Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-31 / 307. szám

) ^ZJ VASÁRNAP, 1972. DECEMBER 24. •EIBD 150. A nxegetli MunlcúsotOionDaii ISIS. Július 31-én, Petiin ualulanuk la. évfordulóján Móra Ferenc kötetben máig meg nem jelent versét szavalták Petőfi a mienk rímmel. Ez lehetne Sbnek az összeállításnak a elme. Petőfi a mienk: szegedleké, akik klasszikusainknak a nagy forradalmár költő életmüvét fölmutató éa lábanyomát kutató Írásaival helyi hagyományainkat ápoljuk; magyaroké, akik a magyar költészet egyik legnagyobb teljesítményét és a nemzeti szabadság nagy hősét ünnepeljük Petőfiben; születésének 150. évfordulóján; az emberiségé, amely Immár évszázada tőbb világnyelven lehet tanúja, amint a világszabadság költője belépett a világirodalomba. Ady a tízes évek hamis, elkent, kilúgozott Petőfi-kultuszával szögezte szembe a meg nem alkuvő forradalmár arcképét; Móra Ferenr a századik születésnap hamisításaival állitotta szembe az egyszerű emberek Petőfi-szereletét. Egymástői függetlenül — történelembölcseleti nézőpontból nyilván mégsem véletlenül, hanem törvényszerűen — a kor három legnagyobb költője: Juhász Gyula, Babits Mihály és a még szinte gyermek József Attila — kl-ki sajátos hangon, mégis, akaratlan ls — közös fronton kiizd a kiforgatott, a rendszer képére éa hasonlatosságára torzított Petőfi-kép ellen, az igazi Petőfiért. Tömörkény itt közölt írása ngyanesak nem jelent meg még köteteiben; a bozzá csatlakozó többi irás részint a legendák Petőfijét Idézi, részint pedig a történelmi adatokból kieérll meg kihámozni, megfordult-e vidékünkön az Uatökös. Két szegedi munkásköltő apró verse ízelítő abból, hogyan őrizte a szegedi munkásmozgalom a nagy költő emlékét. Az összeállítás Péter László munkája. Móra Ferenc PETŐFI A MIENK Titeko bokor szült, barna éj nevelt, Bölcsőd felett gíró szél énekelt, Az élet koldus rongyba járatott, Vadrózsás érokszélbe halatott, Anyád könnyűje sózta kenyered, Csavargón bánt a jegyző veled... Miénk voltál te életedbe már. Te csillagokig érő proletár! Mienk volt szíved arany pohara, Amit az Isten ötvözött maga, S az álmok lángborával itatott — Ágról szakadót, szenvedőt, rabot; Miénk szerelmed, e rózsás vihar, Cealogánytorkú lágy trilláival, Gyerek-jókedved, fátylas mélabúd, Nevetve hordott tövis koszorúd. Mienk volt szilaj haragod, amely Szikráit az egekre hányta fel, S a gúny, amely pokolra szállatott Nemes Pató Pált és Kövér Papot Komor dacod, a zsarnokgyülölő, Miénk villámod, a királyölő, S hagyatékodul miénk a dal. Amely világszabadságról rivall! ffis a halálod.,. Ö, miénk az ls, Minékünk az jut sorsunkul ma is: Zsoldos pribékek karddöfésivel Az országút porába hullni el, S messze gödörbe dobva névtelen, Ügy válni porrá, sárrá jeltelen, Hogy meg ne lelje hozzánk az utat, Ha lenne ls tán, aki megsirat... S bárhogy kapkod feléd az úri cenk Te a miénk vagy, egyedül mienk! Mienk, kik Dózsa népei vagyunk: Pecsét a szánkra, láncban a karunk. Trónunk Izzó parázsba ültetik. Húsunk hóhérlegények cwpdesik. A homlokunkon tüzes korona — De azért rabok nem leszünk soha. 1919 'ZZ PETŐFI SZELLEMÉNEK Lejárt egy század... Ó, mi az [neked, Kire eónok várnak az öröklét Mély tengerében és kristály [egében Mi az neked, kit most kezd [érteni Vak és süket álmából ébredezve Az ember, és most kezd hódolni [szóval, Szívvel, virággal, zászlókkal, [tüzekkel, Koldus-király pompával [ünnepelvén. De néked ez szó mind, szellő [csupán. Te másra vársz még. tettre, mely [teremt, És rombol is, ha kell, mint a [vihar. Avult odúkat, zsarnokság [hodályát. És koronákat tép silány fejekről, És az egyetlen, élő. igaz Istent, Kinek te voltál prófétája, költő, A szabadságot áldja s hirdeti 1 Lejárt egy századi Ó, mi az [neked, Ki már e földi élet szűk határán, (Ahol huszonhat esztendőt [lobogtáT) — Határtalan szárnyakkal [szelted át A végtelent és örökkévalót: A föld szívében szálltál és a INapba, A káoszt láttad, és a végítélet Bősz trombitái zengettek füledbe* Huszonhat évvel egy egész [világot Teremtettél nekünk, s egész [világért Mentél halálba, megváltó magyart Sírodnak keskeny és sekély a [föld, Te ott csatangolsz az örök [körökben. Világokat beszáguldó kométa, Ki megjelensz, ha egy század [lejár, Nem csillogásnak, de /emlékezetnek. Mint Hamlet apja, s szólsz: [Esküdjetek! Esküdjetek és cselekedjetek! Lejárt egy század. Most [emlékezünk És esküszünk! Országok [omladékán Sírokra nézünk, és egekre nézünk. A te kis árvád, a koldus [magyarság Téged keres, hogy gyújtsál [fényt neki! Eperjes és Pozsony, Koltó, [Kolozsvár, Palota, kunyhó, téged tündököl [ma! S a te nagy árvád, a szegény, [beteg Emberiség is téged ünnepel! Vak és süket álmából ébredezve, — Melyben magát gyilkolta [botorul — KI a jövendő dalait daloltad Szeráfl szépen és titán! bátran..: S ha e romokból lassan majd [fölépül Egyenlőség, testvériség. [szabadság Nagy szentegyháza: o te [énekedre Emelkedik majd mindenik köve. És szíved vérétől lesz [ronthatatlan, Jövő királya, fönséges, csodás, örök magyar erő: Petőfi Sándor' 1922. József Attila PETŐFI TÜZE Juhász Gyula Falvát megőrült népe leromboló, házunk az nincs, fél fal, ha mi megmaradt, gonosz Tél van, s e kis családnak tüze, Petőfi — az Eszme: hol van? Petőfi Sándor, Tégedet ünnepel a jajgató nép s a süket Elnyomás, ae nagy lelked tüzét, az Eszmét, cifra, hideg lobogás takarja. Ú, ünnepelvén, mélyre temetnek el! Petőfi Sándor, ámde azért nyugodj: Az Eszme ég az elnyomottak büszke szívében örök dalodra. Es égni fog, mert nagy hitem ójja meg: Világszabadság! — így köszönök, Vezér, & örömtelen tizennyolc évem szent lobogója elődbe hajlik. 1923 PETŐFI-CENTENÁRIUM Nevét idézik, de a szellemét nem. Az él, és gyújt szívekben, észrevétlen, Mint a futó tűz korhadó avarban, Terjed titokban, és nő láthatatlan, Míg égbe nem csap, éjbe nem világtít, És pirkad tőle közel és a távol, Hűs csillagok sápadnak rőt hevétől, És bíbor pernyék hullanak az égből. És futva futnak dúvadak riadtan: Petőfi lángol a világviharban, Elég babona, máglya, bamba gazság, Es napod virrad, szent Világszabadság'. 1922 Babits Mihály PETŐFI KOSZORÚI „Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága?" Hol a szem, szemével farkasszemet nézni? Ki meri meglátni, ki meri idézni az igazi arcát? Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak szűk folyosóin a szavak úgy lobognak, mint az olcsó gyertyák. Szabadság csillaga volt hajdan a magyar, de ma már maga sem tudja, hogy mit akar: talán zaja, csöndje és úgy támolyog az idők sikátorán, mint átvezetett rab a fogház udvarán börtönből börtönbe. Ki ünnepli ÖT ma, mikor a vágy, a gond messze az övétől, mint sastól a vakond avagy gyáván bújik, s a bilincses ajak rab szavakat hadar? Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal hozza koszorúit öh, vannak koszorúk, keményebbek, mint a deszkák, súlyosabbak, mint hantjai kint a hideg temetőnek!... , Kelj, magyar Ifjúság, tépd le a virágot, melyet eszméinek ellensége rádob emlékére — kőnek! Kel], magyar ifjúság, légy te virág magad! Nem drótos füzérbe görbítve — légy szabad virág szabad földön: hogy árván maradva megrablott birtokán mondhassa a magyar: „Kicsi az én szobám, kicsi, de nem börtön!" Avagy, virág vagy te?... légy virág, légy vigasz! Legyen lelked szabad, legyen hangod igaz az Ű ünnepségén: Koporsó tömlöcét aki elkerülte, most hazug koszorúk láncait ne tűrje eleven emlékén! 1923 Petőfi 12 évesen Szász Endre rajza Grimm Rezső kára, fsa Benczúr Gyula festménye