Délmagyarország, 1973. március (63. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-02 / 51. szám

PBNTKk, 1973. MÁRCIUS 2. SÁROS UTAK r Érvelni büntetéssel is lehet Alighanem valamennyiünknek mind több bosszúságot okoz az a sártenger, ímely ha lassacskán is, de biztonsággal \jyre inkább birtokba veszi a város útjait. Még akad egy-egy sziahová nem tudott betörni, de biztonságban sehol sem lehetünk felöle. Tarjánban vaskosan fedi az utakat, s a Belvárosban is egyre több utca aszfaltjára kerül sártakaró. Ráadásul eltakarfthatatlanuL Hiszen utcaseprők hada sem bírna véle, oly gyorsasággal szaporodik s termelődik újra a sárréteg. Egyszerű az ok, nem kell sokáig kutatni utána. Az építkezésekről kihajtó teherautók, munkagépek kerekeit vaskosan borítja a sár, amelyet kilométer hoszszan szórnak el az aszfalton, oly vastagon, hogy az autós mar azt sem tudja, a keményre tapodott sáron gurul-e a kerék, vagy az útburkolaton. Legalábbis így van ez fagyos időben, üa viszont fölenged a fagy, csúszós latyak teszi veszélyessé a közlekedést. S ilyenkor az átok leginkább talán a gyalogosokat sújtja, akik képtelenek megúszni száraz lábbal az átkelést Mire átvergődnek a túloldalra, bakáig sárosak. És ha fölenged az idő: akkor portenger borítja a várost Látni és főként levegőt venni alig lehet Talán hosszadalmas volta jól ismert tények fölsorolása, hiszen mindenki éppen eleget bosszankodott már miattuk, szidva az illetékeseket, legföljebb azt nem tudva, hogy kinek címezze elégedetlenségét S valóban, ebben az esetben alighanem megoszlik a felelősség. Az már viszont a mi szerencsénk, hogy bár megoszlik a felelősség, mégis valamennyi „illetékest" egyaránt kötelezi, azaz egyikük sem mondhatja: ez nem az én dolgom. Vegyük talán sóira őket! Kezdjük azokkal, akik fölhordják a sarat az utaicra! Szerencsére egyre több helyen építkeznek a városban. Élen jár Tarján, megkezdték a rakpart átépítésének előkészületeit és jó néhány helyen építkeznek a Belvárosban is. Az építkezésekről pedig végeláthatatlanul hordják a sarat a teherautók. A KRESZ 13. paragrafusa a következőket írja: „Földútról szilárd burkolattal ellátott közútra hajtó jármű vezetője a járművet a kerekekhez tapadó sártól ráhajtás előtt köteles megtisztítani." Vagy: „Aki a közutat beszennyezi, köteles a szennyeződést eltávolítani." A KRESZ tehát egyértelműen beszél: „de jure"ez a sár nem létezhet, „de facto" mégiscsak ott van az utakon. A gépkocsivezetők tehát sorozatosan, naponta többször is megszegik a közlekedés szabályait. Talán mégsem ők a hibásak elsősorban, hanem inkább az építésvezető, aki a kijárathoz odaállíthatna egy embert, aki minden kihajtó autó kerekeit lemosná. Csak egy ember és egy gum'cső kellene mindehhez, és néhány köbméter víz. Lehet, naivitás azt hinni, hogy az építésvezetők Önmaguktól rászánják magukat ilyesféle intézkedésre. De nem, kényszeríteni is lehet őket erre. Ez viszont már az illetékes kerületi hivatal és a közlekedési rendőrség dolga. A hivatal szabálysértési előadója ugyanis köteles őrködni a város tisztasága, a közlekedési rendőrség pedig a forgalom biztonsága fölött Azaz: mindkét szervnek nem csupán joga, hanem kötelessége is megbüntetni a szabálysértőket Mindeddig nem tették meg, de reméljük, ami késik, nem múlik. Ha rendszeresen ellenőriznék az építkezéseket és megbüntetnék a gépkocsivezetőket az nyilván jobb belátásra bírná az építésvezetőket is. Mindez azonban nem elegendő. Sok ugyanis a burkolatlan utca, és minden sarokra nem lehet ellenőrt állítani. A mások által fölhordott sarat pedig a legbecsületesebb autósok ls szerteszét hordják a városban. Szerencsére az idei tél bővelkedik fagymentes napokban, így aztán nyugodSzalatnyay József kiállítása A Duna-kanyar költői szépségű vidéke, Nagymaros domboldalai, a háztetők közül kiemelkedő ' templomtorony, Szigliget verőfényes nyárutói, a budai várnegyed különös hangulatot-levegőt árasztó keskeny utcácskái, tenyérnyi terei azok a tájak, melyek Szalatnyay József festészetének ihletői. A Képcsarnok szegedi bemutatótermében tegnap megnyílt kamaratárlat gerincét is a több mint ötven tájkép alkotja, melyet négy portré egészít ki. A kiállítást dr. Bödő István, a II. kerületi tanácsi hivatal elnökhelyettese nyitotta meg. Szalatnyay József a nagybányaiak utolsó, magányosnak tűnő harcosa. Képei tájélményekből születnek, legjobb festményeiben a személyes élmények lírával telítődnek, szinte látomásokká nemesednek. A táj legtöbbször társ Szalatnyay számára. a megbízható, a sohasem megtévesztő. Reális szemléletet tükröznek a festmények, legtöbbjük kint született az ihlető, pillanatról pillanatra változó tájban. A valóság primér élményeit emeli Szalatnyay legjobb képein — Szigligeti kastély, Szigligeti parkrészlet — az álmok, a látomások birodalmába. D. Fehér Zsuzsa írja a kiállítás katalógusában: „ ... Szalatnyay kötődése a látható és érinthető dolgokhoz nem változik, csak éppen furcsa világítása, élővé varázsolt fái, apró. tétova alakjai oly önfeledt feloldódási vággyal simulnak bele környezetükbe, hogy létezésük Krúdy hétköznapok felett lebegő hőseinek irreális jelentéséhez kerül közel. Szalatnyay nem turistafestő, a megörökített tájat belülről ismeri. Ecsetkezelése úgy nagyvpnalú, hogy nem elnagyolt, úgy míves, hogy nem részletező." Nekem mégis portréi tetszettek jobban. Az alkotó Kodály arcképe, a kamaszos Nagy László különös tartású portréja, Dénes Zsófia pasztellképének szürke környezetében az elillanó rózsaszínek és lilák. X. L. tan lehetne mosni az utcákat. Ez viszont a városgazdálkodási vállalat dolga lenne, de locsolóautót munkában alig lehet látni. Igaz, éjjel bajos mosni az utakat, mert hajnalra jöhet fagy. Délelőtt azonban nyugodtan dolgozhatnának a locsolóautók, az ezzel járó kényelmetlenséget mindannyian szívesen viselnénk a tisztaság és a város egészsége érdekében. A sár, a por — bármilyen furcsa — tulajdonképpen fejlődésünk egyik bizonyítéka. Csakhogy nem kívánatos bizonyíték. Nem szükségszerű velejárója az építkezéseknek, hogy „kapun kívül" ls por- és sártengerrel borítsák a várost. Éppen ezért — bármennyire örülünk is minden új építkezésnek — a városnak joga van megkövetelnie a tisztaságot, s ehhez megvannak az eszközei is. Mindez az építkezéseken sem okozhatna fennakadást, s az új születése feletti örömünk is maradéktalanabb lenne. Szávay István Felelősség a termelésért Egész társadalmi fejlődésünk szempontjából nagy jelentőségű döntéseket hozott novemberi ülésén a Központi Bizottság. E határozat valóra váltása az elkövetkező időszakban minden pártszervezettől. kommunistától nagyobb aktivitást, határozottabb cselekvést igényel. A párt vezető szerepét természetesen ezúttal sem elvontan, hanem a konkrét kérdések megoldása során kell érvényesítenünk. S ezek közül alapvető továbbra is a termelés, a gazdálkodás fejlesztése. Elmondható, hogy a munkahelyi pártszervezetek — felismerve a gazdasági tevékenység elsőrendű fontosságát — általában törekednek is arra. hogy minél jobban megfeleljenek ez irányú kötelességeiknek. Munkájuk színvonalában természetesen vannak eltérések, amelyek az alapszervezetnek a gazdaságban elfoglalt helyzetével (önálló gazdasági egységben működik-e vagy nem), a párttagság, a vezetőKÉPERNYŐ Élni és megélni Lletomaim Béla fölvétele A színésznő, Moór Mariann Egy biztos: Urbán Ernő kint az életben, a homokon, emberek között keresi és leli meg témáit, senki sem vádolhatja szobaköltőnek. A szerda este vetített tévéfilmjének beharangozóját is pontosan úgy kezdi, rávallóan, ahogy bármelyik korábbiét: „Idestova már tíz esztendeje annak, hogy a bugaci tanyavilágot járva egy igen régi ismerősömmel futottam öszsze..." Ez az Ismerőse lépett kamera elé Az 1001. kilométer Pethő Miklósában (Kállai Ferenc). Tipikus alak? Filozófiájával mindenképpen: élni a fizetésből kell, de megélni csak a mellékesből lehet. Igaza van? A válasz már bonyolultabb. Mert a maga módján találhat ugyan megszívlelendő tanulságokat, s a parasztlakodalom, ahová becsöppent, a tehetősek egymásra licitálásával látszólag rájátszik erre a furcsán-önös életszemléletre — valójában még sincs igaza. A néző akkor is érzi, ha Urbán Ernő figurái közül jószerivel csak a falu kultúrosa, a kupánvágott amatorfilmes (Koltai János), és a városból érkezett filmrendező (Márkus László) tart tükröt a módi elé. Ugyanakkor az érem másik oldalához tartozik, hogy a parasztság néhai szegénységéből alig pár évtized alatt szinte fel sem ocsúdott még a gazdagságra, a gyilkosok és áldozatok utódai együtt élnek anélkül, hogy ki-ki tudná, kinek kellene megbocsátania. És ha a dologról van szó, a paraszt mindig hajlandó, hiszen ez az anyagi bőség ára, a mindenkori készenlét. Az 1001. kilométerben érdekesen sorakoznak a mai gazdagok: a hivatalé, a városi maszek, a paraszt típusai, noha a film inkább a „barokkos homlokzatú tyúkól" szatírája. Urbán Ernő rutinosan evez a társádalmi fonákságok felszínén, ahol a víz örvénylik, sodrása mozogni látszik, de oda is lemerészkedik, ahová húz az örvény, ahol partot mos a sodrás. Igaz, a közelítés olykor kapkodóvá válik, s gegmozaikokat zsúfol össze — nagyobb horderejű ügyekben, mint az 56-os idők emlékeiben csakúgy, mint a kisebb poénokban, a népzenész-beatzenész vitában, vagy a vidéki színésznő (Moór Mariann) pesti próbájában. N. L ség összetételével, felkészültségével, az alapszervezetet irányító pártszerv munkájával függnek össze. A pártszervezetek vezetőségi ülésein, taggyűlésein viszonylag sokat foglalkoznak a termelés kérdéseivel. Ennek ellenére nemcsak a pártonkívüliek, de a párttagság nem csekély hányadánál is a gazdaságpolitika iránti érdeklődés jelenleg még erőteljes fogyasztói szemléletet tükröz. Jóllehet a termelés és a fogyasztás szorosan összetartozik, de ez az összefüggő folyamat mégiscsak a termeléssel kezdődik. Elvileg ezt nem is vitatja senki. Mégsem hatotta még át kellően a közgondolkodást az a felismerés, hogy csak a megtermelt javak oszthatók el. S ez a pártmunka gyakorlatára is kihat. A pártszervezeteknek természetesen törődniük kell az elosztás és a fogyasztás kérdéseivel, de figyelmük középpontjában mégis a javak előállításának kell állnia. Sok pártszervezetben, ahol az összefüggést értik, a gyakorlatban elsősorban az okoz gondot, hogyan foglalkozzanak a termeléssel. Nem mindig látják világosan, nekik kell-e eldönteniük a felmerülő problémákat, szükséges-e operatív intézkedést tenniük, vagy pedig a felelős gazdasági vezetőktől igényeljék azt. Előfordul, hogy egyes alapszervezetek némelykor nem a saját működési területükön jelentkező problémák megoldásával foglalkoznak, hanem ezekért a felelősséget kizárólag a felsőbb szervekre hárítva, csupán azok bírálgatásával töltik idejüket. Egyes esetekben a csoportérdek torzítja el a szemléletet, másoknál a kényelmesség játszik közre. Más pártszervezetek viszont az ellenkező utat választva, abban látják feladatukat, hogy közvetlenül segédkezzenek a hiányzó • anyagok beszerzésében, hitelek kijárásában. a szükséges munkaerő toborzásában. Könnyen belátható, hogy egyik véglet sem helyes. Nehezebb viszont a célszerű módszereket megtalálni. Itt a kiindulópont, az alapkövetelmény csak az lehet, hogy a termelés területén, a gazdálkodásban, az ezzel kapcsolatos döntésekben a párt gazdaságpolitikája fejeződjön ki. Ha ez így van, ha az adott gazdasági egységben érvényesül a párt politikája. akkor ott biztosított a párt vezető szerepe. Amenynyiben viszont az adott termelési egység tevékenysége nem felel meg a párt gazdaságpolitikájának, akkor ott nem beszélhetünk a párt irányító, vezető szerepének tényleges érvényre juttatásáról. A pártszervezetek mindenekelőtt a saját területükön tudnak segíteni, tágabb értelemben a gazdaságpolitikai célok megvalósításában, szűkebb értelemben a termelési feladatok megoldásában. S ez a megkülönböztetés nem felesleges. Ne akarjon ugyanis minden alapszervezet „gazdaságpolitikát csinálni", ha azon a területen ennek csak részlegesen adottak a feltételei! Mivel az üzemi alapszervezetek többsége nem önálló gazdasági egységben tevékenykedik. így a döntésben való részvétel alapjaiban az őket irányító pártszerv — pártbizottság vagy csúcsvezetőség — hatáskörébe tartozik. Ebből pedig az következik. hogy ezek az alapszervezetek elsősorban a konkrét végrehajtásból tudnak részt vállalni, ott képesek a legeredményesebben tevékenykedni. Itt viszont rendkívül sokat tehetnek. Ehhez megvannak a szükséges ismereteik, ir>formációik is. Hiszen valamennyi alapszervezet képes felmérni, hogy működési területén milyen a munka szervezettsége, az anyagellátás, hogyan alakul az erkölcsianyagi megbecsülés, a dolgozók és a vezetők viszonya, milyen mértékben van a kifizetett bér mögött termelés, hol vannak még tartalékok, és így tovább. S ha ezeket jól ismeri, akkor az érdemleges segítségnyújtásra is képes. Vannak kérdések, amelyek a dolog természetéből fakadóan senki másra nem tartozhatnak, csak a pártszervezetre. S vannak olyanok, amelyeket a gazdasági vezetésnek, illetve az egyéb mozgalmi szerveknek, tömegszervezeteknek kell megoldaniok. Itt is érvényes, ami minden normális emberi munkamegosztásnál: ha mindenki ismeri a maga kötelességét, tudja a felelősségét, akkor működik jól az egész gépezet. A párt elsősorban politikai eszközökkel vezet, s a gazdálkodásra is politikai ráhatást kell gyakorolnia. A rendelkezésre álló politikai eszközökkel élve a pártszervezet képes összehangolni a társadalmi, a csoport- és az egyéni érdekeket. Ha egy adott üzemben, termelőegységben a párt gazdaságpolitikájával ellentétes folyamat játszódik le, a pártszervezetnek először politikai eszközökkel kell fellépnie. De ha ez hatástalan, nem riadhat viszsza az adminisztratív eszközöktől sem. Mire gondolunk a politikai eszközökről szólva? A pártszervezetnek mindenekelőtt kl kell alakítania a pártpolitika helyes és egységes értelmezését, amelynek legfőbb fórumai, eszközei a taggyűlések, pártcsoport-értekezletek, pártnapok, a politikai oktatás tanfolyamai, és nem utolsósorban az agitáció különböző formái. Ide tartozik, hogy az alapszervezet megköveteli a párttagok példamutatását a politika képviseletében és aktivitásukat annak végrehajtásában. Énnek során figyelembe veszi az egyes kommunistáknak a munka szervezetében elfoglalt helyét is. Ezenkívül számon is kell kérnie az elfogadott határozatok teljesítését, végrehajtását. Ez gyakran nem is olyan egyszerű. Harcot jelent a gondolkodásban mutatkozó téves nézetek, szemléletek, olykor a helytelen gyakorlat ellen is. Így például nem szabad, hogy a kommunisták együtt „sírjanak" a gazdasági vezetéssel, hanem nehézségek esetén mutassák meg a kiutat, támasszanak igényeket és segítsék a megoldást Tegyenek javaslatokat, de a döntést bízzák a gazdasági vezetésre, mert annak kell megválasztania, melyik úton haladjanak. Az alapszervezetek felelőssége tehát elsősorban ebben a tekintetben jelentkezik. E felelősség viselése egyszerre jog és kötelesség, amit a párt vezető szerepének biztosítása céljából érvényesíteni, illetve teljesíteni kell. Mindenekelőtt annak a gondolatnak a folyamatos képviselésével, hogy semmilyen kérdés, így a termelési problémák eldöntésénél sem szabad soha szem elől téveszteni a politikai összefüggéseket. így érvényesülhet allandóan a politika elsődlegességének lenini elve — és ennek biztosításában az adott munkahelyen az alapszervezet legyen az élő lelkiismeret. DR. SZABÓ IMRE. az MSZMP KB alosztályvezetője S