Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-24 / 303. szám

12 VASÁRNAP, 1978. DECEMBER S4L Veress Miklós KARÁCSONY STÁCIÓI I. Regölős Acsnfj kapat: tdgytagerendából bikatolj rá lakatot tüzkímeláe vasból dorömbözaön medve az tüskéstalpú kapud ne szakítsa mégse be Faragj csudakapufélfát égigérő fából kallantyút szernsK rá sárkányfej fogából dörgölje toportyán nem döntheti úgy sem nem tér be házadba Rakass nagy kéri test vórwanű köveicböl rakasd ki az alját éjszínű kövekből. az a ravasz kaparhatja nem mehet be hozzád flazda csak mi medvefejben csak mi farkasfejben csak mi rókafejben heje rege rejtem Először lett Ádám a földön az 6 napját regölöm azután lett be-kSe sz Éva heje rege réfca holnap lesz nagykarácsony tyúk fő a fazékba Ha nem adja a gazda kilopja a ravaszka Hogyha adja a gazda megöntözzük a házát élet-halál vízzel 2. Regéfős I^RpiA tarojtanak ilyenkor éjszaka szelek iramlanak ijedten északra erdők agancsosak patájuk megvetik s havat legelnek ho a csillag születik Eltwedt pűsztorvg riadós éje ez idegen jászolok tagadós éje ez csak hol az ertek™ és béke van jelen álmatag pásztorok ott leszen Betlehem Elfizflr jkt kiMaráraony azután jön nagykarácsony hideglelő jövendölő akinek nincs kérjen klteéü lábaskában ólmot öntsön: vőlegénynek ki jön eM Először jön kéményseprő másodiknak szőkereplő harmadiknak igazinak meg a hurfcuurtk királyai: szakáiiái g ér a szája és az orrán rózsák nyitnak Kiskalács nagy kalács reggelig lesz kacagás Kacagásba ki kopog? Betlehemes pásztorok de micsoda pásztorok földig ér a bekecs rajtuk gyerekhangra nyílik ajkuk a szakálluk kenderkóe a hazájuk Bergertgóc Aranydió mogyoró vánkos heti meg takaró 4. NévodŐ Amíg nem ffi SzihesKier aenki újat nem kend ed szabó nem varr új ruhát cipész eldob kaptafát Tamás Dávid nagypapája nem veri az unokát aztán ki-ki belekezd s nyakonönti Vízkereszt vízkereszttől hét napra Veron lép a havakra a bújhatok mert megtoltál Menyhért Gáspár Boldizsár gyékényfalú jászolkába és kendőbe bugyolál: mint a megkelt kenyeret megjelöli testem késsel majd hatalmas nevetéssel kemencébe belevet Vízkereszttől Tűzkereszög akik mindég újrakezdik csak azokból lehet sütni a vitagnak — kenyeret 5. Suttogó Világfa — égig érő Fenyőfa — zöld lobogás izzik mint a regélő pásztor szemébe parázs Semmit se hidra csak elaludni hulljon az éjszaka rám ADI W a pásztor és hoi a jászol: csillagos űr a karám Hullnak az árvák kik körülállnáik: lovak tehenek s a tevék s hol vau a hit ma mely melegít ha fölsár az emberiség hogyan szoptatja s hogy simogatja neonszemű Mária — a 0ép Menyhért hegyeket lép át Boldizsár nyomába lép hoz Gáspár karcsú rakétát Menyhért vadászrepülőt Boldizsár világköpülőt — hozzák a füstöt a vért: mélyükért nyúl melyikért 6. Nyugovó Ne rakass kerítést vérszínű kövekből ne ácsolj kaput tölgyfagerendából hadd mehessünk mi be hozzád gnzria medvefejben sárkány-em be rfejben haja rege rejtem haja rege rejtem N agyanyám tizenhat éves korában ment férjhez, és kilenc gyereket szült. „Erőszakicai hozzáadták ahhoz az emberhez" — hallottam egyszer egy beszélgetést. „Es szeretett valakit?" — kér­dezte az egyik diskuráló. „Nem. senkit, de hát mégiscsak erőszakkal..." Bejöttem a tanyáról, és meglá­togatom a nagyanyámat. Kz a ház mindig csendes, soha egy hangos szó. Most nyár van. Nagyapám és fiai kint dolgoznak a tanyáju­kon. Aratnak. Csak egyik nagy­néném hiányzik, aki Pestre ment férjhez, és anyám. Meg egy nagybátyám, aki katona. Emlékszem, fiatalabb korában nagyanyám is mindig kiment a tanyára, és ő főzött az aratók­nak. Ezt a tisztséget most egyik idősebb néném látja el. Nagyanyám itthon a ház körül rengeteg kislibát nevel. Délelőt­tönként kihajtja őket a füves árokpartra. Leül melléjük, és mozdulatlanul nézi őket. Már az utcáról észreveszem őt. Mindig fekete kendőt hord, mintha gyászolna valakit Most. is. — Csókolom — mondom neki. és leülök mellé. — Hát bejöttél? — kérdi. — Mi újság a tanyán? Anyád? Mindig ezt kérdezi, de sose vár választ Ugyanazt mondanám: „Nincs semmi újság Anyám jól van, és én is jól vagyok." Mert nincs értelme, hogy az életem részleteit elmeséljem. A libák is leülnek, és mozdu­latlan nyakkal merednek előre. Nagyanyámék egy hosszú pa­rasztházban laknak. Az utca egyik sarkán épült Most ennek a háta mögött kuporgunk. Beleló­gatom a lábam a kiszáradt vizes­árokba. — Szerettem volna már rég megkérdezni — szólalok meg —, hogy mi volt, amikor én meg­születtem. — Mi lett volna? — mondja, és nem tekint rám. — Ebben a ház­ban születtél. Innen vitt el ben­neteket Molnár László Mindig tisztelettel beszél a ba­juszosról. Nem mondja, hogy vő. csak a teljes nevén. Tovább erősködöm: — De mégis, mi volt? — Hát jó — mondja nagy­anyám. — Ideje, hogy megtudj valamit Anyádra úgyse számit­hatsz ... Ekkor tudom meg, hogy anyám nyugtalan természet volt Ogy tizenkilenc éves koráig nem volt vele semmi baj. Akkor egyszer­csak eltűnt Egy levelet hagyott hátra, hogy ne keressék, mert el­ment Pestre cselédnek... — Márton Klára EGY NAPSZÁLLTA EMLÉKE Nem kutattuk — mondja nagy­anyám —, mert amióta az történt vele... Kiszámíthatatlan lett Ti­zenkilenc éves korában agyhár­tyagyulladást kapott, az orvos is lemondott róla. Mégis meggyó­gyult, de attól a perctől fogva megváltozott. Se a tanyán, se a ház körül nem akart segíteni. Azt hittük, hogy a betegsége tet­te nyugtalanná. Hetekre eltűnt. Csak onnan tudtunk felöle, hogy jöttek az ismerősök. Most itt szállt meg, most ott Egyszer aztán az ismerősök is szem elől veszítették. Azt hittük, tényleg Pestre ment Sokáig nem hallottunk róla. Egy szeptemberi napon jön a szomszédból egy asszony, és azt mondja, jöjjek ki az utcára, mert itthon van a Mária. Megálltam itt, a saroknál. Anyád éppen itt sétált a ház mögött, ahol mi ülünk most Ép­pen hátat fordított nekem, de feltűnt, hogy milyen nehézkesen jár, és milyen dagadtak a lábai. Odaszaladtam, hogy elölről is lássam, mert szörnyű gyanúm volt Csak nézett rám, és efcárte magát. A hetedik-nyolcadik hónapben lehetett „Gyere be — mondtam neki —, nem kell, hogy az egész utca meglássa,.." Húzódozott. Félt, hogy az apje agyonüti. Mondtam, nem fogom engedni, különösen ilyen állapot­ban nem. Erre megnyugodott és jött csendesen utánam. Novemberben születtél. Abban a kiskaanrában. ahol most a tyú­kok laknak. — Hát az apóm? — kérdem —, és nem árulom el neki azt a ne­vet, amit gyerekkorom óta őrzök, sem azt az utat, amit érte meg­tettem. Sóhajt — Anyád úgy víselttedrtt a tárgyaláson, mint aki nem nor­mális. Először megnevezett egy idevaló legényt, aki aztán Pestre ment dolgozni, amikor még te meg aem születtél. A férfi ran­dán viselkedett, de nem is taga­dott. Azt mondta: lehetséges... A második tárgyaláson anyád megmakacsolta magát, és vissza­vonta. amit előbb áüftott Hiába rimánkodtunk neki; nagyapád még meg is verte. Csak sírt, vagy hallgatott. Mi pedig abbahagytuk az egészet. Hát ilyen dilinós volt az anyád. Art senki nem tudja kinyomozni, hogy állapotos volt-e anyád akkor, amikor elkezdett csavarogni. Vagy csatangolásai alat szerzett valahol. A libahadon ogy kutya vag át A gúnár messzire utána fut — Hajtsuk be őket — mondja nagyanyám. Terelgetem őket. nagyanyám pedig előremegy, és kinyitja ne­kik a nagykaput Ott állok a verandán. Ugyan­ott, ahol akkor régen játszottunk Petrával, amikor a bajuszos cuk­rot adott nekünk. Tizennégy éves vagyok. A kertben ugyanazok a lepkevirá­gok nőnek évről évre, ugyan­olyan lila az orgona a deszkake­rítés mellett, mint akkor. Mint­ha most jönne anyám azon a ka­vicsos úton végig, mint akkor, amikor a bajuszos mögött egy kicsit hátramaradt a kapuban, és csak később ért hozzánk. Az az akkori pillanat itt ma­radt az udvaron. Akkor is így lefelé ment a nap Csak a suga­rai voltak a levegőben. Odamegyek a szomszédok ke­rítéséhez és átkiabálok. Petra jön az udvaron át — Mi van? — kérdi. — Gyere játszani — mondom neki. -— Játszani? — kérdi magasra húzott szemöldökkel. — mit játsszunk? —• Homokozzunk! — Hülye vagy? Art kell hím­nem, hogy hülye vagy ... — Csak vicceltem — mondom neki —, kíváncsi voltara, hogy mit szólsz. — Hét jó vicc matt — mondja, én eltűnik. Nézek utána. Már nincsenek toknijai. — SiesB haza — kiabál odb nagyanyám. — Mindjárt lemegy a nap. Elköszönök tőle. Kint a kapuban végignézek ar. utcán. Ott, ahol elfogynak a há­zak, egy nagy vásártér van. Min­den évben egyszer ott árulják, adják, veszik az állatokat. Látom a füves térség egy kis darabját A túlsó végén vonatsín fut Za­katolást hallok. Aztán jönnek • fekete, rohanó kocsik. Valamikor talán anyámat vitték. Állok, amíg csak hallóin a sí­nek kattogását HUMOR SAROK Lelelmény femet egy baleset Lovasolimpta A legvonzóbb kép w

Next

/
Oldalképek
Tartalom