anna-kutl Csemege csemegés eladókat vesz fel. Jelentkezés a reggeli órákban. Kőműves meUé segédmunkást állandó munkára felvesz a Dél­magyarországi „MÉH" központi telepe. Szeged, Szt. István tér 12. Vas-műszaki szaksegédeket, kocsikísérőket, raktári rakodó­munkásokat, elektromos targon­ca szereléshez értő villanysze­relöt, kőművesmunkához, festés­hez értő karbantartót, számlázó adminisztrátort, érettségizett gép­frónőt felvételre keres a VID1A Kereskedelmi Vállalat, Szeged, Bakay Nándor u. 52. I Női segédmunkásokat és ta­karítónőt felveszünk. Április 4. cipő és Papucskészitő Szö­vetkezet, Szeged, Cserzy M. u. 30/B. Az Országos Takarékpénztár Csongrád megyei Igazgatósága azonnali belépéssel alkalmaz gépkönyvelöket „Optimatic" gé­pen. Jelentkezés: Széchenyi tér 7. Munkaügy. A Kiskundorozsmai Költségve­tési Üzem kubikosbrigádokat ál­landó munkára felvesz. Dorozs­ma, Arany J. u. 3. Felvételre keresünk tetőfedő és burkoló szakmunkásokat. Fi­zetés megegyezés szerint. Je­lentkezés: Szeged Járási Építő­ipari Szövetkezet, Szőreg, Tol­buhin tér 12. Költségvetési szerv keres 4 vagy 8 órás munkára hivatal­segédet és takarítónőt. Jelent­kezés: Feltámadás u. 29. sz. alatt. Kőműves, ács segédmunkás dolgozókat keresünk felvételre, Szeged, Hódmezővásárhely, Szentes knunkahelyeinkre. Tel­jesítménybérezés. munkásszálló, különélési pótlék, szabadjegy (családtagoknak is). MAV Építé­si Főnökség Szentes, Baross u. 2., vagy Szeged, Tolbuhin sgt. 14. Vendéglátóipart gyakorlattal, egyetemi vagy középfokú vég­zettséggel rendelkezőt, előadói munkakörbe alkalmazunk. Pá­lyázatot frásban kérjük, előző munkahely és munkakör, vala­mint bérigény megjelöléssel, „Júlins 115 868" jeligére a Hir­detőbe. A MAV Távközlési és Bizto­sítóberendezési Fenntartási Fő­nökség felvételre keres festő szak- és segédmunkásokat a Szegedi Vasútigazgatóság terüle­tére változó vidéki munkahely­re, 5 napos (munkahéttel. Bére­zés a MAV Kollektív Szerződés szerint. Jelentkezés szombat ki­vételével 7—15 óráig, szombaton 7—12 óráig, a Távközlési és Biz­tosítóberendezési Fenntartási Főnökségen Szeged-Rókus pá­lyaudvaron. Női dolgozókat betanított mun­kára, valamint tmk-lakatosokat felveszünk. Jelentkezni: Tömeg­cikk Készítő Ipari Szövetkezet, Szeged, Zákány u. 44. Utasellátó Vállalat Bács— Csongrád imegyei Igazgatósága felvételre keres 1 fő szakképzett üzletvezetőt szabadkasszás üzem­be, | fó villanyszerelő seak­munkásl változó munkahelyre, 2 fö italmérőt, 2 fő takarítónőt, l fő fregoli pavllonkezelőt. 1 fó nyugdíjas műszaki adminisztrá­tort. Jelentkezés személyesen ar. Igazgatóságon Szeged, Somogyi B. u. 11. Közgazdasági technikumi vég­zettségű munkaerőt keresünk adminisztratív- és pénzügyi mun­kakör betöltésére. Csongrád me­gyei Gabonafelvásárló és Fel­dolgozó vállalat, Szeged, Haj­nóczi u. 18. Újszeged—Szóreg állomásokon a megüresedett váltókezelői munkakörbe dolgozókat felve­szünk 18—12 éves korig. Fizetés a kollektív szerződés szerint. Iskolai végzettség 8 általános. Jelentkezés a fenti állomásokon. Üjszentiváni tsz lakatos, vas­esztergályos szakmunkásokat és a lakatosmühelyhez 1 fő műve­zetőt vesz fel. Jelentkezés a műhelyvezetőnél. A Szegedi Sütőipari Vállalat állandó du. műszakra női dol­gozókai. 4—6 órás foglalkoztatás­sal felvesz. Ezen kívül árukira­kót, vizsgázott fűtőt, autókarosz­széria lakatost keres felvételre. Jelentkezés: Szeged, Vár u. 7. Munkaügy. Élelmiszer vagy vegyiszakos kereskedő segédeket, férfi se­gédmunkásokat, kocsikísérőket, félmüszakos takarítónőt felvesz a FŰSZERT fiók Szeged, Maros U. 29. A Tiszaszigeti Búzakalász Mgtsa azonnali belépéssel asztalos vagy bognár szakmunkást keres. Jelentkezés a tsz műszaki veze­tőjénél. Férfi és nfll segédmunkásokat és géplakatost felveszünk. Gumi és Műanyagipari Szövetkezet, Szeged, Körtöltés n. 35. sz. A Nagyalföldi Kőolaj és FÖId­gáztcrmeló Vállalat szegedi üzeme felvételre keres: GAZ­ÜZEMHEZ betanított munkára, kútjavitáshoz — jó kereseti le­hetőséggel — betanított munká­sokat (szakmunkás bizonyítván-/ megszerzésére lehetőség van). Jelentkezés személyesen: Algyó, központi ipartelep, munkaügy. Telefon: 15-784, 427 mellék. A Csongrád Imegyei AUatfor­galmi és Húsipari Vállalat fel­vesz autószerelőt, villanyszerelőt és férfi segédmunkásokat. Felvételre keresünk kezdő anyagkönyvelőt, gépírni tudó üzemi adminisztrátort, férfi se­gédmunkásokat és éjjeliőröket. Éjjeliőrnek nyugdíjast is alkal­mazunk. Medikémiai Vegyipari Szövetkezet, Szeged, Cserepes sor 34. Tervezési munkakörbe általá­nos (vagy építő) mérnököt öt év feletti gyakorlattal, épületgé­pészt műszaki ellenőri munka­körbe, valamint építőipari kal­kulátort felveszünk. „Mielőbb DK. 736" jeligére a Sajtóházba. Takarítói mnnkakörbe felvé­telt hirdet a Rózsa Ferenc Szak­középiskola Szeged, Odesszai krl. 38. Adrtiinisztráclóban jártas gya­korlattal rendelkező gépirónőt keres a Kenderfonó és Szövő­ipari Vállalat újszegedi szövő­gyára. Jelentkezni lehet a gyár munkaerő-gazdálkodásán. Üjsze­ged, Alsó Kikötő sor 6. szám alatt. Keresünk felvételre kivitelezési gyakorlattal rendelkező építész­mérnököt és gépészmérnököt. MfiK Szeged, Horváth Mihály u. 1/B. Műszaki Főosztály. Szeged 1 Postahivatal felvesz belső munkára férfit, kézbesítő­nek nőket és férfiakat. Jelent­kezés I. emelet 14. szobában. FŐMÉRNÖKI, illetve műszaki ágazatvezetői beosztásra kere­sünk egyetemi, illetve főiskolai végzettséggel rendelkező 3—5 évi termelőszövetkezeti gyakor­lattal rendelkező szakembert, önéletrajzzal ellátott jelentkezé­seket kérjük a „Műszaki vezető DK. 742" jeligére a Sajtóházba leadni. Termelőszövetkezetünk Szegedtől 45 km távolságra van, autóbuszjárattal megközelíthető. Közlemény (x) A Rózsa Ferenc Szakkö­zépiskola az 1973/74 tanévre fel­vételt hirdet a közlekedésgépé­szeti szakközépiskola gépjármű­technikai ágazatára. Jelentkez­hetnek a még szakképzettséggel nem rendelkezők (4 éves), va­lamint érettségizettek részére (2 éves), akik gépjárműtechnikusl vizsgát szeretnének tenni. Bő­vebb felvilágosítást ad az iskola mindennap munkaidőben. Sze­ged, Odesszai krt. 38. Telefon: 14-110. Gumitartalmú zokni és harisnya gyártásából eredő hulladékot bármilyen célra átad telepeiről a BUDAPESTI HARISNYAGYAR, GYULA, 5701, Megyeház u. 6—8. Üi.: Varga Ferenc. T.: Gyula 22. BUDAPEST, 1300, III. Szentendrei út 47—53. Anyaggazd. oszt. Tel.: 889—550/208. A DOLGOZÓK KERESKEDELMI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA felvételt hirdet a Levelezd tagozatra a kereskedelmi dolgozók részére. Jelentkezni lehet: június 10-ig az iskola irodájában (Szeged, Magyar Ta­nácsköztársaság u. 14.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom