Délmagyarország, 1973. február (63. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-23 / 45. szám
rtJOTK, 1973. FEBRUÁR 23. KRESZ-akadémia Áz autóiclub előadássorozata A közúti közlekedés szabályai megkövetelik, hogy a gépjárművezetők, akik régebben tettek vizsgát, lépést tartsanak a közlekedési szabályok módosításaival. Ezért erkölcsi kötelességük az autósoknak, hpgy ilyen jellegű előadásokon, továbbképzésen részt vegyenek. A Magyar Autóklub szegedi csoportja ezért rendezi meg nyolc előadásból álló közlekedési akadémiáját, amelyen a közlekedésrendészet szakemberei adnak filmvetítéssel egybekötve elemző tájékoztatást, a KRESZ változásairól, új vonásairól. A „KRESZ-akadémia" a belvárosi pártszervezet helyiségében (Victor Hugó u. 5.) március 2-án este 6-kor kezdődik. Ekkor Csáki László rendőr őrnagy A közúti közlekedés időszerű kérdései Csongrád megyében az 1972ben történt balesetek elemzése alapján címmel tart előadást. Március 9-én ugyancsak ő A közlekedési szabályok nemzetköziesitésére irányuló törekvéseket ismerteti. Március 18-án dr. Koy Tibor közlekedési ügyész Néhány közlekedési szabály helyes értelmezése címmel beszél. Március 23pán Willim András rendőr őrnagy A közúti balesetek esetén követendő eljárásról szóló tudnivalókat tárgyalja. Március 29-én ugyan ő Közlekedésigazgatás-rendészeti kérdések címmel tart előadást. Április 6-án dr. Vida Emil oki. mérnök A biztonságos gépjárművezetés műszaki és vezetéstechnikai föltételeit elemzi. Április 13-án dr. Muszka Dániel tudományos intézeti osztályvezető Közlekedési etika, közlekedés-kibernetika, a jövő közlekedése címmel ad áttekintést a 20. század harmadik harmadának egyre izgatóbb problémáiról. Végül április 20-án Miskolczi István tűzoltó őrnagy Gépkocsi tűzesetek megelőzése, elhárítása címmel tart előadást. A sorozat meghallgatásáról a részt vevők igazolványt kapnak. A nemcsak tanulságos, de hasznos előadásokra minden autós, tehát az autóklub tagjain kívüliek is jelentkezhetnek március l-ig a klubirodában. (Marx tér 10— 11.). Gpszközlemények Tudatjuk, hogy MÉHEI.Y LASZLÖNt 1973. febr. U-éa elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. Búcsúztatásáról később intézkedünk. Aszalós János, Budapest XL, Kosztolányi tér 4. T. 2605 Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya és nagymama, DANIÉI. PÉTERNÉ Gedeon Paula életének SL évében hosizd szenvedés után febr. Közületek, intézmények, figyelem! Olajkályháik javításával, karbantartásával nem lesx többé gondjuk, ha átalánydíjas javítási és karbantartási szerződést kötnek szövetkezetünkkel Részletes felvilágosítás: SZEGEDI ELEKTROMOS SZÖVETKEZET olajkályha- és hűtőgépszerviz, Szeged, Vidra u. 2. Telefon: 15-590. Munkaalkalmak hó 2l-én elhunyt. Temetése február hó 26-án 12 órakor lesz a Dugonics-temetőben. A gyászoló család, Újszeged, Töltés u. 16. T. 2694 Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazon rokor.cknak, Jó barátoknak, szomszédoknak, ismerósökuek, a NIVÓ Ktsz dolgozóinak és a Kamarakórus tagjainak, akik szeretett halottunk, MARSCHALL PÉTER temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal m-ly fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család, Tápéi X. 19. T. 2693 Mély fájdalommal tudattuk, hogy KEMÉNY JANOSNÉ eletének 73. évében rövid szenvedés után eBhunyt. Temetése febr. 23-án 15 órakor lesz a Befonni tus temető ravatalozójából. Gyászoló eltartói. Csongrádi sgt. ZL T. 2(92 Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették, hogy szeretett férj, édesapa es fiú. CSECSET IMRE életének <9. évében hirtelen elhunyt. Temetése febr. 26-án lt órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. T. 2431 Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága Jó édesanyánk, ÖZV. MARCINKO MIHÁLYNÉ életének 81. évében hosszú türelmes szenvedés után elhunyt. Temetése febr. 23-án 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Pille u. 5. T. 2689 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, kik szeretett édesanyánk, özv. ROZSA GYULANÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enybiteni Igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá az L Korl áz belosztaly orvosain-k és ápolóinak odaadó munkf jukért. A gyászoló család, Hold U. 5. T. 2681 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, 1 merősöknek, kik szeretett halottunk, özv. FILÖ JOZSEFNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. T. 2688 Növényvédelmi keretünk felvételre. Jelentkezés: Búzakalász Mgtsz, Tiszasziget. Kenderfonó és Szövőipari Vállalat újszeged! szövőgyára felvesz szövőnőket, cémázó, szövő betanított női munkavállalókat, valamint férfi segédmunkásokat. Jelen kezni lehet a gyár munkaerő-gazdálkodási csoportjánál, CJszeged, Alsókikötó sor 5. sz. A KEVIÉP felvételre keres S— 12 fős kubikosbrlgédot. Minden szombat szabad. Jelentkemi lebet: Szeged, Odesszai krt. 33. Nyugdíjas dolgozókat pénzbeszedőnek a'kalmazunk. Jelentkezés önéletrajzzal. Takaréktár u. I. sz. Mériegkészftö Ipari Szövetkezet felvételre keres 1 13 autófényező szakmunkást. Szabad szombat van. Jelentkezés: Szegedi Mérlegkészi'.ó és Javító Ipari Szövetkezet, Szeged, Lengyel a. 26., (részlegvezetőnél.) A Kohászati A lapanyag előkészítő Közös Vállalat Szeged, Petres u. 8. tehergépkocsi vezetőket, lángvágókat, rakodómunkást vesz fel. z A Nagyalföldi Kőolaj- «s Földgáztermelő Vállalat szegedi üzeme felvételre keres gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírókat. Jelentkezés személyesen: Algyő, központi Ipartelep, munkaügy, telefon: 15-781, 427-es mellék. Közlemény (x) A derékfájás e. dr. Kotta y Mátyás egy. adjunktus tart előadást ma du. 6-kor a Postás Művelődési Házban. CD0I HOL? EflS® ím. FEBRUÁR 25.. PÉNTEK - NÉVNAP: ALFRÉD FELHOAT VONULÁSOK1 Várható időjárás péntek estig: felhőátvonulások szórványon esővel, élénk, többfelé megerősödő éssaknyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: *—9 fek között. A Nap kei 8 éra 37 perckor, és nyugszik 17 óra 19 perckor. A HoM km • óra M perckor, és nyugszik 8 éra 39 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 22* cm (áradó). SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Magyarország. Sümeg. 14.25 NyitEste T órakor: Falstatt. Som- nikék. 15.80 Hirek. időjárás. 15A0 lay-bértet. Az élö népdal. 15.20 Haydn; Gaarvvra dúr szimfónia. 15.48 Hidas FriA gyes-Gál Zsuzsa: Győzelmes ™ JKSKJSSf £&, szamuráj. (Szirtes japán, ne"" Küla,o (s"zto£: NDK—srovléú politikai "flgyéló. 17.20 Schumann: fél 3 háií^netved 5 Esz-dúr zongoraötös. 17.55 Mikfél 3, háromnegyed 5 es i ora mi és a nemzeti múlt. 18.15 A rádiószínház bemutatója. kor.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (15/57-es) este 10 órától reggel T óráig Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET 18.56 Hallgatóink figyelmébe. 19.06 Esti krónika. 19.30 öt perc sport. 19.35 A rádió dalszínháza. Lili. 21.02 125 éve Jelent meg a Kommunista Kiáltvány. 11.22 A Ma a balesetet szenvedett sze- fonogramtól a sztereólemezig, mélyeket Szegeden a Közkórttáz zi.42 Láttuk, hallottuk — a szln(Tolbuhin sgt. 57J veszi feL f RAPlO házban és a moziban. 22.80 Hirek. sport. Időjárás. 22.20 Fjodor Saljapin összes hangfelvetelejbol. X. rész. 22.17 Meditáció. az improvizációról. 22.27 Könnyűzene éjfélig. 24.08 Hirek. időjárásjelentés. A16—0.25 Régi kórusmuzsika. Petőfi -7.90 A revü ű rádió regA Mezőhegyesi Cukorgyárnál 4.25—7.59 Jó reggelt! A Kossuth _ • rádió reggeli zenés műsora. 8.00 geli zenes műsora! 8.M Hűek, Hirek. időjárás. 1.85 Műsorts- M Lc.ie»ari niuzsixa. 9.U0 Hím ertet és. 8.15 Budapest és vidék re* ij.uj tzeregy Ueietótt. 10.01! kulturális életéből. 8.28 Mezők, A zenc hubamuosszan. Közoenfa'yak éneke-*. 42 1A30 Néhány szó zene. 1L80 Hiterház. VL rész. 8.82 Szívesen ^^ J^ asszony szobra. VL műsorából. 12.38 Néxz ide, a naEn es a többiek. 10.25 Édes anya- h ^ íoöiarás nyebvűnk. 10.28 Részletek Csaj- r^ £ kovszklj operáiból. 10.56 Lottó- J eredményricTu.OO Változó világ- ""^f16^- Sggg térkép. 11.10 Dvorzsák: F-dúr haU«' ", ,, 2 „, J1*^?1 (néger) vonósnégyes. 11.39 Hol- SSlhíSí nap közvetítjük. 12 06 Déli kró- Járásjelentós. U.M KUipoUdJcaJ nika. 12.20 Kl nyer ma - Ga- iRyelö- 1A26 Nótacsokor. 1LSS lyatetőnr 12.38 Reklám. 12.25 A szovjet hadsereg napján. 19.12 Tánczenei koktél. 13.20 Buday Oj könyvek. 18.15 Jó estét. gyeIlona és Dévai Nagy KámlU rekek! I8J0 Kapcsoljuk a 6-o« énekel. Béres János kamara- stúdiót- A Magyar Rádió Sztraegyűttese játszik. 13.45 Kosár a vinszkij-ciklusa. Közben: 20.01] fogyasztó karján. 14.88 Meséló Esti krónika H. Kb. 28.45 Húszas stúdió. Kb. 21.48 A Moszkvai KTV esztradzenekara játszik. 21.07 A Magyar Rádió és Televízió énekkara Ribary Antal kórusműveiből énekel. 22-20 Részietek Kálmán Imre ooerettJeibőL 22.00 Hirek, időjárás. 22.15 Zenekari muzsika. lOAO-OilO Hírek. Idójárásjelentéa. korlátozott mennyiségben kophotó még vermelt cukorrépa nyersszelet VAGONBA, JÁRMŰBE RAKVA MÁZSÁNKÉNT 5,— FORINTÉRT Érdeklődni lehet a MEZÖHEGYESI CUKORGYÁR, 3, 4 telefonszámon, a 191-es melléken. MEZÖHEGYESI CUKORGYÁR OtTivB Budapest 8.05 tskola-tv: Orosz nyelv. (Alt. isk. 5. oszt.) 8.25 Francia nyelv. (Középisk. in—rv. oszt.) 9.05 Magyar irodalom. (Alt. isk. A oszt.) 11.55 Német nyelv. (Középisk. m—IV. oszt.) 13.10 Orosz nyelv. (Ism.) 14.05 Magyar irodalom. (Ism.) 15.30 Az el nemi küldött levél. Magyarul beszélő szovjet film. 17.10 Hirek. 17.15 Pillantás a nagyvilágba. 17.35 Tájak, városok, emberek. Egy amerikai Hanoiban. Svéd dokumentumfilm. 17.55 öt perc meteorológia. 18.05 Művezetők. Elektronikus vitaműsor. 18.45 Zenei szótár. 10. rész: Tempó. 10.30 Esti mese. 19.30 Tv-hiradó. 20.60 Kék fény... 21.00 Dilettánsok egy másközc Benedek István vetélkedő műsora, (in.) 22.00 Tvhiradó — 2. kiadás. 22.10 Föld és vadon. Mai amerikai Ura. Belgrád 18.50 Magyar nyelvű adás. 17.45 Távcső. 18.30 Hagyjátok őket élni — tudományos film. 19.00 Népi muzsika. 20.30 Kvfzadás. 11.4* Vilagklasszikusok — filmsorozat. apróhirdetések AT>*SV£TEr Garancián Slrius rádió és B—42-es magnó eladó. Sándor a. 33. 12$ kiles hízók eladók. Kisfaludy a. 51. 11 hetes malacok eladók. Algyői út IS. ss. Öleséért eladó négyssexnélyes rekamié, négy párpázott szék, fcétíC?emélyes háttámlás rekamié- Csuka u. 1. PeiTsanyesűtó, ftUórárosl benzinkútnál. Takarmányrépa nagyobb mennyieégben eladó Bordány, Munkásőr Mgtsz. Érd.: 8—16 óráig. Telefon: «. Ügyintéző. Fodor. 8 10á-a. Skoda igényesnek eladó. Vásárhely, Zrínyi u. 151. Fürdőkályha, vörösréz vizhengerrel. csapteleppel üzemképes állapotban, eladó. írd.: Kiskundorozs. ma, Tolbuhin u. 0. alatt. Riadó morzsolt kukorica és egy gyermek sportkocsi. Szeged. Öthalom U. 23. I3t kr-os bússertés eladó. Hajnal u. 17. Etedé kévés h-re, kettőszáz kéve. Bem tábornok u. 10. Tápé. Agrosstoly kertitraktor, 600- as szalagfűrész. mézpergatő eladó. FtlrJ u. 23/A. 11U—1«8 kg-ot hiaott (értések eladók. Alsóváros, saecö «tca 28. a. hálószobabútor asztal, konyhabútor, 75 literes hűtőszekrény, rádió. Udvarban balra. Petőfi Sándor sgt. 46. lt db 5 m betongerenda. 10 db 3 m 8 db áthidaló, 10 köbméter sóder, betonvasak, új ajtók, új ablakok különfélék, 60 négyzetméter új parketta, 2.80x2,15-ös, 2.15x140-es, kétfelé hylló új vaskapuk, hasraált ajtók, ablakok, használt fagerenda eladó. Ságvári Endre n. 16/B. Trirn eladó. Sseak! *Tt. 5 mellett. Varga Ml kiás. 4M-*. Mosekrlca eladó. Duda*, Vidra n. x m. 10. Költözés miatt háló, ebédlő, konyha, hármasszekrény. almarlum olcsón eladók. Kopaszné, Kossuth Lajos sgt. 57., I. emelet. 500-as Trabant Combi, műszak) vizsga után eladó. „500-as 98 641" JelIgére a Hirdetőbe. Román, egyszemélyes, emeletes gyerekbútor ÚJ. szerű állapotban eladó. Érdek'ődnl: Tarján 410. ép. VI. 24. 90 kilós sertésnek fele eladó. Sándor u. 11. Egy darab konyhaszekrény eladó. Muzsikné, Teleki u. 15. sz. 16 köbméter salak eladd. Sájvárl E. u. 16/B. Moszkvics 408-as piros, 4 lámpás, g^raesírozott, 28 000 km-rel igényesnek eladó. Érdeklődni: Petőit Sándor sgt. 70., emeleten, vasarnap délelőtt 5—12 óra koLegjobb örső védőfajta. óriás Schvauzer kölykei eladók. Tarján 300. B. Csepregl Sándor. Több színű kaktusz dáliagumó és nagy menynyiségü gladiólaszh&gyma kapható. Érdeklődni: Sző regi ót t. Dunyhát, párnát veszek. Brüsszeli krt. 29 Telefon: 16-429. Tollfelvásárló. Rózsa tövek, díszcserjék, fenyők, virághagymák, díjmentes árjegyzéket kérjeu. Tóth József, 1038, Budapest, Csillaghegy, posta. Eladó kombinált szekrény, rekamlék. konyhakredenc, heverők, sezlon, fotelok, aastalok, hálószobabútor. ágyneműtarfcó, könyvszekrény, varrógép. Hunyadi tér 54 Eladó 60 mázsa trágya. Sziliért sgt. 48. Volga motor originál gyári csomagolásban eladó. Brüsszeli krt. 29. Balogh. 16-429. R, 16-os személygépkocsi 8000 km-rel igényesnek eladó. Megtekinthető vasárnap 10—12 óráig. Zoltán «. 20. 4x5 méteres, príma ponyva olcsón eladó. Széchenyi tér ÍM. Bakóné. 600-ae Trabant megkímélt állapotban eladó. Szeged, Veresaca utca 17/B í»t. Eladó teatüzhely 6, vaskályha 108x60 márványlap, sezlon. Móra u. 22. írógépet vásárolnék. „Jó állapotú 20 980" Jeligére * Sajtóházé,. Garanciáé Skoda B 100as gépkocsit, kevés kilométeres Trabant Combival, esetleg Limousinenal cserélnék. Ajánlatokat „8 100 — 30 964" ' jeligére a 8ajtóházba kérem. DohfdUi Derelés, tangóharmonika, mandolin és új Balkán motor eladó. Lenin krt. 61. Szeged, Barát u. 18/A alatt Bohn- és hódfarkú cserép eladó. Balkaros clpőtüzőgép olcsón eladó. Retek utca 35/A. Eladó 1 mosógép, egy centrifuga ^ együtt, 35 1 zsírosbödön, ruháskosár, 12 leveles phőnlx pálma, R. GY. monogramos antik ezüst cigarettatárcakészlet. Érd. 9—14-lg, 17—19-ig. FUíeky, Hunyadi sgt. 41., n. 9. Fehér 1300-as IB Volkswagen 29 000 km-rel igényesnek eladó. „Hibátlan 98 637" jeligére a Hirdetőbe. Rózsa kézi hurkol ónál férfi és női divatpulóverek, és mellények kaphatók. Tarján 328. A. V. em. 19. Kel te tógép, központi fűtéshez radiátort* és kazán I6x650-es tárcsák gumival, 12 voltos gépkocsi akkumulátor, háztáji kocsi eladó. Érdeklődni: Kiskundorozsma, Áxpád u. 19. ISM-M* Polski eladó, vágy Wartburg Turistra cserélhető. ..Kifogástalan 98 550'» jeligére a Hirdetőbe. Ear^Iilc könyvszekrény, ebédlöbútor e^adó. Vasasszentpéter u. 11. Hungária gyorsmérleg 1600 forintért eladó. Pa csirta u, ll„ udvari éüütoiu Bor kitűnő fehér eladó, nagyobb mennyiségben. Somogyi Béla utca 5. szám. Trabant 601-ea eladó. Érdeklődni: telefon: 14-243. AW 43—80, AW 53—88 AW 53—80 képcsövek eladók. Debreceni u. 13. Firense vagy Ifjúság új szobabútor garnitúrából dohányzóasztal két fotellal eladó. Népdal u. 11. 1/5 után. Wartburg motor eladó. Petőfitelep, Bújdosó u. 29. IU-áa Volga eladó. Dorozsma, Petőfi u. 53. Egy vontatóra való sertéstrágya eladó. Paprika U. 15. Eladó egy kétajtós szekrény, konyhakredenc, szennyes láda, mosdó, zománcos kályha, teatüzhely. Tápéi sor 56/B. Gyevi temetőnél. Volkswagen 1302 igényesnek eladó. Szeged, Puskás u. 29. Telefon 11-418 Patkányfogó tacsi és foxi kutyák eladók. Szeged, Cserepes sor IX. 1. Eladó olajkályha hordóval, palackos gáztüzhelylyel és egy festéshibas haló olcsóért. Pestiék, Hunyadi J. u. 37. Tűzhely (sparhelt) eladó. Úttörő tér 23/A szám alatt. Riga 4 kismotor újsze. rú ailapotban. *V>ldgíftos hősu^árzó eladó. József AUiift Jft, H. Barom új gumik S6Ő—13 eladók. Szivárvány u. 3/B Polák. Kilünó minősítésű szülőktől magyar vizsla és tacskó kölykök eladók. Deszk, Alkotmány u. 69. Sürgősen eladó szép kombinált szekrény, tvszekrény. dohányzóasztal, 4 kárpitozott szék. Tanács u. 1. (3. ház.) Eladók: 5 hónapos malacok, 3 db 240 cm fcetonáthidalók, 120 basszusú tangóharmonika. Földműves u. 21. sz. Hússertések, nagykocsls Continental írógép, dió. fatörzs eladó. Bálint, Rókusi feketeföldek 161. (Puskás utcánál.) HAZASSAG 37 éves, 164 cm magas, szőke, érettségizett nem dohányzó, házias nő várja intelligens komoly férfi levelét- házasság céljából. Lakás van. ..Korrekt 245 899" Jeligére levelet a vásárhelyi Hirdetőbe. 41 éves, sokoldalú, széles érdeklődési körű, házias. főleg belső tulajdonságokra igényes elvált asszony, házasság céljából korban hozzáillő, rendezett körülmények között levő, intelligens társat keres, özvegy, gyermekes, előnyben. .,Jell-m a lényeg 23 048" jeligére a Sajtóházba. Megismerkedne 43 éves, elvált, barna, lakással rendelkező nő, Józané'.etti, otthont szerető intelligens férfival házasság céljából. „50 évesig — 98G19" jeligére a Hirdetőbe. 17t cm magas, 34 éves, minden káros szenvedélytől mentes férfi keresi lehetőleg családos nő ismeretségét házasság céljából. Nem igényes. „Lakás nincs 98 626" jeligére a Hirdetőbe. Két szolid, házias, minden káros szenvedélytől mentes, magas, többek által csinosnak mondott barátnő, ezúton keresi magas, jó megjelenésű férfi ismeretségét házasság céljából, 25—30 éves korig. Csak kézzel írott, fényképes levélre válaszolunk. — „Lakás van 23 077" Jeligére a Sajtóházba. 26 éves elvált, középtermetű asszony egy gyermekkel megismerkedne házasság céljából korban hozzáillő férfival. Csak kézzel írott és fényképes levelekre válaszolok. „Megértés — 24 006" jeligére a Sajtóházba. KÉREM >X • tes személyt, aki a szegedi Bizományi Áruházban 1973. január 26. —február 17. között megvásárolta 1968-as gyártási számú sárgaréz, „Harmat" permetezőgépemet, hogy sRÍveskedjéfc visszaadni. Költségeit visssatéritem. A gép eltfi'és útjín k»rü!t a BAY-hoa. Jelentkezni a 12-723-m telefonon. Gombáthúsást, ruha- és monogram him/óst vállalok. Udvardy Margit kézimunkaüzlet, Kígyó u. 8. Magyart, németet, gépírást, helyesírást tanít gyakorlott tanúrnő. — „Könnyeden 20 981" Jeligére a Sajtóhazba. Garázs kiadó. Szeged, Petőfi Sándor sgt. 68. Csinosnak mondott. 38 éves, egyedülálló, lakással rendelkező hölgy társaság hiányában intelligens férfi ismeret- • ségét keresi "házasság I céljából. „35—45 kö- J zött 24 003" jeligére a » Sajtóházba. Házasság céljából m«KismerkecLnék egy 70 év körüli egyszerű nyugdíjas asszonnyal. „Lakásom van 23 044" jeligére a Sajtóházba kérctn. F G Y É B Családi ház kivitelezését és egyéb kőművesmunkákat Vállalok. Szeged, Veresács u. 17/B. Kisebb üzemben elhelyezkednék. Szíjvarró munkakörben. Szíj varráshoz, szíj ragasztáshoz értek és varrógépen is dolgozom. A fentieken felül hajlandó vagyok más munkát is vállalni. „Becsületei; mm)ka-erő — 20 940"' jeligére a Sajtóházba. Zsiisaodával főzött szappant, illatos mosóppru cserélek hulladékzsírórt. Rákóczi u. 33. Fiatal hazaspár Italbolt vezetését vállalná. „5 év gyakorlat 20 886" Jell*re a Sajtóhárt*, R?pr. fényképésznő 3 éves gyakorlattal elhelyezkedne vállalatnál. — „Jelenleg gyermekgondozási segó'yon 23 042" jeligére a Sajtóházba. Február 21-én este pénztárcámat elvesztettem- A bonne lgvő mély igazolványomban található cimre küldje vissza. A penat Megtart. A külföldi aranycsillag g>K>gy balzsam megérkezett. Szeged, Leuln körút 57. Gyógynövény Szaküzlet. Érettségizett 2 éves gyakorlattal rendelkező nő állást kére;: Jelenleg a közgazdaságit végzem. Minden megoldás érdekel. „Március 1. — 23 108" jeligére a 8ajtóházba. Adminisztratív munkakórben állást változtatnék, közgazdaságival, gyakorlattal. „Belvárosban 24 008" jeligére a Sajtóházba. Kisgyermek gondozásúu lakásomon válla'.om. ÚjPetőfitelep. „23 097" jelIgére a Sajtóhazba. Napi 5 órára — esetleg hetente csak háromszor — háztartási alkalmsvzottat keresünk. Érdeklődni: 13-244 telefonon, este 6 után. Keresek 1973. Július 29től két hétre, négyszobás házat, vagy villát üdülésre Bulatonszemesen vagy Lellén. esetleg Bogláron. „Szép 98 631 jeligére a Hirdetőbe. Leinformálható asszony gyermekgondozást vállal lakásán 1—3 évesig Londoni kat. 1. I. lh. magasfszt. 11. Odesszában garazs bérbe kiadó, 42. ép. Bulla. Telefon: 15-944. GyermekTu odorául bármilyen kartól lakasomon vállalok. Btöreg, Törökkanlzsa u. 26. Elvesztettem német juhász kutyámat. Kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellenében hozzavissza. Saíar László, Saeged, Hunyadi tér 31, / 4