Délmagyarország, 1973. március (63. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-11 / 59. szám

VASÁRNAP, 1973. MÁRCIUS tL 7 FOGYASZTÓI TÁRSADALOM DOLLÁR Amikor idegen környezetbe kerül az ember, percek alatt mindent fel akar fedezni. Várost, épületet, nevezetességet. A Dunántúl egyik fürdőhelyén "árva első dolgom volt, hogy smog nélküli levegőt vegyek magamhoz. Mert ki tudja, mikor jutok el még egyszer a poros, füstös városi sétányokról a csendes, gyár nélküli hegyvidékre. Szót is alig hall az ember — gondolja, amikor felfedezi az egyetlen, de modern vonalú szállót Néhány autó a parkírozóban, csendesen kávézó emberek a preszszóban. Szezon előtt ilyenek a távoli szállodák. Nincs vendég — nincs élet., azt gondolná az ember, hogy ilyenkor a hazai magamfiát ie szívesen fogadják. Hamar rájön aztán az ellenkezőjére, hogy nem baj az, ha nincs vendég, nem baj az, ha üres az eszpresszó, nem baj az. ha az ajándékbutik (lompás kirakatát még meg sem barnulják — ők csak várják a külföldit, várják a dollárt. Es mindezt bizonyára havi fizetésért teszik. Meg kellene viecrfní a hangosan tereferélő hölgyeket — gondolom magamban, és belépek. Állok egy darabig a pult előtt, az asztal szélén számológép. A kasszabol egy árva dolláros incselkedik a szemlélővel. Állok és várok. A kutya se fogadja a köszönésemet, a kutya sem kérdezi, hogy egyáltalán mit akarok. Hát már itt sem néznek külföldinek? Elszomorító. Pedig én görög diploma*... Egyszer csak arra teved egy sötét ruhás fönökféle, s amikor tudomást szerez vásárlási szándékomról, azonnal szétrebbent! a viccmesélő lányokat. Kiválik közülük egy miniszoknya, égővörös olasz pulóverben. Hódítóan rám néz egy műszempilla A Diorrúzs reklámíve kettéválik. You are English? No, 1 dönt! Deutsch? Nein! Loro uomo Italiano? No! J© non so uomo Itaiiano! — majd kedvesen, hogy észre ne vegyem, oda szól a barátnőknek, magyarul: „Mi a fene lehet? Se nem angol, se nem német, sajnos, olasz se!" Mire segítek a mini-számológép gazdájának: Ungarisch! Pardon, mondja ö, és már nem mosolyog kedvesen, a szoknyáját is a térdére erőlteti, sőt. még a ráncai is felvillannak. — Itt kérem csak dollárért vásárolhat! Ügy teszek, mint aki nincs meglepődve, és egy karton Multifiltert kérek. Váltás... Kisimul az arc. feszül már az olasz pulóver is. Jól szórakozom ... Előveszem a tárcám, és érdeklődök: — Csak százdollárosom van, kisasszony, tud visszaadni? Vége ... Látom, nem bírja tovább! Idáig eljutott, es most fuccs az egésznek. — Meddig marad itt? — kérdezi. — Holnap már tovább megyek — válaszolom. — Kár — jegyzi meg, majd mintegy mellékesen hozzáteszi: — Pedig ma este ráérek! Már nem is emlékezem, találkoztunk-e azon az estén? Egy viszont biztos. Jó hecc volt! A „dollárt" pedig, amire forintot nyomtak az állami pénzverdében, eltettem emlékbe. BAGAMÉRY LÁSZLÓ F

igyelemre méltó vállalkozás Szávay István cikke a Délmagyarország 1973. január 20-i számában „Fogyasztói társadalom" címmel. A szerző a polgári konvergencia elméletet — illetve annak egyik konkrét változatát — bírálja, mely a 60as években keletkezett, és minden kudarca ellenére tovább él, továbbra is vannak hirdetői, fejlesztői a tőkés országokban, és nem tűnt ei a szocialista országok ellen irányuló tömegpropagandábód sem. Ilyen értelemben a burzsoá stratégiai elméletek arzenáljának — bár nem tartozik az élvonalába — továbbra is szerves része. Deffenzív polgári ideológia, veszélyessége mégsem lebecsülendő, mert a mai kapitalista és szocialista valóság jelenségeinek és perspektíváinak torz tükrözésévei, alapvetően helytelen következtetéseivel igyekszik bizonytalanságot. zavart kelteni a tőkés országok dolgozói és a szocialista társadalmat építő emberek fejében, s nem is teljesen eredmény nélkül. Bizonyos jeleik azt mutatják, hogy például a fogyasztói társadalom fogalma — értelmezése ugyan nem egyöntetű — sokak számára vonzó nálunk is. A téma tehát aktuáBs voüt és maradt. Érdemes visszatérni rá. Tisztáznunk kell mindenekelőtt azt a kérdést, hogy mit is értenek a fogyasztói társadalom fogalmán? A különböző polgári ideológusok — Rostow, H. Liliemstein stb. — válasza árnyalati eltérésekkel: a technikai-gazdasági fejlődés meghatározott magas fokán a kapitalizmus úgyszólván magától átalakul fogyasztói társadalommá, melyre az jellemző, hogy a termelés mindinkább a személyi fogyasztást szolgálja. Egy olyan társadalom látomását idézik fel, ahol a fogyasztó körül forogna a világ, ahol a gigantikus termelőapparátus képviselői éberen figyelik: a fogyasztó arcának minden rezdülését. De nemcsak látomásról van szó! A piaci mechanizmuson alapuló gazdaságot — értsd a továbbiakban: állammonopalista kapitalizmust! — egyes polgári ideológusok manapság fogyasztói társadalomnak is nevezik, ezzel is érzékeltetve, hogy olyan társadalommal állunk szembein, ahol az egyéneknek a piacon hozott döntései végső fokon uralkodó szerepet játszanak a kollektív erőforrások elosztásában. Továbbá ahol mértéktelen fogyasztói kölcsönökkel, reklámmal, eszeveszett újdonsági versennyel élesztgetik a vevők étvágyát az árukra. A fogyasztó megkaphat mindent — amit kíván —, sőt még azon sem kell törnie a fejét. hogy mit kíván, a reklámszakemberek elébe mertnek a kívánságainak. megmondják mi a divatos, mi az előnyös, mi a korszerű. Valóban ilyen a mai kapitalizmus? Mi áll tehát közelebb az igazsághoz: a kapitalistáik gyakorlata. vagy rendszerük ideológiai védelme? Ha a dolgok mélyere nézünk és megvizsgáljuk, hogy miért van ilyen kellemes helyzetben a fogyasztó, illetve hogy az, ami külsődleges mércével mérve előnyös helyzetnek tűnik, valóban előnyös-e, azt látjuk, hogy a fogyasztó szuverenitása — szabadsága, önállósága és meghatározó szerepe — a kapitalista piacgazdaságban inkább ábránd, mint valóság. Ábránd azért, mert a tőkés vállalkozókat a minél nagyobb profit realizálása, nem pedig valamiféle szociáTis küldetés, vagy jótékonysági érzelem készteti a „fogyasztók igényeinek" mind tökéletesebb kielégítésére. A kapitalizmus egyik központi problémája a termelés és a fogyasztás ellentmondása. Ebből következik, hogy az értékesítési nehézségek a kapitalizmus krónikus jelenségei. Ilven körülmények között a reklámnak éppoly tömegestől kell termelnie a fogyasztókat, mint a gyáraiknak az árucikkeket. A „fogyasztógvártiis" érdekében a termékeket mesterségesen rövid életűvé teszik. hogy a vevőket újabb hasonló tíousú termékek vásárlására bírták rá. Tehát. arra. hogy olvan fogvesztási modell alanián vásároljon amelv egvre inkább valódi s?til,-<-ScrWejneiV "cm felel meg. Nyilvánvaló boffv ebben az esQt-ben nem a fogvaszló. hanem a tőkés vál'alkozó értékértté* i s'emnort.ia érvényesül. amelv lehetővé teszi, hogv a fogyasztót akarat né'kiili gyúmottafcm lényként kezeljék, és saját profitérdekeiknek megfelelően manipulálják. E rendszerben a pazarlás, a „tékozlás' elengedhetetlen eszközzé és céllá válik, mert a termekek egy része csak így realizálható, a foglalkoztatottság csak így tartható fenn. A fogyasztó szuverenitása tehát meglehetősen megkérdőjelezhető! De nézzük a fogyasztói társadalom teoretikusainak másik — az előzőnél is fontosabb — „érvét". Eszerint a piaci mechanizmuson alapuló gazdaságban a legfőbb cél a fogyasztási cikkek élvezetének megsokszorozása. A teljes és reális mutató maga a fogyasztás, és ebben nincsenek is olyan nagy különbségek, állítják. Tételezzük fel. hogy érvényesül az. amit a fentiekben cáfoltunk: a fogyasztó szuverenitása vagyis a fogyasztó a piacgazdaságban azt választja, amit szeretne. A választási lehetőség azonban önmagában még nem jelent jólétet! Miért, talán nem igaz. hogy a lakosság fogyasztása a fejlett tőkés országokban növekedett? — hangozhat az ellenvetés. Nem jutott újfajta árukhoz, új képzési lehetőségekhez és más olyan javakhoz, amelyekhez korábban nem jutott hozzá? T

ény. hogy a gyors műszaki fejlődés következtében kialakult tömegtermelésmódszerek, az újfajta áruk bősége — amelyek differenciáltabb szükségletek kielégítésére alkalmasak — oda vezetett, hogy tágítani kellett a felvevő piacot, nőtt tehát a lakosság fogyasztása. Ez azonban a kérdés egyoldalú megközelítése, amelyben a technikai szempontoknak a társadalmi-gazdasági viszonyok egészétől elválasztott kiemelése mutatkozik meg. Hangsúlyozni kell — ezt a szerző említett cikkében elmulasztotta —, hogy az állammonopolista kapitalizmus társadalmi struktúrája: az antagonisztikus osztálytagozódás stb., a technikai fejlődés és a termelési struktúra átalakulása nyomán nem szűnik meg. És ez a lényeg! Ebből az aspektusból keli vizsgálni a fogyasztást, de itt máinem „általában a fogyasztásról", hanem az alapvető osztályok fogyasztásáról — és nem csak arról — van szó. Először is nem helytálló az, hogy a tényleges és reális mutató maga a fogyasztas. A fogyasztás nem fejezi ki. önmagában az életszínovanalat. minthogy a rész nem azonos az egészszei. Az emberi szükségletek kielégítésének fokából kell kiindulni. Ezek a szükségletek a társadalom fejlődésével növekednek és változnak. Marx ezzel kapcsolatban az alábbi nagyon lényeges megállapítást tette: „Szükségleteink és élvezeteink a társadalomból fakadnak; ezért a társadalmon mérjük őket, nem kielégítésük tárgyain. Mivel társadalmi természetűek, viszonylagos természetűek." Igaz, hogy a munkásosztály fogyasztási színvonala a fejlett tőkés országokban emelkedik. Ez egyrészt összefügg a termelés fejlődéséből adódó új lehetőségekkel, másrészt azzal, hogy a tőkések számára az áru elhelyezése feltétele a profit realizálásának; harmadszor: elengedhetetlen. hogy a munkaerő magasabban kepzett legyen, mert csali így lehet felhasználni a modern termelési apparátusban, végül, de nem utolsósorban, a munkásosztály harcával: a szocialista világrendszer létével stb. De az, hogy a munkásosztály a korábbinál kedvezőbb feltételek mellett adja el munkaerejét, mit sem változtat a tőkés termelés alapvetően kizsákmányoló jellegén. A mu~kásos~tálv fogyasztási színvonalának emelkedése mellett — amely egvéblfent rendkívül labilis, figyelembe véve a létbizonytalanságot stb. — a munkaerőnek a régebbinél jóval intenzivebb kihasználása is jellemző, s nxig azelőtt az izommunkan volt a íó hangsúly, az utóbbi évtizedekben az idegek igénybevétele a nagyobb. Mindez azonban újfajta fáradtsághoz vezet, a munkás már nemcsak fizikai fáradtságot érez, idegileg sem bírja az igénybevételt. Mindezek szükségleteinek növekedését is jelentik, általában a tartalmas élet igényének kialakulását az emberi létezés valamennyi szférájában. A kapitalizmusban azonban nem a munkásnak, mint embernek, hanem az embernek mint munkásnak a szükségletei számítanak. És ez lényeges különbség! Másodszor nem igaz az az érv sem. miszerint a fogyasztásban nincsenek is olyan nagy különbségek. Az állammonopolista kapitalizmusban a monopodtőkéa osztály kezében koncentrálódnak a termelési eszközök, a gazdaság és a hatalom. Nehéz volna elleplezni azt a tényt, hogy ez az osztály összehasonlíthatatlanul jobban él, mint a munkásosztály. Mint a termelési eszközök tulajdonosa, a dolgozók kizsákmányolásának útján óriási jövedelmekre tesz szert. anélkül, hogy maga valamilyen hasznos munkát is végezne. összegezve az eddig elmondottakat, a valóságnak — és így az igazságnak is — a marxizmus— leninizmus azon tudományos megállapítása felel meg, hogy a mai kapitalizmus állammonopolista kapitalizmus. tehát nem alakult át valamiféle fogyasztói társadalommá, és fejlődési tendenciáit illetően sem egy ilyen társadalom, hanem — mint a kapitalizmusnak az imperializmuson belüli utolsó fejlődési fázisa — az elkerülhetetlen pusztulás felé halad. De nem pusztul el automatikusan! Ha elfogadnánk, hogy a fogyasztói társadalom öngyilkos gazdasági modell, akkor az a feladatunk, hogy kivárjuk az amúgy is elkerülhetetlenül bekövetkező „nagy napot", amelyen ez a társadalom — a bioszféra mérgezettségének bizonyos fokán, s ennek hatására — hatalmas robajjal összedől, s ezután lehet majd hozzákezdeni az új társadalom felépítéséhez. Azonban ennél lényegesebb az, hogy a kapitalizmus automatikus pusztulása semmilyen szempontból sem várható, önmagában ugyanis a tudományos-technikai forradalom előrehaladása, a termelés bármily magas fokú társadalmasodása, a koncentráció és centralizáció igen magas foka sem vezet el automatikusan a kapitalizmus összeomlásához. A kapitalizmus — amíg lehetősége van rá — alkalmazkodik a megváltozott feltételekhez, ilyen alkalmazkodásnak tekinthető az állammonopolista kapitalizmus kialakulása, léte is! Ezt pedig aktív és tudatos forradalmi harc útján meg kell dönteni, s csak ezután lehet hozzákezdeni a szocializmus felépítéséhez. A fogyasztói társadalom polgári elméleti koncepció — mely a konvergencia elmélet egyik konkrét változata — s mint ilyen, nem a semmiből főzte ki tételeit, hanem megfigyelve a kapitalista és a szocialista társadalomnak a termelőerők fejlődéséből, meghatározott színvonalából adódó bizonyos vonásait, ezeket egyoldalúan kiemelve, felnagyítva és elferdítve torz képet ad a két társadalom jelenéről, mélyen hallgatva a lényegről — a két rendszer minőségi, gyökeres különbségéről. Ami viszont a perspektívát illeti. a konvergencia teoretikusai úgy próbálják menteni a kapitalizmust, hogy átvétetik vele a szocialista rendszer néhány jellemvonását — a történelemben már nemegyszer fordult elő, hogy egy önmagát túlélt rendszer élete meghosszabbítása céljából az új, haladó társadalom bizonyos vonásait adaptálta — és ugyanakkor a szocialista rendszer kapitalista elfajzásába helyezik reményeiket. Azonban az emberiség nem az „integrális" gazdasági rendszer felé halad, nem a kapitalizmus és szocializmus valamigéle fattya felé, hanem előre — a kommunista társadalom felé. A

szocializmus a termelő*erők fejlődése, valamint a társadalmi-gazdasági szerkezetnek megfelelő elvek alapján a fogyasztás színvonalának rendszeres emelése mellett és azzal együtt az ember javát az emberi létezés teljes szférájában kívánja megvalósítani. De az elért, igen jelentős eredmények ellenére mégis tapasztalható a fogyasztói társadalom polgári koncepciójának hazai hatása. (Megjegyezzük, hogy e koncepció kiagyalóinak többsége maga sem hisz benne, de alkalmasnak tartják a szocializmus elleni ideológiai hadjárat egyik eszközeként!) Erre jobban oda kell figyelni. Annál is inkább, mert általában nem „tiszta" formában jelentkezik, hanem a kispolgári önzésen, anyagiasságon, individualizmuson stb. keresztül, és különösen káros, mert hatására felerősödhetnek ezek a negatív jelenségek. Mi helyeseljük az anyagi javak szerzésére irányuló törek* vést. De csak annyiban, amenynyiben e mögött tisztességes munka van! Azokra, akik spekulációval, ügyeskedéssel és más, hasonló eszközökkel próbálkoznak, a törvény szigorával is lesújtunk. Mi rendszeresen emelkedő életszínvonalat kívánunk biztosítani. De nem érthetünk egyet azzal, hogy az anyagi javak szerzése legyen az egyetlen cél. Mert egyfelől az anyagi javak mennyisége, minősége és struktúrája — vagyis az anyagi javakkal való ellátottság mértéke — csak egyik — bár igen jelentős — tényezője az életszínvonalnak. Másfelől a szocializmus építése komplex társadalmi feladat, melynek megvalósítása az egyéntől — mint a társadalom tagjától — aktív tevékenységet követel az élet legkülönbözőbb területén. Harmadszor azok, akik az anyagi javak szerzését tekintik egyetlen céljuknak, rendszerint nem veszik figyelembe az ország gazdasági lehetőségeit, s elfeledkeznek arról is, hogy nekik — saját munkaterületükön — milyen tennivalóik vannak e lehetőségek mind kedvezőbbé változtatásában. Továbbá bizonyos jelek azt mutatják, hogy előfordul nálunk az a felfogás is — ettől teljesen egyetlen osztály vagy réteg sem mentes —, miszerint az ember értékét, tekintélyét nem a szaktudás, a jól végzett munka, hanem egyedül a kereset, a jövedelem, a vagyoni állapot határozza meg. Ez a felfogás nemcsak azért hibás, mert a jövedelem, a vagyoni állapot forrása esetenként nem közvetlenül, hanem csak másodvagy harmadsorban a derekas munka; hibás azért is — és ez a lényeg!.—, mert a munkát, mint az emberi értékek igazi mércéjét háttérbe szorítja, a beosztás, a jövedelem, a vagyoni állapot javára. Azzal tehát, hogy a szocializmusban az anyagi javak szerzése legyen az egyetlen cél, és az anyagi javakkal való ellátottság színvonala az emberek megítélésének mércéje — nem lehet egyetérteni, dolgozó népünk nagy többsége nem is ért vele egyet. Elsősorban a munkásközvéleményben alakult ki és vált uralkodóvá az embereknek a munkájuk. a szakmai tudásuk szerinti értékelése, megítélése. Az üzemekben valóban a jól dolgozó munkásoknak, a kifogástalan munkának van igazi becsülete. M

egkíséreltem a teljesség igénye nélkül, hogy adalékokkal hozzájáruljak "a fogyasztói társadalom polgári ideológiájának marxista bírálatához. Befejezésül meg kívánom jegyezni, hogy a fogyasztói társadalom kifejezés visszamenőlegesen minden esetben idézőjelben értelmezendő, mint olyan társadalom, amely — a lényeget tekintve — sehol sincs ma, és nem lesz a jövőben sem. TÓTH KAROLY MSZMP Csongrád megyei Oktatási Igazgatóság