Délmagyarország, 1973. április (63. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-20 / 92. szám
Nyolcast a vasrúdból PÉNTEK, 1973. ÁPRILIS 21). 3 Lendületben a Dózsa — Tehetsegesek a magyar salakosok, de a fizikumuk lehetne erösebb is. Kar- és lábizmok kellenek, hogy parancsolni lehessen az 50 lóerős „vasparipáknak''. — A hatszoros világbajnok lengyel Fundin is elég vékonydongájú fiú... — Ez igaz, de a karjaiban olyan erő van, hogy a vasrúdból is nyolcast hajlít! * Salakversenyzők beszélgetnek. A kis konzultáció résztvevői: Román Cheladze, lengyel salakosedző, aki a Magyar Salakmotoros Szövetség meghívásara ebben az évben a válogatott felkészítését irányítja, hazai szakvezetők, és a válogatott színe-java, közöttük Szabó, Zahorán és Darázs, a Szegedi Volán versenyzői. Helyszín: a szövetség edzőtábora Miskolcon, ahol legjobb salakosaink az elmúlt héten közös felkészülésen vettek részt. Hogyan telt el ez az egy hét? Tömören összefoglalva: motoron. Délelőtt, délután edzés, a versenyzők szinte egész nap a „nyeregben", este meg elméleti előadásokon beszélték meg a sportág minden csínját-bínját. A szövetség kitűnő kezdeményezéseként az ország legtehetségesebb versenyzői az alapozó időszak végén ideális körülmények között együtt készültek az idei nagy erőpróbákra. Szabó, Zahorán és Darázs a szegedi színek képviseletében pompás befejezését kapták a felkészítési időszaknak. A tél folyamán a munka java a tornatermekben, meg a szerelőműhelyekben folyt, erősítő, kondicionáló gyakorlatok hosszú sora, motorfelújítás, szerelés, javítás. Ez is nélkülözhetetlen része ennek a sportnak, de azért az igazi csak a pálya, az „ágaskodó" motor, a felcsapódó szalag, az éterszag. Szabóéknak most bőven volt benne réKerékpár: szük. Ráadásul, idegen pályán, együtt a legjobb magyar versenyzőkkel, kiváló szakember irányításával. A tábor záróakkordjaként (mintegy első bizonyítási lehetőség) szombat-vasárnap az országos bajnokság első futamára is sor került volna. Ezt sajnos az „őszi-téli" április meghiúsította, az esőzések miatt a versenyt el kellett halasztani. Salakosaink verseny nélkül tértek haza, mégis gazdagon. A közös felkészülést Tánczos György, a szegediek szakvezetője így summázta: — Reméljük, eredményeinkben is jelentkezik majd az a plusz, amit versenyzőink Miskolcon kaptak! — Hogyan vélekedett a Májusban Lehet, hogy mégsem Montrealban lesz az 1976. évi nyári olimpia? Ha a kanadaiak meggondolják magukat, ismét Münchenre vár a rendezés? — mindezekre a kérdésekre próbált feleletet adni Willi Daume, a nemzetközi olimpiai bizottság nyugatnémet alelnöke sajtóértekezletén. — A végső döntés ez év májusában születik meg: az ítéletet maga Montreal mondja ki, hogy képes-e az 1976. évi nyári olimpiai játékok megrendezésére — mondotta Daume. — Néhány héten belül ugyanis „ténymegállapító bizottság" indul Kanadába, s ennek tagjai adhatják meg a végleges választ arra, hogy a montreali lakosság valójában akarja-e az olimpia megrendezését, támogatja-e a nagyszabású esemény szervezését, s a szervezők a helyzet magaslatán állnak-e vagy sem! Nem hiszem azonban, hogy a montrealiak magukra vállalnának egy olyan .,preszLlebmann Béla felvétele A tavasszal jól szereplő Sz. Dózsa NB Il-es labdarúgócsapata — megbízható védelme mellett — bátor támadójátékának. lendületes. eredményes csatársorának köszönheti sikereit. Képünkön is olyan jelenet látható, amikor Nagy, a Dózsa balszélsöje éppen faképnél hagyja őrzőjét. A háttérben Csanádi figyeli az eseményeket. Radnótistálc az éiert Debrecenben voltak SPORT Birkózósiker Korábban már beszámoltunk arról, hogy a közelmúltban lezajlott országos ifjúsági birkózó vidékbajnokságon — mind kötöttfogásban, mind szabadfogásban — milyen nagyszerű SZVSE-sikerek születtek. Somogyi Sándor, a Vasutas birkózója kötöttfogásban nyert bajnokságot. A tehetséges, 18 éves fiú 1967ben kezdett el birkózni az SZVSE-ben, ahol Benkö Gyula edző irányítja a szép reményekre jogosító versenyző munkáját. A Dunaújvárosban rendezett országos ifjúsági vidékbajnokságon a 65 kg-osok súlycsoportjában 15-en indultak. Somogyinak hatszor kellett birkóznia, hogy a dobogó legmagasabb fokára léphessen. A nagyszerűen szereplő szegedi fiú mind a hat ellenfelét tussal győzte le. A bajnoki cím elnyerése mellett az ebben az évben rendezett kiválasztóversenyen második, a KISZ Kupában harmadik, a BVSC válogatóversenyén pedig szintén második helyezést ért el. Mint elmondotta, nagyon szeretne jól szerepelni a magyar bajnokságon, ahol a kecskeméti Sárközi lesz legnagyobb ellenfele. Ha első, vagy második helyen végezne, megvalósulhatna titkos vágya, az ifiválogatottság. A fiatal birkózó a városgazdálkodási vállalat dolgozója, a Rózsa Ferenc gimnázium 111-os tanulója, esti tagozaton. Debrecenben, a Nagyerdőben rendezték meg az idei első területi kerékpáros kritériumversenyt. A korábbi évek hagyományaitól eltérve Csongrád, Békés és Szolnok megyékhez csatolták területileg Hajdú-Bihart és Borsodot is. Rossz, jégesős időben rajtoltak a versenyzők — közöttük az SZVSE kerekesei is. Ezúttal az ifjúsági Bálint Ferenc (5. lett) és a junior Szölősy (6. helyen végzett) nyújtott elfogadható teljesítményt. A serdülők és az úttörők kategóriájában a szegediek a 8—14. helyeket szerezték meg. A jeges úton Pál és Bányász bukott. Legközelebb április 22-én, vasárnap állnak rajthoz a szegediek, éspedig Budapesten, a népligeti versenyen. lengyel szakember a szegediekről? — Igaz, hogy fizikai állapotukat kifogásolta, de véleményét egy mondatban öszszefoglalhatom: „szívesen látnám a magyar versenyzőket, közöttük Szabót és Zahoránt egy lengyelországi rangos versenyen". És ismerve a lengyelek helyét a világ salaksportjában, a meghívás kitüntető. Persze, a bizonyítás nem várat sokat magára. Április 29-én Szegeden nemzetközi salakversenyen öt ország motorosaival mérhetik össze erejüket a szegedi fiúk, ahol igazolhatják, a közös felkészülésen nem tétlenkedtek. Forró Tamás döntenek tizs-vereséget", mint amilyent egy esetleges visszalépés okozna. — Egy biztos: ha Montreal mégis visszakozna, minden szóbeszéddel ellentétben München nem vállal még egy nyári olimpiát. Legalábbis nem 1976-ban — hangsúlyozta. Meglepően kevés számú induló részvételével rendezték meg Szeged város középfokú iskolai atlétikai bajnokságát. Bár ezúttal is hideg volt az idő, de javultak a formák és szép versenyek sorozatát láthattuk, örültünk Takács Imre kitűnő új megyei ifjúsági csúcsot jelentő 61.74 m-es gerelyhajításának, de Volford László, A. Tóth István, Korom István, Mocsári Mihály és Rácz István is kiemelkedően szerepeltek. A 42 bajnokságon az elindult 13 szegedi középfokú iskola a következők szerint osztozkodott: Radnóti gimnázium 13, Tisza parti gimnázium 7, Rózsa Ferenc Szakközépiskola 4, Közg. Szakközépiskola 3, Vasútforg. Szakközépiskola 3, Textilipari Szakközépiskola 2, Ságvári gimnázium 2, Keresk. és Vendéglátó Szakmunkásképző Iskola 2, Erdészeti Szakközépiskola 2, Építőipari Szakközépiskola 1, 624. ITSK 1, Gépipari Szakközépiskola 1, Tömörkény gimnázium 1. Részletek. FIUK: I. korcsoport. 100 m: 1. A. Tóth (Vasút.) 11.2, 2. Szedmák (Vasút.) 11.4, 3. Varga (Rad.) 12.0. 200 m: 1. A. Tóth 23.5. 2. Kasza (Rad.) és Szedmák 24.4, 3. Kása (Erd.) 25.4. 100 m: 1. Kasza 54.6, 2. Szedmák 51.2, 3. Bulik (Tisza.) 53.5. 800 m: 1. Volford (Rad.) 2:01.8, 2. Magosi (Erd.) 2:10.3, 3. Bárkányi (Tisza.) 2:10.9. 1500 m: 1. Volford 4:16.1, 2. Máriás (Erd.» 4:26.8, 3. Bárkányi 4:37.0. 3000 m: 1. Volford 9:18.4, 2. Máriás 9:40.2, 3. Sándor (Erd.) 9:50.0. un m gát (91.4): 1. Nóvák (Rad.) 16.8, 2. Martikán (Erd.) 17.0. 3. Kiss (Erd.) 18.2. magas: 1. Bálogh (Rózsa) 180, 2. Maksa (Ró.) 170, 3. Lasánc (600. ITSK) 170. távol: 1. Szaniszló (Vasút.) 606, 2. Balogh 598, 3. Maksa 588, hármasugrás: 1. Maksa (Kózsa.) 12.25, 2. Korom I. (Textil.) 10.45, rúd: 1. Ivicz (EpitS.) 320, 2. Hegyvári (Rad.) 250, súly (6): 1. Mélykúti (Rad.) 12.13, 2. Lasánc 11.87, 3. Korom I. 11.55, diszkosz (1,5): 1. Korom I. (Textil) 49.62. 2. Bernek: (Text.) 42.72, 3. Rácz (Ró.) 37.76, gerely: 1. Takács (624. ITSK) 61.74 megyei ifjúsági csúcs! 2. Kishalmi (Tisza.) 47.32, 3. Valkusz (Tömörkény) 44.26. kalapács (6): 1. Rácz (Ró.) 51.90, 2. Korom (Ró.) 51.40, 3. Benke (Építő) 38.36. II. korcsoport. 100 m: 1. Kónya (Tisza.) 12.0, 2. Earkas (Vas.) 12.1, 3. Szőke (Erd.) 12.3, 400 m: 1. Kónya 55.3, 2. Earkas 56.5, 3. Laczi (Erd.) 63.3, 1500 m: 1. Herczeg (Gép.) 4:35.6, 2. Vér (Gép.) 4:45.3, 3. Ágoston (Rad.) 4:47.0, 100 m gát (91.4): 1. Kónya 17.5, 2. Makula (Erd.) 17.7, 3. Kovács (Erd.) 18.6, magas: 1. Tordai (Rad.) 160, 2. Merlel (Tisza) 155, 3. Lengyel (Vas.) 150, távol: 1. Gáspár (Text.) 546, 2. Domonkos <600. ITSK) 532, 3. Fontos (Rad.) 521, súly (5): t. Fontos 11.83. 2. Mocsári (Ró.) 11.31, 3. Balaton (Erd.) 10.79, diszkosz (1,5): 1. Fontos 43.28, 2. Pető (624.) 33.06, 3. Iványi (Erd.) 32.44, gerely: 1. Balaton 34.68. 2. Iványi (Erd.) 34.00, 3. Kovács (Tisza) 31.80, kalapács (5): 1. Mocsári 55.66, 2. Ácsai (Gép.) 38.34, 3. Korom (Erd.) 34.48. LEÁNYOK. I. korcsoport. 100 m: 1. Uhrin (Ságv.) 13.1, 2. Tombácz (Tisza.) 14.0, 3. Szombathelyi (Erd.) 14.1, 200 m: 1. Uhrin 28.8, 2. Szombathelyi 29.9, 3. Tomhácz 30.0, 400 m: 1. Gilicze (Ti sza.) 11.8, 2. Baranyai (KEK.) 75.3. 3. Adám (KER.) 77.4. 800 m: 1. Adám 2:57.8, 2. Lehótzki (Vas.) 3:02.4, 3. Baranyai 3:18.6, ion m gát (H3.8): 1. BOdi (Tisza) 17.6, 2. Nagy (Körösi Kg. Szakk.) 17.6. 2. 3. Széli (Ró.) 21.7, magas: 1. Bodi 150, 2. Fejes (Töm.) 130, 3. Kalmár (Vas.) 125, távol: 1. Tombácz 500. 2. Dósa (Efi.) 470. 3. Nagy (Körösi) 145, súly: 1. Molnár (Közg. Szakk.) 10.00, 2. Ksezor (Ságv.) 9.07, 3. Uhrin 8.58, diszkosz: 1. Molnár 35.96, 2. Karzor 32.54 , 3. Zetkó 21.54, gerely: 1. Domonkos (Erd.) 29.16. II. korcsoport. 100 m: I. Várkonyi (Rad.) 13.8, 2. Tatai (Tömörkény) 13.9, 3. Széli (Ságv.) 14.1, 600 m: 1. Joó (Közg. Szakk.) 1:54.4, 2. Szögi (Töm.) 1:55.0, 3. Béres (Vas.) 1:55.9. magas: 1. Bezdán (Tisza) 135, 2. Barna (Töm.) 135, 3. Papp (KER.) 125, távol: 1. Papp 458, 2. Oláh (Ságv.) 456. 3. Gréczi (KEK.) 419. súly: 1. Mélykúti (Rad.) 9.31, 2. Lábdi (Rad.) 8.04, 3. Gárgyán (Rad.) 7.60, diszkosz: 1. Mélykúti 34.28, 2. Gárgyán 26.92, 3. Szögi 14.18, gerely: 1. Mélykúti 22.42, 2. Szögi 15.34. 3. Gárgyán 14.26. Monostori Tibor ADÁSVÉTEL *Msy,rcMikh»to camping kerékpárt vásárolnék. Heggel 7-től du. 17-ig. Faragó u. 8. Szegedi. Dunyhát, párnát veszek. Brüsszelt krt. 29. Telefon: 16-429. Tollfelvá>árló. dxétssedhetö garázs eladó. Baktó. Forradalom a. 19. Tyúktrágya 60—70 maisa eladó. Alsóvároson, Vadkerti tér 5. Csemegeszőlő és gyümölcsoltványok érkeztek a Dózsa Gy. u. 7. sz. Alatti lem kaiba, ültetvényterv. Kiadó Sankyo 5x Su(jer 8. filmfelvevő és Kumlg gumiobjektív es iual 8 mm-es filmvetítő 10 ezer forintért. Japan hordozható telepeshálózati magnó & ezer forintért. Palánk 6. n. em. 7. (Oekola u. mögött). Német sötétkék-fehér szép. mély gyermekkocsi igényesnek eladó. Érdeklődni mindennap 18 óra utón Dózsa György u. 4. III. em. 4. Olcsóért eladó szép kisipari kétszemélyes snlokrekamié. fotelágy, Kétajtós szekrény, négyzcrnélyes rekamié, fotel, háttámlás rekamié. Csu. ka utca 1., pecsenyesütő. Felsővárosi benzinSimca gépkocsi áron alul eladó. Érd.: házfelügyelőnél, József Attila sgt. 4. Nagyobb mennyiségű trágya eladó. Érd.: ösz u. 20. 3 után. Egy emeletig lépcsőt veszek. Csuka u. 1. Pecsenyesütő. Felsővárosi benzinkútnál. Tranzisztoros rádiót. magnetofont, porszívót hibásan is veszek. Jókai u. 9. Főútvonal mellett kitűnő helyen autójavító műhely teljes felszereléssel eladó. „Főútvonal 22 090" Jeligére a Sajtóházba. 8 db tízhetes fehér malac eladó. Tabán utca 41. Olajkályba hordóval, szekrény, székek, .szobaasztal. ferílkerékpár eladó. Erdélyi tér 8. sz. Érd.: délután. öthónapo.s törzskönyvezeti Airedale Terrier szuka eladó. Petőfitelep, Bokányi D. u. 3. Tv-antenna. konyhakredenc, benzines hordó, kétágú létra, árammérő, teknő, szerszamok, eladók. Hóblárt basa u. 41/B. Benzinmotoros vízszivattyú eladó. Ságvarltelep. Karikás Frigyes u. II. sz. Kiadó világos cserépkályha sütővel (lebontásra), függönykarnlsok. mosóteknö, mosóíazék, csirkeketrec, vaslapátok, csákány, tv-antenna. Bi_ hart u. 38. Villanycsengő. Kecskeméti merevszárú es heterózis parnd:<rv~*palant* Nmóo. FOn m. m Egy gyermek sportkocsi, két haboskőris ágy, antik szekrény, egy szétnyitható asztal, szekrény, eladó. Szeged, Tavasz u. 15. Kéthengeres csonka motorház eladó. 2 db új henger. Szatymaz, Petőfi utca 26. Motorcsónaktest hatszemélyes eladó. Érdeklődni: vasárnap délelőtt, Csongrádi sgt. 74/A. Mcdikor hallókészülék eladó. „Alig használt — 22 125" Jeligére a Sajtóházba. Barokk stílusú aranyozott Velencei tükör már. vány asztallal, 3 méter magas diófa könyvszekrény, képkeretek, képek különböző ingóságok eladók. Tolbuhin sgt. 88— 90. B. ép. m. 13. Bokor 17 órától. P. 10-es motorkerékpár eladó. Csaba u. 13. Bor. saját termesü. finom, fehér kapható. Somogyi Béla u. 5. Fogadalmi templom mögött. Háromajtós mahagóni szekrény, régi íróasztal, rekamié, asztal eladó. Lengyel u. 33. 10x10 méteres családi ház építéséhez szükséges összes építőanyag, mész oltva eladó. ..Készpénz 21 953" Jeligére a Sajtóházba. Keresek megvételre nagyobb méretű gabonatároló hambárt. Ajánlatokat kérek: Szeged, Kossuth L. sgt. 107. Abrahámné. IK. rendszámú Zsiguli igényesnek eladó. ÚJKH újított 600-« Trabant, egy gumis kézi kocsi, Moszkvics szélvédő és ablaküvegek, többféle alkatrészek eladók. Érd.: egész nap, Tápéi u. 56. Pb-gázpalackot veszek tűzhellyel és reduktorral. Kószó András, Tápé, Széchenyi u. 1. Fehér 601-es Trabant 20 000 km-rel eladó. Érdeklődni: délután 4 órától mindennap. Pásztor u. 3. Modern, minden Igényt kielégítő sport gyermekkocsi eladó. ÜJszeged, Odesszai krt. 16/D, III. 13. Érd.: 17 óra után. R. 10-es Renault CU forgalmi rendszámmal, kékesszürke színű gépkocsi Igényesnek eladó. Érdeklődni: Üllés. Borforgalmi V. mellett. Sztereó lemezjátszó olcsón eladó. Érd.: 5 óráig a 15-247 telefonon. 2 db 350xl40-es bejárati vaskapu. 5 db lemezradiátor csövekkel eladó. Érd.. Tápé, Brassó u. 33. Kedd, csütörtök kivételével mindennap délután 3 órától. Trabant Combi 601-es, Igényesnek eladó. Odesz. sza, 28. ép. fszt. 1. Originál egytüágyas kötőgép eladó. „Űj gép 21 985" Jeligére a Sajtóházba. 14 hónapos üszőborjú eladó. újszeged, Lövölde út 97 CH-n DKW 1000 S. de Luxe kitünö allapotban eladó. Kisapáti József, Bordany, Koestath a. IF rendszámú Trabant Limousine eladó. Érdeklődni 16 órától, Bécsi krt. 8—16. A. ép A. lh. fszt. 3. Trágya eladó. Szeged, Béketelep, Tarnóczi u. 1—3. Zongora kitűnő állapotban ötezerért eladó. — Részletre is. Alsó Tiszapart 16. Telefon: 14-571. Bellnyák. Eladó 60 mázsa trágya, 6 db 11 hetes malac, 2 db ágy. betéttel. 1 db zeneszekrény rádióval, lemezjátszóval. Cím: Szeged, Fodortelep, Iglói u. 6. sz. 100 mázsa érett trágyát veszek kiszállítva. Kormányos u. 8/A. Cac, Caclb szülőktől német boxerkölykök eladók. Szeged, Kisteleki u. 11. Agysodronyok, szekrény, ágy olcsón eladó. Felhő u. 10/B. Motorcsónaktest, új műanyag eladó. újszeged, Közép fasor 13/A. Értékálló márkás festmények. Edvy, Olatter, Rónay né, Sebestyén, Szüle, üjvary, Vörösné ezertől kétezerig megvehetők- Lenin krt. 50., n. em. 8. újszerű állapotban vezetékes gáztűzhely, használt konyhabútor, képcsőhíbás Munkácsy-tv, diófatörzs eladó. Pusztaszeri u. 3. Variálható gyermekkor:;!, 80 literes akvárium eladó. Érd.: 17 óra után, 15-948 telefonon. Volga személygépkocsi rendszám nélkül, 350-es Jawa eladó, vagy kisebbre elcserélhető. Szeged, Aándor n fiO Egy szép négyszemélyes rekamié eladó. Lenin krt. 12. sz., n. em. 8. Udvar. FIAT 128-as egyéves, fehér, 20 ezer kilométert futott eladó. Érdeklődni : Csongrádi sgt. 13. Telefon: 13-251. Varga. 5 óra után, szombaton, vasárnap egész nap. Egy Jó állapotban levő 600-as Trabant eladó. Kiskundorozsma, Tolbuhin u. 47. Egy új háromszárnyas ablak eladó. Érd.: Nyíl u. 30. Opel Record 1700-as megkímélt állapotban el. adó. Szeged, Petőfi S. sgt. 76. Trágya eladó. Szt. Antal u. 11. Kétkilós turista gázpalack eladó. Szivárvány u. 29. Három álló vastag nyárfa sürgősen eladó. Szatymaz, IV. ker. 353. sz. Gonda Istvánné. IX-ch Skoda Coupét vagy FIAT 127-es veszek. „Sürgős 115 207" jeligére a Hirdetőbe. Lehel hűtőszekrény eladó. Érd.: du. 4-től. Petőfi S. sgt. 35., fszt. 1. Skoda Octavla Super roncs állapotban eladó. AFIT Service, Szentes, Dömsödi. HÁZASSÁG Melegszívű, nagyon jó lelkű. 61 éves nyugdíjas özvegyasszony vagyok. Házasság céljából keresem olyan szeretetre vá_ gyó férfi ismeretségét 64—75-ig, akire ránehezedett a sors egyik legnagyobb csapása, a magány. „Kölcsönös meg- j értés 21 977" Jeligére a | Safóháztw. 4 159 cm magas, elvált, magányos. kimondottan csinos női szabó — lakással rendelkezem — keresem hozzámillő, jó megjelenésű ertelmiségi. nem dohányzó, nem részeges férfi ismeretségét hazasság céljából 72 évesig. „Hiányzik valaki ebből a kis házból — 22 081" Jeligére a Sajtóházba. 28 éves, 170 cm magas, vezető állású, esti egyetemre járó férfi megismerkedne jó megjelenésű nővel házasság céljából. „Bízzunk a véletlenben 22 063" Jeligére a Sajtóházba. 158 cm magas, barna, teltkarcsú, érettségizett 20 éves leány társaság hiányában ezúton keres hozzáillő társat házassag céljából. Csak fényképes levelekre válaszolok. „Megértés 115 174" jeligére a Hirdetőbe. 42 éves. 172 cm magas, csinos, karcsú, rendezett anyaglak között élő független asszony megismerkedne 176—180 cm magas, józanéletü, jó megjelenésű férfival 48 évesig, aki a házasságban tartalmas életet igényel és nyújt. Csak pontos című levelekre válaszolok. Leveleket: „Keresem a boldogságot 115 195" Jeligére a Hirdetőbe. Csinos, házias, 27 éves, 168 cm magas értelmiségi leány házasság céljából megismerkedne Jó megjelenésű, józanéletü férfival 32 evesig. Lakás van. Kézzel írott fényképes levelekre válaszolok. „Csendes, meleg otthon 115 125" Jeligére n Mindenhez értő 55 éves szakmunkás magányos nőt keres házasság céljából 40 évestől. „Szegény vagyok 22 121" jeligére a Sajtóházba. EGYEB Fémöntö műhelynek megfelelő helyiséget keresek, nagykörúton kívül. Udvari épületet, lehetőleg kövesút mellett, vagy közelében. Érd.: mindennap délelőtt 8—12-ig, Juhász Ferenc, József Attila sgt. 4., fszt. 4. Garázs fűtéssel, vízszolga Itatással a Szegedi Szalámigyár mellett azonnal kiadó. Felvilágosítás: Hódmezővásárhely, Madách u. 23. Telefon: 12-214. Figyelem: Makón április 30-án 8 órától kutyakiállítás és munkakutyavizsga a Vasas Sporttelepen. Elegáns küllemű 2 éves tigriscsíkos boxer kan fedeztetésre rendelkezésre áll. Szeged, Pápai u. l/B. Cxokoládébarna. rövidszörü német vizslám elveszett, kérem a becsüle. tes megtalálót, jutalom ellenében adja át Római krt. 16. szám alatt. Garázs kiadó. Érd.: Hétvezér u. 63. Kőműves kisiparos munkát vállal, esetleg fizetési kedvezménnyel. Kistelek, Kossuth u. 123. óriás krizantém, 70 féle, válaszbélyegért árJegyzéket küldök, Tőkés kertészet, Salgótarján. 1200 négyszögöl here, évi ( kaszálásra kiadó. Algyö, Inna-dülőben. Érdekj lődni: Tápé. Nyilasi u. L* a. * éven gyakorlattal gyors-gépíró adminisztrátor nő Szegeden állást keres. „Július" Jeligére az ózdi Hirdetőbe. Garázs kiadó. Pusztaszeri u. 3. Figyelem! Kitűnő szülőktől származó kuvaszkölykök eladók. Kiválasztás ápr. 30-án. — Érd.: mindennap, Ratkai Mihály, Szeged, Lenin krt. 36. (Átjárósház.) Pótmamaságot és háztartási munkát vállalok. „Bejárással 115 199" Jeligére a Hirdetőbe. Vasas szakmával és saját gépkocsival rendelkező munkavállaló állást keres. „Saját személygépkocsi használat, tal 24 225" Jeligére a Sajtóházba. Lakásomou gyermek gondozását vállalom 1 éves kortól. „Május 1-től — 115 224" jeligére a Hirdetőbe. Hétfőn éjszaka fl6-án>, egy nagyon fontos emléktárgyat, egy dublírozott karcsatot a Belvárosban elvesztettem. Becsületes megtalálóját magas jutalomban rész:sU tem. Kárász utcai OFOTÉRT. Telefon: 14-243. Zsirszódával főzött szappant, Szolnoki Vegyimüvek által készített és csomagolt Tomi és illatos mosóport cserélek hulladékzsírért. Rákóczi u. 33. Április 19-éri Bocskai u.. Tarján között kékszinö tokban szemüvegem elveszett. Becsületes megtalálóját kérem, Bocskai u. DÉLÉP-portaJan adja