Délmagyarország, 1973. március (63. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-29 / 74. szám

2 CSÜTÖRTÖK, 1973. MÁRCIUS 28. Fogadás a Parlamentben íFolytatás az 1. oldalról) ge tiszteletére. A vacsorán az osztrák kormányfő kísére­tének tagjai is részt vettek. Magyar részről jelen volt Vályi Péter, dr. Csanádi György, dr. Dimény Imre, dr. Horgos Gyula, Ilku Pál, Péter János, a kormány tag­jai, tovább^ a magyar tár­gyaló delegáció tagjai, vnla­mint politikai. gazdasági, kulturális társadalmi életünk több más Vezető személyisé­ge. A vacsorán Fock Jenő és Bruno Kreisky pohárköszön­tőt mondott. Jogosan mondhatjuk, hogy a magyar—osztrák kapcsolat tok n mai nemzetközi élet­ben a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése elvé­nek egyik példamutató meg­valósulása — hangsúlyozta Fock Jenő. — A békés egy­más mellett élés és az együttműködés lehetőségével Jól élve gazdag tartalommal töltöttük meg az elvi kere­teket gazdasági, kulturális és politikai téren egyaránt. Eddig elért elismerésre méltó eredményeinken túl számos területen kínálkoz­nak még lehetőségek viszo­nyunk további javítására, kapcsolataink szélesítésére — folytatta a továbbiakban. Az Önök mostani látogatá­sa — mind a hivatalos tár­gyalások, mind a személyes beszélgetések keretében — jó alkalmat nyújt arra, hogy terveinket, elképzeléseinket a kapcsolatok további fejlesz­tésére kölcsönösen kialakít­hassuk. Egymást becsülő, valóban jó szomszédok mód­jára. Emelem poharam kancel­lár úr az ön és kedves fele­sége, minden osztrák vendé­günk egészségére — mondot­ta Fock Jenő befejezésül — a magyar és az osztrák nép jó szomszédságára, népeink jólétére, a békére. Dr. Bruno Kreisky pohár­köszöntőjében egyebek kö­zött kiemelte: KI hitte volna még néhány évvel ezelőtt, hogy 1973-ban eljutunk a vi­lágpolitika valódi enyhülé­séhez? Hogy mi a vélemé­nyem a kisebb államokról, amelyek sorába — a né­peink által, részben közösen alkotott kulturális kincsek ellenére — mindketten tar­tozunk, arról holnap szeret­nék néhány gondolatot el­mondani. Hogy Petőfit idéz­zem, a „világtörténelem cso­dálatos könyvében" számos oldal foglalkozik kapcsola­tainkkal. Csatoljunk hozzá egy új oldalt, amely a sza­bad döntés alapján történő együttműködésen nyugszik, országaink népeinek és Euró­pa azon részének békéje ér­dekében, amely e földrész közepén van, s amelyet nem véletlenül neveznek Európa szívének. Ezzel a gondolattal eme­lem poharamat az ön sze­mélyes boldogságára és or­szágaink békés együttműkö­désére. I Befejezte munkáját a katonai vegyes bizottság Amerikai foglyok szabadon — USA-katonák távozása Béi- Vietnamból — A khmer hazafiak elöretörése Kambodzsában osztrák kereskedelem Nyugati szomszédunk — a 83 849 négyzetkilométer te­rületű, 7,5 millió lakost szám­láló Ausztria — fejlett ipari­agrár ország. A nemzeti össz­termék 1971-ben 415,7 mil­liárd schilling volt, amely 1972-ben 5%-kal növekedett. 1960—70 között a társadalmi termék 4,7, a termelékeny­ség 5,0, a beruházások vo­lumene pedig 5,5%-kal nőtt evente, ezáltal Ausztria fel­zárkózott a legfejlettebb tő­késországokhoz. A nehézipar nagyrésze állami tulajdon­ban van, n könnyű- és élel­miszeriparban a kapitalista nagyvállalatoké a vezető sze­rep. f&. iparban foglalkozta­tott dolgozók 18,3%-a kül­földi tőke által ellenőrzött üzemekben dolgozik. Az Ausztriában befektetett kül­földi tőke 25%-a az NSZK­ból, 18,5%-a az USA-ból, 15,5%-a Svájcból, 8,7%-a Nagy-Britanniából, 7,8%-a a Benelux államokból, 7%-a pedig Olaszországból szár­mazik. Az ország Ipara ma­gas technikai színvonalú. \S 150 km; AOl' - , l... JUGO JUGOSZLÁVIÁD , . A MAGYAR-OSZTRÁK KÜLKERESKEDELEM ALAKULÁSA ÍMilikS dsvizaforint) 1126 0 •56.4 1255,3 734.0 049.8 Ü4T6,6 1968 1969 Bshozatsl 1970 1971 US KivM 1972 élelmiszeripari cikkek (élő­sertés, vágott baromfi, bor, méz stb.) domináltak. A be­hozatal főleg ipari alap­anyagokból és vegyipari cik­kekből állt. Az adminisztra­vasérc, szén, só, grafit, ólom, termékeinek )elentős részét wolfram> bauxit, pirit exportálja. A múlt evben az Magyarország és Ausztria ipari termelés üteme a kül- ,,,„„_„„, .,, w­ső piacok szűkülése miatt le- áruforgalma az utóbb, idó­lassult Az ipar erősen kon- szakban jelentősen emelke­centrált, túlnyomóan az or- dett. A magyar export és szág keleti részén összponto- osztrák korlátozó intézkedő- tív intézkedesek felszámolá­sul. Legfontosabb ágazatai a . . . , „ . vas- és acélipar, a színes- sek miatt lassabban növek" fém- és alumíniumkohászat, szik az imPortmU' Kivite­a gépgyártás, a végy-, textil- lünkben 32 alapanyagok és és élelmiszeripar. Fontosabb félkésztermékek (40%), va­bányatermékei: a magnezit, lamint a mezőgazdasági és 7ó!ia HAJTATÓHAZAK PONYVÁK ZACSKÓK ZSÁKOK minden méretben megrendelhetők a FÉCS-NAGYPOSTAVÖLGYI MOANYAGÜZEMBEN Telefon: 15-993 sa új lehetőségeket teremt­het a két állam kapcsolatá­ban. A két ország vállalatai és intézményei között kiala­kulóban van az ipari együtt­működés. 1972 végéig 70-nél több magánjogi szerződés jött létre az osztrák és ma­gyar cégek között, 260 témá­ban folynak tárgyalások kooperáció létrehozásáról. ® Hanoi, Saigon (AFP, VNA, AP) A Laoszi Hazafias Front pártja szerdán reggel a ha­noi Gia Lam repülőtéren szabadon bocsátott kilenc amerikai katonát és egy ka­nadai polgári személyt, akik a háború alatt estek a lao­szi népi felszabadító erők fogságába. A csoport szer­dán a Fülöp-szigeti Clark­légitámaszpontra érkezett. A Vietnami Demokratikus Köztársaság szerdán 40 újabb amerikai foglyot bo­csátott szabadon. Az ameri­kaiak már megérkeztek a Fülöp-szigeti Clark-légitá­maszpontra A VDK-ban már csak 67 amerikai fogoly maradt; iőket a tervek szerint ma, csütörtökön engedik szaba­don. A foglyok szabadon bo­csátásával párhuzamosan folyik Dél-Vietnamban az amerikai csapatok kivonása. Szerdán 1800 amerikai kato­nát szállítottak el Saigon repülőteréről, a Tan Son Thut-i légitámaszpontról. A Dél-Vietnamban tar­tózkodó amerikai katonák utolsó, mintegy kétezer­ötszáz fős kontingense a ter­vek szerint csütörtökön tá­vozik Vietnam déli részéből. A hanoi rádió szerdán reggel megállapította, mi­közben Washintgon csapatki­vonásról beszél, sötét terve­ket sző Dél-Vietnamban. Ezeknek egyike az. hogy pol­gári tanácsadóknak álcázva húszezer katonai tanácsadót tart Vietnam déli részében. Egyébként szerdán Saigon­ban megtartotta utolsó ülé­sét a volt négy vietnami hadviselő fél képviselőiből álló katonai vegyes bizottság. A párizsi megállapodások értelmében a testület meg­bízatása március 28-án le­jár. s helyét a két dél-viet­nami fél képviselőiből álló kétoldalú katonai vegyes bizottság foglalja el, amely csütörtökön tartja első hiva­talos ülését. A Vietnami Demokratikus Köztársaságnak és az Egye­sült Államoknak a négyol­dalú katonai vegyes bizott­ságba delegált, egyenként 825 fős küldöttsége március 30-án. illetve 31-én távozik Saigonból. ® Phnom Penh (UPI. VNA) B—52-es amerikai repülő­erődök és F—111 típusú amerikai változtatható szárnyállású bombavetők több mint három hete na­ponként tömeges légitáma­dásokat hajtanak végre Kambodzsa felszabadított te­rületei ellen, de a khmer­hazafiak előretörését képte­lenek feltartóztatni. A Lon Nol-rezsim egyik katonai szóvivőjének szerda reggeli tájékoztatójából ki­tűnik. hogy a kambodzsai népi felszabadító erők az el­múlt 24 órában további 11 kilométerrel nyomultak elő­re északnyugati irányból Phnom Penh főváros felé. s ellenőrzésük alá vonták a fővárost Neak Luonggal összekötő 1. számú főútvonal 27 kilométeres szakaszát. Binh asszony kitüntetése • Moszkva (TASZSZ) Nguyen Thi Binh asz­szonyt, a DNFF Központi Bizottságának tagját, a Dél­vietnami Köztársaság kül­ügyminiszterét a Népek Ba­rátsága Érdemrenddel tün­tették ki. A kitüntetést szer­dán nyújtotta át a Kremlben Nyikolaj Podgornij, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. Brezsnyev válaszolt Tanakának • Tokió (MTI) Tanaka japán miniszterel­nök szerdán délelőtt (helyi idő) fogadta Oleg A. Tro­janovszkit, a Szovjetunió to­kiói nagykövetét, aki átad­ta neki Leonyid I. Brezs­nyev, SZKP-főtitkár levelét. Japán források szerint a le­vél válasz a japán minisz­terelnök személyes levelére, amelyet Japán moszkvai nagykövete március 6-án adott át. Brezsnyevnek. Új egyiptomi kormány • Kairó (MTI) Szerdán Szadat köztársasá­gi elnök előtt letette az al­kotmányos esküt az új egyip­tomi kormány, amelynek élén maga az államfő áll. s amelyben négy miniszterel­nök-helyettes és 32 minisz­ter kapott helyet. A kabinet az eskütételt követően megtartotta első ülését. összesen 16 új miniszter kapott tárcát Egyiptom új kormányában. Az új kormány leglénye­gesebb vonása az államfői és a kormányfői hatáskör egye­sítése. Az államirányítási ha­talom koncentrációját Szadat indoklása szerint a teljes konfrontáció szakasza tette szükségessé, ami egyet jelent a felszabadító harc intenzív előkészületeivel, a hadsereg és a hátország maximális felkészítésével. Ennek meg­felelően több katona is beke­rült az alapvetően technok­rata színezetű kormányba! Kimaradt a kormányból a marxista irányzatot képvise­lő Faud Murszi közellátási miniszter, akinek a posztját a fegyveres erők ellátási fő­nöke, Szabed vezérőrnagy vette át. Megtartotta viszont miniszteri tárcáját az ugyan­csak marxista Iszöail Szabri Abdallah tervezési állammi­niszter. Egyelőre nincsen hír Szid­kl volt miniszterelnökről és Maréiról, az ASZÚ volt első titkáráról. Megfigyelők sze­rint elsősorban rájuk célzott Szadat, amikor hétfői beszé­dében arról szólt, hogy egye­sek nem értették meg szere­pük korlátait, s nem ideális módon teljesítették felada­tukat. A fővárosban és vidé­ken politikai találkozókat, nagygyűléseket szerveznek a belpolitikai változások, az új szakasz követelményeinek ismertetésére. Vállalok Általános lakatosmunkát Terasztető, lépcsőkorlát, kerítés, garázsajtó, vaska­pu, vasvázas hétvégi ház. üvegház készítését rövid hl téridőre. Katona Géza lakatos, Sz.ged, Csongrádi sgt. 54. Parkettcsiszolást, •lakkozást, -kőrakást vá Latok 220 voltos 200-as. fi am pár­ral működő parkettcstszoló Kép eladó. Szeged, Orosz­lán u. 3.. díszmadár szak­üzlet. Budai. 16 napos európai körút Budapest, Bécs, Velence, Milánó, Monaco, Marseille, Barcelona, Genf, Zürich, Innsbruck, Salzburg, Bécs, Budanest. Közben egyhetes ÜDÜLÉS A SPANYOL TENGERPARTON. Időpont: szeptember 8—23. Részvé­teli díj: kb. 7000 Ft+költőpénz. Jelentkezés: április 20-ig. COOPTOURIST, SZEGED. RETEMEN U. 2. Telefon: 12-374. Vállalatok... intézmények... figyelem! Vasáruházúba SZEGED, LENIN KRT 39. és Vas-Edény Szaküzletébe HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, LENIN U. 47. KERESKEDELMI) VALLALAT poroltókésziifékek 1 kg-os 3 kg-os 6 kg-os 12 kg-os 50 kg-os mogórkoztek 225,— Ft (autóhoz) 700,— Ft 854,— Ft 1180,— Ft 6750,— Ft Szaktanácsadasi Figjeliues kiszolgálási 12 napot üdülés a jugoszláv ieugerparion, OMISBAN Július 14—25-lg. Részvételi díj: 3400 Ft + költőpénz. Teljes ellátás. Jelentkezés: COOPTOURIST, SZEGED. Kelemen u. 2. Tel.: 12-374 ARAMSZUNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1973. április 5-én Rú­zsu község bel- és külterü­letén karbantartási munkák miatt 7—16 óráig áramszünet lesz Fogyasztói szíves elnézését kéri a DEMASZ V. móra­halmí kirendeltsége.

Next

/
Oldalképek
Tartalom