Délmagyarország, 1973. április (63. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-11 / 84. szám

SZERDA, 1973. ÁPRILIS 11. Fák siratása Szegednek és környékének 8z erdőkultúrát és a faszeretetet Dugonics András, majd Vedress István, de Igazából — Mára Ferenc szóhasználatét segítségül híva — „A szegedi erdők atyja", Kiss Ferenc adta. Közel fél évszázados szegedi működése alatt az erdőgazdálkodás modern szellemű úttörőjeként több ezer hold erdőt telepített, de a város fásításáról sem feledkezett meg. Móra Ferenc 1918-ban. a Szegedi Napló-ban ezt írta róla: „Kiss Ferenc az én szememben nem e világból való ember. O benne a fák lelke él, amelynek ura és királya ... A jóságnak olyan atmoszférája árad belőle, hogy az ember maga is jobbnak érzi magát, ha vele van. Ez a szürke fejű ember azzal játszotta végig életét, hogy erdőket ültetett a homokba, és arca verejtékével kertet csinált a sivó kopárból. Milyen nagy költő az az ember, aki ilyen szépet tud álmodni, és milyen boldog lehet a költő, akit túlélnek az álmai." Kiss Ferencet túlélték megvalósult álmai, de a fa szeretete belőlünk valahogy kezd kiveszni. A parkírozóhelyek. a megnövekedett gépjárműforgalom zavartalan biztosítása érdekében egyre-másra áldozzuk fel a fát. a zöldterületet a zöldfelülettel együtt, ahogy ezt e lap egyik szakírója 1971. szeptember 2-1 számban megállapította. A pár évvel ezelőtti gyilkos fairtást követően. amit a Tolbuhin sugárúton látttunk lezajlani, most az a Petőfi S. sugárúton folytatódik, hogy az E5-ös útra szabott közlekedési követelményeket kielégíthessük. A Stihl Motorsügen osztrák cég modern fafűrészgépeivel és marcona arccal Ismét fákat vágnak ki, pedig minden egyes fában egyegy ember lelke él. Igen. a mai embernek a fa életet, lelki nyugalmat, a bioszférának kiegyenlítő, a portól, a szemétttől védő, szűrő szerepet közvetlen és közvetve ad. A házakhoz, a lakásokhoz az ember nyugalmát talán legjobban zavaró zajforrásokat; a bömbölő, a búgó gépjárműveket majd másfél méterrel közelebb engedik. Tudatosan engedjük életközelségünkhöz közelebb a műszaki haladás civilizációs ártalmai egyikének mindennapiságát. az autómorajt, A városi ember életében a közúti járművek zaja. a motorok sokszor fülsüketítő ro-' pogása — a többkomponensű és sajnos benzpirénvegyületeket (biztosan kimutatott, hogy ezek rákkeltőek) is tartalmazó kipufogógázok káros hatásáról most többet nem is szólva — belső jajongást vált Id. ami a lelkiegyensúly felbomlásával, majd a fizikális alkat káros elváltozásával ls járhat. Az állandó és bántóan növekvő decibelek hatására idegbántalmak, szív- és hallási zavarok jelentkezhetnek, ami általános testi romlással járhat. A világ haladó szakmai közvéleménye már évek óta hathatós és multilaterális okos összefogást sürget a környezetvédelemért. a humán ökológia elveinek érvényesítéséért mindenütt, ahol ember él és nemcsak jelenére. hanem jövőjére is gondol. Környezetünket kötelességünk úgy formálnunk — az említett esetet pl. úgy megoldani — tudom, hogy hatalmas összegű anyagi áldozat szükséges hozzá, de érdemes lenne meghozni, mert az embernél nincs csúnyább áldozat, azaz nincs nagyobb érték —. hogy a transzkontinentális utat a prognosztikáit városfejlesztési határon túl kivinni a lakott területről —, hogy a természetben továbbra ls az ember maradjon a fudatps lény. hogy az ember ..ura és királya" legyen a fának, és nemzedékünk egy-egy hasonló tette ne válhasson a következő generációk örökölt válságává, mert nehogy majd Carson-nal kelljen magyarázkodnunk. aki a műszaki-tudományos forradalom sikerekben gazdag alkotó nemzedékét így inti: „A későbbi nemzedékek aligha fogják nekünk megbocsátani, hogy nem volt meg a bölcs előrelátásunk a természet integritásának, mint minden élet hordozójának megőrzéséhez. Korunk a specialisták kora. amelyben mindenki csak a saját problémáját látja, és nincsen tisztában, vagy legalábbis nem törődik az összefüggéseknek azzal a rendszerével, amelybe problémája is beletartozik." (Silent sping spring — Néma Tavasz.) Minden kétséget kizárva, valóban egy olyan nagy műszaki-tudományos folyamatnak vagyunk tanúi, alkotói, máskor szenvedő alanyai — visszatérve ehhez a másfél méterhez, amivel kapcsolatban nem zárhatjuk ki újabban épült és épülő lakásaink nyílászáró szerkezeteinek azt a voltát, mint amilyenek —, amelyről Louis Levine mondta: „Ahhoz az átalakuláshoz képest, amilyet most látunk, a XVIII. század ipari forradalma rózsavíznek fog tűnni" —. ha ezt az egészet szabad valamiféle kiváló francia parfümhöz hasonlítanunk. Jól tud juk, hogy a jelenlegi zöldfelületeknek legalább a megtartásával nem szüntethetjük meg az urbanizációs ártalmakat, de azokat legalább ne növeljük. Ne tegyük azt. hogy lassan mindent feláldozunk a közlekedés korszerűsítéséért, még az egészségünket is. belső szerveinket is, közte talán tüdőnket ls. Szeresssük a fát, ne sirassuk, fásítsuk a város utcáit. tegyük kellemesebbé mindennapi környezetünket, de ne úgy, mint legutóbb a Partizán utca csinosításakor, mert ,pl. nem elég a kerékvető. „gyerekvető" is kellene, amely megvédené az ujjvastagságú csemetéket az Iskolákból hazatérő és bizony elég sokat az utcán tartózkodó tanulóktól, helyesebben kisiskolásoktól. Ha igy magukra hagyjuk azokat a vékonyka ágakat, meg sem erednek, nemhogy a virágkort megérjék. i Kiss Ferenc hatalmas alkotói tevékenységét hálás városa és az egyetem is elismerte. A Szegedi Tudományegyetem 1939 szeptemberében díszdoktorává fogadta, amikor így szólt az ünneplőkhöz, és rajtuk keresztül a város lakosságához: ..Az erdészembernek szaktudásával bele kell nyúlnia az erdő életébe. Eme feladat mindenáron való megoldása volt egész életem munkájának gerince. Ennél a munkánál sok szegényember volt segítőtársam. így ismertem meg a közös munka verejtéke között Szeged tanyai népének józan gondolkodását, szivét, jó tulajdonságait, a boldogulását korlátozó hiányosságokat, de megismertek ők is, és rajtam keresztül megszerették a fát..." Ha már Kiss Ferencnek, akit napjainkban legalább annyira tisztelünk, ha nem jobban, mint a harmincas években elismerték, a tanyai emberrel sikerült megszerettetnie az erdőt, mi, városiak ls legyünk méltók hozzájuk. becsüljük meg természetes értékeinket, mert nekünk nagyobb szükségünk van rájuk, mint, nekik. Bátyai Jenő Merre tart a gimnázium? Diagnózis • izotópokkal ÜJ, rendkívül hatékony agydaganat-diagnosztikai módszert dolgoztak ki a moszkvai Röntgen-Radiológiai Tudományos Kutató Intézetben. A 2—4 percig tartó vizsgálat veszélytelen, nem okoz sérülést, nem viseli meg a beteget, akinek kis menynyiségű, radioaktív izotóppal „megjelölt" indikátort adnak be. Néhány perc alatt a műszer segítségével jól kivehetően „behatárolják" a kóros részt. Az orvos pontos információt kap a daganat méreteiről és kiterjedésének mélységéről is. Az információt mágnesszalagos képmagnetofonon is rögzítik, majd különleges televíziós készülék segítségével szereznek maximális menynyiségű információt a daganatról. Az elmúlt héten röviden, summázva szóltunk az általános és a szakközépiskolával kapcsolatban az óra- és a tananyagcsökkentés alakulásáról. Adósak maradtunk azonban azzal, hogy pártunk Központi Bizottságának az állami oktatásügy továbbfejlesztésére hozott határozata miként érinti a gimnáziumot. A mai alkalommal ennek a mulasztásnak kívánunk eleget tenni. A gimnáziummal kapcsolatos óratervi, s tanyagbeli változásokat ugyancsak széles vita előzte meg. A tervek iránti érdeklődés fényesen igazolja, hogy a Köznevelés c. folyóirat 1972. évi 24. számában megjelent „A gimnáziumi tanulók túlterhelésének csökkentése" című cikkre a szerkesztőségbe 350 hozzászólás érkezett. Ezek után valóban ' elmondható, hogy a gimnáziumi óratervvel és tananyagcsökkentéssel kapcsolatos kérdések kivitelezése a pedagóguskollektíva véleményét messzemenően tükrözi. Az óratervvel kapcsolatos munkák már annyira előrehaladottak, hogy a Köznevelés 1973. évi márciusi számában közzé ls tette a főosztály az 1973/74. tanévi óraterv javaslatot. A módosított óraterv nagy erénye a mértéktartás. A változás mindössze az Idegen nyelveket, a matematikát, az énekzenét, a testnevelést és a gyakorlati foglalkozást érinti — a többi 11 tantárgy heti óraszáma változatlan marad. Részleteiben: a testnevelés és az ének-zene heti óraszáma eggyel növekszik. (Testnevelés heti 3 óra. az ének-zene pedig mind a négy évfolyamban heti 1 órában tanítandó.) Az orosz nyelv óraszáma változatlan marad, azonban a 3—3—3—3 órás elosztás helyett 4—3—3 —2 volna a megoszlása. A második idegen nyelvet az I—II. osztályban heti 2—2 órában oktatnák, a III—IV. osztályban azonban már heti 3—3 órában. A második idegen nyelvet azonban a javasolt óraterv szerint csak az első két évben tanítanák kötelező jelleggel. A fakultativitás elve alapján ugyanis „a III—IV. osztályban az általános tantervű osztályokban a tanuló választhat a gyakorlati foglalkozás és a második idegen nyelv között; a szakosított osztályokban pedig a második Idegen nyelvet a tanuló döntése szerint tanulhatja, vagy mellőzheti." S végül: érinti a változás a matematikát, de csupán annyiban, hogy a III. osztály óraszámának 5-ről 4-re való kiigazítását tervezik. Ezzel a változattal a gimnáziumok kötelező heti óraszáma az I—II. osztályban 30-ra, a III—IV. osztályban pedig 28-ra csökkenne. Ha hozzátesszük a fakultatív tárgyakat, még igy is kedvező a kép, mert a heti óraszám a szakosított osztályokban sem lépi túl a 33 órát, Az óratervjavaslatok mellett nyilvánvalóan foglalkoztatta az illetékeseket a tananyagcsökkentés kérdése is. Ezzel kapcsolatosan ezt olvashatjuk a Köznevelés márciusi számában: „a csökkentés mértéke körülbelül 20— 25 százalék". Elhagyásra nagyobb fejezeteket, vagy kisebb tematikus egységeket javasolnak. Iránymutató ezen a téren Welker Ottó főosztályvezetőnek a megjegyzése: „Nagyon fontos, hogy a tananyag csökkentése révén felszabaduló időt a tanárok a tanórán folyó tanulótevékenység intenzívebbé tételéler használják fel." Lényegében : ha a tananyagcsökkentésből adódóan az iskolában az órákon nagyobb lehetőség nyílik a tanított anyag begyakorlására — ezzel már nagymértékben csökken a túlterhelés, még akkor ls, ha az óraszám nem változik. Világos, hogy az iskolában jól feldolgozott egységgel a tanulónak otthon már keveset, vagy egyáltalán nem kell foglalkoznia. Ml újság még ezenkívül a gimnázium házatáján a párthatározat végrehajtását illetően? Fontos: továbbra ls a napirenden van az osztályozási rendszer korszerűsítése. Intézkedések készülnek a tanulmányi átlag megszüntetésére. „Célszerűnek látszik — olvassuk a Köznevelésben —, hogy a testnevelés/ az ének-zene, a rajz, és a műalkotások elemzése, valamint a gyakorlati foglalkozás tantárgyakban az ötfokú osztályzat helyett a részvétel (vagy felmentés) tényét rögzítik csupán." De nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a pedagógusoknak az eddiginél sokkal jobban kell élniük a dicséret és buzdítás lehetőségeivel. A tanulók otthoni terhelését pedig úgy kell szabályozni, hogy a tanulók túlnyomó többsége „minden kötelmének eleget tehessen a 44 órás munkaidőn belül". Az oktatásügy továbbfejlesztését szolgáló párthatározat megvalósításáért már egyes iskolákban folynak egy-egy részterületen a kísérletek. Így például megyénkben a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnáziumban. Előreláthatóan Szegeden is két gimnázium bekapcsolódik a fakultatív rendszer megoldásának a kísérleteibe, azonban csak az 1974/75. tanévtől. A kísérleteket majd a József Attila Tudományegyetem Neveléstudományi Tanszéke irányítja. A gimnáziumok tagozatos osztályai a szegedi kísérleti iskolákban a tervek szerint továbbra is megmaradnak, csupán két-két osztály végezné a kísérleti munkát. A kísérlet többek között a tagozatos rendszer továbbfejlesztését szolgálná. A szakosítás ugyanis — az eddigiektől eltérvén — nem egyetlen szűk területre korlátozódna (pl. biológia, kémia, angol stb.), mint most a tagozatos osztályokban, hanem „tantárgyblokkokra", tantárgycsoportokra. (Például: fizika-kémia — biológia; matematika-fizika — idegen nyelv stb.) A speciális órák száma a magasabb fokú képzés érdekében a felsőbb osztályokban a nem sepclális tárgyak rovására állandóan növekedne, s ez — az elgondolások szerint — lehetővé tenné, hogy a tanulók az eddiginél sokkal jobban felkészüljenek jövendő életpályájukra. A természettudományos és humán blokkok mellett pedig úgynevezett gyakorlati blokk segítené a gimnáziumi tanulók termelőmunkában való elhelyezkedését. Bánfalvi József Imre László: Rét év nyolc hónap Kapellárónak joga lett volna említést tenni a késről, amelyről az egész bírósági tárgyaláson egy szó sem esett. Joga lett volna felkiáltani, önvédelemből tette, amit tett. Fáradt volt hozzá. Azt várta, hogy az egyetlen tanú, az édesanyja szól majd erről. De mert nem szólt, teljesen viszszahullt magányába, ült a vádlottak padján, magába roskadtan, lehajtott fejjel, nem kívánt a mentségére felhozni semmit, az ítéletet is csak nagyon messziről hallotta: négy év. Négy év... Erről még Bonzó se tudja megmondani, mennyi, neki csak két év van a rovásán. Ül a hátsó padon, milyen ócska festett bútorok vannak itt, a festék is régen lekopott róluk, a falak is milyenek, úristen hány évenként, évtizedenként festenek itt, hiába támasztod a fejedet Bonzókám, tegnap te, ma én, jól nézünk ki mind a ketten, a babák a téren majd nagyra nyitják a szemüket, tátott szájjal hallgatnak, amikor mesélsz rólam és íölteszitek az i-re a pontot, amelyikkel akarod, de ne szövegelj sokat rólam, ne szólj semmit, úgyis elterjed az, különben pedig bánja a fene, csinálj amit akarsz, nem nyújtom be miatta a számlát, maradjunk ennyiben, majd egyszer elmesélem hogyan emelte rám a kést Gyevi, mire kiszabadulok, addigra úgyis felszívódik, de nem megyek el a sírjához, olyan nincs, ha kimegyek is, odaszúrom a kenyérvágó kést, a fejfája mellé, itt van, na, melyikünk járt jobban? A muter is maradjon magának, hiába sír itt nekem, nem értem sír, csak szégyenli magát, hát van oka rá, az hétszentség, ki látott olyan tanút, aki elfelejtkezik a bűnjelről? Fellebbezés? Ja, az ítélet ellen, minek? Majd kimeszelem a börtönt ha akarják, ki is tápétázom, tessék parancsolni igazgató úr, ez a vizsgamunkám, a szakmunkásvizsgám, na tetszik látni, így kell egy börtönnek kinézni. Es nem fogok télakkolni, hová a bánatos francba szökhetnék, a védő enyhítésért fellehbez, na jó, azt is lehet, attól még nem dől össze a világ. Ne fellebbezzen védő úr, mit szól a társadalom lelkiismerete, mit szólnak, akiket soha nem vert meg az apjuk, vagy a mostohaapjuk, mit szóljanak, akik szófogadóan játszottak a kisöccsükkel örök életükben, és akik éppen akkor nem játszottak vele, amikor könyvvel a kezükben szerették látni őket, kész, mo6t meg kell köszönni az ítéletet, köszönöm, hogy meg akarnák nevelni, már éppen rámfért, kisokosok, nagyokosok, köszönök mindent, részemről a fáklyásmenet, bíró úr vigyázzon, a bajusza ne érjen a levesbe, az nem illik egy komoly emberhez. Ugye már nem lesz belőlem ember? A priuszos szobafestő nem tud Vgyenes csíkot húzni és összetéveszti a bécsi fehéret a kamcsatkai lilával, fegyőr úr, köszönöm a csillogó karperecet, nagyon fogók rá vigyázni, úgy, már mehetünk is., nahát ez a tárgyalás, már csak a Gyevi hiányzik innét, igazán, megjelenhetne most késsel a kezében, azzal a bizonyos késsel. Én csak ütöttem tisztelt bíróság, mert féltettem a bőrömet attól a vadállattól, ha megszúr, most ki enné a bablevest a vizsgálatiban? Na tessék, még meg is hajoltam, jó, hogy a bokámat nem ütöttem össze, igaza van a védőnek, én egy alkalmazkodó ürge vagyok, akit most mindenki gyilkosnak néz, pedig én nem akartam semmit, én szerettem volna mindjárt szabadulás után harminckét korsó sört fizetni a szaki bácsiknak, amiért annyit vesződtek velem, már spóroltam is rá bizonyisten, az öreg szakik rendesek, mert a bicskájukkal csak szalonnát, meg kolbászt, meg kenyeret vágnak. Jaj a fejem, úgy fáj a fejem tisztelt tárgyalóterem, legyenek szívesek kisegíteni egy aszpirinnel, négy év múlva megadom, az lesz az első, utána sörivás, Bandi bácsival, Zoli bácsival, lobogtatják a segédlevelet, itt van, fiú, most már fölvállalhatod az eget is meszelni, lemehetsz a kétágú létrán Szegedig, mert a segédek azt is meg tudnák tenni, ha olyan marhák lennének, úgy tudnak mozogni a létrával. Talán az egyetlen kivétel Keserű Bálint volt, de miért, mert mindig pityókásan szállt fel a létrára, egyszer aztán zsupsz, ki a Szent István körútra a harmadik emeletről, kész, vissza is lehetett küldeni a mentőket. Ide másfajta kocsi kellett, az a nagy fekete, csak a vödör maradt ott, meg a pálinkaszag. Kéremszépen, ha Gyevinek vérátömlesztésre van szüksége, csak tessék szólni. Az ítéletben megnyugszom, akkor is, ha megcsapolnak. — Kapelláró Ferenc! ' — Jelen! — Beszélőre. — Az anyám van itt? Mert akkor nem megyek. — Beszélőre. — Jó, de akkor nem szólok egy szót se. — Látogatója érkezett, Bereczki Zoltán. A finom vasháló túlsó felén Idősebb, törődött arcú férfi állt. Ünneplő ruhája új lehetett még, nem sokszor volt rajta, mégis, valahogyan hétköznapiasnak tűnt, talán mert nem viselt nyakkendőt, s a sötétkékhez nem illett a világoszöld pulóver. Levett kalappal állt ott, furcsa megilletődöttséggel a szemében, amely fénymeleggel telt meg, mihelyt a fiatalembert meglátta. Nézték egymást, úgy tűnt, hosszú percekig. Azután Kapelláró lehajtotta a fejét. (Folytatjuk.) 4