Délmagyarország, 1973. február (63. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-07 / 31. szám

2 SZERDA, 1973. FEBRUÁR 7. Számvetés Ásott­halmon Az ásotthalmi Alkotmány Mezőgazdasági Szakszövet­kezet az elmúlt évi eredmé­nyekről, gondokról hétfőn tartotta meg zárszámadását. A 296 főt számláló közösség összesen 1910 hold területen dolgozik, amiből 210 hold a közös művelésű terület Mint évek hosszú során át, tavaly is a szőlőtermesztés bizonyult a legjobb ágazat­nak. A szakszövetkezetben a hatvanas évek derekán 38 hold nagyüzemi szőlőt tele­pítettek és 6 hold ősziba­rackost. A mérleg szerinti nyereség 453 ezer forint lett. Az eredményes gazdálkodás velejárója, nőtt a közös va­gyon, összesen 6 millió 788 ezer forintra, amiből a tisz­ta vagyon 6 millió 115 ezer torint Tavaly több gépet vettek, kombájnt, teher­autót, pótkocsis traktort, 500 ezer forint értékben. A kis gazdaságban a zár­számadó közgyűlést egybe­kapcsolták a tervtárgyaló, valamint tisztújító felada­tokkal, ugyanis nemcsak az idei terveket feladatokat vitatták meg, hanem új ve­zetőséget is választottak. Szögi Mihály idős karára hi­vatkozással köszönte meg a tagság eddigi bizalmát mi­után rövidesen nyugdijba vonul, lemondott az elnöki tisztségről. Helyébe egyhan­gúlag a jelölő bizottság je­löltjét, Dobó Antalt válasz­tották meg elnöknek. Ugyan­akkor három új vezetőségi I tagot is választottak. I HA KIVÁGSZ EGY FÁT... Dőlnek, zuhannak a fék. Fűrészhang siratja őket s néha az ember is. Hiszen olyan nehéz elhinni, hogy a nyáron már nem terítenek árnyékot az utca fölé, hogy álltukban már hallottak. Márpedig a város nem al­kalmas arra, hogy járdái mentén matuzsálemi kort érjenek meg a fák: jó, ha harminc-ötven évig elélde­gélnek. S mikor kidömtik őket csak akkor látszik, hogy kívül még titkolta a kéreg, ami bévül elodvaso­dott. S éppen az a baj, hogy szinte egyszerre kell egész sorokat kivágni, mert éve­ken át halogatták. m Alapos, a város érdekei szerint színvonalas munka másfél éve kezdődött Ennek egyik eredménye a félig kész zöldterületi kataszter, melyet a városi tanács meg­bízásából a múlt évben ké­szített el a Szegedi Tervező Vállalat kollektívája, TOTÓ János vezetésével. Ennek három kötete magába fog­lalja a város mindegyik ut­cájának részletes leírását, természetesen elsősorban azt, hogy hány százalékos a fásítottsága, milyen a faájlo­mánya. A 412 utca közül az első az Alföldi, melynek 118 fája van: vegyes állományú. A fák kora 35 év, a fásított­ság aránya hetven százalék. Egy példa középről: a Le­nin körútról megtudhatja az ember, hogy fásítottsága nyolcvanszázalékos, eredeti fái japán akácok és madár­cseresznyék voltak, s ezek bizony már negyven éve áll­nak őrt kétoldalt. Az utolsó utca pedig a Zsombolyai ut­ca, melyet 24 gyümölcsfa tesz barátságosabbá: fásí­tottsága tízszázalékos. Most már jó néhány olyan utca is akad Szegeden, amelyről eltűntek a fák. Megvannak ennek is az okai, majdnem mindenütt: a talajt közművek csatornái gyökérzik be, kábelek fek­szenek ott. ahová régebben a fa kapaszkodhatott. Más­hol az utak szélesítéséért irtják a fákat. Olyasmi megy tehát végbe körülöt­tünk, amely látszólag miér­tünk — vizünk, gázunk, te­lefonunk, autónk érdekében — csináíódik, ám azzal, hogy fákat vesz el, levegőn­ket rabolja apránként. S az­tán: az is csak többnyire nagy társadalmi nyomásra sikerül, hogy az értékes fá­kat — mint a József Attila sugárút és a nagykörút ke­reszteződésének átalakítása­kor történt — megmentsék, anyagi áldozattal bár, de át­telepítsék. 2. Repülőgépek a kalászosok felett Műtrágyát szórnak Rövid téli pihenő, az elő­írt javítási és karbantar­tási munkák után visszatér­tek dél-alföldi állomáshe­lyeikre Budaörsről a Repü­lógépes Növényvédő Állo­más brigádjai. A hódmező­vásárhelyi bázis körzetében — amely Csongrád megyén kívül Bács és Békés egy ré­szére is kiterjed — tizen­három gép telepedett le. A „légi földművelők" helyen­ként már munkához láttak: az őszi kalászosokra vittek néhány fordulóban műtrá­gyát. A brigádokat azonban felszállásban még gyakran akadályozza a köd, amely éppen olyan kellemetlen. mint a nagy erejű szél. Csak akkor emelkedhetnek levegőbe a gépek, ha két kilométer távolságra el le­het látni. A pilóták nagyon várják az időjárás kedvező­re fordulását, mert jó látási viszonyoknál naponta hat­vanszor is felszállhatnak. Az új idényben szaporo­dott a nagy teherbírású, szovjet gyártmányú repülő­gépek száma, amelyekkel a régi, mindössze öt mázsa hasznos terhelésű PZL tí­pusú gépeket váltják fel fo­kozatosan. Az új gépek ti­zenöt mázsa műtrágyával vagy növényvédő szerrel emelkednek a levegőbe. A"legnehezebb évek a mos­taniak fáink szempontjából. Tavaly a Nagykörúton belüli területek fáit hozatta rendbe a tanács — félmillió forin­tot szántak rá —, idén a körtöltésig haladnak a gon­dozással. Mert bármily ne­mes feladat ls a faültetés, utcai barátainkat állandóan gondozni is kell, hogy ne fedjék el a jelzőtáblákat, ne tegyék lehetetlenné a közle­kedést. Á tanács, a Városgazdál­kodási Vállalat erdész szak­emberek bevonásával min­den nyáron megvizsgálja, s vörös mi ni umf estékkel meg­jelöli azokat az utcai fákat, amelyek nem életképesek. Sajnos, számuk egyre emel­kedik. Míg néhány évvel ez­előtt legfeljebb húsz-harmin­cat vágtak ki, s azokat sem a forgalmasabb, ismertebb városrészekben, most már kénytelenek a belvárosi ut­cák sorfáihoz is hozzányúlni. Tulajdonképpen ugyanolyan rekonstrukcióra van szükség, mint építészetileg. 1971—72­ben 115 fát kellett kivágat­ni, 1972—73-ban 379-et A József Attila sugárúton pél­dául 29, a Kereszt utcában 25 fát ítéltek erre a sorsra, s szinte lehetetlen felsorolni minden utcát, amely most elveszti fáinak egy részét. A Lenin körúttól a Vajda ut­cáig, a Hunyadi János sugár­útiéi a Szent László ut­cáig — mindenütt vannak kijelölt, kihalt fák. Nehéz a régit elveszteni, s az újat megszeretni, még­is, annak az arab közmon­dásnak kell eszünkbe jutnia, mely szerint: ha kivágsz egy fát, ültess helyette kettőt! A számok azt válaszolják erre, hogy a kivágottak többszö­rösét ültetik évente a város­ban, hiszen tavaly csak az I. kerület területén 1746 fa került az utcákra. Mire azonban ezek a régieket pó­tolják húsz évnek kell el­telnie. S nem hiába tartják úgy, hogy az idő pénz, ha csökenteni akarjuk a régi kivágása és az új árnyékadó lombosodása közötti különb­séget, akkor meg kell fizet­ni. Tavaly, a faültetések ide­jén már megmutatkozott egyszer, hogy milyen társa­dalmi összefogásra képes a város, ha egészséges levegő­jéről, utcáinak szépségéről van szó. Ahhoz azonban, hogy a terek, s más zöldte­rületek fáit is regisztráló, 1974-ben teljessé váló zöld­kataszter kedvezőbb adato­kat tartalmazzon, további összefogásra s türelemre van szükség. A város fák nélkül csak kőrengeteg, amelyben elté­ved, fuldokol az ember. A jövő tervezésekor arra is fi­gyelni kell, hogy ahol nem feltétlenül fontos, ne irtsák ki a leendő lakótelepek iáit. Ahogyan, például igye­keznek majd a rakpart át­építésekor megmenteni az értékes fákat, s ahogy végül sikerült kompromisszumot kötni a közlekedésben: né­hány utcában már a parko­lóhelyek s a fák megférnek egymással. Szeged ma sem túl gazdag fákban, egy-egy lakosra jó­val kevesebb zöldterület jut, mint amennyi az országos átlag. Meg keli tehát ala­posan fontolni minden fa kivágását! Most már a hely­zet ismeretében lehet tervez­ni, azt sem feledve, hogy ha nem nézünk szembe a realitásokkal, tíz-tizenöt év múlva ismét utcák válnak sivárrá. Hiszen: a fák ls megvénülnek egyszer. Veress Miklós tagok választására E munkában szakszervezetünknek az a feladata hogy mozgósítsa a tagságot a válasz­tások politikai, szervezeti munkájá­ban való részvételre. E- rdekvédeimi politikánk céljai­nak és módszereinek kialakí­tásában meghatározó elvnek tekintettük, hogy a szocialista társa­dalomban a lakosság életszínvonalá­nak — a népgazdaság általános fej­lődésével összehangolt — emelése az állam alapvető hivatása. A társadal­mi munka megosztásának továbbfej­lesztése viszont megköveteli, hogy szakszervezetek — az össztársadalmi érdekeket szem előtt tartó szakmai érdekek képviseletében — az eddigi­nél is jelentősebb részt vállaljanak tagságuk élet- és munkakörülményei­nek javításában. Az utóbbi évben sok történt a feszültségek feloldása érde­kében. Így került sor az igazságügyi és a közművelődési intézmények dol­gozóinak bérkorrekciójára, ami he­lyes és szükséges volt. További életszínvonal-emelési In­tézkedésekre kerül sor az államigaz­gatás területén ebben az évben, A tá­rnics! rtolgozők iftftáfmaz'Ssl föerefe 3*5 százalékról 6 százalékra nő, ez a ko­rábbi évek gyakorlata szerint terve­zett 3 százalékos bérfejlesztéssel együtt — ha helyesen használjuk fel — elősegítheti a feszültség enyhíté­sét. Szólnunk kell arról is, hogy 1973. június 1-től bevezetjük a 44 órás munkahetet az államigazgatás terü­letén. A munkaidő-csökkentés nép­gazdasági szinten történő további ki­terjesztésére a kormány a közeljövő­ben hoz határozatot. Olyan javaslat elfogadtatására törekszünk, mely sze­rint a közszolgálatban a munkaidő csökkentésére mindenütt sor kerüljön, ahol ennek a feltételei önerőből biz­tosítottak. Fontos politikai kérdés­nek tartjuk azt, hogy a 44 órás mun­hétre történő áttérés a lakosság ügyeinek intézését ne sértse. Szak­szervezetünk az érintett hivatalok vezetőivel együtt közösen dolgozza ki az ehhez szükséges új munkaren­det. A társadalombiztosítási szervek ke­reseti színvonalának emelését köz­ponti vezetőségünk hosszabb ideje napirenden tartja, mint megoldásra váró feladatot. Kezdeményezéseink a feltételek létrejöttével egyidőben ked­vező fogadtatásra találtak, így ez év ben sor kerül e területen is bérren­dezésre. Szakszervezetünk tovább szorgal­mazza, kongresszusunk állásfoglalá­sának megfelelően, hogy az egysé­ges, szociális és kulturális alap te­remtődjön a közszolgálatban is. Tud­juk, hogy ennek a népgazdasági fel­tételei csak később állnak rendelke­zésünkre, így ezek megoldása most még nem várható. E lismeréssel kell szólni arról a tevékenységről, politikai helyt­állásról, amelyet szakszerve­zeti bizottságaink és a bizalmiak az elmúlt évben kifejtettek. Ebben is kifejeződött a választott funkciójuk iránt érzett felelősségük. Indokolt, hogy nagyfjbb figyelmet fordítsunk ezután is a helyi mozgalmi élet fej­lesztésére, az állami munkát segítő szakszervezeti tevékenység érdekében. BlRÖ LAJOS, a Közalkalmazottak Szakszervezete Csongrád megyei Bizottságának titkára , í jó szót a jó munkáért M élységes meggyőződéssel mondogatom évek óta: ma már nem annyira a pénznek, inkább a jó szónak vagyunk szűkében. Meg lehetne számolni még a nehezen élők között is azokat, akik fittyet hányva a har­monikus emberi kapcsolatokra, határozottan csak a pénz pártjára állnának. Pedig őket meg lehetne érteni, hiszen a szükség irgalmatlanul elfogult despota tud lenni. Az alsóvárosi orvosi rendelőben sírta el egy magányos beteg asszony, hogy 480 forintot kapott elsején, s azt képtelen beosztani egész hónapra. Igen, vannak még ilyen súlyo« esetek is, amelyekről a legrészletesebb, leggondosabb sta­tisztika is „megfeledkezik". Mert az a jellemző, hogy most, aki egészséges, dolgozhat, amennyit bír, az elvégzett mun­káért pedig annak értéke arányában több vagy kevesebb bért fizetnek. Persze nem vehet magának minden nő húsz­ezer forintos prémet a pesti Váci utcán de a tisztessége­sen élők tisztességes megélhetéséről gondoskodik a szocia­lista társadalom. Hanem az egymás iránti megbecsülés kezd — hangsúlyozom — mind bosszantóbb „hiánycikk" lenni, és sajnos, egyelőre utánpótlásról sincsenek kedvező híre­ink. Ügy torlódik a panasz emiatt, hogy félő: a legszebb tervek, a legésszerűbb fölhívások is sokakat hagynak hidegen, illetve közönybe kezd fulladni az ember leglé­nyegéhez tartozó természetes munkakedv. Lássuk, mi lohasztja-emészti a munkahelyi jó közér-' zetet! Nyilvánvalóan az, hogy bizonyos hivatallal bíró volt ácsnak, kertésznek, tutajosnak, répaszedőnek, susz­ternak és vasolvasztóknak olyan természetellenes szokása támadt, hogy lenézi, vagy éppen semmibe veszi beosztott munkatársait. Azokat, vagy azoknak fiait és lányait, akik­kel valamikor együtt verejtékezett a puszta létfönntartá­sért, akikkel együtt bizakodott egy emberségesebb jöven­dőben. És csakugyan, mások a gondok most, mint valaha. Nyugdíjra váró szegedi munkásasszony mondta a követke­zőket: „Negyvenöt előtt tudtam, hogy kényes urakkal ál­lok szemben, akik úgyszólván emberszámba se vették a magamfajtát. De akkor tudtam, hogy mást nem is várha­tok. Akik most irányítanak, azok többnyire onnan jöttek, ahonnan én, örökké a szabad véleménynyilvánítást han­goztatják, egyike-másika mégse szereti, ha szólunk, és néha gorombább, mint a régi nagyságok. Mondja meg nekem valaki, hogyan lehetséges ez?" 1 Elgondolkodtató megállapítás. Azért iktatom ide. mert a problémát valószínűnek érzem, mert éppen abszurditá­sával okozhat rendkívüli feszültséget mindazokban, akila komolyan veszik szabadságunk, munkásrendszerünk huma­nizmusát. Hallottam: „Honnan veszi egy kis tintanyaló a bátorságot, hogy legorombítson valakit, mert az elfelejtett köszönni, amikor belépett az irodába? Ehhez aligha van joga, legfeljebb meg lehet a véleménye az effajta visel­kedésről." Magam is így gondolom. Nem lehet egyfelől a dolgozók megbecsüléséről, a közösség szolgálatáról prédi­kálni, másfelől pedig lépten-nyomon sértegetni, vagy ép­pen semmibe venni a közösség tagjait. Aki így cselekszik, az a párt álláspontjával kerül szembe. A X. kongresszus határozataiban olvashatók ezek a sorok: „... az ügyfelek­kel szembeni kötelességtudat hiánya nagy politikai, mo­rális és nem egyszer gazdasági károkat okoz, fékezi az ország fejlődését, gátolja a dolgozók közéleti tevékeny­ségét" i E z nem holmi marslakóknak szól, hanem az egész magyar államapparátusnak. Sőt, a termelő üzemek adminisztrációja is érthet belőle. Vajon Pásztor Imre elvtárs hány olajmunkás véleményének adott kifeje­zést ezzel: „Ne adjanak nekem 500 forintot de legalább jó szót a jó munkáért" Az úgynevezett középvezetők több­sége is kétségkívül rendesen bánik beosztottjaival, de van. aki mit sem törődik azzal, hogy emberek élnek, mozog­nak körülötte. Egy másik észrevétel: „Azt már föl se vesszük, hogy köszönés nélkül húz el mellettünk a mű­vezető, azt viszont nehéz lenyelni, hogy szinte nem is lé­tezünk a számára." És a föltűnő rangkórság ugyan mire való? Amikor szigorúan csak „szinten" fognak kezet bi­zonyos elöljárók! Amikor a rang-, vagy beosztáskülönb­ség az alsóbb irodák berendezésében, szőnyegének nagysá­gában és minőségében, dekorációjában is pontosan kifeje­zésre jut! Talán leintsük azokat, akik észreveszik e nevet­séges fészkelődést? Némelyek tán még ezt is megtennék, csak ne zavarja senki köreiket. Vajon milyen belső erő készteti az egykori napszá­mosok egyikét-másikát, hogy a neki előlegezett bizalommal visszaéljen? Mi abban a boldogságérzés, hogy sorstársá­val szemben — aki pedig esetleg ismeri kölyökkora óta —, úgy viselkedjék, mint egy pózmatyi? Ugyan miért or­dítozik némelyik nagyon is esendő téesz-elnök azokkal, akik őt megválasztották? Sokan keresgélik az okokat. A felszabadulás előtt gyakran megalázottak öntudatlan bosz­szúvágyának jele ez a lefelé kiabálás — próbálja magya­rázni egy okos férfiú. Ösztönös törekvés a feltárult lehető­ségek gyors kihasználására nemcsak anyagi, hanem társa­dalmi síkon is — vélik mások. Közönséges basáskodás, semmi egyéb, mégpedig szimpla „alkalom szüli a tolvajt" alapon — ilyet is mondanak egyesek. A jó lakás, a be­ruházkodás, a megmelegedés után a tömegből való kitűnni akarás primitív megnyilvánulása ez — fejtette ki egy bölcselkedő. De hát a többiek, a hatalomhoz jutottak túl­nyomó része miért tud rendes ember maradni, miért tud magas állásban is normálisan viselkedni? A zt hiszem, elsősorban intelligencia kérdése az egész, vagy legalábbis úgy látszik, a műveltség komoly szerepet játszik a stílusban," az emberekkel való bánásmódban. Bárki tapasztalhatja ugyanis, hogy a széle­sebb látókörű, megalapozottabb tudású vezetők rendszerint halkabbak, finomabbak, türelmesebbek, szerényebbek. Hadd tegyem még hozzá, hogy természetesen szimpatiku­sabbak és eredményesebbek is. Ha ők fordulnak segítsé­gért beosztottjaikhoz, egész bizonyosan követik őket még akkor is, ha „nem dobnak föl" semmilyen összeget. Sok­sok ilyen kommunistával és nem kommunistával volt al­kalmam beszélgetni, ők is szilárdan állítják: egyenes be­széd meg tisztesség kell, s az emberek minden föladatot megoldanak. A vállveregető modor sértő és minduntalan ellenérzéseket vált ki. Bizony jó lenne táplálni, gyarapítani az effajta ve­zetői gondolkodást E. NAGY ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom