Délmagyarország, 1973. április (63. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-03 / 78. szám

a KEDD, 1973. ÁPRILIS 3. % Fehérje földgázból Világviszonylatban páratlan berendezés utolsó szerelési munkálatai folynak Nartkala szovjet városban. A szovjet és NDK-beli tudósok együttműködésével kidolgozott technológiára tervezett üzemben földgázból takarmányfehérjét állítanak elő. A földgázból készülő fehérje a tapasztalat szerint . jelentősen megnöveli a takarmány tápértékét, s gyarapítja az állatok súlyát. a galeri; A Magyar Nemzeti Galéria pítése lesz a legbonyolultabb megkezdte a költözködést a feladat: a folyóiratokkal és budai várpalotában levő új a katalógusokkal együtt székházába. Először a tudományos dolgozók költöztek át, majd folyamatosan a többi részleg következik. Az adattár hatalmas anyaga több mint nyolcvan ládába csomagolva várja az indulást. A könyvtár áttelemintegy 40 ezer kötet elszállításáról kell gondoskodni. A Galéria a Szépművészeti Múzeumtól megkapja a teljes régi művészeti anyagot. Eddig csak a XIX., XX. századi festészeti alkotásoknak adott otthont. I I. KERÜLET Házasság: Dr. Papp István András és Hetesi Magdolna, Révész László és Török Ágnes Julianna, Rutai Sándor és Sípos Erzsébet, Sata István és Csányi Edit Ibolya, Palatlnusz Menyhért és Rácz Gyöngyi, Szalma András és Ocskó Piroska. Klimász Sándor és Rúzsa Zsuzsanna Mária, Makra József és Varga Julianna, Rakovlcs István és Venkel Angéla, Jamnlczky Jenő és Péter Eva, Sánta Szilveszter és Fenyvesi Zsuzsanna Mária, Marton János Pál és Ábrahám Eva Mária, dr. Szentirmai László Zoltán és dr. Kovács Annamária házasságot kötöttek. Születés: Bíró Mihálynak és Lázár Gizella Etelkának Erika, Daru Jánosnak és Fllep Ilonának Péter János. Finta Ferencnek és Enyingi Rozáliának Zsolt Ferenc. Vida Endrének és Prohászka Erzsébetnek Endre. Gémes János Bélának és Juhász Eva Erzsébetnek Levente, nodó Ferencnek és Vincze Máriának Bernadett Edit. Jodlk Mihálynak és Horváth Zsuzsannának Mihály, dr. Párdutz Árpádnak és Héjjas Katalinnak Árpád, Kádár Pálnak és Bihari Erzsébet Ibolyának Tamás. Kiss Lajosnak és Gárgyán Margitnak Ágnes, Biacsl Béla Lászkmak és Joó Ilona Erzsébetnek Csaba Ferenc, Török Tibornak és Zsivola Katalinnak László Tibor, Székely Péternek és Farkas Margitnak Péter, Habók Andrásnak és Molnár Eva Máriának Eva. Zoltánfi Zoltánnak és Simon Ilonának Attila, Lúgos! Balázsnak és Vágó Rózának Márta, Berkó Károlynak és Cstnag Rozáliának Rózsa Csilla, Nóvé Tibor Jánosnak és Zsiga Irénnek Gábor Attila, Havasi János Sándornak és Nagy Erzsébetnek Attila, Veszelovszki Istvánnak és Fehér Magdolna Jankának Edit, Bényl Tibor Istvánnak és Farkas Ilona Klárának Tibor, Nagy Józsefnek és Dobák Margitnak József, Putyora Béla Józsefnek és Juhász Erzsébetnek Béla. Nagy Lászlónak és Pásztor Valériának Ildikó, Gábor Jánosnak és Eszik Margitnak Csaba, Jeszenszky Zoltánnak és Telegdi Irmának Anyakönyvi hírek Zoltán, Kórász Istvánnak és Zakar Évának Zoltán, Ördög János Miklósnak és Kószó Máriának Aranka. Kréter Károly Györgynek és Laczkó Erzsébetnek Zoltán Károly, Klspéter Imrének és Fodor Irénnek Zsolt Imre, Paragl Józsefnek és Berkó Erzsébet Máriának Erika, Sára Endrének és Szegfű Zsuzsannának Endre Imre, Aklán Pál Emilnek és Kószó Ilonának Csaba. Sávai Tibornak és Sinkó Máriának Ágnes, Hadfi Ferenc Péternek és Kovács Márta Arankának Aranka Bernadett. Tóth Istvánnak ós Strura RozáHának Tibor, Császár Sándornak és Bozsó Rozáliának Ibolya. Meggyes! Istvánnak és Paunoeh Valériának Krisztina, Bóka Jánosnak és Berkó Gizellának János. Bóka Jánosnak és Berkó Gizellának Gizella, Nagy Ferencnek és Kartp Margit Klárának Erika, Hübner Mátyásnak és Lele Mártának Mátyás, dr. Nagy András Péternek és Kiss RozáHának Zita Éva, Molnár Ferencnek és Molnár KataHn Pirosicának Katalin Rózsa, Sárkány Lászlónak és Tóth Máriának Gabriella, Szécsl Gézának és Batki Mária RozáHának Márta, Paku Tamásnak és Bakos Etelkának Etelka Ida, Nádasdl János Mihálynak és Farkas Máriának János, Monostori Imre Jánosnak és Gyuris Katalinnak Szilvia Katalin, Varga Andrásnak és Marót! Zsuzsannának Zsuzsanna Ibolya nevű gyermekük született. Halálozás: Czibolya Eerene, Nagy Ferencné Náczi Mária, Raffai Józsefné Labanyecz Erzsébet, Barcza Jánosné Utavecz Margit, Dunay József, Ökrös Antalné Bugyi Erzsébet, Mondovits János, Horváth István, Bánki Józsefné Házy Irma, Jankovjcs György, Agócs Mária, A Kossuth-dij n uszonot eve Gál Vlmos. Molnár Mihály. Lövet Margit, Némedi Antalné Nagy Veronika, Bácsványi Béla meghalt. IL KERÜLET Házasság: Tokai Antal József és Virág Zsuzsanna, Varga István és Mikes Mária, Aradi Mihály és Paragl Terézia, Lévai Imre Sándor és Plgniczki Erzsébet KataHn, Szabó Kálmán és Herczeg Rozália házasságot kötöttek. Halálozást Sándor Mfliályné PéH Etelka. Virág Mária Regina, Kiss Imre, Mészáros István meghalt. ITT. KERÜLET Házasság: Sáfár BáHnt és Bóka Katalin házasságot kötöttek, j Születés: Klri Antal Istvánnak és Hankó Ilonának Mónika Ilona, Győri József Istvánnak és Halfcó Zsuzsanna Ilonának Zsuzsanna Klaudia, Llppai Mihálynak és Kabók Ilonának Péter Mihály, Molnár Péternek és Süli Rozáliának Attila Zsolt, Papp Andrásnak és Berkes Mária Ibolyának Zoltán, dr. Wichmann Oerd Gusztavnak és Moaszel Eszter Margitnak Gábor Mihály, Csányl László Imrének és Király Julianna Etelkának Ágota Márta, Király Tibornak és Farkas Etelkának Csaba, Kiss Zoltánnak és Pusztai Piroskának Beáta, Molnár Dánlel Istvánnak és Németh Eva Ágnesnek Timea, Sárközi Ferencnek és Nincsevics Katalinnak Ferenc, Szélpál Imrének és Erdélyi Mária Juditnak Gusztáv Imre, Kiss Imre Lajosnak és Karsai KataHn RozáHának Erika, Zádori Tibor Károlynak és Kósa Magdolnának Mónika, Hegedűs Ferencnek és Balogh Zsuzsannának Zsuzsanna, Magyar Zoltán Jánosnak és Deák Margitnak Zoltán, Katona Zoltánnak és Hangai Erzsébet Vilmának Zoltán nevű gyermekük született. Halálozás: GSdzser Józsefné Hódi Julianna, Fazekas Dezsőné Fodor Gizella. Kálmán Antalné Kappantot Etelka, Bálint Istvánná Balogh Mária, Pál Lászlóné Kökény Anna, Keszég Tamás Miliályné Fodor Erzsébet, Kolozsvári Adél, Érckövi Géza, Vecsernyés Istvánné Magony Mária, Nack RozáUa meghalt. Huszonöt éve osztottak először Kossuth-díjat. Nézem a riportképet, amely megörökítette a nevezetes ünnepség részvevőit: Bajor Gizit, Ferenczy Noémit, Nagy Lajost, Füst Milánt, Somlay Artúrt, Molnár Eriket, Déry Tibort, Major Tamást. S akik nem lehettek jelen, akiket már csak emlékükben s művükben köszönthetett az új, a szabad Magyarország? A három poszthumusz Kossuthdíjas: Bartók Béla, Derkovits Gyula és József Attila neve is az évfordulóra, a huszonöt év előtti díjosztásra emlékeztet. Az ünneplésre és a jó érzésre, amellyel a legszélesebb haladó közvélemény egyetértése fogadta a kormány döntését, a példaadók kiválasztását Nehéz években, évtizedekben alkotó, sok próbát kiállt nagyszerű művészeket, tudósokat övezett a Kossuth-díj koszorúja. A huszadik század magyar művészetének forradalmi és progresszív vonulatát, nemzeti és egyetemes értékeket őrző-teremtő irányzatait, szocializmus és demokrácia elkötelezettjeit ünnepelhettük. A folytatás, tudjuk; kevésbé sikerült, jóllehet az ötvenes évek első felének legtöbb Kossuth-díja sem érdemtelen művet jutalmazott. Akadt persze tévedés, de hol volt és van a világon olyan irodalmi, művészeti díj, amelynek történetét nem tarkítják elfogultságok, melléfogások?! 1956. után a Kossuth-díj is megújult Ritkább és értékesebb lett. A teljesítmények mérlegelői felismerték, hogy a kitüntetés rangját csak a szigorúbb igények adhatják vissza. Aki az 1957 után osztott díjak során végigtekint: másfél évtized történeti számvetését is elkészítheti. Értve ezen egyéni és csoportos törekvések, irányzatok igazolásának krónikáját. A közelmúlt és a je len magyar irodalomtörténetét, művészettörténetét, amelyben az értékteremtés folyamatossága a legjellemzőbb. Minek köszönhetjük ezt? Először is az ország, a társadalom fejlődésének, a választott és megtett út töretlenségének, vezetők és vezetettek következetességének, annak, amit — a politika nyelvén — szocialista nemzeti egységnek nevezünk. Ez nélkülözhetetlen feltétele volt és marad a valóságra érzékenyen reagáló művészet vállalkozókedvének, a korábbi egyensúlyzavarok leküzdésének. Van azután a felívelésnek még egy alapvető feltétele: az, hogy a kulturális kormányzat az összpolitika szellemében, a szocializmus hazai munkastílusával összhangban dolgozzék. fgy tudja megteremteni a bizalom alkotó légkörét, a türelem és a kölcsönös megbecsülés — elvi engedmények nélküli — atmoszféráját amelyben a szocialista eszme hadállásait nem a parancsszó, hanem a meggyőződés erősítheti. Az eredmény? Azt hiszem nem szabad elhallgatni azt a meggyőződést hogy a jóra biztatott, viharoktól' védett, termőre fordult idő visszahozta a huszonöt év előtti első díjosztás örömét és reményeit. 1948-ban évtizedek mérlegét vonhatták meg. Akkor lezárult a korszak, amely a századelőn indult, s a két háború közötti évek kegyetien szorításában — ha nem is szándékai, eredeti törvényei szerint — kiteljesedett. Az első Kossuth-díjak feltűzése körüli években ismét új idők új dalai fogantak-születtek. Azután elhalkultak, de később felerősödtek, és mára széjJ, telt zengéssel töltik meg a fogékonyabb szíveket. Talán még az elején állunk egy új irodalom- és művészettörténeti korszaknak, de annyi máris bizonyos, hogy ez a születő művészet nagyigényű, messzehangzó alkotásokkal tör utat magának a jövő felé. Ilyen műveket tüntetnek ki az 1973-as esztendő Kossuthdíjai. K. S. A TÜZÉP akciója: Engedményes vásár - ingyenes szállítás Az egész országban, így Csongrád megyében is engedményes tüzelővásárlási akció indult április 2-án. A kedvezményes vásárra mintegy 800—850 tonna hazai széft áll a tárolóhelyeken. A szeneknél az engedmény mázsánként 10 forint — a háztartási kevert szeneknél is —, a hazai brikettek mázsájából egységesen 10 forintot engednek a TÜZÉP telepein, de a berentei szeneket nem árusítják olcsóbban, valamint a mecseki, komlói és a HALDEX értékesítésén belül hazánkba kerülő lengyel szeneket is a régi áron hozzák forgalomba. Az akcióban az állami vállalatok és a .földművesszövetkezetek vesznek részt, vagyis a magánkiskereskedők, valamint az állami kereskedelem bolti eladásaira és a közületi vásárlásokra az árengedmény nem .vonatkozik. A szegedi TÜZÉP Vállalat az ármérséklésen kívül még egy újabb kedvezménnyel toldotta meg telephelyein az árusítást: április másodikától a készpénzzel és az utalványra történő vásárlásnál — amennyiben az engedményes árú tüzelőanyag, iszap, tűzifa összmennyisége a 20 mázsát eléri, vagy meghaladja — a tüzelőt házhoz szállítják, mégpedig ingyen. A Volán 10-es számú vállalata Dorozsmán és Szegeden, a közigazgatási területen belül. A TÜZÉP nagy készletekkel rendelkezik a telephelyeken, a megyében jelenleg 35 ezer tonna szén, 6 ezer 400 tonna brikett, 1400 tonna koksz és 9 ezer tonna tűzifa biztosítja, hogy a nagy érdeklődésnek is eleget tudnak tenni. A tüzelőutalványok olajra is beválthatók, sőt kannát, hordót is kaphat hozzá az, aki a szilárd tüzelésű utalványt olajra cseréli be. Galsai Pongráci NAPLÓ Valamikor régen, évekkel ezelőtt, hármasban ültünk Illyés Gyula tihanyi malomkő asztalata körül: a költő, a füredi körorvos, meg én. — Nem tudom — mondta Illyés —, észrevettétek-e? Újabban elszaporodnak a sommás kritikai közhelyek, szállóigeként kóválygó általánosságok— Ha megengeditek, elmondok egy történetet... Illyés kiitta borát, s folytatta. — Idén tavasszal, néhány íróbarátommal, meghívtak az egyik Duna-menti faluba, irodalmi estet tartani. A műsor első része, annak rendje-módja szerint, lezajlott. Utána rövid cigarettaszünet következett: ismerkedés, barátkozás a közönséggel. Hát amint lelépek a dobogóról, s megállok a terem sarkában, odatörleszkedik hozzám egy erősen kapatos ember. Nyilván a szomszéd italboltból hajtotta át a kíváncsiság. „Maga is elvonókúrán volt?" — kérdezi, s néz rám, a részegek bámész merevségével. Mit mondjak erre? Tiltakozzam? Inkább tréfára vettem a dolgot. „Én is" — feleltem. S már kíváncsian vártam a folytatást. Az atyafi lehorgonyzott mellém. „És ugye, magának se használt?" — kérdezte. „Nekem se" — mondtam. „No lám! Pedig maga író. No lám." — Ezen elgondolkozott. — „Engem már négyszer akartak leszoktatni, négyszer vittek be a klinikára, mégse sikerült." Nem állhattam tovább, megkérdeztem: „Honnan tudja, hogy elvonókúrán voltam? Ki mondta?" A párás szempár kissé dacosan nézett rám: „Nem szégyen az, kérem! Az újság is megírta..." Az újság? — Először én se érteltem — folytatta Illyés —, melyik újság írhatta rólam, hogy megrögzött alkoholista vagyok? De előadás után egyik helybeli barátom előkerítette a megyei lap legfrissebb számát. Azt, amelyik a mi estünkről is tudósította olvasóit. A lap közölte az írók fényképét, s pársoros életrajzot is adott róluk. Ez aztán kiugratta a vidéki szerkeszőségben rejtőző Gyulai Pált! A cikkíró megdicsért, hogy jó költő vagyok, én írtam a „Puszták népé"-t, Kossuth-díjat is kaptam... De nem mulasztott el megróni, mert úgymond, az utóbbi időben nem megyek helyes irányba, folyton letérek az egyenes útról, jobbra-balra támolygok és ingadozom... Hát eddig a történet. — Én nem írom meg. De ha úgy tetszik, írd meg te! — nevetgélt Illyés, és a pohár után nyúlt. — Egészségünkre! * Piroska regényhős. És szerencsétlen asszony. Annyira szerencsétlen, hogy története mellé ar író már előre odakészítette a zsebkendőt. Olvassátok, és sírjatok: szüleit korán elvesztette, első szerelme hősi halált halt, a második megcsalta, házát elárverezték, barátnői cserbenhagyták, férje disszidált, gyermekei rossz társaságba keveredtek — ennél viharvertebb nőt csak egy másik regényben lehetne találni. Hiába, a sors néha végtelenül könyörtelen. De az ember könyörülete véges. És ezzel a véges szánalmával maga szeretne gazdálkodni. Nem szenvedheti, ha mértéken felül meg akarják hatni; ilyenkor gyanút fog, és elzárkózik. Bizonyára ez az oka, hogy Piroska tizedik sorscsapása semmivel sem rendített meg jobban, mint a legelső. Sőt, a történet derekán — ahol az asszony a fiatalkorúak tarájának rimánkodik — már unatkoztam is. Beleásítottam a zsebkendőbe, amelyet a könnyeimnek szántak. A regénybeli Piroska sorsáról Nagy Lajos jut eszembe. — Ha megyek az utcán — mondotta egyszer Nagy Lajos —, és egy temetési menet jön velem szemben, megállok, leemelem a kalapomat, s mély részvétet érzek, mert lágyszívű ember vagyok. Ha aztán továbbmegyek, és még egy temetési menet jön velem szemben, megint megállok, megint leemelem a kalapomat, mert erényem a kegyelet, de igazi részvétet már nem érzek. S ha mondjuk, még tovább megyek, és efey harmadik temetési menettel is találkozom, újra csak leemelem a kalapomat, mert tudom, mi az illem, de akkor már se részvétet nem érzEk, se meg nem állok. Ha azonban a következő utcasarkon! — úristen! — a negyedik témetési menet is az utamba kerül, úgy viselkedem, mint égy kőszívű, kegyetlen és illetlen fráter: se meg nem állok, se le nem emelem a kalapomat, se részvétet nem érzek, hanem elnevetem magam — mert mindennek van határa— Ha egy nyolcvanéves öregasszonyt jellemezni akarok — mindenekelőtt azt kell elmondanom róla, hogy nyolcvanéves. I Jellemezni, persze, lehet ravaszabbul is, de nem érdemes. , Az évszám megjelölése helyett például azt is mondhatom, hogy az említett asszony „már nem fiatal" — ami szintúgy igaz; s utána rátérhetek a részletekre, annyi „jellemző" tulajdonságot sorolva fel, amennyi jólesik: beszélhetek a szeme színéről, orra formájáról, szíve jóságáról, meg arról, hogy kiváló réteseket tud sütni. Ettől kezdve minden úgy megy, mint a karikacsapás. Egy kis tapintat, némi stiláris ügyesség, és már ott tartok, hogy saját öreganyámat, Anita Eckberg élemedettebb változatával téveszthetik össze. Pedig — nem győzöm hangsúlyozni — minden szavam igaz volt. Sőt, lelkiismeretem megnyugtatására a „hibákat" sem hallgattam el. Kijelentettem például, hogy a mozgása „lehetne elevenebb is", az arcbőre „nem elég sima", a hangja „rekedtes" stb. — ami szintén mind igaz: vállalom érte a felelősséget! Kritikusi gyakorlatomban többször megkértek: írjak meg mindent, a szívem szerint, de ha egy mód van rá — ne közöljem az öregasszony életkorát. Ez azért fontos — mondták —, mert vannak ennél az öregasszonynál öregebb öregasszonyok is, mert igazán nem illik egy öregasszony fejéhez vágni, hogy öregasszony, mert a korához képest jól tartja magát (hetvenöt évesnek is nézhetné akárki), mert az öregasszonyok érzékenyek, és mert „ne szólj szám, nem fáj fejem". Megkértek továbbá, más művek kapcsán, hogy a kleptomániás fiatalembernek dicsérjem meg a bajuszát. Arra is kitérhetek persze, hogy az illető fiatalembernek kissé enyves a keze, de jusson eszembe: nála szebb, hódítóbb vágású bajuszt kevesen hordanak. Megvallom, sokszor kísértésbe estem, hogy eleget teszek az ilyetén kéréseknek? Miért is ne? Csakhát... a kritika igazsága a kimondatlan szavak mennyiségétől is függ. És még sok egyébtől. A jellemzés sorrendjétől, a lényeg azonnali megragadásától, vagy késleltetésétől, az erények és hibák elosztásától, az indulat mértékétől, a kifejezés pontosságától — igen, talán még a kötőszavak használatától is. Ezért fontos, hogy a példabeli nőszemélynél azonnal tisztázzam: nyolcvanéves. Később aztán már beszélhetek a szép kék szeméről is — senkinek sem lesz kedve május éjszakákon róla álmodozni —