Délmagyarország, 1973. március (63. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-11 / 59. szám
63. évfolyam, 59. szám 1973. március 11-, vasárnap VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK 1 forint n jelöld gyűlések elé H olnaptól megint gyűlésekre járunk esténként, hogy jelölteket állítsunk az áprilisi tanácsválasztásra. Így első látásra egyszerű alkotmányos aktusról van szó, de mindenki nagyon is tudja már, hogy ilyenkor nálunk nemcsak a jelölt méretik meg, hanem a politika is. Belpolitikai életünk igen fontos állomása ez, hiszen milliók közvéleménye fogalmazza meg ítéletét: kedve szerint fejlődik, s halad-e az ország, a város, a község? És most leginkább a „kis tételekkel" kell elszámolni, mert az ország dolgát jó rendben tudjuk. Népünk pártolja, tiszteli, és magáévá teszi a szocialista építés vezérelveit, nagy megnyugvással vette tudomásul ezek ismételt megerősítését, s azt a következetességet, amelyet a párt Központi Bizottsága tanúsított a szocialista építés meggyorsítása érdekében. Igen ám, de az embert természetes hajlama arra ösztönzi, hogy közvetlen környezetében keresse az elvek és a célok megvalósulását. Különösen ilyenkor, egyegy kisebb közösséget hívnak össze. Mert nagyszerű dolog az, hogy évente 6 százalékkal emelkedett a nemzeti jövedelem, több mint 5 százalékkal nőtt az ipari termelés, egyre szebb eredményekkel örvendeztet meg bennünket a szocialista mezőgazdaság, 5 és fél százalékkal többet fogyasztott egy-egy állampolgár, rendszeresen emelkedik minden dolgozó osztály, és számottevő réteg életszínvonala... — az általános törvények, a nagy Igazságok és a nagy számok tengerében a maga üzemét, szövetkezetét, városát, községét és utcáját figyeli az ember. Most természetesen nem tudunk akkora leltárt csinálni mint amikor négyévi munka állt a tanácsok mögött. A negyedik ötéves terv első két esztendeje áll a mérlegen, elkezdett vállalkozások tömegével. Még statisztikánk sincs mindentől pontra és grammra. Az összkép azonban megnyugtató. Hiszen két év alatt újabb kétezer keresőnek tudott, munkát adni Szeged; láeö-hcy. képest 4 ezer forinttal növekedett a lceresők évi bérszínvonala, így tavaly már majdnem elérte 26 ezer 280 forinttal az országos átlagot; Szegeden az óvodáskorú gyerekek 82 százalékát tudjuk elhelyezni, szemben az 52 százalékos országos aránnyal; 3300 új lakás épült fel a városban, -s az sem csúnyit — inkább szépít — a számon, hogy a lakosság anyagi ereje ebből 1366-ra futotta. S akárhová nyúlunk, érezni, tapasztalni lehet a szocialista fejlődés dinamizmusát. Több mint 10 kilométer a legutóbbi jelölő gyűlések óta az újonnan épült út és járda, új kemping épült elkészült a Marx térre régen áhított piaci csarnok, korszerű játszótér készült a Bartók Béla térre, 23 küométerrel nőtt a vízvezeték-hálózat, aminek előnyét több mint 3 ezer lakásban élvezik az emberek. J20-szal sikerült növelni a bölcsődei, 450»el az óvodai helyek számát.M Az elkezdett vállalkozások listája sokkal hosszabb lenne ennél, a találomra összekapkodott eredménylistánál, hiszen nagy fákba vágtuk- a fejszét, az ötéves terv elején. Talán merészebbek voltunk szándékainkkal, mint a város pénztárcája és építöereje engedi menet közben — de ne hallgassuk el, hogy a város életében, hétköznapjaiban és jövendőjében rendkívül fontos dolgok sorozata kezdődött eL Közöttük nem egy olyan, amellyel nem is a mai lakosságnak, hanem jövőjének tartozik a város. Sok mindent össze lehelne szedegetni, de maradjunk csak azoknál a témáknál, amelyeket maga a tanács kezdeményezett. és pénzel. Kibontakoztak a varosfejlesztés új határai: már dolgoznak az északi városrész tervein; százmilliós tételekkel alapozzuk Szeged új csatornarendszerét és vízellátását; készítteti a varos az új híd terveit; „megmozdult" a föld a belvárosi rakparton, ahol városias, impozáns védőmű és sétány lesz pár esztendő múltán: csak napirendre kei-ült az Április 4. útja felújítása is: most már biztos remennyel beszélhetünk Tarján kéri ,-kedelmi, egészségügyi és kulturális inti menyeinek megépüléséről: a napokban szavazott meg egy új vízművet a végrehajtó bizottság; szemmellátható, biztos ígéret végre az új rendelőintézet, és az új kórházi pavilon; elkezdhetjük még ebben az ötéves tervben egy 210 személyes szociális otthon építésének előkészítését,, s az új kenyérgyár sem messzi álom már... Lehetne ilyen hosszú sort rakni természetesen a gondokból is. Sőt. bizonyos, hogv a jelölő gyűléseken erről a tőről gazdagabban fakad majd a szó. Mert az is igaz, hogy az építés nagy sietségében — amikor gyakori eset. hogy ha pénz van. kapacitás nincs és viszont — a város kör, mére égett néhány, sürgető feladat. Ma sem megnyugtató a színházak, a Kossuth Lajos sugárút, a kórházak felújításának jövője, a külső városrészekbe most sem lehet modern üzlethálózatot ígérni... — s ki-ki tud még hozzátenni. Csak ezekkel a fájdalmakkal le ne toröljük a táblát! Csak el ne felejtsük, hogy ezek a gondok milyen messze vannak akárcsak a tíz év előtti kívánságoktól is! Jóllehet ugyan, hogy a szocializmus a jelennel és a jövővel agitál, néha visszanézhetünk legalább tíz év horizontjáig. Akkor még munkaalkalomért verekedtünk — most a szegedi ipar jó részének rekonstrukciójával birkózunk; a húsellátás gyengeségei miatt bosszankodtunk —, most (eltekintve az utóbbi hetek állategészségügyi problémáiból eredő nehézségektől) a feldolgozó ipar gyors fejlesztése lépett elő követelően. Akkoriban mindenki azon törte a fejét, hogyan lehetne feltörni azt a dióhéjat, amit a körtöltés vont Szeged fejlődése köré — most, az a téma, hogy a választáskor Szegeddel egyesülő községeket és a várost miként lehet majd egységes városszerkezetbe kapcsolni. Pár évvel korábban még azt panaszolták a tanácsok, hogy nincs meg a kellő önállóságuk — most azon sóhajtoznak, hogv több pénzzel, még többet érne a hatáskör és az önállóság. Sokáig alig épült lakás Szegeden — aztán ezrével raktuk az új otthonokat, de sosem álltak még érte sort annyian, mint most. Ilyen a dolgok természetrajza. Rendet rakni, az igények sorában,' osztályozni á gondokat, elosztani a pénzt, megszervezni az- építés menetét, gondoskodni a szocializmushoz • illő közösségi szükségletek kielégítéséről — mindez annak a testületnek a dolga, amelynek tagjaira a következő két hetben tesz javaslatot a Hazafias Népfront, a választókerületekben. Ezekhez az általános feladatokhoz és kötelességekhez jócskán kap még útravalót minden jelölt a lakókörzetekben, de természetesen bizalmat, és segítséget is. Ha jól emlékszünk, 1971-ben á szegedi jelölő gyűléseken 340 közérdekű javaslattal indították a választásra, majd a tanácsokba Szeged polgárai a jelölteket. Hadd számoljunk most el ezekkel is, hiszen mindenkit érdekel, hogy patrónusa lett-e az ügynek az egyes tanácstag és a testület. Két év alatt 136 javaslat, kérés megvalósult, ötven folyamatban van, 85 szerepel a város további terveiben — a többiről pedig ki kellett mondani, hogy jóindulatú álom, amelynek szárnyán szívesen elringatózna minden patrióta, de a kommunizmus anyagi ereje kellene hozza. A választópolgárok felelősségére is hadd apelláljunk most, a jelölő gyűlések előtt. Ez a felelősség nem teljesíthető egy gyűlésen, annyival, hogy a választókörzetek közössége legjobb lelkiismerete szerint választja ki jelöltjét az áprilisi választásra Rendkívül fontos, hogy a társadalom érdekeiért önzetlenül, fizetség nélkül fáradozó munkásokat, dolgozó parasztokat, az értelmiség és más dolgozó rétegek legjobbjait tiszteljék meg bizalmukkal, de az eredményes tanácsi munkának az lesz az igazi fedezete, ha egyrészt a négy év alatt meg-megújítják a megbízatások tartalmát, másrészt pedig cselekvő lakóhelyszeretettel támogatják a tanács kollektív bölcsességgel meghatározott céljait és szándékait. Ebben az élő kapcsolatban leli meg értelmét az a fogalom, amelyet manapság sokat és szívesen emlegetünk: a közéleti demokrácia. Ezt mondja erről az MSZMP Központi Bizottságának novemberi határozata: ..A szocialista demokrácia erősítését továbbra is társadalmi fejlődésünk egyik központi feladatának tekintjük. Ennek fontos eleme, hogy az állampolgárok az üzemi, a tanácsi szervek útján, a tömegszervezetek és tömegmozgalmak keretében mind nagyobb számban vegyenek részt a közügyek intézésében és eldöntésében." K enyelmes helyzetben vagyunk, nem kellett az idei tanácsválasztásra új programot fogalmazni. A X. pártkongresszus és a novemberi központi bizottsági ülés határozatának teljesítésével, a negyedik ötéves terv célkitűzéseivel vagyunk elfoglalva. A szocialista építés meggyorsításának, a dolgozók életszínvonala rendszeres emelésének nemzeti programja az idei választás lelkesítő tártalma is. Ez egyesíti népünket, hazafias erőinket. A gondos jelölés, a feladatok alapos számbavétele, és a felelősségteljes választás ehhez a nagy politikai célhoz visz közelebb bennünket m. SIMOV ISTVÁN Megnyílt a lipcsei vásár A lipcsei operaházban szombaton este megtartották az idei tavaszi vásár ünnepélyes megnyitóját Ezen megjelent Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt első ' titkára, továbbá az NDK számos párt- és állami vezetője. • • Összehívták az országgyűlést A Magyal- Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 22. paragrafusa (2) bekezdése alapján az országgyűlést 1973. március 21. napján (szerda) délelőtt 11 órára összehívta. * Az országgyűlés elnökétől kapott tájékoztatás szerint az ülésszak napirendi javaslatai között előreláthatóan a következők szerepelnek: a Minisztertanács elnökének beszámolója a kormány munkájáról, és a büntetőeljárásról szóló törvényjavaslat. Művese-állomást építenek az orvosegyetemen Évtizedekre szóló fejlesztési terv készül Befejeződött két fontos egyetemi építkezés a városban. Az egyik által teljesen új létesítményt nyert a Szegedi Orvostudományi Egyetem, a másik révén visszakapják Eötvös utcai otthonukat a gyógyszerésztudományi kar intézetei és hallgatói. Űj épülettel zárult le a múlt év végére á klinikasor a Somogyi utca felől: a DÉLÉP kivitelezésében elkészült az orvosegyetem biológiai intézete. Már át is költöztek a régi épületből az emberek és műszerek. Az utóbbiak jelentősen gyarapodtak azáltal is, hogy az egyetem beszerzett egy francia Cl—10 010-es típusú számítógépet. A biológiai intézet társbérlője lesz tehát a Somogyi utcában az egyetemi számítóközpont is. Ez nemcsak a diagnosztikát hivatott megkönnyíteni, komputerizálja az egész egyetemi számítást, meggyorsítja a különböző területeken feldolgozásra váró anyagok elemzését. Az utcaképbe is jól beleillő épületet a Szegedi Tervező Vállalat kollektívája tervezte. Kovácshegyi László építésztervező vezetésével. 12 millió 400 ezer forintba került a beruházás, mely által viszont más célokra felszabadult a Kossuth Lajos sugárúti épület. Abban a minisztérium egyetértésével j az egészségügyi szervezési tanszéket fogják elhelyezni, de helyet találnak egy 30— 50 férőhelyes óvodának is. Az Eötvös utcában egy négy éve húzódó felújítás után kezdenek fellélegezni az orvosegyetemiek. A bauxitbeton födémek megerősítésével. a széntüzelésű he-, lyett automatikusan működő gáztüzelésű kazán elhelyezésével végződött a Szegedi Magas- és Mélyépítő Vállalat meglehetősen hosszadalmas rekonstrukciós munkája. Az átadást március végére várják az egyetem gazdasági szervei, s akkor megkezdődhet az intézetek viszs?aköltöztetése. Ha bizonyos gyakorlatokra a hallgatók már ebben a tanévben az Eötvös utcába is járnak, bizonyos, hogy az oktatás teljes egészében csak szeptembertől folytatódik a felújított épületben. Ez az építkezés pedig majd 18 millió forintjába került az egyetemnek. A DÉLÉP két igen fontos munkába kezd idén a klinikasoron. 12 millió forintos költséggel az I. és a II. számú belklinika között építik ifel a Tarnai László tervezte A BMőfttel Intézet •— már lapunkban is bemutatott — intenzív osztályt, ahol azután a súlyosabb betegek kezelését végezhetik megfelelő körülmények között az orvosok. A másik munka — ennek terveit Tarnai István és Rédei Ferenc készítette a szegedi tervezőnél — az I. számú sebészeti klinikánál kezdődik márciusban. A klinika tanterme fölé két emeletet építenek, majd a földszinten egy új művese állomást. Az utóbbi — az országos program keretében — többek között a korszerű transzplantációt fogja szolgálni. Az utóbbi beruházás összesen 9 millióba kerül. Vontatottan halad az egyetemi hőközpont mellett a 65 férőhelyes nővérszállás építése. Ezt a szőregi építőipari ktsz végzi, amikor éppen itt dolgoznak munkásai. Egyelőre az alapozási munkákkal készültek el, s nem valószínű, hogy idén szeptemberben. a megállapodásnak megfelelően, át tudják adni az épületet, mely megkönnyítené a betegellátást azáltal, hogy jobb körülmények közé tudná hívni az egyetem a nővéreket. A három és fél milliós beruházásra tehát több figyelmet illene fordítani. ' Az egyetemet: az idén is terveztek kisebb felújításokat. Idén kerítenek pénzt, s alkalmat a Dóm téri épületek elektromos hálózatának teljes cseréjére, amely egymillió forintba fog kerülni. 670 ezer forintos költséggel felújítják a Pulc utcai idegklinika férfiosztályát- Az egyetem idén 176 millió ü>» rintos költségvetéssel dolgozik. Ebből több mint 71 millió a béralap, 10 és fél millió a hallgatók ösztöndíja és néhány más diákjóléti kiadás, 20 millió áll rendelkezésre ahhoz, hogy a gépek és műszerek selejtezését, illetve pótlását elvégezzék, kisebb felújításokat végezzenek, a betegek gyógyszerrel, vegyszerrel, gyógyászati segédeszközzel való ellátására és a hallgatók oktatásához szükséges vegyszerek beszerzésére 21 millió forintot költhetnek. S mindebből kitűnik, hogy egy klinikai ágy fenntartása. működtetése ebben az évben 72 ezer forintba kerül, s hogy egy-egy hallgató képzésére egy év alatt 31 exer forintot költenek. Tavaly az egyetemi pártbizottság heves vitában döntötte el, hogy szükség van egy mindent átfogó húszéves tervre, mely a város fejlődéséhez igazítja az egyeteméi. A pártbizottság és a városi tanács közös elgondolásához hozzájárult av. Egészségügyi Minisztérium is. A terv elkécszítésével — mely az egyetem párt-, állami és társadalmi szerveinek közös koncepciójaként tartalmazza az intézményterületi igényeit, a leendő objektumok helyét, az azokat ellátó közművek nyomvonalát, és az igényekhez igazodó energiabázis fejlesztését — a . Szegedi Tervező Vállalatot bízták meg.